Beelőzheti a Jobbik az MSZP-t?!
2009. május 22. írta: TuRuL_2k2

Beelőzheti a Jobbik az MSZP-t?!

  Az Indexen jelent meg Beelőzheti a Jobbik az MSZP-t címmel egy írás, ami arról szólt, hogy az MSZP-nél akár még a Jobbik is több szavazatot szerezhet az EP-választáson. A cikk nagyon gyorsan lekerült az Indexről (bár a címlapom még utána is elérhető volt pár percig), de későn: már több másik oldal is átvette, például a Bumm.sk. A sietség érthető, ritkán lő ennyire mellé komoly hírportál, első olvasásra nem is nagyon akartam elhinni.

  A szerző a Véleménybank internetes felmérésére alapozza állításait. Politikabuziként furcsállottam, hogy az életben nem hallottam még e jeles intézményről. Ennek alapján már sejtettem, mennyire lehet reprezentatív az ottani 47,7/19,4/18,9 (Fidesz/Jobbik/MSZP) százalékos szavazati arány, de kíváncsiságból ellátogattam a Véleménybankba, megnézni, kifélék-mifélék. Az impresszumban szereplő nevek nem sokat mondtak, de némi keresgélés után kiderült, hogy Pető Lilla Európai Uniós kutatási szakértő és Schneller Ádám Magyarországi kutatási szakértő is klubnextesek, utóbbi ráadásul a szocialista vezetésű XVIII. kerület egyik önkormányzati cégének felügyelő bizottsági tagja.

  Hogy micsoda a Klub Next? A megboldogult Amőba és a kapcsolat.hu stratégiai partnere, a Táncsics Alapítvány támogatásával.

  (Van ugyan egy minimális esélye egy megkésett lengyelországi forgatókönyvnek, ahol két jobboldali erő verseng egymással az utódpárt romjain, de attól még ez az írás sajnos még felháborítóan dilettáns marad. Egyetlen komoly felmérés sem mérte még a biztos pártválasztók között a Jobbikot 6% fölé, az MSZP-t pedig 18% alá - háromszoros különbség nem olvad el egyik hétről a másikra.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr971137407

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.06.08. 10:41:53

A beelőző Jobbik - mea culpa  Volt egy posztom két hete, ami arról szólt, mennyire komolytalan és megalapozatlan az Index Beelőzheti a Jobbik az MSZP-t című cikke, ami a Véleménybank mérésén alapult. Módszertanilag továbbra is erősen aggályosnak tart…

Trackback: MALAC NEWS 2009.05.22. 17:35:15

Ki legyen a harmadik erő? Mottó: Imádom a negatív kampányt, mert vagy valami disznóságot tudok meg belőle, vagy visszájára sülve a mocskolódók fejére hull vissza... (sün!malac, 2009. május 22.) Horn Gábor a Napkeltében 2009

Trackback: Örülünk, Vincent? 2009.05.22. 15:25:56

Gizmó újságírás Autó elé ugrott a 16 éves lány - nagyon különös az ok... Hírszerző/Gizmodo 2009-05-21 12:43 A 16 éves amerikai lány tettéből tisztán látszanak a prioritások, ugyanis egy iPod-ot mentett meg így. Történt ugyanis, hogy a kütyü az úttestre es…

Trackback: Ficere Ödön hírei 2009.05.22. 15:19:08

Lehet más a Jobbik!Itt lenne már az ideje, hogy az újonnan ringbe szálló kis pártok elgondolkodjanak azon, hogyan tudnának a húsosfazékhoz jutni anélkül, hogy a most is ott zabáló kutyák az orrukba harapnának.Az már látszik, hogy az LMP a kiábrándultak pá…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 14:29:51


bár ez most valószínűleg visszafelé sülne el és inkább a jobbiknak lenne jó reklám, nyilván ezért is kellett levenni

Naumov 2009.05.22. 14:30:36

Kizárt.
Egyébként tényleg igyekeznek a srácok, ez a horogkereszt-alakú tűz a cigánytelepen is nagyon ütős volt (még szemtanúk által látott, a helyszínről távolodó árpádsávos fekete dzsip nélkül is), és szerintem a hátralévő két hétben még valószínűleg robban pár Molotov-koktél is szocialista politikusok (üres vagy már eladott) házainál, de érzésem szerint ez most kevés lesz. Inkább kormányozni kellett volna az elmúlt hét évben, és akkor most nem tartanánk itt. Sem az MSZP, sem az ország.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 14:33:36

@Naumov:

abban hírben az volt a legdurvább, hogy valaki hajnal fél négy dolgozni megy a cigánytelepről :D

homoródkarácsonyfalvi 2009.05.22. 14:33:44

Fogadjuk, hogy két számjegyűt szerez a jobik az ep választáson, ezt nem szimpátiából írom, hanem látszanak az időközi választások eredményein.

Francois Pignon 2009.05.22. 14:34:20

Erről a Véleménybankról még én sem hallottam. Ad kölcsönt?

Amúgy idéznék a Hitelintézeti Törvényből:

"199 § (1) Cégnevében, hirdetésében vagy bármilyen más módon a „hitelintézet”, „bank”, „takarék”, „takarékszövetkezet” vagy „hitelszövetkezet” elnevezést, e fogalmak összetételeit, jelzős alakját, továbbá rokonértelmű vagy idegen nyelvű megfelelőjét csak a törvényben előírtaknak megfelelően engedélyezett hitelintézet vagy bankképviselet szerepeltetheti...

200. § Abban a kérdésben, hogy egy vállalkozás a 199. § alapján jogosult-e az ott megjelölt elnevezés használatára, a Felügyelet határoz."

Ide a rozsdás bökőt, hogy a Véleménybank nem engedélyeztette a nevét a PSZÁF-el ;)
Úgy kábé ennyit a szervezet komolyságáról...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.05.22. 14:37:45

Villáminterjú Magyari Péterrel, az Index újságírójával
2009.05.19. 17:43 Bede Márton

Bede Márton: Magyari úr, amikor az ember már sokadszor beszélget és háttérbeszélget intim közelségben Bajnai Gordonnal, még egy szigorúan heteroszexuális, kétgyermekes családapa szívét is megmelengeti a miniszterelnök úr szerény, kisfiús mosolya, finom kölnijének illata?
Magyari Péter: Igen.
Bede Márton: Köszönöm az interjút!

Empty 2009.05.22. 14:38:17

@Francois Pignon:

Sejt- és Szövetbank
http://www.krio.hu/?gclid=CPfi8K34z5oCFQMFZgodbgo62Q

Spermabank
http://www.medlist.com/HIPPOCRATES/I/1/49.htm

Akkor ezt így, hogy? :-)

zoli29 2009.05.22. 14:40:43

Turul,

Örülök, hogy post lett belőle, annak meg még jobban, hogy az index leszedte.
Az pedig, hogy kiderítetted, ki is áll a véleménybank mögött, szép munka volt! Sok kérdésre választ ad...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 14:44:15

@Francois Pignon:

főleg hogy egy alapítványról van szó, ami ugyebár tudható mire jó leginkáb, ha pártarcok ülnek a kuratóriumban

Francois Pignon 2009.05.22. 14:46:41

@Empty: azt hiszem egyiknek sem ez a hivatalos neve, de egyébként a törvény kivételt enged ha egyértelművé teszi a szervezet/cég, hogy nem folytat hitelintézeti tevékenységet és a PSZÁF is rábólint.
Mellékszál, csak megjegyeztem, komoly szervezet azért ilyenbe nem futna bele.

A témához magához még annyit, ha a választást neten rendeznék, akkor elég jó eredményt érhetne el a Jobbik.
De nem neten rendezik, és nem a kevés de lelkes szavazó dönt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.22. 14:51:01

"Egyetlen komoly felmérés sem mérte még a biztos pártválasztók között a Jobbikot 6% fölé, az MSZP-t pedig 18% alá - háromszoros különbség nem olvad el egyik hétről a másikra.)"

Jellemző fideszes hozzáállás. Közvélemény-kutatáson valóban nem ért ennyit el a Jobbik soha, de éles helyzetben sorra 10% körül van, az kicsit többet ér.

További idézet a cikkből: "És ezekben a kutatásokban (amiket szigorúan belső felhasználásra szánta) szintén a fent említett adatok köszöntek vissza, azaz a Jobbik támogatottsága mintegy 20 százalék körül mozgott, sőt olyan településeken, ahol komoly etnikai villongások vannak, a népszerűségi arány, olykor 35 százalék fölé csúszott."

hcrules 2009.05.22. 14:56:32

Nagyon próbálkoznak. Azt hiszem a választásig napvilágot lát majd 1-2 hasonló felmérés (hasonló ismert és nívós intézetek által) és történni fog pár dolog... Hadd rettegjen mindenki a fasisztáktól! Akik mögött persze ott áll a Fidesz. Ezt több tény is bizonyítja, pl. a honlapján is ki van téve a Reakció antiszemita hecclap linkje :)

OFF: Egy óra múlva megkondulnak a harangok, és egyesül a Magyar Református Egyház. Isten éltesse református testvéreinket! Remélem születik majd erről is poszt, kíváncsi vagyok a véleményetekre!

zoli29 2009.05.22. 15:04:57

@TaTa86.:

"És ezekben a kutatásokban (amiket szigorúan belső felhasználásra szánta) szintén a fent említett adatok köszöntek vissza"

Ha jól tudom, ezek szocialista forrásból érkező információk voltak, úgyhogy ezeket tényként kezelni túlzott jóindulatot feltételez részedről az MSZP iránt. Az ő céljuk, hogy rettegj a 20%-os szélsőjobbtól, úgyhogy nyilván nem fognak mást mondani, mint hogy nagy a Jobbik-veszély.

Amúgy én sem tartom egyáltalán kizártnak, hogy a Jobbik kétszámjegyű eredményt ér el. Sajnos itt tartunk...

szpal 2009.05.22. 15:08:05

A Jobbik kampányol ezerrel, a Fidesz meg nem kampányol egyáltalán, így nem lepne meg, ha a Jobbik tényleg 10 % fölötti eredményt érne el. Mert mi is ennek a választásnak a valódi belpolitikai tétje?
1. Tényleg harmadik erő lesz-e a Jobbik?
2. Lehagyja-e az LMP az SzDSz-t és az MDF-et?
http://www.vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=263264
Az LMP beelőzheti az SZDSZ-t?

Gandalf Garaboncias 2009.05.22. 15:12:50

@hcrules: Isten éltesse református testvéreinket! :)

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.05.22. 15:13:30

és a levételnek köszönhetően eggyel feljebb/vissza kúszott a reakciós hír az index címoldalán :)

Google 2009.05.22. 15:15:40

Az anonym-us levél viszonylag hosszan foglalkozik a Jobbikkal, gárdával.

"Nekünk, BSZM-eknek (lefordítom: baloldaliként szocializálódott magyaroknak) snassz, sértő, aljas dolog, hogy a saját pártunk vezetése tápálja titkos pénzeken és a médián át azt a radikális jobboldalt, amely (istenem add!) akár mág 10%-ot is elvehet Orbántól!"

Lapul itt egy kis ellentmondás; bár sértő és aljas dolognak tartja az illető, hogy pénzzel, médián át táplálja az MSZP a radikáljobbot, annak örülne, ha vagy 10%-ot elvenne Orbántól.

Jó nagy árat hajlandók fizetni.

acidszarka · http://kigondoltam.blog.hu 2009.05.22. 15:18:11

Én dolgoztam náluk, és valóban reális ez az eredmény. Biz. fesztiválokon pulttnál állnak a lekérdezők. A jobbikosok azonnal mennek szavazni, amint egy kis politikai hitvallást tehetnek, a szocik/szdsz-esek meg szégyellik magukat, nem vállalják fel (muhahha), ennyi.

Google 2009.05.22. 15:20:48

Itt, MSZP-s berkekben, nem csak a félelemkeltés a cél, hanem a Jobbik-jelenség felfújása is.
Ők, mint MSZP, nyerni nem tudnak, de a riválisuktól lecsíphetnek. Még ezen az áron is hajlandók a Fidesz győzelmét csökkenteni.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.22. 15:29:23

@Zoli28: Az mszp nem csak off-shore királyokból, kisztitkárokból, besúgókból, áll. Rengeteg kisember is rájuk szavazott. (Mennyi szavazatot kaptak 2006ben? több mint 2.5 milliót.)
Mondj egy indokot, hogy egy eddig emeszpé-szavazó kisember miért ne szavazzon a Jobbikra?
Mert a fideszgyűlöletet sikeresen elültették, de a Jobbik előttük tiszta.
A 35% cigányfertőzött területen pedig egyáltalán nem lehetetlen. A fuldokló minden fűszálba belekapaszkodik...
A szélsőjobboldali veszély meg szerintem lejárt lemez. (Mondjuk majd meglátjuk...) A fővárosban röhögnek a széljobbon, vidéken meg reménykednek, hogy lesz valami.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 15:31:56

@Google:

ez az jobbikos rész engem is zavart abban az irományban


talán úgy kell érteni, hogy
legyen erős a jobbik, de ne a mi (mszp) segítségünkkel? annak meg m értelme? még az is jobb mint a fidesz?
a fidesz mitől ennyire rossz?
és ha akkora rosz a fidesz, és maga is egy erős jobbikot kíván, akkor miért óckodik a levélíró a jobbik támogatsától?


szóval ez a rész eléggé zavaros abban az irományban

zoli29 2009.05.22. 15:41:08

@TaTa86.:

Az összes közvéleménykutató 4-6%-on méri a Jobbikot. Időközi választásokon érnek el 8-10%-okat is. De ez még mindig messze van a 20-tól, ezt talán te is elismered.

Ezzel együtt ismétlem: egyáltalán nem kizárt, hogy az EP-választáson 10% fölött lesznek.

De ezt elsősorban a baloldali értelmiségnek és médiának köszönhetik, akik nagyobb felületet biztosítanak a Jobbiknak meg a Magyar Gárdának, mint az összes széljobber médium együttvéve.

luucy 2009.05.22. 15:43:00

Szeretném ha ti is foglalkoznátok az MSZP Mátrixos videójával...

Egyébként sem az SZDSZ, sem az MSZP már csak ezzel az erőszak elleni cuccal tud kampányolni, semmi másuk nem marad.

A kérdés csak az, hogy most erőszakhullám van. Igen. És ki is van hatalmon? Az MSZP-SZDSZ... Ők vannak hatalomon, ők kormányoznak, akkor miért nem akadályozzák meg ezeket az erőszakos cselekményeket?
Illetve ha rájuk szavazunk mi garantálja, hogy ugyanez az erőszakhullám nem marad-e meg?

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.05.22. 15:45:08

Szabolcs, Hajdú-Bihar és Borsod megyében tíz % fölött lesz a Jobbik szerintem. Országosan 6-7% körül. Ami kb. két vagy két hely. Az Mszp-nek lesz 3, a Fidesznek 17 ill. 18. Ami a másik két kis pártot illeti szerintem most fognak durranni azok a bizonyos behűtött pezsgők. Lehet, hogy teljesen másképp lesz, ezt csak a pécsi eredmények és a "hetes busz" hangulata alapján gondolom.

Bummer 2009.05.22. 16:00:17

A szocik érdeke két mozgósítás:
- a Jobbiké
- és az MSZP-é.

A Jobbik mozdulása mozgósítja az MSZP-t, ezért elég a Jobbikot tüzelni.

zoli29 2009.05.22. 16:01:24

OFF:

Létezik, hogy a Fidesz egyszerűen "ellopta" Gery Greyhound ötletét a kampányhoz?

http://fidesz.hu/index.php
http://greyhound.blog.hu/2009/04/24/video_gyurcsany_alarca

Ha igen, akkor ez elég gáz...

emzperx 2009.05.22. 16:08:11

Gandhi mondta egyszer:
Először nem vesznek tudomásul, aztán félelmetesnek festenek le, végül győzöl.

zoli29 2009.05.22. 16:11:25

@Zoli28:

Megkövetem a Fideszt: Szijjártó a sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem az övék az ötlet, de engedélyt kaptak az ötletgazdától.
Ez így már elfogadható.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 16:17:13



aki ért angolul anank érdemes megnéznie Adam Curtis két BBC-s dokumentumfimjét a


rewtube.com

oldalon:

The Trap

The Century of the Self


pszihológiáról, politolkai marketingről

tevevanegypupu 2009.05.22. 16:19:11

Morvai Krisztina rosszabb lenne mint mondjuk Goncz Kinga? Azt nem hiszem. Vona Gabor kevesbe megfelelo mint Kovacs Laszlo..azt sem. Merlegeljunk kicsit, nem kell mindjart ugrani mindenre. A Jobbik nem rosszabb mint a volt kommunistakkal telerakott MSZP.

zoli29 2009.05.22. 16:32:24

@tevevanegypupu:

Almát a körtével nem érdemes összehasonlítani. Én annak sem örülök, ha Göncz Kinga kijut az EP-be, de annak se, ha Morvai Krisztina. Más-más okból.

Göncz Kinga külügyminiszterként bebizonyította, hogy vagy nem tudja, vagy nem akarja képviselni a magyar nemzeti érdekeket, különösen amikor a határontúli magyarok helyzetéről van szó (lásd a szerb lapnak adott interjúját, és a vajdasági magyarok autonómiájáról tett nyilatkozatát).

Morvai viszont - szerintem - túllép az egészséges nacionalizmus keretein, és sokszor már kimondottan nemzeti soviniszta beütése van a mondandójának. A legtöbbször jól foglamazza meg a problémákat, de rossz válaszokat ad rá.
Nekem magyarként kellemetlen lenne, ha Morvai Krisztina reprezentálná Magyarországot Brüsszelben.

nemuccaszoc 2009.05.22. 16:32:36

remélem is, hogy nem kap teret a jobbik.

Francois Pignon 2009.05.22. 16:34:12

@Zoli28: Hát, a Fidesz kampányfilmjének sincs sok köze az EU-hoz :D
Ahogy persze az egész választásnak sem, az eddig látottak alapján ;)

tanarseged ur 2009.05.22. 16:34:18

Rendesen végzett közvéleménykutatás ritkán téved, viszont:

1) Ha nem reprezentatív a minta, akkor felejtős. Az internetes minta pedig nem reprezentatív. Ehhez képest a Véleménybank oldalán olvasható felvezető szöveg ("Megdöbbentően magas volna a Jobbikra szavazók aránya...") kicsit, khm, merész.

2) Ráadásul a Véleménybank mintája, ha jól értem a módszert, még az internetezőket se reprezentálja, mert önkéntes alapon lehet regisztrálni.

3) Június 7-én úgyis minden kiderül. Az már csak 16 nap.

