Kommentszűrés
’09 ápr
16
08:01

A füstmentes kocsmák földjén

Írta: Uzoni Ábel

 A bátor léptű és szép emlékű Bertie Ahern miniszterelnök (aki annak idején elengedte pórázáról a Kelta Tigrist Írországban) gondolt egyet 2004-ben, és belecsapott a lecsóba, hogy még az ükunokák is emlegessék nevét. Bevezette a füsttilalmat, így a zöld sziget lett az első hely a világon, ahol minden munkahelyen és közterületen, így minden kocsmában, étteremben, klubban tilos a dohányzás. De amíg a média folyamatosan hejehujázott a füstmentesség sikeréről, az alsó vizeken irgalmatlan feszültségek gyülemlettek fel. Az ír társadalom a mai napig sem tudja feldolgozni alapvető jogának sérülését. Ásatás a hamuhegyek alatt. Írországi pubok a millennium után, avagy akiket a törvény füstje megcsapott.

  Kimutatások szerint mindössze hétezren (!) szoktak le a dohányzásról a tilalom első évében, 2004. március 29. óta. Nesze neked, szabályozás, azóta az írek 29 százaléka dohányzik, szemben a korábbi 27-tel. Ráadásul az egy-két éve trendinek számító totális tilalmi szabályozás a recesszióba suppedő országban felesleges flanccá, nyugati majomkodássá kezd válni, hiszen sokkal nagyobb bajok vannak (lesznek) itt, mint például a munkanélküliség, kiújuló észak-ír erőszakhullám, kivándorlás. Lassan öt éve áll a tilalom, kialakult a szabad ég alatt cigizés hagyománya és infrastruktúrája.

 Ehhez minden pubot át kellett alakítani, a megoldások gyönyörűek. Van, ahol a hátsó udvarra, söröshordók társaságába irányítják a vevőt, ahol heideggeri magasságokba emelhetjük a durva hordókban rejtőző nemes anyag valóságát, hogy tehát a műalkotás is mindig úgy hever előttünk, akár egy zsák krumpli. A teraszokon meg ott sorakoznak a kandeláber gázkonvektorok, ergo a kocsma közönsége szabad ég alá költözik. Szűk átjáró, lichthof, kukákkal terhelt sikátor mind a dohányosok menedéke. Minden pubok origója, a dublini Temple Bar a lehető legelegánsabban oldotta meg a füstölést. A kocsma közepén kis átrium nyílik, mint az ókori római domusokban. Intelligens nyílászárókon lehet ki-be lépkedni, és a végtelenig hajszolni a cigi-sör-cigi-sör-cigi-sör mozdulatsort.
 
Itt a smokeasy!

 Legutóbb sikerült jó kilincset megragadni, és megtaláltuk azt a pubot, ahol mégis rágyújtanak! Bent!  Killaloe, Nugat-Írország. A scenario filmbe illő: éjfél után aki bújt, aki nem, lehúzzák a rolót. A pultnál négy-öt bizalmi vásárló támaszkodik. Megkezdődik az öt-hat éjfekete Guinness csapolása, mert a csapos is iszik végre egyet. A bárszékek nyikorognak, a kompresszor egykedvűen mormolászik. És akkor kattannak a gyűjtók, sercennek a kövek. Szinte egyszerre gyullad a narancsos szpotfény a cigarettavégen. Blázolnak a jó öreg írek. Csendes Rage Against the Machine-t képzelünk a háttérbe, de akkor szinte már giccses volna a kép. Pillanatképünk szereplői néhány homlokhorpasztás erejéig visszajátszák magukat a 2004. március 29-a előtti világba. Amikor még szabad volt. És ami után nagyon rossz volt. Azóta mindenki kint, kitagadva kénytelen hódolni füstszenvedélynek. Killaloe férfilakosságának nagy része is a hihetetlenül keskeny járdákra nyomul a kocsmasoron esténként, és kedélyesen ordítozik a szemközti hely ugyancsak blázoló közönségével.
– K.vára bib.szottul ki voltam akadva az összes politikusra, mikor bejött a füsttörvény! – festi elénk az akkori hangulatot a fenti kocsma egyik törzsvendége, akinek kutyája a városi legenda szerint a Guinnesstől nyerte fekete foltjait.

Kellékek

 Huzatos utcák és hideg udvarok. Egy cigihez még nem kell kabátot ölteni, de viharöngyújtó, télen ujjatlan, sűrűn szőtt vászonkesztyű azért nem árt. Jó, ha akad olyan ablakpárkány vagy kiszögellés, ami alkalmi korsópihenő gyanánt szolgál. Design center-esélyesek az országszerte kihelyezett, csikkekkel agyontömött faliszemetesek. A mi origónk jó ideig Killaloe marad, amely valami Dunakanyar és Balaton ötvözetű tájegységben fekszik, továbbá keresetlen hangulatú pubokkal rendelkezik. A fotókért köszönet Andrew O’Newcastle-nek, toljatok füstmentes élményeket svéd, amerikai, brit, stb. kocsmák mélyéről.

Címkék: dohányzás kocsma írország

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr21051811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.04.16. 10:54:36

@szomszédsrác: Ez mekkora szöveg! :D Jó arc vagy.

@molnibalage: Sörtől nem lesz tüdőrákod, májzsugorod vagy májrákod lesz tőle!
Sörtől nem lesz büdös a hajad, cipőd, inged, ruhád csak ha rád öntik! És a ruhák szaga ellen lehet tenni egy ősi dolgot!
KI KELL MOSNI ŐKET NÉHA!!!!

ÉS de, a sör csípi a szemed ha belemegy! A cigi is csak akkor csípi! :D:D:D:D

bz249 2009.04.16. 10:55:12

@molnibalage: dehogynem csípi, ha belefolyik továbbá még ragacsos is lesz tőle... igaz ez egy meglehetősen extrém szituáció szemben a mindenképpen meglevő füsttel ;)

garnéla mák 2009.04.16. 10:56:45

na és ha meg engem az zavar, hogy a kocsmában ordítoznak és emiatt károsodik a hallásom? nem azt kérném ilyen esetben, h mindenki kussoljon el, hanem picit halkabban társalogjunk, drukkoljunk, érezzük jól magunkat.
De persze csak szélsőségekben lehet gondolkodni: büdös lesz a rucim, EZÉRT nem megyek 10 éve semmilyen nyilvános helyre - gratulálok. Mert a szagelszívó, vagy a külön terem nem elég. Persze az lenne a legkényelmesebb, ha megpusztulna az összes dohányos, ugye? (komolyan, mint a vénasszonyok csendrendelettel, meg az éjszakai alkoholvásárlási tilalommal...)

coley 2009.04.16. 11:01:04

@bbjnick: Ez az érvelés logikailag csak azt támasztja alá, hogy az autózást is korlátozni kéne például a belvárosban.. de arra nem indok, hogy cigizést miért ne kéne..

Én mindkettőt támogatom.

coley 2009.04.16. 11:06:18

Amúgy nekem Norvégiából van tapasztalatom és ott is be van teljesen tiltva a dohányzás szórakozó helyeken. Mióta várom ezt Magyarországon, hogy úgy mehessen le bulizni az ember, hogy utána ne két nap legyen a felépülés a részleges tüdő elhalásból. Remélem még mindig nyugat felé tartunk, mert akkor talán megélhetünk még a többség testi épségét figyelembe vevő szabályozást is.

szomszédsrác 2009.04.16. 11:10:40

@molnibalage: sörtől a szád lesz büdös . ezzel kapcsolatban javaslom h nők ne ihassanak sört mert kurvára kiábránditó . továbbra se értem egyébként hogyha az egészségedet tudatosan rombolni mész le piázni , akkor miért aggodsz a picike kis tüdőd miatt , valamint h miért nem olyan helyre mész , ahol van nemdohányzó rész . a sarki késdobálokon kivül azért vannak olyan létesitmények , ahol erre is figyelnek :) ha érdekel , cigizős mutatott egy linket fennt , ott össze van gyűjtve pár , de több éves kocsmatapasztalatommal talán én is tudok mutatni neked párat :)

babraba 2009.04.16. 11:15:35

@szomszédsrác: ugyan már, ugyan már... balage barátunk a dohányos barátaival szeretne elmenni, de ők ugye cigiznek, tehát balage nem érzi jól magát... Ha külön lenne dohányos/nem dohányos kocsma/pub/táncoshely, akkor az ő barátai bizony a dohányzóba mennének, és balage otthon maradna! Na ezért küzd, mint disznó a jégen, bulizni akar ő is, de úgy, hogy csak ő érezze jól magát, illetve mindenki más alkalmazkodjon hozzá, mert ő a király!

