A Jobbik közkönyvtárat alapított. Önmagában nem emiatt szakítottuk meg MDF-sorozatunkat, hanem mert ez a diszlexiás műveletlen banda bohó ifjúság kikelt korunk egyik legjobb magyar (hirtelen véleményűeknek: hazai) írója, Spiró György ellen, és kizárnák, mint Herényi az utolsó MDF-tagot. Hogy Spirót honnan? A nemzeti irodalomból, lelöknék a haza magasából, netán csak nem adnák ki több könyvét, ha rajtuk múlna. Ez még nem világos, de minimális követelésük ismert: ne szerepeljen az érettségi feladatokban - ez a magukfajtánál színtiszta provokácijó.

Zárójelekbe tett könyvek

  Negyed évszázada folyik ellene a szellemi honvédelem egy (szerintem is) nagyon-nagyon szerencsétlen versezete miatt. A múlt héten a szokásosnál talán kissé többet csuklott az író, miután bekerült az egyik irodalmi tételbe - a vörös posztó meg lett lóbálva. (Már szerepelt érettségin, de emelt szinten - vajh' akkor miért nem lett botrány?) Negyed század sok mindenre elég, önjelölt esztétáinknak arra is jutott belőle, hogy sikerült el nem olvasniuk az életművet, ami azért nem kis teljesítmény, hiszen fárasztó lehet úgy antimagyarozni valakit („évtizedes rutinnal” - a Jobbik-közlemény szavaival élve), hogy naponkénti erőfeszítésbe kerül nem levenni a polcról frusztrációnk tárgyát. Ismerjük el: nem akármilyen kihívás egy nagy írót támadni, minimális szövegértési képességek, ill. olvasási kedv mellett. Mintha Sziszüphosz rikoltozná ezt a gurulni nem akaró sziklának: Gurolj!  

  De könyörgöm, ezen felül írt néhány remekművet is... Hogy csak az általam nemrégiben (újra)olvasottakra hivatkozzak: Kvartett, Fogság. Az igazi „lelki fitymaszűkületesek” legalább a remekműveit elnézhetnék neki... (Tudom, most, hogy még Esterházyt is idecitálom Spiró védelmében, nekem végem - végrendelet a poszt legalján. :)

  Nézzük sorjában! Kik ugrottak arra, hogy irodalmi tétel lett Spiróból? Sokan... Először is azok, akik nem olvasták végig a híreket: Spiró csak az egyik tétel megvitatandó részében szerepelt, egy valamikor a Heti Válasznak adott interjújából kiemelt részlettel, amelyben azt pedzegeti: esetleg át lehetne írni „mai magyarra” egyes nehézkesebb nyelvezetű írónkat a fiatalság számára, pl. Jókait. A diákoknak pedig érvelniük kellett, pro vagy kontra. Nos, ez valóban nehéz kérdés (a témában olvashatsz pl. itt vagy itt), két dolgot azonban érdemes tisztázni: már jó ideje létezik az, aminek még a gondolata ellen ennyire ágálnak Jobbikéknál.

  1. Íróink, mindenféle sorsrontó liberális ármány nélkül, maguktól is átirogatnak régebbi műveket, s itt nem Spiróra gondolok (neki ebből amúgy már sorozata van), hanem konkrétan egy olyan írónagyságra, akit élete során többször is kioktattak a Jobbikhoz hasonló műveltségűek és küldetéstudatúak: hogy hogyan legyen jobban magyar, és egyáltalán - ki gondolná, ez éppen Móricz Zsigmonddal esett meg... (Ő például Kemény Zsigmond - valóban tömör - prózáját próbálta átdolgozni.)
  2. Ha valaki nyitott szemmel körbenéz a mai könyvpiacon, láthatja, hogy nem csak egyes írók magányos eltévelyedései mételyezik az ifjúságot, hanem könyékig lehet turkálni a lebutított kiadásokban is.

  Kik szálltak még be a kórusba? Olvastam minősíthetetlen sorokat gimnáziumi tanártól az iwiwen, de adott ki a Jobbikéval - szűklátókörűségében mindenképpen - megegyező nyilatkozatot irodalomtörténész egyetemi tanár is... Az arctalan plebs reakciói is árulkodóak: „Tavaly Ancsel Éva, Kádár János kedvenc filozófusa, idén ez a hivatásos gyűlölködő, hadd ne írjam le a nevét.” - írták pl. a nol.hu cikke alatt, persze kurucék is megmondták a szerintük tutit, itt van még sok hozzászóló, és innen is lehet még szemezgetni.

  A Jobbik nyilatozatát Oktatási és Kulturális Kabinetjük (!) elnöke (és egyben könyvtáruk vezetője), Dúró Dóra adta közre:

A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy a 2009. évi középszintű magyar írásbelin szerepelt Spiró György egy írása az irodalomolvasásról. A Jobbik szerint nincsen helye az érettségin egy olyan ember művének, aki következetesen, évtizedes rutinnal gyalázza a magyarságot, gúnyt űzve történelmünk több nagy tragédiájából, mindenekelőtt Trianonból. A magyarellenes „költő” emellett átírná Jókai műveit, hogy – mint mondta – „élvezhetőbb legyen”.
(Stb.)