Játékoskedvűeknek irány a fogadóiroda, ott biztos a választások eredményére is lehet fogadni, nem csak a BL-döntőre. (De ha nem lehet, akkor sürgősen meg kell alapítani a www.politicsbet.com-ot. "Kihúzza-e a Bajnai-kormány jövő tavaszig? Lesz-e végül ingatlanadó? Játsszon és nyerjen!")

Viktus 2009.05.22. 16:35:48

Ébred a magyar, ha a reakciós Demszky fiókák néha kijárnának a nép körébe észrevennék mennyire kivan a töke az embereknek az mszp-vel, és többeknek már az mszp tevékenységéhez aszisztáló fidesszel is ...

Miközben a Jobbik egyre érettebb pártként jelenik meg. -

bastian 2009.05.22. 16:36:34

A "hivatásos" közvéleménykutatók rendre szándékosan alulmérik a Jobbikot. Az elmúlt közel egy évben a Jobbik 7-19% között volt az összes időközi választáson, ahol volt 40%-os részvétel is. Ez azért többet ér, mint megkérdezni pár száz embert, meg súlyozni, előfeltevésekkel élni (vidék-város, stb). Egy hónappal ezelőtt még a legtöbb kutató 1%-on mérte és sokan fel sem tüntették, mindig "egyéb" volt még megnevezve. De ez végül is jó, mert mozgósító erő a jobbikosoknak. Csak nehogy meglepődjetek, szerintem az EP-n legalább 15%-ot kapnak.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 16:36:35

@Zoli28:

Morvai legnagyobb - mondjuk úgy - targédiája, hogy beletenyerelt a Jobbik kriptofasiszta tömegbázisába

Francois Pignon 2009.05.22. 16:37:32

És Gery Greyhound filmjei közül ez a legjobb eddig, szerintem.
A Fidesz kicsit egyszerűsített rajta, az eredeti jobb volt talán.

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2009.05.22. 16:37:44

Kezd kicsit unalmas lenni az index balfaszkodása így a 10. szülinap mámorában. Az egy dolog, hogy úgy publikálnak cikkeket, hogy tele van helyesírási és nyelvtani hibákkal vagy csak sima elgépelésekkel, de akkor még egy ilyennek is alászaladni? Szánalmas.

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.05.22. 16:40:34

@luucy: drága, foglalkoztunk. Szkrollozni tessék.

@Viktus: Demszky-fiókák, ez igen jó. Tréfás. Van benne helyzetkomikum. Meg a magyar nép évezredes anekdotakincse. Pannon derű, meg ilyenek.

Mármost ami a postot illeti:

a harmadik Véleménybankos csávó tovább erősíti a balos vonalat:
Bárány Balázs http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=44663
felhívom a figyelmet az illető blogjára és a portrék között szereplő Demokratikus Charta-felvételre.

Fani.

Viktus 2009.05.22. 16:40:44

@Zoli28:

Neked pl. Jaróka Lívia megfelelőbb :D ő hatalmas válaszokat adott a problémákra eddig ...

Francois Pignon 2009.05.22. 16:41:08

@bastian: Az időközin azért szerepelnek jobban, mert alacsony a részvétel. (Az EP választáson is az lesz, megjegyzem.)

De mi a tökért mérné bárki alul őket? Ha a szocik befolyásolni tudnák a közvéleménykutatókat, épp a túlmérés az érdekük. Ha már a közeledő barna esőre alapozzák a kampányukat, az erősnek mutatkozó Jobbik éppen a jobb nekik.

Google 2009.05.22. 16:42:09

A Jobbikosok harsonázzák ezt állandóan, hogy talán az MSZP vagy az SZDSZ jelöltjei jobbak-e?
A rosszat egy még nagyobb, vagy ugyanakkora rosszal kellene behelyettesíteni? Miért?
Ki bánkódik amiatt, hogy az SZDSZ vagy az MDF képviselője nem jut be majd az EP-be?
Ugyanígy a Jobbikért sem könnyeznének sokan, bárhogy tupírozzák is most a témát.

zoli29 2009.05.22. 16:43:33

@Francois Pignon:

Persze, dehát hülye lenne a Fidesz uniós témákról hablatyolni, amikor a szocik az elmúlt 7 év kormányzásukkal három választásra elegendő muníciót biztosítottak nekik.

@Az Olei Hagardom terroristái:

Hogy érted, hogy beletenyerelt? Nem értem...

Lavrentyij Pavlovics Berija (törölt) · http://nepszotar.com/?szo=proli 2009.05.22. 16:47:42

off de :
"Isten iránti hálával adjuk hírül, hogy ma, 2009. május 22-én, 11.00 órakor a magyarországi, kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát. Ezzel a lépéssel, közel 20 évi fáradozás után, mi, magyar reformátusok évszázados közösségünket ebben a formában juttatjuk kifejezésre. A magyar reformátusság a reformáció évszázadától megtartotta lelki, szellemi egységét. Összetartozásunkat még történelmi viszontagságok és politikai szándékok sem tudták kikezdeni, így a trianoni döntés és 2004. december 5-i népszavazás sem tudta szétzilálni közösségünket. Ezt a közösségünket kifejezi az is, hogy ma együtt ünnepelünk azokkal is, akik már kifejezték csatlakozási szándékukat vagy még ezt idáig nem tudták megtenni. "

http://www.reformatus.hu/folytat_hirek.php?cikk=1242995228

Teddypompom 2009.05.22. 16:51:09

Nem köll aggódni.

Mire oda jutunk Morvai és Vóna már szétköltöznek.
Két dudás egy csárdában nem fér meg.

Osztódással fogna szaporodni mint a gárda.
A széljobb magyar már csak ilyen.Az ősi közös értékekre, a nemzet közösségére esküszik,közben szélsőségesen individualista.

Mindíg ilyen volt.Az osztrák levéltárak teli vannak felháborodott levelekkel és jelentésekkel , amiben az oszták katonai vezetők panaszkodnak a magyar katonák és nemesi bandériumok fegyelmezetlenségére, és önfejűségére.
Ha kedvezőnek látta az alkamat szart az az ukázra, kicsapott a törököre aztán gyakran ő is ott hagyta a fogát és szétbaszta a precíz oszták haditervet.
De akkor sem lehette vele beszélni és most sem lehet.
A magyar barom már csak ilyen. Mondjuk én szeretem, de akkor is ilyen.....

tevevanegypupu 2009.05.22. 16:51:11

@Zoli28:
Nincs baj egy nemzeti erdeket vedo parttal, kell is ilyen, hiszen legtobb part tul sokat akar fogni, mindenkit be akarna vonni a szavazoi korbe.I Morvai es Vona elvetik a sulykot, gyuloletkeltessel nem erkolcsos semmifele nemzeti celt szolgalni..De hiszteriakeltessel sem, mint azt teszi az Mszp. Nagy valoszinuseggel szemelyi serelmek is vezetik Krisztinat, pedig azt jobb lenne hatterbe szoritani. Talan ha bejutnak a parlamentbe vagy az EU-ba akkor jozanabb hangot utnek meg.
De Europa nagy orszagai amik meghatarozzak egesz Europa sorsat es jovojet, szinten eleg sovinisztak am..Csak mar vannak olyan csalafintak, hogy rejtetten alkalmazzak sovinizmusukat.
Nekunk magyarnak es nemzetinek lenni meg jozan, hazajat szereto ember mertekevel merve is tilos volt nagyon sokaig. Nem lehet csodalkozni, ha a rendszervaltas utan elszabadultak ezek az indulatok is. Es erre az erzesre hivatkozva sok mindent el lehet erni sertodott, keseru, csalodott embereknel.

zoli29 2009.05.22. 16:52:01

@Viktus:

Járóka Lívia tevékenységét egyszerűen csak nem ismerem, az imént említett hölgyek viszont már "letettek valamit az asztalra", hogy legyen róluk véleményem.

Annyit tudok, hogy az elmúlt néhány évben mind a külpolitikánk, mind a gazdaságpolitikánk olyan mélységeket járt meg, hogy szerintem józan ésszel csak a változásra lehet szavazni. A változás lehetőségét pedig én a Fideszben látom.

Viktus 2009.05.22. 16:52:13

@Oli bácsi:

Jó lenne, ha tréfa lenne. A reakció színvonala elég sokat esett.

Demszky legnagyobb baromságát boldogan aározzák a Jobbikba meg pl. pár naponta belerúgni egyet ez már ilyen küldetésszerű ...

A Fideszről meg nem nagyon olvasni semmit ... pedig a kampányuk vicc lásd. mi ez az Elég volt ... blabla ez olyasmi, mit az addig nem megyünk el a Kossut térről meg visszaszámlálás meg vekkeresdi :D

Bármi problémakör felszínre kerül az országba a Fidesz semmihez nem tud hozzáfűzni semmit csak pfúj szocik ...

A Jobbik viszont erősödik az igaz sok mindenre hülyeségek a válaszaik, de legalább van v.mi ...

Oli bácsi · http://reakcio.blog.hu 2009.05.22. 16:56:57

@Viktus:
Május 9. óta, amikor regisztráltál? Késésben vagy hani, tíz éve folyamatosan esünk.

Viktus 2009.05.22. 16:58:51

@Zoli28:

Na látod pedig JárókaLívia ott lebzselt a Fidesz frakcióba ... és egy szót nem tudsz róla mondani mit produkált. Ez lenne változás? :D Komoly látszatja van?

Morvai Kriszina pedig hisztis rohamaiban sok hülyeséget tud beszélni , de legalább olyan problémákra felhívja a figyelmet, amelyek azonnali beavatkozást igényelnek lásd. cigánykérdés , amely a budai "polgári" körökben lehet nem érzékelhető probléma, de itt vidéken igen. Az emberek abba már belenyugodtak, hogy este nem nagyon lehet kimenni az utcára, de nappal még szeretnének ... -

Viktus 2009.05.22. 16:59:37

@Oli bácsi:

Előtte más néven futottam ... izé Változás 2009

zoli29 2009.05.22. 16:59:53

@tevevanegypupu:

Ha egy ország a mai globalizált világban érvényesíteni akarja a saját nemzeti érdekeit, annak nem csak hazaszeretettel, hanem jó diplomáciai érzékkel is rendelkeznie kell, ez pedig - lássuk be - hiányzik Morvaiból.

Majd "palesztinázik", "izraelezik" meg "gyarmatozik" jókat, és senki nem fogja komolyan venni, ráadásul ezzel részben Magyarországról is kiállít egy bizonyítványt. Amit persze nekünk majd el kell viselnünk, ugyanis mi fogjuk ők kijuttatni.

Francois Pignon 2009.05.22. 17:03:00

@Viktus: Én sem tudom igazán mit csinált Járóka az EP-ben, de tud bárki mondani egy képviselőt is az EP történelméből, aki csinált ott bármi érdemi dolgot? ;)

Nyilván nem csak a jövő évi választások közeledte miatt szól ez a mostani a belpolról, sokat mondani nem lehetne EP-s programokról.

W Joe 2009.05.22. 17:04:00

Szóval kacsa volt? Én is nagyon furcsálltam ezt az óriási ugrást így hirtelen, de manapság már semmin nem lepődik meg az ember.

Viszont nem hiszem, hogy az MSZP-nek jó az, hogy ilyenekkel ijesztgeti a népet, mert inkább az ellenkező hatást érik el. Ha azt olvassa valaki, hogy 19,4 % szavaz a Jobbikra, akkor már nem úgy tűnik, hogy csak a szélsőséges árpádsávosok pártja, és teljesen biztos, hogy bekerülnek. Egy elfogadottabb pártra szívesebben szavaznak az emberek.

Viktus 2009.05.22. 17:05:17

@Zoli28:

Érdek érvényesítésről annyit Schmidt Pál munkásságáról ejtenél pár szót a témában ... mit bulizott ki nekünk az eu-ban ? Deutsch Tomitól mit várhatunk a brüsszeli gyermekáldás növelésén túl? :D

W Joe 2009.05.22. 17:07:33

@Francois Pignon: "Erről a Véleménybankról még én sem hallottam. Ad kölcsönt?"
-Persze. Véleményt ad kölcsön :)
Most pl. azt a véleményt akarják kölcsönadni a szavazóknak, hogy vigyázzatok, ha nem jöttök el ránkszavazni, akkor a Jobbik kimegy Ejrópába.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.05.22. 17:07:53

Muhahaha, egy ujabb fuggetlen politologiai kutatointezet!
Melyik is volt az az utolso, Fidelitashoz kotheto kutatointezet, amelynek grundolasan ugy felhaborodott az MSZP? Nezopont?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.22. 17:08:52

@Francois Pignon:
"De mi a tökért mérné bárki alul őket?"
Nem tudom. De pl. a Magyar Nemzet hozott le olyan felmérést,
ahol szerepelt az mdf 2-3%-on, az szdsz 1-2%-on, és volt
ilyen, hogy "egyéb párt": 7%
. )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2009.05.22. 17:10:50

@TaTa86.: Azért én mégis azt hiszen, hogy ez a "szupererős Jobbik" inkább egy mozgósítási próbálkozás.
És nem biztos, hogy hatástalan.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 17:13:52

@Zoli28:

a jobbik bázis elborultabb annál, mint ahogy Morvai azt szerintem gondolta - erre gondoltam a beletenyerelttel

viszont most már hülyén nézne ki a dolog, ha kiszállna inkább idomul ehhez a társasághoz - és ez baj

Unbiased 2009.05.22. 17:14:28

Nem szimpatizálok a Jobbikkal, de ha azt hallom, hogy valaki megelőzi az MSzP-t, öröm tölt el.

zoli29 2009.05.22. 17:17:06

@Viktus:

Igazad van: a fideszes ep-képviselők nem tudták Brüsszelből elérni, hogy Magyarországon ugyanúgy növekedjen a gazdaság, mint pl Szlovákiában, nem tudták elérni, hogy a magyar falvakban megszűnjön a bűnözés, nem tudták megakadályozni a munkanélküliség növekedését és az ország eladósodását sem.

Azt, gondolom, hiába magyaráznám neked, hogy ezek a kérdések továbbra is a magyar Parlamentben dőlnek el elsősorban, ahol 7 éve MSZP-SZDSZ-többség van, egy ep-képviselő pedig a magyar kormány támogatása nélkül nem sok mindent tud elérni Brüsszelből. Nem akarok belerondítani az elméleteidbe.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2009.05.22. 17:19:20

@TREX: Oké, látom már felmerült a kérdés, bocsánat. Péntek délután van, na.

zoli29 2009.05.22. 17:20:21

@Az Olei Hagardom terroristái:

Lehet, hogy igazad van. Habár én nem látom, hogy Morvai olyan sokat változott volna, amióta jelölt lett.

Az viszont sokat elmond, hogy még a Civil Jogász Bizottsággal is elváltak útjaik.

...truckdriver. 2009.05.22. 17:21:36

@Viktus:
Szerintem te bértolnok vagy a javábol, pedig kapálnod kéne !

phaidros 2009.05.22. 17:22:53

is még nem járt itt? A véleménye nélkül nem teljes a kép. :o

szeloka 2009.05.22. 17:27:37

szerintem meg ez az írás dilettáns. Ajka-Bányásztelep Jobbik 18%. Egy választás már csak lehet mérvadó. Amúgy a tudok neked olyan mintát ahol a Jobbik 80%on áll. A közvéleményesek meg csalnak ahol lehet, hisz politikai megbízásból dolgozna. Június 7-én minden kiderül.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 17:28:09

@Zoli28:

nem is konkrétan a jelölésére gondolok, nem egy hirtelen, egy időpillanatra leszűkíthető esemény volt ez, inkább egy folyamat, amit a jobbikkal való kacsolatfelvétele indított el

ahogy egy másik posztnál írtam:
Morvai jobban tette volna, ha jószándéka mellett gondol a keresztényi alázatra is, nem keveri össze akaratlanul is a tenniakarást a hiúsággal, és nem ül bele a Jobbikba


még talán nem is önmagában a jobbik a gond, hanem a tömegbázisa, akinek a kedvére kényszerül majd tenni a párt, ah valamilyen pozíciót elérnek

zoli29 2009.05.22. 17:32:56

@szeloka:
"Június 7-én minden kiderül"

Ez így van.

Viktus 2009.05.22. 17:33:12

@Zoli28:

Melléduma kedves Zoltán, akkor mit pamporászol Morvai Krisztina ellenében ? tőle meg elvárnád egy szaros EP képviselőségért :D

@tölgy:

Nem ártana szétnézni az országba leesne mindjárt, hogy nem az ... tudod a mi békés kis városunkban már nappal se nagyon lehet nyugodtan sétállni a belvárosban ... az embereknek elege van ebből. A Fidesznek mi a válasza a mindennapi kérdésekre? semmi gyakorlatilag ...

@...truckdriver.:

Neked meg tanulni, tanulni, tanulni :D

@Az Olei Hagardom terroristái:

A Jobbik bázis éppen most konszálódik csak a budai polgárok ezt nem nagyon értik ... sorba látom, ahogyan velem együtt lépnek be támogatóknak a vidéki középosztálybeli rétegek, kis, és középvállalkozók. Mindenki szarik ránk az MSZP/SZDSZ kizsigerelt a Fidesz számára meg mostanság , mintha nem is léteznénk mióta posztkádári transzba süllyedtek ...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 17:34:47

Kedves Jóemberek, aranyos Kommenterek!

Szavazzatok, pls, mert ezen múlik a zország sorsa, jövője:

http://malacnews.freeblog.hu/archives/2009/05/22/Ki_legyen_a_harmadik_ero/

(Linket bemásol, odamegy, szavaz. THX)

gólhaj · http://kroki.blog.hu/ 2009.05.22. 17:35:25

pedig nem lett volna rossz poén.

huszita 2009.05.22. 17:35:46

Talán nem is lenne annyira veszélyes ez a Morvai, ha a nagy pártok nem olyan nyilvános WC-nek használnák Brüsselt, ahol leeresztik a bekövesedett szarjukat. Boross, Gönz és pláne a Deutsch Tomi!
Rövidesen imádkozni fognak az EP-ben is: "A magyarok balfaszaitól ment meg Uram minket!"

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 17:37:00

@Viktus:


NA HISZEN JOBBIK-BÁZIS KONSZOLIDÁLÓDÁSA:

mit értesz konszolidálódás alatt?

épp a "A mihez tartás végett" posztnál volt vitám két jobbikos arccal:

a Misa Maci seggébe bújást érted alatta?

ez lenne a nagy új érbredő nemzeti öntudat?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 17:37:10

Kedves Jóemberek, aranyos Kommenterek!