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.04.16. 11:16:11

@Úlfhéðinn: Egyrészt, mint fennebb valaki okosan utalt rá, még a dohányzó személyzetet se kéne annak kitenni, hogy álló nap azt lélegezze be, ami egy dohányzó kocsmában van. Másrészt egyszer próbáld ki a sört(bort, bármit) pár nap nemdohányzás után! Le fog esni az állad. Én dohányosként kezdtem sört(bort, miegymást) inni, és a leszokás után erősen rácsodálkoztam, hogy milyen is a sör(bor, stb) valódi íze.

szomszédsrác 2009.04.16. 11:18:03

@babraba: én megértem persze . ezesetben iwiwre fel , keressünk neki uj , nemdohányzós barátokat :)

Delinquent 2009.04.16. 11:18:33

@szomszédsrác:
Mar nem tudom ki fogalmazta meg jol de a lenyeg az hogy te zavarsz masokat azzal ha dohanyzol, mig egy nemdohanyzo nem zavar teged azzal ha nem gyujt ra. Igy logikus hogy menj ki cigizni az utcara, vagy a hordos reszre, raadasul miert olyan nagy gaz ha nem szivsz el egy este egy doboz cigit?
Mondom megegyszer, en is dohanyzom, de jobban erzem magam ha csak par cigit szivtam el az este, nem beszelve arrol hogy a masnapossag is kellemesebb :)

Uzoni Ábel · http://ezerleutes.freeblog.hu/ 2009.04.16. 11:19:38

@M. Péter:
Dohanyzok aranya Irorszagban es egyeb adatok:
en.wikipedia.org/wiki/Smoking_ban
- ez kicsit hosszu cikk, keress ra Ireland keresoszoval.
Es meg ez:
www.irishtimes.com/newspaper/breaking/2008/0429/breaking65.htm

Darth Revan 2009.04.16. 11:21:05

A legjobb dolog irorszagban a dohanyzasi tilalom.
Otthon sehova nem lehet menni a sok bagostol, mindent teli futolnek. A legutobb, mikor otthon jartam kisgyerejkekel mentunk bowlingozni, de nem tudtunk maradni, mert egy tarsasag mellettunk el kezdett bagozni...

Iriorszagban viszont berhova mehetek, biztos lehetek benne, hogy a bagosok nem fognak osszebudositeni....

gyz 2009.04.16. 11:25:32

2% eltérés? Lehet, ha elvégeznék még egyszer a felmérést, pont fordított eredmény jönne ki.

Utálom a cigiszagot, sosem dohányoztam, ennek ellenére kicsit nagy a hiszti ezen a téren.
Nem tiltás kellene, hanem kultúra. Aki tahó, az tahó marad, aki nem, az figyel a másikra, megkérdezi, rágyújthat-e, stb.

A "kedvencem" egyébként, amikor a buszra felszáll a bunkó, és az utolsó adag füstöt oda fújja ki. (Cigizett a buszon? - nem. Vagyis nem bírságolható meg)

kötözködő 2009.04.16. 11:27:29

@molnibalage: "29 százalék. Ok. Magyarán 71% élvezi ennek előnyeit. Tetszik érteni? 70% százalék. Ilyen arányban még az alkotmányt is megváltoztatják. "
Ott a pont.

szomszédsrác 2009.04.16. 11:27:39

@Delinquent: egyáltalán nem zavar ha valaki nem akar cigizni és nem is akarja a füstömet szivni . le is irtam h vannak kulturált nemdohányzó szórakozohelyek :) mondjuk utcára -20ban nem szivesen járnék ki , de talán megoldanám .

babraba 2009.04.16. 11:30:16

@szomszédsrác: az nem lesz jó neki... Észrevetted már, hogy a nemdohányzók imádják úgy érezni, hogy akkor ők majd megmutatják milyen jó "nemdohányozni"? és márpedig Te érezd magad úgy jól, ahogy ők akarják... szóval balage (és a többi nemdohányzó) nem szeretné a mendohányos barátait, mert akkor nem tudna sírni... és nem tudna nevelelni sem, márpedig ez számukra létkérdés....

én nem dohányzom olyan helyen, ahol kisgyerek van, esznek mellettem (én sem szeretem, ha kaja közben rámfújják a füstöt, tehát nem dohányzó étterem pozitív, de csak akkor, ha van dohányzó terem...), DE: szeretek dohányozni, főleg alkoholizálással párosítva, és ha vki nem akarja a dohányfüstöt szívni, menjen olyan helyre, ahol nem lehet dohányozni, fentebb látható egy link, ahol olvashatóak a helyek... Jaaa, de akkor nem lehetne sírni, magunkba kellene nézni,hogy azért nem megyünk sehová, mert nincs kivel, és kiderül, hogy nem azért nem hívnak, mert ők dohányoznak, hanem mert nem kedvelnek az állandó okoskodás/beszólás miatt...

osborne 2009.04.16. 11:36:04

5 év az smafu idő egy ilyen társadalmilag megrögzött szokás változtatásán, 10-20 év kell majd, hogy lemenjen 20%-ra vagy később alá. Angliában ha jól tudom valóban csökkent de majd megnézem a statokat. (bár azok tudjuk mennyit érnek:)

szomszédsrác 2009.04.16. 11:38:25

@babraba: énis észrevettem már a nemdohányzó réteg elfojtott agresszioját amit nem igazán tudok semmivel se megmagyarázni . kisgyerek v kaja közelében evidens h nem gyujt rá az ember , én még azzal is megfejelem h tömött buszmegállókban és egyéb helyeken is visszafogom magam . kapcsolódó story MÁV dohányzó fülkéjébe becsücsült anyuka két kis édes csemetéjével . szoltam nekik h ez nem igazán lenne jo és inkább üljenek át a szomszédos fülkébe ahol nem lesz füst (MÁV szokásos kihasználtságon dolgozott tehát fél vagon üres volt) anyuka halálosan megsértődött lincseléssel fenyegetett h én ne befolyásoljam az ő döntéseit . ezekután egész uton nem gyujtottam rá , ne a gyerekek szivják meg a szülő ostobaságát .

somewhat damaged 2009.04.16. 11:38:49

"Az ír társadalom a mai napig sem tudja feldolgozni alapvető jogának sérülését."

Milyen alapvető jog, te szerencsétlen?

Ha nekem az a káros szenvedélyem, hogy szórakozóhelyen besörözök, bő lével hugyozok mindenhova, más meg moshatja utána a ruháját, cipőjét, haját, és ezért mondjuk felképelnek, akkor kezdjek el én is háborogni? Oldják meg a passzív hugyozók maguknak, ha nem tetszik, csináljanak hugyozásmentes szórakozóhelyet? Legyenek nemhugyozós meg hugyozós vagonok a vonatokon, azok számára, akik nem bírják ki egy órát se?

