Unió Erdélyben
2009. február 13. írta: Szathmáry

Unió Erdélyben

  „Tőkés László, a zászlóvivő”, „Elásták a csatabárdot”, „Kiegyeztek”, „Összmagyar EP-listát állítanak”. Ilyen és ehhez hasonló címekkel, vezető helyen számolnak be az erdélyi magyar hírcsatornák arról, hogy tegnap, február 12-én, Kolozsváron megegyezett egymással Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

 A megállapodás értelmében a két szervezet közös listán, a magyar összefogás listáján indul a júniusi európai parlamenti választáson, igaz hivatalosan a lista az RMDSZ neve alatt bejegyzett választási lista lesz. Egyezség született arról is, hogy a két fél (EMNT és RMDSZ) egyenértékű partner, a két szervezetnek külön kampánystábja lesz, de közösen is működtetnek majd egy kampány-koordinációs bizottságot. Megállapodtak abban is, hogy április 3-án létrehozzák az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), amely arra lesz hivatott, hogy fontos stratégiai kérdésekben közös nevezőre jusson a két szervezet. Ilyen lehet például az autonómia-koncepció kidolgozása. A lista kapcsán megállapodás született arról, hogy a két szervezet 25% - 75% (EMNT-RMDSZ) arányban állít jelölteket a listára. Az első helyre Tőkés László kerül, a második és harmadik helyre az RMDSZ, a negyedik helyre pedig ismét az EMNT jelölhet. Eddig a hír. Innentől tessék kapaszkodni. Lengyellászlói mélységekben fogunk elemezni.

 Mérlegen a valóság

 Ergé kollega már két héttel ezelőtt követelte, hogy Tőkés László álljon az RMDSZ lista élére. Ha nem is teljesen azokkal a kondíciókkal, de a kérése teljesült. Az erdélyi magyar közélet két tagadhatatlanul legfajsúlyosabb figurája ki- vagy ha úgy tetszik megegyezett. Sok mindennek meg kellett változnia azért, hogy semmi ne változzon. Foglalhatnánk össze sommásan azt, hogy mi is történt tulajdonképpen. Szinte napra pontosan hat éve az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusa törölte a szervezet alapszabályából a tiszteletbeli elnöki tisztséget. És igen, ezt a pozíciót Tőkés László töltötte be. Hat év után először Tőkés neve mellé ismét tulipán kerül. A szavazólapon ugyanis az RMDSZ neve és logója fog szerepelni. Hosszú évek óta folyik már egyeztetés az RMDSZ és az erdélyi magyar jobboldal között. Azonban ez soha nem érett egyezséggé. Úgy látszik a csillagok környülállása most volt a legkedvezőbb. De miért is? Íme a mi politikai asztrológiánk.

 Mars a Plútóban

 Az RMDSZ 12 év után elvesztette kormányzati pozícióját. Ez nagy csapást jelentett a szövetség számára és nem csak azért mert a tulipános vezetők a jól bejáratott kormányzati Audikat kellett lecseréljék alig használt Dacia Sanderokra, hanem azért is, mert a közigazgatásban megkezdődött az RMDSZ-esek, fogalmazzunk így a magyar nemzetiségűek kiszorítása. Az RMDSZ vezetőinek szemei előtt a szlovákiai modell lebeghet. És való igaz a lehetséges kimenetek közül a román belpolitika könnyen a pozsonyi útra léphet. Románia EU csatlakozását megelőző kisebbségvédelmi pc-skedés után – mindamellett, hogy a román parlamentből kiszorultak a nacionalista pártok –, politikai szinten most újra megjelentek a fals hangok.