Szavazzatok, pls, mert ezen múlik a zország sorsa, jövője:

http://malacnews.freeblog.hu/archives/2009/05/22/Ki_legyen_a_harmadik_ero/

(Linket bemásol, odamegy, szavaz. THX)

Viktus 2009.05.22. 17:46:58

@Az Olei Hagardom terroristái:

Hülyék meg retardáltak mindenhol vannak ... az más kérdés a Jobbikban még arányosan több a hülye, mint pl. a Fideszben, ahol szélesebb a bázis amire építkezhetnek.

A Jobbikot nem is szeretném úgy a la nature kormányba Isten ments ilyen multi elkergtés stb.az kéne még, ha a mrgrendelőimet elzavarná. Viszont azt látom ebben az orszában fontos minden eltartott társadalmi réteg csak az a másfél milliós réteg van leszarva, aki eltartja az összes többit.

Én már nem várok el sokat egy kormánytól a tökeimet előreláthatólag a Fidesz is ugyanúgy fogja szorongatni hiszenaz új többség megtartása sok pénzecskébe fog kerülni a kádári legvidámabb barakk illuzió fenntartásának részeként.

Viszont azt aminimumot elvárom, hogy legalább otthon nyugalmam legyen ne törjenek be bizonyos etnikum tagjai elvinni azt amim marad az eltartásukon felül ... ne törjék fel a kocsim, ha megállok a boltnál ... nyugodtan lehessen legalább sétállgatni a városomban.

Tényleges integrációs programokra nem hajlik egyik politikai erő sem, amely nevelési-oktatási programokkal konszolidálná a csordákat, akkor jöjjön a tökös rendőrség-csendőrség mindegy mi a neve , és merjen odacsapni nekik.

zoli29 2009.05.22. 17:51:01

@Viktus:

Szívesen elmagyaráznám, de úgy látom, hogy vagy nem érted, vagy nem érdekel, amit mondok, úgyhogy fölöslegesen inkább nem teszem.

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.05.22. 17:51:39

Van itten egy alak,aki Morvai szalonképességét kéri számon,hogy a Szent Kézigránátot Őrző Helyen, a brüsszeli szentélyben így aztán nem lehet majd...ja,ott ülnek a Grál Lovagjai és Lovaginái - perszehogy.

Göncz Kinga? Hm? Mesél majd arról, hogy amíg apu Updike-ot fordított,addig ő mit is csinált a liberóba?vagy az emeszpébe?

Kíváncsi vagyok,hogy az Index hogy' köszörüli ki a vállalat csorbáját,mert ez télleg nagy malőr!

...és ne legyen igazam,de június 7-ig még megjelenik szerintem az emberarcú Kolompár is,amint épp egy Árpád-sávos szalag átvágásával avatja föl a roma vájárok külszíni szénfejtését(tv-ben láttam!) - szóval lesz itt még olyan gerillamarketinges kavarc,hogy beszarunk!
Remélem,a röhögéstől.

Francois Pignon 2009.05.22. 17:53:40

@Teddypompom: Ez egy nagyon fontos meglátás.

A magyar széljobbon még nem akadt olyan, legalább két embert tartalmazó alakulat, ami nem szakadt volna háromfelé.
És akkor még szó sem volt elosztandó hatalmi pozíciókról.
Frakciózásban simán lepipálják a bolsikat is.

1953 2009.05.22. 17:58:50

Az igazság néha nagyon kellemetlen tud lenni.

Viktus 2009.05.22. 18:00:53

@Francois Pignon:

Ez így is volt sokáig, csakhogy amíg a jobboldalon sem akadt Orbán Viktor arculatváltásáig olyan fiatal politikus, aki tényleg profi, értelmes addig ott sem sikerült nagyon semmit összekovácsolni ...

A Fidesznek leginkább az fáj, hogy Vona Gábor legalább annyira jó politikus, és értelmes ember, mint Orbán Viktor is ergo sokkalta nagyobb konkurencia a jövőre nézve, mint az MSZP kiöregedett káderei meg azok milliárdos csemetéi ...

zoli29 2009.05.22. 18:01:13

@Francois Pignon:

Igen, de nekem egyre inkább az az érzésem a Jobbikkal kapcsolatban, hogy valakik nagyon sok pénzt és munkát fektetnek abba, hogy ez a bagázs a lehető legnagyobbat lecsippentse a Fidesz-táborból (és itt most nem Vona Gábor meg Morvai Krisztina barátaira gondolok). Márpedig ha ez így van, akkor valószínűleg azért is mindent megtesznek, hogy ezúttal ne történjen meg az, ami pl a MIÉP-pel annak idején.

Az megint más kérdés, és ezzel sajnos nem is foglalkozott a média, hogy a Gallup legutóbbi felmérése szerint a Jobbik táborában több a volt MSZP-szavazó, mint a volt fideszes. Csodálom, hogy ezt pl nem lovagolta meg a jobbos média.

zoli29 2009.05.22. 18:03:17

@Viktus:

"A Fidesznek leginkább az fáj, hogy Vona Gábor legalább annyira jó politikus, és értelmes ember, mint Orbán Viktor"

Hallgattál te már Vona-szónoklatot?

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.22. 18:06:08

@Francois Pignon:

hehe

azért a "két zsidó három vélemény"-nyel ne keverd ide

nagyon finom és sima de annál gusztustalanabb provokáció ez :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.22. 18:06:45

@Doomhammer: ezt az intézetet nem lehet komolyan venni. Ismerek egy srácot, aki ott csinál valamit. Asszem kb annyiból áll a dolog, hogy az utcán megkérdezik az embereket, hogy mi a véleményük miről. Ez persze csak pletyka.

Ehhez képest az ilyen igazi intézeteket, mint a Progresszív, vagy a Nézőpont simán komolyan lehet venni. (Egyébként mérsékelten.)

Francois Pignon 2009.05.22. 18:10:14

@Zoli28: A rossznyelvek erre azt mondják hogy nem érdek nélkül nyalnak orosz segget :P

Viktus 2009.05.22. 18:11:12

@Zoli28:

Én igen veled ellentétben mindkétesetben zárt körben sőt volt szerencsém beszélgetni mindkét emberrel ... jó mindegy te ezt úgy sem érted szabvány csőlátású Fidesz az Isten személyiség vagy főleg a előző hozzászólásod támasztja ezt alá leginkább. Vicc kategória.

zoli29 2009.05.22. 18:13:01

@calam:

A Progresszív pl a rasszizmussal kapcsolatos közvéleménykutatásainál úgy teszi fel a kérdéseket, hogy az már eleve determinálja, hogy mik lesznek a válaszok; hogy el lehessen mondani, hogy mennyira kib...ott rasszista ország vagyunk.

A Nézőpont is szokott néha így trükközni, de azért szolídabban, mint a Gyurcsány-féle intézet (mert hogy a Progresszív az).

luucy 2009.05.22. 18:16:43

Apa mondta, hogy itt a környékünkön minden második ember Jobbikos...

Szerintem is 5-10% körül vannak. És kb ott is lesznek.

Amikor egy-egy időközi választáson 10% felett vannak, az csak és kizárólag abból fakad, hogy a Jobbik szavazói szinte kivétel nélkül elmennek minden esetben szavazni, míg a többi párt szimpatizánsai sosem akkor elszántsággal szavaznak.

Egyébként ez így volt a MIÉP esetében is.

***

Azoknak, akik a Fidesz töketlenenségével van a bajuk üzenem, hogy ennél többre a Jobbiktól se számítsanak!
Vannak bizonyos normák, és vannak olyan szabályok amelyeket be KELL tartani, ráadásul a törvény is ad egy keretet.
A Jobbik most kintről nagyon könnyen beszél. Ez az előnye. Mert ha már bent lenne a parlamentben, ők se tudnának ennél többet csinálni, mint a Fidesz!

Ezt, ha van egy kis esze a Jobbik szimpatizánsainak, akkor felfogják ezt, és nem várnak rájuk messiásként, mert ha igen, ők fognak a legnagyobbat csalódni.

+ Kérdem én, mit tett a Jobbik eddig? Semmit! Ha bekerül a parlamentbe, akkor Vona is ugyanolyan öltönyös muksó lesz, és semmivel sem lesz különb. Ennyi kész. Csak ezt ugye, mint "új erő" képviselői még nem hiszik el....
Pedig így lesz

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.22. 18:17:22

@calam:
Ma láttam véleménybankosokat a Millenáris bejáratánál, a Millenárisról összeállított kérdőívvel. Kitöltöttem, gyenge darab, szakmailag vállalhatatlan.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 18:18:26

@luucy: "Apa mondta"

hát ez aranyos :)
de tényleg

lehet tudni a kedves kommentelő korát?

zoli29 2009.05.22. 18:20:32

@Viktus:

Én is hallottam Vona-beszédet, és valószínűleg más a véleményünk az ő képességeiről (nem emberi minőségről, hanem politikusi képességekről beszélek).

Hogy mennyire vagyok "szabvány csőlátású Fidesz az Isten személyiség", azt azok tudják megítélni, akik rendszeresen írnak ide a Reakcióba, és olvassák a hozzászólásaimat. Téged pl először látlak itt.

tevevanegypupu 2009.05.22. 18:21:25

@Zoli28:
Nem kell azt gondolni, hogy a "palesztinazas" olyan visszatetszest keltene az EU-ban es a vilagban mint peldaul nalunk Magyarorszagon. Egyre inkabb es tobbszor felmerul - vegre - a lehetoseg arra, hogy komolyan kezdjenek targyalni egy Palesztin allam megalakulasarol. Nalunk kisse elbillent a merleg Izrael iranyaba ugyanugy, mint a rendszervaltas elotti szimpatizalas a palesztin neppel. A tajekoztatas sem eppen kiegyensulyozott e tekintetben Magyarorszagon. De az biztos, hogy Krisztinara raferne egy kis higgadtsag es egy diplomaciai gyorstalpalo iskola. Amit pedig Magyarorszag antiszemitizmusarol, a nacizmus eloretoreserol beszelnek es irnak fizetett ujsagcikkekben, az az mszp-szdsz demokratikus jatekai koze tartozik. Ugy tunik meg mindig nem hagytak abba a hazudozast sem ejjel, sem nappal.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.22. 18:21:44

Turul, egyébként szerintem, akármilyen összefonódás is van a szocikkal nem hiszem, hogy ez az ő megrendelésükre készült volna. Ráadásul a hivatkozott cucccot már 10-én kiadta a Véleménybank, és csak ma kapta fel az index. Ennél vannak profibb és hihetőbb eszközeik is.
Ráadásul a 2000 szavazatból lehetett simán több Jobbikos, mint szoci.
Ez szerintem inkább az index hibájáról szól, mint a szocikról.

Viktus 2009.05.22. 18:22:40

@Francois Pignon:

Na többek közt ez a magyar politikai valóságban egy komédia szint, ha v.kinek v.ki nem szimpatikus az mindjárt zsidó ügynök, orosz ügynök, amerika ügynök stb. ez az állandó nevetséges bűnbakkeresősdi.

A Jobbik egy okból népszerű a jobboldal sokszínű elvileg másfele a baloldal is , majd talán lassan itt is az lesz, ahogy kinéz ... így ez az egy zászló elméleti szinten létezik.
A Fidesznél egy sokkalta nagyobb hiba, hogy bizonyos társadalmi rétegeket mostanság spontán leszar lásd. kis,-közép vállalkozók, termelő rétegek ... magyarán a végső léttért küzdő középosztályt. Ezeknek mi marad még? MSZP/SZDSZ ami ide lökte őket kizárt, MDF nem létezik kizárva ott a Jobbik ... azt támogatják , ahogyan tudják abból van a pénz.

Önmagában ez látszik a "Tavaszi hadjárat" nevű prefomansze sorozaton is mindenfelé helyi Jobbik tagok szimpatizánsok szereznek helységet intézik a bereklámozást-kampányanyagot, és levégül atámogatásokat gyűjtenek. A Fidesz már nem is emlékszik erre pedig a párt építést anno ők is alulról kezdték még nem volt meg a milliárdos háttér.

Igazából a legnagyobb hibája a Fidesznek a személyi politika ... az ország legtöbb részén sjtelmük sincsen a helyi viszonyokról olyan leszerepelt embereket futtatnak, akiket rühell a nép , és ott nem nehéz a Jobbiknak megjelennie , mint alternatíva.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.22. 18:23:34

@Zoli28: persze, nem hiszem, hogy ezek korrektek lennének, bár a kvantitaívnak pontosan ez a baja, hogy a kutató előre megadja a válaszokat. Persze lehet ezt úgy is csinálni, hogy minimálisan húzzon csak valahova. Ők nem teszik meg.


@TuRuL_2k2: akkor most már tudod, hogy mennyire reprezentál bármit is:)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.05.22. 18:23:37

@calam:
Én is így gondolom. A bejegyzésben is csak mellékszálnak szántam, hogy kikből áll a Véleménybank - sosem hallottam róluk, így utánanéztem.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.22. 18:24:59

(láttátok, mai népszabvadságban van rólatok is szó:
http://nol.hu/velemeny/20090522-van-e_meg_ertelme_a_konzervativizmusnak_)

Viktus 2009.05.22. 18:27:44

@Zoli28:

Már mondtam régen itt vagyok csak más névvel ami már a múlt. Fogalmazhatnék így is változás 2009 ... láttalak már elég sokszorta írni.

Egy Vona beszédből levonni bármit is meg ökörség ... éppen ettől nagy politikus Orbán meg Vona, hogy megtudnak jelenni első ránézésre felmérik a közeg igényeit, és éppen olyan műsort adnak ami annak a közegnek szól.

@luucy:

Tudott volna a Fidesz sokkalta többet pl. máig a Fidesz legnagyobb hibájának tartom, hogy átengedte a sajtó jórészét a balliberális oldalnak, és 2002 után észlelték csak a koppanást, hogy nem nagyon tudnak megjelenni ... -

zoli29 2009.05.22. 18:34:18

De aranyos: Az OÉT-ben mind a munkaadók, mind a munkavállalók elutasították a jövő évi adócsomagot. Ezt a NOL így kommentálja:

"OÉT-adócsomag 2010: folyt. köv."
nol.hu/gazdasag/oet-adocsomag_2010__folyt__kov_

zoli29 2009.05.22. 18:34:49

Bocsi, utólag OFF...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 18:35:05

@calam:

arról van valami közmegegyezésünk, hogy mi a konzervativizmus?

méginkább: mit jelent konzervatívnak lenni?

Google 2009.05.22. 18:36:04

Ugyanazt szajkózzák, amit az MSZP-től már százezerszer végighallgattunk. A Fidesz nem tudta megdönteni a rettenthetetlen Gy.-kormányt, hiába vekkereztek; az eu-s parlamenti képviselői nem csináltak semmit, nincsenek reform-tervei a Fidesznek, és hasonló nyalánkságok.
Ezalatt ők, úgyis mint Jobbik, az országot a külföld céltáblájává tették. Pózoltak a külföldi újságíróknak a hercig ruháikba, óriási zászlóikkal. És ezt meg is kellene köszönni? Nem hiszem.
A süket lózungjuk, hogy azt mondja, Magyarország a magyaroké, azt feltételezi, hogy Románia a románoké, Szlovákia csak a szlovákoké és így tovább.
Olyan jól van ez így? Mert ők nagyon bőszen állítják.
Azok, akik elhitték, hogy több pénzt adnak majd az embereknek, majd most azt is elhiszik, hogy a rendet nem a rendőrségnek, hanem a Jobbiknak és a gárdájának kell fenntartani.
Hiszékenyek mindig vannak. Vona azt mondta nemrég, az RTL-t, Tv 2-öt a földdel teszik egyenlővé. Hihető.

szeloka 2009.05.22. 18:37:22

A Morvai évekig dolgozott az ENSZ-ben. Ti aztán tényleg tudjátok milyen diplomáciát kell folytatni a monitor előtt.

Ez a hangvétel a figyelemfelkeltés, természetesen odakint be kell és be is tudja tartani az alapvető szabályokat, de valamennyire ott is provokatívnak kell maradni, különben elvész a tömegben.

szeloka 2009.05.22. 18:40:36

Google! Neked Úgylátom teljesen mindegy milyen nemzet szülötte vagy. El lehet menni...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 18:42:23

@szeloka:

ez elég ostoba ér


morvai hiába dolgozott évekig az enszben, ha azóta eladta magát egy kriptofasiszta tömegbázisú pártnak

Viktus 2009.05.22. 18:42:29

@Google:

Kb. annyira hihető, mint mikor kiült Viktor a Kossuth térre meg visszaszámlált :D , de ez kell a választóknak ezt produkciózzák ...

szeloka 2009.05.22. 18:42:35

Az RTL Klub és a TV2 tényleg hulladék. Azt hogy a földel kell egyenlővé tenni őket még támogatni is tudnám, csakhát lehetőség nem nagyon van rá. A sugárzási jogokat nem lehet csak úgy elvenni.

szeloka 2009.05.22. 18:43:36

mit jelen: kriptofasiszta?

Viktus 2009.05.22. 18:45:11

@szeloka:

Balliberális találmány ...

szeloka 2009.05.22. 18:45:14

mert ugye van a fasizmus, van a nemzeti szocializmus azaz nácizmus. Meg van a Szálasi féle szutyok. Nos a Jobbik egyikbe se sorolható, szerintem. Azt, hogy az SZDSZ mit böfög elengedem a fülem mellett.

szeloka 2009.05.22. 18:46:10

én is lekaphatom azt kriptofasizmust vagy van ellene oltás is ?

szeloka 2009.05.22. 18:47:43

A Jobbik legalább nem mozog úgy mint egy amőba, mindig más elveket vallva, mint a Fidesz, MDF...

szeloka 2009.05.22. 18:48:34

Persze még mozoghat, ha akkora tömegnek kell ígérgetnie mint a vörösök vagy a narancsok.

szeloka 2009.05.22. 18:49:14

Persze még mozoghat, ha akkora tömegnek kell ígérgetnie mint a vörösök vagy a narancsok.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 18:49:53

@szeloka:

azt pl. hogy jobbik támogató közül sokan összekeverik a nemezeti öntudatot, a rend és békesség iránti vágyat Misa Maci seggébe bebújással meg az állam kontrolljával a polgárok mindennapi élete felett

Francois Pignon 2009.05.22. 18:50:46

@szeloka: Hát nem :P
Minap volt szó róla éppen:
http://reakcio.blog.hu/2009/05/20/a_kovetkezetlenseg_magabiztossa_tesz

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 18:51:37

@Viktus:


hú bazz ezzel a nikel balliberális lettem?

bár ha chomskyra gondolok, akkor akár még az is lehetek


:DDDDDDDD

szeloka 2009.05.22. 18:52:46

Számomra a Jobbik egyes gondolatai kifejezetten vállalhatóak, a körítés most más tészta. Közületek hányan olvasták el a Jobbik hivatalos programját (van EP és országgyűlési is)? Szerintem egyikőtök se, de egyikőtöket se érdekli. Csak mondjátok a saját kis verziótokat, elképzeléseiteket, amiket apránként összeraktok az agyatokban.

elfelejtette 2009.05.22. 18:54:23

@Google: A Jobbik is a csalodottak voksait probalja begyujteni, akarcsak az LMP, ezek elegge sokan vannak most. Ezek a csalodottak sokszor a rendszervaltas es eu csatlakozas vesztesei kozul kerulnek ki.

