Magyarország az ubungaiaké - Reakció TV
2009. június 05. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Magyarország az ubungaiaké - Reakció TV

  Tegnap este Demszky megtojásolásának helyszínén, a Március 15. téren tartotta Trianon-megemlékezéssel egybekötött kampányzáróját a Jobbik. Sok izgi nem történt, viszont láttuk és hallottuk ifj. Hegedűs Loránt feleségét, aki nagyon kedvel egy sémita embert. 

 Aki lusta végignézni a videót, vagy a munkahelyén nem akarja Morvai Krisztinát bömböltetni, annak képeket is csináltunk: 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr311164562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalladam 2009.06.05. 08:18:20

a harmadik képen a lány az a jobbik oktatási kabinetizéje, aki mindenféle fejeket követelt, amiért ebben a sokat szenvedett országban olyan botrány történhetett, hogy spiró györgy-idézet szerepelt az érettségiben.

novák elődnek meg bakker a sok választási bizottságosdiból most már összejöhetett volna egy új kabátra való...

gidabiga 2009.06.05. 08:35:59

az a szemüveges fiatalember nem Zuschlag? :)

Hadrian VII. · HTTP://KONZERVATORIUM.BLOG.HU 2009.06.05. 08:38:05

@smalladam: és nem mellesleg Novák Előd felesége

:)

sHelf 2009.06.05. 08:47:11

@gidabiga: az a Novák Előd :)

Dúró Dóra pedig negyedéves politológus hallgató az elteajk-n. Ezigen.

érdektelen 2009.06.05. 09:01:39

Többen vannak, mint a tegnapi MSZP-s bulin.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.06.05. 09:03:30

Az úriember a kutyával MENŐ, a cigarettázó tarsolylemezes néhány képpel lejjebb viszont NEM. A tanulság: a sujtásos ruha méltóságteljesen viselve csodaszép, hanyagul viszont csak égő.

Hattory Hanzo 2009.06.05. 09:04:02

Néha biztos összejönnek a lányok, asszonyok, és recepteket cserélnek. Morvai specialitása a farkincás metélt.

Széna Tomi 2009.06.05. 09:07:11

Rövidgatyás bácsi MENŐ!

molaris 2009.06.05. 09:07:21

Az a barna hajú zászlótartó leány igen üde színfolt!!!::))

A hang- és képtechnika még javulhat.

Tartalmilag? Nehéz ebből a néhány foszlányból bármit is levonni, de mintha nem is ez lett volna a cél. De akkor mi???? Mondjuk én, sokadszor csodálhattam meg Morvai porcelán hídját, lehetne szebb, kevésbé művi. A szája, szeme még mindig csodálatos. A férfiakról írjanak a nők. A közönség egész européer itt, messze veri a szocikét. Azt viszont nem tudtuk meg, hangzott- e el új, érdemi, vagy megmaradtak az eddig megismert panelok.
Kár érte.

Machiavelli 2009.06.05. 09:09:04

Végignézve ezeken az őszintén buta arcokon, akár a Munkáspárt gyűlése is lehetett volna... A közönség kb azonos...

Viktus 2009.06.05. 09:12:23

@smalladam:

Na jah Novák Elődre sok minden szart lehet dobálni kurucinyfósdi, kisdobososdi stb. dőreségek köréből, de elég vicces azzal az egy dologgal támadni amit egyedül ő végez el normálisan lásd. OVB tagságban végzett munka.

@Hadrian VII.: @sHelf:

Dúró Dóri egy értelmes magyar leányzó az meg csupán még a Jobbik kiskorúságának a jele, hogy ő vezeti az oktatási kabinetet a Fidesznél sem szakik voltak mindenhol az elején, hanem cimcimcimborák stb.

A Jobbik fejlődésével valószínűleg találnak minden pozícióra szakembereket Dóri pedig háttérmunkában jól végzi a dolgát, és 10-15 év fejlődés után nyugodtan rálehet bízni ezt a feladatkört pl. elvégezne egy tanárkodós szakot is közben példának okáért.

A Hegedűs familiaritást nem értem minek tolják még mindig kb. olyan szavazattaszító csapat, mint a Fidesznél Kövér Laci-Mikola páros bevetése ...

A videóban semmi különös minden ilyen nemzeti radikál happening hasonló szokott lenni hosszú évek óta ... a közönséget ez szolgálja ki ezt adják.
Az ilyen utcai rendezvényeken Orbán se sokkal értelmesebb dumákat nyom a nagyérdeműnek ... sajnos a magyar politikai kultúra úgy alakult, hogy ilyen utcai rendezvények közönségének nem nagyon megy ki már sok értelmes ember szemlélődi.

Egyébként megint izgi, hogy a Jobbikot találta be a Reakció. A Fidesz profi kampányáról nem lesz semmi ? vagy azt letíltották hivatalból?

Jah, ha meg a Jobbikba akarnak rúgni v.mi kis értelmet is lehetne belevinni ... Morvai nemzetesasszony tegnap előkerült fitymás levele érdekesebb témakör. -

Viktus 2009.06.05. 09:13:15

@Machiavelli:

Sőt, ha egy fidesz gyűlést végignézel ott is hasonlóan buta arcokat látsz ... mivel buta arcok kolbászolnak csak ilyeneken manapság :D:P

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.05. 09:13:50

a rendőr utáni képen viszont milyen faszagányos szerelése van a mukinak! ah!

Viktus 2009.06.05. 09:18:47

Egyébként látszik a szerelem Novák Előd nagyon romantikusan szemléli Dúró Dóri zászlótartását :)

A legjobb szerelése meg a szemüveges forró nadrágos papexnak van ... szerintem ő egyszerűen eltévedt.

plastik02 2009.06.05. 09:26:47

shelf: ne bassz :D válogatott társaság ezek a politomókusok...

icelpro (törölt) · http://mousepad.blog.hu 2009.06.05. 09:29:10

@smalladam: Miért is ne kéne az OM-ben elszámoltatni? AZ OM csődbe jutott, hamarosan a tanárok fizetést se kapnak.

Viktus 2009.06.05. 09:30:18

@plastik02:

Nem lehet tele minden párt olyan szakértő jogászokkal, mint Deutsch Tomi :P

Viktus 2009.06.05. 09:33:04

@icelpro:

Jah csak, akkor nem egy kiragadott eltorzított kérdéskörön kellene rúgózni, hanem az egyéb jelentősebb problémakörökön ... digitális táblák ... bölcsi-ovi bezárások miközben a nőket éppen kényszeríteni akarja a kormány, hogy leadják a kisgyerekeket csak nem nagyon van hova ...

Mondjuk szegény Dórinak gondolom mondta Előd, hogy ezen pattogjon kicsit. Az oktatási-nevelési témakörben sokkalta nagyobb problémák leledzenek. -

szpal 2009.06.05. 09:45:51

A kutyás embernek üzenem, hogy az ebre ne tegyen nemzeti színeket, mert a kutya alapvetően egy alantas jószág.

plastik02 2009.06.05. 09:49:15

@szpal: alapvetően alantas aki alapvetően alantasnak tartja a kutyákat.

X Y kronosz óra 2009.06.05. 09:52:10

Aki a Jobbik listájára szavaz, az nemzeti szalaggal átkötött hazafias pincsikakát kap tőlem ajándékba.

szpal 2009.06.05. 09:52:24

@plastik02: tudom, hogy alantas vagyok, de kutyára akkor se kötnék zászlót. Nézzél szét, egyik ország címerében sincs kutya, a Bibliában is negatív szereplő, eb ura fakó, kutyából nem lesz szalonna, stb., stb.,

Szt. Ahanov 2009.06.05. 09:59:33

Nem vagyok Jobbik-fan, sőt! De azért van egy-egy dolog, amiben igazuk van. Például engem is marhára érdekelne, hogy miért nincs kötelező megemlékezés Trianonról az iskolákban. És igen, azt is aláírhatjuk, hogy emellett a csapból is a Holokauszt folyik. Nem azt mondom, hogy ne legyen Holokauszt-emléknap, legyen: évente egyszer. Meg évente egyszer Trianon-emléknap. De az, hogy a közszolgálati rádióban nem telik el nap, hogy ne hangozna el a Holokauszt szó, Trianonról meg még tegnap se hallottam semmit (valszeg várnom kell vasárnap hajnalig), az szerintem joggal böki a csőrét sokaknak. És ez nem tolerancia meg antiszemitizmus kérdése, hanem arányérzék kérdése.

tevevanegypupu 2009.06.05. 10:04:36

@szpal:
ugye nem mondod komolyan ??? Az en kutyam pont ilyen, kis voros bor nyakorve van, de meg nem szolt senki a nemzetkozi munkasmozgalombol, hogy valtsak szint..
Raadasul a kutya az egyik legaranyosabb hallgatoja a szonokoknak..Morvai Krisztinaval es a negyedik kepen levo barna kislannyal egyutt.(:

Viktus 2009.06.05. 10:09:04

@tevevanegypupu:

A negyedik képen a barna kislány abban a hátizsákban van? vagy hol?

tevevanegypupu 2009.06.05. 10:13:09

@Viktus:
jaj bocsanat, a harmadikon..beleszamoltam a videot is..(((:

.Nitro. 2009.06.05. 10:26:49

@plastik02:

azért nem mind ilyen, vannak rosszabbak is :) Volt olyan aki nekem azt mondta, hogy csakis a királyság lehet a megoldás egy "bölcs,igazságos, becsületes" király vezetésével :D Mondjuk annak a gyereknek ránézésre hiányzott egy kereke.

ÁrPi 2009.06.05. 10:27:21

@Hattory Hanzo:

"Néha biztos összejönnek a lányok, asszonyok, és recepteket cserélnek. Morvai specialitása a farkincás metélt."

A Deák Ferencz Levelezőköri levéll alapján, ugye?

De mondd szaburáj, Te kedveled-e különösképpen a kardokat?

Viktus 2009.06.05. 10:32:09

@tevevanegypupu:

Már azt hittem tudsz v.mit arról mi leledzik a nagy tatyóban :D:P

luucy 2009.06.05. 10:46:21

Ezt a Hegedűs Lóránt izét még csak ne is emlegessétek :D

thetriggerhappy 2009.06.05. 10:50:43

frusztrált jogászok beszélnek az ostoba proliknak. veszélyes kombináció....
nekem még mindig hihetetlen, hogy ezeket komolyan veszik. hihetetlen és rémisztő.

btw, hol van lola, a nagy morvai fan?

Arma Gedeonka 2009.06.05. 10:56:51

Nagyon előítéletes ezeken a képeken csupa buta arcot látni.

Hattory Hanzo 2009.06.05. 10:58:51

@thetriggerhappy:

Biztos "A kommunisták miatt lett bálványom egy egyszerű proli szutyok, de én nagyon tisztelem" című kisesszéjét csiszolgatja.

cutcopy 2009.06.05. 11:02:15

Erre csak azt mondom inkább: Adjon az isten szebb jelent!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.05. 11:04:15

A legdurvább kép egyértelműen a "Bulldogszájú Nagymama" című!

tevevanegypupu 2009.06.05. 11:06:52

Sokkal ostobabbak azok manapsag, akik az elmult evekbol is azt a tanulsagot vontak le, hogy valtozatlanul az mszp-re vagy az szdsz-re kell szavazniuk. Most eppen a Jobbik fut fel, nem rosszabbak mint a fenti ket part. A kozonseguk sem.

Viktus 2009.06.05. 11:14:27

@tevevanegypupu:

Pontosan. Ráadásul minden gyűlésről összelehet fotózni jó pár elmerokit ... emlékszem anno még a MIÉP-es korszakban , mikor 2002. március 15.-én a Hősök terén volt vagy százezer konszolidált ember a stábok, fotósok meg a pár tucat skin után szaladgáltak meg fotózták őket ...

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.05. 11:15:10

a Jobbik retorikájához: egy dolog néha igaza beszélni,de ha telezsidófitymákolod a mondataidat, csak ez a rosszarcú, proli horda fog megmaradni a pódiumod előtt...

A Fidesz első dolga kellene hogy legyen, hogy elveszi a J. témáit (van elég jogos próblémafelvetés a Jobbiknál), csak nem az ilyen féktelen szájhabzású Morvaikra bízzák az előadását... De nem is a Répássykra... és itt kezdődnek a problémák...

valójábannemberci 2009.06.05. 11:16:24

Azt a kutyát majd feláldozzák? O.o

kamasuka 2009.06.05. 11:16:50

@Szt. Ahanov:

Tegnap volt egy műsor a Duna 2n. Kun Miklós és mások (Romsics, Szarka, stb) közreműködésével (bár elég lett volna Kun Miklós, mert a többiek a szokásos panelokat ismételgették, és ő legalább tényleg vágja a témát, plusz jól is adja elő magát -> zéró őőőőöööööőőőőöööö) és elég korrekten lefestették az akkori (I. Vh utáni) helyzetet, majd a II. Vh utáni "mi miért történt?" kérdését is. Tényleg érdekes volt. Utána Pozsonyról adtak le egy visszaemlékezős dokfilmet, viszotn abban pl. átmentek holokauszt témába is, ezért gratulálok nekik ...

kamasuka 2009.06.05. 11:17:29

Mennyien voltak amúgy a rendezvényen?

thetriggerhappy 2009.06.05. 11:21:34

@tevevanegypupu:

ha rám céloztál, akkor nagyon mellélőttél. a mai politikai palettán nem szavazok semmire és senkire. a legtöbb már lejáratta magát, proli nácikra pedig elvből nem.

thetriggerhappy 2009.06.05. 11:26:30

ja, és mielőtt valaki előhozza a "nem nyilasok, nem nácik" dumát, annak ajánlom ezt:
kuruc.info/r/9/41564/
alul-felül jobbik bannerek, a nyitólapon jobbik kampányfilm, a cikkek 90% csontig benyalás a jobbiknak.
nettó nyilasok és már nem is nagyon takargatják.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.05. 11:31:03

@thetriggerhappy:

"ja, és mielőtt valaki előhozza a "nem nyilasok, nem nácik" dumát"

Sztem ezen már rég túlvagyunk, a szavazóik_pont azért_szavaznak rájuk, mert azok.

tevevanegypupu 2009.06.05. 11:37:17

@thetriggerhappy:
altalanossagban irtam. A Jobbik nem naci, nem nyilas de egy kis fasiszta beutes ketsegtelenul van. Emellett a kommunistak altal evtizedeken at elnyomott es betiltott nemzeti erzeseket veszi celba sikerrel. Mar regota demokratikus orszagokban rajottek, hogy hagyni kell az embereket buszkenek lenni nemzetukre, sajat magukra. Amerika, Franciaorszag, Olaszorszag elen jar ebben..
Es a szelsoseges kis partocskan szepen lemaradoznak, mar nincs igeny rajuk.

szpal 2009.06.05. 11:45:23

csak hogy mennyire nem alaptalan a Jobbik jelszava, - "Magyarország a magyaroké!", mutatja az alábbi OVB határozat:

"Az Országos Választási Bizottság ... megállapítja, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom .... szórólapján szereplő „Magyarország a magyaroké” szlogen használata sérti a Ve. 3. § d) pontjában meghatározott jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét.
...
Az Alkotmány 68. § (1) bekezdése alapján „a Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők”. E rendelkezés értelmében a jelenleg Magyarországon elismert 13 nemzeti és etnikai kisebbség valamennyi tagja a magyar társadalom része, államalkotó tényező. Ezen kisebbségek szempontjából kirekesztő, és az Alkotmánnyal ellentétes minden olyan megnyilvánulás, amely Magyarországot a magyar nemzetiségű többséggel azonosítja.

