7 ok a Magyar Televízió bezárására
2008. június 27. írta: Ács Ferenc

7 ok a Magyar Televízió bezárására

 1. Magyarország, azaz konkrétan mi, adófizetők nem bírunk el két közszolgálati televízióállomást. Az MTV és a Duna Televízió fenntartása egyidejűleg akkor is luxus lenne, ha olyan országban élnénk, ahol stabil a költségvetés, nagy a gazdasági növekedés és alacsony az állami újraelosztás mértéke.

 2. A kötelező közszolgálati feladatokat (hírszolgáltatás, parlamenti közvetítések, tudomány-, és ismeretterjesztés, kisebbségi műsorok, nemzeti kultúra megőrzése) egy jól szervezett, és működéseiben kellő garanciákkal ellátott tévéállomás is tökéletesen képes betölteni.

 3. Az MTV születése óta az aktuális kormány szócsöve. Minden kormánypárt megszállta eddig az intézményt. A rendszerváltozás sajnos ebben a tekintetben sem hozott érdemi változást, sőt: az MTV pártpénztárrá, kádermegőrzővé és homokozóvá silányodott az összes kormány működése alatt. Nyíltság, sokszínűség és az aktuális  hitvitákat meghaladó stratégiai gondolkodás helyett ócska pártháborúk színtere lett a Magyar Televízió, néha perverz módon megjelenítve az ország kettészakítottságát. (Bal-, és jobboldali híradók egyszerre, működést megbénító vezetői harcok, aktuális elnökválasztás előkészítése a parlamenti folyosókon, stb.)

 4. Az ősbűn: a médiatörvény. A katasztrofális hatású 1996-os médiatörvény, amelynek megszületésében a tragikus eredményű háttéralkuk miatt az összes parlamenti pártnak gyakorlatilag azonos a felelőssége, lehetetlenné tenné a független működést és gazdálkodást abban az esetben is, ha a pártok önkorlátozással élnének (nem élnek) az MTV esetében (sem).  A kuratóriumok elszabott rendszere a pártmutyik melegágya, az örökké zavaros ORTT furcsa döntéseivel pedig kifejezetten a pártpolitika transzmissziós szíja. Ha nem is elsősorban a műsoraiban, de működési feltételeiben, politikai függőségeiben és bizonyos reflexeiben az MTV maga a tovább élő kádárizmus. Az oldalfüggetlenül ránk telepedett kádárizmus pedig - ez a meggyőződésem -  a legnagyobb gátja annak, hogy Magyarországon élhető legyen a jelen és jövő.

 5. Az MTV az elmúlt 51 évben természetesen nemcsak a direkt vagy az áttételes politikai propagandával volt elfoglalva, hanem sok érték is született benne. Ilyenek például a tévéjátékok, dokumentumfilmek, mesék, vagy az irodalmi műsorok. Az MTV archívuma nemzeti kincs, amely persze pusztul, és ez keveseket érdekel. Mindent mérlegelve azonban az MTV fél évszázados mérlege negatív. Egy torz rendszer torz gyermeke volt, nem indokolt a fennmaradása.

6. Ma már bőven vannak kvázi párttévék és pártrádiók, aki ezekre kíváncsi nézze, és hallgassa őket, telefonáljon az ott fungáló porondmestereknek, de ezek szellemisége, működése ne kerülhessen költségvetési támogatás alá és közszolgálati platformra.

 7. Az MTV nézettsége a kereskedelmi adók megjelenése óta roppant alacsony. Azért, mert valamit megszoktunk, az még nem indok, hogy őrizgessük a sarokban. Pláne ha számolatlanul öntik bele az adófizetők pénzét.

 Mi a megoldás?
 
 A Magyar Televíziót meg kell szüntetni. A közszolgálati feladatokat - a megfelelő törvénymódosítások után - a Duna Televízióra kell testálni. Az MTV archívumát és stábjának egy részét vegye át a Duna Tévé. Az ingatlanvagyont értékesítse az állam (a Szabadság téri székházat már eladták, de bőven maradt még vagyontárgy). A Duna Tv  szerény körülmények között bizonyította az elmúlt másfél évtizedben, hogy lehet értéket teremteni és viszonylag távol tartani a pártpolitikát egy közpénzből működő csatornától. De új feladatához természetesen meg kell erősíteni. Törvényben kell meghatározni, melyek a közszolgálati feladatok. Új médiatörvény is kell, mert a jelenlegi táptalaja a korrupciónak és szinte megbénítja a közmédiát. Biztosítani kell, hogy legyen magyar irodalom, film és zene a képernyőn, hogy újra készüljenek tévéjátékok, mesék. Legyen ismeretterjesztés (pl. Mindentudás Egyeteme) és brit mintára épüljön újjá a hírszolgáltatás, s az intézménnyel és annak költségvetési támogatásával pedig ne játszadozhasson a politika.
 
