Budapest segge lyuka
2008. november 21. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Budapest segge lyuka

 Hogy hol van Budapest segge lyuka? Hol van az a hely, ahol pár négyzetméteren összesűrítve megkapjuk mindazt, amit Demszky Gábor városában utálunk?

 Biztos sokan azt válaszolják, hogy a Nyugati téri aluljáró ez a bizonyos ánusz. Nos, ők tévednek. A Nyugati téri aluljáró - ezt biztos forrásból tudjuk - valójában egy művészi projekt, amelyet a főpolgármester ’80-as évekből itt maradt kortárs művész haverjai hoztak létre, jó sok pályázati pénzből. Az élő installáció és végtelenített performansz címét - „Tiranai óvóhely a craiovai oláh cigányok 2018-as inváziója után két nappal” - egyelőre még titokban tartják, de maga az alkotás már most megtekinthető a nap huszonnégy órájában. Viszont mivel nem természetes képződményről van szó, az aluljáró nem pályázhat a Budapest segge lyuka címre.

 Az igazi győztes egy megállónyira található innen: kétségtelen, hogy a Podmaniczky tér, más néven Arany János utcai metróállomás környéke viszi el a pálmát. Itt, a Belváros, s azon belül is a banknegyed határán elképesztően kis területen koncentrálódik a város összes, minden egzotikumot nélkülöző mocska (még a Ferenciek tere volt versenyben). Első látásra nem is feltűnő a dolog - vannak fotogénebb lepusztulások is városszerte -, de ha alaposan körbenézünk, s megpróbáljuk felfejteni a mélyrétegeket, akkor láthatjuk: Budapest vőlegényének tere menthetetlen. (A terület egyébként a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában van.) Az alábbiakban napfényes szeptemberi képeket közlünk. A frissebb, novemberi fotókat kölcsönadtuk Tarr Bélának legújabb filmje látványterveihez; ő azt mondta, túl nyomasztóak neki, úgyhogy hamarosan visszaadja őket, de ez még nem történt meg. Na de amúgy sem biztos, hogy fel mernénk tenni őket ide. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr29777098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 08:18:18

kicsit más, de...

inforadio.hu/hir/belfold/hir-240321

Rákos daganatként dolgozik mindenkiben az a tudat, hogy létezik tökéletes társadalmi rendszer - jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a csütörtök este rendezett Nemzeti blogcsúcson. Hozzátette: különbséget kell tenni kételkedés és "fikázás" közt. A Jobbklikk szerzője mellett a Reakció és a Konzervatórium munkatársai vettek részt a fiatal konzervatív gondolkodók egyik első összejövetelén. Kifejtették: újra föl kell fedezni az olyan példaképeket, mint Desewffy Aurél vagy Kemény Zsigmond, de elhangzott Bethlen István neve is. A résztvevők úgy vélték, az egyházakat erősíteni kell. A legrosszabb lehetőségnek azt nevezték, ha az MSZP megnyeri a következő választásokat.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.21. 08:18:32

Remek poszt.

Csodálatos város ez a ti Budapestetek. De asszem maradok itthon.

Rivud 2008.11.21. 08:21:29

KEdves Kálmán és Tóni,
én nagyon szeretem az ilyen típusú figyelemfelhívó-akciókat, mert én is megfulladok ennek a városnak a szennyétől-mocskától. És örülök, hogy nem vagyok egyedül. Bár minthogy nem egy új jelenségről van szó, az a tény hogy ezt a "nagyformátumú politikust" (Copy Right: SzDSZ-es ismerősöm) immár ha jól emlékszem ötödszörre megszavazta a Bp-i nagyérdemű, azt jelzi, hogy sokaknak a Bp-i szenny és trágya nem érte el az ingerküszöbét. A verseny azonban ennél sokkal kiélezettebb. Néhány ötlet: Keleti Pu, Nyugati Pu, Kelenföldi Pu, Kálvin tér, stb. Úgyhogy nagy seggnek sok likáról kéne beszélni.
Érdekesség, és szerintem ugyancsak megemlítendő lenne Bp város 135 éves fennállásának kampánya. "Bp., a mosoly városa" - vagy valami hasonló blődség...

