Régi kedvencünk, Babarczy Eszter legutóbbi, a hvg.hu-n megjelent írásában egy szívünkhöz igencsak közel álló témáról, az SZDSZ haláláról értekezik.
(Babarczy Eszterbe egyébként azóta vagyunk titokban szerelmesek, hogy annak idején képes volt a Matulán levélváltásba bocsátkozni Fenék Tibivel abban az ügyben, hogy közepesen híres filozófus nagybátyja nem került fel az IZsDb-re.)
.jpg)
Ami a cikket illeti, sok mindenben egyetértünk vele, bár a magyar liberalizmus pusztulásáról szóló herderi jóslatot eltúlzottnak tartjuk: meggyőződésünk, hogy egy országos választási kampányban kellő gátlástalansággal és cinizmussal - Babarczy elvbarátai mindkettőben profik - sikerülni fog úgy ráhozni a majrét a különböző kisebbségekre, a vidéki könyvtárosokra és a teljes szociológus társadalomra, hogy simán összejön az 5%. Ráadásul az is messziről bűzlik, hogy az efféle jeremiádák éppen egy igencsak céltudatos kampány részei: temessük az SZDSZ-t, riogassunk a Jobbikkal, s ezzel előkészítjük a talajt, hogy a fent említett rétegek együtt mozduljanak, ha majd mozdulni kell.
Na de mindez nem túl érdekes, s azt sem állítjuk, hogy a projekt menedzser, médiakutató, publicista, kultúr- és eszmetörténész kisasszony nem őszinte szomorúsággal siratja az emberi jogok és mifenék hazai letéteményeseit. Hanem a cikk bevezetője az, ami mellett nem tudunk elmenni szótlanul. Ez így hangzik:
A két nagy klientúraépítő párttal szemben az SZDSZ nem tud mást felhozni, mint hogy saját klientúrájuk nem rasszista; sőt, az is lehet, hogy szereti az avantgarde művészetet. „A mi korrupciónkat jobb ízlésű, kellemesebb és szellemesebb emberek csinálják, mint bárki más korrupcióját!” Ez van a liberális párt zászlajára írva - vélekedik Babarczy Eszter.
Valóban ez van oda írva. De hogy még ez a maradék mentsvár is baromság, azt Babarczy nem fejti ki bővebben - ami nem véletlen, hiszen az ő kézírása is ott van azon a zászlón -, ezért megtesszük helyette mi.
Ezek a toposzok ugyanis a mucsai jobb- és baloldalról, illetve a haladó, nyugatos, kellemes társalkodópartner liberálisokról azt a fajta mérhetetlen gőgöt tükrözik, amely miatt minden jóérzésű és -ízlésű ember úgy utálja az SZDSZ-t és holdudvarát, mint a szart. A gőgöt, amelyben Babarczy Eszter is osztozik.
Nem rasszisták? Valóban nem, de ez az önmeghatározás azt is sugallja, hogy a többi párt klientúrája ellenben utálja a zsidókat és cigányokat, ami hülyeség. A pénz- és hatalomszeretet izmusfüggetlen. Ráadásul az SZDSZ-klientúra a rasszizmus helyett bőven el van látva mindenféle egyéb megkülönböztető ideológiával - december 5-re emlékeznek még? a gyakorló keresztény kisebbség folyamatos baszkurálása feltűnt valakinek? -, amelyek ugyanolyan visszataszítóak. Sőt, irritálóbbak, mert a szimpla ostobaság helyett, bár kiindulópontjuk ugyanolyan irracionális, a felvilágosult nagyokosság köntösében jelentkeznek.
Avantgarde művészet? Na, ez is egy jó régi toposz, miszerint a nem liberálisok lemaradtak a 19. századi historizáló-akadémikus festészetnél, s nem szeretik, ha a színházban a csupasz főszereplő ordítva lehugyozza a közönséget - hiszen a modernséget csak a jó liberálisok értik és értékelik. Nos, ez is marhaság. Normális ember jó könyveket olvas, jó színdarabokat néz, és jó kiállításokra jár, attól függetlenül, hogy azok avantgárdok vagy posztmodernek vagy neogótikusok. Minket például egyáltalán nem zavar, ha valaki ráhány a festővászonra, bár igaz, azt elvárjuk, hogy ezt jó okkal és színvonalasan tegye. Megjegyezzük egyébként, hogy a legnagyobb magyarországi vidéki kortárs művészeti központ éppen egy kőjobboldali városban épült nemrég, ahol Bakurán és Basahalmon kívül híre-hamva sincs a liberálisoknak.
Jó ízlés? Kellem? Szellem? Hát a személyes tapasztalatunk az, hogy a liberális holdudvar tagjai nagyképű, öntelt, tudálékos, hiú, idegesítő taplók, akik hangosan okoskodnak a szomszéd asztalnál, kifejezetten ronda nadrágban járnak, s hülye idegen kifejezéseket használnak,különös tekintettel a „narratíva” és a „diskurzus” szavakra. (Na jó, van egy mesterkélten halkan beszélő alfajuk is. Tudják, amelyik azt hiszi, hogy ha visszafogottan beszél, azzal az okosság látszatát kelti.) A szellemességük meg abban merül ki, hogy jókat kacagnak a szerencsétlen szittyakürtös-tarsolylemezes arcok, illetve Szijjártó Péter hülyeségein, miközben maguk jóval több kárt okoztak az elmúlt húsz évben, mint az utóbbiak.
Ha tehát mindezeket elvonjuk, akkor semmi más nem marad Babarczy tételéből, mint a korrupció.
Az viszont tényleg megmarad.
