A bátor léptű és szép emlékű Bertie Ahern miniszterelnök (aki annak idején elengedte pórázáról a Kelta Tigrist Írországban) gondolt egyet 2004-ben, és belecsapott a lecsóba, hogy még az ükunokák is emlegessék nevét. Bevezette a füsttilalmat, így a zöld sziget lett az első hely a világon, ahol minden munkahelyen és közterületen, így minden kocsmában, étteremben, klubban tilos a dohányzás. De amíg a média folyamatosan hejehujázott a füstmentesség sikeréről, az alsó vizeken irgalmatlan feszültségek gyülemlettek fel. Az ír társadalom a mai napig sem tudja feldolgozni alapvető jogának sérülését. Ásatás a hamuhegyek alatt. Írországi pubok a millennium után, avagy akiket a törvény füstje megcsapott.

  Kimutatások szerint mindössze hétezren (!) szoktak le a dohányzásról a tilalom első évében, 2004. március 29. óta. Nesze neked, szabályozás, azóta az írek 29 százaléka dohányzik, szemben a korábbi 27-tel. Ráadásul az egy-két éve trendinek számító totális tilalmi szabályozás a recesszióba suppedő országban felesleges flanccá, nyugati majomkodássá kezd válni, hiszen sokkal nagyobb bajok vannak (lesznek) itt, mint például a munkanélküliség, kiújuló észak-ír erőszakhullám, kivándorlás. Lassan öt éve áll a tilalom, kialakult a szabad ég alatt cigizés hagyománya és infrastruktúrája.

 Ehhez minden pubot át kellett alakítani, a megoldások gyönyörűek. Van, ahol a hátsó udvarra, söröshordók társaságába irányítják a vevőt, ahol heideggeri magasságokba emelhetjük a durva hordókban rejtőző nemes anyag valóságát, hogy tehát a műalkotás is mindig úgy hever előttünk, akár egy zsák krumpli. A teraszokon meg ott sorakoznak a kandeláber gázkonvektorok, ergo a kocsma közönsége szabad ég alá költözik. Szűk átjáró, lichthof, kukákkal terhelt sikátor mind a dohányosok menedéke. Minden pubok origója, a dublini Temple Bar a lehető legelegánsabban oldotta meg a füstölést. A kocsma közepén kis átrium nyílik, mint az ókori római domusokban. Intelligens nyílászárókon lehet ki-be lépkedni, és a végtelenig hajszolni a cigi-sör-cigi-sör-cigi-sör mozdulatsort.
 
Itt a smokeasy!

 Legutóbb sikerült jó kilincset megragadni, és megtaláltuk azt a pubot, ahol mégis rágyújtanak! Bent!  Killaloe, Nugat-Írország. A scenario filmbe illő: éjfél után aki bújt, aki nem, lehúzzák a rolót. A pultnál négy-öt bizalmi vásárló támaszkodik. Megkezdődik az öt-hat éjfekete Guinness csapolása, mert a csapos is iszik végre egyet. A bárszékek nyikorognak, a kompresszor egykedvűen mormolászik. És akkor kattannak a gyűjtók, sercennek a kövek. Szinte egyszerre gyullad a narancsos szpotfény a cigarettavégen. Blázolnak a jó öreg írek. Csendes Rage Against the Machine-t képzelünk a háttérbe, de akkor szinte már giccses volna a kép. Pillanatképünk szereplői néhány homlokhorpasztás erejéig visszajátszák magukat a 2004. március 29-a előtti világba. Amikor még szabad volt. És ami után nagyon rossz volt. Azóta mindenki kint, kitagadva kénytelen hódolni füstszenvedélynek. Killaloe férfilakosságának nagy része is a hihetetlenül keskeny járdákra nyomul a kocsmasoron esténként, és kedélyesen ordítozik a szemközti hely ugyancsak blázoló közönségével.
– K.vára bib.szottul ki voltam akadva az összes politikusra, mikor bejött a füsttörvény! – festi elénk az akkori hangulatot a fenti kocsma egyik törzsvendége, akinek kutyája a városi legenda szerint a Guinnesstől nyerte fekete foltjait.

Kellékek

 Huzatos utcák és hideg udvarok. Egy cigihez még nem kell kabátot ölteni, de viharöngyújtó, télen ujjatlan, sűrűn szőtt vászonkesztyű azért nem árt. Jó, ha akad olyan ablakpárkány vagy kiszögellés, ami alkalmi korsópihenő gyanánt szolgál. Design center-esélyesek az országszerte kihelyezett, csikkekkel agyontömött faliszemetesek. A mi origónk jó ideig Killaloe marad, amely valami Dunakanyar és Balaton ötvözetű tájegységben fekszik, továbbá keresetlen hangulatú pubokkal rendelkezik. A fotókért köszönet Andrew O’Newcastle-nek, toljatok füstmentes élményeket svéd, amerikai, brit, stb. kocsmák mélyéről.