Gyurcsány legyőzi az MI6-t, a száz kilót és a lábfájást
2009. március 06. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Gyurcsány legyőzi az MI6-t, a száz kilót és a lábfájást

 Mint ismeretes, miniszterelnökünk mostanában külföldön járva többet kalippózik, mint a komplett Kovi-istálló, ráadásul pénzt se kap érte, és még örömet sem okoz vele senkinek, úgyhogy sok értelme nincs az egésznek. II. János Ádám liechtensteini hercegen kívül gyakorlatilag nincs EU-s vezető, aki az utóbbi hetekben ne lengette volna meg előtte a félszemű hadnagyot, bár már erre se kell sokat várni. Gyurcsány Ferencbe, ha már a protokoll miatt nem lehet megakadályozni, hogy megjelenjék valahol, mindenki belerúg egy nagyot, majd elhúzódnak tőle, mint a nénik a szaros hajléktalantól a 7-es buszon.

 Na de erről itthon senkinek nem kell tudnia, itthon még mindig ő a király, a pápai szupermen, kislányok, fiatalasszonyok és az ország megmentője. Ezt a legjobban a blogja bizonyítja, ahol - válság ide, válság oda - a rajongók mindig pontos tájékoztatást kapnak legújabb hőstetteiről.

 Lássuk csak, miről ír a kormányfő azokon a nehéz napokon! Azokon, amikor jobban szétalázza magát, mint a lila majmok szokták a Megyeri úton: 

Tegnap délután az Origón cseteltem, s ha már ott elmondtam egy kérdésre válaszolva, itt sem hallgatom el: fel kell függesztenem pár hétre a futást. Jó tíz napja annyira megfájdult a térdem a szokásos reggeli tréning közben, hogy abba kellett hagynom. Gondoltam, elmúlik pár nap alatt, pihentettem, kenegettem különféle krémekkel, amit a futótársak ilyenkor ajánlanak, de csak nem múlt el. Így aztán egy hét elteltével tegnapelőtt elmentem orvoshoz, ahol megállapították, hogy az ízületi felszín annyira sérült, hogy újra kell építeni - ha jól értettem a kifejezéseket -, és egyből injekciót kaptam a térdízületbe. Ezt megismétlik még vagy négyszer a következő hetekben, és addig nincs futás.

A szerda egyébként is pocsék nap volt e tekintetben. Korábban már írtam, hogy év elején mindig alapos szűrővizsgálaton veszek részt, és külön fogászati szűrésen is. Idén úgy döntöttünk, hogy egy régi hidat kicserélünk. A kezelés folyik már pár alkalom óta, és jó ideje most először igazán fájt.

De vannak jó hírek is, ha már futásnál, sportnál tartunk. Lelkesen tartom magam ahhoz, hogy heti két-három alkalommal lejárok a konditerembe. Fantasztikus edzőm van, aki szupermaratonista, most a Spárta-Athén 240 kilométeres futóversenyre készül. Nem tévedés, egyben futják le ezt a távot. Elképesztő! Szóval, múlt hét végén fekvenyomásban átléptük a 100 kg-ot. Nem mintha ez verseny lenne, de úgy emlékszem, hogy amikor két éve először lementem a konditermbe, ennek felével, harmadával kezdtem a súlyok emelését. Mi tagadás, nem egyszer úgy elfáradok már kora reggel, hogy lépni alig tudok, de aztán ebből fél óra alatt igazi frissesség lesz, így nagyon jól kezdődik a nap. Ebben a komoly tempóban szükség is van rá!

...

 

Időnként meg kell küzdeni a biztonsági szolgálatokkal, hogy az embernek normális maradjon az élete. Valószínűleg ez tipikus konfliktus a védelem alatt álló vezetők és a rájuk vigyázó titkosszolgálati emberek vagy éppen kormányőrségek között. Mi Klárával e téren elég határozottak voltunk az első perctől kezdve. Próbáltunk ellenállni minden olyan kísérletnek, ami túlzottan korlátozza szabadságunkat, magánéletünket azzal együtt is, hogy tudomásul kellett venni bizonyos szabályokat.

Mindez arról jut eszembe, hogy hosszas küzdelmet kellett folytatni a brit titkosszolgálatiakkal amiatt, hogy vonattal akartunk London belvárosából Gatwickre eljutni, ami késő délután így sokkal egyszerűbb, mint autóval. Gyorsabb is, meg kényelmesebb is. Erről bizony az elmúlt napokban hallani sem akartak, miközben bennünket inkább a délutáni munka érdekelt, befektetőkkel, elemzőkkel találkozni, mintsem hogy akár csak fél vagy egy órával többet töltsünk autóban. Ami lehet, hogy elegáns, de egyáltalán nem praktikus. Nagykövetünknek nem sikerült átverekednie magát a brit rendszabályokon, így aztán amikor megérkeztünk reggel, az volt a terv, hogy nekem előbb ott kell hagynom a délutáni programot csak azért, hogy autóval vihessenek ki Gatwickre.

De nem hagytam magam, jeleztem a brit illetékeseknek: azért jöttem Londonba, hogy dolgozzak és az időt nem azzal akarom tölteni, hogy rendőrségi kísérettel a dugóban üljek, hanem azzal, hogy végezzem a dolgom, amiért jöttem. Úgyhogy tájékoztattam őket - nem engedélyt kértem -, hogy vonattal fogok kimenni a Victoria pályaudvarról Gatwickre, ami így alig több mint fél óra. Viszonylag könnyen beletörődtek a változásba, így a legkisebb gond nélkül jutottunk ki a repülőtérre, együtt a teljes delegáció, miniszter kollégák, szakértők, újságírók, minden különösebb fakszni nélkül. Hozzáteszem, általában is rossz szemmel nézem azt, amikor állami vezetők vagy miniszterek ilyen ügyekben nagy felhajtást igényelnek. Persze, mindennél sokkal fontosabb az, hogy hasznos és izgalmas tárgyalásokat folytattunk Londonban, de ma nem akartam belebonyolódni szakmai vagy politikai ügyekbe, inkább ezt az epizódot meséltem el.

 Nos kérjük, ha ezzel az emberrel találkoznak, nagyon vigyázzanak. Semmi esetre se tegyenek hirtelen vagy félreérthető mozdulatot a közelében, és mindenben kövessék utasításait. Napó nélkül is százat nyom, James Bondot, ha kell, megcipőzi, és egy hídcsere meg sem kottyan neki.