Kieran Hayes 2008.11.21. 08:26:30

Ez egy teljességgel élhetetlen város. Vidékről elszármazottként minden nap szenvedés itt.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 08:36:12

Én azért szeretem Budapestet - no nem ezek miatt, hanem ezek ellenére.

www.kavehazak.hu/dosszie/content.php?id=1191

Virágba borul a város! Még nem sejti, de mi a "cserepes" virágok fővárosában élünk. Ön és én sétát tehetünk egy különleges világban, ahol az anyaföld betonágyakban termi gyümölcsét és mintha az egész önálló életet élne.

www.kavehazak.hu/dosszie/dosszie.php?id=12

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.11.21. 08:39:01

A Mázsa tér vitte a prímet amíg le nem bontották a piacot.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 08:40:05

Spanyol tanárom, aki Madridból érkezett és a Cervantesben tanít, kollégáival egyetemben állandóan azzal traktál, hogy mi magyarok, pontosabban budapestiek nem tudjuk, máshol mi a helyzet. Szerinte Bp sokkal élhetőbb, mint Madrid, vagy akár Róma. Nincsenek akkora dugók, jó a közlekedés (ez alighanem csak a belvárosra igaz), és Bp sokkal szebb, mint Prága. Nem is beszélve arról, hogy egy nagyvárosi embernek Prága kicsi. Na, így vélekednek az ide származott spanyolok. Ráadásul a Cervantes tanárai többnyire Budapest előtt már több másik európai városban is tanítottak.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.11.21. 08:47:42

Nem tudom mit vagytok úgy oda?! A Határ úti metrómegálló ennek simán odaver.
Amit itt látunk, annak kb. két oka van: hajléktalanok + köcsög graffitisek. Ja, meg az elszaporodott galambok.
A Határ útnál bónuszba még megkapod a 2 ceruzaelemet százasé' különítményt is.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 08:49:59

"A Határ útnál bónuszba még megkapod a 2 ceruzaelemet százasé' különítményt is."

sok máshol is

_astronaut 2008.11.21. 09:00:32

A Nyugati mostanában nagyon kemény hely lett. Azért 1 éve még nem volt jellemző, hogy 16 éves kurvák szólítsanak le ahogy kilépek a metróból, vagy simli-sapkás arcok nézzék, hogy merre megyek, esetleg kilóg-e a tárcám.
Rendőr Nuku-közbiztonság nuku, és ismét tele van csövesekkel. Pedig pont egy éve takarították ki az aluljárót, és szinte élvezet volt átmenni rajta. Az Arany János se semmi, de azért a Köki meg a Nyugati viszi a prímet szerintem.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.11.21. 09:04:50

Az a meglepo, hogy azokbol a terekbol lettek a legleprabb kornyekek, amik 15-20 eve meg kineztek valahogy.

Pl.: a Moricz egeszen decens volt, de teljesen lerohadt, foleg amiota felallitottak a furnerlemez paravanokat a metrogodor kore (eskuszom, hogy ezek direkt a csovesek vonzasara vannak ott).

A Kalvin a nyolcvanas evekben egy nagyon ara'nyos, inkabb kisvarosi hangulatu ter volt -- hat felhuztak egy ronda hotelt, nehany nagyon ronda uvegmonstrumot, aztan ide is raktak a furnerbol (es lelkesen terjeszkednek a Fovam ter fele).

A Ferenciek tere egeszen uri kornyek volt, most pedig, eh.

Orulok, hogy mar kilenc eve nem elek Bp-n, felszabadito elmeny volt Pecsre koltozni (pedig ott sincs rendben minden). Most csaladhoz, baratokhoz meg mas miatt visszajarva mar tudom ertekelni azt benne, ami szep, gyonyorkodni a szazadfordulos palotakban, ilyesmi. Megertem a kulfoldieket, a varosban van valami. Csak lehetne lenyegesen jobb a mocsok, leromlottsag es az emberek egy resze nelkul. (Nem tudom, masok is igy latjak-e, de mintha Demszkygradban az orszagos atlaghoz kepest is sok lenne a tagbaszakadt merdzsos allat es a kifejezetten gonosz tekintetu nyugdijas, foleg a Korut vonalan. Ez a ket tipus szerintem a kisebb telepuleseken ritkabb.)

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.11.21. 09:14:59

dszg 2008.11.21. 08:49:59

"sok máshol is"

Persze, a Határ út csak egy példa volt, nem mondtam, hogy az a legdurvább hely. Sajnos én is tudnám sorolni a címeket. Ez van.

