Geopolitikai inkorrektség
2008. december 18. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Geopolitikai inkorrektség

 Egyik kedvenc blogom, a különleges és érdekes térképekkel foglalkozó Strange Maps meglepő politikaföldrajzi cikket közölt Lengyelországról. Egy éles szemű megfigyelő összevetette a 2007-es szejm-választások térképét az egykori felosztott Lengyelországon keresztül áthaladó határvonalakkal. Az eredmény - ismerve a huszadik századi eseményeket, a háborús pusztításokat és az azt követő népvándorlásokat - szinte hihetetlen.

 Ahogy az alábbi térképen látjuk, a jobboldali-liberális Polgári Platform az egykori Német Császársághoz tartozó, egybefüggő területeken szerzett több mint negyven, sőt, ötven százalékot. Szilézia, Pomeránia és Kelet-Poroszország népe egyértelműen a PO híve (a narancssárgák). Ugyanakkor Kaczynskiék Jog és Igazságosság nevű, jobboldali-nackó pártjának többségi szimpatizánsai pedig egy tömbben laknak az egykor Oroszországhoz tartozó Mazóvia és a Monarchiához tartozó Galícia területén (a kékek). Nemzetkarakterológus, avagy Közép-Európa-történész legyen a talpán, aki meg tudja magyarázni a háború után szinte totális népességcserén, majd negyven év kommunizmuson átesett, ma tulajdonképpen egységes nemzetállamnak mondható Lengyelország szavazópolgárainak ilyen egyértelmű földrajzi elkülönülését.

 A hozzánk közel álló lengyel testvéreink után pedig pillantsunk a tengeren túlra, ahol durván/röhejesen inkorrekt találgatásokra adhat okot az Egyesült Államok Mély Dél régiójának politikaföldrajzi térképe. Az alábbi, egy XIX. századi gazdasági és a 2008-as elnökválasztási térkép összevetéséből álló illusztráció azt mutatja, hogy a Mély Dél államaiban pontosan azokon a területeken győzött Barack Obama, ahol anno a legtöbb gyapotot szedték.

 Egy terület kivétel ez alól. A Tennessee állam déli határán található egykori gyapottermő területen ma már a vörössel jelölt republikánusok győztek. Nem is merünk arra gondolni, hogy azért, mert ez a környék volt az egykori Ku-Klux-Klan központja.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr79829032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JámborAndrás · http://magyarinfo.blog.hu/ 2008.12.18. 08:49:26

Véletlen?
Inkább a nyugat kelet, fejlett elmardott régió különbségen van a hangsuly.

leveliro1 2008.12.18. 09:08:26

Nincsenek csodák.

Kíváncsi lennék, a magyar választási térképre, ahol az MSZP-FIDESZ választási eredményeket rávetítik a Habsburg kori betelepítési térképekre (nekem már régóta ez a mániám, de most újult erőre kaptam).

Csak nem ott nyer az MSZP, ahol sok idegent telepítettek 250-300 éve????

mr. pharmacist1 2008.12.18. 09:13:41

A KKK-pártiság esetében szerintem elég nagy az átjárás. Egyrészt demokrata gyökere van, de pl David Duke volt demokrata és republikánus párttag is.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 09:29:40

fú, b...k... i

leveliro1 2008.12.18. 09:08:26

"Csak nem ott nyer az MSZP, ahol sok idegent telepítettek 250-300 éve????" - szerintem neméppen. a német területek, a svábok pl. nem mszpsek

leveliro1 2008.12.18. 09:33:55

Telepítettek rendesen tótokat, szerbeket is, stb. (ld.: soltészok)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2008.12.18. 09:39:24

Kedves Ergé!

Az általad felvetett kérdéskör mélyenszántó feldolgozása: Hamvas Béla: Az öt géniusz:-)

ü
bbjnick

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.12.18. 09:52:03

leveliro1

Egész Magyarország egy merő, folytonos betelepítés. És némi kitelepítés. Nem idegennek kell ahhoz lenni, hogy maszopra szavazzon valaki.