Egyik reszuk azt gondolja, hogy ami most van, az kibirhatatlan azert, mert tulsagosan eroszakossa valt a kozelet, eroszakossa es ellensegesse valtak a tarsadalom kulonfele csoportjai es ez a fo oka annak, hogy nem jutunk egyrol a kettore.

Masik azt gondolja, hogy a bekes rendszervaltas farvizen rengeteg kontraszelektalt elvtars kerult donto poziciokba, es ezek maffiat alkotva teszik lehetetlenne a kilabalast.

Mindketto csalodott a mostani partokban, de vermerseklettol fuggoen rendezett allapotokat, vagy a jelenlegi status quo radikalis felforditasaban latja a megoldast. Itt huzodik az a vonal, hogy ki az, aki az LMP-vel szimpatizal, es ki az, aki a Jobbikkal.

Mindketto politikai ero egyertelmuen az erzelmekre epit, nemhogy politikai programjuk nincs, de meg valamifele vizioval se nagyon tudnak szolgalni. Szerintem ezen okok miatt, megha atmenetei sikereket el is tudnak erni, elobb utobb a sullyesztobe fognak kerulni az orszaggyulesi valasztasok utan.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 18:56:23

@szeloka:


nekem nem a jobbikkal van elsősorban bajom, hanem az elborult tömegbázisával, akiket viszont kiszolgál, illetve muszáj lesz kiszolgálni, ha pozícióba jutatják

persze magának kereste ezt a tömegbázist

szeloka 2009.05.22. 18:56:47

Mért mi az állam feladata?

szeloka 2009.05.22. 18:59:32

akkor nem ismered a Jobbik teljes bázisát. A Jobbiknak nem a neonácik és a hasonlók a bázisa. Szépen is néznénk ki, a gárda se szélsőséges, csak a megjelenése kívánnivalót hagy maga után. A Jobbik mögött is van igazi értelmiség. És itt nem a kopasz bakancsosokra gondolok.

Google 2009.05.22. 18:59:57

@Viktus:

Az a helyzet, régen rossz, ha valaki azt mondja, amit a választói hallani szeretnének. Az RTL, TV2 is azt mutatja, legalábbis ez a szöveg.
Ennél egy kicsit több kell, de majd Vona is rájön. Vagy nem, és akkor annyi hallgatója lesz, mint most. Általában mások rendezvényeire szoktak felcsimpaszkodni, ott osztogatják szórólapjaikat. Saját jogon kell ágálni inkább.

@szeloka:

Gyurcsány is azt üzente: elmehetek. Maradtam. Baj?

szeloka 2009.05.22. 19:01:12

A sallangokat le kell vetkőznie a Jobbiknak, de ez idővel kialakul, vagy megy a levesbe.

szeloka 2009.05.22. 19:04:26

Tudom, hogy a GY.F mondta :)

Nem baj, hogy itt vagy de akkor viseld el, hogy élnek itt nálad hülyébbek és okosabbak is. (egyik esetben se magamra gondolok)

Sajnos a politikusok mindig azt mondják amit a választóik hallani akarnak, főleg kampány idején.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 19:05:48

@szeloka:

úgy látszik túl fiatal vagy és nincs tapasztalatod arról, mit jelent az állam kontrollja a mindennapi élet felett

jaj istenem, hát tényleg arra van az ember kárhoztatva hogy sose tanuljon a múltból és újra meg újra ugyanabba a hibákba essen?

Google 2009.05.22. 19:07:00

@elfelejtette:

Ebben igazad van. Az érdekes az, hogy míg az LMP aránylag szolidan dolgozik, addig a Jobbik ajtóstól ront be a házba. És sokkal jobban van eleresztve otthonról.
Hol engedheti meg magának az LMP azt a költekezést, amit a Jobbik?
Az LMP-seket szétzavarják, az ilyen-olyan gárdisták a holokausztról tarthatnak előadásokat, anélkül, hogy valaki az egészségükről érdeklődne.
Érdekes dolgok ezek.

elfelejtette 2009.05.22. 19:11:04

@Google: Nem vagyok kepben a rendori attakkokat illetoen. En nem feltetlenul hatalmi machinaciokat sejtek a hatterben, inkabb a rendorseg mostanaban tapasztalhato kovetkezetlenseget jelolnem be, de hat ki tudhatja ezt biztosan. Nincsenek hozzaszokva a demokraciahoz, kell meg 20 ev, hogy beletanuljanak. :)

Google 2009.05.22. 19:14:51

@szeloka:

Vannak nálam okosabbak, ez igaz. Úgy tűnik, jelen pillanatban nem állnak a helyzet magaslatán. Nem viselkednek értelmiségiekként.
Nekik, és nem a politikusoknak, lenne a feladatuk az , hogy a népet tanítsák, felvilágosítsák, kikupálják. Hogy ne vegyenek be minden maszlagot, ne lehessen nekik bármit büntetlenül beadni. Legyen egy civil öntudatuk, ne attól rettegjenek, hogy ez vagy az nyer egy választáson. Ez vagy az elmegy, de a nép marad. És többet érdemel.

szeloka 2009.05.22. 19:16:09

nem diktatúráról van szó, de látjuk hová vezetett a liberális demokrácia, a közelmúlt és a régmúlt hibáit együtt kell figyelembe venni.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 19:19:16

@szeloka:


és bazmeg tényleg csak a két végletben lehet gondolkodni?

a kettő között nem?

de még inkább: tényleg képtelenség kilépni az erről az egész skáláról?

szeloka 2009.05.22. 19:19:22

google teljesen igazad van, sajnos a megoldást én nem látom, egyenlőre, csak illúziók és furcsa tervek körvonalait

Teddypompom 2009.05.22. 19:19:42


Az öreg bika meg a fiatal, gusztálják az alant legelésző tehencsordát.
Aszongya a fiatal bika.
-Géza bácsi! Most fogjuk magunkat , lerohanunk a hegyről és azt a kis csöcsös, hegyesseggűt úgy de úgy megdugjuk hogy kettéálljon a füle!-
Asztmongya erre az öreg:
-Ácsi Pista te! Ne bolonduljá már meg! Most szépen leballagunk és az összeset megdugjuk, hogy kettéálljon a fülük!
Nem tudom miért jutott ez eszembe a Fideszről meg a Jobbikról....

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 19:22:46



mocskos összeesküvők vagytok:

:DDDDDDDDD


http://index.hu/belfold/2009/05/22/bennfenteskedo_bloggerek_idegesitik_a_szocialistakat/

zoli29 2009.05.22. 19:34:21

Árulja már el nekem valaki, hogy honnan van a Jobbiknak gubája ilyen reklámfilmekre?

www.youtube.com/watch?v=aGX8IFGvsZo&feature=related

Francois Pignon 2009.05.22. 19:40:37

@Zoli28: Nyilván a turulboltosok meg nagymagyarországmatrica-árusok dobták össze ;)

elfelejtette 2009.05.22. 19:40:53

@Zoli28: Hehe, Balczo a tanarom volt. Ajjaj, most lebuktam? :D

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 19:57:13

@Zoli28:

naivság azt gondolni, hogy a nemzeti összetartozás tudatából fakadó önkéntes munkából fakadóan?

őszintén örülnék, ha Lovász Andris operatőr és szimpatizáns és Szöllősy Emese grafikus, webdesigner szimpatizán közös munkája eredménye lenne ez a film

csak kétlem hogy így van...

Google 2009.05.22. 20:02:48

@Zoli28:

Megjelent a munkásököl, amelyik oda üt, ahova köll.
Újkommunisták ezek, úgy tűnik.

@Viktus:

Nehogy azt mond, hogy a Jobbik a középosztályt segítené, ez a trükk már az MDF-nek sem jött be. De lehet vele próbálkozni

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 20:04:43

@Google:

a Gömöri nevű nemzeti radikális békeharcost érdemes elolvasni a "A mihez tartás végett" poszt kommnejei végén

:DDD

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.22. 20:14:42

Máma elég tisztességesen ellepték a Reakció-blogot a jobbikosok. Érdekes mód a sosembaloldali, ésszerű, szakmai értelmiség milyen előzékenyen teret adott nekik, is-nek vagy mavo-nak eszük ágában sincs vitatkozni velük.

Vagyunk ám itt azért néhányan Fidesz-szavazók is, akik többek között egyetértünk a Fidesz-vezetéssel abban is, hogy a Jobbik számunkra nem szövetséges. Ha nem is hangoztatjuk ezt annyira agresszívan.

Nem tett semmit a Fidesz. Hm. Bizonyára. A Jobbik mit tett eddig? Ígért? No persze. Mást nyilván nem is tudott.

Semmi baj nincs abban, ha a Jobbik bekerül az Európa Parlamentbe, nem fogják rontani a színvonalat, ebben biztos vagyok. Lesznek majd nagy megmondások, ezt is borítékolom. Aztán a ciklus lejártával mérlegre lehet tenni, ki mennyit tett, mit ért el. A nagy megmondások nem soroltatnak a tettek közé, ezt azért jegyezzük meg előre. A különböző parlamentek a nyilvánosság olyan fórumai a pártok számára, amelyekért nemhogy fizetni kéne, hanem jövedelmet is adnak. Ezzel sincs baj, csak ne keverjük össze a dolgokat. A folyamatos parlamenti kampány nem parlamenti munka. Ami ezen fölül van, az mind mérlegre tehető. Majd.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 20:20:19

@Elpet:

van egy apró és érdekes veszély - ha a jobbik EPbe jut, vajon ki fognak-e ábrándulni szavazói, amikor rájönnek, hogy az EPből közvetlenül, gyorsan és radikálisan nem lehet változtatni az ország belső állapotán

Francois Pignon 2009.05.22. 20:24:08

@Az Olei Hagardom terroristái: Nem kell aggódni, majd megmagyarázzák. Úgy tűnik mindent meg lehet.
Gondoltad volna pár éve, hogy egy jobboldali magyar párt hívei egymást taposva bizonygatják, hogy Oroszország kell nekünk?

negeev 2009.05.22. 20:30:15

@Francois Pignon: Én a radikáljobb megerősödését nem vártam. Mondjuk, ha csak az egykori MIÉP méretű bázis tér vissza, akkor még ki lehet bírni. Azonban az már szinte több mint elég.

elfelejtette 2009.05.22. 20:34:48

@Az Olei Hagardom terroristái: EU szkeptikus EP kepviselok lesznek. Belulrol fogjak megdonteni a rendszert. :)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.22. 20:38:16

@Az Olei Hagardom terroristái:


Nem hiszem, hogy most sokat várna az EP-képviselettől bárki is. Az igazi tét a Magyar Országgyűlés képviselői helyeinek megszerzése. A Fidesz pedig meg kell szerezze az abszolút többséget legalább, máskülönben csak olyan koalíciót tud kötni, ami így vagy úgy vállalhatatlan. És ne ringassuk magunkat annyira a 2/3 ábrándjaiba, hogy azt gondoljuk: az 50%+1 semmiképp nem forog veszélyben. Komoly a helyzet.

nyugdíj 2009.05.22. 20:45:33

http://nyugdijasokhoz.blog.hu/

A Jobbik is állami kényszerfoglalkoztatást akarna.

Nem is olyan hülyék...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 20:56:52

@Francois Pignon:

ez számomra is némi stichel bíró bájos fordulat :D

@Elpet:

ehhez a jobbikos elborult tömegbázis alkotói vajon rendelkeznek elég belátással maguktól is? inkább majd kapnak valami magyarázatot

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.22. 20:58:55

Néhány, a rettegő baloldaliakat kritizáló fidesznyik pont úgy rinyál a Jobbiktól, mint balos társaik éppen tőlük. Ennyi rettegő balfaszt!

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.22. 21:16:48

@Mr Falafel: A jobbikosok többsége kiábrándult medgyessysta-gyurcsányista (akárcsak Ön) akiket most ez a gimnazistapárt cigányellenes jelszavakkal édesgetett magához. Tragikomikus társaság, inkább szánalmat kelt, mint "rettegést".

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.22. 21:16:56

@Google:
Mer' Jobbikot az mszp pénzeli, vagyis a rettegő zsidók, azér' van nekije sok pénze kapmpányolni és ajtóstól rontani anyádék paneljába, ahol éldöglődsz, pancser. Mivel te a Jobbikot gyűlölöd, ezért mocsodék antiszemita vagy, és mivel Fideszes is vagy, ezért a Zorbán egy cigányhitler.
Próbáltam a logikátok szerint érzékeltetni a helyzetet, nyomek.

Francois Pignon 2009.05.22. 21:21:41

@dzsucseharcos: Hehe, gimnazistapárt, hehe.
Csalódás lesz ez még a Jobbiknak, hogy a neten oly nagy számú támogatójuk még nem szavazókorú :DDD

Mire az lesz, addigra meg talán más lesz a divat.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 21:22:37


Jaaj-jaaj eszt a fihtesznyaló, jobbikhrettheghő Hreakciót hotty kicenhzúházta a fihtesz

:)

http://fidesz.hu/index.php?Cikk=134035

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 21:23:48

Aki még nem volt szavazni, szedje össze magát egy percre, és gyerünk!
Bomba van a reakcio.blog.hu irodájában, és nem félek robbantani;-))

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/05/22/Ki_legyen_a_harmadik_ero/

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.22. 21:24:21

@dzsucseharcos:
Jó régen nem olvastam tőled semmi érdekeset, és most meg kell állapítanom, semmivel nem lettél értelmesebb. Még most is a felvételi rendszer silánysága folytán való bejutásod egy gyenge felsőoktatási intézménybe következtében ruhádba ivódott doh szagát érzem a szavaidból. Kevés vagy, de nagyon!

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 21:43:27



angolul értőknek ajánlom:


http://rewtube.com/the-century-of-the-self-episode-4/


jó szórakozást

irrelevant 2009.05.22. 22:14:02

@Mr Falafel: Miért vagy ideges ha felemlegetik az MSZP-hívő közelmúltadat? Sok jobbikos evez ebben a csónakban. Elvtársak közt vagy, mondhatjuk :)

states 2009.05.22. 22:17:38

Sok minden lehet, de egy dolgot nem lehet nem észrevenni, valakik nagyon akarják a Jobbik sikerét, és azokat a valakiket nem a jobboldalon kell keresni. Még a csapból is jobbikozás folyik, mindenekelőtt a balmédiában, és tudjuk, hogy a negatív kampány is kampány. Egyre inkább az is bizonyított, a levélkék is erről tanúskodnak, hogy a színfalak mögött folyik az együttműködés a Jobbik és az MSZP között. Hogy mi a céljuk vele? Nyilván több forgatókönyv is készül attól függően, milyen eredményeket ér el a Jobbik a közeljövőben. Ami biztos, minél sikeresebb a Jobbik, annál inkább fel lehet használni a Fidesz ellen. És ebben a Jobbikban partnerre találtak...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.22. 22:34:49

@Az Olei Hagardom terroristái:

Én nem tudom, hogy mire gondolnak. Én annyit tudok, hogy nekem a Jobbik ott tart, ahol az MSZP és az SZDSZ, vagyis soha az életben nem szavaznék rájuk. De jussanak be, ha annyian és annyira akarják ezt, gondolják csak, hogy a nagy akaratukkal majd megváltoztatják a világot. Persze a bejutással kapcsolatosan az Országgyűlésről beszélek, az EP-nek csak szimbolikus a jelentősége. Ennél a mostani ciklusnál szarabb úgysem lehet. Én azt tudom, hogy a világon itt-ott, erre-arra öt évenként leleplezik a Nagy Ármányt és a Világhatalmat, lángoló vagy hideg tekintetű politikusok alapítanak pár százalékos pártokat a végső igazság birtokában, kezükben a cselekvés egyszerű receptje, amit az eddigiek megalkuvásból nem alkalmaztak. Aztán minden kurvára úgy marad, ahogy addig volt, a Világhatalmat még egyszer sem sikerült megdönteni. Annyira azért nem akarom frusztrálni magam, hogy ilyesmibe beleálljak.

Jah, tudom, majd most, majd a Jobbik. Csak tessék, csak tessék. Tőlem aztán...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 22:40:38

@Az Olei Hagardom terroristái:

No, hát ezt én sem értem, hogyan lett aktív?!:o)))

Vmiféle moderáció dönti el az aktivitást?
Ma lesz szex?:o)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.22. 22:51:39

@sün!malac69-nek már csak 16-et kell aludni:

Nézd, Malac, asszem így van (kipróbálom legalábbis):


Így nem jön linkként:

http://www.youtube.com/watch?v=UzhTe5grIoU&feature=related

Így meg igen, azt hiszem:

www.youtube.com/watch?v=UzhTe5grIoU&feature=related

De lehet, hogy tévedek, ha elküldöm, kiderül.

A dalt Kuncze Gábornak küldöm szeretettel, ő jutott eszembe, amikor hallgattam.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.22. 22:54:12

@Elpet:

Tévedtem. Nem jöttem rá a titokra. Ismét, mint már annyiszor.

Alfőmérnök 2009.05.22. 23:01:39

A Jobbik egyetlen hiteles személyisége, aki mellesleg már valamit "le is tett az asztalra": Morvai Krisztina. Paradox módon ő nem is tagja a pártnak. Vagy lehet, hogy nem is paradox módon, hanem éppenséggel nem véletlenül. A Jobbik programja kb. ugyanaz, mint a MIÉPé volt, csak Csurka nélkül. Mellesleg: A Miép-ben voltak jó szakemberek (pl. Gidai Erzsébet, de még Csath Magdolnát is ide lehet sorolni, bár ez ellen biztos sokan tiltakoznának). A jobbikban nem látok ilyen arcokat. Én a magam részéről örülnék, ha MK bekerülne az EP-be. Ez egy jó kísérlet, egyfajta teszt. Két okból is:
1. Kíváncsi vagyok, hogy MK ugyanilyen bátor lesz-e az EP-ben (az mondjuk biztos, hogy a retorikájából visszafog majd egy kicsit).
2. Ha ugyanilyen bátor lesz, vajon el tud-e érni ezzel valamit?