 A tavaly decemberi kormányalakítási tárgyalások közben a szocdemek (PSD) kijelentették: az RMDSZ-szel semmi szín alatt nem lépnek koalícióra. Băsescu elnök is – szokásának megfelelően – hintapolitikát játszik. Egyrészt, például maga mellé vette kisebbségi tanácsadónak a parlamentből kiszorult kolozsvári RMDSZ nagyágyút Eckstein-Kovács Pétert, ugyanakkor egészen Budapestig utazott azért, hogy az erdélyi magyarokba törölje sáros cipőjét. Ha érzékenyek lennénk, balkáni arcátlanságnak tekinthetnénk azt, hogy a volt hajóskapitány Sólyom László mellett állva jelentette ki: Romániában szó nem lehet semmiféle területi autonómiáról. Paradox módon Băsescu, aki mindig is nagy hangsúlyt fordított arra, hogy megossza a magyar szervezeteket, ezen kijelentéseivel pont egymás karjaiba lökte az EMNT-t és az RMDSZ-t.


 Vénusz a Merkúrban

  Nem elhanyagolható körülmény az sem Erdőelvén, hogy az anyaországban hogyan alakul a politikai helyzet. Bár az is világosan látszik: az erdélyi magyar választók nagy ívben fütyülnek arra, hogy Budapest mit mond. Egyfajta „Veled Uram, de nélküled” szlogen mentén zajlanak az események. De utazzunk vissza egy kicsit a múltba! Nem feledhetjük, hogy amikor Tőkést 2003-ban az öltözőbe küldték az RMDSZ-ben, a Medgyessy Péter vezette kormányzat és az RMDSZ között dúlt a szerelem. Gyurcsány színre lépésével és a 2004. december 5-i népszavazással a kapcsolat jelentős mértékben hűlni kezdet. Sőt elindult egyfajta közeledés az RMDSZ és a Fidesz között is, de végül a Fidesz Szász Jenőt választotta, Fletó meg megnyerte a 2006-os választásokat, ezért a kölcsönös partnercsere nem történt meg. Mára azonban a csillagok is másfele fordultak és a belpolitikai helyzet is alapvetően megváltozott.

 Gyurcsányt semennyire sem érdekelte az erdélyi magyar belpolitika. Inkább értelmetlen közös román-magyar kormányülésekkel akarta szimbolizálni a békés egymás mellett élést. Szili Katalinnak ugyan volt még egy-két próbálkozása a határon túli ügy gondozására, de valljuk be, az MSZP-nek 2006 ősze óta a legnagyobb gondot a saját lassú szétesése jelenti és nem Markóék abajgatása. Az RMDSZ így végképp magára maradt. Ráadásul nagy valószínűséggel a következő parlamenti választáson a Tőkés mellett teljes mellszélességgel kiálló Fidesz fog győzni. Az RMDSZ nem kockáztathatta a többfrontos harcot az országon belül és kívül.

 Nincs új a Nap alatt

  De ne csak az RMDSZ motivációit vegyük számba. Nézzük azt, hogy ki nyert ezzel az egyezséggel az erdélyi jobbosok közül. Míg az RMDSZ folyamatosan egységes tudott maradni, legalábbis kifelé, addig az erdélyi magyar jobboldal többször hangos szóváltásba keveredett egymással. A „ki a kirááááály?” címért ölre menő küzdelem folyt az MPP elnök Szász Jenő és az EMNT elnök Tőkés között. Az erdélyi jobbosok helyzetét nehezítette az is, hogy sokáig a Fidesz sem tudott dönteni a két szereplő között. (A Fideszen belül is két irányzat volt. Az egyik Szászt, a másik a Püspök urat támogatta.) Mára a küzdelem végképp eldőlni látszik. És ennek két választás adta meg az alapját.

 Az első a 2007. novemberében tartott európai parlamenti voksolás, amelyen hatalmas meglepetésre a függetlenként induló Tőkés, a magyar szavazatok 40%-nak megszerzésével bekerült az európai parlamentbe. A másik döntő momentum a 2008. évi nyári önkormányzati választás volt, ahol Szász Jenő nagyot bukott. Tegyük hozzá, hogy mind a két kampányban a Fidesz erőteljesen részt vett. Kövér Lászlótól Deutsch Tamásig minden jelentős Fideszes politikus megjelent a Király-hágón túl. A kérdést Szász és Tőkés között az erdélyi választók döntötték el. Tőkés győzött és a Fidesz is szépen lassan lehátrált Szász támogatásáról, akit ma már pártján belül is sokan eltávolítanának.