Bladecatcher 2008.11.21. 09:20:31

Budapest segglyuka a Nyugati. Nem nyitok vitát. :-D

Az Arany János utcai megállónál pedig sokkal ótvarabb a Blaha, a Népliget-Nagyvárad tér- Klinikák triász pedig már nem is tudom milyen testRÉSE a városnak.

A Kelenföldi pályaudvar meg úgy nézett ki utolsó ottjártamkor (nyáron) mintha Kelet-Berlinben forgattak volna valami harmadik viláháború utáni antiutópiát.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.11.21. 09:22:02

Haha, negy evesen nagypapam meg metrozni vitt a Hatar utra meg Kobanya-Kispestre. :) Kesz program volt, mozgolepcsozessel meg alagutakkal. Kivancsi vagyok, most hova vinne. :(

Freetibet (törölt) 2008.11.21. 09:28:39

#Úlfhéðinn - Elhiszem. Csak a Határ út a prolinegyed szélén található, míg az Arany János utca az igencsak belváros, city.

#dszg - Budapest "sokkal szebb, mint Prága". Aha. Én komolyan nem értem, hogy hogy juthat erre a következtetésre az az ember, aki járt már mind a két városban. Budapest belvárosa gusztustalan. A magam részéről teszek rá, hogy jó az autós közlekedés; a város elsősorban pont ettől éléhetetlen. És még csak a legkisebb elmozdulást sem látok pozitív irányba, az autósok kárára...

Tényleg borzalmas, hogy Budapest belvárosának szívében, a Ferenciek terén sikerült megvalósítani az egyik legagyobb átszálló csomópontot.

Nem menő csövesek ,szevasztok. Ajuljárós zsiványok, szevasztok. Igénytelen falfirkászok, szevasztok. Jólszituált bkv ellenőrök, szevasztok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.11.21. 09:39:19

Kár, hogy szagos képeket, vagy videó még nem tudsz csinálni.
Pedig az a durva ammónia szag ami belengi az egész teret
szerintem fontos része a projekteknek, máshol is alkalmazzák.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 09:41:24

ilyen ország pedig nincs:

vastagbor.blog.hu/2008/11/19/a_jo_allampolgar_jutalma_rabositas

Bodor Imre 2006-ban Szolnokon, az egyik általános iskola mellett azt vette észre, hogy egy nagyobb gyerek ver két kicsit. 2 dolgot lehet ilyenkor tenni, elfordítod a fejed és továbbmész, vagy győz az igazságérzet és közbeavatkozol. Bodor Imre azt az utóbbit választotta, pechjére ...

zmse 2008.11.21. 09:41:56

Ez a szép ebben a posztban, kiválasztottatok egy olyan teret amire hirtelen senki se gondolt volna és bemutattatok mindent amit egyébként az összes a kommentekben is felsorolt más tereken is be lehetne mutatni.

budai zöld 2008.11.21. 09:53:57

Nem értem miért pont a Podmaniczky tér. Teljesen átlagos budapesti köztér, ami lehetne szép, de csak jellegtelen, koncepciótlan és retkes. Annyi ilyen van még.
Budapest segge zuhanyrózsa.

inszeminator · http://inszeminator.blog.hu 2008.11.21. 09:56:04

Tegnap este, ballagván a Kossuth téri metrómegállóhoz ama Konziliumi' összejövetel után, nem kellett hozzá külföldi szem, hogy megállapíthassam Budapest részei látványosan szépek tudnak lenni .Esti fényben, az utcák üresebb nyugalmában tudom, hogy csalóka a kép részint, mert eltűnik a környezet mocska. Odafelé menet nekem egyáltalán nem tünt kirívónak a terecske, annak ellenére sem, hogy néhányan már bevackoltak éjjelre az ott található padokon. Érdemes másfelé is elnézegetni fiúk, egyébként szerintem is a nyugati a csúcs, meg az odaigyekvő kifestett gyerekkorú etnikai szolgáltatók meséi nagy hangon a 6-os villamoson, részletesen beavatva a környezetet, hogy ma kivel és hányszor és mennyiért, és hogy különben is annyiért ő még le sem szopná....És akkor még csak most jön a neheze, ezt a mi jóemberünk mondta, mert szerinte ember tervez Isten végez...Ez pedig azt jelenti, hogy ő ha megszakad sem tud jobban megnyilvánulni, hiába tervez, ha jön az Isten és...na most elég.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.11.21. 09:58:56

