Olvasom a Sport Géza cikkét Ujlaky Virginie fegyelmi tárgyalásáról. Az olimpián a magyar női tőrcsapatban szereplő Ujlaky nem jelent meg a tárgyaláson, csak egy nyolcoldalas levelet küldött maga helyett (franciául, mivel magyarul nem nagyon beszél). Megdöbbent, felháborít a viselkedése.

 Nem hajlandó az őt indító nemzet válogatottjában készülni. Szidalmazza a szakvezetőt és csapattársait. Viselkedésével azt kockáztatja, hogy az egész csapatot kizárják a versenyből. Megtapossa a címeres melegítőt.

 Update: A Kossuth Rádió által készített, a Nemzeti Sportban kivonatosan közölt interjúból megismerhetjük a történteket Ujlaky nézőpontjából is. Azt mondja, hogy az ígéret ellenére nem indulhatott az olimpián egyéniben, s Bernát Zoltánnal többször is becsapta őt, nem adott neki lehetőséget.

 Megfelelő szó a vívónőre, hogy hazaáruló? Vagy egyszerűen csak hisztis, és nem sportember? Egyáltalán, egy honosított sportoló esetén melyik országot nevezzük hazának? Hiszen ismerünk ellenkező példát is. Pekingi olimpiai bajnokunk, a Jugoszláviában született Janics Natasa nyilatkozta néhány hete: „Szeretném ideragasztani, a szívem fölé a magyar címert, nekem nagyon fontos.”