Hanem a valahai római határ két oldala között szvsz mai napig érzékelhető a különbség. Mármint kulturális értelemben. Vagyis van pár száz év civilizációs előny/hátrány. És az az, ami számít. Nem tudom, szavazási szokásokban ez tettenérhető-e?

Hogy a lengyeleknél miért ilyen meghatározó az a 6 év, amit hatvan évvel ezelőtt két, szinte tökéletesen azonos, brutális, embertelen, totalitárius megadiktatúra határvidékeként töltöttek egy háború alatt, föl nem foghatom.

Huba megoldása lehet jó, bár szvsz biztos nem kielégítő. És - szintén szigorúan csak szvsz - sántít is. Nem ismerem a lengyel gazdaságiföldrajzot, de gondolom az északi régiók az iparosodottabbak és a középsők és a déliek a mezőgazdaságiak, míg egészen délen van némi hegy, ergo ott esélyes némi bányászat és némi erdőgazdálkodás. Ebből nekem nehéz összeraknom egy nyugat-kelet irányú fejlettségi eltérést. Mondjuk a tengerpart egységesen a nyugatiakhoz is húz, vagyis észak-délinek indul az a felostottság... Ráadásul a szocialista lengyel-német határ egy tömbön belüli határ volt (NDK, ugyi). De a legzavarbaejtőbb az a tökéletes egyezés azzal a régi, nagyon rövid ideig létezett határvonallal... Talán annak kellene utánanézni, hogy ez a vonal milyen viszonyban van korábbi lengyel (bel)határokkal. (Szegény Lengyelország ugye jött-ment rendesen a térképen, mint zsidóban a fájás...)

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 10:04:06

olyan viszonyban van, hogy korábban mégiscsak Lo. volt, Wroclaw pl. lengyel alapítás. De Szilézia a legiparosodottabb, Katowice és környéke, a hárommililós városkonglometárum, meg valóban atengerpart, Gdansk, Szczeczyn. A fő ipari központ továbbá az oprszág közeépn található Lodz (ejtsd kb. Vudzs). Szóva. nem olyan egyszerű fölállítani iparosodott-nem iparosodott tengelyt, de a keleti régiók szegényebbek, Lublinban határozottabban olcsóbb a sör, mint pl. Krakkóban és VArsóban, Varsóban 9 zl, KRakkóban 5-9, Lublinban 4-6. De pl. Krakkó jól láthatóan egy vörös-narancs piont a kék tengerben. AMikor ott voltam, minden Jagelló Egyetems hallgató szidta a Jog és Igazságosságot, és a Tuskékat imádta. Szocikat senki.

leveliro1 2008.12.18. 10:08:46

Lengyelország történetéhez akkor kell egy kis emlékeztető:

Sztálin mindenképpen vissza akarta állítani a cári birodalmat. Ezért A kelet-lengyel területekre igényt jelentett be. Az angolok nem akarta kib*szni a lengeyelekkel, így az a megoldás született, hogy "eltolják" Lengyelországot. Ezért elvették a németektől a keleti részeket (kb. Poroszország), és odaadták a lengyeleknek. A keletei részét Lo.-nak pedig odaadták a ruszkinak (ld.: Belorusszia). Innen nem sok, 6-7 millió lengyelt átdobtak nyugatra, a németeket meg a elküldték a p*csába.


Ezek után az én megoldásom:
Nem volt tökéletes a németek kitelepítése, mégis csak maradt sok + pár lengyel is élhetett ott, akiket nem érintette a kitelepítés (bár ezt nem tudom).

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 10:15:13

leveliro1 2008.12.18. 10:08:46

történelemszakosként, Közép-Európa tanulmányokat folytatva, mint aki fél évet voltam kinn Krakkóban, tisztábanv agyok az ország történetével. Az ország ide-oda tologatásával is.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.12.18. 10:18:37

Lengyelek éltek a Német Császárság területén is szép számmal.

Különben nálunk is lehetne ilyen térképet csinálni, pl a Római Birodalom egykori provinciája területe inkább narancssárga, mint vörös:) Orbán a proconsul.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 10:22:28

Bocs az önérzeteskedésért. Amúgy szerintem itthon a limeshez nincs sok köze a választási térképnek. Inkább volt szoci nagyváros -nem volt szoci ipari nagyváros a kérdés.