budai zold: meg az *a* Podmaniczky ter. Ravasz. :D

Steve the Great 2008.11.21. 10:05:28

Azért a Blaha és környéke is elég erős versenyző szerintem - noha én nem vagyok bp-i. Egyrészt egy csomó csöves (meg ami ezzel jár), a szokásos falfirkák stb. Másrészt az egykori Corvin (nem tudom, van-e most valami más, hivatalos neve), amiről nekem mindig a "hagyományos", középnagy magyar áruházak haldoklása jut eszembe. Ja, és ha elindulunk az áruház mellett a Somogyi Béla utcában, rögtön ott van néhány a legótvarabb talponállóból, 50x megsült olaj/zsír, ammónia...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.21. 10:06:08

te, a Nyugatiban naponta járok és szoktak ott rendőrök lenni, kis kurvák meg egy éve is voltak ott, én legalábbis évek óta azt játszom, hogy megpróbálom megtippelni ki lehet kurva és ki nem:)
Mondjuk a Keleti, vagy Baross szerintem sokkal durvább, pláne most. Ráadásul a Bécsből érkező turisták ott találkoznak először Bp-vel.
Ez a Podmaniczky tér csak simán lepukkant, nem vészes, viszont ami sikeresen megújult az a Ráday környéke, remélhetőleg majd a Kálvin is oké lesz. Meg a Corvin-projekt is.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.21. 10:06:57

meg a Boráros, úgy mindennel általában, nekem verhetetlen.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.11.21. 10:23:03

calam: ne is mondd. Azon a kornyeken az a nagyon szomoru, hogy mindig mugy megyek at a Boraroson, hogy eszembe jut, amikor kicsikent ott jatszottam. En sajat gyerekemet vagy unokamat nem vinnem most oda. De igazan szinte sehova (a Ferenc ter aranylag rendben van most, de csak azert, mert frissen ujitottak fel).

kalapjakab (törölt) 2008.11.21. 10:30:34

Ami Budapestből szép, az a fekvése, és a századfordulós épületek.
Tehát ha azt mondom, hogy utálom a várost, akkor nem e fent alapokra gondolok, mert azok erősek, és szerethetők volnának, hanem arra az anyagi és eszmei tartalomra, amit a mostani urai ráépítenek már jópár évtizede. Az a ganéhalom nem maga a város, csak igénytelen paplan ráterítve.

De a legszebb az egészben, hogy aki a mostani Budapestet olyanná teszi, amilyen, kikéri magának, hogy szidjuk a városát, mert hát a hidak, meg a hegyek - amikhez semmi köze az ő munkájuknak. Amit ők hozzátettek az szemét, csövesek és kutyaszar. Meg egy nagy, tohonya és rosszindulatú Demszky.

szpal 2008.11.21. 10:41:49

"Ily ékességeket Pest és Buda körűl
Lehet látni, kiben szív és lélek örűl,
Ha olykor bánatba mindkettő bémerűl,
Ezekre tekintvén vídámsága kerűl."
Gvadányi

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.11.21. 10:48:08

nagy marha maga Tóni :PPPPPPPP

ok, legyen a Podm. tér, és nem a Nyugati bagy a Blaha aluljáró... :P

de, khm, felmerül a kérdés: és akkor az aranyér protubertantia extarnája, az melyik objektum a téren? a Burger? a BKV? a kis "lugas"? :)

plastik02 2008.11.21. 10:48:30

azért budai példa elvétve akad, pedig a moszkva tér is erős játékos.

én a Nyugati tér mellett lakom és minden nap át kell mennem az aluljárón. 10 éve ugyanolyan volt mint most, aztán volt kb. 5 év, amikor folyton rendőrök razziáztak (az sem volt nagy élmény, a teljesen jól szituált barátnőjükkel/barátjukkal sétáló figurákat is rendre egzecíroztatták) és eltakarodott a mocsok onnan, de 2-3 éve visszatért minden a régi kerékvágásba. kurvák, stricik, tolvajok, csövesek, világmocska.

én már speciel pontokba szedtem, hogyan oldanám meg a helyzetet. először felgyújtani, majd feltölteni sósavval, aztán klórral, végül kimosni desztillált vízzel és felszántani a helyét is.

