Arany Szömörcsög-díj 4.
2008. július 28. írta: Kínai Kálmán és Trágár Tóni

Arany Szömörcsög-díj 4.

  Az elmúlt időszakban megdőlt a hidegrekord, esett az eső, mint a veszett fene, s ez igencsak jót tett a gombatermésnek. A közszereplők jelentős része ugyan nyaral, de az itthon maradottak a hiányzókat is pótolják az Arany Szömörcsögért folytatott harcban. Volt melegtüntetésünk, volt turultüntetésünk - az ezen ügyekben megszólalók nagy részének nyugodt szívvel odaadnánk a díjat -, a hírek szerint hamarosan lesz melegturul-tüntetésünk is, na meg persze továbbra is úgy dübörgött a kormányzati költekezési és kommunkációs gépezet, mind Dave Lombardo dupla lábdobja.

 A szömörcsögöt azonban ezúttal sem holmi kormányszóvivők vagy MEH-államtitkárok kapják, hanem egy jóval fajsúlyosabb jelentkező, méghozzá

a kuruc.info szerkesztősége.

 Persze nem a portál tartalma miatt jár a díj, azért legföljebb egy-két spóra járna Molnár Balázséknak. Hanem az a vad töketlenkedés, amelyet a szerverük lekapcsolását követően műveltek és művelnek, na az mindenképp elismerésre méltó.

 Az internet - magyarítva: számítógépes világháló - nagyjából 1998-ra jutott el arra a szintre, hogy bárki bármit anonim módon feltehet rá. Akkortól olvashatjuk rajta tömegpusztító fegyverek receptjeit, terrorista sejtek felhívásait vagy Stahl Judit életvezetési tanácsait. Azóta eltelt tíz év, s a hálózat ténylegesen korlátlanná és végtelenné vált. A nevében is benne van: világháló - vagyis az egész világra kiterjed. Ilyen-olyan szerverek milliói várják áhítozva a bérlőket Zambiától Chiléig, Svédországtól Dél-Koreáig. Lehet az ember sátánista, gerontomán vagy liberális, biztos, hogy a neten fog találni magának egy csöndes zugot.

 Mármost, ha valakik ma, 2008-ban hosszú heteket szerencsétlenkednek azzal, hogy egy kiszolgálót találjanak a honlapjuknak valahol a világon, azok egy egész csokorra való szömörcsögöt érdemelnek.

De hát hogy is lehetnek valakik ennyire impotensek?

 Hát úgy, hogy alapvetően buták. Nem tudnak nyelveket, nem tudják, hogy melyik színes paca melyik országot jelenti a térképen, és hogy miként működik egy számítógépes hálózat. Nos, Tóni anyósa is pont ilyen, ám ő nem kíván világmagyarázó hírportált működtetni. A kurucok viszont igen, de úgy tűnik, nincs meg hozzá a megfelelő műveltségük és hozzáértésük. Néhányan közülük tudnak ugyan angolul, nagyjából annyira, amennyi egy négyes érettségihez szükséges, s hallottak róla, hogy Amerikában állítólag szólásszabadság van, de ezzel nagyjából véget is ért a világlátásuk. Nem csoda, hogy elég pár feljelentő levél, s máris ombrézolnak, mint a kisangyal.

 Nem akarunk tippeket adni kurucéknak, de azért egy jótanáccsal hadd szolgáljunk nekik: tanuljanak nyelveket. Például perzsául, ha már úgyis Iránnak drukkolnak a fociban meg az atomversenyben. Vagy kazahul, vagy zuluul, malájul, kínaiul, akármiül, ezek jól tudnak jönni (ha például Kálmánt szépen megkérnék, egy üveg cirokpálinkáért kb. 25 perc alatt tudna nekik szerezni egy kiszolgálót Tajvanon vagy Csungkingban vagy akárhol). És akkor nem kéne ország-világ előtt bohócot csinálniuk magukból, meg saját honlapjuk romjain rinyálni, mint a fürdőskurva. Aztán persze tanulmányozhatnának egy politikai világatlaszt, és ha már úgyis benne vannak a tanulásban, megtanulhatnának magyarul is helyesen írni.

 Addig is viszont szerezzenek maguknak örömöt egy efféle gombával:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr86586433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VJack · www.kormanyvalto.hu 2008.07.28. 14:26:19

Gondolom az író eddig sipákolt, hogy "jaj, kuruc.info, fú, meg kell szüntetni, hogy lehet ilyen honlap, stb.". Most kikapcsolták, és "mi vagy buzik, nem megy az oldal?".
Szeretném látni az író produktumát bármilyen témában. Nem kell olyan, hogy mondjuk a harmadik legnézettebb hírportál, valami szerényebb produkcióval is beérem.
A szerző amúgy most vagy kompenzál, azért ilyen okoskodó, vagy minimum kiválasztottnak hiszi magát. Mivel eddig másfajta dicső tettéről nem hallottam, feltételezzem, hogy faji alapon van ez nála. :)
Amúgy egyben egyetértünk. Engem is bosszant, hogy nem megy a kuruc.

Francois Pignon 2008.07.28. 14:37:00

És amikor a blog.hu elérhetetlen hosszabb ideig, az kinek a tehetségét dícséri? :((

enrikó karúszó 2008.07.28. 14:38:36

AZt írja a kuruc, hogy:
"Kínai típusú cenzúra az amerikai LayeredTech cégnél is" (ez a cég volt a szolgáltatójuk)

A portál szellemiségéhez méltóan ideje az említett cég vezetői és csaladtagjaik elérhetőségét, nevét, címét, telefonszámát megjelentetni. :D

daito 2008.07.28. 14:39:55

Ez már csak így működik. Zsidóztak egy keveset, "azok" meg megunták. Mik nincsenek. :)

Abból, amit belinkeltél, abból ugye nem derül ki 100%, hogy ki volt végül is az, aki elérte hatóságnál/szolgáltatónál a szerver/szolgáltatás lelövését.

Minden további nélkül el tudom képzelni, hogy "ők" érték el, vagy a magyar kormány, csak Draskovics, valaki más pl. jogi képviselő útján; esetleg ezek valamilyen együttese. Vagy annyi volt a request az igazság irányába, hogy nem vállalta egyik amatőr ami szolgáltató sem. Irány Botswana. kurucinfo.bw :)

Fő gondot a judapestes linken a postoló megfogalmazza: nem ez az igazi probléma és megoldás.

Ez a dolog nem egy szerver/oldal/szolgáltatás lelövéséről és majdani újraindításáról szól. Most az egyik oldal sikerként könyveli el, hogy sikerült, amire majd milyen frappáns válasz lesz, ha újraindul. S lehet hozzá félinformációkon alapuló elméleteket gyártani. Ismét ugyanott leszünk, ahol előtte, csak volt győzelem és vereség; itt is és ott is. De legalább nyertünk újabb elméleteket. Yeah. Magyarország 2008. Dilettáns hülyék országa, ahol mindenki a saját hülyéinek bizonyítgatja folyton eszét és erejét.

Egyébként nem kell végletesen gondolni, arra a design és tartalom tekintetében remekül összerakott oldalra. Ha valamilyen téma érdekel a maga mélységében: BSD, virágkertészet, harcművészet, egészséges életmód, etc: akkor nem a "nagy" hírportálokon fogsz tájékozódni, hanem előbb-utóbb eltévedsz a témával alaposan foglalkozó oldalakra is. Kurucinfo ilyen oldal, remekül lehet tájékozódni a nem mainstream jobboldal témáiban, az "ilyen" beállítottságú emberek gondolatvilágában, más jellegű elméleti és gyakorlati megközelítésében.

Aki meg csak ilyen oldal(ak)ról szerzi be a világnézetéhez, életéhez, véleményéhez szükséges információkat, érveket; azzal a(z esetleg) tájékozottabb, olvasottabb ember úgysem tárgyalóképes.

shadai 2008.07.28. 14:44:17

marosy: nem hiszem, hogy így lenne. Nem így működnek a dolgok Amerikában. Szerintem magánszemélyek akciói jutottak célba, akik direkten a szolgáltatónál tettek panaszt (privacy megsértése stb.)