 Csillagösvényen

  Mindennek tudatában érthető, hogy Markó Tőkéssel tárgyalt és Szász Jenőt ebből a folyamatból kirekesztették, akinek nem maradt más hátra, minthogy habzó szájjal Tőkésnek menjen. Ezt meg is tette. Az egyezség aláírása után rögtön lenyilatkozta, hogy ez a pártlista nem hozza létre a nemzeti konszenzust, csak tovább mélyíti azt az erkölcsi válságot, amelyben az erdélyi magyarság van. Hogy mi lesz az eredménye az egyezségnek, még nem tudni. Mindenesetre az erdélyi magyar közösség régóta várt már valamilyen konszenzusra.

 Az erdélyi lapok egyértelműen üdvözlik a megállapodást. Ebből a szempontból is érdekes a Kovászna megyei újság, a Háromszék vezércikke (Tőkés legnagyobb bázisa Kovászna megyében van.), amelyik egyértelműen az egység mellett foglal állást. Sorsdöntő lehet március 15-e is. Ekkor lesz ugyanis az MPP tisztújító kongresszusa. Amennyiben ott leváltják Szász Jenőt és egy Tőkéssel szimpatizáló elnök és elnökség kerül megválasztásra, úgy az összefogás szervezetileg is teljes lehet. (Így is az, hisz az MPP az EMNT tagja.) Ha ez megtörténik szinte biztos, hogy a negyedik helyet Tőkés az MPP jelöltjének fogja felajánlani. Másik nagy kérdés, hogy a szövetkezés mennyire fogja mobilizálni a magyar választókat?

 2007-ben láttuk, hogy a verseny mobilizált. A 6,6%-nyi romániai magyarság 9% körüli eredményt ért el annak köszönhetően, hogy a magyarok körében jóval magasabb volt a szavazási kedv. Egy ilyen közös lista most is mozgósíthatja a magyarokat. A román politológusok is megemlítik, hogy a románok politikai apátiája mellett (az országgyűlési választáson három hónapja nem érte el a 40%-ot sem az országos részvétel) a magyarok egy sikeres mozgósítás esetén akár 10% körüli eredményt is elérhetnek. Ez pedig már akár négy képviselői helyet is jelenthetne a magyar összefogás listájának. A közös indulásnak számos előnye van még akár Tőkést, akár a Fideszt tekintjük. Amellett, hogy Tőkésnek nem kell izgulni a bekerülés miatt egyértelmű lesz az is, hogy az erről a listáról bejutó képviselők az Európai Néppárt frakciójába fognak tudni beülni.

 Tőkés László jelenleg a volt '68-as diákvezérrel Daniel Cohn-Bendittel ül egy technikai frakcióban, mert a PD-L megakadályozta, hogy az általuk szélsőségesnek titulált Tőkést felvegyék az ENP frakcióba. (Jellemző, hogy a román sajtó úgy interpretálta az összefogást is, hogy az RMDSZ a radikálisok felé nyit.) Ugyancsak nagy nyertese lehet ennek az összefogásnak a Fidesz is Brüsszelben. Egy jó itthoni és határon túli szerepléssel akár 20-21 magyar nemzetiségű képviselője is lehet az ENP frakciónak, ami igen nagy súlyt eredményezne a frakción belül.

 Ki tudja merre?

 És álljon itt a végén egy olyan igazi asztrológikus-politológusos befejezés: Az összefogásnak nem tudjuk mi lesz az eredménye. A nagy kérdés csak június 7-én, az urnák és a pecsételő párnák magányában fog eldőlni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr48941063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2009.02.13. 16:19:59

"Ergé kollega már két héttel ezelőtt követelte, hogy Tőkés László álljon az RMDSZ lista élére. Ha nem is teljesen azokkal a kondíciókkal, de a kérése teljesült. "

Két telefonomba került, eh eh. :)

De örülök, hogy kíváló Erdély-szakértő Bozótharcos barátunk ezúttal rosszul jósolt, és az erdélyiek képesek voltak az összefogásra.

Hajrá magyarok!