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.04.16. 11:39:42

Alkalmi dohányos vagyok, amikor a "nemcigi" korszakaimban vagyok, akkor kurvára zavar a dohányfüst. A barátaim azonban 95%-ban nemdohányosok. Ha házibulizunk és iszunk, akkor óhatatlanul rámtör a cigizés-ilyenkor kimegyek a teraszra, annak híján az utcára. De kocsmában rendeletileg megtiltani a dohányzást- kész bűncselekmény. Aki kocsmázni megy, vegyen fel vmi szar ruhát, amiért nem kár, mert úgyis bagószagú lesz- ezt a témát le is zárhatjuk.
Amúgy NEM Írország volt az első hely, ahol ezt bevezették, ebben a tekintetben is a U.S. jár az élen. Amúgy az írekkel egyetemben a világ egyik legdurvábban bagós országa, Olaszország is így tett.
És náluk - fura módon - működik a dolog.

inyesmester 2009.04.16. 11:40:19

Tehát már tudjuk, hogy az emberek kb 70 %-a ki nem állhatja a dohányfüstöt, ezért jogosnak érzik annak teljes tilalmát.
Ennél egy kicsit magasabb arányban utálják az alkohol szagot, vagy az átható étel szagot.Gondolom ezek után természetes elvárás, hogy a kocsmákban ne lehessen alkoholt, az éttermekben pedig ételt kapni, hiszen ezek a szagok zavarnak másokat.

gyz 2009.04.16. 11:42:33

@szomszédsrác: ezzel mondjuk az a baj, hogy ilyen fórumokban mindig a szuperfigyelmesa és intelligens dohányosok írnak, és természetesen nem miattatok lesznek agresszívek a nemdohányzók, hanem pl. olyanok miatt, amilyet én is emlegettem. És sajnos inkább a figyelmetlenek vannak túlsúlyban.

somewhat damaged 2009.04.16. 11:43:13

@coley: az autózás korlátozva is van (környezetvédelmi előírások), jobb helyeken pl behajtási díj :). További különbség, hogy az autónak van - vitatható mértékű - létjogosultsága, mert közlekedési eszköz. A dohányzás pusztán rekreációs tevékenység, ami az élvezője komfortérzetét szolgálja, és mint ilyen, sztm jobban tiszteletben kéne tartani azok érdekét, akiknek kellemetlen.

molaris 2009.04.16. 11:45:51

@molnibalage:
Rendesen félrevezettek. Nézz utána, ez komoly. Még 20 km- re a fővárostól is szennyezett a levegő. Mondjuk legközelebb, tényleg tiszta levegőt a Börzsönyben találsz. Meg a Vértesben.

TuskóHopkins 2009.04.16. 11:48:14

Azt hiszem hamarosan nem kocsmát nyitni lesz az üzlet, hanem dohányzót, ahol sört lehet fogyasztani...

Asidotus 2009.04.16. 11:50:01

Kurvára leszarom a dohányosokat, mert ők is kurvára leszarnak engem. Ilyen egyszerű.
Tőlem füstölhet, de nekem ne kelljen nyelnem a füstjét. Tőlem ihat, de ne üssön el részegen. Ilyen egyszerű.
Nem várom el tőle, hogy télen, a hidegben kint pöfékeljen, de akkor nekem is könnyebb a dolgom, mert kinyitom az ablakot, és mindjárt kiszellőzik. Ilyen egyszerű.
És ne keverjük a dohányzók üldözését pl. a zsidók üldözésével, mert senki sem születik dohányosnak, hanem saját akaratából válik azzá. Ezt mindenki tartsa észben.

zsolababe 2009.04.16. 11:50:39

szerintem nem az az erdekes, hogy tobben vagy kevesebben dohanyoznak emiatt, hanem az, hogy aki nem dohanyzik, annak nem kell elviselnie masok fustjet! Senki nem donthet ugy, hogy az en egeszsegemet rongalja csak azert mert annyira bunko, hogy nem tud otthon dohanyozni egyedul :)

szomszédsrác 2009.04.16. 11:53:12

tényleg nevetséges h én dohányzóként tisztában vagyok azzal h vannak nemdohányzó kocsmák , mig az összes nemdohányos eddigi élete során csak füstös pubokba járt .

Silent Bob 2009.04.16. 11:57:27

@szomszédsrác: OK, legyen a dohányzó/nemdohányzó kocsmák aránya a dohányzó/nemdohányzó emberek arányával egyenlő. ;)

szomszédsrác 2009.04.16. 11:57:46

@Nűnű: te pedig a tolerancia bajnoka vagy :) több gondolkodás kevesebb írás

WUT (törölt) 2009.04.16. 11:58:13

A dohányzás-tilalom természetes, magától értetődő. Én azt nem értem, aki ezt nem érti.. Talán azt képzelik a dohányosok, hogy majd én (is) szívom az ő füstjüket?! Hol élnek egyes emberek?

Sok blogon, fórumon a dohányosok leírják, hogy nem kéne őket terrorizálni, hiszen ők tiszteletben tartják a nemdohányosokat, stb.. ezzel a hétköznapi tapasztalataim ellentmondanak. Biztos vannak kulturált, figyelmes dohányosok, de én nem szoktam velük találkozni..

Terror. Kész. Ennyit érdemelnek. Zéró tolerancia.

szomszédsrác 2009.04.16. 11:59:14

@Silent Bob: ha kocsmárosoknak jo üzlet lenne akkor meglépnék . de a kocsmába járó emberek között gondolom a dohányzó/nemdohányzó arány nem igazán ugyan az , mint az egész társadalomra kivetitett arány , hiszen inni általában olyan emberek járnak el , akik annyira azért nem törődnek az egészségükkel :) tisztelet a kivételnek természetesen .

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.04.16. 11:59:59

@somewhat damaged: Városon belül autóval közlekedni (hacsak nem nagy/nehéz tárgy elszállítása a cél) ugyanolyan értelmetlen, és ugyanannyira csak az utas komfortérzetét szolgálja, mint a dohányzás.

molnibalage 2009.04.16. 12:02:34

@szomszédsrác: "sörtől a szád lesz büdös . ezzel kapcsolatban javaslom h nők ne ihassanak sört mert kurvára kiábránditó ."

És ebből te mit érzel, ha én iszom a sört? Azt, hogy más cigizik érezni.

"továbbra se értem egyébként hogyha az egészségedet tudatosan rombolni mész le piázni , akkor miért aggodsz a picike kis tüdőd miatt"

1-2 sör = egészségrombolás? Eszemfaszom megáll...

molnibalage 2009.04.16. 12:03:36

@babraba: Szövegértelmezéből 0 vagy, de ez nem lep meg. Ma ez igen gyakori.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.04.16. 12:06:06

@Dr. Zerge:

"Egyrészt, mint fennebb valaki okosan utalt rá, még a dohányzó személyzetet se kéne annak kitenni, hogy álló nap azt lélegezze be, ami egy dohányzó kocsmában van."

Igen, ez egy komoly érv. Az ilyen kocsmákban biztosítani kellene vmiféle hatékony füstelszívást. Sztem meg lehet oldani, valszleg csak pénzkérdés. Ha a tulaj rászán ennyit, akkor OK, ha nem, akkor no cigi. Nekem (vendégként) beleférne, még akkor is, ha emiatt esetleg drágább lesz a pia...

"Másrészt egyszer próbáld ki a sört(bort, bármit) pár nap nemdohányzás után! Le fog esni az állad. Én dohányosként kezdtem sört(bort, miegymást) inni, és a leszokás után erősen rácsodálkoztam, hogy milyen is a sör(bor, stb) valódi íze."

Meggyőződésem, hogy cigi nélkül fejreállnék annyi alkoholtól, ami cigivel simán lecsúszik. :)
Továbbá elhatározásom szerint csak alkohol, vagy kávé mellé gyújtok rá.
Még továbbá: és mivan, ha a sör meg a bor_valódi_íze nem fog tetszeni? Arról is mondjak le teljesen? ;)))))

molnibalage 2009.04.16. 12:06:42

@molaris: Aha. Szigetszentmiklóson lakom. Hadd ne ecseteljem, hogy mennyi idő alatt koszolódik el bármi, ha Bp-re megy vagy otthon vagyok 3 napig és, hogy mi ragad meg nap mint nap az orromban mikor fent vagyok egy átlagos munkanapon. Saját szememmel is láttam már mérési eredményeket. A bp-i levegő egy pöcegödör a vidékihez képest.

Joejszaka 2009.04.16. 12:06:52

@bbjnick:

- Az autó nem hasonlítható össze a dohánnyal, mert annak más haszna is van, mint a bagónak, ugyanis közlekedési eszköz... A füves cigivel összehasonlítható lehet, mert az is utazásra hív, de az sajna be van tíltva külterületen is.

- Az autót nem nem beltérben használják...