Machiavelli 2008.07.28. 14:53:46

Csak pár gondolat az okoskodásokhoz:

1. A Privacy megsértése USA-ban nem azt jelenti, hogy pl egy bírónak kiteszik az otthoni címét, ezt tudatlanság állítani. Azt jelenti, hogy a lapot böngészők (önként megadott vagy megfigyelt) adatait begyűjti valaki és azt felhasználja valami egyéb célra, mint kérte. Ilyet a kuruc.info (és nem kurucinfo.hu) nem tett.

2. Tett viszont egyebet, ami kiverhette az USA hatóságoknál a biztit. Többször is "merényletet" szervezett kisebbségek felvonulása ellen, mint utóbb a buziparádé ellen. Ez a terrorizmus aktív támogatása, amiért odakint minimum lekapcsolják, de a helyükben nem kérnék USA vízumot sem, mert esetleg pillanatok alatt Guantanamo-n találhatják magukat.

3. Amennyiben azt nézzük, hogy kinek az érdeke volt a kuruc.info fennmaradása, akkor azt kapjuk, hogy leginkább gyurcsányié, de az egész koalícióé is. Most már kezdtek kényelmetlenné válni, avagy taktikát fog változtatni a Hatalom! Erre figyeljünk, mert reális esély!!!

4. gyurcsányi nem halott oroszlán, tehát a rugdalózó példa nem igaz. És a Magyaroknak pont nem szokása kedves rosszindulatú zsidó honfitársam, hogy döglött oroszlánba rugdossanak, az továbbra is a gyáva, de undormány zsidók szokása. A Magyarok sajnos túlontúl becsületesek minden harcban, miközben az ellenségeink bármit megengednek maguknak.

Reisz Manfréd 2008.07.28. 14:55:06

daito 2008.07.28. 14:39:55
Én csak azt nem értettem soha, hogy miért nem lehet normális hangvételű cikkeket írni. Xarok arra, ha nem szeretik a zsidókat, ha ezt nem dörgölnék állandóan az orrom alá. A sok judeoliberális-neocionista-bolsevikfasisztáskodástól egyszerűen röhöghetnékem támadt, és ezért igazából nem is a híreiket olvastam, hanem csak pörgettem az oldalakat, hogy "még, még, ilyet mondjatok még, sokat".

Reisz Manfréd 2008.07.28. 14:57:37

Machiavelli
A 4. pont kissé erős. Ilyen fajta dumát hallottam már: nem azt akarod mondani, hogy a magyar a "kiválasztott nép", azért mert eccerűen _tökkkéletes_?

VJack · www.kormanyvalto.hu 2008.07.28. 15:05:22

A magyarokra tényleg jellemző a nem felemelt fej. Sajnos. Mintha a mai napig úgy éreznénk, hogy vendégek vagyunk Európában. A magyarok nem nagyon állnak ki magukért, az érdekeikért. Ezért is volt jó táptalaj a kommunista rendszernek.

Reisz Manfréd 2008.07.28. 15:07:05

VJack · www.kormanyvalto.hu 2008.07.28. 15:05:22
Hmmm, nem csak mi tartoztunk a szocialista blokkhoz...

lala225 2008.07.28. 15:12:22

Emberek ! Molnár Balázsról pécsi ismeröseim órákig tudnak mesélni . Régen Szdsz közeli arc volt . Igen ám . Söt egy "független "rádió pályázati pénzei is szépen eltüntek . Na ez is Molnár Balázs érdeme . Nézzetek utána a pécsi ténykedésének , az esti pécs c. ajánlóban "tyukodi pajtásként" irt dolgainak .

VJack · www.kormanyvalto.hu 2008.07.28. 15:26:33

Ja, ott voltak más okok is. Sokat nyomott a latban a szomszéd nagy testvér.:) Lehet fordítva van, azért nem emeljük fel a fejünket, mert itt diktatúra volt. Attól függetlenül az biztos, hogy Nyugat-Európában az emberek jobban kiállnak az érdekeikért.

VJack · www.kormanyvalto.hu 2008.07.28. 15:33:40

Amúgy minek ez a cirkusz? Aki akarta, nézte a kurucot, aki meg nem, nem. Én sem foglalkozom a judapest.org-al, és hasonlókkal. Az elégedetlenséget nem a Kuruc.info szította fel, hanem a hatalom. Persze ezt az indulatot el lehet vezetni szépen más mederbe, Gyurcsány próbálja is. Nácik és fasiszták miatt van, hogy élhetetlen az ország. Persze. Nem azért, mert a politikusok hazudnak és szétlopnak mindent, ami lehetséges.

Naumov 2008.07.28. 15:37:14

Molnár Balázsról annyit hallottam, hogy a zorbánkormány ideje alatt állítólag rajta bukott meg az index polfórum moderációjának kiegyensúlyozására tett kísérlet, mert miután az ún. mérsékelt jobboldalnak sikerült hosszas kilincselés után valami paritásos-vétózásos moderátori testületet kialkudnia az index vezetőségénél (ami olyan jól sikerült, hogy az abszolút moderátori többséghez szokott baloldaliak átmenetileg ki is vonultak a fórumról), ebbe a testületbe valamilyen megfontolásból bevették Molnárt is, aki aztán addig nyomta a vétókat a legordenárébb jobboldali megnyilvánulások védelmében is, hogy a vezetőség végül megunta és szétrúgta az egész moderátori testületet, és visszaállította a korábbi állapotot, a haladó baloldal nagy örömére. Hogy mostanság mi van azon a fórumon azt nem tudom, mert már elég régen nem olvastam, de állítólag a jobboldali médiafölény odáig még azóta sem ért el..

Reisz Manfréd 2008.07.28. 15:39:20

A politikusok hazudnak és szétlopnak mindent. Pontosan. Nem korlátozva ezt Fletó és Tsai-ra, és nem kivéve ez alól a nép-nemzetieket sem. Ez a mai magyar valóság. Ehhez nem kell kuruc.info, pláne nem azzal a hangnemmel, ami a sajátja volt.

VJack · www.kormanyvalto.hu 2008.07.28. 15:59:23

Én is azt látom, hogy a Fidesz és társai ugyanúgy lopnak, mint a MSZP. Ebből következik, hogy az összeset felelősségre kellene vonni. A nép kezében nincs meg a jogi lehetősége még a képviselők visszahívásának sem. Így két változat marad. Vagy lopnak tovább, a nép meg viseli. A másik, hogy nem viseli, de jogi eszköz híján marad az erőszak. Van még egy harmadik, ha a hatalom elhiteti, hogy ez így van jól, és a nép még tapsol is majd. Bár most is ez van, a két nagy tábor állandóan tapsikol a saját (meg)vezetőinek.
Egy ilyen táborlakótól kérdeztem, miért is áll ki vehemensen olyan emberek mellett, akiknek eszébe sem jut kiállni mellettük? (Nem szóban gondoltam a kiállást, az mindkét népvezérjelöltnek marhára megy.)

daito 2008.07.28. 16:02:28

Reisz Manfréd:
Ilyen nickkel hiányolod a normális cikkeket? :D (Félreértés ne legyen, vicces, tetszik.)

Egyébként kérdésedre több válasz lehetséges.

Nem (voltak) képesek.
Nekik ez a normális.
Ez a téma, ilyen szinten ennyit bír.

Nézd, olyan oldaltól, ahol megjelentetik azon kedves olvasók leveleit, képeit, akik adott pillanatban csak arra vágynak, hogy "buzikat" üssenek szét, ha parádézni mernek, mit várunk? S bézból-ütős, álarcos, enyhén erőszakot "hirdető" képeket, írásokat jelentettek meg.

Ha most egy ilyen cikk előtt-után megjelenik egy halál korrekt, semleges, profi, tényadatokkal alátámasztott cikk, írás; akkor azt ugyanúgy komolyan veszed, mintha Economists írta volna?

Valaki leírta: bulvár. Annak is az anti "judeoliberális-neocionista-bolsevikfasisztás" verziója. :)

Reisz Manfréd 2008.07.28. 16:12:02

daito 2008.07.28. 16:02:28
öRÜLÖK, HOGY T... izé Örülök, hogy tetszik a nickem :)

Na most, lehet bennem van a hiba, de olyan embereket nem tudok komolyan venni, akiknek minden második szavuk valamilyen nem túl hízelgő jelző. Ellenben olyanok mondanivalóján elgondolkodom, akik nem ebbe a kategóriába esnek. Olyannal még nem volt dolgom, aki hol egyik, hol másik kategóriába esett bele, így ha a k.info felváltva közölt volna olvasható és egyértelműen-nem-komolyan-veendő cikkeket, akkor ...

