A Balaton jegén - a rianástól a jégpályákig
2009. január 18. írta: TuRuL_2k2

A Balaton jegén - a rianástól a jégpályákig

 Tegnap Balatonfüreden jártunk, évek óta terveztük, hogy elmegyünk egyszer korcsolyázni. A Balaton régóta a szívem csücske, mégsem jártam talán még soha a tó jegén. A balatonfüredi Esterházy strand a ragyogó napsütésben, majd a ködös alkonyatban és a hűvös estében egyaránt kitűnő választásnak bizonyult: padok a jégen a cipőcseréhez, tea és forralt bor a hideg ellen, egy Balatonba fagyott oroszlán és jég, ameddig a szem ellát. Itt nem volt csíkos. Az Esterházy strandról átkorcsolyáztunk a füredi hajókikötőhöz, ami mellett egy másik jégpálya volt kijelölve zenével és jégtakarító kistraktorokkal.

 

 Innen talán ötszáz méterre lehet Jókai villája, ahol Az arany embert írta, benne a híres rianás-jelenettel

A Balaton felé vette útját.

A félhold bevilágította az óriási jégtükröt. A jégmezőre sütő jégnap…

„Jövök, jövök! – monda Timár. – Nemsokára megtudom, mit beszéltél hozzám. Ha hívtál, ott leszek.”

Egyenesen a rianás felé vette útját.

Könnyen rátalálhatott a távolból. A jószívű halászok által felállított jelek, a póznák a szalmacsutakokkal messziről figyelmeztettek rá minden jámbor lelket, hogy ezt a helyet kerülje. Timár ezt kereste.

Mikor egyikéhez e vészt jelző szalmacsutakoknak eljutott, ott megállt, és kalapját levéve, feltekintett az égre.

(...)

A rianás két partja közt harsogott az élő hullám.

És ismét hangzott a távolból az a kísértetiesen harsogó orgonaszó, amit az éjjeli futó vihar küld maga előtt, mikor az erdők sudarai fölött végigrohan; a süvöltő vihadarban, mely a jéglapokon megtörik, úgy sírnak, sikoltanak azok a láthatlan szellemek, úgy zúg közöttük némelyik; a kísértetek énekkara folyvást magasabbra emeli hangját.

És újra hangzik az egész jégegyetemen végig az a túlvilági zöngés, mintha ezernyi hárfa húrja szakadna szét ott alant, míg a zöngés fokozatosan átmegy a rivalgó harsogásba; még feljebb, mintha villámok száguldanának oda alant a vizekben, bűbájos kábító melódiát keltve a hangadó hullámban; a jég alatt a mennydörgés orgonaszava bömböl felségesen, s az istenkiáltás rettentő roppanása közben reszketve mozdul meg az álló jégegyetem, s a szörnyű légnyomásra a rianás hasadéka ismét összecsukódik.

Timár reszketve omol arcra a rengő jégtükör fölött.

 Vannak olyan vélemények, hogy Jókai saját élményét írja le a rianásról, mások szerint viszont csak hallomásból ismerte a jelenséget, sosem látta a befagyott Balatont. Cholnoky Jenő 1942 decemberében a Balatoni Szemlében A Balaton télen címmel egész szakvéleményt közöl Krisztyán Tódor halálának körülményeiről:

A természet legcsodálatosabb tüneményei közé tartozik a tó jegének durrogása. Csendes, derült, hideg éjszakában menjünk le a szilárd jégre. Nemsokára dörrenéseket, majd sikoltáshoz hasonló hangokat, tompa nyögéseket, majd egyszerre éles csattanást hallunk, s a zenebona fokozódik, úgy 9—10 óra tájba éri el tetőpontját, aztán már úgy összerepedezett, hogy lassankint kiegyenlítődik minden feszültség, s a tó némaságba borul.

Figyeljük meg, mi történik a repedésekkel. Azok a jég lehűlése folytán igen lassan tágulnak, s reggelre néhány centiméter szélesek lehetnek. A keskeny rések azonban újra befagynak vékony jégkéreggel. Reggel, amint a napsugarak melegítik a jeget, a rések ismét bezárulnak, s az éjjel képződött kis jéglemezkék élükre fordulva összesajtolódnak, s furcsa kis jégtaraj, mint valami üvegfűrész rendetlen fogazattal, húzódik végig a repedés hosszán.