A sérelmezett választási szlogen a Bizottság megítélése szerint nem arra vonatkozik, hogy Magyarország a magyar állampolgároké, hanem egyértelműen NEMZETISÉGI MEGJELÖLÉSKÉNT HASZNÁLJA A „MAGYAROKÉ” kifejezést. Ezáltal a Magyarországon honos nemzeti és etnikai KISEBBSÉGEKET KIREKESZTŐ, ALKOTMÁNYELLENES tartalmat hordoz, amelyet nem befolyásol, hogy tényállításként vagy politikai véleményként van megfogalmazva. Az alkotmányellenes tartalmú, egyben a választópolgárokat – a magyarországi kisebbségek státuszára nézve –félrevezető szlogen alkalmazása a választási kampányban sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét.
www.election.hu/hu/ovb/hatarozatok/2009/2009-2475.html

Szt. Ahanov 2009.06.05. 11:50:08

@kamasuka: Köszi az infót, de kérdem én, hányan nézik a Duna2-t? A KÖZSZOLGÁLATI Kossuth rádióban (gyönyörű új nevén emeregyen) egy szót nem szóltak Trianon évfordulójáról, legalábbis reggel fél hét és fél nyolc között, vagyis az egyik fő műsorsávban biztosan nem. Azért ez nem hiszem, hogy normális. Tévém nincs, de a port.hu tanúsága szerint a magyar főadón sem volt semmi, az m2-n hétkor egy negyedórás dokumentumműsor. A kereskedelmi kloákákról nyilván kár is említést tenni. Minden hátsó gondolat nélkül, idézzük fel, hogy szokott festeni a műsor holokauszt-emléknapokon...

valójábannemberci 2009.06.05. 12:02:40

@Szt. Ahanov: Miért van az az érzésem, hogy ha meg foglalkozna vele a "balos" média, akkor jönne a "van rajta sapka, nincs rajta sapka" színvonalú kommentár, megtűzdelve némi hazaárulózással, kötelező adag vörösözéssel, nemzetvesztőzéssel, és felháborodott hogyképzelikkel. :]

ÁrPi 2009.06.05. 12:07:12

@Viktus:

"Na jah Novák Elődre sok minden szart lehet dobálni kurucinyfósdi, kisdobososdi stb. dőreségek köréből, de elég vicces azzal az egy dologgal támadni amit egyedül ő végez el normálisan lásd. OVB tagságban végzett munka."

NEM, Viktus. Smalladam nem támadja (Novák Elődöt) a
"választási bizottságosdi" MIATT, HANEM amiatt cikizi hogy a
" a sok választási bizottságosdiból" nem lopott össze még magának egy kabátravaló vagyont.

Olvasd figyelmesen smalladam kritikáját.

ÍGY ÍR Smalladam:
"bakker a sok választási bizottságosdiból most már összejöhetett volna egy új kabátra való..."

eN 2009.06.05. 12:14:11

bezzeg az senkit sem zavar hogy az alkotmanyukban is rogzitetten romania a romanoke, hiaba el ott csak magyar kisebbsegbol tobb mint itt osszesen mindegyikbol.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 12:34:06

@eN: az nem számít ezek kommunista-liberálisok

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 12:38:15

@berciXcore: hát pl a balos ihletésű: Trianon -szindróma c dukuban megszólaló "kanadai történésznő" a "trianont teljesen megérdemelték a magyarok" mondata eléggé felháborító volt.
szerintem.

molaris 2009.06.05. 12:42:54

@Úlfhéðinn:
Ma reggel megint nem vetted be a gyógyszert!!

kamasuka 2009.06.05. 13:07:50

@Szt. Ahanov:
Ha itt jövőre (?) tényleg nem csak négy évre rendezkednek be jobboldalon, akkor a TV2 és az RTL is vagy irányt vált, vagy keményen eltűnik a süllyesztőben. Meglátjuk!

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.05. 13:18:03

@molaris:

Fogászkám, te ne nyilatkozzál gyógyszerekról, ahhoz te nem értesz. ;)

Szt. Ahanov 2009.06.05. 13:18:06

@berciXcore: Nem tudom, miért van az az érzésed, de remélem hamarosan jobban leszel. :) Egyébként félig visszaszívom, amit írtam, mert most visszahallgattam a hétórás híreket és két mondat erejéig tényleg megemlékeztek róla Gordonnyuszi újabb kalandjai után és a sporthírek előtt. Azért nem ragozták túl.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 13:27:32

@thetriggerhappy: Azon gondolkodjon, hogy a Jobbik közönsége miért fiatalabb bármely másik pártnál, és a szadesz miért veszítette el a fiatalokat, amikor állítólag a fiatalok sajátja a nyitottság, szabadságvágy, miegymás.

valójábannemberci 2009.06.05. 13:35:30

@Szt. Ahanov: Csak azért van ez az érzésem, mert tudom melyik országban élünk. Nálunk minden elképzelhető, de annak ellentéte is, de még bármi más is. :D Történni meg nem történik semmi. :P

thetriggerhappy 2009.06.05. 13:37:06

@tölgy:
elgondolkodtam rajta és eszembe jutottak a hajdani egyetemi zsidóverések, a kommunista ifjak, és, hogy pld a fasiszta közelmúltú spanyolországban uilyen trendi volt komcsinak lenni.
ja, és nem mehetünk el amellett, hogy a jobbik a zsigerekre hat a könnyű válaszaival, a reménytelen, és a saját helyzetét ma már pontosan ismerő fiatalokkal kapcsolatban.
én nem misztifikálnám túl az "egyetemi ifjúságot". jártam velük egyetemre anno, tudom, hogy pld kik mázolták tele az egyetem téri épület összes budiját horogkereszttel és sieg heil feliratokkal....

morvai meg frusztrált. ha anno megkapja az ensz pozíciót, még ma is ő lenne a legnagyobb demokrata és liberális. tanított, államvizsgáztatott, jóban voltunk.......

polom13 2009.06.05. 13:40:04

@tölgy: A radikalizmus tipikusan a fiatalok "világmegváltó"életérzését tükrözi,a legtöbben idővel "megkomolyodunk". :)
A Jobbik szavazótáborának új eleme viszont az MSZP-ben csalódott,viszont hosszú évek alatt Orbán-gyűlöletere idomított szoci.
A szélsőjobb nyugaton is a kiábrándult balosok szavazataival erősödött meg(Nemzeti Front,Szabadságpárt,stb.).

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.05. 13:40:18

@tölgy:

"állítólag a fiatalok sajátja a nyitottság, szabadságvágy, miegymás."

LOL. Ja, Ny-Európában.

Itt már volt egy "skinhead-ek nagymamája". Most van egy másik, na puff. Business as usual.

smalladam 2009.06.05. 13:53:25

@tesz-vesz: mi a baj duró dórával? csak az (legalábbis a spiró-ügyben kiadott hisztijével) ami az egész jobbikkal. hogy egy félművelt, szűkkeblű, szűklátókörű, világot felfogni-megérteni nem hajlandó, acsarkodó-irigykedő-utálkozó mentalitást képvisel, ami szerint mindig mások a hibások, és minket magyarokat mindig bántanak, és ezért kb. az egész világra haragudni kell. és sértve durcáskodni meg fenyegetőzni, hogy majd jól odacsapunk mindenkinek, aztán akkor rend lesz itt.

ha valami hiányzott még ebbe az országba, hát az pont ez a politikai krédóvá emelt suttyóság. ebből nem lesz magyar feltámadás. és ezt egyáltalán nem ironikusan értem:(

Gattamelata lovasszobra 2009.06.05. 14:07:14

Vona miért mondja azt, hogy nincsennek?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.05. 14:16:55

"a politikai krédóvá emelt suttyóság." :P

Suttyisztánbó' gyöttünk...

tevevanegypupu 2009.06.05. 14:43:24

Az szdsz sem kulonb semmivel. ..Sok lilagozos ertelmisegi amint tokeletes muveltseggel es valasztekos nyelven, meglehetosen alattomosan hazudik. Tehetsegtelen es kapzsi, korrupt es hatalommanias icipici part, aminek ketsegtelen zsenialitasa abban nyilvanult meg eddig, hogy tokeletes modszerekkel zsarolta evtizede koalicios partneret..Gratula, sikerrel. Bizonyitek ra az elmult tezenegy ev plusz valoszinuleg meg egy 2010-ig. Semmit nem adtak es mindent elrontottak.

FreeTibet 2009.06.05. 14:46:16

Lehet a Jobbikon gúnyolódni, de megerősödésük profin felépített munka, a közönségnek, közönségüknek ez kell. Az ország nem biztos, hogy az ő politikájukkal jól járna; szavazni mégis a választópolgárok szavazhatnak, őket kell meggyőzni, felvilágosítani. Erre akár kiváló alkalom lehetne egy vitaműsor a választások előtt, de az ilyenek elől a gyenge kvalitású listavezetőkkel induló gyáva pártokl meg szoktak futamodni:
index.hu/belfold/hirek/2009/06/05/hat_listavezeto_vitazik_penteken/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 14:56:16

@smalladam: www.jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/a_spiro-botranyert_valakinek_felelnie_kell
ez hiszti? szerintem nem.
szerintem az reakció félig odaát van. ill túl fideszes,, de ideje lenne már szembenézniük: ezek az emberek gyűlőlik a kereszténységet, Petri Györgytől elkezdve sorolhatnám. Tóta Árpádig

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:01:33

@murci/szamárfül: bocs de én is utálom Spiró györgyöt, tudom ez itt lehet égő.
+A Jobbik közkönyvtárat alapított. Önmagában nem emiatt szakítottuk meg MDF-sorozatunkat, hanem mert ez a diszlexiás műveletlen banda kikelt korunk egyik legjobb magyar (hirtelen véleményűeknek: hazai) írója, Spiró György ellen, és kizárnák"

én speciel nem ismerem el, h esterházy is olyan nagy író lenne, mint ahogy a holdudvar feltornázta, ja, h a reakciónak a holdudvar emlegetése is paranoid gondolat?
és nem mennék ki tüntetni h spirót hozzák vissza a nemzeti irodalomba, azt hszem túlélné ezt az irodalom. (de nem tiltanám "ki", csak nem adnék neki támogatást, ha nekem kéne eldöntenem.).
az meg nem szerencsétlen vers, írtam róla egy elemzésfélét.

thetriggerhappy 2009.06.05. 15:04:05

@tesz-vesz:
olvasd el az ominózus versecskét még egyszer, majd olvasd el pld a fogság című remekművet, ami a 10 valaha írt legjobb magyar regény egyike.
utána beszélgessünk, jó?

a kereszténységet pedig pont azok gyűlölik a legjobban, akik a nevében szentségtelenítik meg nap mint nap. újpogányok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:05:04

@murci/szamárfül: vagy inkább kevesebbet,
van hasznos része a reakciónak, pl az Ópium intézet, de az ideológiát ne ők határozzák már meg, mert úg yjárunk mint a fidesz: most még sokan szeretik, de mi lesz majd ha kiderül, h a fidesz az eu kutyája, hű láncos kutyája (akár így is mond6juk). és a közgazdászai mind neoliberálisak,
na akkor lesz majd a nagy hadd el hadd

thetriggerhappy 2009.06.05. 15:05:53

@tesz-vesz:
nem tiltanád ki, csak nem támogatnád? micsoda egy freudi elszólás, kicsi bolsevikom.
és áruld el, kinek jutna a 3. t? kit támogatnál?

thetriggerhappy 2009.06.05. 15:07:41

@tesz-vesz:

freud 2: láncos kutya. ezt az echte bolsevik nyelvezetet még a foxi-maxin sajátítottad el?