Nos, nem tudom. Az biztos, hogy abban a formában, ahogy nyomták, nekem nem jött át a mondanivalójuk. Ha volt egyáltalán, mert a röhögéstől nem nagyon tudtam figyelni.

plastik02 2008.07.28. 17:20:10

"lelkylola: Olyan, amilyen, de aért az nekik köszönhető, hogy már néha egy-egy árokásó meggondolja, hogy mit mondjon, nehogy felkerüljön a kurucra."

igen, ez tényleg kurvajó dolog! gratulálok a remek észrevételedhez...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.28. 17:25:26

lelkylola:
"Tudtommal 40-60 ezres látogatottságuk volt és ehhez jó szerver kell -, de én nem értek hozzá."

Napi 30-60 ezer látogatóhoz nem kell különösebben izmos szerver, bőven egymillió alatti összegből kihozható a vas (persze lehet rá költeni tízmilliókat is, ha más fizeti :]).

"A kuruc az egyik állandó olvasmányom, szélsőjobboldali bulvár. Olyan, amilyen, de aért az nekik köszönhető, hogy már néha egy-egy árokásó meggondolja, hogy mit mondjon, nehogy felkerüljön a kurucra."

Azért ez nem annyira örömteli. A fenyegetőzős-adatközzéadós gyakorlatuk nagyon kártékony és gusztustalan.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.28. 17:49:27

Turul, szerintem tényleg elmentek szabira, kihasználva ezt a szerver ügyet. Addig is gyűjtenek egy kis pénzt.

Nekem a kuruc belefért. Attól nem lesz valakinek baja, ha felhívogatják -, viszont egy kis visszatartó erő. Az egész annak a tükrében értelmezhető számomra, hogy ártatlan embereket szétverettek az utcán a rendőrökkel és erre kell valami válasz. (Azok a birók nem voltak ártatlanok, akik sorozatosan rendelték el az előzeteseket a fiatalokra és a szétvert fejű lánytól még azt sem kérdezték meg, hogy jól van-e.)
Egyébként azt is el tudom képzelni, hogy egyszer az én számom is fenn lesz ott, ha épp bepöccennek a Reakcióra, de az is belefér.

2008.07.28. 18:09:37

Tízezres nagyságrendű forgalomhoz nyugat-európai, vagy amerikai szolgáltató kell, és ez máris behatárolja a lehetőségeket. Európa kiesik, mert akik le akarják kapcsoltatni, azok itt könnyebben el tudják ezt érni, Amerikában már nehezebb, de mint a jelenlegi helyzet mutatja, nem lehetetlen.

a kuruc.info sok mindenért kaphatna (kaphatott volna) szmörcsögöt, de pont ezért nem. a bombagyár volt az, ami egy időben nagyon sokat bénázott, lassult, napokig elérhetetlen volt, stb. a kuruc viszont évekig ment, probléma nélkül.

azon kívűl elég könnyű egy blog.hu-s szerver alól arany szmörcsögöt osztogatni ilyen témában, csak nem hiteles.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.28. 19:30:58

lelkylola · reakcio.blog.hu/ 2008.07.28. 17:49:27

"Attól nem lesz valakinek baja, ha felhívogatják -, viszont egy kis visszatartó erő."

Gondolom ha a te adataid lettek volna kirakva, akkor is beleférne. :/
Az a szomorú helyzet, hogy M.o.-n sajna még mindig nem fogják fel sokan, hogy a privacy megsértése_nem_enyhe csíny, hanem súlyos dolog!
Ezt most a konkrét esettől elvonatkoztatva mondom, ugyanis soha nem kattintottam a k.infora, úgyhogy nem tudom kinek az adataival éltek vissza. Valójában kurvára nem is érdekel, mert itt az elvről van szó.
Sztem gondold ezt át mégegyszer. :(

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.28. 20:27:49

Ulfhédin, az elöbb írtam, hogy beleférne, ha kiraknák az adataimat. Sőt még az is lehet, hogy egyszer megteszik, mert valamiért bepöccennek rám.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.28. 20:34:06

lelkylola · reakcio.blog.hu/ 2008.07.28. 20:27:49

Jó, te nem a legjobb példa vagy, mert rólad bárki úgyis 2 perc alatt kiderítené ezeket az adatokat (no offense, ez tény, gondolom te is tudod, és nem bánod). Ez tehát magában nem baj, csak sztem ne magadból indulj ki. Nem mindenki szereti kiadni a személyes dolgait, és ez így van (lenne) rendben. Az, hogy_téged_nem zavar, nem jogosít fel arra, hogy ezt másoktól is elvárd.

Reisz Manfréd 2008.07.28. 21:27:13

Tény és való, amellett, hogy a k.infonak nagyon érett már ez a lekapcsolás, a korrekt eljárás az lenne, ha a partizáninfo is hasonló sorsra jutna. Egyszerűen nem bírom elhinni, hogy az üzemeltetőknek elbírná a lelkiismerete, ha valakit - ad absurdum - meggyilkolnának, csak azért, mert valamelyik oldalon szerepelt, és meg volt adva az elérhetősége.

Hattory Hanzo 2008.07.28. 21:33:40

Kedves lelkylola!

Gondolom, Neked erre is volt valami jó kis magyarázatod, hiszen belefér..

"Szabó György fideszes önkormányzati képviselő telefonon, emailen, levélben kapott fenyegetéseket. "Nem elsősorban magam miatt, hanem feleségem és három gyermekem miatt döntöttünk úgy, hogy elköltözünk" - mondta az Index kérdésére Szabó György. A politikus és családja rendőri védelmet is kapott.Szabó György telefonszámát, emailcímét és lakcímét a héten közzétette a kuruc.info széljobboldali portál. Szabó György szerint felmerül a kérdés, hogyan jutottak ilyen nem nyilvános adatokhoz, főként a lakcíméhez."

hiba 2008.07.28. 21:44:26

Uh, úgy látom Lola kipihenve reaktiválva. Csak úgy ontja az idegeimen zongorázó posztokat és hozzászólásokat. Biztos a család szemtsége miatt tartja elfogadhatónak a molotovozásra való utalgatást meg a lakcímkiadást. Egy rendes háziasszony és egy jól nevelt gyerek, tudja hogy molotov osztásnál is a családfő mellett a helye. Ilyenkor azért bújkál bennem a kisördög, hogy azt kívánjam neki, akkor vegye szájára valami hasonló gennyes társaság mikor már gyereke lesz és ne csak a saját életét kelljen féltenie. de nem kívánom, csak azt hogy nézzen már ki néha a biliből amit a fejére húzott és próbálja magát beleélni mások helyzetébe.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.07.28. 21:50:26

Hínnye, hattory, te aztán jól eltávolodtál a valóvilágtúl! Tudod, milyen könnyű valaki személyes adatihoz hozzáférni? Szinte bárki telefonszámát, lakcímét meg lehet szerezni secperc alatt.
Mondjuk, az tetszik, hogy sértett zsidóként gondosan kerülöd megemlíteni Szabó György zsidó mivoltát, és szerepét a tököm emléxik milyen utca jegyárudája körüli mizériában. Szabó akkor szélsőbalos, ultraliberális húrokat pengetett, elsősorban származása miatt, amivel kérkedett is. Miért csodálatos, ha a szélsőjobbos kuruc lecsap rá. Ragadozó és áldozata különös performansza jut erről eszembe. Dél-Amerikában az Amazonas felső folyásánál aszály idején a piranhák parton fuldokolva lehelik ki a lelküket, és az ott fészkelő vízimadarak lakmároznak belőlük. Aztán az esőzések feltöltik a mellékágakat, beköszönt a költés ideje, majd a madárfiókák százával hullanak a vízbe, ahol a piranhák felfalják őket. Egyszer fenn, másszor lenn. Szabó György is megtanulja, hogy bárhová áll anyagi érdekből, a körforgás eléri, és könnyen lehet áldozat.

irrelevant 2008.07.28. 21:50:55

Vicces, valamelyik nyomtatott Reakcióban mintha lett volna egy, a turbómagyarokon gúnyolódó cikkecske Lola neve alatt.

