A tortadobálás mint bűncselekmény - Ilyen ország pedig nincs CXXXIII.
2008. november 14. írta: TuRuL_2k2

A tortadobálás mint bűncselekmény - Ilyen ország pedig nincs CXXXIII.

 Már csak pár napot kell várni, hogy a tojás- és tortadobálás bűncselekmény legyen, komoly büntetési tételekkel, újságolja nagy büszkén Bárándy Gergely. Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a kormány A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló salátatörvény-előterjesztését, 210 igen szavazattal, 162 nem szavazat ellenében, 6 tartózkodás mellett. Tanulságos, hogy az utódpárti képviselők mellett az SZDSZ frakciója is egy emberként támogatta az élelmiszerdobálás kriminalizálását. Sőt, a Fideszből is érkezett négy támogató szavazat, az ő nevük álljon itt külön is, nagyobb dicsőségükre: Járvás István, Kubatov Gábor, Dr. Molnár Ágnes, Dr. Pesti Imre. Az MDF-frakció többsége nagy bátran tartózkodott, ők nem segítik hatalomra sem a dobálókat, sem a dobáltakat,

 A tojás- vagy tortadobálást szerintem legfeljebb szabálysértésként érdemes szankcionálni, de bűncselekménnyé minősíteni súlyos aránytévesztés. Tipikus példája annak (a zaklatás tényállásának bevezetése mellett), amikor a törvényhozók a saját pitiáner személyes sérelmeiket igyekeznek büntetőjogi úton megtorolni.

 A törvénymódosítást megszavazó politikusoknak küldeném a Bill Gates ellen elkövetett hírhedt bűncselekmény videóját:

 Valamint a közgázos tojásdobálás ihlette, Ballmer-ellenes játékot. Mielőtt Szabó Zoltán megvádolna minket bűncselekményre való sokrendbeli felbújtással, szeretnénk jelezni, hogy a játék üzenetétől, pláne szellemiségétől el-ha-tá-ro-ló-dunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr30768204

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sárdobáló 2008.11.15. 11:45:01

"Üzenem mindenkinek: egy jól megküldött tojás kurva nagyot tud ütni – utána még órákig fájt a fejem."A címet Birtalan Balázs beszámolójából vettem, amit az idei melegfelvonulás után írt egy nappal, 2008. július 6-án. A beszámoló elég jól érzékelteti, azt…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roth Mano 2008.11.14. 09:58:18

SZT, a bűnecselekménynek nyilvániitás valóban túlzásnak tűnik, de sajnos ilyen a jog, vagy alullő, vagy fölül...

smalladam 2008.11.14. 09:59:12

én igazából azt nem értem, hogy miért megint az egyik végletből a másikba sikerült eljutni.

először volt, mikor a valamelyik bíróságon kimondták hogy szabad.az elég ciki volt, mert azért az mégsem járja, hogy szabad véleménynyilvánítás címén akkor és ott állok neki tojást dobálni, amikor csak jónak látom.

erre most meg bűncselekménnyé akarják nyilvánítani. ejj-ejj.

legyen szabálysértés, az korrekt. fizessen pénzt, aki dobál, aránytól, körülménytől, indítéktől függően.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.14. 10:01:15

is:
"az Andrássy ti meg, csoportosan elkövetve 2 évet, 3 évre felfüggesztve."

Szerinted normális (csoportos, haha) tojásdobálásért 2 év felfüggesztett szabadságvesztést kiosztani?! Egy kopottabb bicikli ellopása szabálysértés, ez meg bűncselekmény?

smalladam 2008.11.14. 10:01:54

amúgy meg felhívnám egyes kommentelők figyelmét, hogy a melegfelvonuláson megdobáltakkal szemben a "minek mentek oda" klasszikus SZDSZ-érvét használják, úgyhogy erről ennyit srácok.

Roth Mano 2008.11.14. 10:04:12

a "minek ment oda" az egy gyoskomment fajta a szanalmas.hu-n, semmi koze az szdsz-hez (hogy jön ide az szdsz, btw?)

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.11.14. 10:04:56

Tanuljatok egy kis politikai kultúrát.

Ezért tart itt ez az ország, mert sok mindent elvárunk egy embertől, de legfőképp azt, hogy kussoljon és ne szervezkedjen, üljön otthon és "dolgozzon", de legfőképpen meg ne szóljon bele abba amit az "elit" eldönt.

Ez Kádári hagyomány, egy demokrácia NEM ÍGY MŰKÖDIK.

Roth Mano:

Ha odaszarsz a küszöbre akkor csak egy seggnek tekintelek, esetleg pofán váglak érte.

Ha Gyurcsány köszübére szarsz oda, akkor az már politikai véleménnyilvánítás még akkor is ha meglehetősen undorító.

A szarás témához:

www.godot.hu/szekeles/

Valaki csinált belőle politikai üzenetet.

A vörös festékkel való leöntés már sokkal nagyobb kárt okoz, mint a tojásdobálás - nem igazán fér bele a véleménnyílvánításba, mert nem egy tradicionális, demokráciában elfogadott módja a békés, erőszak és sérülésmentes mégis határozott véleménnyílvánításnak.

Roth Mano 2008.11.14. 10:07:40

no de br, megütnél, csak azért, mert kinyilvániitom a véleményem a kommentelői tevékenységedről? és te beszélsz itt szabadságról?

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.11.14. 10:10:19

Roth Mano,

A szabadság nem jelenti azt, hogy valami következmények nélküli a társadalomban, csak azt hogy a hatalom nem szankcionálhatja. Fontos különbség.

(Extrém példát hozva, elkezdhet valaki szexuális tartalmú témáról beszélgetni a szomszéd 10 éves lányával, de akkor ugyanúgy pofán lesz b*szva)

na_most_akkor 2008.11.14. 10:13:47

A kéthetes száraz KÉTKILÓS VEKNI élelmiszernek számít?

További ötleteim (ha élelmiszert szerintetek szabad dobálni):
- kókuszdió
- csöves kukorica (jó száraz)
- mélyhűtött báránycomb (copyright Roald Dahl)
- két literes üdítőital
- mélyhűtött két literes üdítőital
- egyéb kemény és nehéz élelmiszer

Roth Mano 2008.11.14. 10:17:44

br,

viszont a pofánbaszás már bűncselekmény. ergo szerinted nekem jogom van téged addig zaklatni, amiig ell nem evszted a fejed, és börtnbe kerülsz?