Zetek 2008.12.18. 10:24:18

Kedves Levélíró! Sztálin minden keleti határát eltolta. A britek viszont akkor már nem fociznak komolyan. A Churchillt majd az őt követő hülye gyerekeket még elviszik a konferenciákra, de már csak "biodíszletnek". A császári Németország, a maga közel kétmilliós Posen környéki lengyelére nagyon nem tartott igényt. A legszebbek azok a viták, a német és osztrák-magyar hadvezetés folytatott, hova passzolják át őket. Nagyjából a kellenek a fenének kategóriába tartoztak már akkor is.

leveliro1 2008.12.18. 10:44:31

Az egész sztoriról Churchill művében olvastam, ezért lehet, hogy az angol befolyást kissé eltúloztam. :-)


Az eddigi plusz infók még jobban megerősítenek abban, hogy arról van szó, hogy aki a Német Birodalom szellemiségét követi az a liberálisabb A pártra, aki meg a cáriét az a B pártra szavaz.

szpal 2008.12.18. 10:54:01

Német Császárság? Mikor? Hol? Üljetek le, egyes!

Dr. Zerge, a korábbi, „régi, nagyon rövid ideig létezett határvonal” azért elég sokáig létezett. Gondolj arra, hogy már Nagy Lajos idején sem 3 tenger mosta Mo. partját: vagyis a németek akkor már messze bent keleten jártak, lásd. pl. Csúd-tavi csata, amiről Ejszenstejn nagyon remek kis filmet csinált 1938-ban (!)

Mo.: Czeizel Endre: A magyarság genetikája c. könyvében van egy tehetség-térkép, a nagyjaink születési helyei alapján. Ha a mostaniakat nézzük, Gyurcsány, Orbán, Szili, Dávid, Mádl, Sólyom is Pannóniában született, Göncz, Kóka Bp-en, Vona, Fodor meg Gyöngyösön.

Aki érzi a limest, az vajon érzi a Királyhágón átkelve is? Vagy Boszniában?

Turbulencia (törölt) 2008.12.18. 10:56:14

"Mély Dél államaiban pontosan azokon a területeken győzött Barack Obama, ahol anno a legtöbb gyapotot szedték."

Nem lehet, hogy történetesen pont ezeken a helyeken a legnagyobb a feketék aránya? Az biztos, hogy a feketék minimum 95%-ban Obamára szavaztak.

Egyébként hasonló kulturális megosztottság sok országban van, pl. Ukrajna, Olaszország, Németország, Belgium. Állítólag Romániában is nagy különbségek vannak Erdély és a maradék között (nem csak a magyarok és a románok között, hanem az erdélyi románok és a többi románok között is )

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 11:01:06

Turbulencia, pont ezt jelenti :) Reméltem, hogy mindenki rájön erre magától - neked is sikerült. A néger a négerre szavaz, éérted?! :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 11:03:02

"aki a Német Birodalom szellemiségét követi az a liberálisabb A pártra" szavaz.

A 2. birodalom liberális szellemisége? haha, nem félsz Bismarck kancellár halálon túli vasmarkától? :)

szpal 2008.12.18. 11:17:39

A III. köztársaság és a demokrácia hazai barátainak figyelmébe:
strangemaps.wordpress.com/2008/05/24/276-transgenic-corn-linked-to-neo-fascism/?referer=sphere_related_content/
A génmódosított kukorica okozza a szélsőséges eszmék térhódítását.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.12.18. 11:31:32

Leveliro, ez alatta az "aki a Német Birodalom szellemiségét követi az a liberálisabb A pártra, aki meg a cáriét az a B pártra" alatt mégis mit kellene érteni? 45 év mindkét térfélen dúlt kommunizmus nem volt elég alapos, hogy hat év náci-kommunista megszállás nyomait egységesre mossa?

Szpal

Ja, tán nem volt világos, magam is arra gyanakodtam volt, hogy az a megszállási határvonal, nem holmi légbőlkapott rajzocska, hanem hogy annak régebbi, időben kiterjedettebb múltja vagyon, és nyilván valamiféle gazdasági, politikai, földrajzi, etnika gyökerei lehetnek, amik mindösszessen inkább meghatároznak mai társadalmi, gazdasági fejlettséget, pártszimpátiákat, mint az a hat felfordulásgazdag év.