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 15:14:22

@smalladam: ja, tök igazad van, én sem értem mit kell így fönnakadni azon, ha egy zsidó író gyalázza a magyarokat ("szarmagyarok") vagy ha egy nemzsidó református lelkész fikázza a zsidókat ("galíciai jöttmentek").
Az ilyesmi olyan műveletlen, szűklátókörű dolog.

smalladam 2009.06.05. 15:14:29

@tesz-vesz: de, az bizony hiszti. szűklátókörú pitiánerség, mint általában minden olyan akció, amikor valamilyen művésznek rontanak neki "nemzetgyalázás" jeligével, többnyire egyszer sem átgondolva, hogy az adott mű mit jelent(het), vagy az adott művész még mit tett le az asztalra.

thetriggerhappy-nek igaza van abban, hogy "ezeknek" a kereszténygyűlölete (ami egy felfújt, csúsztatott, általánosító hazugság, mindenki összemosva benne) nem szánalmasabb és károsabb, mint a jobbik által képviselt keresztény-pogány kulimász, újszövetséget szembeköpő zagyvalék, ami engem katolikust legalább annyira zavar, mint ha valaki fölöslegesen gyalázza a vallásomat.

smalladam 2009.06.05. 15:16:08

@wladyslawsky: szarmagyarok? olyat pont nem írt spiró. és senki nem mondta, hogy az a verse jó...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:18:56

@thetriggerhappy: de én nem vok komcsi, heló.
freudi elszólás - azoknak akik nem értették meg amit írtam.
a lekezelést tartogasd anyádnak. csak nem te vagy spiró? akkor meg minek veszed magadra?
azt támogatnám, akinek nem voltak botrányai. se haza se vallás ellen

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:20:35

@thetriggerhappy: hát nem volt poénos?
nem, nem jártam foximaxira, te igen? lehet azért vayg ilyen kevésbé béketűrő.
de te nem gondolkozol? ha komcsi lennék utálnám spirót??
jó reggelt

thetriggerhappy 2009.06.05. 15:22:41

@wladyslawsky:
mutasd már meg nekem, hogy milyen zsidó írt le olyat, hogy "szarmagyarok"! nagyon várom a megfejtést!

thetriggerhappy 2009.06.05. 15:26:12

@tesz-vesz:

azt hiszem, hogy ez a két válaszod nem is igényel semmiféle riposztot. magukért beszélnek.
további jó netezést!

smalladam 2009.06.05. 15:26:14

@tesz-vesz: a jobbik.szimpatizánsoknak nem szokott feltűnni, ezért külön mindig figyelmeztetni kell őket, hogy a retorikájuk meglehetősen sok hasonlóságot mutat a kommunistákkal (majd mi megmondjuk, hogy ki írhat, mit és miről stb.) csak ennyiről van szó kedves tesz-vesz:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:26:56

@thetriggerhappy: nem olvasom el, estert se olvasom el.
undorodom tőlük, ez egy szabad ország, mindenki azt olvas amit akar. a jönnek szerintem olvasd el te mégegyszer, és kérlek írj hozzá elemzést. h megértsem miért nem tartod te, magyargyalázásnak.
én spiróról nem mondtam h béna

"a kereszténységet pedig pont azok gyűlölik a legjobban, akik a nevében szentségtelenítik meg nap mint nap. újpogányok. "
ez meg, már ne is haragudj, de egy akkora baromság, h na
szerintem paizs, petri, tóta, jobban utálja a kerezsténységet, mint Hegedűs, Morvai, aki pl a bibliából olvas fel a jobbik rendezvényen (na ez a konzervatív)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:29:53

@smalladam: a gazdaságpolitikájuk is sok hasonlóságot mutat.
a különbség csak annyi, hogy a mostani komcsik demokratának adják ki, hazudják magukat.
míg pl a jobboldaltól nem áll távol a diktatúra, királyság.

thetriggerhappy 2009.06.05. 15:34:08

@tesz-vesz:

ne is olvasd el, neked elég ha megmondják, hogy mit kell róluk gondolni. mondom én, hogy te olyan vagy mintha most léptél volna ki az ötvenes évekből.

a második bekezdéseddel meg valóban nem lehet vitázni: aki bibliából olvas fel rendezvényeken, az az igazi keresztény és konzervatív.

valójábannemberci 2009.06.05. 15:37:09

@tesz-vesz: Akkor Ady, aki annyiszor korholta az országot és a népet, ráadásul dekadens és polgárpukkasztó életvitele is volt, már nem támogatható? Vagy a műveit a jövőben csak cenzúrázva lehet kiadni?

Attól meg, hogy valaki a Bibliából idéz, még nem lesz se keresztény, se konzervatív.
BTW érdekelne az is, hogy Hegedüsné kire gondolt, amikor arról az egy darab palesztinról beszélt.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:40:31

@smalladam: "amikor valamilyen művésznek rontanak neki "nemzetgyalázás" jeligével, többnyire egyszer sem átgondolva, hogy az adott mű mit jelent(het)"
de alaposan át van gondolva, de egyébként így ánblokk az az író ártatlan, akire rárontanak, ugye?

"vagy az adott művész még mit tett le az asztalra."
egy bírósági eljárásnál számít, h mit tett le az asztalra? most én anyagyilkossággal szoktam a magyarelleneséget hasonlítani, de maradjunk csak meg most az egyszerű lopásnál. számít, h mit tett le az asztalra és ne ítéljülk ezért el?

""ezeknek" a kereszténygyűlölete (ami egy felfújt, csúsztatott, általánosító hazugság, mindenki összemosva benne) "
Paisz Miklósnak volt egy olyan verse, amit Mária székeléséről szólt, ezért is rúgták ki a belgábóll

Petri György:

Apokrif

Zakatol a szentcsalád
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább ---
--- "Megint Isten?"
--- "Az hát, megint."
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
--- "Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom előtt dugtok!
--- de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól mint a földrengés
mindig az a rohadt ágy,
közben - de komolyan! - ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!"

igazad van, felfújják, ezek csak gyerekcsínyek ugye? mint kolompár mondta kiskunlacházára.

"nem szánalmasabb és károsabb, mint a jobbik által képviselt keresztény-pogány kulimász,"
hát dehogynem. ez nem izrael, ez Magyarország, ez keresztény ország. menj el izraelbe és kezd el szidni a zsidó vallást, hidd el "szánalmasabbnak" fogják tartani, mintha a keresztényeket szidnád.

"újszövetséget szembeköpő zagyvalék, ami engem katolikust legalább annyira zavar, mint ha valaki fölöslegesen gyalázza a vallásomat." márpedig fölöslegesen gyalázzák. ja hogyte megérted a frusztráltságukat, és ezért nem felesleges...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:42:31

@thetriggerhappy: ne kavarodj össze, én nem mondtam h spiró
rossz író.
"neked elég ha megmondják, "
de a Jönneket elolvastam, mondtam írtam is belőle
szedd össze magad

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:49:02

@berciXcore: "Akkor Ady, aki annyiszor korholta az országot és a népet, ráadásul dekadens és polgárpukkasztó életvitele is volt, már nem támogatható? "

Ady szerintem inkább ősmagyaros volt. ha a bordélyházba nem az aktív stábjával jár, és nem erről híres a vározsban akkor még belefér.
ő inkább ösztönzően korholta a magyarokat, Ugaron, Nekünk Mohács kell. és Istenes versei is voltak, hinni akart Istenben élete vége felé, kint is volt a Biblia az ágy melletti szekrényén.
szerintem ő sohase írta volna le azt, hogy "Máriát megrakják"

"Vagy a műveit a jövőben csak cenzúrázva lehet kiadni?"
nem, de azért ne állami támogatással. és most is csak a Holdudvar BT kiadó adja ki őket.

"Attól meg, hogy valaki a Bibliából idéz, még nem lesz se keresztény, se konzervatív."
hát dehogynem. nem is ettől lesz igazán, hanem ez is EGY RÉSZE

.

Szt. Ahanov 2009.06.05. 15:49:29

Szerintem meg kéne barátkozni a gondolattal, hogy nem lehet egy kalap alá venni művészeket és életművük minden egyes darabját, aztán cakli-pakli kihajítani, vagy "nem támogatni". (Itt jegyezném meg, hogy Spiró egy közelmúltbéli interjúban elmondta, hogy évtizedek óta nemhogy nem kapott, de nem is pályázott állami pénzre.) Vannak megkérdőjelezhető erkölcsiségű emberek, akik nagy műveket tettek le az asztalra. Konrád, Nádas, és igen, a régi nagyok közül Ady, hogy külföldit is említsünk: Celine, lehetne sorolni estig. (Magánvélemény: Adynak ráadásul az életműve jelentős része nem is jó.) Meg vannak erkölcsi fároszok, akik meg nem tudnak írni. Meg vannak olyanok is, akik erkölcsösek is, meg írni is tudnak. És vannak erkölcstelen antitalentumok. Sokfélék vagyunk mi emberek, művészeink és sokfélék, kár ezen ennyit rugózni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:53:55

@Szt. Ahanov: többnyire egyetértek.
de akkor ne a nemzetiek, vagy hogy a reakción is értsék: a sötét bunkók rugózásán akadjatok csak fel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 15:56:32

@Szt. Ahanov: merthát úgy vettem észre a reakció csak ezeknek a sötét bukók (továbbiakban: nemzetiek) rugózásán akadnak fel.
mert ők szinte ugyanolyan ostobák mint az atv: a botrányt leközlik , de az előzméyneket soha: "mert hát tovább erősiti a szélsőjobboooot" "csak indulatokat szüüül", ezért inkább csak a jobbikot kritizálják, a párt is ezt támogatja, ez van

valójábannemberci 2009.06.05. 16:01:16

@tesz-vesz: A zsidó vallás egy nép vallása, lényege az Ószövetség. Ha a zsidó vallást gyalázod, azzal nem teszel mást, mint Isten szövetségének a legitimitását becsmérled, ergo istenkáromlás. Ezért egy időben kövezés járt.
A kereszténység viszont sosem volt népnemzeti vallás, néhányan megpróbáltak és megpróbálnak persze azt csinálni belőle, ennek eklatáns példája a "Jézus sumér-pártus herceg volt" című kabaré. Jézus a helyi szekták, népek és nemzetek fölött állt, és Isten népeken és nemzeteken átívelő szeretetét hirdette. Ha bizonytalan vagy ebben, akkor nézz körül az Újszövetségben.
Bár egy keresztény-konzervatív erényekre hivatkozó embernek ezt fejből kellene tudnia.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 16:06:50

@smalladam: @thetriggerhappy:mea culpa, mea maxima culpa, "jönnek a szarból" az, valóban, nem szarmagyar
ez így már dícséret

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 16:09:48

@berciXcore: sanyi bácsi hogy van? add át üdvözletem! :P

smalladam 2009.06.05. 16:10:00

@tesz-vesz: akkor elárulom neked a nagy titkot. ezek az emberek ezt részben mindenfajta személyes lelki deformációból csinálják, részben meg azért, mert tudják, hogy a mindig mindenben nemzetgyalázást, nemzetárulást látó, folyton hisztiző, folyton az ellenük való támadásra váró paranoid szerencsétleneket - hasonlóan lelki deformáltakat - ezzel jól fel lehet húzni.

érdekes, hogy én katolikusnak és magyarnak tartom magam, aztán mégsem érzem úgy hogy engem ebben az országban folyton csak gyaláznak, meg üldöznek. az ellenségességet egyedül azok részéről a buta seggfejek részéről érzékeltem, de azoktól is csak enyhén, akik zsidónak tartottak, és ezért fenyegetőztek, mindösszesen abból kiindulva, hogy a hírszerzőnél dolgozom, meg az orrom úgy néz ki.

és de, a pogánykereszténykedés ugyanolyan undorító és szánalmas, mint akinek csak a pedofil papok jutnak eszébe a katolikus egyházról.

Magyarország pedig nem keresztény ország, ha tetszik, ha nem. a kereszténység nem államvallás, az állam és egyház szét van választva. van legalább négyféle keresztény-keresztyén egyház, történelmi zsidó egyház, és jelentős számú nem hívő.

a hagyományok, meg a múlt, azok keresztények, és illik tisztelni őket. de a keresztény magyarország sajnos csak egy álszent és farizeus fordulat azok szájából, akik emlegetik, leginkább azért, hogy jogalapot formáljanak vele a nem-keresztények basztatására, ami nem éppen Isten nagyobb dicsőségére szól...

Szt. Ahanov 2009.06.05. 16:11:05

@tesz-vesz: " a reakció csak ezeknek a sötét bukók (továbbiakban: nemzetiek) rugózásán akadnak fel."
Én viszont úgy veszem észre, hogy kap a reakciótól épp eleget a szadesz, a maszop, a madöf, de még sokszor a fidesz is. Nézz körül jobban a blogon! És igen, a jobbik is kap, mert megérdemli! :) Miért lennének ők érinthetetlenek, bőven elég okot adnak a kritikára. Én is nemzeti érzelműnek tartom magam, meg többé-kevésbbé kereszténynek is, ha már mindenki comin out-ol, de attól még nem kell hülyének lenni. :)

thetriggerhappy 2009.06.05. 16:11:12

@wladyslawsky:

látod, megy ez!
már csak meg kéne érteni, hogy miről szól a vers. ehhez pld nem ártana tükörbe nézni.

thetriggerhappy 2009.06.05. 16:11:48

@wladyslawsky:

látod, megy ez!
már csak meg kéne érteni, hogy miről szól a vers. ehhez pld nem ártana tükörbe nézni.

valójábannemberci 2009.06.05. 16:24:56

@wladyslawsky: közöm nincs hozzá. ha gondolod megsúgom, hogy hova ment az 1+1%-om. :P

@smalladam: ez szép és kerek volt, jól esik ilyet olvasni. kérlek fogadd arminiánus-anabaptista elismerésem. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 16:43:22

@berciXcore:
A zsidó nem csupán egy vallás, a zsidó egy nép, és egyben identitásmeghatározó tulajdonság. (hoyg a zsidó nép, nem csak én mondom, hanem köszler is. De mára egyértelmű, h a zsidó nép nép, hiszen létezik Izrael.) részben asszimillódtak.
az előzőekben azért írtam zsidó vallást (izraeli példánál), h adekvát legyen a kereszténységgel.
én nem gyalázom a zsidó vallást. senki nem gyalázza a zsidó vallást ebben az országban.
"A kereszténység viszont sosem volt népnemzeti vallás, "
valóban? ez új nekem.
ez az ország keresztény ország, kereszténykultúrkörből nő ki, ami nem az ószövetségből jön, hanem a keresztényzsidó kultúrából. (az ószövetséges rész amit írtál számomra nem elfogadható)

"Isten népeken és nemzeteken átívelő szeretetét hirdette. Ha bizonytalan vagy ebben, akkor nézz körül az Újszövetségben.
Bár egy keresztény-konzervatív erényekre hivatkozó embernek ezt fejből kellene tudnia. " kérdeztél bármit is az újszövetségből?: akkor honnan tudod h nem tudom?
de ami a lényeg: igen, a kereszténység ezt hirdeti, de azért csak kiverte ostorral Jézus a kufárokat a templomból. a jobbik tán nem ezt a "kufárokat" akarja kiverni ostorral a templomból? dehogynem. nem éppen humánus módszer. nem azért mert zsidó spiró, hanem mert idegenszívű, és nem csupán idegenszívű, de büszkén is hirdetheti, hizsen ilyen megalkuvó, kevésbé demokratikus a környezet. egyébként szerintem ez eklatáns, nem értem miért kanyarodtál el ebbe az irányba. ha antiszemita lenne a jobbik akkor nem spirót, hanem az összes zsidót tiltaná ki a kultúrából.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 16:46:09

@smalladam: én mondom.
szerintem jó vers aJjönnek (csak hogy árnyaljuk a képet:)
megragadt a fejembe, jó vers az, csakhát magyargyűlülő

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 16:47:34

@thetriggerhappy: szevasz, ne is lássalak,
szeretek értelemes (tehát nem pártos) emberekkel bezsélgetni

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 16:55:06

@thetriggerhappy: Ez mind igaz is lehet. Olyanok a mai szadeszosok, mint Xerxész, amikor a tengert korbácsoltatta dühében.
Csúnyák az egyetemisták? Nyöhehe. Hogy ezt a Demokratikuis Charta idején sosem olvastam/hallottam szadeszesektől?!
Ma a liberális ciki lett, akire rámondják, lerázná magáról, mint kutya a bolhát. De nyilván nem a szadeszes megmondó bácsik és nénik kúrta el valamit.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 16:58:14

@thetriggerhappy: A Fogság konkrétan kereszténygyűlölő, bár ettől még lehet remekmű.
Na, de most helyettesítsünk be mondjuk a buddhistát a keresztény helyére, akkor is remekmű lehetne egy írás? Minden bizonnyal.
Nyöhehe

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 17:04:52

@smalladam: tudom, de a holokauszt már régen volt. vagy szerinted jogos verók istván kjelentése, h " most perbe fognak a náczi fideszesek, utána meg majd ausviccbe visznek" ?
a határontúli népirtások túlélőitől (!) nem hallunk annyi genocídiumra való utalást, félelmet mint ezektől. és ami a legszörnyűbb : van az a réteg aki a mai napig retteg és még akkor is az szdsz-re szavazna, ha holnap indítanák a deportállásokat.
ismét: vhogy a kintiek mintha kevesebb lelki deformáltságról tanúsítanának tanúbizonyságot

"részben meg azért, mert tudják, hogy a mindig mindenben nemzetgyalázást, nemzetárulást látó, folyton hisztiző, folyton az ellenük való támadásra váró paranoid szerencsétleneket - hasonlóan lelki deformáltakat - ezzel jól fel lehet húzni."
valóban ilyen ostoba, infantilis lenne a zsidó-baloldali értelmiség? énnekem nincs kedven Árpád-zászlót lengetni csak azért mert irritálja a zsidókat. (na, már megint a tekintélyelv:))

"érdekes..., meg az orrom úgy néz ki." lehet h te nem bontottad ki az életigazságának minden szeletét, hha csak filoszemita, balos, neolib szemszögből tudod nézni a világot?

