Miután Oli bácsi feltérképezte a hazai netkomcsikat, vessünk egy pillantást egy másik, korábban indult meccs következő menetére:

Round 3
Fight!

 Az egész egy júniusi napon kezdődött. Akkor jelent meg forradalmi cikke (meglehetősen szegényes nyelvezettel, háttér-forrásokkal és érveléssel) Brendel Mátyásnak a Népszabadságban (Che és Gyurcsány, Népszabadság, 2008. június 24.). Szorgos kutatómunkája után Brendel gond nélkül kijelenti, hogy „Magyar nyelven nem nagyon van elfogulatlan könyv Guevaráról” (de van, de van, de van!), majd egy komcsi szerző nyilván nem elfogult könyvét veszi alapul. Ezzel az első fejezettel így önmagában nem kívánok sokat foglalkozni, hiszen néhányan elküldték már a halász falára Brendelt és az ő cikkét. (És akkor most nem is megyünk bele a konstruktivizmus mételyébe, hogy ti. emberekből ki lehet ragadni kicsiny részeket, és csak azokat hangsúlyozni, stb. Ezek a figurák a világot és az embereket is legójátéknak tekinti, melynek darabjait kedvükre rakosgathatják össze és szedhetik szét. Szépen felépítenek maguknak egy világot abból a hat építőkockából, amit találnak; a hetedik te magad légy, mondá az Úr. [by Bazalttufa] Nem is beszélve arról, hogy ugyanilyen babakockázással építgetnék a tökéletes rendszert - vö. „nemzeti szocializmus”. Hovatovább, iskolákat azok is alapítanak, akik nem válnak tömeggyilkosokká. Vajon hogy csinálják?) Sötétség délben.

 Elsők között volt Seres László is (Hogyan mentegessünk egy rendszert, Népszabadság, 2008. július 7.). Azért én megértem őt. És megértem mindazokat, akik kicsit szájelhúzva nézik, hogy a pöcsig-punciig vörös elvtársak ismét elkezdték egy olyan rendszer mosdatását, amelyik nem kevesebb, mint százmillió halottat írhat saját számlájára.

 Az a probléma, hogy ezeket a szlogeneket már túl sokszor hallottuk. Hogy a kommunizmus jót akart, meg szebb világot, Woodstockot és Szilikonvölgy helyett Hippivölgyet. (Gyorsan jelezzük, ha esetleg így alakulna, akkor sincs gond: pusztán állományba helyezzük Eric Cartmant, és a dolog el vagyon intézve.) Bezzeg a gonosz barnaingesek, azok a kezdet kezdete óta csakis gyilkolni akartak, és már kölyökkorukban is habzott a szájuk. A komcsik meg csak „idealisták” voltak, félresiklott a forradalom. (Eichmann is idealista volt, egy az egyben idézte a tárgyalásán Kant kategorikus imperatívuszát, akkor mostantól ő is rendben lesz, kedves meghatódott balosok?)

 Miközben a Demokrácia Védelmezői folyamatosan a Barna Veszedelem irányába tekintenek, rá se rántanak arra, hogy fel-feltámad a kommunizmus-relativizálás. Az MSZP ojrópai képviselője, Hegyi Gyula a Seres-cikkben is idézett esszéjében szintén a kubai rendszert mentegeti, és ő tapsikolt vigyorogva akkor is, amikor a szürke eminenciás komcsit fölmentették Srasbourgban.

 Mindez csak a kezdet, lépjünk tovább.

 Itt van mindjárt a válasz Seres cikkére, Artner Annamária tollából (ATTAC). Jól figyeljünk, biopon ultrama(r)xos kommancs-mosdatást láthatunk. (Tallián kolléga válaszolt is.)

 Már a felütés is megkapó: Seres a kommunista eszmét eleve emberellenesnek minősíti, ezt pedig Artner Annamária kikéri magának. Hiszen a kommunizmus a „közösségi” és a „kizsákmányolástól mentes” társadalmat takarja. Az a szerencse, hogy a kommunista auktorok írásaiból nem derül ki, milyen lesz a kommunizmus, csupán az, milyen nem lesz. Kizsákmányolás például nem lesz benne. Hipp-hipp, hurrá! Van viszont helyette tervgazdálkodás meg ÁVH. A közösségiséget meg aztán lehet magyarázni és félremagyarázni. Ez kicsit olyan, mint a kontrollált társadalmiság. Akár szépen is hangozhatna, a gyakorlatban az Andrássy út 60-at jelenti.

