Minden tizenhetedik fiatal emeszpés
2009. április 30. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Minden tizenhetedik fiatal emeszpés

  Brutális különbségeket mér a Szonda Ipsos az MSZP és a Fidesz támogatottsága között. Bár a közvéleménykutatásokat szokásos szkepszisemmel könyvelem el általában, most érdekesebb és tanulságosabb, hogy korcsoportokra lebontva is láthatjuk a baloldali párt bázisának felbomlását. A részvételüket biztosra ígérő, pártot választók között 65:21 az arány Fidesz javára, a teljes lakosság körében pedig 13 százalékon áll az MSZP. A korosztályi adatok azonban egy kihaló pártbázis képét mutatják: a fiatalok és a harmincas-negyvenes korosztály körében mindössze hat százalékos a támogatottságuk. Csak a 65 év felettiek körében ők a legnépszerűbbek, itt 27:21 arányban verik (nyilván járókerettel) a Fideszt.

  Az MSZP Budapesten 21 százalékon áll, szemben a Fidesz 36 százalékával. A vidéki nagyvárosokban 36-15, a kis- és középvárosokban 34-12 az ellenzéki párt előnye, míg a falvakban ezeknél is nagyobb: 38-10.

  Fokozza a helyzetet, hogy a kispártok közül továbbra is csak a Jobbik látszik esélyesnek az ötszázalékos küszöb átugrására, míg az SZDSZ esetén lehet, hogy júniusban először pukkanhatnak azok a bizonyos behűtött pezsgők. Az MDF, amely korszerű konzervativizmusát most egy volt megyei MSZMP-tanácselnökkel és egy vidéki pálinkafőzővel erősíti, valószínűleg szintúgy elvérzik majd a következő megmérettetésen.

  Radikális politikai változások előtt állunk - kérdés, mihez kezd majd a Fidesz, amikor hét (nyolc) évnyi ellenzéki vákuum után valószínűleg egyedül fogja letarolni a totális választási győzelmet. Csínján kell majd bánni a magassági mámorral, uraim.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr101095186

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csucsu - REFLUX 2009.04.30. 23:01:26

Hús és vérElmúlt két választásunk (2002, 2006) alkalmával olykor még az olyan felkészült politikai elemzők, mint Lakner Zoli, a vicces hajú Dolph Lundgren-alteregó, vagy éppen a mindig elfogulatlan Stumpf István is csak értetlenül álltak azelőtt, hogy az…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.04.30. 15:05:14

MSZP: újult erővel, erőtlenül  Ugye mindenki emlékszik még az MSZP őszi, nagy sikerű Beindultunk kampányára? Néhány nap után levették a köztéri plakátokat, még az online anyagokat is leradírozták. De nem adják fel, küzdenek, mint disznó a jégen. &nb…

Trackback: Kifordított ország 2009.04.30. 11:38:25

Nőtt a bizalom Bajnai programja iránt - há' perszeLegalábbis a Szonda-Ipsos közvélemény kutatása szerint -írja a Népszabi. A két név hallatán már eleve sántít ez a közvélemény kutatás. Körülbelül ez olyan "hiteles" eredmény lehet, mint a ferencv…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gandalf Garaboncias 2009.04.30. 16:25:34

@dzsucseharcos: "Nem érti a logikát? A Fidesz is csak *ugyanolyan*, mint az MSZP, ergo az MSZP *jobb*. "

Ó, hogy én hányszor, de hányszor találkoztam már ezzel az érveléssel!

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 16:28:55

A Fidesz sem tud mást csinálni?

Amikor kormányon voltak, akkor volt egy kisebb fajta válság. NYEu befékezett (Amerika is). Mo.-on csökkent a növekedés a legkisebb mértékben. (IT bubble kipukkanás, meg a 09.11 mint nemzetközi események, ráadásul a Fidesz kormány alatt volt 2 nagyobb árvíz is)

Ehhez képest: a 2002 választások előtt a (szerintem) elég baloldali TV2 csinált egy összeállítást, hogy a Fidesz kormány mit igért a választások előtt, és mit végzett, valahogy így:
igéret - teljesítve - belekezdett - nem kezdett bele
...
a lista elég hosszú volt, és érdekes.
Meglepett, hogy milyen sok teljesített és belekezdett igéret volt.
Egész kevés volt olyan, amibe bele sem kezdett.

Nem voltak tökéletesek, de a hatékonyságuk összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a baloldaliaké. (Bár, ha azt nézzük, hogy a bal(fék) kormány(tagok) mennyire sikeresen szedik meg magukat, akkor azt azért elég hatékonyan végzik)

Wuff 2009.04.30. 16:29:04

@somogg: Meg azok, akiket egy hangyányit is érdekli az ország sorsa.

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 16:31:57

@Medve2
Nekem az a véleményem, hogy nem ártana egy másik baloldali párt is Fidesz mellé a parlamentbe.
Az én vágyálmom ebben a tekintetben:
60% feletti Fidesz
6% Jobbik
a többi pedig egy szadesz nélküli ellenzék

Nagyon örülnék egy MSZP nélküli erősebb baloldalnak, ha lenne. (de akkor is jobbra szavaznék jó eséllyel)

a néhai papp jános 2009.04.30. 16:34:25

@attbar: nem támogatod a jobbikot? szemét pajeszos vagy!

Wuff 2009.04.30. 16:34:26

@attbar:

Lehet, hogy igazad van a választással kapcsolatban, de az azért biztos, hogy a válságba nem Orbánék vezették bele az országot. Így más piszkát kell majd nekik eltávolítaniuk. Hogy ez hogyan hat a választókra? Jó kérdés.

CSÉ 2009.04.30. 16:34:47

@zgabi: 1. Orbán-fóbiád van. Kezeltesd!
2. A mindig az mindig rövid i-vel írandó.
Örülök, hogy segíthettem.

nickleeson 2009.04.30. 16:35:09

Az MDF baloldali párt lenne? Ez megint magyaros ideológiai képzavar azt hiszem.Szerintem a Fidesznek van baloldali retorikája nemzeti színekbe burkolva... Az MDF programja szerintem egyértelműen klasszikus konzervatív. Szerintem érdemes elmenni egyszer Bokrosnak egy élő előadását megnézni, minden olvasónak ajánlom...

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 16:37:47

@Tyrannosaurus Text:
hülyeséget írtam Medve2-nek reagálva:
nem baloldali, hanem kis jobboldali pártot szeretnék látni a Fidesz mellett (van most más lehetőség, mint a Jobbik??)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.04.30. 16:38:38

@nickleeson: Bokros baloldalinak vallja magát. Ő is téved?

elfelejtette 2009.04.30. 16:39:05

@nickleeson: "Ez megint magyaros ideológiai képzavar azt hiszem."

Az MDF ideológiáját tekintve mostanra már leginkább centrista, legalábbis annak próbál látszani, gyakorlatilag meg kisegíti az MSZP-t, adótörvények, vagy pl. fővárosi közgyűlésben. Nincs itt semmiféle képzavar.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.30. 16:39:36

@br:" @Spirál: Amikor beszél valaki, akkor csak a szája mozog. Amikor cselekszik, abból kiviláglik a karaktere.

Lehet, hogy az MDF jobboldali konzervatívnak vallja magát, de a cselekedetei alapján az MSZP szatellitpártja lett 2006 óta.

A parlament feloszlatását lehet javasolni, de tét nélküli PR akciókat cselekedetként értékelni elég húzós."