"és de, a pogánykereszténykedés ugyanolyan undorító és szánalmas, mint akinek csak a pedofil papok jutnak eszébe a katolikus egyházról." namost mi a pogánykeresztségeskedés? azért kétlem h ugyanolyan undorító lenne, de nem tudom mi ez.

de keresztény ország, egész európa az. persze hozhatod ide a zsidókat, meg a muszlimokat, de a karácsonyt a lakosság 90%-a ünnepli, az egy keresztény ünnep. a húsvétot is, az is egy keresztény ünnep. mi van még keresztény dolog az országban? várjál, a címerben is benne van,

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 17:05:32

@berciXcore: Ez így csacskaság. A zsidók szövetségét a keresztény tanítás szerint felváltotta az újabb. A maga logikája szerint a keresztény vallású zsidó is.
Hát, ennek a zsidók sem örülnének.

Más vallását úriember nem fikázza. Spiró pedig azt tette.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 17:12:00

@Szt. Ahanov: én nem abban az értelemben használtam , ahogy te.
itt félreértés történt.
én azt mondtam, h paizs miklós Mária szonettjét nem közlik, se a Petri györgy féle szemete, stb stb stb (most nem tudok olyan sokat idézni, mert senki nem jut eszembe)t. márpedig így rugózni azon h a jobbik kiakad, hát nem éppen vall arra, h az igazság teljes kibontására törekednek.
tehát én nem pártokról beszéltem
nem mondom, h érintetlenek a jobbikosok, csak nem kell úgy beszélni nemzeti emberekről h sötét bunkók, mikorők is ugyanebben a sötét bunkó stílusban sötét bunkózzák le őket. persze leöntik egy értelmes mázzal, csakhát, jó lenne már kinőni ebből. én elhiszem, h divatos a tóta árpád stílusa pesten, de azért kultúremberek úgy beszélnek, mint az Ákos a Fridivel a Napkeltében.

valójábannemberci 2009.06.05. 17:13:13

@tesz-vesz: Identitásuk meghatározó mozzanata pedig Isten Ábrahámmal és népével köttetett szövetsége. Tehát a népi identitás alapja egy vallásos élmény volt. Ez az Ószövetség egyik legfontosabb mozzanata, a nevét is innen kapta a kanonizálás során.

A kereszténység meg ismétlem sosem volt népnemzeti, pláne nem ősmagyar pogány kulimász.

A Spiró szálat meg most ne keverjük bele, ha lehet. Én sehol sem hoztam fel.

valójábannemberci 2009.06.05. 17:19:19

@tölgy: Nem váltotta fel. Nem értek egyet az ún. helyettesítő teológiával.

plastik02 2009.06.05. 17:20:04

"tölgy · konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 16:58:14
@thetriggerhappy: A Fogság konkrétan kereszténygyűlölő, bár ettől még lehet remekmű."

mondjuk kíváncsi lennék ezt miből szűrted le. olvastad a könyvet azért? durva előítéletek kellenek ahhoz, hogy valakinek ez jöjjön le a Fogságból.

smalladam 2009.06.05. 17:26:05

@tesz-vesz:
""érdekes..., meg az orrom úgy néz ki." lehet h te nem bontottad ki az életigazságának minden szeletét, hha csak filoszemita, balos, neolib szemszögből tudod nézni a világot?"

azt hiszem, nem én vagyok, aki már megint a világok harcának akarja mindenáron, kínkeservvel, csakazértis megmagyarázni, hogy a liberális-baloldali értelmiségiek hülyéi meg a jobboldal radikális vadmagyarjai egymásra találnak, és egymást cseszegetik.

a világ - és a magyar érterlmiség is - sokszínű. javaslom az ebben való elmélyedést a további vita helyett.

akkor talán a "magyargyűlletet" is sikerül jobban értelmezni. tudod ezek az emberek csak azokat a "magyarokat" "gyűlölik", akik eljátsszák, hogy ők a "magyarok", akiket "gyűlölnek" kívülről rendkívül szórakoztatónak tűnne ez a buta körjáték, ha nem lenne az ország jelenére és jövőjére nézve sajnálatosan gyászos.

magyarország pedig nem keresztény ország, azt hiszem világosan leírtam, hogy ezt hogyan értem, még egyszer nem fogom leírni. a kaárcsony és a lakosság kilencven százaléka: szép is lenne, ha az a kilencven százalék mind keresztény lenne.....

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 17:26:52

@thetriggerhappy: megértettem. ez kérem egy Ady-féle, jobbító szándékú ostorozása a magyaroknak, a költőből árad az aggódás e nép iránt.hát persze.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 17:30:11

@berciXcore: most kapaszkodj meg, figyelj be ne ess a szék alá de a mai zsidók 80-90%-a a Kazár Királyságból jött. tehát ők nem zsidók, hanem zsidó vallást felvevő kazárok, persze jöhetsz Egyiptommal, meg az Ószövetséggel csak hát az már nem történelem lesz. (aztán mondanom se kell, h ez mennyire jogossá teszi a Szentföld bitorolását, de azért jussanak eszedbe a revizionisták, amikor Izrael 2000 év utáni földjének "vissza"szerzéséről beszélnek. az a 2000 év ezzel a (ha 1947-hez viszonyítjuk akkor) 50 év kontrasztjával, jusson eszedbe mikor kineveted/lenézed őket.

Tény, h az ősmagyaroknak nem sok köze van a kereszténysléghez. de ez az ország akkor is Regnum Marianum. tudom, h nem bírjátok elviselni, talán ezért is űz Máriából gúnyt Paizs meg Petri. meg Spiró is

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 17:39:41

@smalladam: "ezek az emberek csak azokat a "magyarokat" "gyűlölik", akik eljátsszák, hogy ők a "magyarok"
Tehát a magyarság EGY BIZONYOS RÉSZÉT, meghatározott okok miatt.Nem az összes magyart.
Ifj. Hegedűs meg csak azokat a zsidókat gyűlöli, akik folyton a mocskolnak mindent, ami a magyar nemzeti identitás részét képezi (képezhetné/képeznie kellene)
Tehát a zsidóság EGY BIZONYOS RÉSZÉT meghatározott okok miatt.Nem az összes zsidót.
1:1

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 17:44:34

@plastik02: Azt hiszem már kértem, zizzenjen le rólam. Inkább olvassa el a könyvet.

@berciXcore: Csak 2000 év keresztény teológiai hagyományával megy szembe. Hajrá.
:)

valójábannemberci 2009.06.05. 17:45:56

@tesz-vesz: Betérésre mindig volt lehetősége bárkinek, akár a kazároknak, de az eszkimóknak is. A betérés pedig azt jelenti, hogy az illető maga is elfogadja azt a szövetséget, mely Ábrahámmal köttetett. A zsidó nép összetételéről meg ne nyissunk vitát, mert ha utána olvasnál, akkor észrevennéd, hogy mind legendáik, mind genetikai állományuk alapján akadnak Eurázsia és Afrika legfurcsább vidékein is olyanok, akiknél igazolható a zsidó kötődés. Közben meg külsőre nem a klasszikus karikatúra alapanyagok. Ha a legendákat alátámasztja a genetika, akkor ott nincs mese. A legenda lehet ködös, a genetika viszont nagyon is konkrét. ;)

Ez az ország a Regnum Marianum, én viszont nem vagyok katolikus, és az is tény, hogy egy időben egész Európában nagyon erős volt a Mária-kultusz, szegény Józsefet meg jól elhanyagolták évszázadokon át.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 17:46:07

@smalladam:

"a világ - és a magyar érterlmiség is - sokszínű. javaslom az ebben való elmélyedést a további vita helyett."
természetesen sokszínű, de mint minden ez is nézhető távolabról és közelebbbről. magyarán az értelmiség is feloszható hülyékre és nem hülyékre, jobbra balra, akik támadnak vallásokat, és akik nem.

" kívülről rendkívül szórakoztatónak tűnne ez a buta körjáték"
részvétem, én az ilyen játékokért kötelet adnék, de azért csak játsszák, játsszák amíg megtehetik, de aztán ne sírjanak, ha újabb mini holokauszt lesz, csak most az értelmiség kerül majd terítékre, mennyivel humánusabb a bűnösöket (értsd: játszogatókat a dunába lőni, mint minden zsidót) ? sokkal azért.
és mennyivel humánusabb, ha csak eltiltja a jobbik őket a kultúrától, h e legyen olyan fertőző ez a játék.
és mi lenne ha mi is eljátszogatnánk h holokauszt nem is volt, a zsidókat a dunába kell lőni, a talmud égetni való, az összes zsidó vallású értelmi fogyatékos, tetszene? nem? és ha anyáddal viccelődnek h kurtizán?
látod nem is teszi senki, mert megérti (tehát MEGÉRTI) h neked ez fájna.
egy ilyen minimális megértést, empátiát nem tud tanúsítani a spiró és szűkebb társasága? akkor megérdemlik h dunába lőjélk, már bocs
h ezek az emberek, a "magyarkodók" eljátsszák csak h magyarok olyan derogáló, h nem kívánok rá válaszolni

de a karácsony egy keresztény ünnep. a húsvét még inkább jobb példa. most ne mondd h arra, aki ünnepli a húsvétot, karácsonyt nem áll közelebb a kereszténység mint a zsidó vallás?hoz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 17:50:29

@wladyslawsky: azért nem egészen döntetlen, és korrekt ez a mérkőzés.
ugyanis, ha nem lenne előbbi, nem lett volna utóbbi sem.
tehát akkor minek is gúnyolódnak ezek azokon "akik eljátsszák a magyarságot"?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.05. 17:57:11

@berciXcore: most milyen legendáról beszélsz?
ezt a zsidó, cionista, exkomcsi Artur Kösztler írja le, de elismerik ezt a zsidók is, Kabbala Kiadó adja ki ezt a könyvet, tehát a zsidók terjesztik, de elismeri még izrael első miniszterelnöke is; Benjamin Freedman is. stb. ez inkább ma már tény, Ted Pike dokujában is ez szerepel.

én se vok megkeresztelve (de nem is vk zsidó) de az egész gondolkodás, törvénykezés, és az ünneplépsek a kereszténységba nyúlnak vissza. tény, h most már nem erős az egész lakosságot nézve, az állam is irtotta 60 éven keresztül a mai napig, talán ezért is nem tűnik ki jobban. mert tiltva volt.
de végülis:
"Ez az ország a Regnum Marianum"

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 17:59:00

@tesz-vesz:
Annál azért több
„Ez a feltámadott Felkent, ez nem jó ötlet. Ebben csak eszelősök hihetnek, a gyöngék, az éretlenek, az eleve vesztésre születtek, azok pedig nem erősek.” (p. 714)

„Azok a tébolyultak egyszer ki fogják találni, hogy a Felkent, akiben hisznek, voltaképpen a Teremtő fia.” (p. 735.)

„Zseniális ötlet, hogy valaki, egy ember feltámadt, és arra kell várni, hogy ismét megjelenjen. Az sem akármilyen ötlet, hogy nem számít, ki zsidó, ki nem az, bárki lehet kiválasztott, csak ezt az egyet, a feltámadást fogadja el... Nem kell hozzá tudni semmit, sem írni, sem olvasni, sem előírásokat betartani és mindenkiből pap lesz, mindenki szent, aki hisz a Feltámadottban, és örök életet nyer ezáltal!... Még szertartások sincsenek! Esznek, őt dicsérik, együtt vannak, és ezzel meg van oldva a magány, meg van oldva a halhatatlanság... Nincs még egy ennyire együgyű vallás a piacon! Őrült háború lesz ebből a zsidóságon belül, ez lesz az igazi zsidó háború, és ki fog szabadulni a zsidóságból ez a téboly, a vesztesek tébolya, és győzni fog, mert mindig a vesztesek vannak többen... Ha Spartacusnak ilyen vallása lett volna!... Csak azzal lesz gondjuk, hogy nem jön, nem akar jönni, és ők türelmetlenkednek, ez fogja szétzilálni őket...
— Meg fogják oldani — vélte Uri. Mindent meg fognak oldani, csak a hit maradjon. Ezentúl mindenről már csak hazudni fognak.
— Eddig is hazudtak.
— De nem ilyen erősen...” (p. 763.)

És érdemes Jézus alakjának leírására gondolni a könyvben.

valójábannemberci 2009.06.05. 18:15:05

@tesz-vesz: Én az elveszett törzsekről beszélek, nem a kazárokról: en.wikipedia.org/wiki/Ten_Lost_Tribes

Megjegyzem a genetikai kutatások a kazár témában is mást mutatnak, és amúgy is csak az askenázikra vonatkozóan jön szóba a kazár befolyás: en.wikipedia.org/wiki/Khazars#Alleged_Khazar_ancestry_of_Ashkenazim

Egyéb kérdés?

