Egyes szervezetek nyomást gyakorolnak az ENSZ-re, hogy ismerje el az abortuszt, mint emberi jogot az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 60. évfordulója alkalmából. A kezdeményezés élharcosa a CEDAW, a nők elleni megkülönböztetés minden formáját felszámolni hivatott, 1979-es egyezmény betartását vizsgáló, gyakran radikális feminizmussal vádolt különbizottság, és a hét szakértőből álló Emberi Jogi Bizottság. (Előbbinek négy évig Morvai Krisztina is tagja volt Magyarország képviseletében, s a mandátumának megújítása körüli botrányt nyugodtan nevezhetjük közéleti pályája kezdetének.) Céljuk többek közt az olyan országok megregulázása, mint Írország, ahol maga az alkotmány tiltja a magzatelhajtást.

 Mindennek megakadályozására a világszervezet egy másik, szociálpolitikai részlegének életvédő csoportja aláírásgyűjtést indított világszerte. A petíciót a Katolikus Családi és Emberi Jogok Intézete honlapján lehet aláírni.

 Az alapvető kérdés nyilván az, hogy az emberi élet a fogantatással vagy később kezdődik-e. A katolikus egyház és a történelmi egyházak többsége nem lát olyan cezúrát a fogantatástól a születésig tartó időben, ami alapján kijelenthetnénk, hogy „ekkor még nem, ezután viszont már ember” a magzat, Isten pedig a fogantatáskor lelket ad az új teremtménynek, így azt attól kezdve személynek kell tekinteni.  

 Most bioetikai viták helyett a pápának még a Hittani Kongregáció prefektusaként írt, Benedek Európája a kultúrák válságában című könyvét említjük meg, amiben egyszerűen az erősebb ököljogának, a gyengébb semmibevételének nevezi az abortuszt.

 Gyakran emlegetett kifogás, hogy valaki nem tudja biztosítani gyermekének a szerinte megfelelő körülményeket. Ezzel kapcsolatban Téglagyári Megálló blogbejegyzését idézném. Ez az „érv” többnyire csupán kényelempárti kifogás. Ha azonban valaki úgy gondolja, hogy mégsem tudja vállalni gyermeke fölnevelését, akkor is van más megoldás, például a Bölcső Alapítvány, vagy az Alfa Szövetség. Sokakkal együtt ők is figyelmeztetnek, a magzat nem valami, hanem valaki.

 Az abortusz mint jog egyáltalán nem annyira magától értetődő a világon. Az amerikaiaknak csupán 8 százaléka ért egyet a jelenlegi szövetségi szabályozással, amely semmilyen módon nem korlátozza az abortuszt. 32 százalék csak nemi erőszakot követő teherbeesés esetén és az anya életének megmentése érdekében engedélyezné azt, 13 százalék pedig még ekkor sem - ők teljesen megtiltanák a művi vetélést. A legtöbben csak a terhesség első hat vagy épp három hónapjában tennék lehetővé a magzatelhajtást.  

 Az Egyesült Államokban minden évben január 22-én rendeznek meg a „Felvonulást az életért”, annak emlékére, hogy 1973-ban a Legfelsőbb Bíróság legalizálta az abortuszt. 2008-ban kétszázezernél is többen vettek rajta részt. Itthon a már említett Alfa Szövetség, a Pacem In Utero Egyesület és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szokott hasonlót szervezni.

 A Wikipédia szerint például a nyugat-európai jogállamokban korlátlan, kizárólag a nő akaratától függő abortusz nem létezik. A nagy népességgel rendelkező országok általában időbeli módon korlátozzák azt, a kis népességűek pedig meghatározott indokokhoz kötik (mint hazánk is). Persze ilyet nem nehéz találni.

 Magyarországon 1956 óta összesen hatmillió abortuszt hajtottak végre, a beavatkozások éves száma 1969 óta folyamatosan csökken. 1957-ben 123 ezer művi terhesség-megszakítás volt, 1969-ben majd' 208 ezer, ez 1990-re 90 ezerre csökkent, 2004-re pedig 52 ezerre (ami még mindig nagyon sok a 95 ezer élveszületéshez képest).