A kültéri dohányzással nincsen semmi bajom, azon kívül hogy bődületes ostobaság.

szomszédsrác 2009.04.16. 12:07:38

@molnibalage: az értelmesebb ötleteimre miért nem tudsz ilyen gyorsan reagálni ? nemdohányzó kocsmák listája ? megnézted ? nemtetszenek ? ajánljak többet is ?

flatus 2009.04.16. 12:08:14

Elfojtott agresszó okát nem érted?
Képzeld el naponta hányszor szembesül az ember a dohányosok mindenki mást leszarok magamon kívül mentalitásával.
Én ahol dologzom ott 20 emberből hárman nem dohányzunk, ja és ez egy közintézmény.Az ügyfelek fele megkérdezi ,hogy mitől van olyan büdös bagószag, mondom Ön szerint mitől lehet?
Az ügyfelek is elkezdtek dohányozni a zárt légtérben, egy ideig kizavartam őket,aztán hagytam hiszen a kollektíva is ezt teszi, ezt látja mindenki.
Eljutottam odáig, hogy az én irodám egyszerűen zárva van, kopogás, ki az, majd ajtónyitás, mert egyszerűen még az is poén egyesek szintjén hogy bagóval rohangálnak be a nemdohányosok irodájába és ott vigyorognak.
Én általában flegma arccal mondom el őket nyomorultaknak, aztán és vagyok a fasz mert így beszélek velük, na erre már csak a röhögés meg a szánakozás marad.
HA saccolnom kellene akkor a tapasztalataimra hagyatkozva azt mondanám ,hogy 10 dohányosból jó ha 1-3 az aki törődik is a környezetében lévő más személyekkel.
Aki meg a járművel károsanyakibocsátásval példálózik, az méltóztasson már sünt szarni ha ennyire primitív ,hogy keveri a szezont a faszommal.

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:08:43

Ostobák azok a dohányzásellenes fasiszta hisztérikák, akik azt hiszik, a dohányzás betiltásától bármi javulni fog. Ti idióta balfaszok, nem vettétek még észre, hogy a legjobb rendszer az, ha szeparálva is, de mindenki részt vehet az adott rendszerben?
Az IC-ken csak egy kocsi van dohányosoknak, és van vele probléma? Nincs. Aki dohányozni akar, odaül, aki nem akar, az meg nem fog dohányfüstöt sem érezni.

A munkahelyeken is ki kellett alakítani a dohányzó helyiségeket. Tiszta sor, és mindenki elégedett vele, kivéve az olyan fasiszta állatokat, mint ti, akik a teljes tiltás után hörögtök kéjesen sikoltozva.

Az autók ezerszer károsabbak bármilyen dohányzási módnál, az alkohol családokat, egzisztenciákat tesz tönkre.

Tiltsátok be tehát a belsőégésű motorokat és az alkoholos italokat is!

Jaa, az nem tetszene? Jaa, hogy kocsiba ülni és ott mereszteni a seggeteket jó dolog? Igaz, hogy közben négy ember oxigénmennyiségét égetitek el folyamatosan, súlyos asztmát, allergiát, légúti betegségeket okozó mérgesgázt pöfögve a levegőbe, de az rendben is van, igaz?
Azzal sem kell törődni, hogy alkoholos befolyásoltság alatt naponta több száz gyermeket feleséget és férjet abúzálnak, vernek véresre és teszik pokollá az életüket, az sem érdekel titeket, hogy az alkohol rombolja a mentális képességeket, de ez is rendben van, igaz? Fuldokoljon a gyalogos és sírjon csak a véresre vert gyerek, se az autót, se az alkoholt nem kell betiltani, csak és kizárólag azt a nyamvadt cigarettát!


Nem így gondoljátok? Akkor kussoljatok ti balfaszok és éljétek ki diktátori hajlamaitokat a kutyátokon!

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:11:24

@Joejszaka: De. össze lehet és kell is hasonlítani, mivel itt a káros hatásokról van szó elsősorban! Mindenkinek alapvető emberi- és alkotmányos joga úgy tönkretenni magát, ahogy akarja. Ha mások kárára való cselekvésről van szó, akkor meg az autók okozta probléma sokszorosan fajsúlyosabb, mint a dohányzás.

szomszédsrác 2009.04.16. 12:12:56

@KaraSaraqan: nekedis kevesebb kurvaanyád , több gondolkodás . a mondanivalóddal 100 % egyetértek , a stilusoddal kevésbé . igy nem igazán fognak komolyan venni kedves "fasiszta" barátaink . (imádom ezt a szót . bárhova be lehet szúrni)

rnmr (törölt) 2009.04.16. 12:13:59

csak azon tűnődtem, hogy a posztban és a kommentekben most a dohányzás szabadságát hirdetők, a tiltók fasiszta szemléletét elítélők, a tiltás intézményének teljes kudarcát bizonygatók vajon a kender fogyasztásával kapcsolatban is képesek lennének elfogadni ugyanezen, a téma kapcsán általuk is vállalt és képviselt érveket?

molnibalage 2009.04.16. 12:16:01

@szomszédsrác: Jó ötlet. Csak itton nem lesz ilyen.

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:17:26

@molnibalage: Vannak dolgok, amiket a legtöbb átlagpógár nem tud, mert az orvosok ritkán terjesztik.

1. a vörösbor (eredeti, nem pancsolt) vérképző hatású, menstruáció idején, vagy véradás után, illetve 35 év felett esténként egy pohár vörösbor egészségmegőrző és -javító hatású

2. a sör fokozza a vesék működését (is) illetve fontos tápanyagokat tartalmaz, ezért pl. veseköveseknek, vagy nehéz fizikai munkát végzőknek ajánlott a sörfogyasztás (munka után, vagy max egy üveg ebédszünetben).

3. a dohányzás az allergiás tüneteket csökkenti, vagy szünteti meg, mivel a füst miatt az orrnyálkahártya eltompul, a beszippantott pollenek nem tudják a hatásukat kifejteni. Napi 10 szál a maximálisan ajánlott allergiásoknak (nem kell letüdőzni).

Devil 2009.04.16. 12:18:55

@szomszédsrác: Elfojtott agresszio :) jo szoveg, kepzeld azt hogy valaki odaszarik a kocsmaba az asztalod melle, neked meg turnod kell. Mert jogai vannak.
Es hogy gyerekek kozeleben, buszmegalloban nem dohanyoznak? Dehogynem! Jatszoteren gyerektol 1 meterre mar siman. Vagy a kepujaban, mert ugye a szel megall a kapuban. Lehet ogy o nem erzi, de mindenki mas igen. Siman, anyukak ott fustolnek es leszarjak hogy mas gyerekek ezt beszivjak. Vagy epp az ovek. Terhes vagy szoptato not is sokat lattam mer fustologni. Persze, nem konnyu leszokni ha egyszer a dohanylobby raszoktatott. Csak a gyerekedet (es masoket is) mergezed.
Buszmegalloban nem dohanyzol? Akkor te vagy az egyetlen! _MINDEN_ buszmegalloban dohanyzik valaki! Csak te ezt nem mindig veszed eszre, mert a szaglasod mar nem olyan mint a dohanyzas elott volt. Es ha arebbalsz, hogy ne hanyd ki a beled a buztol. ragyujt valaki mas, nem vicc, nem tudtam az 1-es villamos akarmelyik megallojaban ugy megallni hogy ne ram fujja valaki.
Kocsma? Utana minden ruhat kimosni, hajat mosni (2x is) pedig nem vagyok tul igenyes, de azt mar en sem birom ha szarszagu vagyok utana napokig.
Ha nem bizor ki - erdemes elghondolkodni hogy jo-e neked ha ennyire fuggo vagy, jobb vagy-e mint a drogos akinek lonie _kell_ magat!
Az auto budos? Lehet, bar nem annyira mint a cigi, de az legalabb elvisz valahova. Ha mar a BKV nem kepes erre.
Szmog van? Jo, ne legyenm akkor a vizvezetek-szerelo mondjuk ma delutan helyett jovo honap 29.-en fog majd kijonni mert a kiskocsijat nehez attolni a keruleten es naponta csak 1 cimet fogad, azt is 5-szoros aron (mert a penznek be kell jopnnie, de autora, benzinre nem kell, ezert nem 10-szeres).