A FIDESZ MIVEL IS TETT TÖBBET?! :DD


@medve2: "@Spirál: Ezt ugye nem kérdezed komolyan? Hát nem az MDF az, amelyik bármit megtesz annak érdekében, hogy véletlenül 1 jobboldali szavazója se maradjon?"

NEM
A Fidesz és csicskás médiája az amely mindent megtesz. Közte a Reakció is.

CSÉ 2009.04.30. 16:40:06

@Valaki1: Milyen jogon szidsz minket magyarokat a saját hazánkban?

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 16:41:08

@nickleeson: Az MDF-nek van egy jobboldali retorikája, egy programja, ami lehet jobboldali is ...
... és van egy közelmúltbeli történlme, amelyben a tetteivel baloldaliságát deklarálja/bizonyítja.

Hetvenkedőkatona 2009.04.30. 16:41:24

@elfelejtette:
Bocs, hogy beleszólok, de az MDF nem centrista, hanem kimúlófélben lévő. Nem sok ideológia van ebben már, és ez engem mélységesen bánt, bár sosem szavaztam rájuk, de akkor is.

Wuff 2009.04.30. 16:41:29

@nickleeson: Hogyan választanád el az MDF "klasszikus konzervativizmusát" a liberális gazdaságpolitikától? Sehogy. Mert konzervatív gazdpol nincs. Az MDF szín liberális.

somogg (törölt) 2009.04.30. 16:41:30

Roa,
akit egy hangyanyit is erdekel az orszag sorsa az nem szavaz olyan figurakra akiknek nem termeszetes a (sajat maguk alkotta) szabalyok tisztelete. Pl. kepviselok parkolasa, koltseg terites. Ezek aprosagok, de ez a "nekunk mindent szabad" mentalitasrol arulkodik.

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 16:41:51

@Hetvenkedőkatona: bocs, javítottam, jobboldali kis pártot szeretnék.
Valamiért elírtam

elfelejtette 2009.04.30. 16:47:48

@Hetvenkedőkatona:

Lehet, hogy kimúlófélben van, de azért próbálkozik. Abban sem vagyok biztos, hogy kimúlik, bár a sorozatos tagkizárások is jelentősen meggyengítették a pártot. A centrista ideológia abban nyilvánul meg, hogy egyrészt nem képvisel markáns arculatot, helyezkedik a két nagy között, lehetőleg egyenlő távolságra, illetve kisebb semleges, vagy népszerű, de önmagában nem jelentős témákkal foglalkozik, mint pl. a "haláladó". Ebben is hasonlít az LMP-re. Egyébként nem csodálnám, ha összeállnának.

Én 2010-ig változásokra számítok középtájon, ahol jelenleg az SZDSZ, az MDF és az LMP próbál helyezkedni. Az EP választás után újraoszhatják a terepet, együttműködések keletkezhetnek. Egy nagyarányú EP vereség egyébként könnyen Dávid és Fodor pártelnöki székébe is kerülhet.

mordizomadta 2009.04.30. 16:48:47

Bakker még mindíg mennyien vannak....

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.30. 16:49:28

@Tyrannosaurus Text:

KDNP - a megoldás. Majd Semjén kimegy a retyóra és akkor ő lesz az ellenzék.

párka 2009.04.30. 16:51:51

@Tyrannosaurus Text: A többibe pl. odalátom a 20 %-os LMP-t:-) Ideje volna, hogy a parlamentben is megjelenjen a hosszútávra is tekintő ökopolitikai irány.

Hetvenkedőkatona 2009.04.30. 16:52:08

@elfelejtette:
Egyetértek, kiegészítve azzal, hogy kerül is.
(Csepeli időközi: 15 szavazat, újabb ajánlócédula-gyűjtési gondok)
Az MDF visszaszámol és pakol. Most már inkább az a kérdés, hogy mennyire tud elegánsan veszíteni, nagyon úgy néz ki, hogy nem nagyon. Na ez is bánt engem.

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 16:53:02

@elfelejtette:
Az én itéletem szerint az SZDSZ meglehetősen szélsőséges, nagyon nincs középen. Az MDFről pedig amit írtál nagyon jól példázza, hogy mennyire opportunista párt:

"nem képvisel markáns arculatot, helyezkedik a két nagy között, lehetőleg egyenlő távolságra"

Nem arról szól a dolog, hogy kiállnak az értékek mellett, amit képviselnek, hanem arról, hogy megkülönböztessék a képüket. Nincs arcuk, nem valami mellett, hanem valami ellen határozzák meg magukat.

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 16:54:14

"Hetvenkedőkatona: "még mindig LMP"

:)

Véraláfutás 2009.04.30. 16:55:49

@zsemle_géza:

Zokogd ki a vállamon, miket engedett meg magának az a csúnya, rossz Viktor bácsi? :D:D:D:D

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 16:57:33

@párka: ok, tőlem jöhet :)
ráadásul ez Hetvenkedőkatonának is tetszene

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 17:00:14

@Véraláfutás: nem értelek. Hiszen mindenki tudja, hogy Viktor okozta a válságot, az olaszországi földrengést, meg a cunamit is (amiről nem tudom, hogy miért nem tudott a magyar média magyarul írni, hiszen ez szökőár)

:)))))

Hetvenkedőkatona 2009.04.30. 17:00:52

@Tyrannosaurus Text:
Nem azt írtam, hogy tetszene, hanem hogy ez egy lehetséges dolog. De persze tetszene, lebuktam :)))
Egy bibi azért van vele, lakva ismerszik meg a menyasszony, ki tudja, milyenek lennének.

Hetvenkedőkatona 2009.04.30. 17:02:00

@Tyrannosaurus Text:
Azért, mert a szökőár az áremelkedés! :))) Persze erről is ő tehet...

KenSentMe 2009.04.30. 17:02:12

@attbar: Az a baj, hogy a Fidesz nem csak ugyanazt tudja csinálni, mint a szocik. Ezek a kreatív emberek, akik megszervezték a korona úsztatását, sajnos egy millió marhaságot ki bírnak találni. Megalapítják a Magyar Királyságot, és állampolgárságot adnak az összes liliomnak.

KenSentMe 2009.04.30. 17:03:41

Jah, ráadásul mostanában eléggé üres lehet a Fidesz pártkassza, ennyi szűkös év után, kíváncsi leszek, mivel töltik majd fel.

Karcolt lendület 2009.04.30. 17:06:22

@Samott:
Ez tévedés, Orbán valójában gyakorlatilag ugyanott van '93 óta (ebből a szempontból talán már '89 óta): az aktív munkavállalókra és a kis és középvállalkozások megerősítésére építi mind a gazdaság-, mind a társadalompolitikáját. Csak ahogy nőtt a Fidesz, lett néppárt és vont be újabb társadalmi rétegeket, úgy változott a körítés és a kommunikáció: '93-tól ugye a keresztény-konzervatív jobboldalt (ezt gyakorlatilag teljesen a magáévá tette) ill. városi fiatal középértelmiséget (ők részben elfordultak 2002-ben, ill. Mikola miatt protestszavaztak 2006-ban, valaki orbánfób lett, más most visszatér), aztán a szélsőjobbot (ami most válik le sikeresen - de ez nem is baj), illetve a nyugdíjasokat (2006-ban rövidtávon kevés sikerrel, mostanában úgy tűnik jobban). Más volt a vaker folyamatosan, de Orbán maga komolyabb beszédeiben mindig utal ez elején említett témára.

