Gyurcsány Ferenc a Népszabadságban, Tóta W. Árpád a w blogon vészcseng. Worluknak nem érdemi, csak terminológiai vitája van a miniszterelnökkel: a veszélyt ő is érzi.

 A racionalizmusára máskor oly' kényes Worluk agyát egyszerűen elönti a harci düh, ha vallásról, pláne kereszténységről, duplapluszpláne a katolikus egyházról van szó. Mi más magyarázata lehet annak, hogy például retteghető politikai tényezőként ír arról a Kereszténydemokrata Néppártról, ami nem több, mint a Fidesz sikertelen outsourcing-próbálkozása?

 A Reakció is megkapja a magáét (a Kommentár és a Konzervatórium mellett), miszerint „különböző intenzitással, de az egyház – legalább a „történelmi egyházak” – hegemóniájának, befolyásának visszaállítása egyértelműen kívánatosként, sőt időnként az egyetlen járható útként jelenik meg”. Tényleg érdekelne, hol írtunk akár csak hasonlót is. Sosem tagadtuk, hogy fontosnak, értékesnek tartjuk az egyházak, illetve a legtöbb vallási alapon szerveződő közösség tevékenységét, s lehetőségeinkhez mérten támogatjuk is őket (segítettünk például a magyar jezsuiták blogjának elindításában, foglalkoztunk a Calasanctius Alapítvány programjaival és azt is megírtuk, hogy mennyire rokonszenves a Judapest flódni-akciója). Ez lenne az egyházi hegemónia visszaállítása? Kötelezővé akarjuk tenni az egyházi esküvőt? Keresztlevélhez kötnénk a családi pótlékot? Wtf?

 (Az „Ők specifikusan a katolikus hegemóniát sírják vissza.” mondat miatt kifejezetten aggódom Worluk testi épségéért. Innen is kérem szerkesztőségünk önérzetes kálvinista frakcióját, hogy ne fokossal vegyenek elégtételt e felháborító vádért!)

 Végül érdemes még idézni - külön kommentár nélkül - a legkeményebb, Gyurcsánynál is gyurcsányosabb részt Worluk posztjából:

Azzal, hogy a magyar konzervativizmus – beleértve, sajnos, a konzervatív reneszánsz sorhajóit – az ostya mellé teszi le a garast, elköveti pont azt a hibát, amivel a „baloldalt” szokta vádolni: a realitás alakítása helyett illúziókat kerget, a józan állapotfelmérés helyett álmodik. Magyarországnak és Európának nincs látható útja abban az irányban. Arra nincs tovább, és nincs vissza. Az Isten ajkán csüngő társadalom addig létezhetett, amíg megvolt hozzá a kellő elszigeteltség és tudatlanság.