Következetesség? Valami?

Reisz Manfréd 2008.07.28. 22:04:37

Mr Falafel 2008.07.28. 21:50:26
Gratula. Ehhez nincs mit hozzá tenni. A k.info is ilyesmiket írt, csak kicsit még ocsmányabbul fogalmazva.

Komolyan mondom, azt hinné az ember, hogy lassan-lassan megunják a zsidózást. De neeeeem. Beakadt a lemez, úgy látszik. Egy réges-rég lejárt lemez.

Azt is szeretném végre megtudni, hogy a szélsőbalnak, és liberalizmusnak mi a lófitty köze van egymáshoz. Mármint azon túl, hogy nagyon hangzatos egy mondatban említeni őket. Ultra változatról meg még nem is hallottam, mármint a szittyák okosságain kívűl.

egyenlítő 2008.07.28. 22:06:38

Mr Falafel:

Szélsőbalos? Ultraliberális? Ragadozó természetű? Mert kiállt egy "zsidó tulajdonosú, oláhcigány alkalmazottú", felgyújtott jegyiroda védelmében?

marosy 2008.07.29. 00:02:06

@daito
"Minden további nélkül el tudom képzelni, hogy "ők" érték el, vagy a magyar kormány, csak Draskovics, valaki más pl. jogi képviselő útján; esetleg ezek valamilyen együttese."
A magyar kormány már régebben is kérte, de az amerikai alkotmányra hivatkozva elutasították.

Ehhez már Wexler kellett, aki ráadásul az európai ügyek bizottságát is vezeti.
Amit nem ért el a magyar kormány azt egy befolyásos amerikai képviselő elérte.

Amúgy a híresztelések szerint újra el fog indulni a kuruc.info, újra itt lesz a nagy csapat.

Reisz Manfréd 2008.07.29. 07:58:20

Hurrá, hurrá :/
Bármilyen jókat röhögcséltem a marhaságaikon, rohadtul nem hiányoznak...

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.29. 11:13:49

ötvös péter, nincs ellentmondás aközött, hogy írtam a turbómagyarokról és, hogy olvasom a kurucot.
A kuruc egy nagyon primitív oldal, szerintem. Kb., mint a Blikk, csak itt pucér nők helyett zsidóznak, ezzel kielégítve a szélsőjobb pronyó rétegének igényeit.
Nekem nem tetszik a cigányozás és a zsidózás, nem is kavarnak fel az olyan híreik, hogy valamelyik antiszemita filmet nem tudják hol levetíteni. Attól még, hogy a kurucok tipikus turbómagyarok nem örülök neki, ha megszüntetik az oldalukat. Annak se örülnék, ha bármilyen überliberós oldalt megszüntetnének.
Viszont egy hírválogatás, és néha ott találok érdekes híreket az 2006-os rendőri brutalitás áldozatairól, arról, hogy ki mit nyilatkozott a magyarokról, stb. Egyébként az is előfordul, hogy egy kuruc cikkből indul ki a magyar sajtó, de nem írják oda, hogy forrás: kuruc.
A telefonszám kiadás pedig az ellenállásnak egy formája. Sajnálom Szabó Györgyöt. Sajnálom Csintalan Sándort. Ártatlan áldozatok.
Ugyanakkor nagyon örülök, hogy Gergényit annyit hivogatták, hogy végül már csak a titkárnő vette fel a telefonját. Örülök, hogy fityiszt mutattak a sápítozó kommunistáknak.
Nem hiszek abban, hogy otthon kuporogva, nyalogatva a sebeinket, bármit is el lehet érni. Én nem vagyok egy katona alkat, úgyhogy én csak nézelődni tudok. De nem fogok elhatárolódni attól, aki megpróbál tenni valamit. Mindenki megteheti. De a kritikusok közül ki, mit tett a 2006-os szeptemberi, októberi áldozatok támogatásáért, segítéséért?

plastik02 2008.07.29. 11:49:03

a kiadott személyes adott túlnyomó része hétköznapi embereké volt, akik tiltakoztak kurucék ocsmányságai és a pont a személyes adatok kiadása ellen.
akinek ez rendben van, azt szerintem szívesen látják a szerkesztőségükben és speciel én is szívesebben látnám ott.
egyébként meg közszereplők magán telefonszámait és címét (olyan adatokat, melyek egyébként nem elérhetőek) felrakni is aljas húzás. úgy tűnik, mintha 2006. októberének égisze alatt te tévesen értelmezve a cél szentesíti az eszközt közhelyet zsolozsmáznád, miközben pontosan tudod (gondolom én), hogy a kuruc.info céljai a legkevésbé sem magasztosak...
sok kommented és posztod alapján tűntél egyszerűen naivnak, de most már inkább az abszolút csőlátásra tippelek.

irrelevant 2008.07.29. 11:49:53

Kedves Lola!

A kurucot én is olvasom, ahogyan a Budapest TV jósda- és mulatós műsorait is nézem "ismerd meg ellenséged" alapon. Tehát a minősítéseddel egyetértek.

"A telefonszám kiadás pedig az ellenállásnak egy formája. Sajnálom Szabó Györgyöt. Sajnálom Csintalan Sándort. Ártatlan áldozatok."

Ezt nem tudom értelmezni. Szerintem Csintalan Sándor semmiképpen sem ártatlan áldozat, hanem egy hétpróbás szarkavaró, akinek, ha egy pártatlan vizsgálóbizottság elé kerülne, sok bűne derülhetne ki. De sem a telefonszámának kirakása, sem vascsővel megverése nem megoldás, még akkor sem, ha megérdemli. Sőt, az ő malmára hajtja a vizet - nem véletlen, hogy sokan gyanúsnak találják az egész Magyarok Nyilai hepajt.

"De nem fogok elhatárolódni attól, aki megpróbál tenni valamit."

Húzd alá azt a tevékenységet, amely érdemi eredményt ért el a kommunistaellenes harcban. Többet is megjelölhetsz!

molotovkoktél gyártása és dobálása a képviselők házaira
telefonszámok nyilvánosságra hozatala
hőbörgés az utcán
a rendőrök szidalmazása
kukaborogatás
ordenáré zsidózás
verekedés vascsővel (vö. "cigánykodás")

Ezek mind a posztkommancsok malmára hajtják a vizet. A kuruc stílusával és mondanivalójával lehet azonosulni és támogatni a béna módszereiket, amiket felhasználhat az MSZP-SZDSZ figyelemelterelésre és további félelemkeltésre. Vagy lehet tőle undorodni módszerestül, mondanivalóstul. Te a legbalfaszabb kombinációt választottad: kiröhögöd a cikkeket, de támogatod a gyújtogatást, kukaborogatást és verekedést.

Ez nem csak hogy idiótaság, de ellentmondásban van a nyomtatásban megjelent cikkeddel is. Valamint - ha már ez is a profilodhoz tartozik - kíváncsi lennék, mennyire elegáns, nőies és családorientált ezen attitűdöd, ahogy fent már célzott is erre valaki.

plastik02 2008.07.29. 11:53:31

a 2006-os áldozatoknak egyébként úgy tudom minden jogi és egyéb segítséget megad a Fidesz aktuális mártír-kommandója, nem értem minek ehhez kuruc. én is kint voltam annak idején, és azért láttam, hogy rengeteg olyan ember is megsérült akkor, aki nem véletlenül lődörgött az Erzsébet-híd felé egy 2 méteres gerendával a vállán, most pedig ártatlan járókellő, aki szárazkajáért ugrott le a cicusának a sarki trafikba.

irrelevant 2008.07.29. 12:01:01

"De a kritikusok közül ki, mit tett a 2006-os szeptemberi, októberi áldozatok támogatásáért, segítéséért?"

A "szeptemberi áldozatok" megérdemelték azt a verést, amit kaptak, ez nem vitás. Az októberiek, mármint a Fidesz-közönség szétverése valóban felháborító és tragikus, de az ő lelkük istápolása nem az én feladatom. Ettől még hadd legyen már jogom elmondani a véleményemet a kurucról.