WUT (törölt) 2009.04.16. 12:19:56

@KaraSaraqan: "..kussoljatok ti balfaszok és éljétek ki diktátori hajlamaitokat a kutyátokon! "

köszönjük az intelligens megnyilvánulást. te legalább nem teszel úgy az internetes kommunikációban, hogy te mennyire hű-de-toleránsan/figyelmesen dohányzol. én ezt értékelem benned, respect! te leszarod, kész, fújod a füstöt mindenkinek a pofájába. egyenes ember vagy, valamilyen szinten ez szimpatikus.

egyetlen dolog zavar: minek próbálsz emellé még észérveket is keresni?? a dohányzás mellett nincsenek érvek. érvelni a dohányzás védelmében reménytelen erőlködés. maradj meg annál, hogy kapják be a nem-dohányosok, és kussoljanak. nem kell érvelni, és hidd el, hogy erre úgysem fogunk tudni mit lépni. az érveidet szét tudjuk szedni, de az őszinte haragodat és az elemi bunkóságodat nem tudjuk kezelni. nem kell érvelés. egy másik blogban egyik társad valami olyasmit írt, hogy "a nem-dohányosok nem tudnak mi t csinálni velünk, legfeljebb, ha már nagyon idegesítőek, kapnak egy pofont." erre nem lehet mit lépni, fel is adtam.

Silent Bob 2009.04.16. 12:21:01

@rnmr: Nekem is ez jutott eszembe. De nyilván nem, mert a fű drog és a DROG ROSSZ... éééérteeem?

szomszédsrác 2009.04.16. 12:21:24

@molnibalage: már van . átfutottál egy link felett amit feljebb cigiző nevű kommentelőnk adott meg . továbbra is csodálkozom h a harcos nem dohányosok annyira el vannak merülve szélmalomharcukban , h nem veszik észre , nincs miért harcolniuk . igenis vannak nem dohányzó kocsmák ahova le lehet menni azoknak , akiknek erre van igényük . többször ezt nem irom le , mert látom h az üzenet ugyse ér át a tuloldalra .

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:21:58

@szomszédsrác: igyekeztem durvább stílusban fogalmazni, mivel jó pár ilyen kört megfutottam már a wellnessterroristákkal az Index fórumain.

Ezeket se érvekkel, se tényekkel nem lehet meggyőzni.

A dohányzás lett az újkori mumus, holott az asztmás- és légúti megbetegedések száma a kocsiforgalommal egyenes arányban növekszik, az allergiás megbetegedések száma pedig a szójafogyasztás növekedésével.

Ráadásul egyetlen orvosi tanulmány sem tudta még bizonyítani, hogy a tüdőrákos megbetegedéseket elsősorban a dohányzás okozná. A dohányzás karcinogén hatású, azaz annál, aki hajlamos rá genetikailag, annál rákot okozhat.

Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy aki hajlamos pl. a tüdőrákra, az akkor is jó eséllyel azt kap, ha életében nem szagolt még dohányfüstöt.

WUT (törölt) 2009.04.16. 12:23:09

@KaraSaraqan: "1. a vörösbor (eredeti, nem pancsolt) vérképző hatású, menstruáció idején, vagy véradás után, illetve 35 év felett esténként egy pohár vörösbor egészségmegőrző és -javító hatású"

ez igaz. az alkohol és a cigi együtt viszont úgy szétbassza az ereidet, hogyha direkt az érrendszerednek a szétbaszása lenne a cél, akkor sem találnál jobb módszert.


".. 3. a dohányzás az allergiás tüneteket csökkenti, vagy szünteti meg, mivel a füst miatt az orrnyálkahártya eltompul, a beszippantott pollenek nem tudják a hatásukat kifejteni. Napi 10 szál a maximálisan ajánlott allergiásoknak (nem kell letüdőzni)."

ez simán hülyeség.

szomszédsrác 2009.04.16. 12:24:40

@Devil: arra , hogy vannak bunkó szerencsétlen érzéketlen stb dohányosok , nem az a megoldás h tiltsák be a cigit . aki gyerekek mellett rágyujt az ugyanugy rá fog gyujtani akkoris ha tilos . ne mond már h a mi hatékony rendőrségünk be tud tartatni egy ilyen tilalmat :)
másrészt ez ugyanolyan felelőtlenség mint piásan vezetni , az alkoholt meg mégse akarja minden második ember betiltatni

WUT (törölt) 2009.04.16. 12:25:50

@KaraSaraqan:

"..Ráadásul egyetlen orvosi tanulmány sem tudta még bizonyítani, hogy a tüdőrákos megbetegedéseket elsősorban a dohányzás okozná. A dohányzás karcinogén hatású, azaz annál, aki hajlamos rá genetikailag, annál rákot okozhat. .."

Jézusom. Honnan szedsz ilyen hülyeségeket? Már a 30-as években kimutatták a közvetlen összefüggést a dohányzás és tüdőrák között. Először a német orvosok, aztán az 50-es években az amerikaiak.

Alfőmérnök 2009.04.16. 12:26:55

Engem a buszmegállókban jobban zavar az agyondezodorált csávók SZAGa, mint a dohányfüst.

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:27:22

@WUT: hatalmas tévedésben élsz. A dohányosoknak alapvető joguk dohányozni, a nemdohányosoknak meg az, hogy tiszta levegőt szívhassanak.

Egyetlen egészségkárosító tevékenység mellett sincsenek a te felfogásod szerint észérvek. Ilyen pl. az összes extrémsport, de maga az élsport is. A rengeteg dopping, egyoldalú izom- és vázerősítés, a szervezet folyamatos túlterhelése mind-mind súlyosan károsítják az élsportolók egészségét.

Az a gond, hogy a szerelemben, érzelmekben, sőt, a természetben sem érvényesek az észérvek. Hiába mondod egy tigrisnek, hogy ne egyen meg és sorolsz fel tízezer érvet, ha éhes, szét fog tépni.

A dohányzás mellett ugyanakkor vannak észérvek, amik megint a te állításodat cáfolják. Egyrészt orvosi megfigyelés, hogy csökkenti, vagy akár meg is szünteti az allergiás tüneteket. Másrészt számtalan, alkotó tevékenységet folytató ember dohányzott régen is, most is és a jövőben is.

Ja, és Hitler antidohányos volt és vegetáriánus. Churchill meg szivarozott, véres húst zabált és ivott.

Melyikkel lennél inkább egy kocsmában? Na látod.

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:28:36

@WUT: Orvosoktól, elsősorban tüdőgyógyászoktól. De te biztosan jobban tudod :)

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:30:01

@WUT: 1. frászkarikát. Mértékkel fogyasztva mindegyik egészséges.

3. hát persze. Majd szólok az allergológusomnak, hogy hülyeséget tanácsolt, a szervezetemnek meg, hogy szintén hülye, inkább kemikáliákkal kéne tömnöm magam :D :D

WUT (törölt) 2009.04.16. 12:31:07

@KaraSaraqan: hagyjuk már ezt. az érveid nevetségesek. fújd a pofámba a füstöt, és mondd azt, hogy takarodjak el, és egy szót nem szólok többet hozzád. én allergiás is vagyok, és régen dohányoztam is (5 éve hagytam abba), de ebbe most ne menjünk bele..

".. Ja, és Hitler antidohányos volt és vegetáriánus. Churchill meg szivarozott, véres húst zabált és ivott.

Melyikkel lennél inkább egy kocsmában? Na látod. "


:D szóval, ez egy újabb "érv" a dohányzás védelmében.

mondom, ne erőlködj. maradj meg annál, hogy kussoljanak a nem-dohányosok!

Dzsuvásvili 2009.04.16. 12:32:28

Hát persze,a tüdő puha, egészségesen rózsaszín szövetének annyira buli az a füst.Sőt, egyenesen királyság lenne folyamatosan tábortüzeket gyújtani és ott hasalni a füst mellett mert az ám a királyság a tüdőnek!
Érdekes módon az én allergiás asztmámnak nem kifejezetten kedvez a dohányfüst, de biztosan ezt is megcáfolja egy-két agyoniskolázott.

WUT (törölt) 2009.04.16. 12:33:07

@KaraSaraqan: az allergológusod ugyanolyan hülye, mint te. de azért szívjad csak, én nem akarlak lebeszélni.

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:33:28

@rnmr: a kender fogyasztásával sincs semmi gond, ha úgy történik, mint pl. Hollandiában: ellenőrzött cuccot, ellenőrzött körülmények között.