  Nem irigylem Dúró Dórát... 

Kövesse a Jobbik könyvtári szabályzatát!
  Az eredmény: hézagmentes tökéletesség a könyvespolcokon
 

  Egy ilyen ideális fantasztikus fanatikus könyvtárban nem lehet egyszerű dolog az állománygyarapítás: segédletnek kell mindjárt egy tiltóindex, mert az egyszeri jobbikos  könyvtáros könnyen összezavarodhat - avagy mi járhat az ügyeletes könyvtáros fejében?

...a Hírlap is megírta, nem minden erdélyi jó magyar... Vagy mi legyen a Népszabadság azon évfolyamaival, amikor még Bencsik és Bayer bedolgozott? Csökken-e egy „mi írónk” értéke, ha azt a túloldal is elismeri?! Ahány „házizsidónk” nekünk van, annyi igaz magyart nekik is elnézünk? Meg egyáltalán, a Nyugat egy libsifészek volt, mégis aranykorként tanítják... Kitehetjük-e a Krúdyt és Kosztolányit a polcra? Mert egyszer bizony még ők is megmártották a tollukat a Kommün vörös tintájában...

  Lám, lám, kemény dió egy igazmagyar könyvtár eligazgatása...

  Tudósítónk a szépen gyarapodó könyvtárban járt. A Kapus sem fogott ki rajta, így titokban rövid felvételt készíthettünk a mélymagyar pincekönyvtárban: 

-Állj! Jelszó?
-Ööö... khm..., a kő marad, a kő marad?
-Beléphetsz.

  A lépcsőforduló után, mindjárt a Gárda oroszláncímeres öltözője mellett találjuk meg. Hopp, két fiatalember sürgölődik, filcpapucsba bújtatott surranójukban egy nagy láda könyv felett hajladoznak, szortírozzák az adományként beérkező köteteket.  Egyikük kivesz egyet.
- Arany...
- Az jó, derék Magyar! Tedd ki a polcra.
- De nem a János... meg valami Balázs... Hűbele... (Felüti, találomra olvasni kezdi.)

„...Elérni rögtön; mert folyvást, kimérten
Haladni czélra nem természetünk,
Számítni sem, se időben, se térben,
Hanem: "Hipp,hopp! mint gondolat, gyerünk!
Serény kitartás nincs a szittya vérben,
Lassú, kimért munkát nem tűrhetünk..."

- Anyám, mi ez? Dobd ki a bolond libsit. (Húz egy másikat.)
- Bartis Attila. Azt írják, erdélyi... De gyanús, hogy most olyan felkapott... Meg nézd az orrát. Tegyük félre.
-Wass Albert... Szabó Dezső... - Tovább ás.  -Németh László  - na ezek jöhetnek!
-Nézd, itt meg egy Kertész Imre... Fintorog. - Provokáció! - morogja, és arra gondol, ki adományozhatta ezt a Jobbiknak. A másik kajánul elmosolyodik: - Hagyd, kibaszunk vele. Felrakom az i betűhöz, elvégre ő csak Imre Kertész. (Röhögnek.)

Jegyzetek 

ad1
És az ígért végrendeletem: Ezennel a Csengey Könyvtárra hagyom valamennyi libsibolsi szerzőmet a  házikönyvtáramból: Kornisom nincs, de akad EP, és több ÉS-be író prózaista - és természetesen az Önöké az összes MTA-kiadású, ill. szerzőségű tanulmány, történelemkönyv, amelyben a halszagú lappokhoz kötik az eredetünket.  

(Azt hiszem, ennél egyszerűbb életbiztosítást nehéz kötni. :)  

ad2
A kanonizálás nem métahajigálás: a legokosabbak is könnyen elvetik a sulykot (képzavar az ínyencek kedvéért).
Margócsy István irodalomtörténész így emlékezik meg Balassa Péter esztétának a kortárs irodalomról vallott nézeteiről:

„[Balassa szerint] ...az alapító atyák, Mészöly és Ottlik... s csak az a szerző számíthat irodalmilag máig érvényesnek, aki az ő vagy személyes hatásuknak vagy pedig valamely poétikai gesztusuknak átvételével olyan irodalmat hoz létre, amely ezt a vonalat erősítené meg; minek következtében Balassa, a hihetetlen gazdag műveltségű, és általam igen magasra értékelt ízlésű szerző, brutális keménységgel vágta le azokat a szerzőket, akik ezzel a fejlődésvonallal vagy irányzatal nem kerülzek valamilyen érintkezésbe, s büntetésből el is dugta őket a semmibe.”

(Elhangzott: Újraolvasott negyedszázad, PIM, 2006)