W Joe 2008.11.14. 10:20:38

Pedig lenne ötletem, hogy kik érdemelnének meg egy jó nagy habos tortát az arcukba :)

molaris 2008.11.14. 10:21:07

Már bocsánat a kérdésért is. Tudom, hogy nem illedelmes, de , ha és mégis, a véletlen úgy hozná, hogy egy nagyot pont, ott, és akkor, amikor a drámai csúcs van ..:- pukizok egyet? Azaz az esti sólet alulról rendesen visszaböffen, akkor mivel kell számolnom?
Fontos!!!!!- mert ezt a hangeffektust előidézni- tecnikailag- nem is olyan nehéz. Onnan?- majd azt mondjuk, hogy mi rendes zsidók vagyunk. És, hát vasárnap?- ez normális.
Lenne röhögés, na azt meg folytsa meg aki tudja.
Különben sem értem, miért nemiróniűval harcol a jónép? Mert az olcsó, "csak" gondolkodni kell?

Széna Tomi 2008.11.14. 10:21:13

Felhívnám a figyelmet egy általános jelenségre ebben a lángoktól övezett kis hazában:
Miért van az, hogy (legalábbis a ballibek) állandóan a törvényeken lovagolnak, ahelyett, hogy a betartatásukat követelnék meg azoktól a szervektől, amelyek vezetőit egyébként ők nevezik ki (illetve vastagon benne vannak a kinevezési döntésekben). Lehet, esetleg, talán, hogy ez így kényelmesebb az uraknak? Lehet, hogy így a végtelenségig halászgathatnak a zavarosban, miközben a rend az erkölcs és a szabadság védelmezőiként jelennek meg?
És ez minden területen így van.
Állandóan szajkózzák a gyűlöletbeszéd-törvény szükségességét, de a hatóságok akkor sem tudnak (akarnak) tenni semmit a konkrét erőszakot rendszeresen(!) elkövetők ismert(!) csoportjai ellen.
Tojásdobálásért simán kiszabhatnának 20000 Ft bírságot (találatonként akár emelkedhetne is a díj, hiszen az elkövető visszaeső).
Folyamatosan pofáznak a KRESZ szigorításáról, objektív felelősségről, ilyesmiről. Mégis, nap mint nap autózom, és gyakorlatilag soha nem látom, hogy a traffipaxos pénzlenyúlókon kívül bárki is foglalkozna az állat módon vezető, mindenkire veszélyes barmokkal.
Vagyis van egy legyengített, demoralizált, politikai nyalonccá tett, tehetetlen rendőrségünk, melynek ugyanaz a kormány akar látszólag új eszközöket adni, amely lehetetlenné teszi számára a tisztességes munkát.

molaris 2008.11.14. 10:23:10

nemirőniűvel= nem iróniával

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.11.14. 10:23:27

Roth Mano,

A következményeket vállalva lehet itt pofánvágásról beszélni.

0xFFFF 2008.11.14. 10:23:28

Magyar törvény lesz nyugi. Felsorolja majd a dobálásból kitiltott anyagokat, eszközöket. Tuti, hogy a tehénlepény nem lesz a listán :)

jozicsenko 2008.11.14. 10:24:03

hi!

azért van egy rendkivül fontos dolog, amit a fizetett szdsz harcosok mindig elfelejtenek:

a melegvonulás elött hetekig (!) arról szolt a sajtó, hogy mekkora balhé lesz Bp-en!!!
ha volt Miskolcon/Komlón / Bátonyterenyén vagy Bp kerületeiben olyan hardcore, harcra kész rendbontó, aki addigra nem tudott semmit, elég volt, ha a monika só után bekapcsolva hagyja a TV-t és máris megtudta: mikor, hol lehet verni a buzikat!!!

egyszeru párhuzam: ha egy láncos kutyát hosszan ingerelsz, de egyszer kiszabadul, mondhatod neki az emberi jogaidat!
(s lássuk be, itt a "nácik" és a felingerelt kutya között sok különbség nincs: a véredet akarja)

csak minálunk a médiát, mint felbujtót, soha nem fogják elitélni... :-P

molaris 2008.11.14. 10:28:59

Kedves"Sz. T."- sajnos közölnöm kell, hogy a legközelebbi alk. vizsg.-án szigorítottan fognak vizsgálni.
Te nem csak azt látod amit ""ők"" akarnak. Súlyos ez a diganoózsis. /nem hülye vagyok, csak így jobban üt a "diagnózis". Legalább is remélem./

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.14. 10:29:49

Elvtársak! Legyőzzük a fasiszta reakciót! Aki tojást merészel dobni népi demokráciánkért küzdő politikusainkra, mostmár elküldhetjük 20 évre Szibériára!
Immár semmi sem akadályozhatja az 5éves terv teljesítését!

molaris 2008.11.14. 10:30:43

"oxxFFf"- szárazon, avagy még nevesen?

molaris 2008.11.14. 10:32:40

"oxFFF",- mert azért az nem mindegy, ugyibáááár!!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.11.14. 10:34:20

Tata, ne örülj, a fidesznáci Alkotmánybíróságon nem megy át.

"De nem lenne ilyen bajban a magyar társadalom, ha Tótához hasonló ésszerű, racionális és intelligens emberek laknák. "

borsikm 2008.11.14. 10:36:20

Zseniális!!!

Ezek után ugyanis egyenértékű lesz a tojáshajigálás a kilós utcakövek dobálásával. Én a buzik helyében igencsak elkezdenék rettegni...

borsikm 2008.11.14. 10:38:19

Ja, és az is világosabb lett egy fokkal, miért köszönheti Kubatovnak a folyamatos választási kudarcokat a Fidesz.

molaris 2008.11.14. 10:39:27

"borsikm",- hülye, ők testmozgás- és futóedzést tartanak.

szépmező 2008.11.14. 10:39:27

Nagyon szánalmas.
Brutális bekussoltatásra törekszenek.
Felhívom a figyelmet, hogy az ÖKÖLRÁZÁS is büntetőjogi kategória lesz ezzel a törvénnyel.
Legközelebb már a füytülés és a fennhagon kiabálás és a csónya szavak (elkúrtad!) használata is büntethető lesz.

molaris 2008.11.14. 10:40:49

"szépmező",- akkor többé nem ülésezik a parlamentünk?::::)))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.14. 10:44:17

Őrnagy Őrnagy: Az NEM lehet! Nem állíthatnak meg mikor ilyen közel vagyunk a győzelemhez! Hát meddig kell még tűrnünk a fasiszta terrortojásokat?! 6 millió áldozat nem volt elég? 65 év után az Alkotmánybíróság megint a nácikat védi? Orbán Viktor azonnal határolódjon el az Alkotmánybíróságtól és az Alkotmánytól! Aztán mondjon le, és határolódjon el magától amiért elhatárolódott a Magyar Népköztársaság demokratikus Alkotmányától!

