Jelen posztunkkal szeretnénk gratulálni Mikheil Szaakasvili grúz elnöknek, amiért hétvégi magánszáma keretében hülyére verettette magát az oroszokkal, s ezáltal sikeresen gyengítette saját – és a Nyugat – pozícióit a stratégiai fontosságú kaukázusi térségben. Vajon tényleg komolyan gondolta, hogy az egyre éhesebb és magabiztosabb Kreml ölbe tett kézzel nézi majd regionális ütőkártyáinak lesöprését? A Reakció kárfelmér.

  Mikor májusban Moszkva bejelentette, hogy karbantartókat küld a Grúziától elszakadt Abháziába pár vasútvonal helyreállítására, csak a legnaivabbak gondolhatták, hogy jószolgálati misszión járó önkéntes pályamunkások nyári táboroztatásáról van szó. Akkor már hónapok óta lehetett érezni, hogy az oroszok készülnek Grúzia megleckéztetésére. Folyamatosan emelték a két szakadár grúziai tartományban – Abháziában és Dél-Oszétiában – állomásozó „békefenntartóik” létszámát, orosz útlevelet adtak polgáraiknak, s e kvázi orosz bábállamok Moszkva által felfegyverzett erői folyamatos rajtaütésekkel provokálták Tbiliszit az utóbbi napokban és hetekben. A grúzok tehát pontosan tudták, mi az ábra. Ennek ellenére meglepően simán sétáltak bele az oroszok csapdájába: megkísérelték Dél-Oszétia fegyveres letörését és visszafoglalását. Nem kellett volna.

  Az egyetlen racionális magyarázat a megelőző csapás teóriája: Tbiliszi úgy értékelhette, hogy az erőegyensúly folyamatos romlása miatt addig kell kenyértörésre vinnie a dolgot, amíg a sikerre esély mutatkozik – és gyorsan kell cselekednie, még mielőtt a Kaukázustól északra felsorakozott orosz erők szövetségeseik segítségére siethetnének. Valójában a grúzoknak stratégiai értelemben csak akkor lett volna esélye e villámháború megnyerésére, ha rögtön az elején elfoglalják és járhatatlanná teszik a Kaukázuson átvezető legfőbb átjárót, a Roki/Rokszkij alagutat, elvágva ezzel az orosz utánpótlást. Mielőtt azonban ez megtörténhetett volna, az oroszok már be is hatoltak, gyakorlatilag eldöntve a csetepaté végkimenetelét – s megerősítve a gyanút, hogy Moszkva csak az ürügyet kereste a leszámoláshoz. A közvetlenül a demarkációs vonalnál fekvő dél-oszét főváros, Szinvali elfoglalása a grúz offenzíva első óráiban így tehát látványos, ám katonailag felettébb kétséges sikernek bizonyult.

  Szaakasvili tizenkilencre húzott lapot – és veszített, méghozzá nem is keveset. Hogy a Putyin-Medvegyev-tandem nem fog megelégedni a status quo ante helyreállításával, az már most bizonyosnak látszik. A grúzok immár teljes egészében visszavonulni kényszerültek Dél-Oszétiából, azokról a területekről is, amelyeket tavaly sikerült visszahódítaniuk. Ennek ellenére az oroszok egyelőre nem hajlandóak a tűzszünetre, tehát van még néhány ötlet a tarsolyukban. Hogy mást ne mondjunk, az abházok is mozgolódni kezdtek, és hathatós orosz segítséggel készülődnek a grúz kézen lévő stratégiai korridor, a Kodori-szoros elfoglalására. S hogy félreértés ne essék a hadműveletek valós céljairól, az orosz légierő napok óta kitartóan bombáz Dél-Oszétiával köszönőviszonyban sem lévő grúz célpontokat: repülőtereket, kikötőket – többek között az azeri kőolajat szálító vezeték egyik fekete-tengeri végpontját.

  S ezzel el is érkeztünk a tanulságok levonásához:

1. A háború eredményeképp Grúzia területileg és politikai értelemben is súlyos veszteségeket kénytelen elszenvedni: miden bizonnyal elbukja az eddig tartott/visszahódított dél-oszét és esetleg abház területeket is. (Az már más kérdés, hogy az abházoknak és az oszétoknak vajon miért is kellene hűséges grúz állampolgároknak lenniük.) Az oroszok alkalmazhatják a „Koszovó-formulát”, s a grúzok könnyen végleg búcsút mondhatnak a két renegát tartománynak, ahol ezentúl Moszkva az eddigieknél is kényelmesebben rendezkedhet be, folyamatosan sakkban tartva Tbiliszit.
2. Mostani akciójával Szaakasvili – akinek elmozdítására az elmúlt években vélhetőleg nem kevés energiát fordítottak az orosz titkosszolgálatok – súlyosan lábon lőhette magát. Vesztes háborúk ritkán szoktak belpolitikai következmények nélkül járni, és mi a kágébé helyében már dolgoznánk is az ügyön. Ha Szaakasvili megbukik, Grúzia könnyen visszasorolhat orosz érdekszférába. (Update: Moszkva közölte, hogy immár nem tartja tárgyalópartnernek Szaakasvilit.)
3. Ha ez nem is következik be, Grúzia meggyengítésével jelentősen erősödtek Moszkva pozíciói a Kaukázusban, ahol Uncle Sam szép lassan építkezett az elmúlt években. Az oroszok helyesen mérték fel, hogy – kis túlzással – ha csak nem rombolják földig Tbiliszit és nem lógatják fel Szaakasvilit a lábánál fogva, az Egyesült Államok nem tehet komolyabb lépéseket trigger-happy szövetségese védelmében. (Erről majd Agent Ungur kolléga szól bővebben.) Komoly figyelmeztetés ez az egész posztszovjet térség, így Ukrajna számára is: az egykori birodalomban - a Baltikum kivételével - Moszkva fújja a passzátszelet.
4. Grúzia Európa energiabiztonsága szempontjából kulcsország. Itt húzódik a Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezeték, amely közvetlen konkurenciát jelent az orosz exportnak. S itt akarják átvezetni – ha egyáltalán megépül valaha – az orosz függést enyhítő Nabucco földgázvezetéket is. Ha a Nyugat-barát Grúzia bukik, Európa végképp búcsút mondhat e terveknek. Ebből is jól látszik, hogy bizony a kaukázusi csalánban egy kicsit a mi dárdánk is oda- odaverődik.

  Várjuk a végkifejletet.