Természetesen AA is üdvözli az ojrópai toleranciát: „az öt világrész munkásainak összefogását szimbolizáló vörös csillagot a magyar jogrenddel szemben rehabilitálta”. Bezony, ez ilyen szép jelkép. Láthatóan még nem vásott el.

 Nos, kedves Artner Annamária, nem. A vörös csillag azok számára, akik az égisze alatt bevezetett „közösségi” és „kizsákmányolástól mentes” társadalmakban éldegéltek, a diktatúrákat idézi. A fekete autókat, a politikai bizottságot, a koncentrációs táborokat, az állandó félelmet, a besúgókat, a terrort. A fizikai és szellemi halált. Ugyanúgy, ahogyan egy másik jelkép alatt végrehajtott akciók is ugyanilyen emlékeket keltenek azokban, akik túlélték azt. Pedig hát, az meg egy ősi szanszkrit jelkép, csupa pozitív tartalommal. Persze azt sem értjük, hogyan jön egymás mellé az emberi jogok megsértése, és az alacsony HIV-fertőzöttség, de hát képeznünk kellene magunkat dialektikából.

 Vissza az alapokhoz: „Mindenki, aki csak egy icipicit is tanult, és hajlandó gondolkodni, tudja, hogy a történelem társadalmi harcok története, amely harcokat mindig érdekek mozgatnak.” A történelem osztályharcok története. Tudományos szocializmus reloaded. Artner a szokásos balos hibát véti, a szabadsággal szemben az ingyenes, illetve alacsony árú állami szolgáltatásokat állítja. Csakhogy az olcsó termékek és az állami bábáskodás (szocializmus) nem érv a szabadsággal szemben. Akkor azt kell mondani, hogy mink nem szeretjük a szabadságot, és inkább legyen szőlő meg lágy kenyér, de mindenki fogja be a pofáját.

 De a lényeg csak most jön, kedves reakciós felebarátaim:

 „Nem várjuk tehát egy kizsákmányoló rend kiszolgálójától, hogy pozitívan értékelje az ilyen rend ellen felkelők szándékait, józanul és megértéssel tetteiket. De nem árt tudni, hogy aki támadja az ember évezredes vágyát és sokszoros erőfeszítéseit egy jobb, emberibb társadalom iránt, az a fennálló igazságtalan társadalom haszonélvezőit szolgálja, és egyben érveket nyújt a szélsőjobboldali erők számára is.”

Nanáci! A „jobb emberi társadalom” iránti „évezredes vágy és erőfeszítés”  legutóbb 100 millió ember életébe került. (Bagatell.) És akkor nem beszéltünk azokról, akik egy életen át szenvedtek el üldöztetést, mert más volt a véleményük, vagy csak mert „osztályidegenek” voltak.

 Mint láthatjuk, akik a „neoliberális világrendet”, illetve az „uralkodó osztály érdekeit” szolgálják, azok nem várhatnak mély együttérzést a „jobb emberi világért” harcoló gyakorló együttérző balosoktól. Azok jobb, ha felkötik a gatyájukat, mert az elnyomóknak nincs kegyelem. Artner és harcostársai biztosan jobban örülnének annak, ha példának okáért eme orgánum nem létezne, nem létezhetne, viszont cserébe ingyér' lenne a Panadol, és ismét szocialista erkölcsre tanítanának bennünket az elvtársak az isiben. Kádár/Castro/Che/Mao idejében jobb volt! Babaszappanal dörzsöljük meg jól hónaljukat.

 Tehát, kedves reakciósok, patiszont tölts. Újra elindult a Kommancs Kurzus. Ne hagyjuk, hogy a gyökereinket tépkedjék; gyerünk, tegyük a dolgunkat, drága barátaim!