Jó reggelt mindenkinek, kivéve a MÁV-vezérkart, Gaskó István vagyok, és elmondom Önöknek, hogy mit nem fogunk csinálni. Például utazni nem fogunk, se ki, se be, bár hozzá kell tennem, hogy a buszosokban kicsit csalódtam. Miért is kellene folyton utazgatni, amikor otthon is lehet ülni, sőt, az a legjobb. Esetleg a titkárságomon. Ne jöjjenek ezzel, mert megdolgozom érte. De ha már annyira mehetnékjük van egyeseknek, hát menjenek, gyalog, az még egészséges is. Kicsit unom már, hogy rám szálltak azzal, hogy ha meghallom, hogy „karácsony”, már állítom is át a váltót, de ez már csak azért sem igaz, mert távol tartom magam az efféle munkáktól, nem vagyok én egy Walesa, aki mezei villanyszerelő volt a Lenin hajógyárban, nem is értem, hogy vitte ennyire. Apropó, nyolcvanas évek, még szerencse, hogy nem Nagy-Britanniában élünk, ott sokkal cudarabbul bántak el a magunkfajta szakszervezetis veteránokkal, szegény Scargillt (ő beszél másodikként, de az első elvtárs is remek) hányszor lepofozta a Vaslady, nem beszélve a lovas rendőrökről, akiket a bértárgyalásokra delegált az olyan vasalt arcú menedzserfiúk helyett, mint akik itt ülnek velem szemben. Azért jó, hogy Thatcher-típusú politikus itt nincs és nem is lesz, mert mifelénk mindenki nagy barátja a népnek. Magyarországon szinte csodabogárnak tartják azt a konzervatívot, akinek gyanús vircsaft ez a szakszervezetesdi, és aki egy sztrájkhullámban is azt firtatja, hogy az államcsőd lehelletével a nyakunkban miért nem dolgozunk. A jobboldali liberálisok meg más országokban ezer éve kormányon vannak, nálunk csak szeparált blogokban puffognak, addig jó ez, én mondom, amíg így marad. És így is marad, efelől ne legyen kétségük.
Egyébként meg mi lett Angliával, ahol a jobboldal ütötte-vágta szegény mozgalmi testvéreinket, hol volt nekik olyan jóléti rendszerváltásuk, mint nekünk, vagy olyan ütemű bér-, és nyugdíjemeléseik, mint amit mi produkáltunk az elmúlt hat évben? Illetve hagyjuk ezt a hat évet, most nem szeretjük a szocialistákat. Sőt. Gyurcsány a hibás. De ennél több kell, ha kérdezik, miért is sztrájkolunk valójában. Legyen valami kézzelfogható, mondjuk negyed misi fejenként, ez nem olyan sok, meg fejben könnyen elkölthető. Nem baj, ha törvényileg képtelenség hozzájutni. Egyáltalán semmi sem baj, ha véletlenül mégis teljesítenék a követeléseinket, mi akkor is tovább sztrájkolunk, majd Ferihegy felé kitalálom, miért. Szolidaritásból, mondjuk. Tényleg, ez jó. Vigyünk két tonna pizzát a reptérieknek, de nehogy az utasok kapják, akik pampognak, meg folyton valami jegyet lóbálnak, csomagokkal tülekednek. A sztrájkjog olyan egyetemes pajzs, hogy további indokra nincs is szükség. A turizmus meg elmehet, különben is tél van, nálunk nincsenek síparadicsomok tudtommal.
Beszóltok? Jó, akkor karácsonykor is sztrájkolunk, majd megkérem a fiúkat, tartsanak ki. Van, akinek már jól megy a panaszkodás reggel az infórádióban, hogy a szolnoki állomásfőnök ugratott minket, hogy neki nem 250 ropi kell, hanem három misi. Ez felháborító, ilyet hogy lehet? A legfontosabb, hogy a sztrájktörést elítéltessük, lehetne valami nemzetközi szolidaritási nagygyűlést is szervezni, ebben megint a szocik voltak régebben jók, de már megöregedtek, akik ezeket csinálták, vagy éppen bent vannak a kormányban. És hogy ekkora válság nem volt 1929 óta, meg hogy máshol örülnek, hogy van állásuk? Nem én csináltam a válságot, engem nem érdekel. Szakszervezet mindig kell, azt meg vezetni is kell valakinek, csak nem lehet egy villanyszerelő a helyemen.