Az útépítés érdekes téma: politikailag utólag hiba volt, hogy nem nagyon építettek, viszont költségvetésileg bölcs. Nehéz kérdés. Ha az önkormányzatnál balfaszok voltak a fideszesek, akkor nagyon helyesen váltottátok le őket, ott is van egy elég szüttyedt slepp, nem jut mindenhova normális ember.

Említetted a koronaúsztatást: azzal nekem semmi bajom nem volt, ünneplés. Viszont akik igazán veszélyesek a Fidesz népszerűségére, az a kultúrális sleppjük: legalább olyan agresszívan eltökéltek a saját értékrendjük társadalomra erőltetésében, mint az SZDSZ-esek és hát tehetségben sem nőnek föléjük és a szolgálataikért elvárt anyagi kompenzációban sem lesznek szerényebbek. Nem, nem a Reakció szerkesztőségére gondoltam, még a korábban szocializálódott Fideszhez csapódott korosztály egy nyomulósabb részére...

@elfelejtette:
"A fiatalokat könnyen meg lehet fogni jó kommunikációval, fiatalos, modernséget sugárzó üzenetekkel, ez eddig az SZDSZ dolga volt. Ha nem társulnak az MSZP-vel, akkor majd a Fiatal Baloldal, vagy valami más tagozat fogja ezt tolni ezután."
Persze jó kérdés, hogy a szociknak ill. az SZDSZ-nek itt mennyi esélye van, ha az LMP némileg profibban kezdi el építeni magát a mostaninál. Liberálisak, szociálisan érzékenyek, zöldek - tökéletes koktél egy fiatalnak és még homályos ügyeik sincsenek.

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 17:07:27

@Hetvenkedőkatona: ellenzékben szívesen "kipróbálnám" őket.

elfelejtette 2009.04.30. 17:07:32

@VRbagoly: Az MSZP és az SZDSZ kasszáján kívül mindegyiké üres.

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 17:10:20

@elfelejtette: és ők a mi zsebünkből töltötték fel a magukét :(

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.04.30. 17:11:53

@attbar:
Nézd, nem feltétlenül.
Az mszp baja, hogy ott keresi a pénzt, ahol nincs.
Én p.l. a multicégekkel tárgyalnék, az adómentesség felfüggesztése, a profitkivonás meg hasonlók ügyében.
Azzal érvelnék, hogy jó, ki lehet vinni a profitot, de akkor egy olyan társadalmi instabilizáció következik be amely a profittermelést lehetetlenné teszi. P.l. egy népfelkelés esetés ( ugye, Argentínában is az következett be ) a profitráták súlyosan visszaesnek.
Sőt, egy esetleges instabilitás a környező országokra ( Ausztria, Olaszország ) is klhatnának a bankrendszeren keresztül. Szóval duplán rosszul járnának.
Egyébként az Orbánék már csináltak egy ilyen húzást 1999ben, amikor a biztosítókat államkötvények kényszerjegyzésére kötelezték, az árvízkárok fedezésére.

Továbbá a sarcokat úgy szabnám, hogy a középosztályt a egkevésbé érintse. P:L: NEM VEZETNÉM BE AZ INGATLANADÓT.
Mivel:
1. az igazán gazdag leoffshoreozza, hogy ne kelljen fizetni
2. a plebstől meg nincs mit elvenni.
Egyértelmű, hogy az ingatlanadó a gyarapodni kívánó középosztály sárbatiprására jön létre.
A Gyesen gondolkodnék. Hogy mik az előnyei és hátrányai a Gyes lerövidítésének. Ja igen : a gyerekek utáni támogatást meg az adóból tenném levonhatóvá.

Szerintem a multiktól elvett pénzzel ( egyfajta Roosevelti new Deal, cserébe stabilitást garantálnám ) a dolog lehet, hogy finanszírozhatóvá válna.

Véleményem szerint a fidesz putyin ellenessége kompenzálja azt, hogy a multikat így megsarcolná. Ugyanis Magyarországról kiszivattyúzott profit nem arányos a gázvezetékvitában betöltött földrajzi helyzettel : az utóbbi szerintem többet nyomhat a latban.

off
Egy kis megjegyzés Orbánról. Sajnos, a felesége nem talította meg a jó modorra, holott ez az asszony dolga lenne. A multkor találkoztam vele a reptéren, és " Tiszteletem, Miniszterelnök úr" megszólítással köszöntöttem. Erre ( alig hittem a fülemnek ) "Erőt, egészséget" tel válaszolt. Nos, egy miniszterelnök(jelölt)nek célszerű megtanulnia, hogy választóinak a helyszíntől és a választótól függően máshogy köszön. ( P.l. gazdáknak nyugodtan lehet erőt, egészsétetezni. Egy reptéren, egy nyilvánvalóan nem gazdának kiinéző embernek viszont nem köszönünk vissza így )
Már amennyiben a fidesz a középosztályra, mint legfőbb bázisára akar a jövőben is támaszkodni ...
on

elfelejtette 2009.04.30. 17:13:33

@Tyrannosaurus Text: Mindegyik a mi zsebünkre pályázik. :D

elfelejtette 2009.04.30. 17:16:07

@Karcolt lendület: "Persze jó kérdés, hogy a szociknak ill. az SZDSZ-nek itt mennyi esélye van, ha az LMP némileg profibban kezdi el építeni magát a mostaninál."

Ha azt nézzük, hogy egy jó kampányhoz egyrészt kapcsolatok, másrészt pénz kell, nem is olyan esélytelenek. A fiatalok azonban nem a legjelentősebb csoport. Egy kis párt 5%-a sem jön ki belőlük, egy tömegpárt bázisát tekintve pedig alacsony az arányuk. A fiatalok nem nagyon mennek szavazni.

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 17:17:47

@elfelejtette: nekem azért nem mindegy, hogy a lopott pénz milyen mértékben hagyja el az országot (és itt nem az offshore cégekre gondolok), hanem a protekcionizmusra.

somogg (törölt) 2009.04.30. 17:18:41

Scaramella va alla guerra,
lehet, hogy azert koszont erot egeszseget, mert meglatta benned a komcsit. Gondolok itt a profit kivonas otletere. Altalaban az arbevetel 70-85%a helyben marad munkaberek, kozuzemi-, es berleti dijjak formajaban. Neked ez nem eleg? Kevesebbet kene koltenie koltsegvetesnek. Egyebkent mi ez a hulyeseg, hogy a felesegenek kellet volna megtanitania? Talan a szuleinek nem?

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 17:19:41

további jó hajtépést , és jó pihenést a hosszú hétvégére mindenkinek

Közöd?? (törölt) 2009.04.30. 17:20:57

ez elég nagy tragédia, előrevetíti Magyarország tragikus sorsát. a sok debil yuppie fideszes fiatal...

Karcolt lendület 2009.04.30. 17:22:52

@Spirál:
Meglehetősen sok ki nem kényszerített hibát elkövetett az MDF, a Fidesz-közeli sajtó ezt csak kihasználta, nem előidézője volt. (Pl. Almássy Kornél rettenetesen undorító kinyírása.)