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 18:21:33

@tesz-vesz: ha 0:1-ről egyenlítek,az akkor is 1:1 :))
de értem mit mondasz. ráadásul azt a bizomyos verset spiró ha jól tudom 1984-ben írta, szal érdemes elgondolkodni, hogy akkoriban hol voltak még a "dúlt keblű mélymagyarok", akik "eljátsszák a magyarságot"

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 18:36:33

@berciXcore: csak az askenáziakra vonatkozóan jön szóba a kazár befolyás.,ez így igaz (de hát ez teljesen logikus is, hiszen askenázi=K európai eredetű zsidó) Zsidók mindig is éltek azon a területen, főleg Jeruzsálemben. Izrael zsidóságának többsége viszont askenázi, meg a vezető rétegük is szinte mind az. Volt(és még mindig van) is askenázi-szefárd ellentét nagyon sokszor. Egy erdélyből kivándorolt izraelben élő ismerősöm mesélt hajmeresztő dolgokat ezzel kapcsolatban. Ami viszont atomdurva,és letettem tőle a hajam, az egy Izraelben az 50-es években végrehajtott radeológiai emberkisérlet sorozat volt, aminek kizárólag szefárd gyerekeket vetettek alá. Ringworm Children címen dokumentumfilmet is forgatott a témáról 2 izraeli rendező:
www.youtube.com/watch?v=cpA6Zioq57w

valójábannemberci 2009.06.05. 18:38:36

@tölgy: Azért én megnézném inkább azt, hogy mit ír a Biblia. ;)
"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat." Máté 5:18

Továbbá érdemes elolvasni Pál leveleit, ő elég sokat foglalkozik a zsidó vs. "görög" témával, köztük a Törvény kérdésével, Izrael népének további szerepével, stb.
Mintha sokaknak a levelek kimaradnának az olvasmányai közül.

valójábannemberci 2009.06.05. 19:09:15

@wladyslawsky: Az orvostudomány történetében nagyon sok tévedés volt, halálos áldozatokkal, illetve maradandó sérülésekkel. Ezt a jelenséget sem feltétlenül nevezném összeesküvés elméletnek, hanem egy akkor még nem túl behatóan vizsgált tudományterületen elkövetett hatalmas orvosi műhibának. Ne felejtsük, hogy az atombomba utólagos hatásait is csak évtizedekkel később vették észre, és kaptak észbe, hogy basszus ez ide vezet?
A mizrahi zsidókkal amúgy hogy vannak a többiek?
Másrészről meg vegyük már észre, hogy náluk is hatalmas gondolati, etikai, vallási sokszínűség van. Mi több, a cionizmus ugyanúgy magyar zsidótól származik, ahogy az anti-cionizmus legjelentősebb alakja is magyar zsidó volt.
Előbbi ugye Herzl Tivadar, utóbbi Teitelbaum Joel, róla ennyit ír a magyar Wikipedia:
hu.wikipedia.org/wiki/Joel_Teitelbaum#Tanai

Szóval ne általánosítsunk, hanem arra figyeljünk ki mit mond. ;)

valójábannemberci 2009.06.05. 19:22:59

@berciXcore: És hogy visszatérjek Trianonhoz: a Teitelbaum-féle szatmári haszidok jeruzsálemi közössége él a városnak azon a részén, ahol (ha jól tudom) van egy Nagy-Magyarország tér nevű közterület jellegű objektum. Revizionista zsidók, durva mi? ;)

valójábannemberci 2009.06.05. 19:33:48

@berciXcore: Vagy az Aharon Roth, szintén szatmári rabbi által alapított haszid közösség lakik ott? ;)
en.wikipedia.org/wiki/Aharon_Roth
A közösség:
en.wikipedia.org/wiki/Toldos_Aharon
A városrész:
en.wikipedia.org/wiki/Meah_Shearim

Szóval ha kicsit utánajár az ember, máris talál olyan pontot, amire nehéz csomót kötni. :D

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 20:05:27

Hát, ezt az emotikont nem szoktam SOHA alkalmazni, de Ifj. Hegedűs Lóránt felesége:
:(

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 20:35:59

@berciXcore: ezeket a bizonyos röntgenkísérleteket Izrael az USA-tól vette át jó pénzért, mivel ott megtiltották a börtönlakókon való emberkisérleteket. Nem szándékos emberölés volt, csak anny, hogy ha már kísérleti nyúlnak használjuk a gyerekeket, akkor azok ne európai gyökerű askenázik, hanem arab területeken szocializálódott szefárdok legyenek.Nem összeesküvés, csak gondolom úgy vélték, ha lesz is valami gubanc, azokért nem olyan nagy kár. Egy marokkói származású szefárd zsidó kislány mondta, hogy mikor jöttek, hogy kirándulni viszik őket, csak sötétebb bőrű szefárd gyereket választottak.
Abban tökéletesen igazad van, hogy náluk is hatalmas gondolati, etikai, vallási sokszínűség van, sőt, ott aztán tényleg. És azt is tudom, autentikus forrásból, hogy elég nagy megosztottság van náluk a palesztin kérdésben is, meg hogy mennyire manipulálja a lakosokat az állam, pl. kedvezményes lakáshoz jutás illegális telepeken, stb., vagy hogy rengeteg izraeli sóhajt fel, hogy basszus, nem ezt akartuk... A probléma az, hogy az elit viszont nagyon is egységes ideológiájú, és nem biztos hogy liberális-pacifista vonalon, lásd a reakciókat Obama álláspontjára. Aki meg komolyan gondolná a kiegyezést,mint Rabin, azt meg kinyírja egy szélsőjobbos cionista...
ÉN nem altalánosítok, és nem is szeretem az általánosítást egy etnikummal sem, ugyanakkor ha valami papucs orrán pamutbojt, akkor nevezzük azt papucs orrán pamutbojtnak, szvsz :))

valójábannemberci 2009.06.05. 20:47:52

@wladyslawsky: Persze, ha valami papucs orrán pamutbojt, akkor legyen papucs orrán pamutbojt. De ne akarjunk mások lábán is papucs orrán pamutbojtot látni, ha edzőcipőben, vagy vietnami gumipapucsban, esetleg mezítláb vannak. :D

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 20:48:46

@berciXcore: köszi a linkeket, nagyon érdekesek
amúgy szerintem a zsidó-palesztin megbékélés első (vagy inkább nulladik) feltétele a kivonulás Kelet-Jeruzsálemből.

Itt egy videó, amiben egy jeruzsálemi zsidó úriember azt állítja, hogy a cionista betelepülés előtt békében megvoltak az arabokkal:
www.youtube.com/watch?v=p2mTgq-jw8M

valójábannemberci 2009.06.05. 20:50:09

@wladyslawsky: Ja, ez a helyi forrásod nem tudna fotót lőni arról bizonyos Nagy-Magyarország térről? Csak úgy érdekesség gyanánt. :)

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 21:06:32

@berciXcore: jaja, szerintem se :D
Nekem nem is szokásom.
De pont ezért tartom NAGYON károsnak pl. a kuruc.infot,az mindenhol AZT lát (vagy inkább azt AKAR láttatni),így aztán "kinevel" felületesen tájékozott (főleg) fiatalokat, akik aztán TÉNYLEG zsidógyűlölők lesznek. Lehet kritizálni Izraelt, vagy pl. Konrád György utolsó csatlósos hülyeségét, vagy az alaptalan antiszemitázást, de a kuruc-féle fröcsögé nagyon káros. Remélem, idővel a Jobbik elhatárolódik majd tőlük (a Kossuth téri gárda vs budaházy affér biztató kezdet), mert amúgy a radikális hangra sokan vevők lennének, viszont a kurucon szocializálódott félhülye karlengetők elriasszák őket. Persze azoknak a szavazat is egyet ér...

Nekem amúgy meggyőződésem, hogy a legtöbbet az segítene, ha lennének (sokan) olyan magyar zsidók, akik pl. egy ilyen spiró versre felállnának és azt mondanák: ezt azért még se kéne, gyuri, vagy valami (mint ahogyan jobboldaliak is megtették ezt hegedűs lóránt esetében, vagy egyéb más antiszemita/látszatú ügyben), esetleg a januári gáza események kapcsán felszólalnának, hogy oké, zsidók vagyunk, szeretjük izraelt, na de azért foszforral bombázni talán mégsem helyes.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 21:21:44

@berciXcore:
Máté 5,17 lesz az :)

Nézze, az úgy van, hogy a pápisták kevésbé bíznak a saját eszükben, mondjuk úgy, kevésbé önhittek, ezért tartják fontosnak az elmúlt 2000 év értelmezési hagyományát.

A neo-protestánsok meg hihetetlenül magabiztosak, megvilágosodásuk garantálja eszük csalhatatlanságát. Így azt gondolják, elég csak a Bibliát olvasni, és amit gondolnak felőle, az úgy is van.

Maga szerint az a sok keresztény mind téved a Biblia értelmezésében? Irigylésre méltó :)

Mindazonáltal, a törvény "betöltése" arra utal, hogy Jézus hozzátesz valamit a törvényhez. Ha tovább olvassa, akkor látja, hogy 5.21-48-ban ki is fejti, mit jelent a törvény betöltése.

Ebből a szöveghelyből hogyan jutott Németh tiszteletes úr az ön által előadott értelmezésre. Csak kíváncsiságból kérdem.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 21:24:08

@berciXcore: pár éve visszaköltöztek Nagyváradra a családjával, de majd mondom neki, ha esetleg Jeruzsálemben járna (oda mondjuk én is elmennék, mégiscsak három vallás szent városa)
Amúgy ők a 80-as évek elején elsősorban csaucseszku (vagy hogy kell írni azt a férget,utána nem nézek) rendszere miatt vándoroltak ki, és ezzel kapcsolatban érdekességként elmondható, hogy az erdélyi zsidókban (szeinte) jóval erősebb(volt) a magyarságtudat, mint a Budapestiekben, valószínűleg az elnyomatás miatt is.

valójábannemberci 2009.06.05. 21:30:15

@wladyslawsky: Izrael és a zsidóság nem egy olyan leegyszerűsíthető kérdés, mint azt oly sokan akarják kezelni. Érdekes, hogy a leginkább anti-cionista csoportok javarészt mind ortodox talmudisták. A nagyon cionisták viszont többségükben nem ortodoxok és nem talmudisták. Maga Herzl se volt az a kimondott ortodox, míg mind Aharon Roth, mind Teitelbaum Joel azok voltak. Herzl pesti kozmopolita volt, addig Roth és Teitelbaum erdélyi haszid, akik a többi zsidótól is igyekeztek elkülönülni. Aztán olvasom még itt az ún. "bundist" csoportosulást, akik a zsidó baloldal alakulásában játszottak szerepet, az ő sorsuk sem volt olyan egyszerű, a történetük kicsit felkavarhatja a zsidó-kommunista sztereotípiát: en.wikipedia.org/wiki/Bundist

Nem egyszerű, na. Akikkel én élőben találkoztam, azok ugyan nem ellenezték az állam létét, egyikük ráadásul az indiai közösségből származott, viszont pont háborús helyzet idején jártak Magyarországon, és elmondták, hogy utálják a háborút, azt, hogy a gyermekeiket vezetik azok libanoni barátai ellen.
Az államvezetésből levonni a következtetést egy egész népre meg elég nagy ostobaság. Ha egy államvezetés barom, akkor az államvezetés barom tagjai a barmok, és azok a polgárok, akik minden kritikai érzék nélkül követik őket. Ha egy pártvezetés barom, akkor a pártvezetés barom tagjai azok, és azok a hívek, akik kritikai érzék nélkül követik őket. Ha egy politikus barom, akkor azok is barmok, akik kritikai érzék nélkül követik őt. Ha egy egyházi/vallási személy barom (már elnézést), akkor azok is barmok, akik kritikai érzék nélkül követik őt. Ha egy közszereplő barom, akkor azok is barmok, akik kritikai érzék nélkül követik őt.

De mindez érvényes akkor is, ha az illető nem barom. Azt is kéretik kritikai érzékkel fogadni, aki nem barom. :]

ha én barom vagyok, akkor azok is barmok, akik kritikai érzék nélkül követnek engem. :)
Fő az önkritika. :D

És nézzétek meg a Brian életét. :)

wladyslawsky (törölt) 2009.06.05. 22:22:27

@berciXcore: nagyrészt egyetértek. A Brian életét láttam, annyira nem jött be, ha már Monyt Python, akkor inkább Gyalog Galopp :))

valójábannemberci 2009.06.05. 22:40:59

@tölgy: Tévedni emberi dolog. Senki sem szent és tévedhetetlen. A Brian élete sem Jézust figurázza ki, ezt a későbbiekben a színtársulat leírta, hanem a követőket, akik nem képesek egymást megérteni. És ez nincs rendjén.

Amúgy meg mi más lenne a mérce, mint a Biblia? :)
Ez nem neo-protestáns álláspont, hanem kálvini álláspont, de ebben még az arminiánusok és az anabaptisták is egyetértenek vele.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.05. 23:09:34

@tölgy: Az a helyzet, hogy Maga tradicionalistább, mint a protestánsok. Sajnálom, de így van. :>

valójábannemberci 2009.06.05. 23:10:22

@tölgy: Ja még annyi, hogy a Törvényhez tesz hozzá. Azaz a Tórához. Nem véletlenül foglalkozik annyira részletesen Máté ezzel a kérdéssel, ő a zsidók számára kiemelt értékű mondanivaló kontextusában dolgozott.
Viszont Jézus tanításai nem csak azoknak szólnak, akik a Törvény alatt éltek, hanem azoknak is, akik pogányok, "görögök" voltak. Viszont sehol sem mondja azt, hogy innentől ők, akik őt követik, legyenek azok zsidók, vagy "görögök" a kiválasztott nép. Sehol sem nyilvánítja semmisnek Isten szövetségét a zsidókkal. Azokat viszont megfeddi, akik elhagyják és megszegik a Törvényt, közben pedig hipokrita erkölcscsőszként viselkednek. De még ez sem jelenti azt, hogy a szövetség megszűnt volna. Néhány vérgőzös hipokrita miatt nem fordult el Isten a zsidóktól. Ahogy a Krisztus nevében elkövetett válogatott gaztettek miatt se fordult el a hívőktől Isten.
Ezek alapján a helyettesítési teológia, mely szerint a zsidókkal kötött szövetséget felváltotta és semmissé tette volna az új szövetség, téves.

J.Ildiko 2009.06.05. 23:44:49

@tölgy:

Elnézést, kicsit beleszólok. Igen, a keresztények szellemi értelemben zsidók. Ábrahám örökösei, szellemi utódai, az Ő hitének követői. A feltámadásban való hit követői. Ábrahám is hitt a feltámadásban, amikor felment Izsákkal a hegyre.