 Csoda-e, hogy itt tartunk?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr88983843

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.03.07. 10:12:00

Uniós visszautasítás: Magyarország és a válság  Sokakat meglepetésként ért a hír: sem előrehozott magyar euróbevezetést, sem regionális 190 milliárdos segítséget nem kapunk az Európai Uniótól a válság kellős közepén. Meglepődni azonban legfeljebb csa…

Trackback: Tudtad? 2009.03.06. 11:55:21

"A balfékség mértékegysége"       

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.03.06. 12:59:33

egyre valószínűbb...
a kommentekbe is
igen, tudom, orbán a hibás, gyurcsány a hibátlan
nem kell megismételni, köszönöm

Bummer 2009.03.06. 13:01:22

Gyurcsánynak legalább van programja. A futás és a kondizás.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.06. 13:03:37

@tevevanegypupu: le is védetem a hajókürtöt mint politikai traktus.

és hamár a divat is szóba jött, nekem van egy minihálóingem, abban szokom aléllni, vagyig alig állok a lábadon.

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.03.06. 13:04:41

a baloldal a magyarság kultúrális öröksége, de még nem lopta el senki.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.06. 13:04:46

mi páran a Vastagbőrről kifejtjük néha ott reakció tevékenységünket. Van, naponta 15-20 moderációs levél érkezik. Állítólag Gréczy viszi a hátán a gyfblogot. Nagyon kemény dolgok vannak ott leírva. (Lsd Nickem). Ott olyan kemény van, ha itt államcsőd lenne, ezek akkor is hurrázva mennének előre, Ferit vinnék a hátukon és széttépnék Orbánt.

murcicomp 2009.03.06. 13:05:14

Azon gondolkodom hogy, ez a sok hiper toleráns, béke párti, a rágalmazásról még csak hírből sem halló, bal oldai szerint a jobberek akasztani akarnak, mi lenne megalapoznánk az előitéletüket, szerintem egy 15-20000 elég lenne! :) Ezek vajon el is hiszik azt a sok hülyeséget amit mondanak?

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.03.06. 13:09:15

100 kiló fekve ezzel a testalkattal... aki írja a blogját ritka egy barom lehet, de hogy nem járt gyurmázni, az 100.

Mérgező Hulladék 2009.03.06. 13:11:55

Én is bármikor átlépem a százkilós súlyzót. Még nagyobbat is. Bár ha túl nagy a tárcsa átmérője, akkor már magasugrani kell a rúd felett. De olyat még nem láttam.

scsaba1 2009.03.06. 13:12:46

@Doomhammer:

Megcipőz=fejberúg
Kalippo=szopás

A post szerzője túl sokat olvassa a szlengblogot... :D

G.Szabolcs 2009.03.06. 13:17:05

@AYBARS ANDA: Erről beszélek....


@kamasuka

Te is is irod, hogy ez egy ember
Akinek a stilusával se és a mondandojával sem értek egyet.

De őszintén, a gyurcsény fikázás mióta nemzeti sport?

Az baj, hogy politikia elitben (egyik felében) nincs meg a kölcsönös tisztelet.
Egyetérteni nem kell, de attól még lehet az kulturáltabb formában is...

Ha bér kommentelő akkor is max jobbikos:)

states 2009.03.06. 13:18:32

Én idáig a retardált barom jelzőt időnként erősnek, talán túlzónak is találtam ezzel a miniszterelnöknek látszó tárggyal szemben, a blog olvastán minden kétségem elmúlt, a tépelődésnek vége, amúgy pedig most hallom, hogy 224 forint körül jár az euró, de a retardált baromnál kifejezőbb jelző hirtelen nem jut eszembe...

szomoruszamuraj 2009.03.06. 13:20:46

"G.Szabolcs 2009.03.06. 12:03:25
Mindegy mi lenne a blogján, ha akarja valaki akkor beleköt....

Hofi: "Van rajta sapka nincs rajta sapka."

De lényeg az, hogy mit tesz vagy mit probál. Mert egyenlőre nincs választási lehetősége az embereknek.

Mert senki másnak nincs programja a politikai pártok között.
Mert SENKI MÁSNAK NINCS PROGRAMJA a politikai pártok között.

Jó lenne ha arról lehne vitatokzni, hogy miveb más a többi program. De egyenlőre csak az van, hogy de szar ez az egy.

De végül is ez a legjobb, hiszen nincs mivel összehasonlítani."

Lehet nem egy országban élünk, de tudod most spec itt van a Reformszövetség javaslata, amit megintcsak szarba vesznek és nem fogják elfogadni...és hány, de hány szakértői csoportosulás volt, ami konkrét programot adott ennek a balfasznak a keze alá, és nem lépte meg, mert jobban megéri neki sunnyogni, pofázni és mellette semmit nem csinálni, mint elindítani egy olyan reformsorozatot, ami VALÓBAN hasznára van az országnak, ellenben az MSZP-nek csinálna egy frankó 7%-os népszerűséget?(megjegyzem ezt még így is elérhetik könnyedén)...

Bummer 2009.03.06. 13:23:44

@szomoruszamuraj:
Azért ott még szerencsére nem tartunk, hogy egy Reformszövetség vagy egyéb gittegylet kikiáltja magát országvezetőnek.
Induljanak a választáson, aztán megnézzük, mit érnek el!

G.Szabolcs 2009.03.06. 13:26:35

@szomoruszamuraj: A reformszövetség programját megincsk Orbán ne veszi szarba se
GYurcsány egyetért az elvekkel, de nem teheti meg mert elenne van hangolva aközvélemény.

www.origo.hu/itthon/20090227-gyurcsany-es-a-reformszovetseg-kozelednek-a-javaslatok-a-13-nyugdij.html

G.Szabolcs 2009.03.06. 13:27:26

@Bummer: Kinek a programját kelenne megvalósítani szerinted?

szomoruszamuraj 2009.03.06. 13:30:25

Bummer

Pont ott lenne elcseszve az egész, ha párttá alakulnának a szakértők, és választásokon indulnának. Abban a pillanatban mind jobb és baloldalról elkezdenék aláásni a hitelüket, egyik oldalról jönne, hogy az x tag az OV csoporttársa volt óvodában, biztos oda akar mutyizni, a másik meg GYF. padtársa volt 3. osztályban, az meg oda akar kenni...