Egyébként pedig sokkal jobb, mint az alkohol bizonyos szempontból: én még nem hallottam olyat, hogy valaki egy joint után hazament és elverte a családját, azonban a kocsmázókról ezt gyakran lehet hallani/tapasztalni.

(aki meg azt hiszi, a szkíták nem éltek vele, az olvasgasson Hérodotoszt. Igen, a magyarok rokonnépe is napi rendszerességgel élt kenderszármazékokkal).

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:34:07

@WUT: na bravo. Éljenek a dogmák. :D

WUT (törölt) 2009.04.16. 12:35:33

@KaraSaraqan: a kendert lehet füst, égéstermékek, karcinogének nélkül is szívni. lásd: vaporizátor. keress rá, ha érdekel.

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:35:52

@WUT: ugyanmár, legalább erőltesd meg magad némi ellenérvvel!

Dzsuvásvili: az autók sokkalta károsabbak, ahogy az ipari létesítmények is. Ha puha, rózsaszín tüdőszövetet szeretnél, húzz el a városból, sőt, Európából is és költözz a Himalájába.

szomszédsrác 2009.04.16. 12:37:45

@KaraSaraqan: azért a skandináv országokban is lehet levegőzni nyugodtan .. ha birod a hideget :)

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:39:50

@WUT: ahogy a vizipipa is kiszűri a legtöbb káros anyagot.
Másrészt annyira ócska ez a duma a káros égéstermékekről, mintha tényleg a dohányzás okozná a legtöbb gondot, holott egyértelműen az ipar, majd az autók azok, amik gondot okoznak.

A rák már jóval azelőtt jelen volt, hogy a dohányzást Európában egyáltalán megismerték. A dohányzás csak azoknál okoz rákot, akik hajlamosak rá, de azok jószerivel bármi más hajlamosító anyagtól rákot kapnak.

Egyetlen kifogásotok lehet a dohányzás ellen: az, hogy büdös. Ha becsületesek lennétek, és csak ehhez ragaszkodnátok, akkor a dohányosok többségének nem is volna veletek problémája.

De ti emellett egy rakás egyéb ostobaságot is összehordotok és demonizáltok egy olyan jelenséget, ami minden tekintetben eltörpül a tényleges veszélyforrások mellett.

Na mindegy. Régen sem voltatok kéepsek egyetlen dohányost sem meggyőzni, most sem fogtok. További jó szórakozást, én L dolgozni.

KaraSaraqan 2009.04.16. 12:40:38

@szomszédsrác: az alkoholisták földjén? Kösz, nem, ott csúnya alkoholdzsudzsuk vannak :D

molnibalage 2009.04.16. 12:42:31

@KaraSaraqan:"A rák már jóval azelőtt jelen volt, hogy a dohányzást Európában egyáltalán megismerték."

Csak milyen rák te nagyokos. A tüdőrákosok arány érdekes módon korrelál a dohányosokéval. Biztos véletlen.

szomszédsrác 2009.04.16. 12:44:48

@KaraSaraqan: egy netes vitában nem várhatod el h bárkit is meggyőzzél . kár probálkozni . leirja mindenki a maga kis véleményét aztán bolog h beszolhatott . én legalábbis az vagyok :) cigit ugyis be fogják tiltani drága dohányos politikus uraink akik a parlament padloszőnyegébe tapossák a csikküket .. nekik ugyse kell betartani szavazatot meg ezzel is lehet szerezni , nem is keveset .

Dzsuvásvili 2009.04.16. 12:45:13

@KaraSaraqan:
Nálad autó megy a házban is?A melóhelyed is kint van vmelyik kereszteződésben?Szórólapokat osztogatsz?
Az otthonomban és a melóban nem nagyon találkozok sem kipufogó sem bagófüsttel.
Esténként vízparton szoktam kutyákkal futni városon kívül, ergo hagyd már ezt a kipufogós dolgot, elég gyenge érv.

WUT (törölt) 2009.04.16. 12:45:48

@KaraSaraqan: a vízipipa nem feltétlenül szűri le az összes káros anyagot, egy részét igen, viszont, mivel lehűti a füstöt, a tüdőd sokkal mélyebb rétegeibe lejut az a füst, mint a forró cigi- vagy joint-füst. a sok vízipipázás nem egészséges, bár rövid távon nyilván jobb, mint a sima cigi/joint.

a THC, mint hatóanyag valóban nagyon sok pozitív hatással van az emberi szervezetre, most nem sorolom, te is tudod jól. de mellette a füst az nagyon-nagyon káros. mivel már feltalálták a vaporizátort, ezért ma már füst nélkül is letüdőzheted a thc-t.

"Egyetlen kifogásotok lehet a dohányzás ellen: az, hogy büdös. "

ez NEM IGAZ. büdös, ÉS mérgező. ha füstöl valaki a társaságomban, nemcsak büdös leszek tőle, de ő mérgez engem (is). ezt tagadni önáltatás. majd olyan 50 éves korod könyékén, amikor már nem kapsz levegőt, akkor te is belátod, de kívánom neked, hogy előbb abbahagyd a dohányzást.

szomszédsrác 2009.04.16. 12:47:07

egyébként a posz a füstmentes kocsmákról szól nem a dohányzás káros hatásainak megvitatásárol kedves trolltársak .

Alfőmérnök 2009.04.16. 12:47:28

WUT tipikus leszokott dohányos. Érdekes, hogy a leszokott dohányosok mindig arrogánsabbak a nemdohányosokkal, mint a sohase-dohányosok. Baromira lenézik azokat, akik olyanok, mint ők voltak néhány évvel ezelőtt. :D

Ugyanakkor azt má ne próbálja beadni nekem senki, hogy a dohányzás akár kis mennyiségben is egészséges. Viszont kellemesnek kellemes is tud lenni (főleg alkoholllal párosítva), ez tény.
Egyébként egy kocsmán belül is lehet dohányos és nemdohányos szekció, ahogy több étteremben is így van, nagyon helyesen. És persze a dohányos részen legyen rendes szellőztetés/füstelszívó.
Az a nemdohányos pedig, aki dohányzókkal barátkozik, és ezért a dohányos szekcióba kényszerül, magára vessen, vagy basztassa a barátait.
Mondjuk nem hiszem, hogy ha valaki alkalmanként beül egy füstös helyre, komoly egészségkárosodást szenved.

Asidotus 2009.04.16. 12:48:47

@szomszédsrác:
Ne haragudj, de nekem pont ellentéte tapasztalatom van. A legtöbb dohányos lelkiismeretfurdalás nélkül rágyújt, és ha udvariasan jelzem neki, akkor még neki áll feljebb. És ilyenek után ne legyen kedvem beverni a pofájába, hogy nyelje le az égő cigijét! Még saját apám is megsértődik, ha szóvá teszem, hogy ne pont az orrom alá füstöljön.
Egyedül az vígasztal, hogy ők hamarabb meghalnak,m és én élvezem a nyugdíjat, amit ők megtermeltek nekem.

szomszédsrác 2009.04.16. 12:52:18

@Nűnű: mondjuk szegény nyugdijasok pont nem az utolsó éveik élvezéséről hiresek , legalábbis nekem az összes néni és bácsi panaszkodik :) egyébként meg mint fentebb is irtam (100+ kommentnél nem várom senkitől h mindet olvassa) a probléma itt nem a dohányzással van hanem az emberek bunkóságával és érzéketlenségével . sokan irták h én mint kulturbagós nem gyujtok rá gyerekek között debezzeg a 70 éves alkesz pistabácsi az öcsike fején nyomja el a csikket a játszótéren . hát ez szomorú de pistibácsi hamarosan kifog halni öcsike meg felcseperedik és 14 évesen majd őis rágyujt vmi lerohadt panelház mögött :)

Asidotus 2009.04.16. 12:55:05

@szomszédsrác:
A probléma az, hogy Egerben nincs nemdohányzó kocsma. Az éttermekben nem lehet rágyújtani, de azért ott sörözni elég drága mulatság, ráadásul nem is nézik jó szemmel a nem kajáló, de helyet foglaló embereket.
Lehet, ha lenne, akkor nyereséges lenne.