Arany János utcai megálló sem egy élmény, de nekem a top10-ben sem szerepelne.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.11.21. 10:48:55

segge még Bp.-nek is csak egy lehet, de kelése rengeteg...

plastik02 2008.11.21. 10:51:57

mellesleg ilyen meg olyan a Főváros, de nem kevés pozitív változás is történt az elmúlt 20 évben. ezt cáfolni kb. ugyanolyan hülyeség, mint Demszky megválasztani ötödszörre is.

kalapjakab (törölt) 2008.11.21. 11:10:43

Kevés a pozitívum a folyamatosan születő mocsokhoz képest. De tényleg annyira kevés, hogy nem tudja ellensúlyozni a lecsúszást. A tendencia romlik.

Nem állítom, hogy nem voltak pozitív fejlemények is a város életében, de az irány nem jó, mert összességében egyre csak rosszabb a helyzet: csövesek, ingyenélők, sőt, károkozók, rosszindulat, és a dolgozó ember meg csak szív.

Szív a közlekedésben, szív az utcán, és még otthon sem hagyják békén!

Szar a város most, de egy pillanat alatt lehet jó irányba fordulni, és onnantól már egyik nap a másik után egyre jobb lesz itt élni.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.21. 11:14:12

www.bombagyar.hu/index.php?post=1606

Tomcat visszavág a kurucinfónak :)

erre:

www.kuruc.info/r/6/30823/

meg erre:

www.kuruc.info/r/1/31014/

Azon a képen Tomcat tök olyan, mint egykori szerzőtársa, Tótawé.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.11.21. 11:18:09

A vonatról Kőbánya-Kispesten leszállni, aztán a melléklépcsőn lemenni a gyorsforgalmihoz - hát ez egy rövid ideig tartó, ám annál sokkolóbb mentális igénybevétel a vidéki, domesztikáltabb nyomorúsághoz szokott megfigyelőnek. Látvány-hang-szagok komplex hatása igazi infernális élmény.

plastik02 2008.11.21. 11:25:46

másik meg, hogy az emberek miatt is olyan Budapest amilyen.

ettől még fasz az a főpolgármester aki azzal próbál dicsekedni Merlin színház lebontásával és a mellette lévő zöld terület beépítésről szóló sajtótájékoztatón, hogy Budapesten nem lesz több Gödör, miközben jelenleg a Gödör kb. a belváros szíve az Erzsébet térrel együtt.

Bummer 2008.11.21. 11:48:04

Szerintem nem vészes, csak megszokás kérdése.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.11.21. 11:48:06

Amúgy a nagyvárosok másfelé szépek, otthonosak?

Ha kedves, hangulatos várost akartok látni, menjetek le Csongrádra mondjuk. Más kérdés, hogy ott a fiatalok megőrülnek az unalomtól, az eseménytelenségtől. Mindennek ára van. Annak a fajta nyüzsgésnek is, amely Budapestet oly mérhetetlenül jellemzi, és amelyhez oly sokan ragaszkodnak.

plastik02 2008.11.21. 12:14:29

Elpet: valahogy így. szépek a vidéki városok, de nekem 1-2 napnál tovább vidéken lenni szenvedés. majd egyszer ha megöregszem. :P

kalapjakab (törölt) 2008.11.21. 12:15:06

Elpet, felebarátom!
Nem a nyüzsgéssel van baj, hanem azzal, hogy a város egyre élhetetlenebb, mert: rosszak és befejezetlenek a projektek, koszos, beférkőzött egy olyan elviselhetetlen, koszos és agresszív népréteg a mindennapokba, akik direkt visszataszítóak, és erre még büszkék is (csövesek, cigányok).

Utálom, hogy ha valaki kritikus egy objektummal szemben (most épp egy várossal), akkor vesszük annak az objektumnak egy tulajdonságát, és a szemébe vágjuk, hogy "Akkor ezt is utálod?"!

Nem, nem utálom a nyüzsgést, de a felsorolt tulajdonságokat igen!

Mert nem utálom az embert, de bizonyos tulajdonságokat igen, s szintúgy nem vetem meg magát a várost, mert az otthonom jelenleg, de egyes jelenkori vonásai ellen tenni akarok.

Hülyék!

states 2008.11.21. 12:24:18

Miután környéket jól ismerem, elmondhatom, hogy az utóbbi 1-2 évben kezdett ilyen látványosan errodálódni, s látott már ugyan szebb napokat, de kétségtelen, hogy vannak ennél lepusztultabb helyek is ebben a városban. Talán az erős kontraszt miatt szúrt szemet a szerzőknek, mert innen néhány méterre egy viszonylag gondozott belváros van. Amiért viszont érdemes volt mindenképpen feltenni ezeket a fotókat, az a BKV-bodega. Mint cseppben a tenger, ott van benne, ha nem is Budapest, de az SZDSZ vőlegénye...