Csak mindehhez az én ismereteim kevesek, mondhatni ez mindössze józan paraszti ész általi következtetés volt részemről.

Az mondjuk érdekes, hogy ezek szerint ez a két gigadúvad, "organikusabb" határokat tudott húzni, mint a művelt nyugat akár a gyarmatain, akár az európai háborúk után valaha is...

leveliro1 2008.12.18. 11:37:36

1. Szerintem a Dunántúl nem azért jobb tehetségileg (ha egyáltalán igaz ez a föltevés), mert ott volt a limes (és az "óriási" római kultúra hatott), hanem azért, mert ott -bár igen nagy volt- a török nem irtotta ki TELJESEN a magyarokat.

2. A német liberális szellemiség igenis létezik, valszeg Bismarck alatt is létetett. Csak egy példa: vallásosság. Ez pl. a cári birodalomban sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a protestáns németeknél.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 11:41:17

leveliro, és mi van a katolikus délnémetekkel (bajorok, badeniek stb.)

Tassadar 2008.12.18. 11:45:58

Ha négereki csak azért szavaztak Obamára mert fekete, az nem rasszizmus?

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.12.18. 11:51:29

"a török nem irtotta ki TELJESEN a magyarokat"

Észfasz megáll. Aki nem magyar, az nem is lehet tehetséges, intelligens a kárpátok bérzcei közt, nemde?

Nemkevésbbé észfasz megáll az ősi német liberális szellemiség écáján... Az a híres poroszos rendetlenség, az a szabad szellemű oktatás, ja...

Azt továbbra sem egészen értem, hogy a cári mélyvallásosság hogyan tudta hat év sztálini megszállással az elkövetkező évszázadra Kaczynskistákká tenni ezeket a keletlengyeleket...
Ahogyan az sem világos, hogy a katolikus lengyeleknek, vagy a valaha nagyszámú lengyel zsidóságnak miért is ne lett volna egykutya az ortodox orosz ill. a protestáns német hatás. Ami persze nyilván jelentkezett, de csak nem emígy elvágólag, ahogyan ez a térkép mutatja.

szpal 2008.12.18. 12:03:14

Valami csak igaz kell legyen a német liberalizmusról, mert mégiscsak a 18-19. században volt a legtöbb tudósuk, irójuk, zeneszerzőjük stb. Ha már akkor NÁCIK lettek volna, ezek a tehetségek nehezen bontakozhattak volna ki.

szpal 2008.12.18. 12:13:18

a véresszájú Deutsche Freisinnige Partei (Német Szabadelvű Párt), in the 1884 election, it received only 17.6% of the votes. Oroszországban u.akkor vajon megkérdeztek bárkit is, hogy mi a véleménye a cáratyuskáról?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 12:21:20

szpal, anglománságom mellett germanofil vagyok, velem nem kell hadakoznod, mert frászt kapok a hazai liberók "a német vagy náci vagy az, csak nem tud róla" felfogásától, és ugyanígy ki nem állhatom a "német nyelv csak parancsosztogatásra jó" meg a "német kultúra=kertitörpe+Modern Talking" jellegű megmondásokat.

Sz'al nem élcelődök itten a "náci habitusú" németeken. De hatvan évvel a szinte tökéletes népességcsere után - és a lengyelek közismert németgyűlölete tükrében - nem hiszem, hogy birodalmi német gondolatok járnak a nyugat-lengyel választók fejében. A határ mégis ugyanott húzódik.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.12.18. 13:19:52

Haha. Azért a "geoplitika" tag-et lecserélhetnétek "iróniaméter"-re, vagy "strange news"-ra, vagy mittudomén. ;)

Askeladden (törölt) 2008.12.18. 13:21:20

"Aki nem magyar, az nem is lehet tehetséges, intelligens a kárpátok bérzcei közt, nemde?"