Bummer 2009.03.06. 13:32:28

@G.Szabolcs:
A következőképpen kell megvalósítható programot készíteni és megvalósítani:
Választási program (amit megszavaz a többség)
Kormányprogram (amit megszavaznak a választott képviselők)
A kormányprogram alapján leülni tárgyalni az érintettekkel, például a nyugdíjasokkal, hogy mit szólnának, ha lecsökkentenénk a nyugdíjat, de cserébe megemeljük a rendőrség költségvetését, a rendőrökkel meg, hogy mit szólnának, ha megemeljük a költségvetést, de eltöröljük a korengedményes nyugdíjat stb. Tehát egy nagy sakkjáték, alkudozás veszi kezdetét.
A megállapodások szerint elkészül egy új konvergenciaprogram és egy új költségvetés.

Ezzel szemben ti azt mondjátok, hogy hagyjuk ki az első lépéseket, és váltsuk meg a magyarokat, ha beledöglenek is.
Úgy nem fog menni. Ezt szerencsére már Gyurcsány is tudja.

Werwolf 2009.03.06. 13:33:32

fleto, ha olvasod, tudd:

nem sikerult eltitkolni, hogy ujra szarra egtel egesz europa elott.
nem sikerult eltitkolni, hogy mindent elbasztal, amihez ertel.
sirva nevetunk rajtad.
talan mar a kontraszelektalt bunozokbol allo mszmp-ben sem tudod sokaig eloadni, hogy valaki vagy, mert talan meg azok is megertik, hogy te mar oket is csak melyebbre tudod huzni.
kopj le...

Bummer 2009.03.06. 13:33:40

@szomoruszamuraj:
És úgy is lenne. Szerinted egy Demjánt érdekel bármi is a saját bukszáján kívül?
Ezek ha tehetnék, odaadnák Kelet-Magyarországot Romániának, küzdjenek velük ők, ők inkább a verseny- és piacképes Dunántúlt tartanák meg Magyarországnak.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.03.06. 13:34:20

még nem látom, hogy kétségbeeséükben a ballibbantak rávetették volna magukat Navracsics egyik tegnapi félmondatára: "...demokráciát játszani" - szólt NT az mpsz-ről:

hát csak kibújt a patás az ő szájából is!!! :P

szomoruszamuraj 2009.03.06. 13:34:54

G.Szabolcs

De ki beszétl itt Orbánról?(szomoruszamuraj 2009.03.06. 13:20:46)
Felejtsétek már el azt, hogy ha valakinek nem tetszik a fenség, az a vezér pártján áll!

És ha már itt tartunk, hogy ellene van hangolva a közvélemény, és ezért nem teheti meg, akkor felelős politikusként szerinted mit kellne tennie? Elég egyértelmű...de mégsem teszi. Miért? lásdd: (szomoruszamuraj 2009.03.06. 13:20:46
)

burian 2009.03.06. 13:37:13

Oh, ha tudtam volna, hogy Londonban felügyelet nélkül kolbászol a pojáca, elintéztem volna neki, hogy a fejére húzzák az alsógatyáját és legyen róla így egy fénykép. Érdekes, itthon nem hagyják felügyelet nélkül kóricálni. Talán tudják, hogy kurtaköpéstávon belül szétszednék az emberek aminosavnál kisebb darabokra. Talán akkor végre felmondana, de nem biztos. Lehet, hogy még molekuláris szinten is ártalmas az egészségre ez a barom.

Bummer 2009.03.06. 13:39:54

@szomoruszamuraj:
A közvélemény nem hangolva van. Hanem tavaly ilyenkor 260 volt az euró, most meg 320.
Egyszerűen belenéznek a pénztárcájukba.

szomoruszamuraj 2009.03.06. 13:41:51

Bummer igen igazad van, mikor elküldtem a kommentet már láttam, hogy rosszul fogalmaztam.

tevevanegypupu 2009.03.06. 13:41:59

@zsanett- a demokrácia csőcseléke:
csereljunk, en raallok a labadra, cserebe te odaadod a minihaloinget
es kapsz erte egy hajokurttarto konvergenciat. Programmal egyutt.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.06. 13:43:24

Bírom ezt a közvélemény hangolva van, mindenki meg van vezetve balblabla....

Baxxátok meg a nép azért annyira nem birka! Ne az 500 fős csikósnidzzsa vonulatból, meg 1475 vérkomcsi kaccsolatos nyuggerből induljunk ki!

G.Szabolcs 2009.03.06. 13:44:18

@Bummer: Akkor ha jol ertem a valsag kozepen mikor mindeki azt surgeti, hogy tenni kell valamit akkor neki kéne állni egyeztetni?
Megjegyzem a GYurcsány program egy javaslat aminek amiről lehet tárgyalni és tárgyalnak is.

kamasuka 2009.03.06. 13:46:15

@szomoruszamuraj:

Bármilyen reformnak 2010 előtt, akárki adja is be, úgy kellene kezdődnie:

1. Gyurcsány Ferenc (nem valami névrokon, tisztelt trükkök százaival élő MSZP csoportosulás, hanem a jelenlegi miniszterelnök) lemond
2. stb ...
3...

Amíg az első nem valósul meg, vagy nincs 2010, felesleges bármiről is vitatkozni ...

Bummer 2009.03.06. 13:47:53

@G.Szabolcs:
Nem, az egyeztetés nem elég. Abban kurva jó Gyurcsány is. Meg kell állapodni. Na, az nem megy neki.

kamasuka 2009.03.06. 13:48:35

@Bummer:
Isten ments! Még a végén az MSZPtől vesznek el szavazatokat! :D

Necoure Yamaki 2009.03.06. 13:56:18

...Hozzáteszem, általában is rossz szemmel nézem azt, amikor állami vezetők vagy miniszterek ilyen ügyekben nagy felhajtást igényelnek. Persze, mindennél sokkal fontosabb az, hogy hasznos és izgalmas tárgyalásokat folytattunk Londonban....