Egyszer megjegyeztem valamelyik fórumon, hogy az Afrika támogatására szervezett, Bob Geldoff és Bono-féle koncertsorozat nem más, mint álszent, pozőr köcsögség, és jobb lenne, ha komolyan próbálnának segíteni a kontinensnek az afrikaiak szenvedésének kihasználása helyett. Erre jött az idióta válasz, hogy ugyan mit teszek én az Afrikáért, bezzeg Bob Geldoff, meg bezzeg, akik regisztrálnak a Live8 honlapján. A módszer szarsága és az azt támogatók idiótasága köti össze ezt a példát a kuruccal.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.29. 12:30:11

ötvös péter, a szeptemberi áldozatok között van egy ismerősöm, nem szélsőjobbos, ott lakott a Blaha környékén, szemüveges, gyenge, kis egyetemista. Hülyére verték, megkínozták, egy hónapig benn tartották, aztán felmentették minden vád alól. Pszichiáterek próbálják összerakni.
Amíg értelmesnek tűnő emberek, mint Te -, még mindig nem vagytok tisztában azzal, hogy mi történt 2006. szeptember-októberében, addig nem látom értelmét annak, hogy a kuruc telefonszámain sápítozzunk.
Az egyik történet ugyanis a diktatúráról, ártatlan emberek megkínzásáról szól, a másik 10 kis hülyegyerek akciózgatásáról. A telefonszámok kitételének elriasztó hatását a tiltakozás egy drasztikusabb formájának tartom. Egyébként nem magánemberek telefonszámait tették ki általában, hanem olyan közszereplőkét, akiknek a telefonszámát kb. 2 perc alatt meg lehet szerezni.
A molotov koktélokat elítélem -, a kukaborogatást hülyeségnek tartom. Az öntözőcsövek feltépkedését, a rendőrökkel való csihipuhi, szintén gáz. Olyan huligánok, akik szeretnek balhézni, mindig is voltak. Nagyvárosi jelenség.

irrelevant 2008.07.29. 12:49:21

Lola

A diktatúrával kapcsolatban egyetértünk, de nem értem, hogyan lehetsz képes olyan módszereket támogatni, amelyek épp Gyurcsány és holdudvara malmára hajtják a vizet. Mindig van egy Tomcat, egy Budaházy, egy gój motoros vagy egy gárdista, akiről hetekig cikkezhet a Népszabi meg a Népszava, akivel riogathatnak a tv2 Naplójában vagy az m1 Estéjében. Aki ezt nem érti, az meg is érdemli, hogy átverjék, mint valami alsós hülyegyereket, és elhitessék vele, hogy a nácik tömegével randalíroznak az utcákon, amitől csak GyF és a rendőrség védhet meg minket, VAGY hogy a kuruc a nemzeti önvédelem utolsó védőbástyája, amelyik úgy harcol a cezaromán szemkilövető ellen, ahogy tud.

Idióta, aki bármelyiket is beveszi.

Refuse/Resist! 2008.07.29. 13:13:57

"A "szeptemberi áldozatok" megérdemelték azt a verést, amit kaptak, ez nem vitás."
Péter, ez elég nagy tévedés.

Nekem van egy régi barátom, akinek kiverték a fogait, mert beszólt a rendőröknek (semmi egyéb).

Volt jópár ilyen eset szeptember 20-21 környékén.
ezt tényleg nem olvastad:
index.hu/politika/belfold/kruchina9027/
?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.07.29. 13:16:47

Kérdés, hogy az elmúlt évek eseményei után hányan hiszik,
hogy csak a rendőrség védheti meg őket. Nem egy radikális
vezért ér elég gyakran a vád, hogy nem rég még szoci
szavazók voltak. Nekem a környezetemben is van egy
olyan ember aki ma már "jobbos", az itt kommentelők
Közt is akad jópár hasonló.

A fasisztázás, nácizás egyértelműen ezt a trendet hivatott
megfordítani, hát kiváncsi vagyok végül is mire mennek
ezzel a választásokig. A lényeg, hogy a "nemzeti radikalizmus"
egyelőre egyértelműen az ellenzék malmára hajtotta a vizet.
(példa: a "szociális népszavazás" elsöprő sikere, szerintem
összefügg a téli hideg ellenére is folyamatosan zajló tüntetések, zavargások, oszlatások gerjesztette hangulattal).

A nácizás egy gátlástalan válasz erre. Ezért gyakorlatilag
eldönthetetlen, hogy a kuruc kinek árt és kinek használ.
Jobb megközelítés, ha magában nézzük, azaz azt nézed,
hogy konkrétan a széljobbon belül mi történik.

Csurka 10 éve még százezres tömeget tudott az utcára
vinni (amikor Le Pen járt itt, ha jól emlékszem 200 ezret),
ehez képest a kuruc/jobbik vonalon megtörtént a trónfosztása,
máris szétesett az egységes bázisuk, az tüntetéseiken stabil
5 ezer fő jelenik meg, nem több, nem kevesebb.

Ezt a t.szolgálati nyelvezet "bomlasztásnak" hívja.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.07.29. 13:23:55

Refuse/Resist! · tiltakozz.blog.hu 2008.07.29. 13:13:57
Pontosan. Én találkoztam a tv ostrom előtt egy órával egy régi
haverommal, akinek már addigra eltörték a kezét (a könyökét,
úgy lógott felkötve egy kendővel, de nem bírt haza menni. )

Ami főleg másnap (19-én) történt a Közt. téren és a Blahán az
legalább olyan brutális volt mint okt. 23., csak éjszaka volt, így
nem volt akkora közönsége, és nem volt kinn annyi sajtós
mindenütt, hogy utólag pontosan rekonstuálni lehessen
az egész esemény sort.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.29. 13:37:57

gloire:
Azok a szeptemberi éjszakák tényleg kemények voltak.

plastik02 2008.07.29. 14:08:41

fogadjunk az autókat is a rendőrök gyújtották fel...
a rendőrök gecik voltak, no doubt. de nem városénézésre mentek a fővárosba. az "ártatlan" tömegeket pedig nem csak a rendőrség nyomta a randalír-krú irányába, sok embert láttam én is, aki lelkesen futott segíteni nekik, majd mikor megindult a roham hanyatt-homlok futottak vissza fidesz gyűlésen résztvevői minőségükbe.
a több százszor elismételt rendőri felszólítást, a tömeg üvöltését, a gránátok pukkanását nem hallani, meg egyáltalán, ilyen hangulatban, ilyen rendezvényre babakocsival(!), kisgyerekkel kimenni...
hát nem tudom, én tudtam, hogy nem vagyok biztonságban, de azt is tudtam, hogy a saját felelősségemre vagyok ott. az őrszobán történő visszaélések pedig hagyományos elemei a magyar rendőri tevékenységnek. ha ártatlan jobberekkel ezt csinálják,képzeld el a lyukas gatyájú szabolcsi cigány, mit kap!

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.29. 14:17:34

plastik02:
"meg egyáltalán, ilyen hangulatban, ilyen rendezvényre babakocsival(!), kisgyerekkel kimenni..."

Naaa... Egy szép, napsütéses őszi nap volt, a Fidesz rendezvényén teljes volt a béke. Miért ne ment volna valaki akár babakocsival is?

Az őrszobai erőszak pedig sajnos valóság és tényleg jóval több jut belőle a cigányoknak, mint a jobbereknek. (Ördögi kör: sok cigány nem nagyon tiszteli a törvényt, s ezért jó néhány rendőr is úgy gondolja, hogy akkor neki sem kell vesződnie a jogszerűséggel.)

plastik02 2008.07.29. 14:34:00

"turul: Naaa... Egy szép, napsütéses őszi nap volt, a Fidesz rendezvényén teljes volt a béke. Miért ne ment volna valaki akár babakocsival is?"

na hagyjál békén! mindenki tudta, hogy mi történt egy hónappal azelőtt és hogy forró lesz a hangulat azon a szép, napsütéses őszi napon.