A következő éjjel ismétlődik a tünemény, s ha fokozódik a hideg, akkor a múlt éjjel keletkezett repedések még jobban kitágulnak. Sok telet töltöttem a Balaton jegén, de így keletkezett repedést sohasem láttam szélesebbet, mint 80 centiméterest. De ezt is csak a tél vége felé.

Ezeket a durranással keletkezett repedéseket a nép nem nevezi rianásnak. Durranás közben nem is keletkezhet olyan széles repedés, hogy abba például egy ember beleeshetne. Szó sem lehet róla! Pedig ez a vélemény terjedt el mindenfelé, amióta Jókai Az aranyemberben ilyen repedésbe fullasztotta a gonosz Krisztyán Tódort.

 Mivel az időjárási jóslatok alapján jó ideig ma lehet utoljára biztonságosan a Balaton jegére menni, aki teheti, menjen el néhány órára a tóhoz, akár korcsolyázni, akár fakutyázni, vagy csak gyönyörködni a végtelen jégmezőben. Ehhez segítségképp itt a Vízimentők összeállítása (kicsit megigazítva) a kijelölt jégpályákról, néhány tegnapi füredi képpel illusztrálva:

ALSÓÖRS: Nyitva napkeltétől napnyugtáig. Jégkarnevál január 18-án 14 órától.

BALATONALMÁDI, Wesselényi strand: Nyitva szombat-vasárnap 14-17 óráig. Forralt bor és tea, mellékhelyiség, zene, szórakoztató játékok.

BALATONALMÁDI, Sportpálya: Nyitva szombat-vasárnap 10-17 óra között. A 71-es főút és a Balaton között található (Véghely D. u.) a vízzel felöntött sportpálya, a volt Kristóf Motel mellett. Zenével, szórakoztató játékokkal, látványkonyhával, disznótorossal várják a vendégeket

BALATONFÖLDVÁR: Nyitva egész nap, sötétedés után zárásig világítás biztosított a kijelölt területen.

BALATONFÜRED, Esterházy Strand: Nyitva hétfőtől-péntekig 14-18 óráig, szombat-vasárnap 9-19 óráig. Világítás, büfé, korcsolyaélezés.

BALATONFÜRED, Stefánia Vitorlás étterem előtti öböl (móló bejáratánál): Nyitva minden nap 11-19 óráig. Büfé, fakutya, jégroller, korcsolya bérlési lehetőség.

BALATONFÜRED, Műjégpálya (Zákonyi utcai parkolóban): Nyitva március 31-ig, minden nap 9.15- 20.00 óráig, 459 négyzetméteres jégfelület. Belépő díj (jegyeket 3 órás szakaszokra lehet váltani): Hétköznap 600-700,-Ft, családi jegy 2100.-Ft. Hétvégén 700-800,-Ft, családi jegy 2.500,-Ft. 60 év felett ingyenes. Világítás, büfé, korcsolya bérlés, öltözőszekrény.

BALATONMÁRIAFÜRDŐ: A FIZETŐSTRAND partvonaltól számított 100 méteren belüli területe.

FONYÓD: A Huszka utcai és a Báthory utcai strandon a parttól 100m-en belül lehet korcsolyázni.

GYENESDIÁS: Nincs kijelölt terület, de mindkét strandon korcsolyáznak. Diási strandon forralt bor, tea, virsli várja a melegedni vágyókat, míg a hangulatot zenével biztosítják. Világítás is akad.



KESZTHELY, Városi Strand: Nyitva hétköznap 12-20.00-ig, szombaton 09-21.00-ig. Büfé, korcsolya bérlés, világítás, melegedő.

RÉVFÜLÖP, Kikötőnél: A Rózsakert alatt kijelölt rész nyitva délelőtt 10-től délután 16 óráig.

SIÓFOK: Nyitva naponta 9-17 óráig. Az ezüstparti szabad strandnál, az Arany János utca végénél lévő jégfelületet jelölte ki sportolás (korcsolyázás, jéghoki, jégvitorlázás, fakutyázás) céljára az ÖnkormnyzatA vendégek biztonsága érdekében figyelőszolgálatot működtetnek és lesz a helyszínen sürgősségi, egészségügyi ellátás is.  Büfé, fakutya kölcsönzés.

TIHANY, Belső-tó: Nyitva hétfő-péntek 14.00 - 18.00, szombat-vasárnap 10.00 - 18.00 óráig. Büfé, világítás, korcsolya értékesítés, élezés. A kijelölt pályát a VMSZ vízimentői biztosítják.

VONYARCVASHEGY, Lido strand: Mindenki saját felelőségére.