Ez a legjobb, igazából már-már népmesei elem. Én valahogy úgy emlékszem, hogy az Opera-beli beszéd a idején 18 órára lezárták a komplett VI. kerültetet, minden kutyás néni anusába is bevilágítottak az állami In-Kal szakemberek. De ha ez volt a nem szeretem a nagy felhajtást, milyen amikor feri egyenesen igényli azt?

szomoruszamuraj 2009.03.06. 13:56:42

kamasuka 2009.03.06. 13:46:15


Igen, erre vonatkozott, hogy egyértelmű, hogy mit kéne tennie olyankor, amikor tőle már semmit nem akar elfogadni a lakosság...és nem teszi, tehát szarik ő mindenre a saját pozícióján kívül. Csak arra megy ki a játék, hogy a következő választásokat a lehető legkisebb vérveszteséggel éljék túl.

sanyix 2009.03.06. 14:05:02

@G.Szabolcs: már hogy lenne a balodlal kultúráltabb? Köztudott a nem baloldaliak körében, hogy a balosok hülye primitív, idióták. A nevük is BALjósságot, és BALszerencsét sugall, nem is véletlenül.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.06. 14:16:45

@G.Szabolcs:
Mi az a reformszövetség? Eddig hány reformot hajtottak végre? Mit tettek a versenyképesség javítása érdekében? Hány új munkahelyet teremtettek mostanában? Nem Demján, a százmilliárdos beszélt éppen arról, hogy nem baj, ha munkahelyek szűnnek meg?
Pofázni bárki tud. Ezen a blogon, bár olyanok is akadnak szép számmal, mint te, tucatnyi olyan ember van, aki értelmesebb ötletekkel áll elő, mint a reform szövetséggé magasztalt zsírosburzsuj ex-komcsi mágnások gyülevész hada. Nehogy már többet érjen az ő pofázásuk, mert a pártállamban már olyan pozícióban voltak, hogy szétlophatták az országot. Nehogy már a lopott milliárdok emeljék a béka segge alatt tanyázó szellemi színvonalukat. Amint összeadnak havi 100 milliárdot egy éven át, és új munkahelyeket teremtenek, majd hasra lehet esni tőlük. Addig abcúg reform zsírosburzsuj ex-komcsik!

Bummer 2009.03.06. 14:23:52

@Mr Falafel:
Arról nem is beszélve, hogy Demján Sándor olyan nagy szakértő, hogy azt se tudja, mi a különbség 30 és 300 milliárd között (mint az őszödi beszéldből tudjuk "Sanyikám, legalább te tudnál számolni")

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.06. 14:29:20

@Zoli28:
Véletlenül láttam a Mokkának ezt a részét. Azt mondta a csaj, hogy Kozma cigányozott, ezért halt meg a "balesetben". Igen, szerinte Kozma balesetben halt meg. Én elítélem a rasszizmust. Ez a rühes cigánykurva meg baszottul rasszista.

Lépes Elek 2009.03.06. 14:40:34

@sanyix: A BALfasságról már ne is beszéljünk :-)

Devil 2009.03.06. 14:55:15

@szomoruszamuraj: Na es? Nem mindegy neked mit torpedoznak meg Orbanek? Minek a program ha ugysem lehet megcsinalni?

Bummer 2009.03.06. 14:56:53

@Devil:
Mit tud megtorpedózni valaki 150 képviselővel 190-nel szemben?

Carnivora (törölt) 2009.03.06. 15:00:32

"Szeretett miniszterelnökünk, te fáradhatatlan harcos,
ki minden nehézség ellenére maradtál állhatatos;
te igazi pannon puma, kinek lelke felnőttként is pajkos,
vállaltad értünk a rengeteg áldozatot;
köszönjük neked, hogy megóvtál a bajtól,
dicsfényben fürödjön örökké az arcod."

vastagbor.blog.hu/2009/03/06/legrosszabb_esetben

:D:D:D:D

Thug 2009.03.06. 15:14:42

Az anyukád a lila majom, te zöld takony...

zoli29 2009.03.06. 15:16:15

@Mr Falafel:

Érdemes megnézni, amikor a riporter helyreigazítja, hogy "dehát ez egy gyilkosság volt, nem baleset", milyen cinikusan reagál rá. Meg az egész interjú alatt olyan furán viselkedik.
Komolyan mondom, nem tudom, hogy ez a nő kicsoda, és mik a céljai. De eléggé ijesztő, amit művel.

elfelejtette 2009.03.06. 15:26:27

Kár, hogy az ízületébe adtak injekciót. Fejbe kellett volna.

tevevanegypupu 2009.03.06. 15:46:33

@Zoli28:
Nem tudom Mohacsi mit gondol vagy erez, azt tokeletesen megertem, hogy kepviselni szeretne a csaladjat, a baratait, a ciganyokat. De valaki szolhatna neki, hogy ezt igy nagyon rosszul teszi, sokkal tobbet art mint hasznal. Ellenszenvesen es eroszakosan viselkedik, igazsagtalan. Mindenki nagyon sajnalja a kisfiut, az apjat, a szerencsetlen asszonyt aki ozvegy maradt es elvesztette a gyereket. Tragedia, amit aterzunk es ne tortenjen meg soha tobbet. De jobb lenne megvarni elobb azt, hogy megtalaljak a bunosoket, hogy megtudjuk kik es hova tartoznak. Ha magyarok, ha ciganyok voltak, kapjak meg amit megerdemeltek. De visszaelni, felesleges botrany csinalni meg kulfoldon is valamivel, ami egyelore csak politikai manipulaciokent letezik az visszataszito. Es hogy az szdsz nehany hulyeje meg Gyurcsany adja alajuk a lovat es kontraz az embertelen. Ha valami ellen szukseges a tiltakozas, akkor ez az a viselkedes.

zoli29 2009.03.06. 15:51:27

@tevevanegypupu:

Ja, egyetértünk.
Arra is kíváncsi lennék, hogy a bécsi tüntetést a magyarországi romák helyzetéért ki szervezte, de hogy valakik itt tudatosan le akarják járatni Magyarországot, az is biztos. És ami a legszörnyűbb, hogy azt sem lehet kizárni, hogy az egész akciót a háttérből magyarok szervezik.

tevevanegypupu 2009.03.06. 15:57:00

@Zoli28:
biztos, hogy magyarok szervezik. Es azokat az ujsagcikkeket is amikben a magyar rasszizmusrol beszelnek. Sajnos arrol soha nem beszelnek, ha van is ellenszenv a ciganyok irant - mert van - az miert van es hogy mi az, ami miatt ciganybunozesrol beszelunk egyre gyakrabban. Valoszinuleg fizetett cikkekrol es tuntetesrol van szo vagy szimpla hulyesegrol. Mint az a koncert is, amit Cozma halala utan rendeztek otthon a ciganyok elleni eroszak urugyen. Koztuk szamos olyan enekessel akikrol nehez feltetelezni, hogy ne legyenek tisztaban a helyi viszonyokkal. Nagyon rosszkor szerveztek es nagyon tapintatlanok voltak. Mint mostanaban egyre gyakrabban.

A Tigris 2009.03.06. 15:57:09

@G.Szabolcs: Ön is a Bolgár György Médiaiskolában végzett?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.06. 16:03:58

@Zoli28:
Nekem az a sztori is tetszett, hogy őt naponta állítja meg a magyar rendőr Brüsszelbe menet, és tolvaj cigánynak nézi, mert egy drága autóval jár. Elég nyilvánvaló, hogy soha senki nem állította még meg, tehát hazudik. Az ember elnézi ezt a férget, és elgondolkodik, ha ilyen egy művelt cigány, akkor nincs mit csodálkozni, hogy a tanulatlan többség miket művel.

