A hétvégén ismét tüntetőkkel csaptak össze a görög rohamrendőrök Athénben. A görög fővárosban néhány száz anarchista követelte, hogy engedjék szabadon a decemberi zavargások során letartóztatott társaikat (egyébként is feszült a helyzet az országban, a múlt héten görög gazdák traktorok tízezreivel zártak le utakat, hatalmas küzlekedési dugókat okozva ezzel).

Egyik barátomat - Mészáros Endrét -, aki Athénban él, még a decemberi események után kértem meg, hogy írjon nekünk egy élménybeszámolót a Hellászban történtekről. Íme az írása. Nektek. (Ő egyébként előbb volt UFI előfizető, minthogy én írtam oda.)

„2008. december 14. Nyolc nappal a tragédia után, az Exarchia negyedben csak kiégett autóroncsok és égett gumiszag emlékeztet a zavargásokra. Egy rendőrt sem látni. Ez egy tartósan „ellenálló” negyed a város közepén – legalábbis 1973. november 17-e óta, amikor a szomszédos Műszaki Főiskola diáklázadásának véres leverése megadta a kegyelemdöfést a katonai diktatúrának. Exarchia központi tere azóta adott már helyet drogosoknak, punkoknak, csöveseknek, mindenféle bandázó fiataloknak, de az utóbbi években a városrész hangulatos szórakozó negyeddé vált diákkocsmáival, olcsó (de jó) tavernáival, kávéházaival, amik jól megférnek az itt tanyázó fiatal társaságokkal, a legszelsőségesebb diákcsoportokkal is. – Ezzel a múlttal Exarchia egyertelműen nem lehet egy közrendőr kedvenc szolgálati helye. Egyébként sincs sok szükség itt rendőrre: a fiatalok képesek rendet tartani, mondják. A rendőrök jelenlétükkel csak kellemetlen beszólásoknak tehetik ki a mundér becsületét és saját maguk türelmét. Azon szombat estén az egyikük türelme elfogyott és nem tisztázott körülmények között szíven lőtt egy 15 éves gyereket az ott bandázók közül.

 A hely (robbanékony egyetemvárosi szórakozónegyed közel két-három másik belvárosihoz), az idő (szombat este 9, amikor a fiatalok éppen megkezdik éjszakai csavargásukat) és a sértettek (a még elszánt tinédzserek-diákok) egybeesése spontán lángbaborította a belvárost néhány órán belül. A rendőrség meglepetésében még jó, hogy le tudta zárni a város felét. Éjfél után a fiatalok, már eltakart arccal, elbarikádozták az utakat a Műszaki Főiskola, ami egyébként is 1973 óta az ellenállás szimbóluma, és más közeli egyetemi épületek körül. (Az egyetemek szolgálnak a gyakori diáktüntetések bázisáúl, mivel területükre a fegyveres erők nem hatolhatnak be a demokrácia visszatérte óta.) Ekkorra már több vidéki nagyváros fiataljai is tüntetnek. Másnap a tüntetések “egyenruhás gyilkosok” skandálással folytatódnak. A rendőrség passzív. Az eddig történtek még érthetőek. Azonban az már kevésbé, hogy miért tartott még el hat napig egy erőszakos tüntetéshullám?

 Egy álló hétig a rendőrség tétlen volt, a kormány tétlen volt, az ellenzék tétlen volt. Elismerés nekik: csak a fiatalok voltak aktívak! Tanáraikkal, szüleikkel, békés útlezárásokkal, rendőrörsöknél tüntetve emlékeztek társukra, tiltakoztak az elfogadhatatlan erőszak ellen. A belvárosi tüntetések mindig békés célúak voltak és rajtuk több kor- és társadalmi osztály megjelent. De természetesen rendszeresen túlkapásokba fulladtak, a fiatalok összetűzésbe kerültek a rendőrökkel. Nagy tömegben mindig vannak szélsőségesek, elszabadulnak az indulatok. Így nem maradt el a rombolás sem. Egyértelmű, hogy voltak provokációk is, hogy az „ismert-ismeretlen” és anarchista csoportok is beszálltak a „buliba” és, mint még sose, a randalírozókat (nem tetszésük ellenére) fosztogató csapatok kísérték. Természetesen a televízió nem adott valós képet a történtekről: a látványos rombolás jeleneteit ismételte, elevenítette fel napokon keresztül, a békés megmozdulásoknak csak véletlenszerűen hagyva helyet. Tudjuk miért.

 Senki sem érti igazán, hogy mi történt ezen a héten. Miért hagyta a hatalom az eseményeket kifulladásig? Mi adott erőt a tömegnek, hogy így felülkerekedjen?