2009.02.13. 18:22:57

Technikai megjegyzés: Nem jók az alcímek. Egy bolygó egy csillagképben (azon belül is állatövi csillagképben) tartózkodhat (a Földről nézve), de nem egy másik bolygóban. Azzal legfeljebb együtt állhat.
A Mars jelenleg pl a Nyilasban van.
www.mcse.hu/eszlelesi_ajanlat/egi-kalendarium-2009-februar.html

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.13. 20:58:47

gyönyörű az a kép a 'nincs új a nap alatt' fölött...

mars rulez...
kányád falu rulez...
hargitha sör rulezzz...

tevevanegypupu 2009.02.13. 21:31:35

Ugy latszik minden lehetseges az "egyuttmukodesert." Megalaztatasok, gyulolkodesek feledve..Remelem a nagy oromben es egyezkedesben nem fogjak elfelejteni, hogy vegulis kit es mit kepviselnek..

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.02.13. 22:15:28

lengyellászlói mélységek:
azt hittem, állatos hasonlatok jönnek majd, nem asztrológiaiak - hogy pl. Tőkés a Havasok tigrise, stb :P

AYBARS ANDA 2009.02.13. 22:16:31

Hát ez ökörség.

Szoros szálak kötnek Háromszékhez (Zágon, Illyefalva, Sepsiszentgyörgy),

egyáltalán nicsenek oda a székelyek a Püspök Úrért!

De a RMDSZ-hez meg kifejezetten negatíbóvan viszonyulnak.

A SZNT és Szilágyi Zsolt (MPP) a menő.

AYBARS ANDA 2009.02.13. 22:18:26

@ufó - a kibertér trubadúrja:

a CSÍK sör rulez....

Köményes pálinka rulez.....

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.02.13. 22:36:03

@AYBARS ANDA:

Tisztázzunk egy-két dolgot.
Egy. Ha nem szeretik Püspök urat akkor nyilván csak véletlen volt, hogy Kovászna megyében (Háromszék) a 2007-es EP választáson a Püspök úr kapta a legtöbb szavazatot (Egyedül csak ebben a megyében szerezte meg a győzelmet.)
Két. Szilágyi Zsolt nem MPP-s. Már vagy két éve. Szilágyi Zsolt egyébként nagyváradi, az EMNT alelnöke és jelenleg Tőkés püspök kabinetfőnökeként dolgozik Brüsszelben.
Hár. Akire gondol az Szász Jenő lehet, de ő viszont nem SZNT-s, hanem az MPP elnöke, és valószínűleg már csak egy hónapig.

A köményes pálinkával és a Csíki sörrel nem vitatkozom, az rendben van.

Bell & Sebastian 2009.02.13. 23:04:51

Szegínysígben nagyobb az összetartás.

Költségvetés nuku, kifizetés nuku. (Ro)
Jópár magyar cég is szív most rendesen.
Duplán fognak fizetni. (mégegyszer) ;)

egysegelem 2009.02.14. 09:58:39

Miert kell 2 evente EU parlamenti valasztasokat tartani Romaniaban?

egysegelem 2009.02.14. 09:58:39

Miert kell 2 evente EU parlamenti valasztasokat tartani Romaniaban?

Francois Pignon 2009.02.14. 10:40:55

@egysegelem: Most lesz a rendes EP választás egész Európában. Két éve azért kellett, mert Románia akkor lépett be.

tevevanegypupu 2009.02.14. 11:27:39

Nem hiszem, hogy ez a latszolagos megegyezes hosszan tart majd. Tulsagosan nagy az ellentet Tokes es az RMDSZ kozott. Talan megalkuvasban hasonlitanak valamelyest egymasra, de az csak pillanatnyi. Egyelore erdekbol kibirjak egymast, de hosszu ideig nem. Majd az EU Parlamentben kezdenek el veszekedni.

