Kékítőt old
2008. július 08. írta: nénike

Kékítőt old

 Nem azért, mert finnyáskodó puhányként odahagytuk 2002-ben a Balaton déli partját, és a bázist Badacsony mellett ütöttük fel, hanem mert az üzleti szemléletű tenyérbemászás most érte el nálunk a tűréspontot. Szórakoztatógyár és ízléstelenség centrum lett az én hajdan szeretett, lezorrant Balatonlellémből.

 Ott kezdődött, hogy 1982-ben az addig családi hangulatú, stéges vízpartot feltöltötték és a kialakított mindegy 500 m széles szabadstranddal kezdetét vette a(z akkor még kelet)német-kompatibilissé tétel. A rendszerváltáskor már a maga mini Las Vegas formájában dübörgött az ipari méretű szórakoztatónegyed (-fél, -háromnegyed) a településen. A kikötőt telerakták vitorlás „parkolóval”, ami nem is lett volna baj, ha egyből nem zárták volna le a kiváltságosok számára a területet.

 Az itt látott, számomra még épp felismerhető terület ingatlanfejlesztése tette fel az i-re a pontot: a Yacht klubnak kikiáltott luxus gettó az elzárt rész kibővítését eredményezte, darabokra szaggatva azokat az emlékeimet, amikor '86 körül az Ipari Minisztérium vitorlás sportszakosztályának Optimist hajóosztályán idétlenkedhettünk kiscsávó kollégáimmal az öbölben.

 Szocialisztikus nosztalgiámat a karvalytőke hazugságának ostorozásával zárom: de tényleg, szerintetek ilyen színe van a Balaton vízének?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr35558427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kappel 2008.07.08. 15:19:05

ez egy medence.mögötte fák.és csak mögötte a balcsid!amögött a bfelvidék.mögötte a őőő...bakony

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.08. 15:21:24

kappel:
Így, hogy mondod... :]

Szathmáry · www.mandiner.blog.hu 2008.07.08. 15:26:30

Valószínűleg Konyáriék egy picit túlpermetezték rézgáliccal a szőlőt, amit aztán a tegnapi nagy vihar belemosott a Balatonba. :)

ignora 2008.07.08. 15:26:35

Ne tessék mán az illúzióinkat rombolni:))
A Balaton sokunknak a ,,szent és sérthetetlen,,! Ifjúságunk meghatározó élményeinek helyszíne.Ki figyelte akkoriban a víz színét?

bloodhound v2.0 2008.07.08. 15:26:35

he-he, nem véletlenül nem járok a balatonra, ha gagyisóra vágynék, elég lenne lemennem a városi piacra.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.08. 15:36:04

A Balaton jó. Lellét nem nagyon ismerem.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.08. 15:40:32

Brr, a Balaton ZÖLD! és annak minden árnyalata.

Lelle, hahh, ott ünnepeltük a '99-2000-es szilvesztert egy vízparti házban :) A Balcsi jegéről indítottuk volna a rakétákat, azonban sorra eldőltek, és elindultak a jégmezőn minden irányba :)

Lellén van a Stone Pub is, ami a déli part egyik legjobb helye zeneileg, viszont nagyon sznob a társaság...

kappel 2008.07.08. 15:52:10

aha, úgy 2000 táján buliztam egyszer a stone-ban.valóban szép emlék.
a társaságról még annyit, hogy erős felhozatal volt a stricikből és alkalmazottaikból.haha

nénike · http://mandiner.hu 2008.07.08. 15:57:18

A jobboldali fa meg benne áll a vízben. Egyébként a móló mutatott baloldala (is) köves. Azt is leszedték a képről. Ha lennének húsz évvel ezelőtti felvétek a területről, bizony megkönnyezném.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.07.08. 16:02:37

Mi ez a tőkeellenes felhang? Botrány! Tényleg kommunista a fidesz! Vagy az index? :)

Guild 2008.07.08. 16:07:13

Nekem Kenesén volt hasonló élményem, mikor egyik évről a másikra kinőtt a földből... vízből a Marina Port, és egyből tele volt hajóval.

De engem nem ez zavar igazán.
Sokkal inkább az, hogy mikor a kenesei strandot felújították, nem gondoltak a 3 év alatti gyerekekre, akiknek túl nagy ott a víz. Nagyon szépen kirakták díszkővel a partot, de arra nem gondoltak, hogy egy kis öblöt csináljanak sekély vízzel. Meg arra, hogy kicseréljék az ősi lépcsőket valami szebbre, jobbra. Meg arra, hogy kicseréljék az ősi játékokat a játszótéren. Biztos nem fért be a százmilliós költségvetésbe. Tipikus felülről megtervezett önkormányzati projekt.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.08. 16:14:46

Gorgiasz:
Gyenesdiáson a diási strandon éppen múlt héten láttam, milyen jó kis gyerek-öblöt alakítottak ki + új játékokat is telepítettek. Igaz, ez pont a Balaton átellenes vége Keneséhez képest.