özvegylegény 2008.07.29. 14:35:50

Piszkos kis kryptogyurcsányista neolibbant köcsögök vagytok ti, MIALÓFASZT kerestek itt, ezen a blogon a tótawériánus nagyotmondó nihilizmusotokkal??!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.07.29. 14:41:14

"fogadjunk az autókat is a rendőrök gyújtották fel..."
Haha, hát pedig volt ilyen. A Blahán égő rendőrautót
rendszám nélkül (sic!) hagyták ott a tömegben. Az
arc aki felgyújtotta fekete rendőrségi lábszárvédőt
viselt, de ezekről bővebben majd az emlékirataimban...
: )

Gabe2 2008.07.29. 14:53:03

"na hagyjál békén! mindenki tudta, hogy mi történt egy hónappal azelőtt és hogy forró lesz a hangulat azon a szép, napsütéses őszi napon"
És mindenki bízott abban, hogy a pénzéből, a saját védelmére fenntartott rendőrség teszi a dolgát...

Gabe2 2008.07.29. 14:54:54

Nem is szólva arról, hogy sokakat azért vertek meg a rendőrök (!), mert az eseménytől távolabb (pl. Fővám tér) mertek tartózkodni.
De már megint ugyanazt a gittet rágjuk.

Francois Pignon 2008.07.29. 15:04:08

'A világban olyan sok szörnyűség történik, miért ne uszíthatna zaklatásra akkor a kurucinfo is.' Na most tényleg valahogy ide sikerült eljutni.
Megvertek egy csomó embert ok nélkül. Akkor ez legitimálja a kurucok szemilyiségi jogokba, családi életekbe gázoló politikáját?
Amúgy meg nekem rémlik csak úgy, hogy már ezek előtt is működtek?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.07.29. 15:16:06

Jelentéktelenek voltak "ezek előtt".
2006 januárjában indultak. )

plastik02 2008.07.29. 15:50:46

"Gabe2: És mindenki bízott abban, hogy a pénzéből, a saját védelmére fenntartott rendőrség teszi a dolgát..."

saját magától?

amúgy valóban gittrágás. lényeg, hogy én örülök a kuruc halálának. ugyanígy örülnék a partizánlófasz halálának és minden hasonló mocsok eltűnésének a nyilvánosság elől.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.29. 16:57:34

lelkylola · reakcio.blog.hu/ 2008.07.29. 11:13:49

"A kuruc egy nagyon primitív oldal, szerintem. Kb., mint a Blikk, csak itt pucér nők helyett zsidóznak"

LOL. Hát ez a hasonlat ölég furcsára sikeredett. Szted ez egy kategória?

"pucér nők" ~ zsidózás

Métely. XD

plastik02 2008.07.29. 18:17:38

hát amúgy van akinek simán egy kategória :D

egyenlítő 2008.07.29. 22:42:18

Naésakkormost özvegylegény nemzettárs fasiszta, náci, konzervatív, antimagyarista, vagy komcsi provokátor (utóbbi két esetben persze nem nemzettárs)? Kinek a malmára hajtja a vizet? Kinek a szekerét tolja? Fel kellett volna-e akasztani az apjával együtt 56-ban a Köztársaság téren, vagy előléptetni 90 után alvezér-dandárfőhadnagynak? Majd meglátjuk. Csak a jövő biztos, a múlt folyton változik.

özvegylegény 2008.07.29. 23:39:32

Lola,

egyetértünk.

Nagyon jó kis színes pötty volt - és lesz - a "Kuruc" ebben a Netes szartengerben, amiben zsidó portálok és szájtok ezrével mocskolják a cybert...Nem lehetett komolyan venni, hoisz sok extrém marhaságot hordtak össze,
mégis a MAGYARI LÉLEK úgy érezte, ez a SZABADSÁG LEVEGŐJE,

mert NE IS TAGADJÁTOK, sokszor, egyedi esetekben, sűrűbb tapasztalatokkal a birtokunkban ÁLTALÁNOSABBAN is
AZT gondoljuk magunkban !

S az ÉLETÜNK nem PC!

Ahogy a zsidók SOHA nem PC-k, és a cigányoknak meg annyi.

özvegylegény 2008.07.29. 23:41:29

Szegény Szabózsidó György....úgy megfenyegették...Én felkúrtam pártfegyelmire. S néhány keresetlen szót kapott a cionista pofájába a Válker Elnökén keresztül...

özvegylegény 2008.07.29. 23:45:24

ReiszManny mongya tuttit:

A 'Kuruc' olyan, mint egy Rejtő-regény, tele váratlan fordulatokkal, pörgő szójátékokkal, képtelen meghökkentésekkel, egy pillanatig sem komolyan vehető, de "ha ezt játsszuk, miért ne" alapon jókat lehet szórakozni rajta!

özvegylegény 2008.07.29. 23:55:12

Falafel a fején találta.

A nemzeti-konzi pártszövetségnek ÚGY KELL még 2-3 órára is egy Szadesz-MEASZ-sosemvolt-Partizánok-Munkáspárt-
Komcsik-Mazsihisz-Neolibbant-
NewyorkizsidóNépszavaSzabadság-CHÁBÁD-Lubavicsi-
patkányzsurnaliszta

Népfront,

mint a faszotokra egy 8 centis kelés!!

S a FIDESZt EBBE A HELYZETBE hozta az izrraeli8 jadsereg tisztje, - akár palesztinölő-, aki miafaszomnak jön ide, ez neki nem hazája, a rohadt alijázott cionistájának,

S KI AJÁNLOTTA as FIDESZBE, és KI SZAVAZTA MEG??!

Ugyanerre a kérdésre várom a válaszokat Csintalan Sanci ügyében is az

italos69@freemail.hu

e-mail-re!

özvegylegény 2008.07.29. 23:57:35

"otvospeter":

-"kukaborogatás"....

Főbenjáró BŰNESET!

Te hülye.

özvegylegény 2008.07.30. 00:01:58

Afrika, Bob Geldof, Bono:

ritka nagy bugris paraszt vagy te,"OTVOSPETER" valami belvárosi
szarevő, aki még füvet sem látsz éveken át,

EZ ITT A MAGYAR NEMZET, kiafaszt érdekelnek a négusok túl a Szaraharán??!

Itt döglenek meg a szemed láttára a - HIÁBA NEM TETSZIK !! - Te FAJTÁID !!!

Francois Pignon 2008.07.30. 11:12:10

özvegylegény 2008.07.29. 23:41:29

Hát, én a helyedben azért nem lennék erre annyira büszke. :/

irrelevant 2008.07.30. 12:18:14

özvegylegény: ignore

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.30. 12:39:08

Kezd index fórum hangulat lenni: egyre hülyébbek járnak ide.
ötvöspéter, annyira liberális vagyok, hogy a szélsőjobbot, a kurucot is elfogadom. Tudok magyarázatot adni a viselkedésükre. De egy FIB-es, vagy SZDSZ rajongó figurát is elfogadok, nekik is tudok magyarázatot adni a viselkedésükre. Ennyi. Nem örüklök, ha bármit betiltanak (az külön pikantéria, hogy közben a nácivadász, meg a partizán info ezerrel nyomulhat.)
Ha valaki bűncselekményt követett el, az ellen legyen eljárás és álapítsák meg a büntetését. Na, de ez így nem megy, hogy lekapcsolgatunk ezt-azt, mert nem tetszik.

irrelevant 2008.07.30. 12:41:17

lelkylola: ezzel a véleményeddel semmi baj nincs, van benne ráció, sőt. A baj azzal van, hogy a lekapcsolás ellenzésén túl a kuruc módszereit is támogatod. A kettő nem ugyanaz.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2008.07.30. 12:45:35

Hmmm. Vajon ez valami copycat, vagy a jó lódi megint megunta a nickjét?

:)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.07.30. 13:30:58

lelkylola: nem csak itt, az egész blog.hu kezd olyan lenni. Pont most tűnt fel nekem is annyira, hogy kiüsse a biztosítékot.: arokaso.blog.hu/2008/07/28/budahazy_gyorgy_1#c2937388

Nem hiába írtam mindig, hogy rossz irányba visz a főoldalazás. :/

derelyegrádi szellem 2008.07.30. 13:42:10

otvospeter

na az én toleranciámba is sok miden belefér, tőlem mehet a kuruc, de nácivadászék is. Szólásszabadság van.

De idézet tőled:

"A "szeptemberi áldozatok" megérdemelték azt a verést, amit kaptak, ez nem vitás."