Mégis mit lehet csinálni 3millió tojásdobáló házmester országában?!

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.14. 10:45:57

Szerintem a rablógyilkos cigányokkal kéne inkább foglalkozniuk érdemben..
(ezeknek a tojásdobálgatós marháknak meg helyben lenyomni kettőt gumibottal, és ennyi.)

Roth Mano 2008.11.14. 10:46:17

árpádsávszagod van, tata.

Dr Kangörény 2008.11.14. 10:52:55

Ugyan már, bírjátok ki 2010-ig és akkor a fidesz majd hatályon kívül helyezi ezt a törvényt. Már alig várom. Szándékomban áll megdobálni orbán viktort, kövér lászlót és a többit, amikor állami tótumfaktumként osztják az észt valamilyen ünnepségen.

Vagy talán ők sem fogják eltörölni ezt a törvényt? Akkor mi lesz? Akkor jó lesz ez a törvény?

Egyébként nektek sem ártana gondolkodni. A szándék a lényeg.
Ha a cirkuszban egy törökbugyogós faszi késeket hajigál egy céltábla előtt álló nő felé, akkor a közönség tapsol.
Ha ugyanezt otthon te teszed meg, akkor rövid úton dutyiba kerülsz.
Persze a legegyszerűbb dolog játszani a naívat.

Sztravinszka 2008.11.14. 10:54:39

A nyúlfaknyi jóhír az, hogy még élnek és dolgoznak a parlamentben.
Ez is valami. Bár ebből a tojszlis ügyből nem derül ki, hogy minek és kinek az érdekében.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.14. 10:57:38

Ez nem jó hír, ez rossz hír.
A jó hír az lenne, ha az egész magyar politikai NB1-re rászakadna az Országház.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.11.14. 10:58:41

" Roth Mano · rothmano.blog.hu/ 2008.11.14. 09:55:49
szabadságomban áll-e szerinted odaszarni a küszöbödre? vagy leönteni az ajtódat vörös festékkel? vagy esetleg téged? "

Te nem érzed a különbséget aközött, ha valaki egy politikus vagy a szomszéd Marika néni ellen nyilvánít véleményt tojásdobálással? Nem gondolod, hogy a két esetben máshol kell meghúzni a kriminalizálás határvonalát? Ami itt történik, az emberes lépés abba az irányba, hogy "a kurva anyját a Gyurcsánynak"-féle megnyilvánulások is büntethetők legyenek.

Dr Kangörény 2008.11.14. 11:02:20

Az is számít egyébként, hogy a fasz melyik végén állsz.

Ha szerinted az embernek joga tojással dobálni a felvonulókat, akkor te nem voltál még céltábla. De ha hirtelen megjelennének nálunk is a szélsőbalosok, akkor könnyen előfordulhat, hogy egy jobboldali rendezvény kap a nyakába záptojás-záport. Persze ez most még csak fikció, ezért lehet nagy szátok, hogy kit érdekel, meg majd elintézitek, de kérdem én: Ti szótlanul tűrnétek a tojádobálást???

avus · http://avus.blog.hu 2008.11.14. 11:04:04

Zigomer Trubahin:

Te nem érzed a különbséget aközött, ha valaki egy politikus vagy egy meleg felvonuló ellen nyilvánít véleményt tojásdobálással? Nem gondolod, hogy a két esetben máshol kell meghúzni a kriminalizálás határvonalát?

is 2008.11.14. 11:08:47

Turul: még egyszer: ha valami egy társadalomban nem szokásos, és nem sokakat és nem nagyon zavar, akkor szabálysértés. ne gyere elméleti összehasonlítással. majd ha Mo-n is olyan probléma lesz a biciklilopás, akkor legyen az is bűncselekmény. és ha az utcán fütyörészés lesz valamiért fontos probléma, akkor az legyen bűncselekmény. és időről-időre vizsgálják felül, és minősítsék a konkrét helyzetnek megfelelően, ne pedig valami filozófiai gondolatmenettel jöjj se te, se Sólyom, se senki.

a BTK. egy társadalmi együttélési problémakezelő eszköz, nem pedig az erkölcsi tízparancsolat. ne keverd a kettőt.

is 2008.11.14. 11:10:08

@avus: nekem 4 éves koromban nem mondott semmilyen kivételet az óvonéni a mások dobálásával szemben

ahoj-ahoj 2008.11.14. 11:11:20

Akciós ajánlat, dobáljon Magyar Strucctojást!
www.patro.hu/roka/node/14
ez jó vicc erről!

Legyen csak szabálysértés, de kőkeményen, fizessen 200ezret az a hülye, aki dobálózik. És a felét kapja meg a megdobált akárki, a másik felét a rendősrség, a dobáló kétszer is meggondolja, hogy így szponzorálja őket.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.14. 11:11:30

Kangörény: A Magyar Gárda rendezvényén is voltak tojásdobálók. (El is találtak egy 70+ éves néni, rohadt náczi megérdemelte!) Mellesleg ott is civilek voltak a célpontok. Még mindig nem gondolom, hogy akár pénzbüntetéssel kéne ezt szankcionálni.
Dobáljanak meg tőlem akármilyen politikust, legyen az Orbán Viktor, Vona Gábor vagy Demkáj, valószínűleg azért teszik mert megérdemlik...

avus · http://avus.blog.hu 2008.11.14. 11:11:39

is: olvasd el mire reagáltam (2-vel felette)