Bummer 2009.03.06. 16:29:43

Zsidózott Orbán. Azt mondta, hogy a Rotschildok nem adtak volna hitelt fedezet nélkül.

szomoruszamuraj 2009.03.06. 16:47:27

@Devil: Én azt mondtam, hogy úgy nem lehetne megcsinálni biztosan, ha párttá alakulnának. Akkor akaratlanul és kénytelenül is muszáj lenne pártpolitikával foglalkozniuk...és onnantól kezdve hitelüket veszítenék a közvéleménnyel szemben is. Márpedig ezt a szart amit most le kell(ene) tuszkolni az emberek torkán, azt hitelesség nélkül nem lehet. Ezért mondja azt álszent módjára Gy., hogy tudom én, hogy mit kellene, de a valódi változás záloga nem az én kezemben van, hanem az emberekében, ergo én nem tehetek semmit, mosom kezeimet....

Bummer 2009.03.06. 16:59:50

@szomoruszamuraj:
Orbánék képesek voltak 2001-re egy határozott megszorítás mellett megduplázni a támogatóik számát. Az emberek hajlandók áldozatot vállalni, ha látják, hogy van értelme.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.06. 20:39:30

Lehet itt viccelődni, de a helyzet egyáltalán nem vicces. Engem sokkal jobban aggaszt egy dolog annál, mint hogy jót tudjak röhigcsélni ezen a ripőkön. Borzasztó agresszíven terjesztik mindenfelé, hogy a nehéz helyzetért Orbán a hibás, mert megakadályozta a reformokat. Nem szabad ezt lebecsülni, mert a 2002-es szavazótábor összetereléséhez könnyen lehet, hogy elég lesz ez is. Működik a dolog, tapasztalom mindenfelé.

caralho voador 2009.03.06. 20:40:49

Basszameg, ezt nem hiszem, ez a szánalmas barom még ebben is hazudik. Már a nyikhaj testfelépítését elnézve sem hiszem el, hogy 100 kilót kinyom, na de ott bújik ki a szög a zsákból, hogy amikor elkezdett gyúrni járni, a "felével-harmadával" indított. Vagyis 35-50 kilóval. Aki volt már konditeremben, tudja, hogy ez képtelenség. Őrület.

tevevanegypupu 2009.03.06. 20:52:18


Nem becsuli le senki azt amit muvelnek, de tenni ellene nem lehet semmit. Ha Magyarorszagon az emberek nagyobb reszebol hianyzik a jozan esz, ha meg mindig megmaradtak baloldali, sot kommunista erzelmunek, akkor nincs mese, ezek maradnak es kesz. Bele kell torodnunk, hogy rossz helyre szulettunk rossz evszazadba, abnormalis emberek koze. Nem erdemes szepiteni a helyzetet: ha valaki hisz annak, hogy Orbannal egyutt a fasizmus jon, hogy akadalyozza a reformokat, akkor azt nem lehet belatasra birni, nem lehet az eszere hatni, az retteg. Es azokat a reformokat amiket majd tenyleg muszaj lesz, talan nem is baj, ha ezek hozzak meg a szerelmetes szavazoiknak: a 13.-ik havi nyugdij eltorlese, a fizetos egeszsegugy es tandij, remelhetoleg visszaveszik a 65 ev felettiektol a teljesen ingyenes utazast is..Nosza, jojjenek a reformok es csak hozza meg nyugodtan Gyurcsany meg a Reformszovetseg, az MDF es az SZDSZ.
Amit elbazilikaztak eveken keresztul, hozzak rendbe.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.06. 21:09:15

@tevevanegypupu:

Hja, és ráadásul a Fidesz ilyenkor szokott hátradőlni, mintha megnyerte volna már a választásokat. Nem tudom, hogy néhány közvéleménykutatási eredményen kívül milyen visszacsatolásuk van nekik a társadalom irányából. Tartok tőle, hogy semmilyen.

Pelso.. 2009.03.06. 21:28:49

Elpet,

Nem tudom, mi a véleményed, mai évértékelő beszédtől sokkal többet vártam. A tegnapi, Reformszövetség javaslataitól való elhatárolódás sem volt egy jó taktikai húzás.

osborne 2009.03.06. 21:38:40

@Elpet: ezt én sem értem, 2010 még távolról sincs megnyerve. Gondolom most az EU választások fontosabb de a következő _nincs_ megnyerve. Ahhoz többet kell majd tenni mint hátradőlni.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.06. 21:45:27

@Pelso..:

Hadd mondjak csak annyit, hogy a mai Orbán beszéd alighanem főként azok körében aratott csak sikert, akiket amúgy sem kell meggyőznie. Az olyan nevetséges kritikákat persze semmire nem tudom értékelni, amelyek azt kérik számon, hogy nem tett javaslatokat, ahh, miért kellene neki most bármiféle javaslatot tenni, ez hülyeség. De szinte csak a legbensőségesebb támogatóihoz beszélt, ami a jövőre nézve nem jó jel.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.06. 21:52:57

@tevevanegypupu: Az a baj, teve, hogy ezt már 2006-ben is hallottuk, hogy nem baj, elcseszték, legalább nekik kell kijavítani, és majd megszívják. Erre eltelik itt négy év, és kijavításról szó sincsen. Majd 2010-ben is azzal vigasztaljuk magunkat, hogy majd 2014-ig majd megszívják, mert majd lépni kell valamit?

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.06. 21:54:20

@Pelso..:

A Reformszövetség nekem is egy furcsa valami. Cselekvésre van szükség, nem újabb programok kidolgozására. A cselekvéshez pedig döntésképes emberek kellenek, a szakértelem szerepe ebben túl van lihegve, éppen azért, mert a döntések elmaradásának igazi okait szakmai viták mögé rejtik. Ráadásul megint nem a nyelit fogják a dolgoknak.

Pelso.. 2009.03.06. 21:57:47

Elpet,

Hát, ez az. Csak a saját tábor egy részéhez beszélt. Most, nagyon jó lehetősége lett volna a lehető legszélesebb rétegek megszóltására. Nyilván javaslat nem kell, de legalább egy irányvonal az elképzelésekre, felé fordította volna a figyelmet.