Pesze, hogy nem! Nézd meg a telepített ívadék Petőfit: talajkommunista! :-)

Cypriánus 2008.12.18. 13:39:36

T. levélíró1!

ha összeveted a választási térképet a teplepítésekkel, az jön ki, hogy a legtöbb szlovák, és sváblakta település JOBBOLDALI és a telepítésekkel alig érintett Kelet_nógrád, heves(minusz a jobber exsváb falvak, és a német és -szerb kolonizációt "leszenvedő" és billegő Eger), valamint a semmiféle történelmi nemzetiség által sem lakott Jász és szolnokvidék kőkeményen a BALOLDALRA szavaz. Sőt, Bp. mellett ezek az MSZP legfőbb bástyái, míg a sváb-tót-magyar keverék szobi választokörzetben (Dunakanyar Vác nélkül) 1990 óta mindig jobboldali jelölt győz (még 1994-ben is KDNP!!!)

Téglagyári Megálló 2008.12.18. 13:49:06

Én nem tudom ez hogy van, de egy időben megfigyeltem, hogy a barátaim mind Kelet-Magyarországiak. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mi a különbség a dunántúli mentalitásban, de valami tényleg van.

Dr Clio 2008.12.18. 13:58:13

Szintén káeurópával foglalkozó történészként néhány apróságra felhívnám a figyelmet:

1. A 19. században tényleg volt a felosztott Lengyelországban olyan rész, ahol dübörgött a liberalizmus. Csakhogy ezt Galíciának hívták, és az Osztrák Bir. részét képezte. Ezt viszont ez a térkép nem tükrözi, max. Krakkó.

2. Német liberalizmus természetesen volt, csak a 19. század első felében érte virágkorát, csúcspontja 1848. A bismarcki rendszer pedig a kor standardjai szerint sok tekintetben igenis kőliberális (pl. egyház és állam elválasztása, aka Kulturkampf). A liberalizmus akkor és ott ugyanis nem a buzifelvonulásokon való részvétellel volt egyenlő.

helmut 2008.12.18. 14:01:11

Becsületes sváb, baloldalra nem szavaz!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 14:09:41

Dr Cliót már kértem is volna a kerekasztalhoz ;-) Ön szerint mi az oka a lengyel térképen látható egybeeséseknek?

A bismarcki Kulturkampf nem a katolikusok elleni protestáns térnyerés harci eszköze volt?

csodarabbi (törölt) 2008.12.18. 14:10:27

nem értem, mi értelme van ennek, azt mindenesetre látom, hogy a pontozott területek igen nagy részén nem feltétlenül kékkel van az a térkép színezve...
szerintem kissé elnagyolt gondolat két tetszőlegesen kiválasztott térkép összevetéséből nagy következtetéseket levonni. A lengyel térkép tényleg érdekes, abban lehet valami, az viszont nem újság, hogy a feketék obamára szavaznak. ami pedig a római limest illeti, az egyenesen faldöngető hülyeség.

Dr Clio 2008.12.18. 14:20:40

ergé 2008.12.18. 14:09:41

A Kulturkampf persze a protestánsokat hozta jobb helyzetbe. Akárcsak Magyarországon, ahol a liberó kormányzat kb. egy évtized alatt át tudta nyomni az egyházpolitikai törvényeket, amivel szintén a protestánsok jártak jobban (mivel korábban a kattereknek állt a zászló).

A lengyel térképet sajnos nem tudom magyarázni, de első ránézésre van benne valami.

Apám mesélte, hogy az alföldi kisváros mellett, ahonnan származik, van egymás mellett két falu. Az egyikben 1945 előtt kisgazdák éltek, a másik viszont egy nagybirtok része volt, ahol a lakosság csak cselédekből állt. A két falu választási preferenciái meglehetősen eltérnek, lehet találgatni az irányokról.
Talán valami hasonló lehet a lengyel sztori oka, bár éppen Nyugat-Lengyelországban borultak fel teljesen a viszonyok, ott van a legkisebb folytonosság a polgári rétegekben.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.12.18. 14:23:57

Szpal, remélem nem volt kétséges, hogy nem náciztam a németeket (sem). Ahogyan szvsz az is világos, hogy eszemben sem volt kétségbe vonni 18-19 századi (és persze máskori) szellemi, tud.kult. tetteiket sem.