A Jobbiktól csak azért kell félni, mert a Fidesz 2/3-át megtorpedózhatja. Kérdés, hogy ez mekkora baj.

elfelejtette 2009.05.22. 23:02:11

@states: Ha Morvai Krisztina is beul a Mol felugyelobizottsagba a valasztasok utan, mint Kupa Mihaly tette 2002-ben, miutan elvitt 3%-ot a Centrummal, akkor kezdhetunk gyanakodni. :)

zoli29 2009.05.22. 23:10:34

@Alfőmérnök:

Mit tett le Morvai Krisztina az asztalra?

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 23:10:45


@Elpet:
@Alfőmérnök:

bárhogy is legyen a jobbikkal, ez a Misa Maci iránt támadt histelen vonzalom meglepő és mulatságos

az meg szánalmas, hogy ez valójában az amerikacionizmus utálta: azaz zsigeri gyökerű, annyira hogy még az exkgbs cáratyuskát is tisztára nyalják miatta

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 23:18:40

@Zoli28:

Felejtsd el ezt a "minden jobbikos agyament hülye", IQ light faszkalapok gyülekezete.

Sztem az mszp szavazóbázisa agyilag gyengébb, mint a Jobbiké, viszont a Jobbiknál nem látszik az a réteg, amely képes lenne pl. kormányozni.

Lehetnek egy fontos erő, egy mérlegnyelv, de nem kormányképesek, nincs elég szakértőjük, ez tény.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 23:20:56

@Elpet:

:-))))) Ezt én is próbáltam, de nem ezen múlik. Hogy min? Franc se tudja.
Kipróbálok vmit, ha sikerül, elmondom, h csináltam.

szenzor.freeblog.hu/archives/2009/05/21/A_humor_nagyagyui/

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.22. 23:21:03

@Alfőmérnök:

Azért nem a jobboldali politikusok tipikus pályaíve, azt lássuk be. Különös egy eset, annyi bizonyos.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 23:23:09

@Elpet:

Nah, szóval, próbáld azt, h két enter után másold be a linket, de utána már ne nyomj semmilyen gombot, karaktert, még space-t se, entert se, csak küld el a szöveged így:

szenzor.freeblog.hu/archives/2009/05/14/A_felelem_bere/

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.22. 23:23:36

@sün!malac69-nek már csak 16-et kell aludni:

De ezt így miből tudja, hogy link? Abból, hogy pont van benne? Az nem lehet. Érthetetlen.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 23:23:52

@Alfőmérnök:

persze ilyen életút kapcsán azon sem lehet nagyon csodálkozni, hogy a jobbikakl megtalálták egymást:


az ENSznek pl. van néhány érdekes dokumentuma arról,
hogy lesz indid gyémántbányákban gyremekrabszolgák éltal centekért kitermelt nyers gyémántokból zsidó kézen több(tíz)ezerdolláros brilliáns

ezeket az apróságokat ne felejtsük el Izraelnek, az AIPACnak és egyéb zsidó lobiknak

és vajon a világ mekkora kizsákmányolása kell ahhoz, hogy a világ legnagyobb belső államadóságágval rendelkező USA minden évben ki tudja termelni az Itraelnek küldött többtízmillió dolláros pénzbeli meg fegyver meg nyersanyag meg technológiai segítséget?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.22. 23:24:05

@dzsucseharcos:

Ezt: "A jobbikosok többsége kiábrándult medgyessysta-gyurcsányista ", pár hónapja voltam bátor megemlíteni itt,
de masszívan elutasították a felvetésem, mondván, a Jobbik
a "csodafegyver", az mszp-nek az utolsó esélye, amivel
elszipkázza a fidesz választóit.

Most, hogy már közvéleménykutatás is alátámasztja azt,
hogy a Jobbik támogatói nagyobbrészt volt szoci szavazók,
remélem nem feltételezi, hogy ettől automatikusan a fidesz
titkos "csodafegyvere" lennének . )

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 23:25:00

Mondom én!
:-))))))))))))

Jól telespammoltam a blogot.-))))

De legalább rájöttem a működésre.

Ezért kaptok még egy fasza képet a haveromról:

adysokk.freeblog.hu/files/fuxos1.jpg

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 23:26:41

@Az Olei Hagardom terroristái:

az ENSznek pl. van néhány érdekes dokumentuma arról,
hogy lesz indiai gyémántbányákban gyremekrabszolgák által centekért kitermelt nyers gyémántokból zsidó kézen több(tíz)ezerdolláros brilliáns

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 23:35:31

@sün!malac69-nek már csak 16-et kell aludni:

én direkt ütöttem mindig entert, de úgy látszik egy enter nem elég
teszek egy próbát


http://www.documentingreality.com/forum/f10/beheaded-soldiers-8855/


www.liveleak.com/view?i=dae_1236854361

Alfőmérnök 2009.05.22. 23:37:56

@Az Olei Hagardom terroristái:
Te itt most it új arc vagy nekem, úgyhogy nem tudom értékelni a kommentedet (nem tudom, hogy komcsi vagy-e, vagy náci), ahhoz a többit is el kéne olvasnom. :)

@Elpet:
Szerintem egyszerű: egy karrierista nő, aki nem tudta elviselni, hogy egy szakmai szempontból vele nem összemérhető feminista picsa kitúrta őt az ENSZ-beli állásából. Hogy a Baló Györggyel való kapcsolata és a (lehet, hogy még csak közelgő) változó kor mennyire járult hozzá a pálfordulásához, azt nem tudom. ;)

Viktus 2009.05.22. 23:42:34

@Google:

"Az a helyzet, régen rossz, ha valaki azt mondja, amit a választói hallani szeretnének."

Tudnál mutatni olyat a demokrácia történelemből, hogy egy sikeres polikus lett-é volna , aki nem azt mondta amit a választói hallani szerettek :D

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.22. 23:44:38

@Az Olei Hagardom terroristái:

Csak akkor lesz link, ha az az utolsó szövegrész, de utána már egyetlen karakter sincs. Ezért az első linked nem lett az, csak a második.

Az unokaöcsém:

adysokk.freeblog.hu/files/fuxos6.jpg

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.22. 23:49:24

@sün!malac69-nek már csak 16-et kell aludni:

oké, köszi, azt értem, csak kipróbáltam valamit:
úgy csináltam hogy előbb a második linket tettem be jó sok enterrel előtte
utána fölévittem a kurzort és beszúrtam az első linket

de úgy látszik nagyon komolyan veszi magát a szoft, hogy tényleg semmi nem lehet a beszúrt link után

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.22. 23:57:27

@Alfőmérnök:
A Baló Györggyel ez a nő évtizedeket töltött együtt.
Valószínűleg elég sokszor beleshetett a paraván mögé,
és valószínűleg sokmindent hallhatott.

A sikerének ez a titka. A hallgatósága feltételezi, hogy
amit mond, az igaz, hiszen "ő már csak tudja, benne voltak
a buliban". Hasonló ehez pl. Csintalan sztorija is. Ő is
benne volt, tehát, "hiteles" amit mond.

És valjuk be, van ebben logika.

Alfőmérnök 2009.05.23. 00:01:05

@Az Olei Hagardom terroristái:
Visszaolvastam, látom, hogy itt már lefutott a meccs.
Te liberálbolsevik vagy, semmi kétség. :)

zoli29 2009.05.23. 00:01:18

@Alfőmérnök: @Az Olei Hagardom terroristái:
@sün!malac69-nek már csak 16-et kell aludni:

Én nem utálok senkit, és nem gondolom, hogy minden jobbikos agyament hülye. Csupán megkérdeztem, hogy Morvai Krisztina mit tett le az asztalra?
Azt tudom, hogy jogász szaktekintély, elismerés érte, de ez még nem jelenti azt, hogy politikusnak is jó lesz.

Én az elmúlt évekbeli közszereplései alapján ismertem meg Morvai Krisztinát, és bár a Civil Jogász Bizottság elnökeként valóban elismerésreméltó munkát végzett a 2006-os őszi áldozatok védelmében, de engem a megnyilvánulásai így is sokszor rossz érzéssel töltenek el.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.23. 00:02:43

@gloire:

Igen, van benne logika. Mint ahogy abban a feltételezésben is, hogy vannak a kezében olyan kártyák, amelyekről más nem tud.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.23. 00:12:07

@Alfőmérnök:

akkor te csakis jobbikos lehecc :)
ezt a jelzőt tőlük kapom meg mondhatni rendszeresen

másrészt szakítottak már velem (részben) azért merthogy jobbos vagyok

szóval remélem sikerül ideológiák szelemi tömlöce helyett valódi tiszteséges emberi álláspontra helyezkednem - bár elég magányos pozíció ez a mai magyarországon, nem vess körbe a nyáj akolmelege

cutcopy 2009.05.23. 00:15:52

Ha már Jobbik és MSZP, na meg az SZDSZ-nél is megfigyelhető, hogy ezek a pártok sokszor úgy kampányolnak mint ha a Fidesz nem is létezne, azaz csak is közülük lehetne választani: MSZP vs Jobbik, SZDSZ vs Jobbik! A Jobbik pedig gyakorlatilag 95 százalékban ugyanazzal kampányol mint a Fidesz /elszámoltatás, Magyarország a magyaroké, gazdák támogatása, munkahelyteremtés, kórházak, iskolák stb./ tudomást nem véve arról, ilyen program és párt már rég létezik, az MSZP és SZDSZ pedig természetesen a radikálisok és rasszista antiszemiták című riogatósdival állítja magát szembe velük alternatívaként.
Az MDF még csak plakátok terén húzott bele, de a felállás ott is hasonló /elől a domina a hátul két oldalt álló "katonáival"/ mint Jobbik plakátjain. Habsburg Gy pedig ahol megszólalt szavazókat gyűjteni mindenütt csak apja eredményeit és erényeit sorolta mint ha az neki is kijárna és..ennyi!
A többi párt felbukkanása kissé hasonlatos a rendszerváltás előtti felejtős dömpinghez csak mérsékeltebb mennyiségben.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.23. 00:16:34

@Zoli28:
Ha ismered pl. a Civil Jogász Bizottság működését, akkor
miért kérdezed ilyen álnaívan, hogy mit tett le az asztalra?
Ha téged rossz érzéssel tölt el amit mond, írd azt . )

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.23. 00:20:06

@gloire:

látom van egy przemysl bejegyzésed a blogodon

jövőre lesz 90 éve a przemysli csatának
szokott az emlékműnél megemlékezés lenni?

zoli29 2009.05.23. 00:27:43

@gloire:

A kérdésem arra vonatkozott, hogy mit tett le Morvai az asztalra, ami alapján feltételezhetjük, hogy politikusként jól fogja képviselni Magyarországot Brüsszelben. Az én véleményem az, hogy az eddigi közszereplései ebből a szempontból nem túl biztatóak, sőt...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.23. 00:34:16

@cutcopy:

egy nemesi, uralkodói dinasztiában az elődök érdemei természetes hivatkozási alap - hogy mi pórok és a mi demokráciánk is így gondoljuk-e ez a dinasztiákat vajmi kevéssé zavarja, tehát ezt nézzük el a gyurinak, ebbe született

Alfőmérnök 2009.05.23. 00:34:56

@Az Olei Hagardom terroristái:
Ma Magyarországon pártokrácia van, aminek a Jobbik is része. Fura ez, mert a működő demokráciákban is pártok irányítanak.
Amúgy én fidesznáci vagyok, ők már bizonyítottak, szvsz az elmúlt húsz év legsikeresebb ciklusában ők voltak kormányon. Hogy ki tudják-e húzni az országot a mostani szarból - nos, e tekintetben szkeptikus vagyok.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.23. 00:37:11

@Alfőmérnök:

a fidesz most is kormányon van ha nem tudnád - ezért vagy börtöben, ahonnan csak a piros pirula hozhat ki :D

"Eat me!"

zoli29 2009.05.23. 00:42:50

@Az Olei Hagardom terroristái:

Persze, 6 éve az történik az országban, amit Orbán Viktor akar. Ezért tartunk itt...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.23. 00:48:58

@Zoli28:

ne szégyeljük kimondani a 20-at :)
szembe kell nézni a tényekkel: aki mészkőből kénsavat tud csinálni annak meg se kottyan, hogy 12 évig ellenzékből kormányozzon egy országot

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2009.05.23. 00:49:59

@Az Olei Hagardom terroristái:
Nem tudok róla, koszorút se láttam még ott.
Majd szervezek valamit. Gárdistáknak szóljak?

zoli29 2009.05.23. 00:55:39

@Az Olei Hagardom terroristái:

Te Vágó Istvánnal szállsz vitába. A 6 évet ő mondta, habár lehet, hogy az még egy tavalyi interjú volt...

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.23. 00:56:06

@gloire:
amúgy egy megemlékezés komolyan nem lenne rossz ötlet
a HMnek aligha fog addigra eszébe jutni (bár sose lehet tudni)

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.23. 00:58:03

@Zoli28:

Vágó Istvánt ütöm Egry Jánossal

bár ő nme mondott semmit a patásorbán uaralmáról, hallgatásában is sokkal bölcsebb a ripacs kecskénél

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 01:07:27

@Zoli28:

Morvainál sztem Deustch exfür és kampányelkúró Tomika még kevesebbet rakott le arra a bizonyos asztalra...

Jó éjt!

zoli29 2009.05.23. 01:09:37

@Az Olei Hagardom terroristái:

Ezek szerint Egri nem progresszív köztársaságpárti. Nagy hiba...!

zoli29 2009.05.23. 01:15:02

@sün!malac69-nek már csak 16-et kell aludni:

Attól, hogy Deutsch elqrt bizonyos dolgokat, még nem fogok a Jobbikra szavazni.
Deutsch a rendszerváltás egyik szimbolikus figurája, ráadásul OV országos cimbije, úgyhogy amíg Orbán vezeti a Fideszt, addig Deutschnak nem kell, hogy egzisztenciális félelmei legyenek... Mindig lesz számára hely "fideszországban".

tevevanegypupu 2009.05.23. 02:07:31

Ugy tunik a konzervativ urak a negyvenen feluli holgyek ramenosseget, esetleges fantaszta megnyilvanulasait, tulzasait a kozeledo klimaxszal magyarazzak. Lehetseges. Ezek szerint a negyvenen feluli politikus urak kozul nehanynak irdatlan ostobasaga, mivelhogy oket a sors megkimelte a klimax kellemetlensegeitol, veluk szuletett, eletuket vegigkisero jelenseg lehet . Mert azt a vilagert sem mernem allitani, hogy kapuzaras elotti panikbol kovetkezhetnek azok a dontesek - tobbsegeben negyvenen feluli ferfiui politikusok hatarozatai - amik lejtore vittek szegeny nemzetunket. Ne felejtsuk, hogy az orszag iranyitasat, a sorsdonto hatarozatok megszavazasat az orszag hazaban nagy tobbseggel oregedo, elhizott es kopaszodo urak hozzak.

Viktus 2009.05.23. 06:19:13

@Zoli28:

Rendszerváltás? na az az ami nem volt ... az államforma váltás meg rendszerváltás nem ugyanaz. Hol voltak elszámoltatáso a diktatúra bűneiért? az, hogy a volt hatalmi elit ugyanúgy szétszóródott a mostani parlamenti pártok közt ill. a népi vagyonból magánvagyont csinált nem rendszerváltás. Látszik is az eredménye ...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 09:32:22

@Zoli28:

Én nem mondtam, h szavazz a jobbikra, mert én se szavazok rájuk, de ha elolvasod a wikin Morvai életrajzát, akkor lehet, h többet tett azért, amit úgy hívunk: "demokráci", mint sok fidesznyik az EP-listán. Nemcsak Deutschra gondolok, de ott van pl. Schmitt Pál is, aki éppenséggel listát vezet.

Szóval, ez nem érv a Jobbik ellen.

És még vmi: én a hasamat fogva & földön fetrengve fogok azon röhögni, h a nacionalista, nem eu-konform Jobbik kétszer annyi szavazattal kijut az EP-be, mint a ki nem jutó, nagyon européer szadesznyik.

Mármost, ha a szélsőségességet aszerint definiáljuk, h melyik párt hangoztat olyan dolgokat, aminek elenyésző a támogatottsága, akkor azt kell mondanom, h a Jobbik messze nem olyan szélsőséges, mint az a szedesznyik, amelyiknek örökös ideológusa már megint arra készüljön, h rárontson a nemzet oktatására. Amikor a liberális egy kicsi hatalmat kap, azonnal ráront a nemzet oktatására, mert tudja, h ott kell megalapoznia a devianciák elfogadottságát, ott kell szétverni az agyakba esetleg meglévő rendet, normalitásra vágyást.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 09:35:11

Úúúúúú, és hát szavazni, elvtársak, komcsik, nácik, jóemberek és rosszak!;-)) (A poszt végén a szavazóláda. Többet is bejelölhetsz!)

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/05/22/Ki_legyen_a_harmadik_ero/

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.23. 09:45:11

@otvospeter:
Ezt hívják projekciónak. Nem mondom, hogy nézz utána, mit jelent, mert ahhoz nincs elég értelmed.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.23. 10:04:21

@states:
Te általában értelmesnek mutatkozol, most mégis kiütközött rajtad a nyeretlen kisiskolások mentalitása. Elég nehéz egy vizsgaidőszak-szindrómában szenvedő egyetemfejű nebulóval értelmes diskurzust folytatni. Próbálok egyszerűen fogalmazni, hogy a fideszrektorátus által belétek táplált és visszamondásra kötelezőként kijelölt szöveget felülírjam rövid időre.
Egyet tudomásul kell venni: aki még 2006-ban is a baloldalra szavazott, abból soha a büdös életben nem lesz jobbikos. Ahogy korábban egy fideszes megfogalmazta, "ezek olyanok, hogy akkor is Gyurcsányra szavaznának, ha az közéjük lövetne".
Egy rövid időre tegyük fel, hogy még számotokra is létezik a pszichológia tudománya, amely leírja, hogy minden ember eltérő lelki alkat. Persze, nem pont ezekkel a szavakkal, de egy, a pszichológia tudományát alapból elutasítónak ez is megteszi. Nos, miután nem vagyunk egyforma lelki alkatúak, különbözőképpen éljük meg egyazon történést.
Példa: Bemész a Zöld Pardonba a barátnőddel. Próbáltok szórakozni, amikor észre veszed, hogy egy tag otrombán bámulja a csajodat. Később a pultnál iszogattok, amikor az előbbi pali is megjelenik, és a tömeget kihasználva igyekszik a barátnődhöz dörgölőzni. Aztán kis idő múlva a figura egyszerűen megszólítja a csajodat, és smúzolni kezd vele. Most menjünk a történet elejére! Én ugyan nem járok már dizsibe, de amint meglátom, hogy valaki gúvadt szemeket mereszt a feleségemre, előbb szólok, hogy nézzen másfelé, ha nem használ, lebombázom, és vagy hármat a fejébe rúgok. Mások ugyanebben a szituban nem csinálnak semmit. Aztán van, aki a dörgölőzésnél unja meg, mások pedig a smúzolásig engedik a történéseket. A leggázabb az, aki behúzott farokkal eloldalog. Nincs akkora pali, aki ha kikezd a nőmmel, ne másznék a képébe.
Gykorlatilag ti most kollektíve azt nézitek végig, ahogy a csajotokat kúrják. Mondván, "majd jövőre elmegy a pali, és én is kúrhatok". A szétbaszott csajodat akarod kúrni? Ennyire futja?

