Nagy és hasznos vitát váltott ki a Reakció Jobbik-elemzéseinek első etapja, amit köszönünk aktív olvasóinknak. Jobbik-vitánk második felvonásában megfejtjük, mi érdekelheti valójában a párt szavazóit, melyik celebjük hasonlít Hagyó Miklósra, mi okozta az igazi odabaszt és Oli bácsi megmongya, mennyire igaz a nyilas-jobbikos párhuzam. Második rész.

***

  aba

 „Meggyőződésem, hogy a Jobbik szavazóinak jelentős részét teljesen hidegen hagyja a palesztin-izraeli konfliktus, nem érdekli, hogy kinek metszett az aprócska farkincája”

 A magyarok többségének gondolkodását, mindennapi valóságát legjobban ismerő párt az MSZP. Volt. Aki úgy érzi, túlzás az első mondatban foglalt állítás, annak a baloldali tömörülés páratlan túlélési képességét ajánlom figyelmébe: a szavazók lelkének alapos feltérképezése, vágyainak megértése, félelmeinek felkorbácsolása nélkül a szocialisták nem térhettek volna vissza 1994-ben és 2002-ben, s nem maradhattak volna hatalmon 2006-ban sem. Nem lehetnének az egyetlen posztkommunista formáció a térségben, amely osztódás nélkül élte túl az elmúlt húsz évet.

 A Jobbik-jelenség megértéséhez szerintem ez döntő momentum: a szocialista pártelit és holdudvar mára olyan lelkiállapotba került, amely nemcsak az átlagszavazó, hanem a szimpatizánsok valóságérzékelésétől is gyökeresen különbözött. Valami olyasmi játszódhatott le a szocialista politikusok fejében, hogy „kormányozni nem tudunk, elvtársaink majdnem olyan gyakran landolnak a sitten, mint Gurmai Zita felsője az aktivisták között, de legalább elvhűek és sziklaszilárdan antirasszistákok, meg antifasisztákok vagyunk. Nem úgy, mint odaát”.

 Gyurcsány Ferenc országgyűlési képviselő taktikai okokból még rá is tett a dologra, ezért teljesen jogos kérdések megvitatása – munka és segély összefüggése; a közbiztonság romlása vidéki térségekben; rasszizmus-e azt állítani, hogy a többséghez tartozó is félhet a kisebbségitől – került le a napirendről. Ezt érezte meg a Jobbik, amely előbb ügyesen integrálta hagyományosan civakodó magyar szélsőjobb legkülönfélébb áramlatait és személyeit (nem véletlen, hogy Vona Gábor a választások éjszakáján köszönetet mondott a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak, az eredményváróban feltűnt Potyka bácsi, a párt EP-listáján pedig olyan csillagok is szerepelnek, mint Hasznos Miklós és Rozgonyi Ernő). Majd rárepült a nemzeti radikalizmus belterjes világának határain túl is bőven releváns cigánykérdésre. S rátalált a gazdasági válság miatt amúgyis egzisztenciális félelemben élő, a környezetében élő cigányok egy része (vagy éppen a nagy visszhangot kiváltó veszprémi és olaszliszkai bűnügyek) miatt szorongó tömegekre, amelyek úgy érzik, hogy problémájukkal a nagypártok nem foglakoznak (vö. „legalább kimondja valaki az igazságot.”).

 Így alakult ki a Jobbik heterogén tábora, amelyben virtigli antiszemita budapesti értelmiségi mellett ott van a politikailag eddig inaktív, ám gyermekei biztonságáért aggódó családanya, a Fideszben csalódott kisvárosi vállalkozó, a párt törzstémáira (határon túli magyarok, abortusz) nagy ívben tojó, Északkelet-Magyarország rozsdaövezetiben élő volt szocialista szavazó. Ez azonban azt is jelenti, hogy a ballib értelmiség sipákolása a barna esőről, meg a fasizálódásról nem írja le pontosan a helyzetet: meggyőződésem, hogy a Jobbik szavazóinak jelentős részét teljesen hidegen hagyja a palesztin-izraeli konfliktus, nem érdekli, hogy kinek metszett az aprócska farkincája, köztéri keresztállításon az életben nem járt és nem is fog.