szomszédsrác 2009.04.16. 12:58:01

@Nűnű: érdekes kérdés , h ha ekkora az igény , a kocsmárosok miért nem lépnek . egerben nem nagyon jártam még , szegedről tudok nyilatkozni , bp-i filozofiával azisvidékhagyjadmá' , bár egy kicsit más méretkategória :) itt vannak nemdohányzó kocsmák , pubok , éttermek , sőt , komoly rendezvényközpontok is , ahol még a kocsmarészen se lehet rágyujtani . mondjuk itt a buszmegállók 20 méteres körzetében tilos rágyujtani (amit nem nagyon értek , mert ha el akarok sétálni egy megálló mellett , akkor elvileg 20 méterre meg kell állnom , elszivni a cigit , és csak utána mehetek tovább , ami számomra egy picit fura , főleg ugy h ez nem pest és annyira azért nem állnak sokan a megállokban :) )

balage_81 (törölt) 2009.04.16. 13:40:02

"Ráadásul az egy-két éve trendinek számító totális tilalmi szabályozás a recesszióba suppedő országban felesleges flanccá, nyugati majomkodássá kezd válni, hiszen sokkal nagyobb bajok vannak (lesznek) itt, mint például a munkanélküliség, kiújuló észak-ír erőszakhullám, kivándorlás. "
itt elek. az ireket kurvara nem zavarja hogy nem dohanyozhatnak. kiallnak a szabad eg ala a bejarathoz es ott fustolnek. mindenki nyer. dohanyos meg nem dohanyos is. kulon helyeket nyitni baromsag, epp elfelezodne mindenki szamara a szorakozasi lehetosegek szama. meg kell tanulni egymas mellett elni ennyi. igen, az autozas is artalmas. de majd hogy olyan lesz a BKV mint a becsi, akkor lehet beszelni errol, addig nem. a poszt irojanak: a kivandorlasrol irt megjegyzesed meretes baromsag: az irek a XVIII szazad ota vandorolnak ki es vissza, ez naluk termeszetees (joforman minden angolul beszelo nepnel) ahogy az is hogy ide is jott egy csomo kulfoldi. most epp Ausztralia a celjpontjuk, mert ott van nekik nemi munka. semmi gond ezzel, hiszen legalabb nem itthon elnek segelyen (vagy anelkul). kiujulo eszak-ir konfliktus: micsoda????? volt ket merenylet nehany elszeparalt fasz jovoltabol, akiket mar az ex IRA-sok sem tamogatnak. ez olyan mintha azt irtad volna, hogy Magyarorszagon mindenki ismet a keletnemet kocsikat veszi, mert paran meg tartanak Trabantot. ami pedig a szabalyozasrol hangzott el: nem trendiseg. unom mar hogy mindenre rahuzzak egyes korlatolt idiotak hogy "trendiseg", aminek manapsag kicsi koze is van a toleranciahoz. tanuljuk mar meg: ihatsz, dohanyozhatsz, kurvazhatsz, drogozhatsz is, le van szarva! amig csak magaddal baszol ki addig ez a te dolgod. nem akarjuk betiltani a dohanyzast, csak a sajat egeszsegunket es kozerzetunket szeretnen megvedeni. es nem, nem kenyszeritunk a dohanyosokra semmit. pusztan orulunk hogy be tudunk menni egy etterembe anelkul hogy ugy jonnenk ki mint ha magunk is dohanyosok lennenk. a posztrol meg annyit hogy csupa csusztatas, hatasvadasz szar. legyen egyeniseged mikor irsz, ne utanozd az indexes megmondoembereket.

molaris 2009.04.16. 13:41:25

@Joejszaka:
Pedig mennyivel jobban esik a cigi a jó levegőn!::))

valójábannemberci 2009.04.16. 14:10:02

Menjenek a dohányosok a dohányos kocsmába, a nemdohányosok a nemdohányosba. Sőt. Felezzük meg az országot. Egyik felén csak a dohányosok éljenek, a másik felében meg a nemdohányosok.
Sőt. Északi féltekén dohányosok, déli féltekén nemdohányosok.
Sőt. A Földön a dohányosok, a Holdon a nemdohányosok.
És mindenki boldog.
Vissza az azbesztes építőanyagokat, hiszen valamibe úgyis bele kell dögleni, nem igaz?
Vissza az ólmos benzint, hiszen valamibe bele köll dögölni nem igaz?
Ezek betiltása is mind csak valami nagy összeesküvés eredménye, azok a tuggyukkik irányítják, akik most a dohányosokat akarják megfosztani attól a joguktól, hogy mások egészségét tönkre tegyék, hiszen valamibe bele kő' dügűni, nem iga'?
Meg mi az, hogy tűzgyújtási tilalom, saját portámon há' má' ha'ggyússak be. Leég a fél utca? Há' mé' nem költöztek oda, ahol nem éget senki semmit.
A hülye köcsög szomszédok, e!

WUT (törölt) 2009.04.16. 14:15:56

@balage_81: "be tudunk menni egy etterembe anelkul hogy ugy jonnenk ki mint ha magunk is dohanyosok lennenk"

ennyi a lényeg. nincs mit hozzátenni.

Samott 2009.04.16. 14:21:47

Annyira felesleges a vita, nem kellene semmifele tilto rendelkezest hozni, ha a dohanyosok maguktol is kepesek lennenek a legelemibb udvariassagi szabalyok betartasara: nem gyujtunk ra zart terben, tomegben, ahol masok esznek, isznak egyaltalan ahol van egy olyan ember akit zavarhat a fustom. Ennyi kellene, nem tobb es senki sem akarna korlatozni oket. Nem tavolsagot meregetni, meg az autok buzet mentsegkent felhozni, csak annyi kellene hogy felmerjek: zavarhatja a masik embert a rossz szokasom? Ha igen, akkor megtartoztatom magam...

plastik02 2009.04.16. 14:32:01

most őszintén, ki nem szarja le hogy ki kell menni a szabad ég alá füstölni? nekik legalább nem kell mások bűzölgését és füstölését inhalálni. remélem itt is minél hamarabb sor kerül hasonló intézkedésre. a félreértések elkerülése végett, nagy ritkán én is rágyújtok, de teljesen magától értetődőnek tartom, hogy ezt nem teszem olyanok között, akik nem dohányoznak.

molnibalage 2009.04.16. 14:39:16

@Samott: Csak erre a dohányosok igen nagy része képtelen. A félalkesz józsi bácsi és a gááááázsi erre képtelen, ahogy a sok nagypofájú tizenéves is.

sutyerák 2009.04.16. 15:35:30

Na,jó kis vitafolyam volt és ami alatt elolvastam elszívtam 4 cigit,megittam 2 korsó sört.
További szép napot mindenkinek!

Devil 2009.04.16. 15:46:23

@KaraSaraqan: Nem hiszem. Van valami vizsgalat ami ezt alatamasztja?

M. Péter 2009.04.16. 16:04:43

@KaraSaraqan: Olyanrol viszont tobbszor is olvastam, hogy valaki elhanyagolta a gyerekeit, mer inkabb kendert szivott, meg hogy annyira laza volt, hogy 3 embert megolt a kocsijaval.

Uzoni Ábel · http://ezerleutes.freeblog.hu/ 2009.04.16. 16:42:47

@balage_81: Hello Balage, eloszor is egeszsegedre.
1. "a kivandorlasrol irt megjegyzesed meretes baromsag: az irek a XVIII szazad ota vandorolnak ki es vissza, ez naluk termeszetees" - lehet, hogy termeszetes, de attol meg rossz dolog, ha szedni kell a satorfat, es csao otthon. Maris sok munkakozvetito iranyitgatja az ireket kifele. "El lehet menni". Ugye ismeros? De sztem eleg szurke jovokep.
2. "kiujulo eszak-ir konfliktus": most akkor hosszu-hosszu bekes evek utan lelottek egy katonat + 1 rendort vagy nem?
3. "ami pedig a szabalyozasrol hangzott el: nem trendiseg. unom mar hogy mindenre rahuzzak egyes korlatolt idiotak hogy "trendiseg"," - nos, velemenyemet tartom: Irorszag elso az elsok kozott akart lenni a szabalyozas bevezetesevel, es ez nem mas volt, minthogy elebe akart vagni a vilagtrendnek. Trendi / nem trendi, ez van, ha nem tetszik a szo, ja, ahhoz jogod van.

gidabiga 2009.04.16. 16:50:44

szerintem a megoldás a dohányzó és nemdohányzó szórakozóhely és az elszívó rendszer.
Ausztriában ültem olyan helyiségben, ahol a 40-ből 30-an dohányoztak, tökéletes volt az elszívó és nem lett büdös a ruhám és nem éreztem füstszagot evés közben.
de az ilyen elszívó drága, nem hinném, hogy nálunk a kis kocsmák áldoznának rá.

