Az asztal meghalt, mielőtt megsütötték volna - írta ABA verse
A legnagyobbtól búcsúzván
Akkor lehett, amikor még fájtak a hajhagymáim, s a napsütéses órák száma
alig haladta meg a túléléshez szükséges minimumot, hideg volt,
na.
Jöttél Te, s szavaidban csicsergett a jövő, s még a korlátolt ítélőképességű
akácfák is érezték, hogy valami más kezdődik.
Mert a lázrózsás vakondok dühe nem ért fel hozzád
Buszainkon virágok
Mint amikor végre hosszas erőlködés után sikerül
Úgy örültünk, hogy nem fehér folt vagyunk immár a térképen
De ó!
Mégsem sikerült
Vacogunk és megint hideg van. Ülhet hátsó padban életünk értelme, semmi sem szent?
Fázom és kozmikus magányomat már a lógégepörkölt sem ellensúlyozza.
Szar itt.