 Ellenben átlátható, a magyar kis- és középvállalkozókat nem megfojtó adórendszert, a falvakban lakók számára is egyenlő esélyeket (postát, iskolát, vasutat), magabiztos rendőrséget, kiszámítható családtámogatási politikát akar. Így tehát a Jobbik-támogatóinak jelentős részét nem demokrácia szalonjából kitessékelendő politikai leprásnak kell tekinteni (akikre mindenfajta kávéházi konrád morális körmösöket mérhet,) hanem kétségbeesett, ámde meggyőzhető szavazóknak.

 Szerintem éppen ezért semmi értelme a Fidesz részéről a verbális keménykedésnek, az egysíkú szimbólumpolitizálásnak, meg az udvarlásnak: aki úgy gondolja, hogy a felsorolt célokat csak egy kormányzó erő tudja megvalósítani, az úgyis a polgári pártra adja majd szavazatát. Aki meg a világot a palesztin kisgyerek vs. izraeli tank ellentétpárban tudja csak értelmezni, vagy a hatalmon lévőkhöz hasonlóan egyszerűen bűnöző bandának tekinti a jobboldali ellenzéket, azért kár erőlködni.

 És nincs is rá szükség, mert a Fidesznek hatalmas a támogatottsága, ráadásul a politikai centrumba került: tőle jobbra és balra is egy-egy középpárt található. Akiknek programjától egyenlő távolságra van a Fideszé. Balról ott a középosztály-ellenes, állami függőséget erősítő, ugyanakkor a gazdaságpolitikában a nemzeti érdekkérvényesítésre szinte teljesen alkalmatlan MSZP, jobbról meg a globális világot en bloc elutasító, a tőkét, a piacot leginkább talmudista csalafintaságnak tekintő Jobbik.

 A helyzet hasonlít a 2002-es francia elnökválasztásra: mindenki meglepetésére második fordulóba került Jean-Marie Le Pen. A Nemzeti Front vezetője kiválóan ráérzett honfitársainak közbiztonsággal kapcsolatos félelmeire, és nyíltan beszélt olyan kérdésekről, amelyeknek kitárgyalását a jobb- és baloldalt egyaránt megbénító politikailag korrekt nyelvezet megakadályozta (más kérdés, hogy Le Pen retorikája nem a megoldások kereséséről, hanem félelemből való politikai előny kovácsolásáról szólt).

 Nicolas Sarkozy viszont megfojtotta a francia radikálisokat, mert belügyminiszterként tabukat döntött: a médiavisítás ellenére csőcseléknek nevezte azokat, akik tűzoltókra, tömegközlekedési járművekre támadtak, megerősítette a rendőrséget, csendőrséget, és nyíltan beszélt a francia integrációs modell kudarcairól is. Mindezt úgy, hogy mindig szigorúan a törvényesség, a jogállam talaján állt, és nem volt hajlandó megbélyegezni egyetlen társadalmi csoportot sem.

 Valami hasonlóra lenne szükség most is.

 Gyerünk, barátaink, tegyük a dolgunkat – a Törvény és Rend Polgári Kör nevében valami ilyesmit küldenénk mindenkinek, aki szereti.

 Szmöre

 „Beküldünk egy majmot a majomházba, 80 másik mellé. Mond majd vállalhatatlan dolgokat, de ezt arrafelé már megszokták.”

 Egészen az elmúlt napokig dogmaként tartotta magát az a nézet, miszerint „a fiatalok többsége a Fideszre szavaz”. A mögöttünk álló vasárnap ezen a téren is robbantott, a Jobbik-szavazók jelentős hányada a fiatal generációkból kerülhetett ki – korábbi politikai szimpátiától függetlenül.