Kata78 2009.04.16. 16:57:04

Bocsi, nem olvastam mindent vegig, mindjart potolom, de azert az ir dohanyzastilalomnak is van tobb erdekes oldala.

1, Dohanyzo lakasba jon vizvezetek szerelo, aki kozli, hogy nem dohanyzo letere neki joga van fustmenetes munkahelyen dolgoznia. Nekem meg talan a sajat lakasomban, nem?

2, Eros dohanyos letemre 4 ev itt eles utan, mar ott sem gyujtok ra nyilvanos helyen, ahol lehetne. (Magyarorszagon, pl), egyszeruen nem esik jol.

balage_81 (törölt) 2009.04.16. 17:09:36

@Uzoni Ábel: felnagyitod ezt az elvandorlas problemat pusztan a hatas kedveert, ennyi. itt ez nem tema, raadasul termeszetes akkor is ha jol mennek a dolgok. majdnem rokon nepekhez mennek ugyanis. egyebkent eleve hogy jon ossze a ket dolog?
a trendisegrol meg annyit hogy a melyen tisztelt "jobboldali"korokben az a trendi mostanaban, hogy megszolunk mindent ami nem tetszik. trendinek titulaljuk csak mert elter a korabbi szokasainktol aztan mar egyenes is az ut a fikazashoz. legalabb ne adnad az irek szajaba a sajat velemenyed. csak hirtelenjeben 2 ir dohanyos kollegat kerdeztem meg, erdekes modon mind2 egyet ertett a tilalommal.
"most akkor hosszu-hosszu bekes evek utan lelottek egy katonat + 1 rendort vagy nem? " - ettol mar kiujult a konfliktus? aha. tudod te mit jelent a konfliktus maga? hogy tobb szazezer protestans es katolikus all egymassal szemben evtizedekig, azt. al-ujsagiroi ugyeskedes ez a poszt, semmi mas.

Kopiás Attila Steve 2009.04.16. 18:40:05

Én személy szerint dohányos vagyok, mindig remélem, hogy na mostantól nem, de aztán de.
Ami már fent is felmerült, az a nemdohányzók állandó konfliktusa. Nemdohányzó kocsmába nem járnak, hanem dohányzó barátaikkal akarnak dohányzó kocsmába járni, de úgy, hogy a dohányzók se gyújtsanak rá. Ezt a mentalitást teljesen elviselhetetlennek tartom. Igen, legyen lehetőség rá, hogy lehessen cigiszag nélkül bulizni. Van is, csak senki nem látogatja, ergó bezárnak vagy dohányzó hellyé alakulnak. De nem az a megoldás, hogy akkor pedig tiltsuk be.
Én speciel vegetáriánus vagyok. Mérhetetlenül undorít, hogy emberek állati dögöket tesznek az arcukba, ennél visszataszítóbb dolgot keveset tudok elképzelni. A krematórium-szag, amit meg a kajáik árasztanak, brrr, égett hús szagáról nekem konkrétan tragédiák jutnak eszembe és nem az, hogy fini. De elfogadom azt, hogy ez az én ízlésem, én értékrendem, eszem ágában sincs rátukmálni másra. Nem megyek henteshez, nem ülök be lacipecsenyéhez, mert az elviselhetetlenül büdös és fizikailag hányingerem lesz a rámragadó szagtól. De nem akarom betiltani őket és pláne nem hisztizek rajta, amiért körülöttem az emberek étteremben húst esznek, ahol némi hússzag van stb. Elfogadom, hogy embereknek oké az, hogy állatok százai élnek és halnak borzalmas körülmények között ezért, mert ő válogatós és csak ezt meg azt eszi meg. Három nagyságrenddel károsabbnak tartom a bolygónk fenntarthatóságára a jelenlegi nagyipari húsgyártást, mint a dohányzást, de ettől függetlenül megvan az a határ, ameddig beleszólhatok mások életébe.
Szóval jelenleg szerintem azt a két igényt kellene összehangolni, hogy lehessen épeszű körülmények között dohányozni és senkinek ne kelljen a dohányosok miatt plusz füstöt szívnia.
Ehhez egyrészt az kell, hogy a gyermekek miatt frekventált zónákon kívül közterületen lehessen dohányozni. Ha megnézzük azt a gyakorlatot, ami több vidéki városban terjed, miszerint egyes környékeken csak otthon, a gyerek mellett szabad rágyújtani, az pölö borzasztóan rossz, bárki aki élvezte már a passzív dohányzás áldásos hatásait, beláthatja.
Másrészt kell az, hogy legyenek nemdohányzó szórakozóhelyek és ezeket használjuk is. Ha most sem használjuk a nemdohányzó helyeket, ha a nemdohányzók sem járnak oda, akkor persze, hogy nem szaporodnak. Dohányosok is tudnak rugalmasak lenni, én is járok nemdohányzó helyekre a társaság miatt, amikor olyan kedvem van. Ez nem zárja ki azt, hogy néha meg füstös kocsmához van kedvem (akár akkor is, amikor leszokva voltam), mert más tészta.
Harmadrészt pedig az kell, hogy a dohányzó beltéri helyek valamilyen kritériumrendszernek megfeleljenek, főleg az ott dolgozók védelmében. Ha az ÁNTSZ minden vackot tud mérni, akkor tud légtisztaságot is. Ha külföldön meg lehetett oldani szagelszívókkal, nálunk is meg lehet. Igen, nem mindegyik hely fogja tudni megoldani, ő hozzon létre valóban, ellenőrzött légtisztaságú szeparált helyet. Ha azt sem tud, akkor válasszon, hogy kitesz kívülre is figyelmeztető feliratokat, 18 éven aluliakat nem enged be és magas kockázatú munkahelyként speciális szabályok alapján foglalkoztatja a munkatársakat, vagy nemdohányzó hely lesz. Ez oké, itt van gondolkodás, vannak lehetőségek, vannak paraméterek. Van választási szabadság, betartandó feltételek stb. De a Minden Tilos az egy elég kevéssé kifinomult logika, ami általában csak baromságokhoz vezet...

mildi 2009.04.16. 19:24:51

hogy bent nem lehet rágyújtani, az okés. otthon is kijárok, -20-ban is, a lakás tabu! kocsmából is kilépnék, ha járnék kocsmázni, nem gond, csak ne az utcán, a járdán kelljen álldogálni, mert akkor meg a közterület felügyelet csesz meg, h az utca közterület, nem gyújthatok rá! :DDD

szomszédsrác 2009.04.17. 10:09:13

@KA_Steve: egyetértek mindennel (a vegetariánus étkezéssel pont nem , de példának az is nagyon jo volt :) )

Devil 2009.04.17. 11:39:10

@KA_Steve: Attol hogy melletted hust esznek nem kapsz tudorakot. Attol hogy cigiznek igen.
Akarhogy is magyarazzatok, fuggok vagytok, a fuggosegetek sajat es masok egeszseget is rombolja, raadasul draga is.
Ez is csak egy fuggoseg, akar az alkoholizmus vagy a drogfuggoseg, kar szepiteni a dolgot, raadasul osszessegeben tobb halalesethez vezet mint az osszes drog egyuttveve.
Szerintem kozteruleten, nyilvanos helyeken mindenfele dohanyzast be kellene tiltani. Ha a fuggosegedet akarod kielni, mergezni akarod magadat, csinald otthon ahol csak magadnak artasz vele.

Valandil 2009.04.17. 13:01:37

Egy valamit felejtenek el a T. antidohányosok: a Föld egy légtér. Tehát az, hogy melletted, vagy két utcával odébb szívja valaki, összességében nem különbség. (Persze adott személy pillanatnyi terhelésénél számít, de hosszútávon ez is kiegyenlítődik.)