Napra pontosan 90 éve annak, hogy a nagyok legnagyobbika elment. 1919. január 27-én, 41 évesen adta vissza lelkét annak, akit egész életében keresett. 90 éve, vérbajtól szenvedve, elborult elmével, a Liget Szanatórium egyik szobájában állt a halottak élére. Ady Endrére, a magyar irodalom legnagyobb rock ’n’ roll hősére emlékezünk.
A Halottak élén
Most a Mezőn mindenki veszt
S vér-felhők futnak szabadon
S hű csapatomat most leltem meg,
Most leltem meg a csapatom,
Az Életből kikényszerültet.
Életes, drága jó fiúk,
Óh, halottakként ébredők,
Be szeretőn rántom ki kardom
Árnyas, szent rangotok előtt
S benneteket meg most talállak.
Nem voltak hősibb társaim
Soha, mint a mostaniak,
Fejükön az éjféli holdfény
Eget-verő, fényes sisak
S fejüket friss sirból hozták föl.
Be, sokáig várakozék
Én árvult, társtalan Kain
S im hirtelen érkeztek hozzám
A társaim, a társaim,
Levitézlettjei a kedvnek.
Mint néztek, hajh, ők valaha,
Mint járták velem a Mezőt
Szegény hozzám testvérisültek,
Jámbor élet-levetkezők
S im, meredt szemmel mosolyognak.
Mert mind az Életé valánk
S ha lelkünk meg-megütközött:
Csak az Élet áradt tul bennünk,
S úgy-e most a sirok fölött
Szeretjük egymás tarka célját?
Be szép, kisértetes a világ,
Be jó nekem, be szép nekem:
Most az igazi halaványak
Táborában vezérkedem,
Hogy az Életre mosolyogjunk.
(1914)