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.04.30. 17:25:26

@Karcolt lendület:

Én is nagyon bízok abban hogy igazad van : hogy t.i. a fidesz a középosztály pártja marad.
Tény, hogy amíg ők kormányoztak, ennek valam látszatját is adták ( Széchenyi terv, K+F, lakáshitelek ). De ez régen volt. Azóta nagyon sok minden megváltozott ( p.l.a fidesz néppártosodott, nyilván a nyugger a magasabb nyugdíjban érdekelt, nem lehet mégegyszer úgy maguk ellen fordítani őket, mint az ominózus 19KHUFfal. )

Mindenesetre én ( minden igen komoly fenntartásom ellenére ) azért szavazok a fideszre, mert a középosztály csak benne reménykedhet. Az mszp ? Járadékosok pártja. Szdsz ? gazdasági elit. Mi meg pont a kettő között helyezkedünk el.

A fidesz vezetők ( másod és harmadvonal ) arroganciája kezdi a kommerekét közeliteni. Csak egy példa : Palatinus Woth nevű valaki. Nos, ez a Woth azt hiszi, hogy ő valaki, ennek megfelelően magas lóról beszél a segíteni kívánó szimpatizaánsokkal. Mondjuk azért erre vigyázni kellene, mert a fidesznek a középosztálybeli szimpatizánsok jelentik azt a bázist, amit az mszpnek a nyuggerek meg az összeharácsolt milliárdok.

Kövér László is mondott érdekes dolgokat. P.l. hogy nekünk kvázi "kötelességűnk" rájuk szavazni, merthogy "van egy deal a fidesz és a polgárság között". A XI. kerületi pártfőmuftik meg teljesen fel voltak háborodva, amikor a Kupper András centrumos ügyeit kérdezgettük.

Egy szó mint száz : aki az életben boldogulni akar a saját erejéből, nem az állam vérét szívva, az ne szavazzon az mszpre, hanem szavazzon a fideszre, szerintem. De azért az ilyen stílusbeli dolgokra jobban oda kellene figyelni.

Véraláfutás 2009.04.30. 17:29:04

Ez a multik kimennek című opusztól mindig nevetnékem támad. Mindig az a szlogen, hogy ha nem jutnak állami támogatáshoz, meg adókedvezményekhez, akkor kimennek. Ja menjenek, jön be helyettük másik, akik nem jutottak be (sok ilyen cég akad), és inkább fizetnének, mert igaz nem lenne akkora mértékű a haszonkulcs, de még akkor is megérné nekik... A hiéna mentalitású cápák meg húzzanak el és szívatyúzzák ki máshonnan a tőkét.

Egyébként meg ennyit a politikai elitünkről, az a tipikus vizet prédikál, bort vedel effektus:
www.hetivalasz.hu/cikk/0904/ciprus_offshore_oszko

Peter252 2009.04.30. 17:40:21

Nálam 2 pezsgő fog durranni a szdsz esetében:), de egyszerre 6, ha végre a "korszerűen konzervatív", Dávid-Herényi-Bokros féle mdf is kiesik az EP választáson, de lehet, 8-10 is, ha meglátom a Herényit még a Napkeltében, amint bizonygatja, hogy Gyenesei frakciótagságával nincs semmi probléma, sőőőt, szakértővel állunk szemben:)))

andreasue (törölt) 2009.04.30. 17:43:24

@medve2: Téged személyesen informálnak a Jobbik vezetői, amikor "Moszkvába mennek a pénzért", vagy ezt maga ViktorViktor mondta Neked?
Nem hiszem, hogy tömegével járnának MSZP és Jobbik között ingadozó potenciális választók a Jobbik lakossági fórumára.
Aki máig nem kapcsolt, az MSZP-vel kapcsolatban, azt csak a tarkónlövés győzi meg.
Morvait én sem tartom igazán szerencsésnek, mert gójt is találhattak volna, hamár ugye nááácik! :) És ugye Balónak sem kell majd messzire menni az infóért...

Karcolt lendület 2009.04.30. 17:45:34

@Scaramella va alla guerra:
Az azért szomorú, hogy ez a másod-harmadvonal annyit nem tanult 2002-ből, hogy a lekezelő arrogancia nem jön be. Ha egy valamilyen szintű főnök így beszél a szimpatizánssal, az nem lesz annyira lelkes, ha nem lesz annyira lelkes, nem hoz annyi szavazatot és baszhatják a közvéleménykutatásokat... Nomeg egy pártban mindenki felelős a róluk kialakult összképért, nemcsak saját magáért.
Szerintem most nem szavazok rájuk, inkább az LMP-re, érezzék a parlamenti pártok az elégedetlenséget és a kívülről jövő konkurrenciát. Valamikor azt írtam, többet nem szavazok protest, oszt mégis - mégha ez nagyrészt az MSZP, SZDSZ, kicsit meg a Fidesz általános kommunikációja ellen szól. Az MDF már ennyire sem érdekel, egy tényleg konzervatív-liberális párt jó lenne, de Dávid Ibolyát nem becsülöm semmire, Bokrosnak meg rengeteg EÜvel ill. oktatáspolitikával kapcsolatos nézetével nem értek egyet - határozottan károsnak tartanám ezek jó részét.

Karcolt lendület 2009.04.30. 17:47:53

@tevevanegypupu:
ergé járókeretes poénja szerintem sem volt túlságosan elegáns.

z 2009.04.30. 17:48:21

Ennyire szar kormányunk és ennyire nulla miniszterelnökeink még soha nem voltak, mint az elmúlt 7 évben. Az MSZP jól beígért mindent, aztán hazudozott, a közigazgatási, egészségügyi és a többi fontos reformba vagy bele se kezdett, vagy beletört a bicskája. Az egyetlen értékelhető dolog talán az autópályahálózat bővítése és egy pár új Duna-híd, de azért egy jó kis viadukt ott is befigyelt. Miután Gyurcsány lejáratta magát, ahelyett hogy elhúzott volna, végignézte a rendőri túlkapásokat, és azt, ahogy ezért a felelősöket kitüntetik, 3 évvel később pedig itt hagyott egy kifosztott, megosztott, szétvert országot. Közben kisbarátja az SZDSZ szintén semmit nem csinált csak a nyálát verte, büszke rá, hogy ők szüntették meg a sorkötelezettséget (ez az egyetlen dolog, amit 20 év alatt képesek voltak megcsinálni), a kapuzárási pánikba pedig beszállt a konda legnagyobb disznaja, Demszky Gábor is, aki olyan áron építtet ide metrót, hogy olyat még a világ nem látott, ahelyett hogy előbb kivakarná a szarból meg a szmogból a saját játszóterének tekintett Budapestjét.
Aki ezek után képes a népszerűtlenségüket azzal magyarázni, hogy az emberek a hülyék, nem pedig ők, az egész biztos, hogy nem normális. Én, bár a belem kifordul tőlük, elmegyek majd a Fideszre szavazni, mert bár eddig nem volt szokásom a szavazás, a régi banda helyett már bárkit szívesebben látnék, akár Joszip Sztálint személyesen.

Peter252 2009.04.30. 18:10:45

Az EP-n kiesik az szdsz és az mdf, de a 2010 es választáson beszavazzák majd megint a szoci átszavazók Budapesten, cserébe Demszky újra közös főpolgármesterjelölt lesz 2010 ben és a szoci szavazókkal sajnos újra megválasszák.

A másik lehetőség, ami Pécsen most helyileg lesz, az Olajfa, az mszp-szdsz-mdf közös listán indul, Szili pedig miniszterelnökjelölt lesz, na ettől félek, itt csak hajszál, pár százalék fog dönteni...

S. Annyi 2009.04.30. 18:55:57

Azért ez megnyugtató. Csak minden tizenhetedik fiatalnak nem fejlődött ki az agya.