Francois Pignon 2009.02.14. 11:34:13

Azért az EP nem egy olyan fontos hatalmi központ, hogy ott igyák egymás vérét. Ahogy jól megvan az emdéefes a fideszesek között, ebből sem kell problémának lennie. Veszekednek majd otthon.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2009.02.14. 11:50:15

@ufó - a kibertér trubadúrja:

Már épp akartam mondani, hogy minden székelyszimpátiám ellenére a kolozsvári sör az iható. A csíki sajnos egy kőbányai homályos kaliberű lóhugy.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.14. 12:53:03

@Dr. Zerge: mi a különbség a sör és a hugy között...?

tíz perc...

kendeffybotond 2009.02.14. 13:18:11

Püspök urat főleg a Székelyföld református részein, értsd Háromszéken szeretik. A katolikus Csíkban, a múltkori EP-választáson, vesztett.

De a cikk meglehetősen korrekt, és reméljük, hogy jól, az etnikai arány felett szerepel a lista. Szerintem segítene, ha Markó lenne a második, aztán visszaléphetne. Egy TŐKÉS-MARKÓ lista - így csupa nagy betűvel - akár katartikus is lehetne.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy leendő FIDESZ-kormánynak jól jönne ez, és a kapcsolatok javulnának. Lehet, hogy idén lesz Tusnádon TŐKÉS-MARKÓ-Orbán találkozó?!

Google 2009.02.14. 14:13:08

A kuruc.info viszont írt a témáról: "Gratulált Orbán a megalkuvó püspöknek" címen.

Értem, hogy a Vezénylő Tábornokot, ahogy ők (is) nevezik Orbánt, nem szívelik, de mi a bajuk Tőkéssel?

Bozót.harcos 2009.02.15. 15:14:07

Kiváló poszt! Valóban, tévedtem: az összes eremdéeszes (méjnsztrím és ellenzéki) ismerősöm esküdözött, hogy nem fog összejönni a megegyezés.:) Azt tényleg nem tudjuk, hogy ez hogyan fog hatni a mobilizációra, de az egységes lista újdonságként hat. Szerintem a két fél is arra bazírozik, hogy ez nekik így valószínűleg inkább jó, mint rossz - ezért egyeztek meg.

Mondjuk azt lássuk be, hogy a végeredmény sokkal közelebb áll az RMDSZ eredeti ajánlatához, mint Tőkés feltételeihez - igaz, a listavezetői hely felajánlása önmagában is nagy dolog.

No meg várjuk ki a végét, mert a híres összeférhetetlenségeket ismerve korántsem tartok kizártnak meglepő fordulatokat.:)

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.02.15. 17:29:22

Igazat adok Bozót.harcosnak. Ugyanúgy, ahogy a román politikában minden megtörténhet. Az erdélyi magyar politikában is gyakoriak az irracionális történések.

Más. Az elmúlt napok Basescu féle kirohanásai kapcsán azért azt is meg lehet állapítani: ahogy a magyar pártok kikerülnek a kormányból (Szlovákia MKP, Románia RMDSZ) rögtön elindulnak a magyarellenes kirohanások. Éppen ezért én nem látok más jó stratégiát, minthogy a magyar pártok mindent megtegyenek a kormányban maradásért. Szerintem ez a magyar közösségek érdekei is.

Google 2009.02.15. 17:38:28

Ahogy a magyar pártok kikerülnek a kormányokból, rögtön elégedettlenebbek. Ez is benne van a pakliban.
Ebben a megegyezésben az MPP még nincs benne, nem?

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2009.02.15. 18:00:28

@Google:
Persze, hogy elégedetlenebbek. Csak hát a kormányzat mindig jobban tudja érvényesíteni akaratát. Akár aljas eszközökkel is. Lásd románok betelepítése Székelyföldre.
www.mno.hu/portal/616048?searchtext=sz%C3%A9kelyf%C3%B6ld
Szóval nem azért kell a magyar párt a kormányba, hogy több jogot szerezzenek, hanem azért, hogy a meglévőket ne vegyék el.

MPP csak olyan szinten van benne, hogy az MPP az EMNT tagja.