De barátom, nagyon is vitás. És - egyelőre úgy látszik - magyar bíróságok is így látják, az már más kérdés, hogy az azonosítók hiánya, a maszkok, és a bíróásgon nyilvánvalóan hazudozó rendőr tanúk (ez önmagában bűncselekmény) miatt nem lehet azonosítani az utcán verekedő rendőrállatokat, vagy nevezzük egyenesen keretlegényeknek őket? Mint Rotyis Pétert?

Te ezt támogatod, helyesnek tartod? Mint liberális? Bazze, ha nem ismerném a magyar ugar "liberálisait" akkor ezt nem hinném el, de mivel van szerencsém ismerni őket vagy 20 éve, így nem csodálkozom sőt természetesnek veszem. Még azt is, hogy Kuncze karmester beintésére a "liberálisok"' az összevert képviselőtársukon röhögnek tele pofával (az exkomcsiktól ez teljesen komform, említésre sem méltó). Ilyen "emberi jogi jogvédők" és "liberálisok" vagytok ti. Szégyen.

Gondolom a "szeptemberiek" közül megérdemelte verést az a külföldi idős házaspár is, akiket jól összevertek, meg azok is, akik az utcán sem voltak, csak éttermekből hajtott ki a pogromozó "rendőrség".

És még valami. Az ilyen "megérdemelte" emberek mint te, kapnának egy jó nagy rendőrpofont, vagy ne adj isten agyba-főbe vernének "okkal" vagy anélkül, rohangálnál fűhöz fához, elsírni milyen sérelem, jogtiprás ért téged, és a Helsinki Bizottság irodája előtt találna a napfelkelte. Az fel sem merülne, hogy megérdemelted-e, avagy sem. Az tuti.

irrelevant 2008.07.30. 13:55:52

szellem

Nem vagyok liberális. Honnan vetted ezt az ökörséget?

Oké, a szeptemberi áldozatokról szóló mondat kicsit elhamarkodott volt. De azt fenntartom, hogy többségük megérdemelte, amit kapott. Hogy voltak olyan esetek is, amit Lola és te említettetek, az szörnyű. De ne essünk át a ló másik oldalára.

derelyegrádi szellem 2008.07.30. 14:18:59

otvospeter

Nem tudom a beírásaid lapján eree a következteésre jutottam, az érvrendszer, fogalomtár, stb.

Valóban, kissé annak tűnik. Így jobb.

Ne lehet itt sem ide, sem oda esni. Van egy Tv a rendőrségről, vagy egy szolgálati szabályzat, ami miniciózus módon előírja a rendőrnek mikor mit kell tennie. Neki azt, és csak azt szaban és kell tennie. Ezekben a jogszabályokban nincs olyan, hogy a már védekezésképtelen állapotban (ellenállása kényszerítő eszközzel megtörve)lévő bármit, mondom bármit elkövetőt a földön megbilincselve öten összerugdossanak, megkínozzanak, szándékosan súlyos, vagy maradandó testi sértést okozva bántalmazzanak. Ez nem rendőrségi eljárás, ez egy kikötői gengszterleszámolás forgatókönyve, és stílusa.

Tudod még ha jogos védelmi helyzetben vagy is(magánemberként), ha a támadást abbahagyták, onnatól minden egyes leadott ütésért, rúgásért bármiért egyesével felesz. Addig nem.

Tudod a bosszút (kukával dobált, ezt most elkaptam összeverem) a büntetőjogunk majd minden esetben aljas indoknak tartja, és így is szankcionálja (sokszor minősítő körülmény, a releváns testi sértésnél pl az)

Tudod a hivatalos személy rendőrt a jog + védettségben részesíti, pont azért, mert neki mindig a jogszabályok alapján kell eljárnia, akkor is ha dobálják, akkor is ha köpködik. Mert ő hivatalos személy.

Tudod, ezt hívják jogállamnak.

A többit dumának, meg relativizálásnak.

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.07.30. 14:20:59

peter
szellem

Ráadásul a "megérdemelte" és a "jogszerűen jártak el vele szemben" sem egyenértékű kifejezések. Az egyik egy némiképp szubjektív morális ítélet, amivel azért nagyon óvatosan kell bánni... A másik már valamivel objektívebb kifejezés. Valamivel.

irrelevant 2008.07.30. 14:30:51

Elpet

Igazad van.

Szellem

Neked is igazad van, teljes mértékben. Csak az a baj, hogy ez az egyébként kifogásolhatatlan érvelés legtöbbször összekapcsolódik a szeptember-októberi "forradalmár" csőcselék erkölcsi védelmével és módszereik helyeslésével, ahogy azt Lolánál is láthatjuk.

Még mielőtt...: NEM a szétvert Fidesz-tüntetés ártatlan áldozatainak, Lola egyetemista ismerősének vagy a külföldi nyugdíjasok szenvedését relativizálom. Szörnyű ami velük történt és felháborító, hogy a bűnösöket nem büntették meg. Az állami vezetők által elkövetett bűncselekmények súlya is jóval nagyobb mint az átlagparaszt kukaborogatása, ez kétségtelen.

De szeptember-októberben sok olyan tüntető volt, aki a randalírozásért, gyújtogatásért, rongálásért, közveszélyokozásért (és még sorolhatnám ezeket a béna jogi kifejezéseket) igenis megérdemelték a rendőrpofont. Ez a véleményem, és ezzel a véleménnyel a konzervatívok valószínűleg egyetértenek. A széljobbosok meg nem.

irrelevant 2008.07.30. 14:37:24

Elpet, még valami.

A "megérdemelte" és a "jogszerűen jártak el vele szemben" közt nem árnyalati különbség van. Ha egy kopasz állat öt centiről üvölt a rohamrendőr arcába és a kurva anyját szidja, miközben a pajzsát rugdossa, és cserébe kap egy adag könnygázt a pofájába vagy egy ütést gumibottal a vállára, az nem tudom, hogy jogszerű-e vagy nem. Ettől függetlenül tartom megérdemeltnek.

A földön fekvő ember rugdosása nem jogszerű, sőt büntetendő. Ettől függetlenül, a korábban elkövetett cselekmények függvényében még lehet megérdemelt. Az az igazán gáz, ha nem megérdemelt, magyarul egy ártatlan embert rugdosnak a rendőrök. Csak ne állítsuk be úgy, mintha KIZÁRÓLAG erről lett volna szó minden esetben. Én is néztem a tévét és láttam, amit láttam.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.30. 14:51:26

péter, ez azért fura: a rendőrpofon nálad ok, a telefonbetyárkodástól meg kiakadsz. Nem éppen egy hochintellektüel logika...
Nekem a telefonbetyárkodás belefér, a fizikai erőszak nem.

derelyegrádi szellem 2008.07.30. 14:56:42

Peter

Senki nem állítja be "úgy". Akik rendőrsorfalat dobáltak, azokat 2-3 év letöltendő börtönre ítélték ám. Helyesen, mert annak AZ a szankcíója, nem pedig kínzás a előállítóban, rabszállítóban.

Kapisi?

A rendőri bántalmazásoknak legalább ugyanennyinek (ha súlyos vagy azt meghaladó sérülést okozott, ha különös kegyetlenséggel követte el stb.). Na, ez elmaradt.

És most csak azokról beszéltünk, akik szerinted "megérdemelték".

A többieket hagyjuk, abban úgy tűnik többé-kevésbé egyetértünk.

Francois Pignon 2008.07.30. 14:59:51

Nálam egyik sem igazán fér bele.
A telefonbetyárkodásról meg valahogy olyasmi ugrik be, hogy gyerekek szórakoznak: "Halló, Kis lakás, akkor cserélje nagyobbra." Van egy olyan érzésem, hogy a "telefonbetyárkodó" kurucok szájából többször hangzott el a család kiírtásának ígérete.
És az ilyesmiket nem legitimálja, hogy mások máshol miket követnek el.

irrelevant 2008.07.30. 15:05:17

Lola: egy gyújtogató vandál felpofozása/lefújása nekem belefér. Neked meg családos emberek személyes adatainak kiadása fér bele politikai tevékenységük miatt. A bombagyáron egyszer kitették egy "áruló" tag fényképét, címét, telefonszámát az oldalra, + a felesége és a saccra 3 hónapos kislánya fényképét masszív zsidózásokkal körítve. Ezeknek ez a módszerük. És szerinted ez belefér. Te jössz hochintellektüelezéssel? Hihi.