Kerek négyszög 2009.04.30. 19:16:25

@Naumov: A sok adócsaló tolvaj mind fideszes.

hufnagel@citromail.hu 2009.04.30. 19:21:11

Már nyomatni kellene ezerrel az ellenkampányt az MSZP ellen, ha végre valami hatalmas és brutális vereséget akarnak rámérni erre a vörös csürhére.
Nagyon nagyon csodálkozom a Fideszen azért, hogy a sok ostoba egyfogú nyugdíjast még nem győzködi kellőképpen arról hogy bizony ez a banda elvette tőlük a 13. havi nyugdíjat.
A 2002-es választásokon a mocskos komcsik által hazudott 19 ezer forinttal micsoda fidesz-gyűlületet tudtak ébreszteni a máig mszp rajongó pénzéhes, éhenkórász, minden baromsággal átverhető nyugdíjasokban. Akik egy pörköltért, ingyenvirsliért, lejárt szavatosságú konzervekért, netán olcsó sörért vagy szines lufiért még mindig megvehetőek.
Ma már még a csapból is annak kellene folynia, hogy az mszp elvette ...!
SOHA nem szabad elfelejteni, hogy az mszp akkor is hazudik amikor kérdez! A megvádolt fideszesekről sose lett bűneset, de mostanában nagyon gyűlnek a sitten a tolvajelvtársak. A baloldali szavahihetőség ára kezd megjelenni a piacon.
VIGYÁZAT!
Holnap május elseje lesz, (világ prolijai, közösüljetek!) kádárnépe büdös prolija megint vörös mézesmadzagokkal lesz elámítva a hagyományosan bolsevista rendezésű majálisokon!

heima (törölt) 2009.04.30. 19:26:46

@Samott: az lenne az igazi, hogy ha a válságkezelés, az árokbetemetés, a felelőtlen ígérgetések beszüntetése és az összefogás jegyében a Fidesz feloszlatná magát!

hufnagel@citromail.hu 2009.04.30. 19:28:18

@légycsapó:
De szánalmasan hülye vagy, máig egy fideszes se ül a sitten, mert közben valahogy kiderült, hogy a hamis vádak jó szokás szerint csak mszp-s hazugságok.
Keller valahogy nem talált semmit pedig hű de nagyon erőlködött.
Mostanában azonban a legfőbb ügyésznek egyáltalán nem nagyon kell erőlködnie, hogy ál-vádiratokat gyártson,
és inkább azon kellene nagyon erősen elgondolkodnia, hogyan és miből épülhetnének mihamarább újabb börtönök a sok lebukó komcsi tolvajelvtárs számára.

tevevanegypupu 2009.04.30. 20:11:26

@Karcolt lendület:
mindnyajan juthatunk meg olyan helyzetbe, kulonben nem is kell hozza meg idosnek sem lenni.
De ahogy az egyik kommentelo reagalt ra, az azert tulment azon a hataron, amit esetleg megbantottsagaban erezhet valaki..

Scaramella va alla guerra · http://www.youtube.com/watch?v=q1TIv7Rd3kk 2009.04.30. 20:19:11

@Peter252: Az optimista szcenárió szerint viszont nem lesznek kommer átszavazók, mert a kommereknek maguknak is kell az a pár szaros voks.
Most nem lesz mszps vokstenger a poolban.

Kivlov 2009.04.30. 20:25:39

@attbar: én meg azt tartaném szégyennek ha a szadesz bejutna. népnyúzó, idegenszolgáló, "seriff" párt: megkavarják a sz*rt aztá van képük a másikra fogni. tetvek. Az meg, hogy egy nemzeti érzelmű, egészséges nacionalizmust hirdető párt bejusson, evidencia kellene, legyen. De hát ebben az országban szégyen az is, ha egy nemzeti ünnepen a dal alatt énekled a Himnuszt, mert a szoclib társadalom (és média) retteg a piros-fehér(-zöld) színkombinációtól.

jozicsenko 2009.04.30. 21:58:46

@légycsapó: ha jól sejtem, te vagy az az 1/17 fiatal, akinek nem fejlődött ki az agya

nem baj, van idő, ha más nem jó leszel Főpolgármesternek

Demszkynél csak jobb leszel

no, komolyabban: hmm, fidesz és az adók: ez önmagában egy diplomamunkát megérne

lássuk, kispajtás:

1. TB járulék, 44%ról 29%ra csökkent: iszonyat könnyebbség a munkaadónak
2. nőtt a minimálbér, ami elég sok bért vitt be a feketegazdaságból, szélesítette az adóalapot
3 Társasági adó csökkentés (megnemmondom már, mennyi)
4 családi adózást vezettek (volna) be - az mszp a gondolatát is eltörölte
5. segély csak akkor a diáknak,ha tanul -ma hozzák talán vissza?

nem ragozom, este van: Keller Laci bácsi hány fideszest csukatott le? pedig kapart az öreg, de nagyon!
most hány mszp-s, szdsz-s vezetőt csuktak le? nem egyet kispajtás!

@Kivlov: sajnos igazad van: 2006 augusztusában azért támadtak meg egy olimpikont Bp-en, mert magyar zászló volt nála? belső szerbiában még megérteném (illetve nem, de mindegy), de Butapesten? liberális mocskos banda

@Peter252: sokan leszünk részegek, ha kiesik az szdsz, legalább a pezsgőiparnak jót tesznek a liberálisok...

Tyrannosaurus Text 2009.04.30. 22:23:41

azt a mocskos antiszemita mindenit ennek a magyarkodó bandának, hogy így beszélnek erről a szelid, haladó és az ország érdekeit védő szdsz-ről....hoppá....ebbe én is beletartozom.

már teljesen kezd meghülyíteni ez a balos média

Egyébként pedig tényleg nagyon hatékonyan védik az ország érdekeit. Ja, hogy az az ország nem Magyarország...?

Kopiás Attila Steve 2009.05.01. 11:49:48

Na most kivételesen nincs időm átolvasni pár száz kommentet, szóval bocs, ha valaki írta már, de szerintem két dolgot figyelembe kell venni.

- A Fidesznek kimagaslóan erős az identitásképző szerepe, nála csak a radikális jobboldalnak (Jobbik), illetve a radikális baloldalnak (true kommunisták) erősebb, de még az előbbiek is sokkal kevesebben vannak, az utóbbiak meg pláne. Értem ez alatt azt, hogy a fiatalok közül mszp-re általában az szokott szavazni, akit elrémít a fidesz valamelyik baromsága, az mszp-ről meg egyszerűen nem tud sokat. De ebben a korcsoportban soha nem is nagyon volt "emeszpésnek lenni feeling" divat. A szadisok között volt némi, de az se ilyen erős, meg már az is a múlté. Értitek, most arról beszélek, hogy egy párt 100 szavazójából hány az, aki magát a párt hívének mondja, és ebben a radikálisok után a fidesz vezet.

- Nem tudom, ki mennyire emlékszik milyen volt 2001-ben a feeling, de akkortájt a fiatalok inkább balliberálisnak mondták magukat. 97-ben ugyanazok meg még megintcsak fideszesnek. Egyszerűen ellenzékinek, pláne nagy ellenzéki párt hívének lenni viszonylag menő mindig is, a lázadás komformista formája, veszélytelenül ki lehet élni az "én nem félek a kormánytól" feelinget.

Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy azért nem arról van szó, hogy innentől mindenki mindig fideszes lesz, sőt. Az, hogy a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága a teljes társadalmon belül akkora vagy kisebb (felméréstől függően), mint a politikát elutasítóak aránya, azért nem arról árulkodik, hogy valami hőn szeretett formáció lennének. Sőt, kormányra kerülve ugye eddig mindig drasztikus népszerűség-csökkenés következik be. Emlékszem, 98-ban fideszesként mennyire gyorsan égő lett a dolog, nem irigylem azokat, akikre most ez vár... :+)

heima (törölt) 2009.05.01. 11:55:35

@KA_Steve: tudod mi az igazán égő? hippinek lenni 2009-ben :D

Kopiás Attila Steve 2009.05.01. 15:46:36

@heima: Én egyre biztosabb vagyok benne, hogy te paródianick vagy, az mindent megmagyarázna... :+)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.01. 15:50:07

@heima: furán vonzódsz a politika egyes ágaihoz.

@KA_Steve: ezen én is sokat gondolkozom, és néha-néha már én is ezt hiszem.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.05.01. 17:38:43

"Minden tizenhetedik fiatal emeszpés"

Mivel a fiatalok túlnyomó része nem követi a politkát, s abszolúte nem tudja, hogy miről is van pontosan szó. Csak annyit tud, hogy a maszop NEM MENŐ, és "gyurcsány takarodj". És a fiatalok alapvetően mindig az aktuális divatot és trendet szeretik követni...

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2009.05.01. 18:04:28

@Bezuhov:

>És a fiatalok alapvetően mindig az aktuális divatot és trendet szeretik követni...

Ezért van a gimnazisták között annyi jobbiknyik :(

@KA_Steve:

>azért nem arról van szó, hogy innentől mindenki mindig fideszes lesz, sőt.

Nem, de az is fölöttébb valószínűtlen, hogy egy mai fideszes fiatalnak egyszercsak megtetszik Lendvai, Kiss, Burány stb. pártja csak mert menő ellenzékinek lenni. Valószínű, hogy 2014-ben a Fidesznek erős ellenzéke lesz, de nem biztos, hogy az az Emeszpéből és kistestvéreiből fog állni. Lehet, hogy addigra valami új párt is megjelenik (mondjuk nem hiszem, hogy az LMP).

Ha az MSZP annyira meggyengül, hogy már nem lesz esélyes a kormányzásra, és talán szét is esik, akkor újraszerveződik a pártredndszer. Ez azt jelenti, hogy talán elkezdődhet a valódi politikai versengés: már nem az lesz a választás tétje, hogy "visszajönnek-e" ezek a balfácánok, hanem értelmes pártok között lehet választani. Ezzel a Fidesz elveszti mostani (egészségtelen) kvázimonopol helyzetét, és ennek sok mindenki örülni fog (én is).

Föntebb belinkeltem pár régi közvéleménykutatást, melyek megmutatják, hogy akkor, amikor a fiatalok nem voltak túlnyomórészt fideszesek, akkor is nagyobb volt köztük a fideszesek aránya, mint az idősebbek körében. Tehát a korosztályok közti pártpreferencia-*különbségek* nem nagyon voltak mások akkor sem, amikor mondjuk a Fidesz és az MSZP népszerűségének aránya majdnem a mostani fordítottja volt.

De aki ma fideszes, az gyakran csak antiemeszpés, és ha az emeszpés fenyegetés megszűnik, akkor ez a tábor gyorsan sokfelé oszolhat.

heima (törölt) 2009.05.01. 19:15:45

@KA_Steve: én meg úgy vagyok vele, hogy értelmeset még nem olvastam tőled - ezzel nehéz küzdelemben állsz calammal - de legalább mindig kileng a hippibalfasz-o-meter

Kopiás Attila Steve 2009.05.02. 00:27:13

@dzsucseharcos: Hát, én saját tapasztalataim alapján nem sok olyan időszakra emlékszem, amikor a fiatalok között menő volt kormánypártinak lenni, ebbe a fidesz-éra is beletartozik, sőt. Nem azért, mert mindenkiben ennyire erős lenne a jusztislázadunk, sőt szerintem nagyon sokan szívesen lennének az erősebb hajóban. De általában a kormányaink elég hamar vállalhatatlanok lesznek, majd ellenzékben elkezdik tolni, amit az ő ellenzékük is tolt és akkor meg ők a jófiúk. Én spec ezt akkor is unom, ha nagyon ügyesen bebetonozták a választási rendszerünkkel hogy nehogy konkurrenciájuk támadhasson...

@heima: Te komolyan nem akarsz leakadni egy monomániánál, mindig van valami új trip? A legutóbb még az volt a mánia, hogy Piaci Rés vagyunk, direkt azért indult a humanista mozgalom 69-ben Argentínában, mert ezzel majd 2009-ben jól ki tudjuk használni a Fidesz-MSZP tandem balfaszsága miatti űrt. Aztán jött az, hogy egy kifejezetten üzenet nélküli, üres kamu vagyunk, ami radikális szélsőbal dolgokat tol, ami önmagában édes képzavar. Most meg színes ruhában csellengő, társadalomból való kivonulást és tudatmódosító szerek intenzív használatára buzdító társaság vagyunk. Ha ez ennyire bejön, remélem, lehet kívánni, ma anarchista jehovatanú szeretnék lenni, holnap fasisztoid meleg, végül vasárnap szociáldarwinista, köszi. :+)

tevevanegypupu 2009.05.02. 00:52:09

nol.hu/belfold/_ha_a_ciganyokkal__zsidokkal_kezdik__a_baloldaliakkal_folytatjak_

Azert ehhez a kijelenteshez meglehetos batorsag kelett..foleg az tetszett - a tobbi mellett - hogy ha a baloldal eltunik, az orszag is vele egyutt. Azt viszont keszsegesen elhiszem, hogy Lendvai es Szekeres szamara vege lesz a vilagnak, ha esetleg mar nem ok kepviselik a halado, europai szocialdemokraciat a Parlamentben.

tevevanegypupu 2009.05.02. 10:48:32

@simonmondja.:
mindegyikhez..ez a cigany es zsidouldozes napi otszori felemlegetese es a retteges a baloldal eltuntetese miatt kicsit szanalmas, kicsit nevetseges es eleg izlestelen. Ez nem jatek, nem lehet zsarolas es tet egyetlen politikai csatarozasban sem. Es foleg nem igaz. Magyarorszagon - az Europai Union belul - ilyesmi nem letezik.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.05.02. 12:15:15

@tevevanegypupu:
Ja. Bár ez a rettegősdi nekem nem volt újdonság. A baloldal ráront nemzetére, a zsidók felvásárolják az országot, meg a cigányok teleszülik féle baromságok után.
Viszont az, hogy a nyugdíjasok ne fizessenek ingatlanadót, csak a családosok, ez szemétség.
És az, hogy az átlag panel értékéig ne fizessenek, az is.
Hogy jön ide a panel?
Mert annak van értelme, hogy mondjuk 60 négyzetméterig ne, vagy, hogy fejenként X négyzetméterig ne, de ennek nincs.
Az átlagpanel egyrészt eladhatatlan, másrészt nem mindegy, hol van.
Abszolút nem lehet ehhez ingatlanadót szabni.