ZAMÁRDI: Nyitva szombat-vasárnap 9-től este 8-ig, hétköznapokon 16-tól 19 óráig. Világítás, zene, büfé, korcsolya, fakutya.

ZÁNKA, községi strand (Zánka, Rákóczi u. 71.): Nyitva 14.00 órától sötétedésig. A szükséges mentőfelszerelés biztosított. Meleg italok, zene.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr53884469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kösz jól vagyok! Ne tessék aggódni! · http://tudtad.blog.hu 2009.01.18. 09:32:49

azt mondják, biztonságos a balaton jegére menni. bevallom én azonban félek rámenni. láttam már embert tóba szakadni. nem volt túl kellemes látvány. maradok a jégpályánal, mert korizni viszont szeretek.

Téglagyári Megálló 2009.01.18. 10:43:58

veszprémi barátom a belső tóra esküszik - van parkolóhely, és nem fodros a jég

wendriner úr 2009.01.18. 10:44:43

Turul, a Jókai dolgot én is megkérdeztem a múzeumban. Ott azt mondták, hogy áprilisban költözött le minden évben és októberben vissza, télen le volt zárva a villa, tehát csak valaki elmesélte neki.

BTW a villa is megújul, lebontották előtte azt a ruszki hodályt, élmény nézni ahogy ez a kisváros virágzik.

Meglepően sok mindent lehet csinálni a Balatonnál télen.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2009.01.18. 11:42:34

@wendriner úr: Szerintem télen még szebb is, nyugalom van és kevesebb az ember meg a kommersz gagyi. :)

tevevanegypupu 2009.01.18. 13:55:12

Jaj az a kutyaaaaaaaaaaa!((: Milyen jo lehet..nagyon regen voltam a Balatonon telen, de szinte meg szebb mint nyaron. Milyen jo volt korcsolyazni es igazi jegen..

smalladam 2009.01.18. 14:31:13

Timár Mihály a reformkor Leisztinger Tamása

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2009.01.18. 14:58:17

Szeretek téli napokon a Balaton környékén csavarogni, a tavon pedig nem csak korcsolyátni, sétálni is lehet. A csak nyáron idelátogatók nem tudják elképzelni mennyire más, érdemes kipróbálni.Ki lehet szálni a kocsiból, esetleg kerékpárra váltani, magyon is megéri. A rians idejét pedig kifejezetten várom, szeretném egyszer személyesen megtapasztalni

lynx (törölt) 2009.01.18. 19:26:22

Tud valaki felvételt rianásról? Igazából a hangjára vagyok kíváncsi.

@inszeminator: Ugye dokumentálod valami felvétellel, amit meg is osztasz?

Bello74 2009.01.18. 19:30:15

Mi mindig jártunk le apáékkal télvíz idején. A nyaralónk Lelle és Boglár között volt félúton a parton (tudjátok kb abban a magasságban szokott lenni nyaranta a vidámpark) Emlékszem egy olyan télre, amikor a vasúton átérve a parti útra egyetlen egy nyom sem volt, csak a kb 40 centis hó. Beküzdöttük magunkat a nyaralóig, majd kimentünk a partra. Most is élénkem előttem van, ahogy a parton 150-200 cm magasságig torlódott fel a jég, úgy nézett ki, mintha a hullámok jéggé váltak volna a megálló időben. Tarajokkal a tetejükön mint a hawaii-i (hú, ezt hogyan írják? :) átbukó hullámok dermedtek magukba. PErsze korizni nem lehetett a nagy hó miatt, de ekkor szembesültem először a téli Balatonnal, -és ahogy ezt már előttem mások is mondták,- sokkal jobban megfogott mint a nyári, sörös, kukoricás, ndk papucsos változat.

gidabiga 2009.01.18. 22:47:03

Ém Balatonfüreden élek és tegnap én is az Eszterházy strandon korcsolyáztam.
A tegnapi napot a Jóisten is korcsolyázásra teremtette.
Igazi kikapcsolódás, mosoly az arcokon, dühös, bosszús embert nem is látni.
Óriási élmény.
A rianás hangját szinte lehetetlen leírni.
Félelmetes. Nagyon.

Téglagyári Megálló · gumigyar.blog.hu 2009.01.18. 10:43:58
A Belső-tó is nagyon jó.
Csak kicsi.
Főleg, amikor a Balatonon még nem lehet korizni.
Akkor viszont óriási tömeg.

süti beállítások módosítása