 Egyenes következménye ez annak, hogy a meghatározó pártok ifjúsági szervezetei semmiben nem tudtak újat és egyedit mutatni a seniorokhoz képest. Az ismert ifjonc politikusok gyakrabban beszélnek a csípőprotézisről és a tizenharmadik haviról, mint akármilyen fiatalokat falatkányit is érdeklő témáról. A Fidesz ifjúsági szerveződéseinek kifejezetten rosszat tett, hogy (eddig) nem volt értékelhető konkurenciájuk. Most megkapják.

 Ha elfogadjuk azt, hogy a Jobbik éppannyi MSZP-szavazót elharapott, mint fideszest, akkor az mostantól változást eredményezhet a médiában történő „sztárolásukban”. Nem tudom elhessegetni az MDF példáját, amely 2006-ot megelőzően addig volt „szimpatikus és normális” politikai erő, amíg ki nem derült, nem elsősorban a Fidesztől hozza el a szavazókat. Azóta viszont képtelenek akár egy témát is áterőltetni a fősodratú sajtó ingerküszöbén. Nem lennék meglepve, ha az eredmények átrágása után a Jobbik „anti-sztárolása” is haloványabb felületet kapna a baloldali sajtóban.

 Morvai Krisztina valóban színesebbé teszi majd az Európai Parlamentet, de kár volna ezt eltúlozni. Beküldünk egy majmot a majomházba, 80 másik mellé. Mond majd vállalhatatlan dolgokat, de ezt arrafelé már megszokták. Elmondja a mondókát és szépen leül. Összeveszik majd a szlovákokkal és a románokkal, mindegyikőjük nagy megelégedésére.

 K. I.

 „A Jobbik jobboldaliságát se látom egyértelműnek”

  Nem hiszem, hogy akármit kéne csinálni a Fidesznek ebben a helyzetben, hiszen az ilyenkor számítható eredményt hozta minden körzetben. A Jobbik a korábbi MSZP-szavazókkal érte el ezt az eredményt, tehát az MSZP-nek van félnivalója, hogy vajon mi van, ha nem tudja visszaszerezni ezeket a szavazókat. (Ha feljön az MSZP a későbbiekben, meg lehet nézni, hogy bizony a Jobbik kárára fog erősödni.) Az MSZP igazán gondolkodhatna, hogyan van ez, hogy ha ezek az elpártolt szavazók pár éve még európai értelemben vett szociáldemokraták voltak, most mondhatja-e rájuk, hogy szélsőjobboldaliak. És ha igen, az vajon a Fidesz felelőssége-e? A Jobbik jobboldaliságát se látom egyértelműnek, hiszen a szavazói legnagyobb része szemmel láthatóan nem a konzervatív hagyományok, a jobboldalizmus ún. szelleme miatt voksolt rájuk. Hanem egész pragmatikus okokból: ezek leszakadt rétegek, akiket mindig zavarnak a náluk is leszakadtabbak, ebben az esetben a cigányok. Az MSZP nemcsak magával szúrt ki a Jobbik-kampány levezénylésével, hanem mivel olyan csúnya dolgot szuggerált bele a magyar politikai légtérbe, amire egyáltalán nem volt szükség, még történelmi felelőssége is van.

 Nénike

 „A sólyomszárnyú Koltay Gábort idéző mondatokat kicsit csalámbozónak érezzük”

 Azt még csak-csak elnéznénk Szegedi Csanádnak, hogy 27 éves létére nem tudta befejezni felsőfogú tanulmányait; az egykori Fidelitas tagság visszaköszönéseként azt is elfogadjuk, hogy első kisfiát Rogának hívják, de a sólyomszárnyú Koltay Gábort idéző mondatokat „Mi, az új magyar honfoglalók csak tiszta magyar hittel, őseink tiszteletével, elszánt harcos akarattal, minden magyart megbecsülve” stb. már kicsit csalámbozónak érezzük. Azt pedig egyenesen a nemzet elleni, soha el nem évülő bűnként könyveljük el, hogy - bár szívesen hord Wass Albertes pólót - úgy néz ki, mint Hagyó Miklós.