A Rómaiakhoz írt levélben van írva: "Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van. ( Róma 2.29)
Mivelhogy egy az Isten, a ki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által. (Róma 3.30)

"Mindazonáltal, a törvény "betöltése" arra utal, hogy Jézus hozzátesz valamit a törvényhez." Nem, nem ezt jelenti. A törvény betöltése azt jelenti, hogy Jézus betöltötte a Törvényt, tökéletes emberként élt. Nem törölte el, nem számolta fel a törvényt.

És Jézus nem hozzátett a törvényhez, (már a 10 parancsolathoz) hanem max. (pontosan fogalmazva) kiegészítette, szigorította azt. Pl. paráznaság ügyében, amikor is nem csak a tett, hanem már a kívánság is bűn, (ez nem azt jelenti, hogy egy lány nem lehet vonzó, szimpatikus egy fiúnak, de ennek pontos taglalásába most nem mennék bele) de azt igen, hogy a szívben elfogadott, jóváhagyott paráznaságot I.ten valóságnak, realitásnak veszi.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.06.05. 23:50:13

A rendőr arc is tuti jobbikos. Olyan tettrekész . )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.06. 00:24:30

@berciXcore:
Erre gondoljon:
"Tévedni emberi dolog. Senki sem szent és tévedhetetlen. "

És ennek alapján most gondolja végig ezt:
"Amúgy meg mi más lenne a mérce, mint a Biblia? :)"

A kérdés az, hogy mi a Biblia megértésének mércéje. Fen arra voltam bátor utalni, hogy amit maga onnan kiolvasni vél, az lehet tévedés. Hiszen maga írta, tévedni emberi dolog. Nos, mi a Biblia megértésének a mércéje?

Az ön álláspontját én leginkább amerikai neo-protestánsoktól hallottam. Kálvin erről hol ír? Tudna adni hivatkozást?


"Néhány vérgőzös hipokrita miatt nem fordult el Isten a zsidóktól." - ezt nem tudhatjuk. HA komolyan veszi az ön által idézett mondatot, akkor Jézus ill. a követői betöltik a törvényt. Jézus követői pedig nem teszik ezt.

@j. i:
A betölteni ilyen értelmezése nem az enyém.

Én igen becsülöm a maguk fáradozását valami zsidó-keresztény izé kialakítására, ez politikailag hasznos, emberileg érthető, de jó ha tudják, hogy a "zsidó-keresztény" kötőjeles gondolkodás úgy 60 éves. Csak az előtte lévő 1900 évvel mennek szembe. Egyházatyák tömegével. Pusztán a saját divatos gondolkodásuk alapján. :(

@Loxon:
A protestánsok (Luther, Kálvin) konkrétan rühellték a tradíciót, ajánlott olvasmány a Tridentinum :P

valójábannemberci 2009.06.06. 01:36:02

@tölgy: Volt valami olyasmi Kálvinnál is, meg úgy általában az összes reformernél, hogy sola Scriptura, ami elvileg mind a mai napig használatban van.
Kivéve mondjuk azoknál a szintén protestáns arminiánusoknál, akiket wesleyánusoknak hívunk, és ez közelebb áll a prima Scriptura elvhez: en.wikipedia.org/wiki/Wesleyan_Quadrilateral
Wesley nem rühellte a tradíciót, csak jófajta angol pragmatistaként kritikával állt hozzá. :)

Vérgőzös hipokriták: akkor viszont a keresztényektől is el kellett, hogy forduljon a nevében elkövetett vérgőzös hipokrita gaztettek miatt, vagy nem? Avagy megmenekül akár egy lélek is, ha elfordult tőlünk kollektíve a Jóisten?

Végezetül pediglen, szintén protestáns eredetű, de már egy Pápa (konkréten XXIII. János) által is felhasznált mottóként: "In necessariis unitas, in dubiis libertas, in omnibus caritas."

@j. i: Szerintem meg nagyon kerek volt. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.06. 05:22:56

@smalladam: & @Machiavelli: & @thetriggerhappy: & @.Nitro.: & @Úlfhéðinn: & és akit még illet

Nem kellene az érvelést üres, fölényeskedő, lekezelő retorikával színezni (vagy helyettesíteni), mert NEM MENŐ. És az érvelés hatékonyságát is rontja. Szerintem.

ü
bbjnick

Kopiás Attila Steve 2009.06.06. 05:49:27

@smalladam: Respect a kitartásért, meg a jól megfogalmazott Jobbik-kritikáért.

Én legfőképp azért nem szeretem őket, mert olyanok, mint amikor egy megfázásos embernek még combnyaktörése is lesz. A megfázáson nem segít, sőt, éppen hogy eltereli a figyelmet róla. Jobbik nélkül sokkal nagyobb figyelmet kapna a kormány (és egy picit az ellenzék) baromsághalmaza. Elvégre van bőven botrány, amit tudunk boncolgatni. Erre megjelenik a Morvai-Vóna tandem, fitymáznak, tv-ket égetnének porig, gárdáznak, cigányoznak, osztán hirtelen sokkal tágabb lesz a tűrésküszöbünk, hozzájuk képest még az elit is egész épeszűnek tűnik. Aztán meg csodálkozunk, hogy a kormánypártok erre építik a kommunikációjukat. Csak csatlakozni tudok a Reakció azon régi postjához, miszerint ha a szíriuszról jött társaság nem kezdett volna aranyszarvasos alkotmányozásba a Kossuth téren és árpádsávos ifjaink nem repülnének rá minden kormányellenes ötletre, már rég el lenne zavarva az egész kormány a fenébe, úgy ahogy van...

Kopiás Attila Steve 2009.06.06. 05:53:29

@smalladam: Respect a kitartásért, meg a jól megfogalmazott Jobbik-kritikáért.

Én legfőképp azért nem szeretem őket, mert olyanok, mint amikor egy megfázásos embernek még combnyaktörése is lesz. A megfázáson nem segít, sőt, éppen hogy eltereli a figyelmet róla. Jobbik nélkül sokkal nagyobb figyelmet kapna a kormány (és egy picit az ellenzék) baromsághalmaza. Elvégre van bőven botrány, amit tudunk boncolgatni. Erre megjelenik a Morvai-Vóna tandem, fitymáznak, tv-ket égetnének porig, gárdáznak, cigányoznak, osztán hirtelen sokkal tágabb lesz a tűrésküszöbünk, hozzájuk képest még az elit is egész épeszűnek tűnik. Aztán meg csodálkozunk, hogy a kormánypártok erre építik a kommunikációjukat. Csak csatlakozni tudok a Reakció azon régi postjához, miszerint ha a szíriuszról jött társaság nem kezdett volna aranyszarvasos alkotmányozásba a Kossuth téren és árpádsávos ifjaink nem repülnének rá minden kormányellenes ötletre, már rég el lenne zavarva az egész kormány a fenébe, úgy ahogy van...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.06. 09:14:18

@berciXcore: Az a sola Scripta inkább Luther lesz, esmét.
Kálvin késő-skolasztika. De még mindig nem írta meg, pedig érdekelne, hogy pontosan hol (cím, oldalszám) írja Kálvin az által itt előadott értelmezést.

Wesley meg hogy kerül ide? Új színfolt, vele mi mellett akar érvelni?

A "vérgőzős hipokritákról" maga írt itt Én azt írtam, nem tudhatom, Isten kitől fordult el. Ha a keresztényeket akarja fikázni, semmi gond, itt már erősebbeket is írtak :)

Végül, a pápai jelmondat mit bizonyít?

Írtam, politikailag és emberileg érthető az Ön szándéka, csak nem érvel a kiinduló állítása mellett. A rosszul idézett Máté szöveghelyre alapozhatja a kiinduló állítását, csak arra kértem, egészen kiváncsian, hogy vezesse le hogyan?

Most pár napig nem válaszolok. Bocs.

states 2009.06.06. 10:19:52

Nem igen esik arról szó, hogy mitől indult be a Jobbik. Fletó nélkül most is az 1% környékén bóklásznának. Ha sikerül megkapaszkodniuk a parlamenti küszöb felett tartósan, akkor Gyurcsány ha nem is mint az új tulajdonosi program, de a Jobbik szülőatyjaként mégis csak beírja a nevét az évkönyvekbe...

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.06. 10:53:19

@bbjnick:

Van még valami, amit nem kellene: összemosva megszólítani több nicket, hogy úgy tűnjön, mintha egyikük kommentjét mindegyikük írta volna.
Én pl. nem érveltem, ez nem az a post, ahol érdemes lenne. A véleményem meg az, amit leírtam (gunyoros felhang included, anélkül mindjárt más lenne a vélemény!).
Ja, és a MENŐ/NEM MENŐ, az Bedétől lehet, hogy MENŐ, de mástól egészen biztosan kurvára nem az. ;]

wladyslawsky (törölt) 2009.06.06. 15:02:07

@KA_Steve: "Jobbik nélkül sokkal nagyobb figyelmet kapna a kormány (és egy picit az ellenzék) baromsághalmaza."

úgy érted,hogy a Jobbik nélkül nem kéne olyan tök lényegtelen dolgokkal foglalkozni, mint pl. hogy falvak százaiban a közbiztonság egyenlő a nullával (tudjukkikbűnözés), sokszor 5 falura jut 1 rendőr, a tudjukkik úgy szaporodnak,mint a nyulak és egyes országrészeken már most is többségben vannak, hogy a kisvállalkozókat ellehetetlenítik, közben meg a multikat agyontámogatják, hogy az országgyűlés tagjai pártállástól függetlenül bármit azonnal vakon aláírnak ami (moszkva helyett) brüsszelből jön, hogy ennek a katasztrofális mentális állapotban lévő országnak rá kéne már végre döbbennie, hogy ez a bal/jobb oldalazásos megosztottságos elmebaj egy baromság, viszont a parlamenti pártoknak ez nagyon jól van így...?

Ja, tényleg, ezek helyett inkább az olyan sorskérdésekkel kéne foglalkozni, minthogy, X képviselő ennyi költségtérítést vette fel, Y haverjának cége meg annyi támogatást kapott, az meg kivonul, gyurcsány a hibás, az orbán meg palackból enged ki szellemeket...

wladyslawsky (törölt) 2009.06.06. 15:04:31

@KA_Steve: "ha a szíriuszról jött társaság nem kezdett volna aranyszarvasos alkotmányozásba a Kossuth téren és árpádsávos ifjaink nem repülnének rá minden kormányellenes ötletre, már rég el lenne zavarva az egész kormány a fenébe, úgy ahogy van..."

Nem, kedves KA_Steve, nem lett volna elzavarva akkor sem. Pontosan úgy zajlott volna le minden, ahogy azt GyF előre megmondta, és minden bizonnyal OV is jó előre tudta, és ahogy az aztán történt is.Meguntuk,és hazamentünk. Tudod miért? Azért, mert az egyetlen ember, aki a 2006 őszén a társadalomban felgyülemlett indulatot össze tudta volna fogni, az ahelyett, hogy az élére állt volna, inkábbszépen kisiklatta az egészet, és levezette az indulatokat. Békés tüntetgetés naponta 17:00-18:00 között, unalmas szónokokkal, meg egyre fogyatkozó, ásítozó résztvevőkkel. Na meg Schmidt Pál félelmetes ötletével, miszerint viseljen mindenki gyurcsány-ellenes pólót...
Azt az egyetlen embert úgy hívják, hogy Orbán Viktor. OV volt az egyetlen ember 2006 őszén, aki milliókat tudott volna utcára hívni, aki sztrájkokat tudott volna szervezni, akit milliók vakon követtek volna, és akiben megbíztak...
Lech Walesa 1980-ban az élére mert állni a tömegeknek. OV 2006-ban gyáva volt ehhez...

wladyslawsky (törölt) 2009.06.06. 15:08:57

@berciXcore:
khm...
Luther eztet nem egészen így gondolta
en.wikipedia.org/wiki/On_the_Jews_and_Their_Lies
akkor most mi van akkor??? O_o

wladyslawsky (törölt) 2009.06.06. 15:12:00

@Úlfhéðinn: már bedétől sem MENŐ. eleinte MENŐ volt, de most már kurva unalmas. az unalmas dolgok meg nem MENŐK

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:01:28

@berciXcore: persze h askenázok, én nem is a szefárdokról beszéltem.
a szefárdok a 20-10 %, aki délről jött.
az askenázok a 80%-90% akik többséggel mentek Izraelbe, és ők a kazárok, akik felvették a vallást.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:08:43

@tölgy: ez nagyon jó
te írtad ki? honnan van?
milyen Jézus alakjának leírása a könyvben? nagyon érdekel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:14:24

@wladyslawsky: ha 0:1-ről egyenlítek,az akkor is 1:1 :))"

:D igen nem is jó erre a példa, keressük egy másikat: ha pofonütnek (mindenkit aki keresztény) akkor a te viszont ütésed sokkal indokoltabb, és igazabb (szerintem mert én nem vok pacifista:). tehát a kérdés: miért ütötték pofon a keresztényeket?

a népiek voltak azok. nem a nácik, ezt írtam én is a jellemzésbe.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:16:32

@wladyslawsky: "Volt(és még mindig van) is askenázi-szefárd ellentét nagyon sokszor. Egy erdélyből kivándorolt izraelben élő ismerősöm mesélt hajmeresztő dolgokat ezzel kapcsolatban"
mesélj erről

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:25:27

@berciXcore: ekkor se általánosítsunk?
tdyweb2.wbteam.com/FideszesZsido.htm
amikor 10-ből 9 alma rohadt?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:27:26

@berciXcore: ez a legenda még nem menti fel a hazai mdf-et, mszp, szdszt és fideszt h nem foglalkozik a revízióval

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:30:51

@wladyslawsky: "A probléma az, hogy az elit viszont nagyon is egységes ideológiájú,"
pontosan , és ez van Magyarországon is, a szidó vezetők mind szdszesek, mszpsek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:37:50

@wladyslawsky: de tudsz mondani egyetlen magyar konzervatyv zsidót a magyar közéletben Teller Edén kívül? (és ne dajcsot mondd most.)
az várnám én ish elhatárolódjanak spirótól konrádtól, de ezt várhatjuk.
pl az szdsz simán rájátszik erre, nmekik kell az antiszemitizmus, létrehoznak Zsidó Színház nevezetű színházakat, ahol Madách darabját adják elő pornóváltozatban, stb, ők erre rájátszanak és az ilyen konrád, tóta árpádok ezért menők. amúgy is keresztényellenesek, plusz még indukálják, generálják az antiszemitizmust.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 19:42:46

@berciXcore: persze, csak hát minkét baromnak saját sajtója van, és így az ország fele barom.
és azért valljuk be: az mszp-szdsz oldal (média) barmabb, mint a fideszé

valójábannemberci 2009.06.06. 20:39:16

@wladyslawsky: Előtte viszont több írásában is megvédte őket, és üdvösnek találta megtérésüket. Utánaolvasva a szócikkben található könyvnek, azt egy kikeresztelkedett zsidó könyve alapján írta, akiről meg azt írja a vonatkozó szócikk, hogy többek között egy zsidó imádságban talált kifogásolható pontot. Ez a kifogásolható sor viszont azért érdekes, mert az az Ézsaiás 45:20 interpretációja. Ezt a sort pedig abban a korban inzultusnak tekintették a keresztények.
De ha már a zsidóság szerepe és a tradíció, akkor érdemes megemlíteni a Nostra Aetate és annak előzetes vázlata, a Decretum de Judaeis álláspontját. Feltéve, ha ezeket a tradíció részének tekintjük. Persze, ha tölgy inkább az ún. tradicionalista katolikusok pártján van, akik részben, vagy egészében elvetik a II. vatikáni zsinatot, akkor más kérdés.