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.11.21. 12:47:42

kalapjakab, plastik 02

A nyüzsgő sokszínűség és a mocsok között sajnos van korreláció. Ezért sem költözöm Budapestre. Együttérzek azokkal, akiknek Budapest volt mindig a lakóhelye, s tehetetetlenül kénytelenek nézni, mint válik a város egyre élhetetlenebbé. Ám a rendcsinálás szerintem sok olyan korlátozással járna, amit rengetegen nem vennének jó néven. Én magam nyugalompárti vagyok, abból a fajtából, aki egy-egy zajos hétvégét azért szívesen eltölt a bűnös nagyvárosban...
Kedves kalapjakab, igazán nem akartalak bosszantani. Majd ti, budapestiek eldöntitek, hogyan legyen. A nyugodt életnek azonban ma Budapest nem jellemző színhelye, és ennek mély összefüggései vannak, Demszky polgármestersége pedig nem ok, hanem következmény.

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.21. 12:48:16

köcsög demszky

lángszóróval kellene kiírtatni a az összes mocsok hajléktalant, a graffitisek kezét meg levágnI!

A Ne bántsd a galambot Gárda! és az Életpalomista Mozgalom Fajvezető Elnöke, Tubica Cézer sk.

rognork 2008.11.21. 12:52:35

Borárosra szavaznék. Ott én mindig aggódok egy kicsit, ahogy a busztól felszaladok a villamoshoz. A Nyugatinál meg én is meglepődtem, hogy mennyi tizenéves kurva van. Gyakorlatilag hamburgert majszolva folytonos véletlenszerű mozgást kellett végeznem, hogy nyugtom legyen (minthogy a börgerben foglalták a helyet az irodát/lakást/nevelést nélkülöző egyedek). Ha más helyszínt néznénk, javasolnám a közelben a Csengery utcát. Ott konkrétan okádnom kell.

plastik02 2008.11.21. 12:59:43

rornork: azért te sem lehetsz gyenge, ha van gusztusod enni abban a burger kingben...

én meg nem érzem, hogy élhetetlen lenne Budapest. sőt bizonyos kerületek egyszerűen elkezdtek felvirágozni, bár ezt ilyenkor télen már jóval nehezebb érzékelni. a Nyugati persze nem tartozik közéjük...

csak én azt a momentumot hiányolom, hogy bizony azért van tele mocsokkal és szeméttel a város mert az emberek összehányják és összeszemetelik.

kalapjakab (törölt) 2008.11.21. 13:05:33

Elpet!

Budapest nem bűnös! Budapestet nem kell megrendszabályozni!
Budapest éljen, ahogy az ott élők szeretnék! Legyen nyüzsgő, változatos, szbad!
Ez a lényeg.

De nem az, hogy egy agresszív kisebbséget (csöves, cigány) rászabadítják azokra, akik egyébként is eltartják őket.
Nem az a jó, hogy szájba szarnak a hajléktalanok, és nem tesznek ez ellen semmit a kijelölt szervek. Nem az a jó, ha beléd kötnek a cigók OK NÉLKÜL, mert megtehetik az illetékes vezetés szerint!

Egyetértesz-e bazzeg?!
Ki ért egyet???

rognork 2008.11.21. 13:10:38

plastik02 2008.11.21. 12:59:43
persze ha sörözés előtt kurva gyorsan arasz vmit betolni, akkor tengernyi választásod van ott a környéken, mi?

amúgy nem helyénvaló a központi szarkupac alapján megítélni budapestet. az 5-6-7-8 kerületeken kívül van még egy pár, csak persze ritkábban jár a busz (már ahol jár) és nincs minden sarkon mozi/pláza/fasztudjamégmi. na ott elég jól lehet éldegélni, a többit meg messziről szemlélni.

tanarseged ur 2008.11.21. 13:20:58

Azert a csovesek, ciganyok, zsebesek, kurvak es keregetok mellett emlitsunk meg egy masik "allatfajt" is, amelyet elso ranezesre akar decens (also)kozeposztalybelinek is nezhetnenk: azokat az egyedeket, akik az aluljaroban vagy kozvetlenul elotte gyujtanak ra, es nemcsak a fustot fujjak masok arcaba a szuk es zart helyen, hanem a cigijuket is ugy lobaljak, hogy az embernek vigyaznia kell a kabatjara...

