Lesz-e Lovas Istvánból moszkvai nagykövet?
2008. november 06. írta: nénike

Lesz-e Lovas Istvánból moszkvai nagykövet?

 Vagy mondjuk Szaniszló Ferencből brüsszeli konzul? He? Mindketten nagylátószögű, szorgos médiamunkások. Szóval lehet-e? És itt most nem arról van szó, hogy a kedves, olykor kifejezetten szórakoztató állampolgár pajtásoknak nem kívánom a fincsit, csak aztat firtatnám, hogy a diplomataság csupán bizalmi ügy, vagy egy kicsit több annál. A dilemma egy népszabadságos csokker kapcsán bukott felszínre. Az egyik főmunkatárs lett ugyanis a bukaresti nagykövet.

 Amilyen a szaktárca vezetője, olyan a kormány káderpolitikája is, mondhatnók, hiszen Gyurcsányék a képen látható diplomata mellett Horvát Jánosból (igen, az a tévés arc) fabrikáltak havannai, Merényi Miklósból, a Figyelő főszerkesztőjéből pedig római nagykövetet.

 Major Lászlót nyilván kevesebben ismerik. A Magyar Hírlap egykori főszerkesztője, az MSZMP KB munkatársa uruguayi, majd már a köztársaság képviselőjeként Magyarország buenos airesi nagykövete volt (két hete halt meg). Aki járatosabb nálam a diplomáciai kinevezések ügyében, kérem jelezze, hogy elég-e a szimpla rosszulöltözöttség, vagy más egyéb adottság is szükségeltetik mondjuk egy tunéziai tiszteletbeli konzuli állás megcsippentésére! Hogy érdemes-e pedáloznunk?!

Rejtvény: ki az új bukaresti nagykövet?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr35751525

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vastagbőr 2008.11.06. 16:51:47

Nagykövetet a NépszabadságbólMajdnem elsikkadt egy remek sztori a nagy nyári uborkaszezon közepén .... A Külügyminisztériumban új bukaresti nagykövetet kerestek. Mondani sem kell, minden olyan államban, ahol nagy számú magyar lakik (Szerbia, Szlovákia, Ro…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bladecatcher 2008.11.06. 10:15:06

Füzes Oszkár? De nehogy már ez az alkoholista nagykövet legyen...

Az Akalit képviselheti a Notóriusban, de Magyarországot ne képviselje már sehol.

states 2008.11.06. 10:24:17

De finnyásak vagytok, abban az országban, ahol Gyurcsány a legtovább hivatalban lévő miniszterelnök, miért ne lehetne Füzes Oszkár akármi...

kispufi 2008.11.06. 10:26:40

én őszintén javallom, hogy a médialakájok menjenek csak ki mind ilyen-olyan minőségben, aztán zárjuk le a határokat. radikalizálódom, tudnék durvábbakat is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.11.06. 10:34:49

Én minden szoci politikusból nagykövetségi dolgozót csinálnék, egy se maradjon itthon!:-)

nemkellnemzetivagta 2008.11.06. 10:48:36

lehet, hogy naiv vagyok, de mi a faszt is csinál egy nagykövet? észrevennénk, ha nem lenne mondjuk követségünk az egy-két legfontosabb helytől eltekintve?

morpho 2008.11.06. 10:58:00

Állítólag nem is tudott róla,hogy ki akarják nevezni(muhaha).Megrázó élmény lehet,ha valaki reggel felébred és hírtelen,minden előjel nélkül Bukarestben találja magát.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.06. 11:05:04

"lehet, hogy naiv vagyok, de mi a faszt is csinál egy nagykövet? "

hát a szlovák semmit, az tuti.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.06. 11:05:59

úgy értem persze, hogy szlovákiai magyar

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.06. 11:08:08

Amikor Simonyi volt a washingtoni nagykövet, akkor csinált egy-két vicces dolgot, ő biztos, hogy dolgozott:)

tevevanegypupu 2008.11.06. 11:16:21

Nagykovet es nagykovet kozott oriasi a kulonseg, politikai hovatartozas nem szamit. Legtobben sajat magukat kepviselik es igyekeznek nagyon jo kapcsolatot kialakitani a gazdag orszagok nagykoveteivel, ez keveseknek sikerul. De nem adjak fel!(:

nénike · http://mandiner.hu 2008.11.06. 11:18:15

Simonyi például gitározgatott. S mivel jól pengetett, ő lett a Demján által is tulajdonolt Korda Filmstúdió Igazgató Tanácsának elnöke.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.06. 11:21:55

csinált a Colbert-nél egy kis országimázst, az jó volt

TD223 2008.11.06. 11:23:04

teveva... Van különbség nagykövet és nagykövet között. Ezek az exkomcsik nem csinálnak mást, mint nácizzák Orbánékat. Adogatják mindenkinek a kócos GöncKingus Fidesz-fikázó körleveleit. Fantasztikus országimázs.

Meg ugye ne várjuk az exkomcsiktól, hogy megvédjék az ottani magyarokat. Itthon is utaljak őket.

irrelevant 2008.11.06. 11:32:07

Hű, ez a fehér póló + farmering kombináció nagyon 90-es évek eleji nosztalgiafíling :)))

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.11.06. 11:51:23

Hát, bukaresti nagykövetnek lenni azért nem a nagykövet-aspiránsok álmainak netovábbja sztem.