tevevanegypupu 2009.05.02. 12:57:52

@simonmondja.:
minden oldal mond hulyesegeket. Nemelyik meg inkabb, attol fugg mennyire rossz a kozvelemenykutatasokban. Vagy jo, mert az i fokmero, bar nem tudom minek, eddig ritkan jott be.
Nyugdijasok viszont tenyleg nem tudom hogy fizetik meg - soknak van az orszagban meg regrol, mikor tanacsi lakaskent lehetett kapni, meg aztan csaladi is - borzasztoan nagy lakasuk, hat azokra vagyonokat lehet(ne) kerni. Kulonben tenyleg, manapsag ha jo helyen van a panel, ha esetleg mar felnottek a kore ultett fak, fuvesitveviragositva van, a hazakat felujitottak, az is "luxus" lehet..
Ugyanez a helyzet kisgyerekeseknel ahol fulig ulnek adossagokban, gyerekek havonta nonek ki mindent..hat tenyleg rohadt helyzet. Eleg erosen el lett szurva. Jelenleg lehet, hogy jogosan erzik ugy a zemberek, hogy a baloldal rarontott nemzetere.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.02. 13:09:38

@tevevanegypupu:

Az ingatlanadó gumicsont. Be fognak dobni 5 féle változatot, ijesztőbbet meg barátságosabbat, hadd vergődjön vele a közvélemény. A végén meg legföljebb lesz egy semmilyen megoldás, kicsike bevétellel, és egy hozzá tartozó drága apparátussal. De amíg a társadalmi vita szintjén folyik a szarfűrészelés a sajtóban meg mindenféle fórumokon, addig lehet sunnyogni, semmit sem csinálni, meg keresztülvinni egy pár olyan dolgot, amiről ilyenkor jótékonyan elterelődik a figyelem.

Pelso.. 2009.05.02. 13:24:26



Jozicsenko,

A tb járulék csökkent ugyan, ám az egészségügyi hozzájárulás:
98'-ban 2100, 2001-ben 4200 ft. Ez ám a könnyebbség.
A minimálbér nagymértékű emelése közvetlen következményeként jóval több járulék és szja áramlott a költségvetésbe, továbbá nagyon sokat ártott elsődlegesen a könnyű- és szolgáltató iparnak, termékeik versenyképtelenné váltak, jórészt a külpiacon.
A megnövelt min.bér max növeli az adótömeget, de hogy szélesíti azt...?
Szintén megérne egy diplomamunkát.

heima (törölt) 2009.05.02. 13:24:35

@KA_Steve: ne zavarjon össze a sok izmus, összefoglalom röviden, tömören: balfaszok vagytok.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.02. 13:52:58

@heima: mindig öröm olvasni, hogy egy igazi beszűkült seggfej próbál kiosztani másokat. Igen heima, egy az igazság: a PIAC JÓ és te vagy az isten, hozzád képest mindenki ostoba, aki nem hisz a piacfasiszta ideológiádban.
Sajnállak.

heima (törölt) 2009.05.02. 14:34:20

@calam: na, csak előbújik belőled a vérkomcsi, csak így tovább :D mondjuk az nagy kérdés, hogy ez a piactéma neked honnan jött, én nem nagyon emlékszem h megnyilatkoztam volna a témában.

Mindenesetre az megmosolyogtató, hogy beszűkülésről beszélsz, miközben bevallottan az agyi kapacitásod a zsidó-cigány-buzi-antifasiszta rendkívül nagy szellemi képességeket kívánó témákig jutott el...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.02. 14:42:10

@heima: nem, nincs szó vérkomcsiságról, élhetnél picit árnyaltabban. Ezt szerintem nem kell ennél jobban magyarázni. Sok mindennel lehet engem vádolni, ezzel biztosan nem.
Nem, szó nincs arról, hogy az agyi kapacitásom odáig terjedne, amiket te leírtál. Az, hogy miket olvasok/mondok/gondolkozom közel sem esik egybe azzal, amiket blogolok. Tudom, ez lehet hogy felfoghatatlan egy olyan embernek, akit csak az épp aktuális tőzsdeindex, forintárfolyam hoz lázba, de hidd el, az élet ennél színesebb.

jozicsenko 2009.05.02. 17:55:01

@Pelso..: mondom, ez egy több oldalú dolog, van benne hiba bőven, a fidesz hülyesége, hogy csak a DIPLOMÁS az ember - nézd meg, pl milyen hiány van jó szakemberből, mennyire kevés van belőle és mennyire szükség van rájuk Ny-eu-ban
sajnos a lengyel és nem a magyar vízvezetékszerelővel riogattak anno (ennyit az én baloldaliságomról)

no: komplexen nézd a dolgokat:

1. az EHO +2100 Ft/munkahely? osszuk vissza:
40e Ftos bér mellett (mert ugye ez lett a min.bér)
elötte: 40e Ft+44%TB + 3%MunkaadóiJ + 2100 Ft EHO = 60.900,-
utána: 40.000,- +29%TB + 3% + 4200Ft EHO= 57.000,-
Tehát már ezzel nyertek: igen, 3900,- FT könnyebbség fejenként, havonta
(az átlagbér már ekkor is 70 e Ft körül volt, a gyári szakmunkások nem minimálbért kerestek a suzukiban...)

2 .igen a könnyűiparnak betett, de ezt valójában csak előrehozták:
Vietnámmal, Kinával, stb NEM lehetett versenyezni: azóta többször kiderült, hogy a maláj, vietnám, kinai stb könnyűipar nem csak a környezetvédelem, egészségvédelem, gyerekmunka, stb terén nem foglalkozik az EU normákkal: őszintén: hány évvel hozták előre a buktát? mindegy, ez benne volt már akkor is a pakliban (nagyon demagóg, szűklátó körű nézet, hogy az orbán a hibás: vagy kértük volna a felvételt a kinai népi köztársaságba?)
3. No: azzal, hogy a minimálbért megemelték, nőtt az adóalap (ne felejtsd el, hogy az mszp csak az adóteher emelését tudja elképzelni, míg a fidesz az adóalap szélesítésével szedne be több pénzt), több adó folyt be, mert a minimálbéresek jó része eleve fekete gazdaságban dolgozott, ez a kötelező része a dolgokna...
4. azok a tömegek, akik tényleg minimálbért kaptak, ezzel több pénzt kaptak, ami ugyan a multinak +40% költségnövekedés volt, de azt mind a hazai piac szívta fel: mondanám, hogy jajjjjj, dehát a munkaadó költségei, stb, DE: ez mind a hazai keresletet élénkítette: olyan termékekre lett kereslet, olyan dolgok kerültek be a köztudatba, amik elötte nem voltak mindennaposak, szélesebb tömegek számára lettek elérhetőek: mobiltelefon, internet, DVD-k, stb... Igaz, kellett hozzá késöbb a sulinet (ez már más kormány volt) DE: ha nincs adóalap, amiből visszaigényeled a géped árát, meg sem veszed...

Összességében: a magyar munkavállalók kb 1/4e minimálbéres, ők helyből több pnzt kaptak, a munkaadóik nyeresége visszább esett a bérköltség miatt, de mivel ezek az emberek több pénzt költöttek el, ezért szumma nőtt a forgalom - átrendezték a munkapiacot Orbánék, de csak egy szükséges dolgot hoztak előre
a maradék 3/4 meg többet ért a munkaadónak...

bz249 2009.05.02. 19:15:52

@jozicsenko: ezt az ipar/minimálbér izét amúgy sem értem... egyszer valaki elmondhatná már, hogy mégis mire akarjuk itt Magyarországon az alacsony hozzáadott értékű ipart alapozni (mert ugye ennél számít, hogy mennyi is a minimálbér)

Könnyipar:
- az Alföldön hullámzó végtelen gyapotföldekre
- vagy inkább abból a fene sok olajunkból kellene műszálat készíteni

Nehézipar:
- a kimeríthetetlen szénkészleteinkre (mint pl. Kína)
- vagy a vízienergiára (mint a norvégok)
- esetleg inkább a vasércvagyonunkkal kellene operálni? (Brazília, Oroszok, India)

Mert sajnos az a helyzet, hogy az összes alapanyagot importálnunk kellene, utána meg az alig értékesebb terméket exportálni. Biztos orbitálisan sokat kaszálhatunk ezen... ennyi gazdasági haszon abból is származna, ha ehelyett csikket szedetünk a textilipari munkásokkal.

heima (törölt) 2009.05.02. 19:19:12

@calam: "sardobalo.blog.hu/2009/04/24/nyomor_a_ciganyok_korul?fullcommentlist=1#c5657600"


"Minket ezek a témák érdekelnek, ezeket ismerjük, olvastunk, tanultunk ezekről."