A reformáció, Kálvin és Wesley is amúgy inkább a sola Scriptura miatt jött szóba, amit gyakorlatilag minden protestáns irányzat elfogadott és vallott, kivéve az arminiánus-wesyleyánus metodistákat, akik egy prima Scriptura elvű pragmatikus állásponton voltak kezdettől fogva: "Wesley bizonyos volt abban, hogy a keresztyén hit élő magvát a Biblia kijelenti, a tradíció megvilágítja, a személyes megtapasztalás által élővé lesz, és az értelem segítségével megszilárdul." Tehát egy nagyon gyakorlatias hitéletet feltételez. A metodista teológia ezen elve a későbbiekben több, attól független protestáns felekezetben is meghonosodott. Bizonyos mértékben az idézett pápai mondat is ezt az elvet tükrözi.
Az meg csak hab a tortán, hogy többségében ma a "klasszikus" protestáns felekezetek, így a metodisták is azon az állásponton vannak, hogy a zsidókat nem hagyja veszni az Úr, és nem fordult el tőlük, nem lett semmissé a szövetségük. Ez tehát egyáltalán nem neo-protestáns sajátosság. Az viszont tény, hogy erre a felismerésre mind a katolikusok, mind a protestánsok jelentős részét a Holokauszt ébresztette rá, és előbb-utóbb elítélték saját korábbi, anti-szemita elveiket és gyakorlataikat, istentelen emberi bűnnek nyilvánítva azokat.
Az ortodoxok már korábban is barátsággal viseltettek a zsidók iránt, náluk ezért nem is nagyon került napirendre a kérdés.

@tesz-vesz: A genetikai bizonyítékok szerint _nem_ kazárok, és csak egy egészen minimális nyoma van ilyen DNS befolyásnak: en.wikipedia.org/wiki/Ashkenazi_Jews#DNA_clues
Persze lehet, hogy jól összeesküdtek, és meghamisították az eredményeket. De ezen a szálon elindulva eljuthatunk egy klinikai súlyosságú üldözési mániához. ;)

wladyslawsky (törölt) 2009.06.06. 20:54:30

@tesz-vesz: Az egésznek a kiindulópontja ugye az, hogy az európából/usaból származó askenázik teljesen más kultúrát/mentalitást vittek izraelbe, mint az észak-afrikai/ázsiai szefárdok.A politikai/gazd. elitet az előbbiek alkották/alkotják, a szefárdoknak főleg az aljamunka jutott,amik a társadalmi különbségeket és a szembenállást csak jobban mélyítették.
Általában mindenhol hátrámyosan megkülönböztették őket, sokszor megaláztatásban is részük volt. Pl. katonságnál az askenázi felettes elég kegyetlenül szivatta a szefárd újincot, vagy hogy a tulaj kizavarta őket az étterméből, a tanár a többi diák előtt gúnyólta őket,stb.,szóval teljesen lenézték őket (tisztelet a kivételnek).És ezek a dolgok (bár állítólag már nem olyan rossz a helyzet mint régebben) még ma sem szűntek meg.
Mindez azért is érdekes, mert ugye itt Mo.-n ugye főleg zsidó értelmiségiek az élharcosai a cigányokkal szembeni diszkrimináció-ellenességnek (ami szerintem nem lenne baj, sőt-csak itt már rég nem diszkr.-ellenességről van szó, hanem a cigány faj védetté és érinthetetlenné nyilvánításáról,hogy úgymondjam), közben meg a rokonok a szentföldön kirekesztgetnek-ráadásul az elvileg saját népükbe tartozókat (is-mert az arabokkal szembeni bánásmód egy külön történet)
A röntgenkísérletes témát meg fenntebb említettem, ott a link, a youtube-on megnézheted,ha érdekel.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.06. 21:03:57

@berciXcore: nem is azért linkeltem be, hanem az "Isten választott népe" c. történet miatt. Nekem úgy tűnik, Luther ezt nem fogadta el.

Amit a dns vizsgálatról írsz: ez szvsz, akkor működne csak 100%-ig, ha ma lenne egy Kazárország, ahol kazárok laknak-így viszont szerintem elég nehéz a viszonyítási alapot megtalálni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 21:43:43

@berciXcore: márpedig ezt nagyon sokan elismerik a zsidók közül,
írta is: "csak az askenázikkal kapcsolatban jöhet szóba a kazár"
azért is merem érvként használni, hiszen ha mindkét oldal elismeri, az izraeli miniszterlenök elimeri, a kabba leközli, akkor nem lehet teljesen légből kapott.
azért ne írjuk le m ezt még. csak azért,nyilvánvaló egyébként nem esne ez jól izraelnek, hogyha széles nyilvánosságot kapna, és akkor ne is beszéljünk az összeesküvésről.
nem vagyok genetikus, majd Ceizel Endre eldönti ...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.06. 22:02:04

@wladyslawsky: olyan furcsa, biztos h nem a nyugat-európai szefárdok nézik le a kelet-európai askenázokat?
mert úgy emlékszem Roccsild Izraelt keletiekkel akarta benépesíteni, és ez olyan mintha a szefárdoknak lenne nagyobb hatalma

wladyslawsky (törölt) 2009.06.06. 22:40:04

@tesz-vesz: hát lehet hogy van némi megvetés az askenázik irányába a szefárdoknál is.
Voltak/vannak ugyan Ny Eu-ban is szefárd zsidók, de az Izraelbe bevándorlók többsége iszlám országokból, pl. É-Afrikából (pl. marokkó) vagy a Közel kelet arab területeiről (pl.Yemen) érkezett.
A szefárdoknak biztos hogy nincs és nem volt nagyobb hatalmuk, ők nagy átlagban sokkal szegényebbek voltak és ma is inkább azok.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.06. 22:44:55

@tesz-vesz: elgondolkodtató amit mondasz az antiszemitizmus-generálásáról, tényleg. Reiner Péter, az elhíresült zsidó gárdatag (vagy pártoló tag,vagy mi) is nyilatkozott egy érdekeset ezzel kapcsolatban:

"Antiszemitizmus mindenhol van. Nem is ez a lényeges. A lényeges az, hogy most folyik az ország kirablása. Ehhez leginkább arra van szükség, hogy maga a folyamat rejtve maradjon. Ilyenkor mindig kell valami, amivel a hatalommal szemben állókat meg lehet bélyegezni. Erre a legjobb dolog az antiszemitizmus vádját elővenni. Ha az antiszemitizmus növekszik, akkor az csak egy gerjesztett folyamat eredménye lehet, a hatalom érdeke."

sargahaz.freeblog.hu/archives/2007/08/31/MAGYAR_ZSIDO_a_garda_mellett/

valójábannemberci 2009.06.06. 23:18:08

@wladyslawsky: @tesz-vesz: (Megpróbálom mindazt leírni, amit ez a nyomi blog.hu nem küldött el...)

Szóval a genetika egy eléggé konkrét tudomány. A genetikai vándorlás kimutatásához nagy számú mintaanyag kell, a begyűjtött anyagot és azok adatait megőrzik, később felhasználható.
Az apai ágat az csak apától öröklődő Y kromoszóma alapján kutatják, ez viszont úgy tudom, hogy tényleg csak élőktől lehet mintát szerezni. A zsidóság szempontjából ez azért is fontos, mert így kimutathatóvá vált az Árontól származó papi törzs vándorlása - náluk ugyanis az apai származás számított mindenkor: en.wikipedia.org/wiki/Y-chromosomal_Aaron
Az anyai ágat pedig a mitokondriális DNS (mtDNS) alapján kutatják, ez megőrződik a csontokban is, ezért ásatási anyagokból is lehet dolgozni. A zsidóság szempontjából ez azért fontos, mert a hagyomány szerint az a zsidó, akinek az anyja is az. Az askenázik közt egészen magas az egyezőség a többi zsidó csoporttal, viszont elhanyagolható a kazárokra jellemző mtDNS jelleg.

Aki kíváncsi a genetikai vándorlására, és van rá pénze, az mondjuk kapcsolódjon be a National Geographic által indított Genográfiai Projektbe: genographic.nationalgeographic.com/genographic/index.html
Ha lesz rá pénzem, én is beszállok. ;)

Czeizel Endrénél meg azért érdekesebb kutató az az ember, akinek az igazgatósága alatt elkészült az emberi géntérkép a Humán Genom Projekt keretében. Linkeltem már pár helyen, párszor: en.wikipedia.org/wiki/Francis_Collins_(geneticist)
Ő keresztény, és jelenleg egy alapítványt vezet, melynek célja a tudomány és a hit közelítése: www.biologos.org/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.07. 21:17:26

– Nekem Izrael nem a hazám. Nekem Magyarország, a Kárpát-medence a hazám. Azok közül, akik manapság nagyon szeretnek Izrael-barátként feltűnni, sokan köpönyegforgatók. A szovjet diktatúrában a hangadó zsidók jó része a hivatalos retorikát követte: Amerika az ellenségünk, Amerikának barátja Izrael, az ellenségem barátja pedig nekem is ellenségem, tehát Izrael ellenség. Akik ebbe a sorba évtizedekig beálltak, most meg Izrael-pártiak, azok hogyan lehetnek hitelesek akár a magyarok, akár a zsidók előtt?
– Nyilván túl kellett élni. Az a nép ezt megtanulhatta már.
– Megtanult mást is. A szentimrevárosi rabbi, aki nagyon jó barátom volt, mesélte, hogy amikor Auschwitz és a szovjet haláltáborok után Recskre került 1950-ben, ávós- egyenruhában lévő zsidó suhancok kegyetlenkedtek vele. Az arcába vizeltek, és azt üvöltözték: na, hiszel-e az Istenben?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2009.06.08. 02:16:45

@Úlfhéðinn:

Sajnálom, hogy nem egészen értjük egymást

ü
bbjnick

valójábannemberci 2009.06.08. 12:40:13

@tesz-vesz: Ahogy minden más között voltak akik mindkét rendszert kiszolgálták, és egymás ellen is mentek. Ez nem egy bizonyos nép sajátossága.

___________________________ (törölt) 2009.06.09. 00:15:52

@tölgy: " A Fogság konkrétan kereszténygyűlölő, bár ettől még lehet remekmű."

Nem, sajnos ettől még függetlenül is kegyetlenül rossz, de nem csak abban az értelemben, ahogy az rossz, amit olyan ír, aki nem tud írni. tud: ez szinte tudatosan rossz.

Attól rossz, hogy felépít egy teljesen kedvelhető főhőst. És ezért az ember a neki kijáró vagy hepiendet, vagy felemelően tragikus véget várna. Ehelyett ezt a főhőst módszeresen _tönkreteszi_ , végigköveti a leromlását az intelligens, ambíciózus fiatal filozófustól a csak a keféléssel foglalkozó öregemberig át a saját szarában fetrengő haldoklóig. A könyv egyetlen üzenete: ne akarj okos, bölcs, művelt, egyáltalán, bárhogyan is _jobb_ lenni, úgyis a szarban végzed.

Bővebben:

neokon.blog.hu/2007/10/23/spiro_gyorgy_es_a_nihil

___________________________ (törölt) 2009.06.09. 00:17:47

@thetriggerhappy: ld. eggyel fentebb és a beidézett cikk: kíváncsian várnám a véleményét, hogy miért is remekmű felépíteni egy kiváló főhőst és aztán módszeresen lerombolni. Milyen üzenetet hordoz ez? Mire tanít?

Alfőmérnök 2009.06.09. 00:37:34

@Shenpen:
Nem olvastam a könyvet és nem hozzám intézted a kérdést, de mégis válaszolok rá: arra tanít(hat), hogy a világ és (az ember) nem olyan egyszerű, mint ahogy azt kétbites agyúak elképzelik: aki "jó" az könnyen válhat "rosszá", az ember esendő, nem csak a szabad akaratának, hanem a sorsnak is kiszolgáltatott lény, hogy ki a rossz és ki a jó, azt a koronként változó (és többnyire a hatalmon levő elit által diktált) erkölcsi elvek határozzák meg (többnyire).
A világirodalom "remekműveinek" jelentős része amúgy is az immoralitással cimborál. Ld. Dosztojevszkij. (De Nietzsche is, amennyiben irodalomnak tekintjük, szerintem simán tekinthetjük annak.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.09. 22:59:59

@Alfőmérnök: jó de azért nehogy feleslegesen dícsérgesük már azt a férget.
különben is mindjárt jön murci és elkezdi kiabálni LEAVE SPIRO...!

(nekem ez a vesszőparipám, annyira tetszik:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.09. 23:04:11

ss
www.fogsag.hu/forum.php
olvassatok bele a fórumába spirónak, tanulságos lesz, vayg angolul írnak vagy html kódban :)
ezek az olvasók, magyar nemsok.
(én még mindig kíváncsi vok Takaró Mihály irodalomtörténész kire gondolt, amikor azt mondta, egy íróról, h sok díjjal rendelkezik, de a könyvei ott porosodnak a könyvespolcokon.
a youtubon fent van ez a videó
ti talán meg tudjátok mondani, Eszter? spiró?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 23:24:33

@tesz-vesz:
Az idézetek mind Spirótól vannak
konzervativok.blogspot.com/2008/09/spr-igazsgbeszde.html

Jézus köpcös, kopaszodó, civakodó, hisztis mitugrász Spiró könyvében.

