Megérkeztem Pekingbe, túl vagyok az első kultúrsokkon.

 Az olimpiai csapat szimpatikus úszóival és tornászaival repültünk, hajnali 6 körül értünk ide.

 A repülőtér meglepően kihalt volt, mintha a mi gépünkön kívül nem is érkezett volna másik akkortájt. A beléptetés nagyon gördülékenyen haladt, percek alatt megvolt. Különösebb szigort sem tapasztaltam: amikor a beléptető zónában fényképeztem (nem vettem észe a tiltó jelet), az egyik határőr odajött hozzám, de a várt kamera-elkobzás, vagy legalább memória-törlés helyett csak felhívta a figyelmem, hogy itt nem szabad fotózni. A repülőtéren több helyen is egyenruhások posztoltak (nem tudom, hogy milicisták, rendőrök vagy katonák-e, majd Kálmánék megmondják), sőt, egy páros folyamatosan menetelt körbe a váróteremben.

 A vámvizsgálat előtt egy óriási fényújságon iszonyat hosszú jogszabály-ismertető futott, a váróteremben már egy jóval egyszerűbb felirat hirdette, hogy egy a világ, egy az álom. Az épület előtti vörös lobogók hosszú sorába az olimpia tiszteletére most bekerült egy ötkarikás is.

 A szállodai transzfer busza láthatóan vadonatúj, több helyen még a fóliacsomagolás is rajta volt az üléseken. A hotel előtt a szálloda zenekara és igazgatója fogadott minket, majd a szálloda parkjában is minden sarkon állt egy fogadóbizottság, amikor a villánkhoz fuvaroztak minket (ha minden igaz, mi vagyunk az első európai vendégek).

 Este fogadást adtak a tiszeteltünkre, a szálloda munkatársainak sorfala előtt kellett bemennünk az étterembe, akik megtapsoltak minket. Ha valakinek ki kellett mennie, azt újra megtapsolták, amikor visszajött. A szállodaigazgató beszédje után többórás műsor következett, közben legalább harmincféle ételt szolgáltak fel folyamatosan. A szokásos szállodai haknira számítottam, ehhez képest rendesen szíven ütöttek a műsorszámok: a szirupos, popper mázon átsugárzott egy többezer éves kultúra méltósága és ereje. A gyönyörű selyemruhák, a zsonglőrök, a maszkos tánc, és főleg a harcművészek bemutatója: tűvel dobtak át egy üveglapot, vaslemezt törtek a fejükön és egyikük hátán úgy törtek el egy bambuszbotot, hogy nyakával két lándzsa hegyére támaszkodott.

 Zavarbaejtő az egész: műanyag és selyem, esetlegesen odakent szilikon szigetelés és intarziás fa bútorok, flitteres popgagyi és hagyományos kínai tánc, kétemeletnyi fröccsöntött Buddha és vörös-arany lampionok, végtelen előzékenység és a parkot figyelő titkosrendőrök.