Amúgy még mindig nem válaszoltál arra, hogy a telefonbetyárkodás miképpen vet véget a Gyurcsány-érának. Nos?

irrelevant 2008.07.30. 15:10:30

Szellem!

Másról beszélünk. Te a jogról, amibe belekötni nem igazán lehet, nem is tudnék. A rendőrök felelősségre vonásának elmaradása valóban tragikus és a lib. dem. hiányának ékes bizonyítéka.

Én meg a privát érzelmeimről beszélek a szeptemberi-októberi eseményekkel kapcsolatban, a jogi tényeket nem vitatva.

Gyakran érzem úgy, hogy sokaknak érdemes lenne visszanézniük a szeptember-októberi felvételeket. NEM az október 23-iakat, mert minden jobbos médiumban csak azt mutogatják, hanem például a tévéostromot majd az azt követő napokat. Kíváncsi lennék, hogy újra megnézve a "tüntetők" fizimiskáját, hányan azonosulnának velük érzelmileg. Én nem tudok. Sajnálom.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.30. 15:15:26

a gyújtogató vandálnak is lehet 3 hónapos gyereke, meg családja.
Azzal nem értek egyet, hogy kiteszik valaki családtagjai fényképét.
Azzal értek egyet, hogy kiteszik olyan rendőrök, bírók telefonszámát, akik visszaéltek a hatalmukkal és aljas módon megkínoztak embereket. Azzal is egyetértek, ha kiteszik olyan újságírók, politikusok telefonszámát, akik éljeneznek a rendőri brutalitásnak.
Nyilván nem lesz vége ettől a Gyurcsány érának, de egy kicsit visszafogja azokat, akik kárörvendően röhögcsélnek a szétvert emberek látványán. Igenis visszafogja őket. Nem akarnak felkerülni a kurucra.
Az más kérdés, hogy a kurucok olyan embereknek is kitették az elérhetőségeit, akik a Te szavaiddal élve "nem érdemelték meg". Annak nem örülök, hanem elítélem és ha kuruc rajongó emberekkel találkozom, akkor szóvá is teszem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.07.30. 19:58:19

"Én is néztem a tévét és láttam, amit láttam."
Akkor semmit se láttál. A brutális szadizmus
sötét mellékutcákban folyt, egészen hajnalig.

Szept. 19-én én 3-4 olyan embert láttam akiket
ájultra vertek. a hátuk cipóra volt dagadva, és
a Rákóczin, az árkádok alatt húzták őket végig,
gyakorlatilag mesztelenül, látszólag élettelenül.

Ezért indult el a szóbeszéd, hogy halottak is
vannak. Szerencsére valószínüleg túlélték.
Ehhez képest a telefonszámok...?
Semmi.

egyenlítő 2008.07.30. 22:57:11

Nem a telefonszámok verték ki a biztosítékot, hanem a melegtüntetés elleni molotovkoktélos támadás szervezése.

Az országok nagy része pedig nem szeretné, ha egy Göbbels ismét azt mondhatná, hogy az őrült demokrácia maga adja a kezünkbe az ezközt a felszámolásához.

Az igazi konzervatívok pedig csak a legvégső esetben szokták az utcán intézni a politikát (pl. a De Gaulle, vagy az Antall melletti rokonszenvtüntetés), akkor sem benzinesüvegekkel.

egyenlítő 2008.07.30. 23:06:08

Hadd idézzem Horthyt. Nem szószerint, de pontosabban, mint Orbán.

Az utcán randalírozó nyilasokra ugyanúgy lövetnék, mint a kommunistákra, csak őket sajnálnám.

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.07.31. 09:57:07

lelkylola,

egyre inkább gyötör a kétség, mijafaszt keresel a reakciónál ...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.07.31. 10:00:02

0xFFFF,

azért lúzernek is születni kell ...

Domain ID:D11716281-LRMS
Domain Name:KURUC.INFO
Created On:30-Dec-2005 12:35:46 UTC
Last Updated On:06-Jul-2008 15:28:29 UTC
Expiration Date:30-Dec-2009 12:35:46 UTC
Sponsoring Registrar:GoDaddy.com Inc. (R171-LRMS)
Status:CLIENT DELETE PROHIBITED
Status:CLIENT RENEW PROHIBITED
Status:CLIENT TRANSFER PROHIBITED
Status:CLIENT UPDATE PROHIBITED

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.07.31. 10:08:23

"lelkylola · reakcio.blog.hu/ 2008.07.28. 11:10:12
Kopaszmercis, Te rendőr vagy? "

"lelkylola · reakcio.blog.hu/ 2008.07.28. 11:16:00
turro, nem jellemzőek errefele a kopaszmercisek. Szerintem ő egy rendőr, aki csak azét tévedt ide, hátha megtud valamit a kurucról."

Nos, legyen. Reakció ignore listára téve, amíg a szerkesztőségnek ilyen tagja lehet. Legyetek rá büszkék, bazmeg! :-(

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.07.31. 10:10:21

Az ignore java egyébként az, hogy van valaki egy konzervatívnak csúfolt szerkesztőségben, aki simán eltűri a személyi jogok sárba tiprását. A fentebbi idézetek csak az utolsó cseppek voltak a pohárban.

Jó, persze, már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor szegény palesztinok sanyarú sorsáról és a mocskosnáci Izraelről sírt egy postban.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.07.31. 10:19:15

Anyám, de ciki! Te ennyire hülye vagy?

Naumov 2008.07.31. 10:47:39

mavókám, ha lesz egy kis időm, bizonyára hullatok majd néhány könnyet amiatt, hogy a továbbiakban nem olvashatom a kommentjeidet itt a reakción. Kár egy ilyen tehetséges hozzászólóért. De azért fel a fejjel, Gyurcsány vagy Gréczy Zsolt blogjában bizonyára tárt karokkal fogadnak majd.

plastik02 2008.07.31. 11:03:05

lehet, hogy a jövőben én is kicsit hanyagolom a reakciót...
(kínai kálmánt továbbra is olvasni fogom :])

ÁrPi 2008.07.31. 15:05:56

plastik02 2008.07.31. 11:03:05

""lehet, hogy a jövőben én is kicsit hanyagolom a reakciót...
(kínai kálmánt továbbra is olvasni fogom :])
""


Plastik! Senki sem tudja rádbizonyítani, ha lelkylolát is _olvasod_ .

Azonfelül pedig ... kitudja mégtánhagyod is majd magad, s rábír egyszer-egyszer ő is a kommentlésre!!
Ugye így lesz ? :-)

Országból-elköltözést nem tervezel bekommentelni, ha netán lelkylola-védők jelennek meg a Reakció blogon?

Téglagyári Megálló 2008.07.31. 18:18:55

Jajistenem, visszajövök a nyaralásból, aztán mit találok itt? Eemberek, nyitva állnak a vízpartok!

Elpet · http://nyarspolgar.blog.hu/ 2008.07.31. 21:16:13

Semmi gond, vannak, maradnak itt azért lelkylola rajongók, nem kell félni :))))))))

Szia Megálló, örülök, hogy látlak. Jövő héten én utazom el, úgyhogy nélkülöznötök kell majd iránymutató társaságomat. Bírjátok ki valahogy.

plastik02 2008.08.01. 08:57:45

ÁrPi: true,true... :P

végülis velvetet is olvasok néha, akkor meg már lola is belefér. :D

ÁrPi 2008.08.01. 17:55:38

Téglagyári Megálló 2008.07.31. 18:18:55

"Jajistenem, visszajövök a nyaralásból, aztán mit találok itt? Eemberek, nyitva állnak a vízpartok!"

..ja és az eső utáni erdők! Ércsük :) Nem offtopik :)

mavo · http://polmavo.blog.hu 2008.08.02. 00:15:14

Naumov,

te tényleg ilyen kétdimenziós vagy, hogy ha valaki nem lelkylola rajongó, az automatikusan gyurcsányista komcsi?

Erősen jobboldali liberálisként hadd kacagjak rajtad.

PS: a többiek nem érdemlik meg, hogy miatta ne olvassam őket. Oldal olvasva, kivéve, ha. Nekem ne tahózzon a vendégekkel egy blogger, ha kérhetem.

Leszarom, ha szélsőjobber beütése van, de attól még nem kellene a paranoiáját kivetíteni másokra.
süti beállítások módosítása