 A kiváltó ok bármennyire is sérelmezhető, nem jogosít fel ennyire vehemens, szélsőségekig menő reakcióra. Az utcai zavargások, néhány tucat anarchista összetűzése a rendőrökkel, és az „ismert-ismeretlenek” (hiszen ez a csukjás csoport már több kormányt „kiszolgált” anélkül, hogy közülük akár egy is rendőrkézre került volna) rombolása bizonyos események idején, bár eddig csak bankok voltak a célpont, megszokott itt évtizedek óta. De a most történtek minden eddigi tapasztalatot felülmúlnak. A médiában sok badarság feltűnt. Az egyébként nagyon is véleményt nyilvánító görögök most egy kicsit elbizonytalanodottan mondják a szokásos „miért jó ez a kormánynak” és „az az ellenzék érdeke, hogy” szövegeket. Érdekes volt látni, ahogy felszínre törtek a generációs véleménykülönbségek egy albán bevándorló család kisvendéglőjében. Az apa fel volt háborodva a kormány tétlenkedésén, mert ezeket a hőbőrgőket otthon gyorsan elintézték volna... Mire 13 éves fia: de ez Görögország! És az a hülye rendőr megölt egy gyereket!

 A karhatalom a demokratikus visszarendeződés óta nem a maga ura. A mostani válság kezelését sem ők, hanem a politikai elit vezette (félre?). Hét év diktatúra alatt elvesztett társadalmi bizalmát 35 év után sem szerezte vissza. Elsősorban köszönhető ez a saját hatalmi poziciójukat féltő politikusoknak, akik a múlt példáján okulva nem akarnak független, erős karhatalmi szerveket. Ennek megfelelően a nép inkább egy, a mindenkori hatalmat képviselő haszontalan állami szervet, és nem egy hatásos bűnüldöző szervet lát a rendőrségben. Jellemző, hogy a kormány a krízis alatt felemlegette, hogy a gyilkos lövést leadó tiszt az előző kormány alatt állt szolgálatba! A kormány egyre népszerűtlenebb, szavazóit is feldühítette (még december 6-a előtt). Semmilyen megígért reformot nem vitt végbe, viszont a legvadabb korrupciós ügyeket produkálta, míg a protekció továbbra is mindennapi élet szerves része. A reformok közül az egyik azon 10-12 000 diák ügyét lett volna hivatott tisztázni, akik magán felsőoktatási intézményekben tanulnak. Ezek az intézmények léteznek, köszönet az EU-nak, de hivatalosan csak az állami intézmények diplomái elfogadottak. Ezek kapacitása azonban az igényeket nem elégíti ki. A kormány elítélte a randalírozókat, és azok védelme helyett, kártalanítást ígért a károsultaknak. Utóbbi egy tipikus eset: az adózók fizetik a tűzoltókat, a rendőröket, majd a károkat is! Eközben a bankok milliárdokat kapnak az államtól, míg hetekkel korábban soha nem hallott profitokat jelentettek. Az ellenzék kreativitásából sem futotta sokra, csupán előrehozott választásokat voltak képesek követelni. Ezzel nem lettek népszerűbbek, hiszen ez minden héten elhangzik, és 15 hónapja egyébként sem tudtak élni a lehetőséggel. A közallápotokhoz még az az érdekesség is hozzátartozik, hogy a zavargások hetére nem csak a szakszervezetek szerveztek (előre) sztrájkot, de az Akropoliszhoz sem juthattak fel a látogatók, mert a jegyszedők is sztrájkoltak.

 A görögöket az évezredek a bizonytalan helyzetek mestereivé edzették: semmi sem állandóbb, mint egy átmeneti állapot – ismételgetik büszkén a közmondást. Az ellentétek, a bizonytalanság, a káosz azonban valószínűleg elérte a tűréshatár szintjét és egy golyó elég volt ahhoz, hogy az elégedetlenséget az utcára vigye. A hatalom erőtlen reagálása csak olaj volt a tűzre; tekintélyét teljesen elvesztette. Az állam nem tudott egy gyereket megvédeni, azután nem tudott rendet tartani,  a köz- és magántulajdon biztonságát nem tudta szavatolni. 2004-ben egy új kormány reményeket hozott. 2008-ban a problémák túlhaladják a kormányt.

 A közállapotok Athénban helyreálltak. Legalábbis, egyelőre. Azonban az elégedetlenség hamar újra kifejezésre juthat. A gazdasági nehézségek csak most kezdődnek! A szülőknek nehéz lesz fizetni az utóbbi évek felhalmozott adósságát és a ‘600 eurós generációnak’ még nehezebb lesz valamit is elérni az életben. Bár a 600 euró is csak max 480, hiszen a fiatalok több mint 20% nem talál munkát. Az jövőről, a munkáról és a megélhetésról szóló harag még csak ezután törhet felszínre. Jól tudják ezt nem csak a görög, de más európai vezetők is. Már évek óta vannak olyan jelentések, amik a lassú gazdasági növekedés és a jóleti társadalomban elkényelmesedett fiatalok veszélyes kombinációjáról szólnak. Most, hogy a recesszió első fiatalok vezette zavargásai napokig uralták a TV-képernyőket, nyilván a nemzetközi elit is elgondolkozik az okokon a közös sajátosságokon. És remélhetőleg talál kiutat. Figyelemre méltó a pragmatikus Sarkozy elnök reakciója: „Nézzétek mi törtenik Görögországban... A franciák imádják mikor Claraval kikocsizok, de küldtek ők már királyt a giotin alá.” Valószínűleg nem kedvesét akarta ezzel egy új romantikus dalra ihletni! De ki tudja?!”