Quicksilver 2008.11.14. 11:14:23

avus: "Te nem érzed a különbséget aközött, ha valaki egy politikus vagy egy meleg felvonuló ellen nyilvánít véleményt tojásdobálással? "
Nem.. Tökugyanaz a kettő. És azért kellett jogba foglalni, mert vannak, akik a szabadságuk részének tartják, hogy tojást dobálhassanak akire csak akarnak. Mert a jóízlésük nem tiltja meg nekik, vagy nem volt gyerekszobájuk vagy csak egyszerűen tahók, az itt lényegtelen. Tortát dobni, na az más helyzet, mert az nem tömeges, hanem egy-egy esetben jó poén volt, és slussz. Nem tömegjelenség, ergo felesleges rá szabáylt/törvényt hozni. A tojásdobálásból viszont a T. akárkik tömegjelenséget csináltak, ergo azt már valahogy kezelni kell. Talán a bűncselekmény az túl vad kategória, de hogy szerintem sem véleménynyilvánítás, az tuti.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.14. 11:14:48

is:
"majd ha Mo-n is olyan probléma lesz a biciklilopás, akkor legyen az is bűncselekmény."

:)))))
Tehát Magyarországon nem probléma a biciklilopás, Budapesten évente kettő, ha eltűnik. :D
Ez sokat elmond arról, hogy szerinted melyik összehasonlítás elméleti. :]

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.14. 11:16:44

Quicksilver:
Szerintem a tojásdobálás szempontjából is többet kell tűrnie annak, aki közszereplő.

2008.11.14. 11:18:18

ez a cikk szimplán demagóg. "Már csak pár napot kell várni, hogy a tojás- és tortadobálás bűncselekmény legyen, komoly büntetési tételekkel, újságolja nagy büszkén Bárándy Gergely."- az első mondat egyszerűen nem igaz, a hivatkozott linken BG nem ezt mondja, hanem csupán azt a tényt, hogy a törvény itt átveszi a Legfelsőbb bíróság MÁR MEGLÉVŐ álláspontját. Amely szerint egyébként maga a tojásdobálás nem bűncselekménynek, hanem erőszakos cselekménynek minősül. Mégpedig a garázdaság értelmezésében.

Garázdaság: "Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő"

Tehát a bűncselekményhez nem csak a tojásdobálás kell ,hanem az is, hogy ez kihívóan közösségellenes, másokban megbotránkozást, riadalmat keltő legyen.

A torta meg nem tudom, hogy jön ide, talán mert csak olyan hangzik...

szánalmas, félrevezető cikk

avus · http://avus.blog.hu 2008.11.14. 11:20:45

Quicksilver: ne vitázz velem, egyetértünk, amit írtam, az reakció egy kettővel fölötte írt kommentre, csak átírtam benne egy apróságot.

TuRuL_2k2: aki csupán részt vesz egy nyilvános rendezvényen, az nem közszereplő.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.11.14. 11:21:15

avus, mondtam én azt, hogy nem kéne börtönbe vágni az utcán randalírozó csőcseléket?

Ferdítésekkel viszont nem kellene operálnod - a felvonulás a politikai véleménnyilvánítás és a közszereplés egy formája; azért ne tegyünk már egyenlőségjelet az otthon kuksoló Marika néni (lásd Róth M. példája) meg az utcára kivonulók között. Aki aktívan, pláne agresszíven demonstrálja a véleményét, az készüljön fel az ellenvéleményekre.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.14. 11:22:08

"Tehát a bűncselekményhez nem csak a tojásdobálás kell ,hanem az is, hogy ez kihívóan közösségellenes, másokban megbotránkozást, riadalmat keltő legyen."

Bennem a szoci-szadesz képviselők és médiamunkások nagy része megbotránkozást, riadalmat kelt. Mikor csukják le őket?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.11.14. 11:24:27

Off

hogyhogy nem emlékeztetek meg az SZDSZ 20. szülinapjáról?:)
tegnap vót.:)

On

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.14. 11:25:18

wowww:
"A torta meg nem tudom, hogy jön ide, talán mert csak olyan hangzik..."

El is olvastad, mit mondott Bárándy, vagy csak saját kútfőből megmondasz? :)

"Az MSZP képviselője példaként említette, hogy a jövőben erőszakos cselekménynek minősül majd, ha valakit tojással vagy tortával megdobnak, akkor is, ha az nem okoz sérülést."

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.11.14. 11:25:40

Wow, ha a melegeknél tartunk, szerintem a Bibliát a farkához dörzsölő fickó (lásd tavalyi vagy tavalyelőtti felvonulás) is megvalósítja ennyi erővel a kihívóan közösségellenes magatartást, ami alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen. Ha a politikába keverik, ez egy gumiszabály, arra lehet hajlítani, amerre a szél fúj. Az egész melegfelvonulást le lehetne sittelni ezen az alapon, meg az összes tojásdobálót is, sőt, az "elkúrtad"-ot skandálókat is, mivel az is, ha elegen csinálják, bőven kelthet riadalmat vagy megbotránkozást másokban, ahogy nyilván kelt is.

Sztravinszka 2008.11.14. 11:26:10

"Tehát a bűncselekményhez nem csak a tojásdobálás kell ,hanem az is, hogy ez kihívóan közösségellenes, másokban megbotránkozást, riadalmat keltő legyen."

Micsoda blődli, akárhonnan értelmezhető süketelés. Melyik az a kisebbség, amelyik a többségi közösségben nem kelt megbotránkozást? A melegfelvonulás például?

avus · http://avus.blog.hu 2008.11.14. 11:26:42

Zigomer Trubahin: miféle agressziót vélsz felfedezni pl a melegfelvonulás egy általános résztvevőjétől?

avus · http://avus.blog.hu 2008.11.14. 11:31:43

Zigomer Trubahin:

Szerintem óriási különbség van egy elkúrtad, vagy egy "buzikat a Dunába, zsidókat utána" skandálás között. mint ahogy aközött is, hogy én azt kiabálom rád, hogy elkúrtad, vagy megdobállak akármivel. De te tudod, ha nálad mindez egykutya.

molaris 2008.11.14. 11:33:35

"Sztravinszka",- ha mindenki dobál, nincs balhé.:)
Egységben az erő, mint mondá a régi szakszervezeti bizalmi.::))

2008.11.14. 11:35:16

turul: elolvastam, ezentúl meghallgattam, amit mondott a linknél, ott a felvétel. nem ezt.