"Az, hogy miket olvasok/mondok/gondolkozom közel sem esik egybe azzal, amiket blogolok. "

:D:D:D

"akit csak az épp aktuális tőzsdeindex, forintárfolyam hoz lázba, de hidd el, az élet ennél színesebb"

ezt a karatergyilkolászást még gyakorold picit, mert még nem megy olyan jól mint a harcos antifasizmus. Mondjuk vedd elő a googlet, és meglepődve tapasztalhatod hogy soha nem kommenteltem tőzsde- és forint árfolyam témában :D

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.02. 21:18:12

@calam: még ha úgy is tűnik, hogy van:D

heima (törölt) 2009.05.02. 22:57:20

@calam: najó ennek már nincs sportértéke, további szép hétvégét :)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.05.02. 23:26:06

@heima: neked is! Remélem holnap is jó idő lesz. Bár sajnos dolgom van, óhogybasznámeg:)

(A :D-t azért írtam oda, hogy még véletlenül se folytassuk a vitát, mert nincs értelme. Egyébként tényleg nincs ellentmondás, mert érdekelhet más is, mint amit tanulok és olvasok. Amiről blogolok azokról tanulok, és olvasok, de emellett még sok minden más is. És ott nem csak én vagyok, hanem sokat mások is rajtam kívül, az ő nevükben hiba volt tőlem beszélni.)

tevevanegypupu 2009.05.02. 23:56:23

@Elpet:
jo lenne, ha igaza lenne, bar a penz az surgosen kellene a valsagkormanynak es ha lehet, akkor nem ok szeretnenek lemondani egyre tobb mindenrol, hanem szepen kernek minket, hogy inkabb mi..
"Szarfureszeles.." ez a szoosszetetel meg majd lehet, hogy klasszikussa valik.(:

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.05.03. 09:03:46

@tevevanegypupu:

Nézze, nyilvánvaló ostobaságokat beszélnek. Én egy olyan tervezetet hallottam, hogy 15 mFt-ig adómentes, fölötte 0,5 % vagy 1 %. Eleve komolytalan ilyet mondani, hogy 0,5 vagy 1 %, hát ez óriási különbség! És az értékmegállapítás fellebezhető.
Tehát 14.999.999,- értékű ingatlan esetén nem fizetek, 15.000.001,- Ft esetén pedig fizetek 75.000,- vagy 150.000,- forintot. Vagy csak a 15m fölötti rész adózik? Erről nem volt szó. És ha 15 m fölött a teljes érték az adóalap, el tudja képzelni, micsoda fellebbezési hullám indul meg, hogy értékhatár alá essen az ingatlan?
Ugyan már. Mit mondtak ezzel? Semmit, ijesztgetés csak. Egy benyújtott törvényjavaslat az már élesben megy, arról lehet beszélni. Ez így fing a nulláslisztben.

jozicsenko 2009.05.03. 10:12:23

@Elpet: amikor ezt korábban tervezték, már akkor is sok gond volt vele:

100 m Ft lett volna az adó értékhatára, dehát nem mondták, hogy mi legyen, ha
- az ingatlan egy panelház, ahol 30 család lakik: egy lakás lehet 7 milla, de együtt a panel már 200 felett van, innentől ugye a költséget szét osztva mindenki fizethet és ennek

- a fordítottja: ha van apu 150 millás háza R.dombon, amiben laknak 3an, akkor szétosztják papíron 3 részre, vagy 3 lakásnak jelentik be, és akkor ők már nem fizettek volna?

mondom, nem volt ez végiggondolva

sajnos az építőipar a legfontosabb iparág itthon, a belsőkeresletet, a munkakeresletet ez generálja a legjobban: ha az állam adókedvezményben lemond egy ház építésénél pl 20% kedvezményről, akkor a többszörösét kapja vissza, hisz az áfa, a min. bér adói, stb többszörösen jöttek vissza a közösbe

az igazi gond -szerintem- hogy az elvtársak még mindig nem hajlandóak magukon sporolni: tetszik vagy sem, ott kell kezdeni: dgitális tábla 30 MRD-ért? nem sorolom, ismeritek a listákat: sok-sok pénzt lehetne megtakarítani, csak az az elvtársaknak esne rosszul, nem a választópolgárnak...

nickleeson 2009.05.03. 11:04:51

@Scaramella va alla guerra:
.
Scaramella, valójában sajnos nagyon is szüksége van az országnak a multikra, méghozzá a TB hozzájárulások és az SZJA miatt, nem is beszélve a foglalkoztatásról. Mennyi olyan kisvállalkozás van, ahol öszvissz 4-5 dolgozó van, de egyik sincs rendesen bejelentve, vszínű azért, mert a vállalkozó nem bírná a terheket, de amúgy is sport az adóelkerülés. A bankok és multicégek alkalmazottai a szigorú könyvvizsgálás és presztízs miatt is mind be vannak jelentve, gyakorlatilag ezek a munkavállalók fizetik az SZJA és a TB hozzájárulás nagyobbik részét, ezek például a bankok, a service centereket üzemeltető nagyok, mint pl Exxon, BP, Diageo stb. Emellett ezek a cégek felszívják a nyelveket beszélő diplomás réteget, jellemzően 500-nál több alkalmazottal dolgoznak, viszonylag magas fizetést adnak, amiből viszont rendesen be vannak fizetve a járulékok. Épp ezért fontosak és örülni kell nekik. Emellett fontosak azok a középvállalkozások, amelyek elérik az évi 1 milliárd forintos adóbevételt (számomra valahol itt kezdődik a középvállalat), ezek fontos lenne támogatni, hiszen többségük egy jó ötletre, licenszre, piaci résre épülő üzéeti modellt alkalmaz. A kisvállakozások között sajnos rengeteg az eleve életképtelen, mert rossz az üzleti modellje, vezetése stb.. életképtelen dolgokra nem szabad szerintem adóforintokat ölni, viszont ha vmelyik jó, akkor meg kell adni neki a lehetőséget, hogy kinőhesse magát.
Ezért nem hiszek a nagy multiellenességben, ez szerintem eléggé szocialista felfogás...

tevevanegypupu 2009.05.03. 12:03:50

@Elpet:
ez igy ahogy mondja tenyleg nehezen lenne kivitelezheto..de esetleg hivatalt valoban lehetne ra epiteni.Talan ez a cel. Vegulis meg egy ev van a valasztasokig, addig lehetoseget kell adni a hiveknek, akik ott doromboznek az ajtajukon. Utanuk kell vagy harom ciklus, mig atlathatova lehet majd tenni az ugyeket.
süti beállítások módosítása