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.23. 10:15:37


Üdv Jóemberek!

Gyeretek szavazni hogy ki kussoljon a Fideszből!


szavazasblog.blog.hu/

cutcopy 2009.05.23. 12:00:21

@gloire:
Trafikban lehet kapni százért zsebgárdát több színben..

zoli29 2009.05.23. 12:27:12

@sün!malac69-nek már csak 16-et kell aludni:

A Morvai-vitát szerintem zárjuk le, mert két külön dologról beszélünk. Te arról, hogy a saját szakmájában milyen eredményeket ért el, amiket nem vitatok, én pedig arról, hogy az elmúlt években milyen megnyilvánulásai voltak, ami miatt én nem örülnék, ha kijutna az EP-be. (ezzel együtt most már több, mint valószínű, hogy kijut).

Az SZDSZ és a Jobbik szélsőséges gondolatait szerintem nem érdemes összehasonlítani, mert más típusúak. Mindkét pártnak vannak olyan elképzelései, amikkel nem tudok azonosulni. A kettő nem zárja ki egymást.

zoli29 2009.05.23. 12:34:06

OFF:

Csak én érzem úgy, hogy ennek semmi visszhangja nem volt a magyar médiában?
http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=28522

Miért??

drkovax 2009.05.23. 12:52:40

@Zoli28: (off)
A mai Magyar Nemzetben, első oldalon ...

zoli29 2009.05.23. 12:56:58

@drkovax:

Igen, azt olvastam, de az elektronikus médiában semmi (gondolom, a Duna TV kivétel, de azt nem néztem).

drkovax 2009.05.23. 13:22:20

@Zoli28: az MNO-n még tegnap szerepelt (meg a hirtv honlapján egy ideig) de nagyon nem néztem körül... index,origo,...-n nem láttam én sem ...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 14:06:16

@Mr Falafel:

"Egyet tudomásul kell venni: aki még 2006-ban is a baloldalra szavazott, abból soha a büdös életben nem lesz jobbikos."

Ez nettó hülyeség! Én magam is ismerek kettőt, aki régen a szocikra dobta, most pedig - elsősorban a cigánybűnözés miatt - már a Jobbikra fog szavazni. Nem mindennel értenek egyet, de azt mondják, ha már lúd (protest), hát legyen kövér.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.23. 14:08:05

@Zoli28:
Miről beszélsz, te kis geciszagú papírzsepkendő? Anyád még a szaros seggedet törölgette, leküzdve az ember természetes undorát a szaról, amikor már kialakultak a világnézeti viszonyok a rendszerváltozás utáni Magyarországon. Morvai Krisztina egyetlen mozdulattal roppantotta ketté a Fidesz gerincét egymaga. 2006-ban egyedüli értelmiségiként vitte nemzetközi színtérre a bolsevista rémuralom visszataszító tetteit. Mi lett Révész Máriusszal, te kis ondóváladék? Inkább beáldozta a Fidesz, egyszerűen levették a címlapról, és ma kopogtató cédulákat gyűjt. Hiába verte meg az ÁVH, simán leírta a pártja. Leírtátok ti is, kis szervilis gecivégek. Egyedül Morvai Krisztina szólalt fel, hogy ez bizony törvényellenes, ez a diktatúra visszatérése. A Fidesz annyit tett, hogy bejelentette, 2010-től övék a hatalom. Egy olyan hatalom és hatalmi morál, amit a kommancsoktól átvesznek. Ez kell neked, te kis majom? Fogalmad sincs semmiről, de baromi határozott vagy, mint a Gábor Dénesen wc-takarítás vizsgán. A szarhoz kibaszottul értesz, mert szar vagy magad is. Te vagy a fideszista jobboldal, te kis pesszáriumhiba? Menj már a picsába! Magyarország többet érdemel!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.23. 14:18:13

@sün!malac69-nek már csak 16-et kell aludni:
Én is ismerek több százezer szadesz-szavazót, aki ma a fideszre szavaz. És?
Volt időszak, amikor a morális kérdések megelőzték a gazdaságit. Most, bár mindenki tudja, hogy morális válságban vagyunk, elsősorban a gazdasági szempontokat tartja szemelőtt. Ahogy Orbán is fogalmazott, Horn idején nem volt kérdés, hogy Magyarország demokratikus úton halad. Ezt írta felül Gyurcsány. Orbán mondta ki, hogy 2002-ig a demokráciát építettük. Tehát Orbán szerint a világnézeti különbözőségek alapvetően demokratikus mederben ütköztek. Ezzel szemben 2002 után a demokratikus mederből kilépett az ország. Ezt Orbán mondja, nem én. Ebből logikusan, vagyis fideszfannak érthetetlenül következik, hogy korábban nem volt gáz baloldalinak lenni, mivel a lényeg, hogy diktatúra helyett demokrciát építettünk. Ma meg azért gáz baloldalinak lenni, mert a baloldal nyíltan rákosista eszméket követ, és ezek szerint is cselekszik. Más kérdés, hogy a baloldal alapvetően helytelen gazdaságpolitikát folytatott világéletében, mivel intézkedéseit rövid távra tervezte.

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.23. 14:46:36

@Mr Falafel:

úgy látom

a jobbik a saját szavazóbázisába fog belebukni

gratula

pedig Morvai mond értelmes dolgokat

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.23. 15:31:22

@A KÉRDEZŐBIZTOS:
miről beszélsz, te szellemi éhenkórász? Inkább a szavazósdid eredményét magyarázd meg, hogyan lehet, hogy Kövér, aki egyébként egész normálisan nyilatkozik, és Mikola, aki egy kretén, egyformán áll. Mikola vállalhatatlan egy jobboldali számára, viszont Kövért a bolsevik propaganda állította be rossz fiúként. Akkor most mi van? Szánalmas médiafasszopók vagytok, önálló gondolatok nélkül, he? És a fidesz a választóiba bukott bele kétszer egymás után? Takarodj már, te kis hülye punciseggű, mert megbaszlak!

Google 2009.05.23. 16:04:34

Tudjuk már. Valaki visszaélt a neveddel.
Ez a Gárda nem az a Gárda. És így tovább.
Csiszolódni kell még. Akárcsak a Jobbiknak.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 16:34:29

Azt a tiszaparti sétány legmagasabb fűzfájának kopasz tetejében füttyögő kékpatinás rézkomplex úrangyalát az árok szélén föl s alá sétálva dolgozó édes jó anyjának, hogy a kaporszakállú, oltáron kerékpározó, hónaljmankós kódis húzná belé azt a rézzel kivert, kékeres, méretes, véreres, bikkfabütykös faszát abba a deszkánbaszott félcsöcsű gályarab öreganyjába, aki egy fél banánért járta a gambalungát a Góbi sivatagban a négereknek!

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.23. 16:37:47

@sün!malac69-nek már csak 15-et kell aludni:

a góbiban nincsenek is négerek
(hacsak nem importnéger)

irrelevant 2009.05.23. 20:12:40

@Mr Falafel: Projekció? Nem én voltam szoci, hanem te :) Hol itt a projekció?

irrelevant 2009.05.23. 20:19:25

@Mr Falafel: Tényleg úgy káromkodsz, mint egy panellakó szociszavazó proli. A korábbi és a jelenlegi pártodat is egy személyben megtestesíted.

Semmilyen elvakult fidesznyik nincs olyan szánalmas, mint a friss jobbikos proli, aki két éve még Gyurcsánynak hitt. :))))))) A magyar politika vicce vagytok, ami elég szép teljesítmény ebben a mezőnyben :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.05.23. 20:22:53

@Mr Falafel: Falafel, maga egyre mókásabb és mókásabb. Csak így tovább, kom-mu-nis-ta!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 20:34:18

@Várkapitány:

"a góbiban nincsenek is négerek"

Nem baj, telepítünk!
Kolompár O. lesz a különítmény vezetője!

;o))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 20:36:51

@elGabor:

Mr falrafel az nbh embere. Zsidózik egy nagyot, aztán lesik, ki csatlakozik rá az ő vágányára. Amint bekapta a hal a csalit, már le is szedték az IP-címét, és holnap már ott is van Szilvásy embere egy nagy fekete autóval...

Jaaa, már nem Szilvásy, hanem Vigyor.... öööö.... nem is.... Ficsor

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.23. 21:50:31

@A KÉRDEZŐBIZTOS:
Szerinted nem tudom, makimajom? Csak így murisabb.

@Google:
Nem, ez most én vagyok. Virtuálisan seggbekúrlak titeket egy kicsit, hogy érezzétek a törődést.

@otvospeter:
Látod, megmondtam, hogy fogalmad sincs, mit jelent a projekció.
Ráadásul soha nem hittem Gyurcsánynak. Az ő megjelenése döbbentett rá, hogy az ÁVH újra átveszi a hatalmat. Segghülye vagy.
@sün!malac69-nek már csak 15-et kell aludni:
Ja, NBH-s vagyok. Majd jól meg lesz baszva te katolikus segged is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 22:26:15

@Mr Falafel:

De a vazelint te hozod, baszki!:-)))

-----------------------
Turul, ilyen ország nincs, öcsém! Olvass abszurdot:

m69.freeblog.hu/archives/2009/05/23/A_nap_abszurd_storyja/

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.23. 22:27:13

@sün!malac69-nek már csak 15-et kell aludni:

Nem, nem, nem, teljesen rossz vágányon vagy.

Mr Falloszfej egy szerencsétlen sorsú ember szerencsétlen gyerekkorral.

Tudod, amikor az anyja megszülte, már akkor is ilyen visszataszító volt. Ezért anyatej helyett a nagybácsitól más folyékony fehér cuccost kapott.

Ezért lett ilyen. XD

@mindenki

Viccen kívül:

Nyomatékosan kérek mindenkit, hogy ha Mr Falloszfej bárkinek bármit ír, nem válaszoljon rá!

Ha valaki attól érzi jól magát, hogy ilyen trogloida módon viselkedhet, annak az a legjobb szankció, ha mindenki levegőnek nézi!

Van, azt kész. Senkit nem zavar. :)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 22:32:44

@mefisto:

Sztem tévedsz. Mr Falrafel jó ember. Van humora, csak olyan különleges fajta. Ilyen színes a világ. Ő néger, aki zsidózik. Mi meg svábok vagyunk, akik cigányoznak.
Hát nem csuda dolog élni? .... és élni hagyni;-))

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.05.23. 22:42:42

@sün!malac69-nek már csak 15-et kell aludni: Mondtam én egy szóval, hogy bántani akarom? Nem én! Felőlem fotoszintetizálhat tovább, ameddig jól esik neki.

Én mindössze azt mondtam, hogy szerintem felesleges vele kommunikálni. Van az a mondás, hogy "Ne vívj szellempárbajt fegyvertelen emberrel!" :)

cutcopy 2009.05.23. 22:49:39

@Az Olei Hagardom terroristái:

Apjára hivatkozását még elnézem neki, de Ibolykát már nem nagyon..

teknős 2009.05.23. 22:54:51

Azért Morvai Krisztina életútjában továbbra is vannak kérdések.
Pl. hogy a CEDAW-ban mit csinált, azt én eddig csak az ő tálalásában ismerem. Az előadása szerint. Aztán Simek Kitty űgy, én nem tartom egy pozitiv szereplőnek, annak is mekkora média támogatása volt...

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.23. 23:07:18

@teknős:

Azért 2006. okt. 23-a kapcsán segített átértékelni a kormány első értékeléseit, és ez már önmagában is van akkora tett, h ne egyoldalúan ítéljük meg a tevékenységét.

cutcopy 2009.05.24. 01:30:23

Morvait mindenképp külön kéne választani a Jobbiktól. Igazi érzelmek által vezérelt nő. Nemrég még egy balliberál médiacézárba volt szerelmes most meg feltehetőleg egy radikálisba.. Inkább úgy látom csak kihasználja őt a párt aminek tudtommal nem is tagja. Szavazataik egyharmadát minimum ő fogja vinni. Szerintem nem is lesz hosszú távú az együttműködésük ha nem jut ki Brüsszelbe. Viszont ha kijut, akkor már az is kérdéses lehet hogy nélküle a Jobbik be jut e jövőre (vagy még idén) a parlamentbe?!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2009.05.24. 09:00:43

@cutcopy:

Nagyjából jól látod, de azt rosszul, h nem lesz hosszútávú együttműködés, mert az EP-be jutásuk pacifikálni fog, és a fő cél, a magyar parlamentbe jutás, és nem is akárhogy, hanem e- egy nem is nagyon irreális - 10%-kal.

Cicisleg megjegyzem, h Bp-i forrásaim szerint sok volt kiábrándult mszp-s, akik utálják a zsidókat, ma már a Jobbikhoz pártoltak át. Szóval nem igaz, h a Jobbik a fidesztől viszi a szavazókat, hanem igenis visz az mszp-től is. Azt a réteget, amelyik zsidó- és cigányellenes, és kiábrándult a szocikból. Ezért lesz nehéz majd nekik nem leszalámizódniuk, mert nagyon vegyes összetételű a bázis, amelyik tképpen néhány hívószóra lett jobbikos.

Az is kérdéses, fel tudnak-e mutatni bármiféle szakértelmet, ha majd az egészségügy, gazdaság, stb... kerül szóba egy-egy kampányvitában. Kéne nekik nagyon néhány neves értelmiségi szakértő. Lehet, h vannak is ilyen szimpatizánsok, de részben kivárnak, részben féltik az állásukat egy nyílt bevállalás következményeitől.

Érdekes történet ez a Jobbik.

Aki még nem volt szavazni, szavazzon, mert igen érdekesen alakulnak az eredmények:

malacnews.freeblog.hu/archives/2009/05/22/Ki_legyen_a_harmadik_ero/

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.24. 09:55:46

@mefisto:
Szervezd csak a munkásőrséget, makimajom! És közben vívhatsz "szellempárbajt" is. :-))))

A KÉRDEZŐBIZTOS 2009.05.24. 11:31:51

@sün!malac69-nek már csak 15-et kell aludni:

Ebben az eerdményben semmi meglepő nincs!!!


Gyeretek hozzám szavazni, mindenféle érdekes közügyről (autók, kutyák, politikusok) :D


szavazasblog.blog.hu/

warriorseby 2009.05.24. 12:55:53

Világ életemben fideszes voltam, a mostani a kampányban pedig már jobbikos aktivista. Tisztelem Orbánt, tisztelem Navracsicsot, de elegem van a töketlenkedésből és a szájkaratéból. A 2006-os választást normális kampánnyal meglehetett volna nyerni. Azóta pedig csak nőtt a frusztrációm a Fidesz és bizonyos politikusai irányába. Lassan, de biztosan lettem radikális szavazó. Megjegyezném még, hogy nincs olyan ismerősöm aki mszp-s lett volna és most jobbikra szavazna. Van egy pár szdsz-s, de ők tök hülyék és hallgatnak rám csak azért fognak jobbikra szavazni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.24. 13:20:13

@warriorseby:

Akkor az előzőleg a Fideszt támogattad, amely nem került kormányra, most pedig a Jobbikot támogatod, amely nem fog kormányra kerülni. Ez a dolog mennyiben ível fölfelé?

Francois Pignon 2009.05.24. 13:46:24

@warriorseby:
"elegem van a töketlenkedésből és a szájkaratéból"
Hehe, szájkarate. A Jobbik persze tettekkel bizonyít :DDD
Futja majd többre a masírozásnál? ;)

A 2006-os kampány valóban elég tré volt, de azért van valami báj abban amikor az ugatós kutya kéri számon a harapást ;)

warriorseby 2009.05.24. 13:58:09

De most így is úgy is a Fidesz fog kormányra kerülni. És őszintén mondom annak örülnék a legjobban, ha az új összetételű országgyűlésben csak a Jobbikkal együtt lenne meg a 2/3. Úgy gondolom, hogy ez nem lenne tragédia senkinek sem. Az építőjellegű javaslatokat támogatni fogja a Jobbik ebben biztosak lehettek. Azt az érvelést pedig nem értem, hogy miért csak azt lehetne támogatni aki biztos kormányra fog kerülni??? Vegyünk egy példát: Forma1. Mindig is Ferrari párti voltam, de most gázban vannak. Tehát akkor most a Brawn GP-nek kellene drukkolnom mert ők a legesélyesebbek? Én azt szeretném, ha a Jobbik véghezvinné a programját, de ha nem sikerül legalább a Fideszen keresztül valamennyire érvényesíteni tudná. És különben is miért vagytok ennyire oda a kétpárti demokráciáért?

warriorseby 2009.05.24. 14:04:18

@Francois Pignon: Országgyűlésen kívül elég nehéz tettekkel bizonyítani, de azt mondom, hogy a Gárda pl a jelenlegi gyenge rendőrség és gyenge törvények mellett igenis létjogosultsággal bír főleg vidéken ahol gyakorlatilag rettegésben él a lakosság. Apropó három csapás törvény....támogatnám, de sajnos kimutatták, hogy ha valóban létrejönne, akkor a mai börtönviszonyok között nem lenne hely az újabb "lakóknak" :) :S Persze a börtönhelyzet megint újabb téma lenne, mert most csak cigány rambo képzőnek nevezném a börtönöket, visszatartó erővel nem bírnak.

Francois Pignon 2009.05.24. 14:10:24

@warriorseby: Azt aláírom, hogy Országgyűlésen kívülről nehéz bizonyítani, de az alkotmányos rendünk miatt belülről sem könnyű, kisebbségből ;)

Én nagyon károsnak tartom egyébként, amikor magukat politológusnak meg komolynak beállító emberek is olyan hagymázas elképzelésekkel jönnek, hogy a köztársasági elnöknek el tudná kergetni a kormányt, meg az ellenzék kolletkív lemondással megbuktatná. A józan ésszel hadilábon állnak az ilyen emberek, meg csak heccelik a népet.