Sztravinszka 2008.11.14. 11:35:47

molaris

Ja. Értékcsökkent tyúktojás jutányos áron, kistételben eladó. Nálam.

Magyar Ugar · http://rotfl.blog.hu 2008.11.14. 11:35:50

vicces, amikor a bősz tojásdobálók sírnak, mert a rendőrök paprikaőrleménnyel dobálnak...

egy normális országban az emberek nem alkalmaznak fizikai erőszakot (lásd dobálás) a másikkal szemben. egy normális demokráciában pedig erről nem kell törvényt hozni...

P.La 2008.11.14. 11:35:57

Teljesen értelmetlen és indokolatlan ez a törvény.
A tojásdobálás a melegfelvonulás esetén tényleg bunkósság volt, de akkor sem nevezhető bűncselekménynek.
Ez megint csak egy kirakattörvény lesz. Csak arra jó, hogy megmutassuk a melegeknek, hogy igen mi megvédünk titeket.
Hasonlatképpen ez olyan, mintha lenne egy falú, ahol lenne egy emberke aki fegyverrel ijesztgetné a helyieket, majd a törvényhozás ahelyett, hogy elvenné a fegyvert, minden lakos mellé egy rendőrt állítana.
A jelenlegi szabálysértési és bírói alkalmazottak agyon vannak terhelve, egy ilyen felesleges törvénnyel csak tovább terhelik őket, ezzel kockáztatva az amúgy sokkal fontosabb ügyek lezárását. Tehát nem, hogy segít, inkább csak hátráltatja.
Szokták mondani, egy törvény annyit ér, amennyire az betartható. Ezek alapján ez semmit nem ér, csak értelmetlenül elhasznált papír és munkaóra fog belőle keletkezni, amit megint csak mi fogunk megfizetni.
Egy valamire azonban biztosan jó volt: szavazatszerzésre. (így kell kampányolni a te pénzedből) :)

2008.11.14. 11:42:53

kár a hisztiért, a garázdaság megfogalmazásának értelmességét lehet vitatni, de nem én találtam ki, hanem a Btk. ban szerepel. Azt meg az LB Büntető Kollégiuma mondta ki, hogy erőszakos lehet akkor is egy magatartás, ha nem okoz testi sérülést. Szerintem a tüntetéseken elszaporodó csoportos tojásdobálás jó példa rá, hogy egyes esetekben (nem mindig, hanem ha a többi körülmény is fennálll) valóban.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.11.14. 11:45:50

Kedves avus, áthágja mások értékrendjét és az elfogadott közízlés határait. Azért nem véletlen, hogy a felvonuló nyugdíjasokat, nagycsaládosokat vagy fehérrépa-termesztőket még soha senki nem dobálta meg, nemde?

Ne tegyünk már úgy, mintha a melegfelvonulás arról szólna, mintha békés, teljesen civilizáltan viselkedő, a társadalmi együttélés szabályait kérlelhetetlenül betartó polgárok "egyenlő jogokat a melegeknek" táblákkal vonulnának végig Budapesten.

brandnewgay.freeblog.hu/files/196227001_81fb1d993a_o.jpg

Aki provokál, az készüljön föl arra, hogy ellenerővel találja szemben magát. Ha valaki a "vesszenek a cigányok/zsidók/akárkik" jelszót skandálva vonulna végig a városon, nyilván az is kapna a nyaka közé, és meg is érdemelné.

molaris 2008.11.14. 11:47:55

"Sztravinszka"- a minőségi tortákat én is jutányos áron cserélem csataképesre. Magja igény szerint rendelhető: andesit, gránités a módosabb tüntetöknek márványból.
Extra nincs, mert az nem megy tüntetni. Viszont emlékként kapható lesz jáspis, ónix ill. gyémánt béléssel. Később majd ezzel igazolja, hogy mily mélyen átérezte már napjainkban a problémát. ....csak ne sértódjön meg ha majd kiröhögik.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.11.14. 11:49:41

avus, ki mondta, hogy a buzikat, zsidókat a Dunába-féle szöveget nyomatóknak nem kéne a fejére koppintani? A tojásdobálásról volt szó. Hiába próbálod ilyen kétségbeesetten a gázkamrákkal egy szintre hozni azt, ha valaki odavág egy tortaszeletet - ez az érvelés csak a rosszhiszeműségedet mutatja.

avus · http://avus.blog.hu 2008.11.14. 11:54:50

ZT: nekem úgy tűnt, Te próbáltad meg őket egy szintre hozni.

"Az egész melegfelvonulást le lehetne sittelni ezen az alapon, meg az összes tojásdobálót is, sőt, az "elkúrtad"-ot skandálókat is"

avus · http://avus.blog.hu 2008.11.14. 11:57:08

TaTa86 "A Magyar Gárda rendezvényén is voltak tojásdobálók."

Valóban? Hát akkor ilyen alapon elkönyvelem, hogy a cigány egy jól iskolázott népcsoport, hiszen tudok egy olyan cigányt, akinek van diplomája...

2008.11.14. 12:01:49

mégegyszer hangsúlyoznám a cikk fő marhaságát: ha nem kerül be a törvénymódosításba, akkor is ugyanúgy bűncselekménynek minősül a garázdaság keretén belüli megvalósuló tojásdobálás a már meglévő törvények és a jelenlegi bíróság joggyakorlat szerint

gondolom leginkább politikai célból került bele, hogy lehessen mindkét oldalnak ünnepelni/csámcsogni való

én mondjuk nem szeretnék élni olyan országban, ahol valakit bármilyen vélt/valós sérelem miatt szabadon megdobálhatnak, de itt nem csupán a kisebbségekről van szó.

akinek tetszik, hogy a melegeket milyen jól megdobták, mert "megérdelmik", valószínű más véleménnyel lenne, ha ő lenne a célpont. pedig még lehet - vajon garázdaság-e:

homar.blog.hu/2008/07/15/az_egesz_varost_fenyegetik_a_tojasdobalo_autosok

Sztravinszka 2008.11.14. 12:14:23

Mea culpa, de Demszky menetrendszerű,már-már hagyománynak tetsző tojásműsorán én hatalmasakat röhögök. Ennyi azért kell a népnek, kár elvenni ezt a kevés szórakozást tőlünk. Amúgy egyetértek a közhelyszámbamenő érveléssel: ha nem megyek oda, csak nem dobálnak meg. Ha megyek, viszek esernyőt. Ami pedig a melegeket illeti, szerényebben, ízlésesebben is lehet vonulni. A focidrukkereket pedig végre jól elverték a szomszédban. Mea culpa.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.14. 13:36:00

avus: Nem értem mire akarsz kilyukadni. Én arra, hogy voltam a fasz kellemetlenebb oldalán, dobálták az én társaságomat is. Mégis azt mondom, hogy ez a véleménynyilvánításnak egy (viszonylag) civilizált módja. Ha politikusokról van szó, akik esetenként 1000milliárdos károkat okoznak, akkor főleg elfogadhatónak tartom.
(Azzal pedig ne röhögtessenek már, hogy sérülést okozhat. Előbb csap agyon a villám minthogy maradandó sérülést szerezz egy tojástól.)

