Már a Konzíliumon is felvetődött, hogy miért ezer az egyhez a férfi-női arány konzervatív, jobbos körökben? A mi blogunkon Kytinnel itt vagyunk ketten, a Jobbklikknek is van egy Kiss Elizája, a konzervatóriumosok pedig szégyelljék magukat (mármint, hogy egyetlen nőt se tudtak összeszedni). Az olvasók között sem lehet túl sok a nő: kommentelőink közül nekem Srít (Titát), Tevevanegypuput és Manyi Bécit sikerült beazonosítani, akik valószínűleg hölgyek. A Facebookon regisztrált törzsolvasóink között is akad egy-két (egészen pontosan: 14%-nyi) nő, aztán ezzel kifújtunk.

 Pedig a Fidesz-tüntetések híresek arról, hogy kiváló a női felhozatal - két házasságról is tudok, amelynek a kezdete egy csajozós tüntetés volt. Tehát a konzik nem csak férfiak, de valamiért itt kevesen vagyunk. Ennek egyik oka lehet, hogy nehezen vesznek be a csapatba nőket, a másik pedig az, hogy a nőknek nincs kedve a kocsmakultúrájáról híres férfitársaságba tartozni.

 Az igaz, hogy elég kellemetlen az a stílus, amivel itt néha gyalázzák egymást, engem az olvasók. Nem sértődöm meg, de rózsaszín lelkemnek néha azért rosszul esik. Sokkal kedvesebb olyan dolgokról beszélgetni, hogy milyen szépen esik a hó, milyen jól nézel ma ki, milyen szép a világ. Politikáról meg eleve egy nő nem beszélhet, mert ha okoskodik, az a baj, ha pedig pusztán érzelmből beszél, akkor pedig primitív. Patthelyzet.

 De jó lenne egy női politikai valami (kedvesen-bájosan a politikáról), úgyhogy szeretném, ha a vállalkozó kedvű konzervatív lányok jelentkeznének, és csinálnánk végre valamit!

 A poszt címét Homoki János, egykori kisgazda képviselő, honvédelmi államtitkár ihlette. A legenda szerint hősünk egy alkalommal távol-keleti (más elbeszélésben: görög) delegációval tárgyalt, természetesen magyarul, tolmács segítségével. Amikor már nem volt szomjas, magas rangú tárgyalópartnere hátát lapogatva feltette a kérdést: „Jól van, jól van, tábornok úr, de hol vannak a lányok?”