A Jobbik meg arra a kutyára emlékeztet engem, aki bátran ugat a kerítés mögül. De ezek a kutyák csendben szoktak maradni, ha véletlenül kiszabadulnak onnan ;)

warriorseby 2009.05.24. 14:10:27

Ja bocs kihagytam valamit. 2006-os kampány...Totálisan téves volt a "Rosszabbul élünk mint négy éve" kampánystratégia. Akkor mint tudjuk még napi szinten nem csapódott le a helytelen gazdaságpolitika. Ezt ugye trükkök százaival és a külföldi hitelekkel tudták elérni. A trükközés még most is megy, de a hiteleket már fukarabban adják és azt is megszabják, hogy mire lehet költeni és mit követelnek érte cserébe. A következő Fidesz kormány amúgy is rohadt szar helyzetben lesz, hiszen 2011-től kezdhetjük visszafizetni pl.: az őszi IMF hitelt is. Csapdában van az ország.

Francois Pignon 2009.05.24. 14:22:19

@warriorseby:
A gyümölcsfákról időnként fogy a cseresznye meg a meggy. Nem jellemző, de előfordul olykor. Ahogy tíz éve vagy húsz éve is.
Tud valaki két gárdistát küldeni, akik őrséget állnának és ezt megakadályoznák? Mert a rendőrség nem tudja, megakadályozni, meg egyébként senki másnak sincs energiája ilyenre.
És ha jönnének gárdisták, alkalmasak a seregélyek ellen is? Mert azok okoznak igazán komoly kárt. ;)))
De most komolyan, mi a tököt tett a gárda, mit tett le az asztalra?

Francois Pignon 2009.05.24. 14:23:20

@warriorseby: A 2006-os Fidesz-kampány totális tévedés volt, ezen nem fogunk összeveszni ;)

warriorseby 2009.05.24. 14:25:16

Biztonságérzetet ad. Baráti társaságok alakulnak ki. Közösség építés. Nem vagyok és nem is leszek gárdista, de szerintem nem gáz. És inkább találkozok össze éjszaka 1000 gárdistával mint akárcsak 2 cigánnyal. Ja már most rasszista vagyok. Bocs.

warriorseby 2009.05.24. 14:28:53

Azért azt, hogy a gyümölcsfákról időnként fogy a cseresznye azt 70-80 éves idős emberektől kérdezd meg falun. Lehet, hogy annyira nem fogják ennyire viccesnek találni a dolgot. Igaz lehet, hogy Neked vagy nekem nem probléma megvenni egy kilo cserit a piacon, de ezzel nem mindenki van így sajnos. Gondolom Te sem tartod természetesnek, hogy cseresznyét a szomszéd kertjéből kell szerezni.

Francois Pignon 2009.05.24. 14:33:32

@warriorseby: Tudod, ezt sok faluban megtették eddig a helyi polgárőrségek is. Mindenféle ideológiai felhang nélkül. Ami miatt egyébként ezek a helyi önszerveződő csoportok ezerszer alkalmasabbak a rendfenntartásra. Mert bárki csatlakozhat politikai meggyőződéstől függetlenül is, és ami a fontosabb: helyiek.
Soha nem fog semmit elérni egy kívülről odavezényelt társaság egy látványos felvonulással. A helyi önszerveződés az, ami valójában tehet valamit. Mert nekik igazán fontos a falujuk biztonsága és nyugalma, és mert bennük jobban meg is bíznak az ott lakók.
A Gárda meg egy politikai akció. A valóságban semmi hatása nincs a közbiztonságra, csak az indulatokat tudják gerjeszteni.
A helyi önszerveződés lehet csak igazi megoldás.

warriorseby 2009.05.24. 14:39:56

Megnézném, hogy tud megfelelően önszerveződni pár idős falusi az újonnan betelepült ereje teljében lévő, fiatal, erős és agresszív cigánysággal szemben.

Francois Pignon 2009.05.24. 14:48:29

@warriorseby: Vannak sajnos elöregedő, elhaló falvak, de nem ez a jellemző. Legalábbis amerre én járok ;) Épp tegnap beszélt erről nagymamám is, mennyi sok ember települ be a falujába, fiatalok, tenniakaró emberek egyébként.
Tudom, nem mindenhol ilyen jó a helyzet, de hidd el, sok faluban éppen jó irányba mennek a dolgok. Ahol van a közelben nagyobb város, márpedig majd mindenhol van, épp a fiatalok bevándorlása jellemző az elmúlt években.

Persze nem mindenhol van így, a hátrányos helyzetű térségekben nagy gáz van, de ott nem csak a falvakban, a városokban is.

warriorseby 2009.05.24. 14:57:34

Rendben, biztos van ilyen is. De inkább nézzük mit mond Szepessy Zsolt, Monok polgármestere.

barikad.hu/node/26744

Francois Pignon 2009.05.24. 15:07:05

@warriorseby: Nézd, tudom hogy vannak nehéz helyzetű térségek, és vannak falvak nagyon cudar helyzetben...
Van olyan, nem mondom hol, hogy én is úgy hajtok át bringával egyik sváb-magyar faluból a másikba, hogy a közbeeső faluban inkább körbe sem pillantok ;) De én azt látom, ez nem országos probléma, hanem helyi. Sok helyen, ott persze annál komolyabb. De ennek megfelelően ezek helyi megoldást kívánnak, ne országos kampányt.
És nem látom a törekvést erre, sehonnan, hogy helyi szinten akarnák kezelni a dolgot.

warriorseby 2009.05.24. 15:15:10

Nem tudom mennyiben helyi szintű a mára már 800.000 fős cigányság kérdése. Lépni kellene, nem holnap, hanem már ma, minél előbb!!!!!

teknős 2009.05.24. 17:01:01

@warriorseby: Gyere le vidékre. Itt mi ismerjük egymást. Nagyon pontosan tudjuk, hogy a szocik - és nem is a szavazók, hanem kifejezetten az emeszpés holdudvar - csatlakoztak a Jobbikhoz, és éppen azokat szorítják ki onnan, akikben volt valami becsület és tisztesség.

De mivel Jobbikosnak lenni, nem ész, hanem hit kérdése, ezért tudom, hogy semmilyen bizonyíték sem elfogadható, ami a Jobbik ellen szól...

teknős 2009.05.24. 17:07:07

@warriorseby: Az pedig kifejezetten halott ötlet, hogy a Jobbikkal együtt megszerzett 2/3 ér valamit. Semmit.

A Fidesznek nem lehet és valószínűleg nem is élne vele, hogy magára húzzon egy rasszista és teljesen szalonképtelen formációt.
Szóval jó lenne, ha felfognátok: A Jobbik az emeszpé érdeke és nem a Fideszé. Nem szövetséges, hanem ellenség.

Az ostobaság pedig nem érdem. Nem veszitek észre, vagy inkább nem akarjátok észrevenni, hogy az a NAGY IGAZSÁG, amit annyira kedveltek a Jobbikban, csak egy eszköz a balliberélis oldal kezében.

warriorseby 2009.05.24. 17:57:20

Igazad van inkább 72 órás ultimátum Viktornak fogok hinni. Volt olyan, de a bizalom elszállt 2006 őszén.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.24. 18:26:11

@teknős:
Az ostobaság nálad tényleg nem érdem, hanem születési előjog.
Áruld már el, te debil, hogy miként akadályozza a meg a Fidesz, hogy a Jobbik egy elfogadható fideszes törvényjavaslatot megszavazzon? Feláll a fideszes házelnök, és bejelenti, hogy rossz szavazás történt, ezért újra szavaznak, és a Fidesz szándékosan saját maga ellen szavaz, hogy ne kelljen együttszavaznia a Jobikkal? Vagy nem is lesz szavazás, csak Navracsics bejelenti, hogy benyújtanánk ilyen és ilyen törvényjavaslatot, amely nagy mértékben javítaná az ország és lakosságának helyzetét, de nem tesszük, mert a Jobbik biztos megszavazná? Hogy a kurvaanyádba tudsz ennyire setét lenni?

teknős 2009.05.24. 21:17:23

@Mr Falafel: Tudod, vannak olyanok, akik mielőtt lehülyéznek valakit megpróbálják megérteni, hogy mit mond. Sajnos neked ezt a feladatot nem sikerült abszolválnod. Az én mondókám warriorseby arra a kijelentésére volt válasz, hogy ha a Fidesz csak a Jobbikkal lenne képes a kétharmadra!
Hogy te is megértsd: 2/3-os törvényt nem szokás "csak úgy" benyújtani. Ha nincs az egyetlen pártnak kétharmada, akkor egyeztet, nagyokos és csak azután fogja benyújtani a törvényjavaslatot, ha esély van rá, hogy valaki rajta kívül megszavazza.
Mivel a Jobbik teljesen szalonképtelen, ezért nem lenne politikailag elfogadható, ha az ő támogatásukkal érné el, amit akar.

Az, kedves nagyképességű szoci barátom, hogy egy lyan törvényt, ami szimplán a kormányzóképessége okán megszavaz, az senkit nem érdekel. Bár a Jobbik igen szavazata itt is olyan lenne, mint Piszkos Fred szeretete... Már ha feltételezni lehet rólad, hogy ismered Rejtő klasszikusát...

teknős 2009.05.24. 21:25:13

@Mr Falafel: Nehogy megzavarjon a felfogásban a szar billentyűzetem: egy o és egy t betű kimaradt:
egy olyan törvényt, amit szimplán a kormányzóképessége okán megszavaz

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.24. 21:44:18

@teknős:
Látom, te nem csak megjátszod a hülyét, hanem tényleg az is vagy. Bizonyára azt képzeled, ha jelest kaptál a gábordénesen "Hogyan nyaljunk segget százhúszadik senkiként egy multinál" tantárgyból, már értesz a joghoz is, hát ki kell ábrándítsalak. Idézd már a jogszabályt, hogy 2/3-os törvényjavaslat benyújtása előtt egyeztetni kell! Minek? Kialakult erőviszonyok vannak 15 éve, te kripli. Mindenki tudja, hogy x párt hogyan szavaz majd. A Fidesz eredményeket akar, és ehhez 2/3-os törvényeket, sőt Alkotmányt kell módosítania. Pont le fogja szarni, hogy éppen a Jobbiktól jön a segítség. Vagyis egy baszott nagyot fossant a fejedre, aluliskolázott, nyáladzó szervilista pöcs.

teknős 2009.05.24. 21:53:35

@sün!malac69-nek már csak 14-et kell aludni: Vagy csak egy olyan telitalálat helyezkedés volt, mint annak idején az árpádsávos zászló.
Ez utóbbira már senki sem emlékszik, hogy 1992-ben Szabó Alberték kezdtek vele vonulgatni. érdekes, hogy a történelmi zászlók közül nem a máriás, vagy 48-as zászlók jelentek meg a jobboldali tüntetéseken, hanem az, amelyik nagyon hasonlít a nyilasok jelképéhez.

teknős 2009.05.24. 22:03:18

@Mr Falafel: Csak értelmes emberekkel szoktam vitatkozni jövőben történő dolgok alakulásáróll. Azt egyenlőre nem tudom eldönteni, hgy nem ismered, vagy nem érted Rejtőt, de maradjunk annyiban, hogy a véleményem szerint a Fidesz nem fogja elfogadni a Jobbik 2/3-os segítségét.

Természetesen egy széljobbos, főképpen, ha szociból vedlett azzá, nem tudja magát túltenni azon, hogy valaki nem ért vele egyet, mert nála van az IGAZSÁG.

Köszönöm, pöcs még nem voltam. Tetszik.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.24. 22:16:07

@teknős:
Egyetlen Rejtőt sem olvastam, és soha nem is fogok. Az értelem felpiszkálásában azonos szinten van Karl May-jal. A kettő közül én az utóbbit választottam. 16 évesen már túl voltam Balzac életművén, és kritikailag illettem Stendhal-t. Huszonévesen már csak Lázár Ervin érdekelt, mint magyar szerző, mivel pihentető volt Nietzsche és Platon mellett. Később már csak tudományos értékű munkákat olvastam, vagy sci-fi-t. Rejtő kimaradt. Egyetlen művét láttam megfilmesítve Bujtor által. Szar volt.
A joghoz meg értek, mivel én, veled ellentétben, remek pedigrével bírok. Arról nem szólva, hogy soha nem voltam egyetlen pártnak sem a szavazója. Leginkább valami ellen szavaztam. Utoljára az Ultravoxért rajongtam középiskolában. Most a Jobbikra szavazok, mert legtávolabb áll a judeobolswevik ideológiától. Ha bejutnak, és szarok lesznek, majd ellenük szavazok. Nem érdekelnek a politikai ideológiák. Az ilyesmire aluliskolázott tahók buknak, mint te.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.24. 22:19:22

@teknős:

vagy talán mert a címerpajzsunk felét az árpádsáv díszíti

ugyan miféle releváns kapcsolatot szimbolizálna az 1100 éves nemzeti történelem összesége és a konkrét jelen közt egy anjouliliomos vagy máriás vagy 48as zászló, hm?

az szuper ha a fröcsögők mellett más ökrök meg elkezdik a paranoiát - csak gartulálni tudok

teknős 2009.05.24. 22:31:26

@Az Olei Hagardom terroristái: Mesélj, mi volt az apropója, amiért az árpádsávost az utcára kellett vinni! Mit jelképez ma az utcán az árpádsá? Mi az apropója?

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.24. 22:40:38

@teknős:

jahahaaj, egyik elborult után a másik

a hivatalos trikolor egyszerűen nem elég határozott kifejezője a jelen hatalommal való szembenállásnak

de egy rettegő ezt úgyse nagyon érti, nem is akarja, inkább a saját rettegése iagzolását igyekszik megtalálni

teknős 2009.05.24. 22:40:56

@Mr Falafel: Sohasem beszéltem jogról. Politikáról beszéltem.
Mivel láttam már 70 -es IQ-jú jogászt, elmagyarázom. Különbség van a kell és a lehet között.
Nem állítottam, hogy kell, hanem, hogy az a véleményem, hogyha nincs meg a kétharmad a Fidesznek, akkor nem fogja igénybe vennni a Jobbik segítségét. A Jobbik segítsége ugyanis épp olyan, mint Piszkos Fred szeretete: öl, butít és nyomorba dönt.

Az emeszpés rajongás alatt még érdekeltek a judeobolsevik ideológiák? Érted egyáltalán, hogy mit jelent a pedigré?
vagy lepöcsözni a másikat az hozzátartozik a pedigrédhez?

teknős 2009.05.24. 22:45:36

@Az Olei Hagardom terroristái: Mitől lett az a jelenlegi hatalom elleni ellenállás 1992-ben? Valami történet, hogy valaki a szívére szorított árpádsávval halt meg a hatalom elleni tűzharcban vagy valami logikus és érthető sztori?
Elborult lennék? Szerintem éppen arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy jól megkomponáltan szívatják a jobboldalt az árpádsávval. A 48-as honvédzászlóknak sokkal több köze van az ellenálláshoz, mint az Árpádházi királyok történelmi címeréhez, DE az nem keverhető össze a nyilas jelképekkel.

teknős 2009.05.24. 22:54:14

@Mr Falafel: Karl May és Rejtő összehasonlításában sem értünk egyet. Rejtő egyszerűen jó, mert zseniálisan használja a magyar nyelvet. Karl May-ról nem tudtam, hogy tud magyarul. Én nem találtam annak idején másnak, mint könnyű ifjusági olvasmánynak. Még senkitől sem hallottam, hogy Karl May -t és Rejtőt hasolította volna össze, de nem végeztem humán tanulmányokat. Igaz, Gábor Dénest sem... Lehet, hogy tényleg bunkó vagyok. Majd igyekszem felnőni a pedigrédhez és használni az irodalmi pöcs kifejezést!

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.24. 23:06:30

@teknős:

és mit akarsz 92vel? hm? szabóalbertezni? szalonnácizni egy kicsit?
akkor már legyen rögtön 44, úgyis az a lényeg, ugye?

No de azért ez így mégis elég önkényes szemezgetése a történelemi dátumoknak, eseményeknek,

NEM?

ostoba paranoid


a most hivatalos trikolor is megfordult mélatlan csoporok kezében

az árpádsáv meg végigkíséri a teljes 1100 évünket - ha az épp aktuális, nem idegen, hanem belülről származó hatalommal szembeni totális elutasítást akarod megfogalmazni, akkor egyúttal a nemzeti mivolt megjelenítésének is ott van a kényszere: erre pedig a teljes 1100 évet képviselő szimbólum a kézenfekvő

nem idegen dragonyosok vannak itt hogy 48at kelejen elővenni
nem is a törökök, hogy Máriát kelljen vállra venni


de te csak rettegjél ostoba paranoid

teknős 2009.05.24. 23:26:45

@Az Olei Hagardom terroristái: Önkényes szemezgetésről beszélsz? Akkor miért nem a hármashalom? Az is rajta van a címerpajzson. Vagy miért nem szerepel rajta a címerpajzs? Miért csak egy részlete?

Egyetértek, tényleg dühítő, hogy így megvezettek bennünket ezzel az árpádsávval és azt is elhiszem, hogy nehéz beismerni, mert tetszett, nekem is, hogy nem tetszik a hatalomnak. Én is éppúgy éreztem, ahogy te, hogy kifejez valamit.

De ez egy szépen megásott csapda és amíg be nem látjuk, addig benne fogunk csücsülni.
Tudod, ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, szállj le róla!Akkor is ha nehéz.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.24. 23:53:26

@teknős:

ez a hozzállás csak arra jó,

hogy az árpádsáv megmaradjon a 2 vh eseményeibe süllyedten

nem az árpádsávot, hanem az elborult agyú barmokat kell félreállítani, a gyűlöletre meg rettegésre uszítót is

teknős 2009.05.25. 00:12:35

@Az Olei Hagardom terroristái: Éppen ellenkezőleg. Szabóék éppen azt akarták, hogy a nyilas jelkép egybeforrjon az árpádsávval. Hiszen te magad sem tudod elmondani, hogy most miért is használjuk az árpádsávost.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.25. 00:41:16

@teknős:
"magad sem tudod elmondani"

Fentebb épp megtettem:
elmondtam, hogy milyen szimbolikával működik az árpádsáv.

Akik meg rettegni akarnak, azok úgyis keresnek rá indokot: ha nem az árpádsávot, akkor turult, ha nem turult, akkor majd mást - ahogy erre szintén utaltam.

warriorseby 2009.05.25. 00:59:47

@teknős: A Jobbik szalonképtelen párt? Ezt kitől hallottad? Kálmán Olga, Deutsch Tompi vagy Gusztos mondta neked? Mitől számít valamelyik párt szalonképesnek? Attól, hogy Brüsszel vagy Tel-Aviv seggét nyalja? Gyurcsány, Bajnai vagy az MSZP talán szalonképes? Az SZDSZ SZALONKÉPES???!!!! Milyen mérce alapján szalonképes valaki? Magyarázatot légysziiii

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.25. 05:19:49

@warriorseby:

A stílus alapján. Szalonképessé a stílus tesz.
Az SzDSzről, MSzPről rengeteg mindnet el lehet mondani, de olyan magyarozást még nem hallhattál tőlük, mint amilyen zsidózás, cigányozás jobbikos körökben dívik.