Reaktor 2008.07.08. 16:46:30

Erre varjatok gombot, barataim:
index.hu/politika/belfold/vcsill0708/

Termeszetesen az MSZP lelkesen udvozli a lepest. Remelem, mihamarabb le is cserelik a szegfut, Jobban mutatna Gyurcsany kituzojen a Che Guevara plakat alatt.

Reaktor 2008.07.08. 16:47:11

Orban Viktor pedig legyen szives, hatarolodjon el ezuttal is.

hcrules 2008.07.08. 16:53:29

Realtor,

Nem találok szavakat. Szomorú. Mondjuk Pesten eddig is sok kocsma falát "díszítette"...

Pilgrim 2008.07.08. 17:58:18

Ha Balaton, akkor északi part: Szigliget, Füred, Tihany... A déli pedig csak azért (mondjuk Széplak), mert ezek látványában onnan lehet gyönyörködni. :)

eeepunk 2008.07.08. 18:46:30

Nagyon gáz a víz színe, sokkal inkább a medence ugrik be. Úgy látom, egyre inkább jellemző, hogy zárt területek jönnek létre. Várhatóan jópár hasonló kikötő épül még a közeljövőben, egyre inkább nyugat fele terjeszkedve a balcsin – ott még jók a lehetőségek, csak ugye oda BP már kissé messze van. A keleti medencére kikötőügyileg lassan ki lehet tenni a megtelt táblát. Engem a régi probléma zavar, hogy sok ilyen helyen el van zárva a vízpart a nagyközönség elöl és sokan túlmisztifikálják a vitorlázást is, persze sokszor a hozzáférhetőséggel komoly bajok vannak (kölcsönzési lehetőségek alacsony száma pl.). Amúgy sokkal inkább felhasználóbarát az a módszer (akár ilyen helyen is), amit alkalmaznak tőlünk nyugatabbra, délebbre - mólókon elhelyezett kártyás kapu, meg kikötőmesteri ellenőrzés.

Timi¤Dóri 2008.07.08. 20:46:11

szemesen (déli part lelle előtt) is telepítettek yachtklubbot. rendkívűl örülünk neki. eltűntek a nagy halászhajók, és ráadásul már a móló jobb szárnyára sem mehetünk be.

jbb 2008.07.09. 10:39:48

Szerintem a 80-as, 90-es években Lelle volt a király. Nekünk is ott volt nyaralónk, a náyri szünet első szombatjától az utolsó vasárnapig váltott rokonoki felügyelettel süttettem feketére magam. Még karácsonykor is meglátszott a fürdőgatya diszkrét fehér gyűrűje. :) És mindezt a patikában kapható barna üveges bronzolajjal durrantottuk, ami az első használat után megfoghatatlanná síkosította az üveget. Hajaj, a régi szép idők, semmi UV riadó, narancs és piros riasztás, ózonluk.
Aztán a vihar kezdetével csak lesétáltunk a vízhez(szerencsére vízparti volt a nyaraló) és próbáltuk összeszedni az északi partról a széllel érkező strandlabdákat. VAgy matracokat, mivel a csíkos ndk szövetmatrac a naptól azonnal megadta magát és az egész felületén apró buborékokkal ontotta a levegőt magából.
Aztán jött a gimi. Hmm, Üvegház, Y-klub, vasúti átjáróban levő lepukkant kocsma (kertmozival szemben), finom lányok, feszülő pólók, éjszakai fürdőzés, szexkaland a szabad strand bokrainak tövében. Isteni évek voltak.
Tavaly lementem a szentimentális énemnek engedve. Hát, már nem olyan sajnos...

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.07.09. 11:09:35

Üvegház, Y, haha!

Asszem az Y-ba jártak a környékbeli falusi srácok, megesett, hogy traktorral álltak be a parkolójába :)

Az Üvegházban meg olyanokat mondogatott a DJ 1999-ben, hogy "aki szóládi, tegye fel a kezééét, aki lellei, tegye fel a kezééét, aki lengyeltóti, tegye fel a kezééét!" :D

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.09. 11:21:19

Nekem tavaly volt nagyon erős már-a-Balaton-sem-a-régi érzésem, amikor megláttam, hogy a Keszthely és Gyenesdiás közötti Club of Colorsból bútoráruház lett. Nem voltam nagy kolorszos, de azért ez szíven ütött.
www.pulzar.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=3673

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.09. 11:22:31

ergé:
Ennyire a szívedre vetted, hogy nem volt "aki siófoki, tegye fel a kezééét!"? :]

smalladam 2008.07.09. 11:28:15

és a zamárdiba tervezett kikötő? ahhoz mit szóltok?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.09. 11:33:57

smalladam:
Én szeretem a hajókat, ezért alapvetően örülök az új kikötőknek, jót tesznek a Balatonnak (azok a szimpatikusabbak, amik nincsenek elzárva, ilyen pl. Keszthelyen a BAHART új kikötője, a Főnix). A Zamárdiba tervezettről nem tudok túl sokat, csak azt, hogy jó nagy lenne és a helyiek közül sokaknak nem tetszik.

smalladam 2008.07.09. 11:43:32

turul, a hetedik kerületi fidelitas honlapján is kint volt egy ideig egy ellen felhívás, ami arról szólt, hogy a gyurcsány-kormány azért akarja odaépíteni a kikötőt, hogy a szegény magyar családosok elől eltakarja a tihanyi panorámát a templommal:D:D

amúgy én is egyetértek vele, bár tény, hogy eléggé megváltozna a szabadstrand és a móló 23 éve retinámra égett képe..