@Shenpen: Én bevallom, hogy irodalmi botfülű vagyok, legalábbis ami a moderneket illeti. A nonfiguratív szobrászat vagy az atonális zene terén sem tud a remekművet felismerni.
Spiró a keresztényeken és a hívőkön kívül még a nőket nem szereti - legalábbis e könyve szerint.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.09. 23:30:34

@murci/szamárfül: na ja, mi számít érvnek? Mi az ami meggyőzné?

Alfőmérnök 2009.06.09. 23:54:28

@tesz-vesz:
Jelzem, hogy megtörtem a csöndet a blogodon.

valójábannemberci 2009.06.10. 01:29:54

@tesz-vesz: ezek nem "külföldi", "idegenszívű", meg "nem magyar" olvasók, hanem spambotok. ilyen van. szarul van védve a fóruma a spambotok ellen.

J.Ildiko 2009.06.10. 15:57:43

Tölgy,

Egy dolog „igazság”tartalmát nem feltétlen az alkalmazás ideje határozza meg. Belátom nem volt egyszerű helyesen értelmezni az első századokban az írásokat, és magától értetődőnek tűntek bizonyos értelmezések, de nem biztos, hogy ezeket nem kell újragondolni, figyelve és értelmezve az „idők jeleit”, ahogy Jézus is mondta.

Nem „divatosságról”, vagy csupán egy cél elérésére tett „fáradozásról” van itt szó, hanem jelentősebb dologról, az idők jeleinek helyes értelmezéséről , a próféciák értelmezéséről és elhelyezéséről.

Üdvtörténeti jelentőségű eseményt (Izrael modernkori megalakulását) nem lehet figyelmen kívül hagynia egy kereszténynek. Ahogy Izrael vagy Jeruzsálem szerepét illetően az Újszövetségi utalásokat sem. Erről van szó.

tewton 2009.06.10. 16:10:34

@j. i: azért az, hogy létrehozták Izrael államát, nem egyértelműen üdvtörténeti jelentőségű esemény. A vallásos zsidók egy része is inkább emberi manipulációnak tartja, beavatkozásnak az Isten tervébe.

Én ezt eddig csak atlanti orientációjú neoprotestánsoktól hallottam. A gondolat folytatása nem győzött meg. Se az, hogy Isten a konkrétan elgondolt Izrael állam és állampolgáraihoz való viszonyom alapján ítél meg, se az, hogy nem is túl sokára nyakunkon az apokalipszis. Az első se nem igei, se nem keresztény, a másik meg majd elválik.

Az meg pláne nem meggyőző, hogy ennek közel-keleti siettetése az amerikai külpolitika egyik lehetséges célja (a fazék köré engedett tanácsadóktól függően).

J.Ildiko 2009.06.10. 16:24:57

@tölgy:

Bocsánat egy kicsit elmentem a jövő irányába, pedig a jelenről kellene beszélni.
Szóval a zsidó-ker. "izé" vagyis összefüggés jelen korunkban tényleg sokkal könnyebben értelmezhető (lévén most 2000 évvel közelebb vagyunk a történelem lezárásához, ennek megfelelően élesebb a kép)

Ezért épp ideje, hogy rendeződjön a zsidóság és a kereszténység egymáshoz való viszonya. Ehhez több minden kell, elöször is, hogy a keresztények széles tömegei felismerjék és helyesen értelmezzék a két fél szerepét, és a múlt tévedéseiért bocsánatot kérjenek.
Valamint arra, hogy meglássák Isten jelen korra vonatkozó akaratát, tervét ("vigasztaljátok népemet"stb.), és aszerint, vagyis helyesen cselekedjenek.

J.Ildiko 2009.06.10. 16:35:19

@tewton:

Ez teológia. Újszöv: "amikor látjátok a fügefát, hogy levelet hajt, és virágzik". A fügefa közismerten (elismert Biblia tudósok szerint is Izraelt jelképezi). Van sok egyéb dolog is, ami igazolja az üdvtörténeti jelentőséget. Lehet, hogy már hallottad, nem tudom.
A megitélésről: kecskék és juhok kategóriája. Viszony Izraelhez. Benne van az Újszöv.ben. Ha gondolod, megkeresem.

Nem gond, hogy má a vélemény. Ez van.

USA külpol: nem, nem, dehogy kell siettetni a "véget", szerintem egyébként is kizárt, hogy az amerikai külpolitika ennyire hogy is mondjam egyrészt "prófécia-centrikus" legyen, másrészt egy USA méretű és jelentőségű állam nagyon sok szempont szerint határozza meg a külpoltját, nem egyes próféciákra alapoz, sőt. Pláne nem Obama !

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 16:42:05

@j. i: Ha elfogadja - de félek nem - hogy a kinyilatkoztatás nem zárult le, akkor a Bibliát értelmező hagyománynak van jelentősége.

Írtam, a politikai-emberi szándékot megértem, sok szempontból egyet is értek vele, de a kereszténység és általában a vallás az Igazságot keresi és nem a politika/immanens világ igényeit akarja kielégíteni. Ezért mindig is lesz konfliktus a vallás és a politika közt, akár a demokratikus politika és a kereszténység közt is.

Ugyanezt pogány oldalról leírta Platón Szókratész kapcsán.

A keresztény-zsidó-muzulmán-stb. párbeszéd bármennyire is tetszetős, hiszen a békét célozná, _politikai_ aktus, és nem Isten (igazság) keresése.

tewton 2009.06.10. 17:17:20

@j. i: "kecskék és juhok kategóriája. Viszony Izraelhez. Benne van az Újszöv.ben. Ha gondolod, megkeresem."

komolyan kíváncsi vagyok rá. az, hogy a parancsolatok és/vagy Krisztus és/vagy az írás ítéli meg a hívőt, még belátható. Az aktuálpolitika történetteológiába fordítása nehezebben. Még ha a páli leveleket nézzük, nekem akkor se ez jön le belőlük. És ott azért elég markánsan el van választva a zsidó és keresztény, legalábbis erre a világra. És azért a mostani zsidóság elég fura képet ad ki (önmagának is). Kb. 1200-ig a keresztények azt gondolták, hogy a zsidóság az, aminek már Pál is pozícionálta: Isten zárványnépe, ami a Törvényt követi, mint 70 körül, meg aminek ma is könnyű gondolni. Aztán kiderült, hogy a saját hagyományaikat követik, nem az öt könyvet, és írásaikban gyalázzák Krisztust és Máriát.

A feszültség eleve adott, csak nem illik róla beszélni, a holokauszt meg a képmutatás (pl. a 'zsidó-ker. kultúrkör' emlegetése) miatt. Az egyik oldal azt várja, hogy a zsidóság majd a végidőben felismeri a már eljött megváltót, a másik meg kurafinak tartja ugyanazt a figurát, anyját meg kb. kurvának. Vagy legalábbis kerüli a problémát, netán politeizmussal és bálványozással vádolja a keresztényeket.

J.Ildiko 2009.06.10. 21:11:26

Mt. 25. 32-46.

"És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. " stb.

Ez a példázat, amely a népekre (nemzetekre) vonatkozik (tehát valóban nem személyekre). Vagyis egy nemzet fennmaradása attól fog függni, hogy hogyan viseltettek Isten népe iránt kritikus időkben.

A zsidó-ker. kapcsolat helyes értelmezéséhez meg kell érteni, hogy mi a zsidóság és mi a nemzetek szerepe, ideje Isten tervében. Meg kell érteni, hogy a teljes Ószövetség előkészítés volt a Megváltó eljövetelére. Azt is látni kell, hogy a megkeményedés és fátyol szükségszerű volt Izraelre nézve (nemzeti szinten), de csak addig "amig a pogányok (nemzetek) teljessége bemegy". És azután ? "Ha az ég szélére volnál is vetve, onnan is egybegyűjtelek", mondja Isten a prófétán keresztül. Izrael tehát Isten terve szerint helyre lesz állítva. Ennek két szakasza van (lesz), az első a fizikai, a második a szellemi szinten történő helyreállítás.

Ezek miatt megértően kell viszonyulni hitbéli-nemzeti szinten a zsidósághoz. A szellemi helyreállítás nem megy egyik napról a másikra. Tulajdonképpen a feszültséget (ha van, nekem nincs) jelenleg toleranciával kell fogadni, és majd a maga idejében mindenki előtt világos lesz minden. Addig viszont türelem ! :)


És azért annyira nem vagyunk ám elválasztva az ószövetségtől. Lehet, hogy ez meglepő lesz, de a keresztények valójában Ábrahám (feltámadásba vetett) hitének a követői. Mert Ábrahám is hitből igazult meg, s hitének pecsétjeként kapta a körülmetélkedés ajándékát, azért, hogy "atyja legyen azoknak is, akik körülmetéletlen létükre hisznek". Tehát a keresztények atyja is Ábrahám !
(Róma 4.11. )


Visszatérve még az USA külpolitikájához, nem arról volt szó, hogy cél lett volna siettetni a véget. (Ez azért egy kicsit rosszindulatú feltételezés, de legálábbis tévedés. Bölcs keresztény tudja, hogy mindennek rendelt ideje van. Elég meredek lenne, hogy a világ vezető, szabad, demokratikus nagyhatalmának célja lett volna a vég siettetése, na nee ).

Amerika és a zsidóság között hagyományosan és érthetően jó a kapcsolat. És természetes, hogy erre való tekintettel is Izrael (mint az egyetlen térségbeli demokratikus állam) élvezheti a "nagy testvér" támogatását. (Bár most nem is annyira, hiszen itt van Obama)

J.Ildiko 2009.06.10. 21:21:08

@tölgy: Jó.

Részemről azt modanám, amit fentebb Tewtonnak irtam.
Igazság: Izrael is az igazság része, és a nemzetek is bekerültek (ill. bekerülhetnek ebbe, persze jelenleg szigorúen egyéni szinten !).
Csak újra ismételni tudom: türelem, és megértés. És a fentiek. Már aki úgy gondolja.

tewton 2009.06.10. 21:33:25

végén kezdve: nem "cél," legalábbis nem hivatalosan és állami szinten felvállalt cél, másrészt a szent maradék gondolata erősen benne van az alapítás óta az usa teoretikusaiban (nyilván nem mindben). Az USA az elején teokratikus kísérlet (is) volt. Van egyfajta prot. történetteológia, amit az ottani evangelical teológusok képviselnek, ennek a hagyománya. Ez kapott egy új dimenziót Izrael létrejöttével. Megkapargatva, a politikai tanácsadók harmadvonalában bizonyára meg lehetene találni ezeket a teológiai tanácsadókat. Amikor Reagan arról beszélt, hogy az USA a hegyre épült város, nem véletlenül használt ilyen szavakat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 21:47:20

@j. i: Nem bántásból, tényleg kíváncsiságból kérdem: ezt a Falwell-robertson-féle pro-Izrael teológiát a HGY-n kívül még melyik egyházban tanítják itthon?

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.06.10. 22:00:46

@tölgy:

"ezt a Falwell-robertson-féle pro-Izrael teológiát a HGY-n kívül még melyik egyházban tanítják itthon?"

És vajon Falwell-ék pro-Izraelsége önzetlen dolog, vagy csak szívesen vennék, ha pár izraeli végre elszánná magát azzal a fránya al-aksza mecsettel kapcsolatban. Akkor a fundi keresztények is kicsit beljebb lennének, nem? Rummy bibliai idézetekkel tarkított briefing-jei, meg a többi hasonló után nem is annyira hihetetlen...

[.I...]

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.06.10. 22:28:03

@Úlfhéðinn: Falwell állítólag kapott Izraeltől egy repülőt.

De a gonoszkodástól függetlenül, ennek a teológiának van egy kb. 200 éves múltja az angolszász protestánsoknál.

tewton 2009.06.10. 22:39:22

@tölgy: röpülőt? esetleg mellé egy Lancia thesist? :)

hagyománya van, _ott_, csak azért ezt a hagyományt nemigen lehet egy-az-egybe belepakolni a kálvini-lutheri-dávidi-katolikus magyar hagyományba.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.10. 22:53:20

@Alfőmérnök: nem igaz:) nem te voltál az első az új oldalamon:)
de azért kösz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.10. 22:56:56

@berciXcore: aha, sikerült a leglényegtelenebb mondatomat kiszúrni amit nem is gondoltam komolyan (kivéve az angol). a html poén volt,, töbet meg nem írtam. érdekes h idézi az idegenszívűt.

J.Ildiko 2009.06.11. 10:51:35

@tölgy:

A Babtistáknál és a teljes evangéliumi típusú gyülekezetekben nagyjából ez a látás uralkodik.

Én meg arra lennék kiváncsi, hogy Amerikában mi az álláspont a Katolikusoknál.

Azért kicsit csalódott vagyok, hogy annyit sem sikerül elérni, hogy azt mond, hm, érdekes, érdekes... :)

J.Ildiko 2009.06.11. 11:04:08

@Úlfhéðinn:

Ez az al-akszás dolog azért meredek feltételezés ! Véleményem szerint kissé rosszindulatú. Tapasztalatom szerint az evangéliumi keresztények nagyon is Istenfélők, egyáltalán nem szélsőségesek, ilyen badarság eszükbe sem jutna !

Ugyan miért akarnának "beljebb lenni" ? És hova ? Az apokalipzsisbe ? Ugyan már ! :) Áh, a feltételezés maga komikus !

Újra: itt nem önzőségről avagy önzetlenségről van szó. hanem - szerintem - helyes Biblia-értelmezésről. Egyszerűen ennyi.

J.Ildiko 2009.06.11. 11:17:02

@tölgy:

A katolikus teológiának milyen értelmezése van a jelenlegi, a közel- illetve távoli jövő értelmezésére ? Hogyan gondolkodnak (üdvtörténeti szempontból) a történelem menetéről, jövőjéről ?

J.Ildiko 2009.06.11. 11:43:58

@tewton:

Szerintem a "szent maradék" a Biblia kijelentése alapján búvópatak-szerűen mindig is benne volt a kereszténységben, aztán a reformáció után tört felszínre, erősödött meg, hiszen mindenki olvashatta végre a Bibliát.

"Megkapargatva, a politikai tanácsadók harmadvonalában bizonyára meg lehetene találni ezeket a teológiai tanácsadókat. " Természetesen, hiszen jelentős számú protestáns keresztény kezdett új és szabad életet az újvilágban, ők aztán kezdettől fogva szellemileg komoly kovászként működtek az USA történelmében.

Szerintem több dimenziós jelentéssel bírt Reagen beszéde, amiben az USA-t "hegyre épített városhoz" hasonlította. Elsősorban talán a szabadság erős bártyájaként érthette ezt, azután jönnek a teológiai vonatkozások - szvsz.
süti beállítások módosítása