 Szathmáry

 „Az MSZP megépítette saját gólemét, ami aztán elpusztítja őt.”

 Nos. Közhelyeket tudok csak mondani a Jobbik kérdéshez.
A Jobbik tábor három nagy tömbből ál:
1. Eredendő széljobber volt MIÉP szavazó
2. Fideszről leszakadt széljobber emberek
3. Kispolgári-munkás szoci szavazóréteg.

 Az első kettőről nagyjából tudni lehetett. Ez utóbbiról csak sejtéseink voltak. Az igazi "odabaszt" ez a csoport megjelenése okozta. Megkockáztatom, hogy a Jobbik szavazóinak felét ez a csoport adja. Meg kell nézni az eredményeket. Tutkó szoci fellegvárkaban szereztek jóval átlag feletti eredményeket. (Miskolc: 20,86 %, Kazincbarcika: 20,58, Ózd 33%!!!) Miközben a klasszikus konzervatív körzetekben jóval az átlag alat. Pl. a mindig jobbos budai körzetekben sok helyen ki sem jöttek a 10-ből. Az MSZP megépítette saját gólemét, ami aztán elpusztítja őt. Vagy ha jobban tetszik: a forradalom felfalja saját gyermekét.

 A most vasárnapi eredménnyel világossá vált, hogy a 8-10 éve (vagy, ha úgy tetszik 19 éve) mozdulatlan pártstuktúra teljesen átrendeződött. A baloldali monolit tömb kettétört. Ezentúl a baloldal már nem egyenlő az MSZP-vel. Éppen ezért a választás igazi vesztese az MSZP. Bár a baloldali újságok most azt bizonygatják, hogy a választás igazi nyertese a Jobbik, de ezt csak első ránézésre lehet mondani. Az abszolút nyertes a Fidesz, mert elérte, hogy az MSZP 19 év után teljesen megroppanjon. (A szocik most kevesebb szavazatot kaptak, mint 1990-ben.)  

  Charme

 „A Jobbik, mint marketingprobléma”

 Szerintem a politika az elmúlt évtizedekben kitermelt többszáz politológus ellenére a marketing fogalmaival írható le a legjobban: az embereknek vannak bizonyos természetű problémáik, amelyekre a politikától várják és várhatják a megoldásokat. Arra szavaznak, akitől ezt várni remélik (mivel a politika mint fogyasztói döntés egy jövőbeli vágyra, a problémám megoldására vonatkozik, mint amúgy mindegy fogyasztás). A jó politikai program ezért az emberek közeljövőjével kapcsolatos vágyakat kell tartalmazza.

 Szerintem az emberek azért szavaznak időnként tömegesen szélsőséges pártokra, mert a
hagyományos politikai erők nagyívben leszarják őket és a problémáikat. Nagyjából minden európai politikai párt így viselkedik, persze eltérő fokozatokat elérve a leszarás skálán. Vannak, akik adnak a látszatra, időnként aszfaltoznak, iskolalátogatáskor együtt esznek a gyerekekkel, vagy  alogisztikai központban felülnek egy targoncára. Ez szánalmas, tudom, de a szerencsétlen népnek ez is elég, hiszen nyugaton évtizedek óta ugyanazokat szavazza meg.

 A valós problémák politikai feldolgozásával, mint rasszizmus, munkanélküliség stb. reményt adó jövőbeli megoldásaival a nyugati hagyományos politikai erők még küzdenek, ennek megfelelően a látszólag megoldást nyújtó szélsésőséges (nem mainstream) pártok megerősödhetnek vagy tartósan erősek maradnak. Példát mindenki tud.