A Reformszövetség elképzeléseivel inkább konstruktív vitába kellene szállnia, az aktivitás jobban vonzaná a bizonytalankodókat.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.06. 22:00:48

@꒐ʃʈʊᓈᘣ:

ez milyen nick...? LOL..., tényleg ez jön ki, amit látok, te kimondhatatlan nevű...?
egyébként a tarda blog bemásolásán én is gondolkodtam, de szerintem azt hagyjuk kívül a mocskos pol.-n... :))

-------------------------megy a találgatás, hogy lesz s mint lesz...?
kábé olyanok vagytok most mint az NST blog-on (fociblog), amikor megcsinálták a BL sorsolást decemberben (!), és ment a nagy kitalálósdi, hogy mi lesz márciusban..., s persze nem úgy lesz...

osborne 2009.03.06. 22:03:41

egyébként Orbánnak szinte mindegy már milyen beszépet ad elő úgy is támadva lesz a szoci-szadesz-madöf triótól.

Ha feleslegesen keményebb beszédet mond, akkor uszítió és szélljobbra kacsintó.

Ha neutrálisat és sajátjait megcélzó mint most, akkor semmitmondó, programhiányos és meseszerű.

Ha előajda a Kérin elárult programokat, akkor dermesztő, nyugdíjszorongató és hazug stb

a lényeg, hogy a forint nem zuhant utána vagy közben akkorát mint Gyurcsány verbális ámokfutásai után a héten és ez már részsiker ;]

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.06. 22:12:00

@Pelso..:

A Reformszövetség egyik legfontosabb hiányossága az, hogy a legnagyobb problémát megint nem nevezi meg. Azt, hogy van ennek az országnak egy jelentős rétege, amely kilentúraszerűen él jellemzően államháztartási pénzekből olyan színvonalon, amely színvonalat teljesítménye nem indokol, és amelyre a jelenlegi bevételi oldal nem ad fedezetet. Most véletlenül sem a 13. havi nyugdíjból dorbézoló nyugdíjasokra gondolok, hanem mindazokra, akik a felülárazott állami és önkormányzati megrendelésekre alapozzák cégeik árbevételét. Ehhez a döntően az MSZP-hez kapcsolódó klientúrához nem mer hozzányúlni senki és egyhamar nem is lesz ebben változás.

tevevanegypupu 2009.03.06. 22:16:41

@꒐ʃʈʊᓈᘣ:

Az orszag demokratikus, a valasztasi rendszer demokratikus.
Ha ugy dontenek tobbsegeben hogy Feri kell meg David Ibolya es az szdsz, ellene nem tehetunk semmit, legfeljebb annyit, hogy elmegyunk szavazni. De aztan itt meg is allt a tudomanyunk. Kulonben neha nem ertem Orbant, tenyleg miert nem hagyja ott az egeszet? Meg fiatal, az EU-ban nagyon jo pozicioja van, ott kellene maradnia es rahagyni az egeszet valaki masra. Mindegy kire, o egybol ugyis fasiszta es a szelsojobbal kokettalo rasszista arulo lesz. Fiatal es ambiciozus fideszesnek valo allas..(:

Elpet

A fidesz vezetoi gondolom orulnek a kozvelemeny adatainak es dorzsolik a kezuket. Nem azt kivanna az ember, hogy reszletes programot adjanak amit aztan Feri ellop - ezt szokta - es sajat neveben megvalositsa..De legalabb minden aldott nap cafolnak meg logikus ervekkel - amikkel tenyleg vitatkozni is lehet - hogy miert nem jo amit a kormany csinal. Mert ha csak azt mondjak, hogy minden rossz, de nem mondjak meg, hogy szerintuk miert, azzal legfeljebb ellenszenvet es nem rokonszenvet valtanak ki. Bar lehet, hogy a nepnek tokmindegy, Feri tancol, az eleg..

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.06. 22:25:05

@tevevanegypupu:

Tudod az a baj, hogy közvéleménykutatást olvasni nemegyenlő társadalomismeret. Én nem érzem azt a hangulatot, amely Orbánt követelné a miniszterelnöki székbe. Van egy kormányellenes hangulat, kétségtelen, de ez nem Fidesz-párti hangulat, vigyázat! Győzhet a Fidesz ebből a helyzetből, akár nagyot is, de ez nem magától értetődően következik be, pusztán a Gyurcsánnyal szembeni csalódottság okán.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.03.06. 22:25:36

@ufó - a táncparkett angyala: @tevevanegypupu: Hm, én ki tudom olvasni a nevem... István vagyok, egyébként, mondjuk régen jártam errefelé, az tény.

Teve, nem értek Veled egyet, szerintem minimum meg kellene próbálni tenni valamit, pl. kommunikálni.

Pelso.. 2009.03.06. 22:29:29

Elpet,

A tüneteket kezeli, nem alapbetegséget. Igaz, ők inkább technokraták, mint politikusok, látszik is...
A megyei önkormányzatok jórészt Fidesz vezetésüek, a klientúra ott is jelen van, csak más a logó.
Továbbra is azt mondom, sokkal pragmatikusabb, több irányban protekcionistább, politikusabb beszédre számítottam. A nagy bizonytalanságok idején legalább a stabilitás lehetőségét mutatni kellett volna.

osborne 2009.03.06. 22:35:15

@Elpet: ez azért van mert Orbán már nem hat frissen bármit is mond, 20 év az 20 év. Nem beszélve arról, hogy olyan Vérfarkas képet alakítottak ki róla tudatosan azokban akik erre fogékonyak amit semmivel nem tud letörni magáról.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.06. 22:48:41

@꒐ʃʈʊᓈᘣ:

ha beütöm azt, hogy válasz erre (mármint az ön kommentjére), akkor ez láccik a monitoron: @꒐ʃʈʊᓈᘣ:

:))

egyébként, mi ma este simán nem fogjuk kitotózni, hogy mi fog történni...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.06. 22:55:02

@Pelso..:
@osborne:
Igazából én nem bírálom, mert nehéz azt megmondani, hogy mi lenne jó. Úgy tűnik, valami olyasmit akart mondani, ami egészen kívül van a mostanában járatos helyzetértelmezéseken. Egészen más malomban akar őrölni, mint ahol manapság szokás. Jellemző, és érdemes lenne kielemezni, hogy egyáltalán nem használta a szokásos kifejezéskészletet, egészen más szavakat használt, mint az általános közéleti papagájkommandó használ Gyurcsány mögött loholva. Őszintén szólva nem látom, hogyan ér majd földet és váltja gyakorlatra nagyívű gondolatait, lehet, hogy állhatatossága meghozza a gyümölcsét, de lehet, hogy nem. És akkor mi itt maradunk Gyurcsánnyal a nyakunkon, szép perspektíva, mondhatom.
Én mindenesetre kitöröltem már magamból azt szemléletet, hogy minden pillanathoz tartozik egy egyedül helyes cselekvés, és ha eltaláljuk, jó, ha nem, akkor meg pusztulás. Nem gráfok élein haladunk, hanem az infinitív térben. Reménykedjünk egy kicsit. Bár lehet, hogy ami javunkra válik, az nem lesz a kedvünkre való.