Hanem hallkan azért megjegyezném, hogy ekkortájt a cáratyuskáról oly tragikusan megintarjúvolatlan oroszok is létrehoztak e téren ezt-azt...

Továbbá azt Schiller, Goethe és a többiek elismerése mellett sem tudom elgondolni, hogy az észak- és nyugatlengyelekhez az a hat hitleri év íly emlékezetesen közvetítette volna e 18-19. századi német hochkulturt, míg a keletiekhez ennyire el sem jutottak. Ahogy ugyanezt fordítva sem, nevezetesen, hogy a túlvégiekre meg a cáratyuskás ortodox szláv szellem Sztálini interpretációja lett volna akkora hatással, ami alól meg ezek az északiak és nyugatiak mentesültek volna ilyen vonalasan, és most Puskin, Dosztojevszkíj, stb. ismeretének és elegendő szentpétervári turistáskodásnak a hiányában volnának liberálisabbak.

Ahogyan azt is erős kétkedéssel fogadom, hogy ha nem e hat kalandos év, akkor megelőző századokban lettek volna e vonal mentén ennyire eltökélten német- ill oroszbarátok, muszorgszkíj- kontra beethovenfanok. Szvaz jó eséllyen a tökük tele van már évszázadok óta mindkét (szellemileg is) óriás nációval.

Mindeközben gy.k. persze eszem ágában sincs vitatni, hogy nyilván érték őket kulturális hatások, a dolog természetéből adódóan e két óriásszomszédtól, e két irányból.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 14:29:10

a lengyelek jó ideje nem orosz, sem németbarátok, sőt... :-)

Dr Clio 2008.12.18. 14:37:56

Egyébként milyen hat évről beszélnek itt többen? Itt az első vh előtti német-orosz határról van szó, ami egy évszázadon át fennállt.

csodarabbi (törölt) 2008.12.18. 14:45:33

pontosítok: a világ 25 évvel ezelőtt, és angol konzervatív szemmel

leveliro1 2008.12.18. 14:52:14

Cypriánus!

Végre valami értelmes hozzászólás. Igazad van, de egy-két példából nem indulhatunk ki. Azért én mégiscsak elkészíteném azt a térképet, hátha kiderülne valami összefüggés.

Én 5 dolgot gondolok egy-egy terület szavazói hovatartozása mögött:

1. milyen nemzetiségű lakosság költözött oda az előző 2-300 évben
2. ki szerezte meg 90-ben a megyei újságot
3. milyen termelési mód volt régen

4. milyen ipartelepítés volt a szockában
5. egyedi hatások (pl. egy jó csoci tanácselnök, stb.)

Persze ezek között nem tudom, hogy mindegyik jó-e, de ezek jutottak eszembe mint lehetőségek.


érdekes: egyszer néztem egy választókörzetet, ami régen major volt (azaz klsszikus tőkés vállalat mezőgazdasági területen), letelepedett volt béresekkel, stb. 100 szavazóból 1 fidesz, 1 érvénytelen, a többi MSZP.

Nagyon érdekes volt eg

leveliro1 2008.12.18. 14:52:52

Cypriánus!

Végre valami értelmes hozzászólás. Igazad van, de egy-két példából nem indulhatunk ki. Azért én mégiscsak elkészíteném azt a térképet, hátha kiderülne valami összefüggés.

Én 5 dolgot gondolok egy-egy terület szavazói hovatartozása mögött:

1. milyen nemzetiségű lakosság költözött oda az előző 2-300 évben
2. ki szerezte meg 90-ben a megyei újságot
3. milyen termelési mód volt régen

4. milyen ipartelepítés volt a szockában
5. egyedi hatások (pl. egy jó szoci tanácselnök, stb.)

Persze ezek között nem tudom, hogy mindegyik jó-e, de ezek jutottak eszembe mint lehetőségek.