 Fontos, hogy ezek a jelenségek Nyugaton elpuhultságból, töketlenségből erednek. De vajon mi történhet egy társadalomban akkor, ha egy kormányzó politikai erő politikai ideológiájának, politikai tudásának része, hogy döntéseit a nép, azaz fogyasztói véleményének totális mellőzésével hozza?? Mert az úgy jó, mert ők úgysem tudják. Hanem mi. És már le is írtuk csomószor. A Békesi, az Inotai a Ferge és kicsit a Kádár Béla is. Mert mire lehet következtetni a kilencvenhetes nyugdíjreform, az azt megelőző Bokros - csomag vagy Gyurcsány öt éves ámokfutásából?? Hogy kormányoztak a szocialisták, mi volt ezeknek a fejében? Mit gondoltak a kormányzásról? Mit tettek és hogy tették?? Ezek a marhák, ahelyett, hogy beszélgettek volna az emberekkel, akik szépen elmondták volna, hogy mit gondolnak, mit választanának a lehetőségek közül, a szocik azt meg nagyjából megcsinálják, akkor most népszerű balközép kormányokról és vergődő jobboldalról lehetne polemizálni. Mert az emberek megmondják, igen. A piac megmondja mire van szüksége. De a nagy piac-fetisiszták leszarták a piacot. Hát most itt van a krach.

 A szocik soha nem voltak kíváncsiak a Zemberek véleményére, pláne a valós problémáikra, ami remélem feltűnt, hogy szerintem nem széplelkűség, hanem józan politikai racionalitás. Vagyis a cég vezetői találták ki a terméket, nem a piac. Ésmi lett belőle? Hát az lett belőle, hogy a sok megoldatlan szarra, mint a cigány-kérdés, meg az elbaltázott államháztartás ráhordott Fecó egy újabb hegynyi szart. És ebből lett a Jobbik tizennégy százaléka.

 Lehet, hogy ennek akár a fele is szocializáció vagy kulturális kötődések miatt szavazott oda. De az is biztos, hogy a másik fele azért, mert senki egy árva jó szót nem mondott a gondjaival kapcsolatosan, meg nem hallgatta, nem lát magához hasonlót. A piacon ennyi is elég: kedves Béla, boldog névnapot! Csak szólj hozzá egy mondatot egy évben. A fideszesek és a szocialisták politikusok le se szarták és nem is fogják soha.

 Tizennégy százalék. De a helyzet azonban ennél sokkal súlyosabb. Harmincnégy százalékos volt a részvétel vasárnap. Ez ugye azt jelenti, hogy száz vásárlóból hatvanhat kiment a boltból anélkül, hogy vásárolt volna valamit. Ráadásul olyan ez a bolt hipermarket, lehet kapni mindent, hiszen a pártok megígértek már minden marhaságot, amelyekről azt gondolják, hogy kellhet valakinek. Erre a piacra érkezett most meg a Jobbik. Az a Jobbik, amelyik gyakorlatilag három év munkájával beérte a húsz éve dolgozó konkurenseinek egy részét. És a piacnak ha nem is hatvanhat százaléka, de legalább a fele szabad. Keresi a megoldást a problémáira.

 A kulcs a Fidesznél van, de szerintem senki ne reménykedjen jóban. Nem lesz elég ugyanis az emberek valós problémáira való fokozottabb nyitottság. Paradigma váltásra lenne szükség, innovatívabb, több információt őszintén felcsatoló szervezetre. Áhh, reménytelen, tudjuk jól. Ráadásul a számok alapján a Fidesz harminc százalékkal vezet, na ja, biztos most fog megszakadni a pályán.

 Innentől kezdve a helyzet egyszerű. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a piac fele szabad. Ha Vona Gábor és csapata tehetségesebben kommunikál a magyar választókkal, mint rajta kívül mindenki más, akkor a Jobbik második erő lesz Magyarországon 2010-től.

 No, innentől lehet újragombolni a politikai szcenáriókat.