osborne 2009.03.06. 23:05:54

@Elpet: egy biztos kimaradt most: az előrehozott választás

én egyébként a pátoszoskodás mellé Orbán helyében simán bevállalnám, hogy vér veríték könnyek lesznek. Sőt, nagyon nehéz korszak jön most majd és nem lesz képes senki majd csodákra. A kurvaországozás helyett a Fidesz a reményteli és erős országot képvisel stb

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.06. 23:23:18

@osborne:

Áhh, persze, nekem is eszembe jut sok ilyesmi, csak már nem szeretem mondani. Olyan könnyű nekem innen okosnak lennem. Tudod, nagyon sokáig elmondtam azt is, hogy Orbán helyett jobb lenne nekünk valaki más. Aztán egy nap úgy éreztem, hogy rendben, én így gondolom, de most már tény, hogy Orbán a realitás, úgyhogy azóta mellette állok, már amennyire ez számít. Így vagyunk most is a beszédével kapcsolatosan. Gondolhatjuk épp másként, de most vagy ő - vagy Gyurcsány. És ebben a helyzetben egyszerűen nincs értelme bírálni. Most majdnem minden az ő kezében van, ami jobboldali politika. Ő akarta így - iszonyatos felelősség. Én biztos, hogy osztottam és nem koncentráltam volna azt, ám ez mit sem számít.

star77 2009.03.06. 23:50:16

Megnéztem az orbán beszédet.szar volt.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.07. 00:02:12

@star77: egészségedre...

én csajoztam meg pijáztam..., jó volt...
:))

reality 2009.03.07. 00:43:52

@Elpet: "Most majdnem minden az ő kezében van, ami jobboldali politika. Ő akarta így - iszonyatos felelősség. Én biztos, hogy osztottam és nem koncentráltam volna azt, ám ez mit sem számít."

Ő viszont az 1910-es és 40-es évek tanulságaiból indult ki, amikor is a baloldalnak sikerült megvalósítani a szalámitechnikát. Ezért kellett egy erős jobboldali párt, vagyis inkább szövetség. Ha kisebb pártok jöttek voltak létre, könnyebben ment volna a szétzilálás (és erre láttunk is példákat). Sajnos ilyen a jobboldal - nehezen tud összefogni, hamar egymással szembe lehet őket állítani. Mért van az, hogy senki sem kérdőjelezi meg az egységes baloldalt, viszont ez a kérdés állandóan felmerül a jobboldalon? Természetesen lehetne szó szövetségesekről, de csakis olyan szempontból, mint ahogy ez a másik oldalon is megvalósul, vagyis különböző ideológia mentén (ld. szocik és liberálisok), mondjuk pl. egy zöld párt vagy mittudoménmilyen...

devuscka 2009.03.07. 01:31:21

@꒐ʃʈʊᓈᘣ:
:D
tök'jó!!!

"Teve, nem értek Veled egyet, szerintem minimum meg kellene próbálni tenni valamit, pl. kommunikálni. "
ebben hiszek én is: mindenki hozzon még egy embert.. ;)

megosztanék egy jó kis helyzetleírást a 'hetiválasz' fórumából:
www.hetivalasz.hu/forum/orban_vitkor_szamonkeres_evertekelo

"De van most: ZÖLD Baloldal is: TGM a listavezető"

Na hát amikor ezt olvastam a hírekben, könnyesre röhögtem magam. :D Azért egyes embereknek ideje lenne észrevenniük, hogy mikor elég belőlük, és mikor csinálnak magukból már teljesen hülyét. :)

Az viszont külön "pikáns" ebben az EP választási "cirkuszban" (mert már most látszik, hogy ebben az országban ez sem lesz túl "européer"), hogy valami őrült módon "szétszavaztatják" a magát "balliberálisnak" gondoló szekértábort. :) Van egyszer a posztkommunista utódpártunk (gyk: MSZP), amely a Ködös Múlt nevezetű munkásőr nyugdíjas klub majdnem összes tagjának szavazatára számíthat (szokás szerint). Aztán van itt nekünk a "normális Magyarország" vízióját zászlajára tűző, magukat "konzervatívnak" képzelt megélhetésiek, akik nem átallották a fent nevezett Ködös Múlt nyugdíjas klub, a Tisztelet Társasága nevezetű előrehaladott demenciától szenvedő szekta, illetve a Heti Hetest "tartalmas szórakozásnak" tekintő "proletár" réteg második számú favoritját (Bokros elvtársat) indítani listavezetőként. Itt vannak még nekünk az amnéziások támogatottságára hajtó "liberálisaink" (pffff...), akik manapság magukat "ellenzékinek" beállítva próbálják feledtetni, hogy az elmúlt hét évben ők adták a gazdasági, oktatási, és egészségügyi minisztert, illetve a mai napig is ellentmondást nem tűrő módon szavaznak együtt a posztkommunista utódpárttal a parlamentben. Aztán itt van nekünk az "ultrabalos ikon", TGM, ő is szintén "külön csapatban" próbálja meghódítani a "baloldali reformok elkötelezett híveit". :)

Szép lesz, lehet csak a Fidesz és a Jobbik fog mandátumot szerezni nyár elején. :) Na akkor lesz "ereszd el a hajamat" a balfenéken... :D

tevevanegypupu 2009.03.07. 09:58:34

@Elpet:
mindegy miert gyoz a fidesz, az elsopro lelkesedes vagy a szavazatok tobbsege segit nekik. Kapnanak egy ujabb lehetoseget, a tobbi rajtuk mulik..Mindenesetre ha nem hazudnak tul nagyokat es megmondjak mindjart az elejen, hogy nehez lesz de muszaj, hat akkor nem csalodhat akkorat az ember. Csinaljak, Feri meg hadakozzon veluk.

devuscka
Hat ennel tobbet nem tudok kommunikalni, szerintem ez boven eleg is..((: Szavazni meg ugyis elmegyek.