A jobbikosok azt hiszik, hogy ők az autentikus, originál magyarok, és ezért azt hiszik, az őket érő kritika (legyen igaz vagy hamis) magyar mivoltukban bírálja őket, illetve a magyarságot kollektíve bírálja - hát pedig nem. Az a baj, hogy maga a jobbikos tábor is nagyon szépen hozza azt a sztereotípiát, amit az ellenfeleik szeretnének róluk megjeleníteni. Jórészük nem észből, hanem indulatból cselekszik, és a száját is indulatból járatja, gondolkodás helyett. Ráadásul ez az indulat düh, harag, gyűlölet - amiről saját maguk tévesen azt hiszik, hogy a haza- és magyarságszeretetről szólnak. Ugyan hogy lehetne gyűlölettel, dühhel szeretni?

És erre a dühre, gyűlöletre rengeteg energia is elmegy ám. Lehet demokratikus módon tiltakozni, elelnállni, meg lehet harcolni. Ha az előbbit választjátok, akkor felesleges véres szájal hörögni, mert semi hitele nem lesz az egyébként demokratikus módon folytatott tiltakozásnak és az egyetlent vesztitek el, ami az ilyen módszernek hitelt adhat: a tömegek támogatását - ugyanis ettől demokratikus. A harchoz meg úgy tűnik, a jobbikosoknak sem fűlik a foga, csak a hőzöngés van, ami pedig önmagában teljesen felesleges.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.25. 07:24:40

@teknős:
Rejtőről kár vitatkoznunk. Abszolút ízlés dolga. Azonban az országgyűlés működése más tészta. Az ugyan köthető a politikához, mivel a politikai elit működik benne, csak nem "politikairend", hanem a Magyar Köztársaság jogrendje alapján. Számtalanszor elmondtam már: nem a politikának van társadalma, hanem a táradalomnak politikája. Sajnos az egyetemeken kontrollálhatatlanul sok politológust képezgettek. Megteremtették a lehetőségét, hogy bármilyen hülyét felvehessenek erre a szakra. A politológus pont olyan, mint az informatikus. Gondolom, ezzel mindent elmondtam.
A parlamentben nem a politológia szabályait követik (szerintem olyan nincs is), hanem a jog adta lehetőségeket használják ki. Éppen ezért, ha a Fidesz olyan döntést hoz, amelynek megvalósítását stratégiailag elengedhetetlennek tartja, és ez a döntés 2/3-os jogszabályt érint, egészen biztos, hogy jogtechnikai kérdésként fogja kezelni, hogy a Jobbik velük szavaz. Hogy ez őt politikailag kompromittálja, abban egyetértünk. Prüszkölni is fognak, de a szekeret ki kell mozdítani a gödörből, amibe a komcsik vezették. Abban is egyetértünk, hogy az informatikusok és politológusok után mindjárt a jogászok következnek az intellektuális deficit-listán.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.25. 07:31:58

@Az Olei Hagardom terroristái:
Mondtam már, hogy hülye vagy?
Figyeled azért a Fidesz kommunikációját? Szerinted mit jelent, hogy Magyarország a magyaroké? A kurvaanydért nem tanultál még meg szöveget érteni, te makimajom?
A Fidesz és a Jobbik pontosan ugyanazt mondja, csak a jobbik nem disztingvál. Az "Ön mentálisan mérsékelt teljesítményt nyújt" vagy "te segghülye vagy" mondatok között lehet különbésget tenni, de ettől még jelentéstanilag azonos tartalmat hordoz.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.25. 08:01:47

@Az Olei Hagardom terroristái:
"Figyeled azért a Fidesz kommunikációját? Szerinted mit jelent, hogy Magyarország a magyaroké?" - Ez annyit jelent, hogy a Fidesz kommunikációját kéne összevetned a Jobbikéval. Gondolok itt olyanra, hogy értelmezd a "visszafoglaljuk a hazánkat" Orbán-mondatot.

teknős 2009.05.25. 08:43:53

@warriorseby: Látod, ezt bírom bennetek! Soha sem tudjátok magatokat megítélni csak viszonyítani valakihez. Az, hogy milyen az SZDSZ miben változtatja meg a Jobbikot önmagát? Nincs programotok, nem vagytok sem szélsőséges, sem radikális párt, mert ezekkel lehetne kezdeni valamit. Csak és kizárólag a rasszista az egyetlen dolog, ami biztos a Jobbikról.
Hiába áltatjátok magatokat, azért vagytok kitalálva, hogy megakadályozzátok a polgári középosztályt abban, hogy kormányt alakítson. Ezért van tele a Jobbik Falafelekkel, akik emeszpésből vedlettek Jobbikossá. Ugyanaz a célotok, mint az emeszpének.
A Jobbik addig valami, ameddig az emeszpoé érdeke megkívánja. Amint nem lesz érdek, úgy fog benneteket az emeszpé lehúzni a süllyesztőbe. ( Nem írom, hogy a klotyóba, mert nem vagyok pedigrés

teknős 2009.05.25. 08:55:57

@Mr Falafel: Nyilván a joghoz is éppen annyit értesz, mint az informatikához! Valahol hallottad, hogy szar a Gábor Dénes és ettől máris informatikai szakember vagy! Mert jobb a pedigréd.
Illesz a Jobbikba. Kétféle ember van. A Jobbikos, aki tökéletes és a nem jobbikos, aki az ellenség..
Rejtőről pedig veled nem lehet vitatkozni, hiszen te nem ismered. Ennek ellenére a pedigréd feljogosít rá, hogy összehasonlítsd. Tényleg értékelem az ilyen pedigréket!
Szánalmas a próbálkozásod, hogy megpróbáld utólag megmagyarázni azt, amit elsőre nem fogtál fel!

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2009.05.25. 09:05:30

@Mr Falafel:

Nem a Jobbik Magyarország a magyaroké! mondatával önmagában van gondom. Hanem az e körüli a szimpatizánsaik szájából elhangzó hőzöngéskörítéssel. És aztán eme körítés ad az eredeti mondatnak is rossz ízt.

Ahogy már előbb is mondtam: a stílus.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.25. 11:33:49

@teknős:
Igen, biboldó, a joghoz is értek és az informatikához is. Anno 120 ponttal, vagyis maximális pontszámmal felvételiztem prog.mat szakra. Akkoriban 120 pont volt a maximum. Volt annyi intelligenciám, hogy belássam, engem ez nem érdekel, így két év ingázás után az ETLE-BTK-n maradtam, és azt fejeztem be, ahová szintén maximum pontszámmal felvételiztem. Mivel az adataimat korábban közöltem, állításaim visszaellenőrizhetők. A jogi diplomámra nem vagyok különösebben büszke. Csupán azért iratkoztam be két diploma után, hogy képben legyek a magyarországi demokrácia megszűnésének folyamatait illetően. Kétségem sincs afelől, hogy az USA-Izrael utralta ENSZ, azaz a nemzetközi egyezményekben rögzített kritériumok szerint a világ alapvetően a demokráciától elforduló tendenciát mutat. Miután nálunk az ÁVH-s felmenők ivadékai kerültek hatalomra, az általános jogelvek, amelyeket Alkotmányban és nemzetközi szerződésekben szokás rögzíteni, nálunk jobban sérülnek, mint más országokban. Az életben maradásunk záloga, hogy a jelenlegi rezsimet elszántan, a külföldi manipulált vélményekkel nem törődve eltöröljük, és prominenseit, az USA-Izrael metodika szerint megbüntessük. Példa: FélBarack Obama szerint a világ legszigorúbb börtönében tartott terrorista-jelöltek nem veszélyesek, tehát mi, magyarok fogadjuk őket jó szívvel. Aki nem veszélyes, az miért van a világ legszigorúbb fogolytáborában? Vagy az USA egy vérdiktatórikus, antihumánus képződmény, vagy hazudnak, ami semmivel sem jobb, azaz ballib. Ha lenne olyan párt, amelyik a jelenlegi baloldali vezetés kivégzését ígérné, én, mint a demokrácia legfőbb híve, rájuk szavaznék. A mismásoló, felmentő, róla nem beszélő, annyiban hagyó pártok léte a magyar állam sírásói, bármilyen szépen szónokolnak is.
Rejtőt, mint tartalmas olvasmányt aposztrofálni nagy fokú filoszemitizmust előfeltételez. Ennek ellenére elfogadom mások ízlését. Legyen nekik, nektek.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.25. 11:35:49

@Az Olei Hagardom terroristái:
Ne erőlködj tovább, már tisztában vagyok vele, hogy a mélylibbancs Teknős ötvenszer értelmesebb nálad. Olyan bizonyítást erőltetsz, amit mindenki tud: a jobboldalon is vannak segghülyék. Íme te!

Ferdinand Navarra 2009.05.25. 13:56:43

Csak ne kellett volna 92-ben 30 ezres nemzeti tömeggel együtt skandálni, hogy:

"Magyar faló BALÓ", illetve "Juszt se BALÓ".

Ez a név. Úgy tűnik, mégis a Fideszhez kebleihez lök.

Google 2009.05.25. 14:35:54

Ahogyan Révész Máriusz 2006 október 23-án rosszkor volt rossz helyen, úgy Morvai Krisztina jókor volt jó helyen.
Addig szavát sem lehetett hallani, Balónéként élte életét. Nem tudta, mekkora nagy magyar, azt sem, hogy kortársai, netán barátai, ismerősei szétprivatizélték az országot.
Még 2008-ban is azt mondta Pörzsének, politikai szerepet egyik pártnál sem vállal. Csaknem szakértő ő is? Büntető szakértő.
Egyébként össze kell hasonlítani a Jobbik és az MSZP mondanivalóját, híveinek véleményét. Nagy a hasonlóság. Kedvenc színük is a piros. Igaz, egyikük csíkosan szereti.
A trikolor már nem elég.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.25. 14:47:56

@Google:
Nem hiszem el, hogy 20 éve nem ismerték a kottont! Apád tanyán nőtt fel?
Morvai már akkor elismert nemzetközi jogvédő volt, amikor te még a homokozóban az orrodból kitúrt fikát eszegetted átszellemülten. Hogy te nem hallottad a szavát, az nyilvánvaló, mert a Minimaxon nem adják.
Egyébként össze kell hasonlítani a te értelmi szintedet és egy nyomorult cestodáét. Nincs hasonlóság. A galandféreg hozzád képest akadémikus.

teknős 2009.05.25. 15:54:07

@Mr Falafel: 120 pont helyett miért nem a programozás szigorlatod eredményével kérkedsz?
A saját lúzerségedet nehéz bevallani, sokkal egyszerűbb mindent a zsidókra kenni.
Azért is kell leírnod, hogy mekkora pedigréd van, mert másokkal ellentétben ez rajtad nem látszik. Könnyen összekeverhető vagy az általános iskolás Jobbik aktivistákkal, akiknél a tudatlanság életkori sajátosság.
Sehol sem állítottam, hogy Rejtő tartalmas olvasmány lenne. Egy programozó matematikus nem keverné össze a zseniális magyar nyelv használatot a tartalommal. Szóval valószínűleg te ott finoman szólva nem alkothattál maradandót...

Google 2009.05.25. 16:09:59

@Mr Falafel:
Az MSZP/Jobbiknak van valami baja azokkal, akiknek az apja, vagy akár saját maguk tanyán nőttek fel? Nem szeretik talán a mucsaiakat? Miért akarják akkor megvédeni őket, Szóban.
Szigetvári Viktorral ne tévessz össze, kérlek, őt inspirálja a orrtúrás. Eredményesebb a kampánya, a kabinetje stb.
Ami a Minimaxot illeti, inkább az, mint a kirekesztő Balóné Morvai. Ott a rajzfilmek bárkinek szólnak. Nincsenek maguk/magunkfajták, és a Minimax mindenkié.
Egyébként nem kellene az energiádat egy hozzám hasonló csökkent értelmi képességű halandóra pazarolnod; kárba vész.
És még Rejtőt is szeretem. Mert a humornál nagyobb adomány nincs, de ezt gondolom, minden jobbikos/emeszpés gyakorlatból tudja. További jó szórakozást!

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.25. 17:32:11

@teknős:
Én még turbo-pascalt tanultam, a C csak később jött. Mint írtam, nem fejeztem be műszaki tanulmányaimat, mert nem bírtam a két egyetemet egyszerre. Melóznom kellett az éjszakában, mivel nuku szülői segítség. Így bölcsész maradtam. Emberkutató lettem, ezért perverz vágyat érzek, hogy az olyan szembeötlő aberrációkat, mint te is vagy, élve felboncoljam.
Próbáltalak rávezetni arra, hogy nekem Karl May, illetve a magyar fordítás szófordulatai jelentették azt, amit neked Rejtő. 12-13 éves voltam amikor olvastam. Továbbá az, hogy én mit tartok tartalmasnak, te nem tudhatod, de főleg nincs matematikai relevanciája. Amennyiben egy mű olvasása élményt jelent, nem szégyen azt állítani, hogy tartalmasnak találtad. A tartalom adja esztétikai élményt, az olvasás élvezetét. Azért, hogy velem vitázhass, ne add fel Rejtőt, illetve az esztétikai élményt, amit a könyveitől kaptál. Mindazoknak, akik Rejtőt szeretik, nyilván azért éreznek így, mert esztétikai élményhez jutottak.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.25. 17:34:45

@Google:
Attól tartok, te a humort akkor sem ismernéd fel, ha tök meztelenül elmenne melletted, seggében egy pávatollal, és harsányan énekelné, hogy "én vagyok a Humor".

Google 2009.05.25. 18:09:34

@Mr Falafel:

Miért menne el mellettem "tök meztelenül"? Legalább egy gárdista rucit kapjon magára, ha már tellett nekik rá.

teknős 2009.05.25. 23:01:09

@Mr Falafel: Emberkutató! Tudod, azoknak, akiknek ment a prgramozás, azok meg bírtak élni szimplán abból, amit az egyetemen tanultak. De ez a magadfajta idiótáknak nem sikerült. A magunkfajtáknak meg igen! :))) Lúzer vagy, emberkutatókám. Ezért vagy Jobbikos.

Alfőmérnök 2009.05.25. 23:16:59

@teknős:
Bocs, hogy beleszólok a magas szintű diskurzusotokba.
De a te barátod, REF, az nem volt Jobbikos?

Amúgy nehogy azt hidd, hogy a humán tudományokat is csak lúzer szinten lehet művelni. Valószínűleg többen elvégzik segghülyén is a bölcsésszakokat, mint a reált, de azért kíváncsi volnék a végzett progmatosok közül hányan tudnák mondjuk Gadamer vagy Derrida faszságait értelmesen megcáfolni. Attól tartok egy mukkot sem értenének belőle.

teknős 2009.05.25. 23:50:39

@Alfőmérnök: Nem akarom én bántani a humán értelmiségieket, sőt. Csak amikor valaki ilyen szinten kérkedik a pedigréjével, ott általában az van, hogy igen keservesen jött össze a diploma. Az igazán jó jgásznak van vitakultúrája, ami Falafelról nem mondható el, így igen elégedett lehet magával, hogy kiszenvedte a diplomáját.

REF nem volt Jobbikos. Sok minden volt , de Jobbikos nem igazán. Bár az igaz, hogy Vona Szurdokpüspökiben tőle és vele ment a helyi alapszervezet és helyi gárda alakulására.
Mi a Jobbik.NET kapcsán ismertük már Vonát 2002 óta. Nagyon sajnálom, hogy az enyészeté lett egy vele 2002-ben készített interjú. Az akkor még tiszta és feltörekvő politikusról.

Én nem csak vélelmezem, hogy Vona "megváltozott", hanem tudom is. Elég volt néhány keresztkérdés, hogy képbe legyünk.

Edu latin volt. A dél-amerikaiak nem mondanak nemet semmire.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.26. 07:28:13

@teknős:
Mit programozol, Teknőc? A kétbites agyadat? Amikor én jártam egyetemre, akkoriban kezdték bevezetni a felvételi nélküli bejutást egyetemekre. Kizárólag műszaki karokon/szakokon. Bevezették továbbá az egyetemi kar/szak főiskolai változatát, amit egységesen "inforamtika" névvel neveztek. Ezekre a helyekre mentek tanulni a selejtek, akik egy felvételin elcsúsztak volna, mert "hozott pont" tekintetében is szarul álltak. Tiszta cink, hogy kettes-hármas középiskolai tanulókból lettek a mérnökök. Hozzánk, az ELTE-BTK-ra csupán maximális 120 ponttal vettek fel. Amikor én felvételiztem, már az első szóbeli napon megvolt a felvehető 18 fő. Az öt év alatt a tanulmányi átlagunk 4,75 körül volt végig. Szóval nekem a felvételi nélküli karokon végző közepes tanulók ne pattogjanak.

teknős 2009.05.26. 13:28:59

@Mr Falafel:

Emberkutatókám, a humán tudásod se ér semmit.

Látod ebben egyértünk. Az évfolyamom mindössze 10 %-a került be a felsőoktatásba,kisfiam.

Nem programozok. Kiöregedtem belőle. Látom azért nem esett annyit a színvonal, hogy belőled mérnök lehessen...

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.05.26. 13:40:55

@teknős:
Még egy utolsót fikázok én is, de aztán maradjunk annyiban, hogy egymás szarozása nem olyan nagy buli. Nem azért hagytam ott a progmat szakot, mert megbuktam, hanem azért, mert nem bírtam éjszakázás mellett két egyetemet. Akkor úgy véltem, hogy később majd folytatom azt is. Aztán eltelt a két év, amennyi halasztást engedtek, csak akkor már más preferenciák mentén döntöttem. Közben olyan új távlatok nyíltak meg, amelyek más irányba tereltek. Megmaradt a 4 lezárt félévem, három abszolvált szigorlattal. Mondhatnám, hogy elfecsérelt idő volt, de nem igaz. Annyira elég, hogy máig javítom az ismerősem számítógépeit. Ami nem nagy érdem, de engem szórakoztat.
Amennyiben azt hozod fel nekem, hogy PhD-vel és egy vagon diplomával a hátam mögött nem lettem tudományos munkatárs, úgy vállalom, a humán tudásom sem ér semmit. Mert minek tanul az ember, ha a megszerzett tudást nem alkalmazza, vagy adja tovább? Nos, erre volna válaszom, de inkább csipkelődöm, bosszantok másokat. Ez is szórakoztat. Biztos perverz vagyok. :-))
süti beállítások módosítása