Egyebkent meg benevezem a versenybe az Ors vezer teri aluljarot. Gyozelemre azert nincs eselye, de az elso tizbe talan bejut.

plastik02 2008.11.21. 13:23:10

rognork: annál több választásom van, mint hogy abba a patkányfeldolgozóba bemenjek. ott van rögtön vagy tíz gyrosos kb. 5perces sugárban a körúton. aluljáróban sose ennék semmit.

spec, 5-7 kerületben én azért simán eléldegélnék. a 8 most jön fel, a 6-nak sajnos elég nagy része azért nyomorult.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.11.21. 13:46:22

hanni 1. sor korrekt
utána meg ohne pojén...

Zerstörer 2008.11.21. 13:47:18

A Hannibal Lektűr-attitűd · hannibal.blog.hu 2008.11.21. 12:48:16

köcsög demszky

lángszóróval kellene kiírtatni a az összes mocsok hajléktalant, a graffitisek kezét meg levágnI!

egyetértek, barátom!
:DDD

Alfőmérnök 2008.11.21. 13:54:23

Nem szeretem különösen Budapestet, Demszkyt pedig különösen sem, de azt meg kell jegyeznem, hogy ilyen helyeket Rómában is lehet találni. Az Észak-Olasz nagyvárosokról nem is beszélve.

rognork 2008.11.21. 14:30:14

plastik02 2008.11.21. 13:23:10 :

hát, jó étvágyat ahhoz a gyroshoz...te tudod.

Nem azt mondom, hogy ez életem kajája, dehát az ember beleszalad néha.

Az 5-7 kerületben sok ember simán eléldegél, sokan meg még simábban a 3-4-20 egyéb külvárosokban. Persze a családosok leginkább.

Az, hogy más nagyvárosokban ugyanúgy megtalálható ez a lepra, gondolom, senkit nem vígasztal. Budapestből sokkal többet lehetne kihozni, ugyanennyiből.

Alfőmérnök 2008.11.21. 14:33:43

"Az, hogy más nagyvárosokban ugyanúgy megtalálható ez a lepra, gondolom, senkit nem vígasztal."

Persze, én nem is azért írtam, csak meglepődtem, mikor először jártam arra.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.11.21. 14:35:18

"Egyebkent meg benevezem a versenybe az Ors vezer teri aluljarot. Gyozelemre azert nincs eselye, de az elso tizbe talan bejut."

Az lehetetlen, az a környék a béke és a nyugalom szigete. Hiszen ott erősíti a metróőrök csapatát a Vér és Becsület Mozgalom (egyesület? kft? mittudomén...) elnöke is. :D
Nem egyszer láttam, ahogy komor arccal, mackós cammogással üldözte a tisztátalan elemeket a peronon. Az a peron Lebensraum-ként volt védve!

sorokinV 2008.11.21. 16:45:03

Gyerekek!

Kőbánya-Kispest magasan veri az összes versenyzőt. Elismerem, hogy mindegyik megérdemelné a győzelmet, hiszen klasszisok. Erős a mezőny - tény.
De amit ott a kerület, a BKV, a MÁV és a főváros a magántőke bevonásával összehozott az a maga nemében a tökéletes segglyuk.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.11.21. 18:17:41

Majd' egész Pest egy segglyuk, egy-két kisebb foltot leszámítva.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2008.11.21. 19:13:29

36 év budapesti lét után elköltöztem egy kis faluba, de a fővárosban dolgozok. reggel beérkezek a városba és hányingerem van, komolyan. nem is tudom, hogy sikerült annyi ideig kibírnom, de örülök, hogy a gyerekeimnek nem szerencsétlen, rongyokba fetrengő emberi roncsokon keresztül elvergődnie pl. a metróhoz. konkrétan az agyonfújt, széjjelhugyozott ecseri úti megállóra gondolok. amilyen kicsi, olyan büdös.

sanya18 2008.11.21. 19:53:10

és hol a kutyaszar?

jan316 2008.11.22. 15:17:58

Már nem azért, elvileg a dologgal (vagyis a témafölvetéssel) egyetértek, de szerintetek ez a polgári stíl? Ez a mocskosszájúság, ez tényleg a hiteles konzervatív attitűd? Nem kellet volna a címadónak (ki)moderálnia magát?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.22. 16:49:12

Balavány György:
Kálmán és Tóni alkotják a Reakció szélsőtrágár frakcióját. Nevelgetjük őket, de nem sok sikerrel.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.22. 17:15:22

Kedves Balavány György, Ön hogy szokott magában (vagy másokkal) beszélgetni Budapest állapotáról?