Simonyit meg nem kéne nagyon kritizálni. Kb. egyedül többet tett ezért az országért, mint az összes köcsög pártpolitikus együttvéve. :/

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.11.06. 11:56:41

Ulf, szerintem is, ezért írtam.

nénike · http://mandiner.hu 2008.11.06. 12:00:13

A gitártokot is kitette? :)

states 2008.11.06. 12:04:42

Most akkor retteghetnek a Népszavánál, hogy ők adják a következő nagykövetet a Balkánon...

phaidros 2008.11.06. 12:09:53

Szomáliai nagykövetnek tudnék javasolni néhány emberkét. Ez lehetne egyfajta /dev/null, tehát ne kell retúrjegy sem. :)

moncayo 2008.11.06. 12:26:13

Én mindet elküldeném Afganisztánba, vidékre, egy kunyhóba konzulnak. Nem sokáig kellne fizetni a fizetésüket. Temetésükről pedig helyben rendelkeznének.

antho 2008.11.06. 12:35:35

nénike!

A konzul nem egyenlő a tiszteletbeli konzullal. A konzul a magyar közig. része, a magyar államtól rendes fizetést kap. A tiszteletbeli konzul a fogadó ország állampolgára, fizetést általában nem kap tevékenységéért.

antho 2008.11.06. 12:37:32

Így mondjuk pedálozhatsz a tiszteletbeli konzuli címért, de magyar állampolgárként mondjuk Románia tiszteletbeli konzulja lehetsz.

XY kronosz óra 2008.11.06. 12:38:20

Azért a nagykövetek kitűntetett pillanatukban kulcsszerepük lehet. Ilyen az emberrablás, utazási iroda csőd, természeti csapás, politikai konfliktus a küldő és a fogadó ország között.
Bizalmat kap, kapcsolatokat hoz. Azt hiszem ez a kinevezés alapja. Meg a fogadó ország (ennek hiányában az angol) nyelvének ismerete.

Oszkár úr előtt ezek bizony komoly kihívások.

nénike · http://mandiner.hu 2008.11.06. 12:42:31

Értem, köszi antho. De akkor mégsem lehetek Románia tiszteletbeli konzulja (sem).

tevevanegypupu 2008.11.06. 12:44:39

TD223
mar akinek szuksege van ilyen korlevelekre..nem mindenki igenyli.
A kulhonban elok inkabb - legtobben - maguk szeretik olvasni az ujsagokat, ha lehetoseguk van ra az osszeset. Es eleg nehez iranyitani oket annak ellenere, hogy nem otthon elnek. Sot.(:

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2008.11.06. 13:33:52

Nagykövetnek azt a havert küldik, aki túl hülye lenne itthon bármi máshoz. Cserébe a hazai helyett az ottani közönség előtt égetik magukat.

vegyeskazetta · http://vegyeskazetta.blog.hu 2008.11.06. 13:50:40

Farmering bazmeg, ennél nincs lejjebb... talán csak a farmermellény.

Téglagyári Megálló 2008.11.06. 14:10:57

phaidros,

látom, te is a klub tagja vagy :-)

Cypriánus 2008.11.06. 14:55:13

a Bayer Zsóti is lehetne nagykövet...tényleg, van nagykövetségünk Nigerben, vagy Malawiban?
Vagy lehetne konzul Novoszibirszkben, esetleg Tuvában, ott igazán kevés a manhattani yuppie és a zsidó spekuláns. A tajgában is sok fenyő van, mint Erdélyben...:)

Cypriánus 2008.11.06. 14:56:57

ja, nem is égetné nagyon az eljövendő Fidesz-kormányt, ha meg mégis, ki nem szarja le? Kevesebb kecskét importálunk Malawiból?

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2008.11.06. 15:47:39

Olvassátok el a Magyar Nemzet mai vezércikkét, tripla DC-díj Lovasnak, akkor Obama-nyalást követ el. Stier Gábor külpolos rovatvezető biztos be is magolta már. :)

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.11.06. 19:30:36

Miért, a korábbi szöuli magyar nagykövet a minisztérium szakszervezetise volt, azért került ki, mert most már ő is akart utazni.
Ez jobb?

Sok nagyon gáz követségi embert ismerek szakmai vonalon. Pl. mi a faszért van 4! kiküldött Szingapúrban? Fel kéne robbantani az egész rendszert. És van néhány tisztességes, törekvő, felelősségteljes ember is. Őket nagyra értékelem.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2008.11.06. 22:38:26

Azok után, hogy Lovas beadta az izraeli bevándorlási kérelmét anno, meg amilyen nagyköveteink vannak és voltak a világban én semmin sem csodálkozom. Én egy iraki kultúrmisszióba küldeném mindet, aki meg hazaér, az a cigánytelepek valamelyikére kap egy hétvégi kikapcsolódást!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.11.07. 04:03:56

Bayer Zsoltit kellett volna Bukarestbe. :o))
2 éve kitiktották.

Balint90 2008.11.09. 22:12:42

Major László nagykövet egy kivételesen nagy tudású ember volt, aki a Magyar Köztársaságot büszkén képviselte. Hat nyelven beszélt folyékonyan. Mellesleg a fénykép ami a neve mellett van nem őt ábrázolja. Elhunytról meg kérem tisztelettel beszéljen!

X Y kronosz óra 2008.11.10. 08:37:34

Kiváló csapat. Barabás T. János, a sajtóattasé hazahívását követelik román médiaszervezetek. A Curentul c. laőp szerint alpári hangon üvöltözött és kirúgással fenyegette a főszerkesztőt (mert állítólag az újság azt írta, hogy a magyar nagykövetség finanaszírozza az erdélyi Wass Albert-megemlékezéseket).

Pedig Barabás T. igazi művészlélek.
www.irodalom.org/tagjaink.php?iid=31
süti beállítások módosítása