Pelso.. 2009.03.07. 11:37:47

Más kérdés, hogy az EP választások eredményeit a nyilvánvaló nyertes hogy kommunikálja, s más kérdés annak tényleges jelentősége. 2010 ilyen szempontból még messze van.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.07. 12:11:46

Akár régi, akár új kormány akar változásokat, egy nagyon fontos dologgal kell kezdenie. Az illetékes minisztériumba be kell hívni Háromlábú Jóskát, aki állami beszállító vagy szolgáltató bármilyen témában. Meg kell neki mondani, hogy Jóskám, te egy kiváló ember vagy, a cégedet is nagyon méltányoljuk, és fájna, ha nem dolgoznánk együtt. És fájna, ha mindaz a sok nagyszerű cél, amiért mindeddig vállvetve küzdöttünk, egyszerre elenyészne a semmiben. Éppen ezért kérünk, hogy amit eddig tizenkétmilliárdért csináltál, azt légy szíves eztán négyegészhattized milliárdért megcsinálni. Ti nagyon ügyesek vagytok, sikerülni fog. És tájékoztatlak, hogy itt van Mélynövésű Géza, neki is van egy kiváló hazai cége, és neki is fogunk megrendeléseket adni, hogy náluk is jusson egy kis vaj a kenyérre. Meg hát szeretnénk egy kicsit megtakarítani.

Ugyanez persze az önkormányzatoknál is.

Persze lehet a nyugdíjasokon, családosokon spórolgatni, és az újraelosztás egyéb elemeit változatlanul hagyni. Mondhatják sokan, hogy ez igazságtalan, mondjuk ezt szarja le mindenki leginkább. Viszont az is tény, hogy ezt a létszámában és igényeiben túlméretezett klientúrát a valós piacon mozgó gazdaság nem képes eltartani. Viszont nekik is gondolkodni kéne, hogy mi lesz velük, ha a pénzforrások végleg kiszáradnak? Hogy fognak ők reális piaci helyzetben megélni? Sehogy. A választásokig mindenképpen ki fogják tömni Gyurcsányt pénzzel, hogy működtesse még a rendszert, de ez biztosan nem megy a végtelenségig.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2009.03.07. 13:50:56

@star77:
A rabbid így büntetett? Nem ettél elég pászkát?

Pelso.. 2009.03.07. 17:12:58

Elpet,

Jóska s Géza elképzelt története jól hangzik, jószándéku tenni akarásod szülöttei, de: a világ nagyon nem így működik, s nem is fog.
Lehet ezen most itt (bárhol-bármikor) keseregni, de tök felesleges.
Mert némileg általánosítva: a közpénzek megcsapolása teljesen pártfüggetlen s politikamentes, nem elvek dominálnak, hanem a legkézzelfoghatóbb: sok pénz, folyamatos forrással. Magyarabbul: aki kapja, marja. A -bármely!- identitású hatalmi elit miért változtatna azon, ami elsősorban az ő, (+esetleg néhány csatlós ill eszközként felhasznált barom) kifejezett érdekét szolgálja...?

A dolog pikantériája: valójában a megoldás lehetősége adott ma is: a Közbeszerzési Törvény lehetőséget ad arra, hogy az ajánlatkérők árlimitet alkalmazzanak. Vagyis, a tenderdokumentációkban leírják: adott szolgáltatás, termék ára x összegbe kerülhet csak, magasabb ár esetén az adott ajánlat érvénytelen. Az a gond, hogy a törvény a lehetőséget biztosítja, de nem teszi kötelezővé, na, miért is..?

czepet 2009.03.07. 17:47:22

Könyörgöm, mint volt pápai lakos, hogy népünk hős vezérét ne emlegessétek pápaiként!
Annyi mindenre lehet büszke városunk, ne mindig ezzel a túlélő rágcsálóval jellemezzük!
Nem mellesleg a szabad választásokon egyszer nyúlt félre a város, amúgy masszív jobboldali a körzet, hála a több helybeli fidesz alapítónak!

tenkes kapitánya 2009.03.07. 18:14:51

GYF sziztémája alapján azt veszem ki hogy én aki az idén nyugdijba készülök mert merészeltem 1963-2009 ig munkát végezni az országba én eltartott leszek.99 aki életében 5 évet dolgozott ő meg a sajnálni való szegény kisemmizett na ez a politikus vége!!
Kivánom a politikákusokat tartsák el a segélyezettek akkor majd nem beszélnek mellé hanem tudják értékelni a dolgozó emberek érdekeit.
Köszönöm.

Ács Ferenc 2009.03.07. 21:44:14

Thug: a lila majmozás frusztrált és szánalmas zöld hőbörgés, nem szerkesztőségi álláspont. :)

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2009.03.07. 22:03:29

LILA MAJMOK!
LILA MAJMOK!
LILA MAJMOK!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.08. 08:51:48

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: na de főnök urak...
nem maguk kértek meg a múltkor arra, hogy finomabban szóljak egyes kommentelőkhöz...?
maguk vizet prédikálnak és közbe' fradi sört isznak...?
:)

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2009.03.08. 08:55:13

@Pelso..:

Nem gondolom, hogy túlzott elvárás lenne a politikusoktól azt elvárni, hogy a rendelkezésre álló fedezethez mérjék a költekezést. A világ úgy működik, kedves Pelso, hogy annyit költünk, amennyi van. Ezt mindenki tudja, aki megpróbálta már a pénzét fizetéstől fizetésig beosztani. És a világ működik így, mert tudtommal vannak országok, amelyek nem állnak a csőd szélén. És lehet az egyensúlyra törekvés fedezetét a nyugdíjasok és a gyermekes családok pénztárcájában keresni, hogyne. meg sem kísérelem, hogy morális érvekkel szóljak ez ellen, mert tudom, hogy hiábavaló lenne. De abban biztos vagyok, hogy ott elegendői pénzt nem fognak találni.

A számokkal való bűvészkedés folyik mindenféle reformtervben, körülbelül az "Itt a piros, hol a piros" nevű tiltott szerencsejáték tartalmi elemeivel és morális színvonalán. Mindez arról szól, hogy vezető értelmiségieink gyávák ahhoz, hogy kimondják: egy válság esetén mindenkinek vállalnia kell a terhekből, nemcsak azoknak a társalmi csoportoknak, melyeknek gyenge az érdekérvényesítő erejük.

Pelso.. 2009.03.08. 15:48:23

Elpet,

Még ha párhuzamosan is, de két külön dologról beszélünk.

Viszont, az államok és háztartások sokszor többet költenek, mint ami van, sajnos. Mivel, azt a hajlamot kihasználták a bankok, túlpörgetve a hitelpiacot, -ami mára kifulladt, -így lett a válság.
süti beállítások módosítása