Komolyan nem tudom, miért kell vallásos áhítattal tekinteni ezekre a gazemberekre, akik rendszerint a tojásokat kapják...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.11.14. 14:24:29

Mert Magyarországon arra akit tojást dobál csak primitív seggfejként tekintenek, ahelyett hogy olyannak vélnék aki a véleménnyílvánítás békés formájával él.

molaris 2008.11.14. 14:42:47

Na a jövő évi árak mellett dicsekedni fognak, sőt, számolni ki hány tojást kapott.
Különben a törvény nem tiltja a vízzel töltött kotont!!::)) Az kell ezeknek a facoknak.

Quicksilver 2008.11.14. 14:45:56

Turul: szerintem nem, a tojásdobálás nálam sem tartozik bele az eltűrendő dolgokba.

avus: oké, értem, félrenéztem.

Zigomer Trubahin: egy felvonulás az nem agresszív véleménydemonstrálás, ergo nem is szabad(na) rá agresszívan ellendemonstrálni. Nem is provokáció, csak ha te annak tekinted, azaz ha odamész, hogy téged most tessenek provokálni, hogy dobálhass tojást. Tudod, mint az egyszeri néni, aki ha a kissámlit feltette a konyhaasztalra, felmászott rá,és az ablaka sarkából látta a zárt területen lévő nudista strandolókat, és így már kihívhatta rájuk a rendőrséget közszeméremsértésért.

Magyar Ugar:
"egy normális országban az emberek nem alkalmaznak fizikai erőszakot (lásd dobálás) a másikkal szemben. egy normális demokráciában pedig erről nem kell törvényt hozni..."

Igen, valahol itt lenne a lényeg szerintem is... hogy ha az emberek nem tudják magukat türtőztetni, ha nem képesek maguktól rájönni az arányos véleménynyilvánításra, akkor arra szabályt/törvényt fognak hozni, mert bármilyen társadalom igyekszik megvédeni a fennálló rendjét (függetlenül attól, hogy mit gondolok én arról a rendről).

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.11.14. 14:58:36

A véleménynyílvánítás szabadsága nem a népszerű, lepkefingmentes és szalonképes dolgokra vonatkozik.

Népszerű, jó dolgok kimondásához kurvára nem kell semmiféle szabadságjog.

A véleménnyíilvánítás szabadsága a nem mainstream nézetek, a sarkosabb álláspontok kimondásához kell.

A tojásdobálás nem okoz semmiféle kárt, csak hasznot: véleményt nyílvánít, hogy valakit nagyon nem szeretnek.

Ennyi.

Ezért valakit megbüntetni, börtönnel fenyegetni, elmehetnek a faszba azzal a késő-Kádári módszerrel.

Karcolt lendület 2008.11.14. 15:30:54

Akkor a Szigeten egy zúzós koncerten agresszívan pogózó, és a műanyag söröspoharakat a tömegbe dobáló punkokat kiemelik majd és lesittelik?

Megint törvényt hoznak, ahelyett, hogy betartatnák az eddigieket és kormányoznának. A tojásdobálókat garázdaságért eddig is lehetett volna piszkálni, egy rendezvény mellé meg szimplán rendőrségileg nem szabadna engedélyezni ellenrendezvényt. Akár füvesek, akár homokosok, akár Tarka Magyarok, akár Fidesz nagygyűlésezők, akár a Magyar Gárda vonulgat - mindenkinek joga van a sajátjaival együtt, zavartalanul kifejezni a csoportos véleményét és nyugodtan hazamenni.

Amúyg Bárándy évek óta leginkább az ilyen jellegő törvényekkel van elfoglalva, amikből kitűnik a nem túl acélos a demokrácia-felfogása, de legalább némi nosztalgiát érezhet a Kádár-rendszer iránt. Mindegy, szerintem Sólyom úgyis az Alkotmánybírósághoz küldi, az meg visszadobja...

is:
Vigyázz, mert amit mondasz, az alapján pl. sokkal komolyabban kellene büntetni a 10e forint alatti zöldséglopásokat, mert az bizony igen komoly probléma ma Magyaroszágon...

Amúgy nemcsak 4, hanem 32 évesen is jó lehet dobálni másokat, főleg hógolyóval. ;-)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.11.14. 15:32:39

br: Egyet értek. Elég vicces egyesek hozzáállása: a tüntetés, demonstráció arra való, hogy a jóságos atyuska figyelmét felhívjuk egyes visszásságokra. Ugyanis a drága atyuska csakis a dolgozó népért él és hal, ha valami olyat tesz, ami az egyszerű halandónak érthetetlen az azért lehet, mert a gonosz tanácsadók rossz tanácsokat adnak, vagy mert még nem látjuk az intézkedés méllyebb értelmét (pl,hogy miért kell 600 milliárdért metró, vagy miért kell sík területre völgyhíd és alagút).
Éppen ezért, a demonstrációt úgy kell megtartani, nehogy megsértse a jóságos atyuskát, és legjobb úgy hozzáállni, hogy valószínűleg a létező világok legjobbikában élünk tehát a hiba bennünk van.
Az, hogy a tüntetés erődemonstráció legyen, mint minden imperalisa nyugati államban, és nem tiszteletteljes javaslat az elképzelhetetlen.