Még egyszer nem hagyta el illetlen kifejezés a száját? :-)

Tóniéknak ez a stílje. Mit vár egy kínai zokniárustól meg egy trágár trógertől? :-)

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2008.11.22. 17:47:30

"Udvarias kiszolgálás
RÓKA"

Ez mindent visz. Le is mentettem.

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2008.11.22. 19:27:32

Kedves Balavány Úr!

A helyzet az, hogy ez itt a polgári underground blogja. Ez a mi esetünkben azt jelenti, hogy Kálmán polgári, Tóni viszont underground, az ezzel együttjáró stiláris problémákkal együtt. Egyébként Uj Péter és Orbán Viktor már többször kitiltotta Tónit a blog.hu-ról, de ő egy informatikus ismerősével mindig feltöreti a rendszert, és becsempészi az ocsmányságait.

Na de velünk lehet beszélni, úgyhogy van egy ajánlatunk: attól a naptól fogva, hogy az Ön hiteles konzervatív kenyéradója, a polgári napilap legalább a mínuszos hírek között említést tesz a Strabag viselt ügyeiről, Tóni két hónapon keresztül egyetlen csúnya szót sem fog leírni sehol.

jan316 2008.11.24. 09:58:34

Gratulálok, majdnem sikerült megközelíteniük a kuruc.info szellemi és stiláris színvonalát. Notabene az én hiteles konzervatív kenyéradóm természetesen abszolúte tökéletes, és minden egyes szava maga az Ige. Én pedig bizonyára a Magyar Nemzet nevében ragadtattam kommentelésre magam, előtte gondosan egyeztetve a főszerkesztővel. És arról szó sem lehet, hogy Balavány György nevű persona létezzék egy politikai napilap hasábjain kívül. Ugye?
Kettes alá, uraim. Ajánlom magamat.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.24. 10:19:50

Kedves György!

Igaza van, Kálmánék meglehetősen érdesen fogalmaznak a bejegyzéseikben és a hozzászólásaikban is (kevés újságíró van olyan szerencsés helyzetben, hogy 100%-os kezességet vállalhasson munkaadójáért). A többi szerzőnk szóhasználata viszont rendszerint szalonképes. :)

vabatahtlik · http://bajszos.freeblog.hu 2008.11.24. 17:11:18

Furcsa ez. Főleg az aszfalt repedéseit mutató képek. Attól kéne hánynom?
A jegyárus bódéja az viszont, igen. Ugyan nem hánytat, de röhögni lehet rajta, és az mégiscsak jobb.
Aki pedig rosszul van ettől a várostól, költözzön el, de lehetőleg dolgozni se járjon ide.
Vagy tegyen valamit, hogy szebb, jobb legyen Budapest. Vagy majd "Kádár apánk" megoldja?
A graffitis-csonkolás szándékától, és a cigányozásos hajléktalanozástól nem lesz jobb semmi.

ValleyFloydRoad 2008.11.27. 16:56:18

Az a baj, hogy bárhol laksz,vagy dolgozol, mindenhol egy segglyuktól bűzlik a város. Szóval telis-tele van ánusszal lakóhelyünk. Én a Blahára szavazok, sokat járok arra, közel is lakom.
Bajusz, joggal gondolja szerintem bárki, hogy utcára fosásnak-hugyozásnak, részegen fetrengésnek, aluljáróban lepratelepek nyitásának semmi keresnivalója nincs sem a belvárosban, sem máshol. Tök mindegy, hogy minek nevezed őket, ott van és belebotlunk,belelépünk, látjuk nap mint nap. A graffitik sem mutatnak túl jól egy szép környéken. Pláne, hogy nem művészeti alkotásokról beszélünk most (mert olyasmi is akad köztük) hanem szó szerint firkákról, amelyet ne haragudj, de környezetszennyezésnek neveznék.

tevevanegypupu 2008.12.12. 08:50:53

Akinek nem tetszik tegyen valamit a varosert vagy koltozzon el. Nagyon jo. Demszkynek nem tetszett, elkoltozott..
süti beállítások módosítása