OftF 2009.02.15. 23:10:19

csi, az még csak hagyán, de nem inkább a Merkúr a Vénuszban? Ugyi.

kendeffybotond 2009.02.16. 09:16:52

@Szathmáry:

Szerintem meg logikus a dolog.Főleg azért is, mert a FIDESZ végre végig gondolta, hogy nem érdeke az ellenségeskedés az RMDSZ-szel. 2010.tavaszán már Orbán Viktornak fogják hívni a miniszterelnököt. Persze az RMDSZ-nek sem érdeke az ellenségeskedés, hiszen már Bukarestből nem lesz zseton, talán még Pestről csurran cseppen valami, és erről hamarosan OV fog dönteni. Ja és hogy kerek legyen a kép, úgy tűnik, hogy az MPP leveszi Szász Jenőt március 15-én. Inentől fogva lesz igazi összmagyar a lista.

Szóval logikus, és jól végig gondolt érdek, és semmiképpen értékalapú a Markó-Tőkés szerelem.

leveliro1 2009.02.16. 10:03:26

Becsületes zugpálinkafőzőként kötelességemnek érzem, hogy felemeljem a szavam a szarfingfos kategóriába sorolható "köményes pálinka" ellen.

Na mármost.

1 . A pálinkát GYÖMÖLCSBŐL kell főzni, a cukortartalom nem származhat másból. A köményes nevű borzadmány viszont imigyen készül: bemegy az egyszerű székely az ALIMENTAR-ba (pontosabban besirül :-) ), és megveszi a fasza nyócvan fokos finomszeszt (ami persze annyira azért nem finom). Aztán ebbe beléteszi a finom, kívánatos köménymagot. Végén berbécsflékennyel fogyasztja.

2. Egyedül szilvát ittam ott jót, de azt meg ringlóból főzik, mert abból sokkal több lesz (persze egy kis cukorral azért még megdobják). (Az osztrákok pl. külön névvel illetik a mi szilvánkat, ott a ringló a szilva, a mifélénk meg a "házi szilva". Ezt csak azért írom, hogy látszódjon, hogy mekkora a különbség). Jó kis szatmári szilvánál nem ismerek jobbat. (Igen, Szatmár nem Erdély).

3. Hivatalosan nem is főzhetnek Erdélyben pálinkát, mert az EU-ban elfogadott törvény szerint csak Magyarország területén főzött italt lehet csak pálinkának nevezni. A Romániában főzöttre tilos ráírni. (Mondjuk az előző két pontban írottakat nem hiszem, hogy könnyű lenne orvosolni, de erre a pontra lenne ötletem... :-)))) )


Tehát a "köményes pálinka" elnevezés teljesen indokolatlan.

medve2 2009.02.16. 10:57:15

Nagyon jó a cikk. Én is örülök a megyegyezésnek. Itt egy elemzés, elégggé egyetértek vele: www.fn.hu/kulfold/20090212/fidesz_is_nyert_tokessel/

medve2 2009.02.16. 10:59:37

@Google: Azért kiváncsi vagyok, a Magyar Nemzetben Tőkést korábban gyalázó Lukács Csaba következő publijára is.

medve2 2009.02.16. 11:02:19

@tevevanegypupu: Az igazi az lenne, ha valóban veszekednének, de egységes struktúrában. Prularizmusra szükség van, viszont Szász Jenő nem bizonyult jó megoldásnak, az erdélyiek elvetik személyét. Innentől kezdve vakvágány volt az egész. Valóban új helyzet van azzal is, hogy a kovásznai napilap elfogadta a megállapodást.

medve2 2009.02.16. 11:03:33

@egysegelem: Két éve lettek EU-tagok, akkor azért kellett. Most meg az egész EU-ban lesz, az eredeti menetrend szerint.

medve2 2009.02.16. 11:06:02

@Mérnök11: Az országos és önnálló portálok közül, melyek nem jobboldaliak, csak az FN.hu szokott határon túliakkal foglalkozni.

kendeffybotond 2009.02.17. 11:08:47

@medve2:
Lukács Csaba földije és haverja Jenőkének. Ezt lehet elvárni tőle, Különben a Nemzetben Pataky István tollából korrekt írás jelent meg a témában.

medve2 2009.02.17. 16:55:43

@kendeffybotond: Igen, a magyar nemzet külpolitikai rovata ebből kimaradt. Vélhetően azért, mert brüsszeli tudósítójuk ebben a témában nem gyakorolt rájuk nyomást.
süti beállítások módosítása