"arányos véleménynyilvánításra": Az olajszőkítés során kb 4000 milliárd forint kárt okoztak az országnak. A Gyurcsány-kormány szintén kb ennyi kárt okozott. Szerinted erre mi az arányos véleménynyilvánítás? Te mikor kezdenél tojást hajigálni?

Quicksilver 2008.11.14. 15:40:59

Tata86: Én nem érzem úgy, hogy a véleményem legalkalmasabb kifejtése a tojás, mert az semmivel sem arányos, ha így nézzük. Sem egy békés felvonulással, sem elsikkasztott milliárdokkal. Az egyikhez aránytalanul sok, a másikhoz aránytalanul kevés - és mindekttőhöz rossz. A tortában még van egy kis poén, tekintve a bohócos eredetét, de a tojás az egészen egyszerűen egy impotens feszültséglevezetés (vagy felspannolás), és nem véleménynyilvánítás.

Karcolt lendület 2008.11.14. 15:44:03

Tegyük mondjuk a tojás helyére a paradicsomot (éretett) és máris kissé grotszek lesz, hogy ami Spanyolországban egy népünnepély része, az itt büntetendő cselekmény...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.11.14. 15:49:17

Karcolt lendület:
"Amúgy Bárándy évek óta leginkább az ilyen jellegő törvényekkel van elfoglalva, amikből kitűnik a nem túl acélos a demokrácia-felfogása, de legalább némi nosztalgiát érezhet a Kádár-rendszer iránt."

Az elég szomorú, mert csak 32 éves. :]

Samott 2008.11.14. 15:50:32

Nem ertem a dolgot, ebben az orszagban normalis ember eddig se dobalt, az eddig is megtalalta a kulturalt modjat velemenyenek elmondasara... ki miatt sirunk akkor? Sirjon az a barom, aki csak dobalasra kepes... bakker, itt nem Noël Godin-ek dobalnak hanem a szelsosegesek.

Sztravinszka 2008.11.14. 16:05:31

Acélos demokráciafelfogásom szerint a tojásdobálás egy szimbolikus és tettleges megnyilvánulása olyan egyedek véleményének, akik valamilyen személyes vagy szociális okból kifolyólag hátrányt szenvedtek a vélemény-nyilvánítás magasabb, történelmibb, kultúráltabb és szofisztikáltabb elsajátítása során. Így a tojásdobálókat érintő túlzott büntető rendelkezések joggal keltenek visszatetszést a jóérzésű, humánus rétegekben, figyelembe véve a szóbanforgó véleményközvetítő eszköz, azaz egy darab tojás méretét, súlyát, állagát, és a testi épségre gyakorolt elenyésző veszélyességi fokát. Ennek értelmében kérem a tisztelt Házat a törvénymódosítás visszavonására.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2008.11.14. 16:07:50

Quicksilver: "Tudod, mint az egyszeri néni, aki ha a kissámlit feltette a konyhaasztalra, felmászott rá,és az ablaka sarkából látta a zárt területen lévő nudista strandolókat, és így már kihívhatta rájuk a rendőrséget közszeméremsértésért."

QS, te egyszerűen információhiányban szenvedsz. Senki nem törte rá a melegekre az ajtót, hogy elverje őket azért, amit a hálószobájukban vagy a melegeknek fenntartott strandon művelnek. A visszatetszést és a reakciókat az váltotta ki, hogy mindezt az Andrássy út közepén csinálják. Egyébként a közszeméremsértésre is van jogi tényállás - de a melegek azok lieblingek, bánjunk velük érzékeny tapintattal, és hunyjunk szemet. A jobboldal heppjeihez (és nem kell feltétlenül a tojásra gondolni, lehet ilyen az árpádsávos zászló, turulszobor stb., tehát békés dolgok) korántsem nyúlnak ilyen tapintattal. Kormányunk tehát, ahogy szokták, a jogot, rendőrséget stb. a politikai ellenfelek kicsinálása érdekében veti be.

De tételezzük fel, hogy 1985-ben vki meghajigálja Kádár apánkat a május 1-i felvonuláson tojással. A fickót nyilván úgy börtönbe vágják, mint a sicc. Mit szólt volna ehhez az akkori Demszky és társai, egy emberként bólogattak volna, mint most, hogy úgy van, börtönben a helye? Hm?

Quicksilver 2008.11.14. 16:17:11

Zigomer Trubahin: Tudom jól, hogy hol volt a melegfelvonulás: az arra engedélyezett helyen. Ezért jó a hasonlat a nudistastranddal. Aki odament nézni, azt a) érdekelte, b) azért ment oda, hogy felháborodhasson rajta.

Az, hogy a politikusok mások üldözött ellenzékiként, mint rendfenntartó polgármesterként, az nem újság.

states 2008.11.14. 17:05:10

A Fidesz-frakcióról, hogy egyáltalán létezik, azt 3 dologról lehetett tudni idáig, a legfontosabb ismertetőjele, hogy tagjainak nincs fix ülőhelye, ide-oda üldögélnek, a ciklus végére általában megtöltik a "független" padsorokat, ahonnan aztán jókat lehet szavazni együtt a baloldallal, sőt fellehet tölteni a bajba került frakciókat is. A másik fontos jellemzőjük a vonulás, hol ki, hol be, de inkább ki, ha lehet, az épületből is. A harmadik és talán legfontosabb, hogy még véletlenül sincsenek soha annyian, hogy bárkit is leszavazzanak, légyen az akárki. Így aztán a kisebbségben lévő kormány is csak papíron van kisebbségben, valójában a Fidesz gondoskodott róla, hogy ez a gyakorlatban még csak fel se merüljön. Ehhez a háromhoz aztán mostantól jön a negyedik, hogy az ember még csak jól pofán se vághatja őket Fidesz-szavazó létére egy jó nagy darab tortával, egyébről már nem is beszélve...

Ács Ferenc 2008.11.14. 17:20:12

states: egy a tájbor, egy a zászló!

eeepunk 2008.11.14. 18:09:34

Ugyanmár, egyszerűen törvényben kellene betiltani a tojást, aztán az utcakövet, majd az élelmiszereket, oszt csak tanul a paraszt.