 Oli bácsi

 „A Jobbikra való szavazás a magyar állam, közigazgatás és rendvédelem nem-működésének, szétvert állapotának, egyes esetekben az ellenzékből való kiábrándulásnak a jele”

 A háromosztatú Jobbik-szavazótábor értékelésével egyetértek, sőt még hangsúlyosabbá
tenném azt a részt, amely az MSZP felelősségéről szól. Most vált nyilvánvalóvá, hogy
a szocialista szavazótábor egy nem elhanyagolható része (és ezt a Gallup ill. mások mérései már évek óta mutatták, csak senki nem hitte el), nemcsakhogy kádárista rendpárti (hangsúly mindkét szón van. „Gyakrabban kéne igazoltatni az arabokat és a fiatalokat” egy évekkel ezelőtti közvéleménykutatás eredménye az Indexen, most nem fogom előkeresni), hanem az Orsós-Orbánozás meg az erős kéz kimondottan imponál neki.

 Hülyeség lenne persze tagadni, hogy a vidéki Magyarország egy nem elhanyagolható részének mindennapi élettapasztalata az, hogy a gyerekért el kell menni az iskolába, ha nem akarjuk, hogy elvegyék a mobilját, ellopják a termést, a tyúkot, belédkötnek az vegyesbolt előtt. Itt a Jobbikra való szavazás a magyar állam, közigazgatás és rendvédelem nem-működésének, szétvert állapotának, egyes esetekben az ellenzékből való kiábrándulásnak a jele. Erről asszem némely kommentelőnk tudna hitelesen beszámolni.

 A Reakció Tóth Zoltán hasonmásversenyének harmadik helyezettjeként két dologra hívom
fel a továbbiakban a T. Blogtársak figyelmét:

1. Lehet, hogy meg kéne különböztetnünk biztonságérzetet és a cigányoktól ténylegesen elszenvedett támadásokat. Ha az elmúlt évek-hónapok emblematikus cigányügyi helyszíneit nézzük végig, akkor azt látjuk, hogy  részben ott (is) ért el jó eredményt  a Jobbik, ahol romákat öltek (nem tudjuk miért, de ez az imázs szempontjából nem is fontos most): a megyei átlag felett Nagycsécsen, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön (itt még a Fideszt is megelőzve), és az egész kérdést tematizáló Monokon míg pl. Gadnán mélyen a megyei átlag alatt és Veszprémben is a megyei átlag alatt szerepelt a Jobbik. (Ellent is mondok saját magamnak rögtön: Kesznyétenen is átlag alatti szereplést nyújtott a párt, Enyingen és Olaszliszkán meg afölöttit).

 Amennyire pl. Debrecent ismerem, a romák által elkövetett bűncselekmények ill. a romák létszáma és utcaképi jelenléte pl. nem indokolja azt, hogy a Jobbik megelőzze az MSZP-t, igaz, hogy az ottani 15% a megyei átlag alatt van. Az ország másik emblematikus, romák lakta területén, Baranyában a Jobbik pl. kimondottan gyengén (mármint az országoshoz, nem a korábbi önmagához képest) szerepelt.

 Röviden szólva: nem feltétlenül van egyenes korreláció a romák okozta közbiztonsági nehézségek és a Jobbikra való szavazás között, fontos lehet az a kép is, amit a roma elkövetőkről gyártunk. Ettől persze a fenyegetettség, az elbizonytalanodás és az államba vetett hit megrendülése még tapintható.

2. A nyilaskomcsi-Jobbik-párhuzam csak részben igazolható, és ha ezzel magyarázzuk a dolgot, félrevezető lehet. Ha az 1939-es választások térképeit nézzük, akkor azt látni, hogy listát a szélsőjobb nagyrészt egy virtuális Nagykanizsa-Szolnok-Nyíregyháza vonaltól északra tudott állítani, illetve Szegeden és környékén. (Ennek persze voltak adminisztratív okai is), míg egyéniben megválasztott képviselői mindenhonnan jöttek. Két terület marad ki markánsan: Somogy és Baranya, illetve az északkeleti országrész, utóbbi a Jobbik mai törzsterülete. A Dunántúl 1939-ig a szélsőjobb egyik magterületének számított, itt a Jobbik  pedig rendkívül gyengén szerepelt. Budapesten és Pestkörnyéken ugyanakkor tény az egykori szocdem-széljobb-komcsi út illetve most a vörös-árpádsávos szavazatvándorlás is.