érdekes: egyszer néztem egy választókörzetet, ami régen major volt (azaz klasszikus tőkés vállalat mezőgazdasági területen), letelepedett volt béresekkel, stb. 100 szavazóból 1 fidesz, 1 érvénytelen, a többi MSZP.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 14:59:02

leveliro: vagyis az agrárproletárok és leszármazóik szocialista szimpatizánsok. hát, ez nem meglepő...

leveliro1 2008.12.18. 15:03:52

Olvassátok el egyszer Illyés Gy. Puszták népe c. művét. Ott kiderül, hogy mi a különbség a béres, és a paraszt között. Konkrétan: minden vágyálma az volt, hogy egyszer paraszt lehessen. De persze csak a legjobbaknak adatott meg.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.12.18. 15:07:00

leveliro, elolvastam, megdöbbentő könyv volt.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2008.12.18. 15:33:23

Azért az úgy nem kissé más, ha ez a térkép a 19.sz-i felosztottság, elnézést! Köllött nekem belepofázni... És köllött annyiszor fölosztani ezt a szegény Lengyelországot ennek a két másiknak...

Ettől függetlenül még mindig inkább gondolnék gazdaságföldrajzi meghatározottságra az egybeesés okaként, mintsem a szomszéd kultúrák jótékony/kártékony hatására. Ám ez esetben természetesen jóval nagyobb lehet a kulturális hatás.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.12.18. 16:39:55

Azért nem olyan nehéz ez. A keleti terület _mindig is_
lengyel terület volt, függetlenül attól, hogy épp milyen
fennhatóság alatt éltek.
A nyugati terület kvázi ajándék, részben betelepített, tehát
gyökértelen embertömegekkel. Nyilvánvaló így, hogy erősebben
hat egy nackósabb retorika keleten, és egy infrastrukturálisan
és kultúrájában hagyományosan fejlettebb területen egy "új"
lakosság körében meg a szabadelvűbb.

states 2008.12.18. 20:33:05

Szpal
Az, hogy Gyurcsány is pannon, az most erősíti vagy gyengíti a szabály, miszerint a tehetségek inkább dunántúliak...

hcrules 2008.12.19. 11:12:41

Nos, ez a tehetségek dunántúliak... Nézzétek már meg a Debreceni Református Kollégiumot, és hogy kik jártak oda! Köszi.

Az MSZP-re szavazás meg elég nyilvánvalóan iparvárosokhoz, ipari területekhez kötődik. Ebben különben nincs semmi meglepő, egy városon belül is inkább a lakótelepek szocik, a kertvárosok meg fideszesek. Persze rengeteg múlik az adott körzet, település hagyományain, történeti tapasztalatain is.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.12.20. 01:31:38

Szerintem ebben is a Zorbán népbutító, demagóg politikája a ludas.

Bell & Sebastian 2008.12.20. 03:03:23

Urak!

Élvezettel olvastalak titeket. (Reál létemre)

Elméletem a következő: 3(három) generációnként változik meg egy család politikai irányultsága, de csak akkor, ha erős külső hatás kibillenti. Ha nem, marad a régi. Minden közösségben vannak dominánsok, és igazán ezek számítanak. Az erőszakos ide-oda telepítés csak akkor, ha 100%-os közeli. Vázlatosan ennyi. Bírálat? (Ja igen, két pol. pólusra igaz csak, de tulajdonképpen nincs is több archetípus)

Bell & Sebastian 2008.12.20. 03:06:31

Hozzáteszem, a spórolós-fogyasztó alaptípusok mintájára léteznie kell két különböző politikai karakternek is. Csocsi.

Bell & Sebastian 2008.12.20. 03:11:53

Ja igen, ezt bebizonyítani spekulatív módszerekkel lehetetlen, de fraktál vagy káosz-elmélet jónak tűnik. (Én gyakorlati-gépész vagyok, nem fiatal) Matematikust bevonni...

Bell & Sebastian 2008.12.20. 03:20:54

Kiegészítés: a 100 év a zsugori-tékozló viszonylatban bizonyított, de a magyarázatát szociológustól kérdezzétek.

Megjegyzem, az interdiszciplinális tudományok előtt azért áll nagy jövő, mert segítségükkel megfejthetők az ilyen feladványok. Ha beletrafáltam, átadom a dicsőséget. Kalap szart a vizsgákhoz!
süti beállítások módosítása