Magyar Ugarral egyetértek: „egy normális országban az emberek nem alkalmaznak fizikai erőszakot (lásd dobálás) a másikkal szemben. egy normális demokráciában pedig erről nem kell törvényt hozni... „

Azaz hibázik valami nálunk, ezt ugye tudjuk. De nem kell aggódni, ennek is vége lesz, mint ahogyan megunták a tűntetéseket is, így pár év múlva már ez sem lesz sikk, fölösleges papírmocskolásról van szó, ami csak hergeli az emberek egy részét, mások helyesen bólogathatnak. Viszont jó lenne, ha már törvénykeznének arról is, mikor vihetem ágyba a kedvesemet, mikor reggelizhetek, etc. Nem vagyunk eléggé szabályozva, túl nagy a rugalmasság, cccc...

Régen volt nyilvános akasztás, az is elmúlt, pedig biztos szerette a nép egy része. Ma a kulturált párbeszéd a zöld asztalnál folyik és nem az utcán. De valóban jól érvényesül a nép akarata :) És vajon az utcán érvényesül? Szóval jó lesz az ha elzárják a szelepet Feriék? Nekem mindegy, én nem dobálok.

A melegekről annyit, hogy nem kellene büszkén tömegben vonulni, én se teszem. Ha büszke vagyok, nem hívom a büszke haverjaimat, még ha úgy is érzem, hogy bizonyos téren nem tudok érvényesülni, pedig nyilván engem is leszólnak időnként.

states 2008.11.14. 19:46:05

Áts Feri
Komolyan mondom, ha Orbánnak semmiért nem is, de azért, amilyen frakciót rittyentett 2006-ban, már azért mennie kellene. Az ember egyszerűen nem hiszi, hogy ennyi barmot honnan terelt össze, amennyi ott ül. A közbotrány pedig az, hogy ráadásul ezekkel akarnak Gyurcsányt buktatni, meg költségvetést leszavazni. A szocik betegre röhögik magukat, és igazuk van...

Google 2008.11.14. 20:08:13

Csak nehogy a sok szoci kacagásnak sírás legyen a vége! Betegségre már nem is gondolok.
Orbán is abból főz, ami van.
Nehogy már azt higgyük, a sok nagyszerű ember mind a parlamenten kívül futkároz! Is, is.

2008.11.14. 21:33:41

Remélem Sólyom nem írja alá.

states 2008.11.14. 21:34:33

Google
Vajon a többi frakcióból miért nem üldögélnek át, meg ide-oda képviselők, miért mindig, minden ciklusban csak a Fideszből. Hogyan létezik, hogy egyetlen alkalommal sem képes a Fidesz-frakció a teljes létszám közelében sem megjelenni, még a sorsdöntő szavazásokon sem, ha csak 15-20 képviselő hiányzik, az már jónak i mondható. Az is köztudott, hogy Orbán egyszemélyben döntött a képviselői helyek betöltéséről. Tehát nem abból főz, amit hoznak, hanem abból, amit hozott...

Polgárlány 2008.11.15. 00:26:51

Mikor veszi végre észre a kedves konzervatív jobboldal, hogy az ilyen megnyilatkozásokkal kiszolgálják a kormányérdekeket? Ha van egy bármilyen javaslat, amely visszatarthatná a hőzöngőket, akkor az urak rögtön elkezdenek a részleteken rágódni: mennyiben korlátozza ez a szabadságjogokat, okoz-e sérülést a tojás, és mennyire arányos a büntetés a cselekménnyel... az ilyen mismásolás kiváló táptalaja a szoclib kommunikációnak: "ezek" nem hajlandók elhatárolódni, ergo összeállnak a radikáljobbal.

Ugyanez történt a Magyar Gárda megalakulása után, a Fidesz sorra adta ki az egyrészről-másrészről tartalmú nyilatkozatokat, s akad olyan SZDSZ-es politikus (nevet nem mondok, de kopasz, mint egy tojás), aki a mai napig erre építi valamennyi megnyilvánulását, s politikai karrierjét. Még a mai napig is ezt a retorikát hozzák fel érvnek a Fidesszel szemben - és jogosan - lásd, republikon blog Igen, de c. bejegyzés. Minden téma csak addig tud napirenden maradni, amíg az ügyben van konfliktus. És a Fidesz és intellektuális holdudvara újra és újra belemegy az ellenkezésbe.

Észre kellene venni végre, hogy nem az elhatárolódást várják a Fidesztől, hanem az elhatárolódás hiányát, mert az, ami felróható. S ez táplálja a szélsőjobbal való összemosást.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.15. 05:30:37

Csak halkan jegyzem meg: visszahívható képviselő.
Egyszerűen visszahívják és nem lesz dobálás.
És nó listás választás.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2008.11.15. 14:08:36

" Polgárlány 2008.11.15. 00:26:51
Mikor veszi végre észre a kedves konzervatív jobboldal, hogy az ilyen megnyilatkozásokkal kiszolgálják a kormányérdekeket? Ha van egy bármilyen javaslat, amely visszatarthatná a hőzöngőket, akkor az urak rögtön elkezdenek a részleteken rágódni: mennyiben korlátozza ez a szabadságjogokat (...)"

"részleteken rágódni", "korlátozza ez a szabadságjogokat".

Nem hiszem, hogy létezik ennél jobb két ilyen megfogalmazás, amit egy értelmes ember aki tisztában van a jogaival le tudna írni egy olyan mondatban ami ezeket ilyen tisztán tagadja.

Kiszolgálni a kormányérdekeket, azzal, hogy kiáll valaki a szabadságjogok mellett amit azok annyira utálnak? Kétlem.

Polgárlány 2008.11.15. 21:01:37

Kedves Br!

Próbáljuk megérteni egymást, lehet, hogy éjjel fél egykor nem fogalmaztam a legegyértelműbben (de fél napot váram arra, hogy a rendszer a regisztráció után beengedjen).

Ami a lényeget illeti: az a baloldali stratégia, hogy olyan helyzetbe hozzák a legnagyobb ellenzéki pártot, amikor a nem egyértelmű állásfoglalás felróható neki. És a jobboldal mindig szépen bele is sétál ebbe a csapdába.

Ferdinand Navarra 2008.11.18. 10:52:44

Reszkess, sötétben bujkáló burzsoá, ellenforradalmár s kulák!
Jön már a vég, áshatod gödröd, megvéd mindenkit a Nagyvezér, s szolgáinak derék hada!

Szent Mihály Arkangyal, védelmezz minket....
süti beállítások módosítása