Jules Matelot 2008.07.09. 11:47:59

-helyszíni tudósítás Lelléről-

üdvözlet!

Azt hiszem, van itt egy kis félreértés a yachtklubot illetően: nem a városi mahartkikötő lett átalakítva, hanem fél km-rel keletebbre egy volt üdülő helyén épült fel a yachtklub, saját kikötővel, erről szól a hirdetés. Ez eddig is lezárt telek volt.
www.epiteszforum.hu/node/7842
(bocs, nemtom hogy lesz ez link)
a kis képek egyikére rákattintva előjön még több kép, azok között az egyiken látszik, hogy (az ott üres) medence kék vizéről van szó.

a mahart kikőtőben néhány éve épült igényes klubház, és nem tudok róla hogy le lenne zárva a kikötő.

az új pedig láthatóan igényes és szép épületek sora. csupán két kérdés merül fel bennem:
miért kell mindig rakás egyforma épületet pakolni egymás mellé?
valamint gazdagék miért szeretnek mindig gettósodni?

A Balaton továbbra is zöld!
Az Y-ba és Üvegházba a gimisek járnak.
A boglári Thomas disco-ba jártak traktorral, susogós melegítőben és csattogós papucsban.
A Stone-ban már nem olyan jó a zene, mint 7-10 éve, cserébe sznob maradt, és még így is a legjobb.
Szoros verseny alakult ki Siófok, Balatonföldvár és Lelle között. Érdemes mindenhol bulizni egyet!
A Lellei borhét pedig a legnagyobb buli!
A szabadstrandon pedig orosz bevándorlók beszélnek németül, állítva hogy németek, amíg ki nem derül, hogy én is jobban beszélek náluk!
A vitorláskikötőkkel az a problema, hogy pesti pénzesek lerakják a vitorlást, de a helyiek nem tudják kifizetni a szezonra a 300.000 ft körüli pénzt a mahartnak.
És a Balaton a legjobb hely a világon!

jbb 2008.07.09. 12:13:46

Ergé, ez a fikkantás tőled idétlen volt. 89-93 között (tehát gimis korszakomban) az Y és az Üvegház valóban a legmenőbb helyek voltak, tömött sorokban álltak előttük a német és magyar clubberek. Meg sportmotorok és könnyűfémfelnis GOLF I-es kabriók százai. (ember ebben az időben itt még a mercedeszelejű ladákat is megkönnyeztük 15évesen, ej ha egyszer ilyenem lehetne!) És nem volt lengyeltótiak kezeket feeel! sem, csak óriási bulik. A gimisezés pedig nem szégyen, mi is voltunk azok és komoly felnőttnek hittük magunkat. Fel is lettem volna háborodva, ha valami 50 kilós huzsonéves "legimisezett" volna.

Szóval nekem ez a két intézmény a történelem kategóriájába tartozik, s mint ilyen, örömmel idézem fel majd 20éves emlékeimet.

eeepunk 2008.07.10. 11:19:14

TuRuL, a Bahart alapvetően szerintem nem szereti, ha a kerítéssel körülzárt kikötőiben idegenként mozogsz, legalábbis Keszthelyen ezt tapasztaltam. szerintem neked szinplán mákod volt, amikor bejutottál és nem vett észre a mester. A Colorsból meg lesz még Dizsi én azt mondom, bár lehet várni kell még rá 10-20 évet :)

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.07.21. 12:22:45

states:
Nem erre gondoltál?
reakcio.blog.hu/2008/07/21/vitorlat_bonts

Ez végződik úgy, hogy "Reakciós különítményünk a vitorlák tengerének megtekintése után italozást foganatosított Lelle szórakozónegyedében". Sokszínűek vagyunk, no. :)

alfredaurel 2009.09.04. 11:26:52

Szerintem azzal, hogy város fejlődött semmi gond, kikötő külön jó, tóparti település révén. Az egyetlen probléma az engedélyezett épületek kinézetével van, sajnos nagyon sok nyaraló/étterem/apartman egyszerűen ízléstelen mondhatni undorító lett.

nénike · http://mandiner.hu 2009.09.04. 14:23:37

Kíváncsi vagyok egyáltalán el tudják-e majd adni az apartmanokat. Egyelőre üresen állnak.
süti beállítások módosítása