 Tudom persze, hogy ennek megvalósulására most kevés az esély. Magyarországon ma még túl kevesen érdekeltek a tiszta viszonyokban, az erkölcsi „tabula rasában" , ennek az 1990 óta megdohosodott, rossz levegőjű mutyivilágnak a felszámolásában. Ma még alig vannak, akik nem mindent a pártpolitikai koordinátarendszerben értelmeznek, annak megfelelően, hogy ez most melyik szekértábornak, klientúrának mit jelent és ebből következően mit is kell rá mondani. De bízom benne, hogy egyre többen kezdenek el gondolkodni és egyre kevesebb tabut lehet védeni a „mi és ők" hamis és kártékony közhelyeivel, a megfelelési kényszer hajtotta elfogultságokkal. Ez a mi országunk, gondolkozzunk a közös ügyeinken!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr73540557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.06.27. 08:07:13

És egy ellenérv: az MTV megszüntetése szükségszerűen a stáb, céges kultúra és témák Dunára való átvándorlásával, következésképpen az egyetlen jó magyar csatorna pusztulásával járna.

Mérgezett földet átplántálni sem szabad. Be kell keríteni és úgy hagyni.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.27. 08:19:37

Jó az írás nagyon, csak sajnos elGabornak is igaza van. A hiénák átvándorolnak.

nyeznajka 2008.06.27. 08:41:36

Én mint liberális teljesen egyetértek a cikkel.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.27. 08:44:29

Én mint konzervatív-reakciós-legitimista teljesen egyetértek a cikkel

leveliro1 2008.06.27. 08:53:04

De kiakadtam! Hogy az összes kötsög átjöjjön! Akkor inkább fizetek, hogy maradjanak az MTV-nél. Ilyen hülye ötletekből nem kérünk!

winston01 2008.06.27. 09:26:46

"Minden kormánypárt megszállta eddig az intézményt."

Bezzeg a Dunát csak az egyik!

"nézettsége a kereskedelmi adók megjelenése óta roppant alacsony"

Ellentétben a Dunáéval...

Bummer 2008.06.27. 09:44:22

Mondjuk a nézettséget emlegetni tényleg hülyeség. A nézettséghez pénz kell. (Ld. Társulat költsége).
A pénzhez reklámok.
A köztévében szinte nem lehet reklám.
Tehát nem lesz nézettség, mert köztévé.

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.06.27. 09:54:21

Csak azt nem értem, hogy miért veszik egyesek maguknak a bátorságot, hogy eldöntsék, szükség van közszolgálati TV-re.

Ha szükség van rá, akkor az emberek majd fenntartják. Alakítsák meg piaci alapon, és tartsák fent az emberektől beszedett támogatásokból.

Persze ebbe nem mennenék bele, mert akkor nem lenne mások pénzéből finanszírozott szócső, amit az aktuális kormány mindig felhasználhat a saját érdekei szerint...

Pásztor Tibor · http://pasztortibor.hu 2008.06.27. 09:58:08

Szerintem vagy bedarálni mind a kettőt, vagy meghagyni mind a kettőt. Én ugyan egyiket se nézem (meg más tévét se), de függetlenül attól, hogy kik és mennyien vándorolnak át, ha megszűnik az mtv, de marad a Duna, akkor politikai befolyásolás oda is utat talál magának. (Nem mintha most meg lennék győződve a semlegességükről, de markáns véleményhez kevéssé ismerem.)

J. McClane 2008.06.27. 09:59:36

Az elmúlt két hétben az MTV nézettsége veri az összes többiét...

Itt embereket kell eltávolítani, akik még mindig a régi szemlélet alapján csinálják a TV-t, és ülnek a bársonyszékben.

Rwindx 2008.06.27. 10:01:48

A Szabad Pannóniáért Nemzeti Liberális Frakció képviselői is egyetértenek a cikkel :D

Egyébként nyilván első lépésként a médiatörvényt kellene megváltoztatni, cak utána kezdeni a feloszlatást. Ez ahogyan a post is megjegyzi jelenleg az adófizetőkön kívül senkinek sem áll érdekében. Azt meg hogy hogyan lehetne megállítani hogy a hiénák is áttiplizzenek? Passz. Ha kiveszik köztv-ket a pártok kezéből, akkor ennek az esélye csökken azért.

winston01: A DunaTV nézettsége sem lehet más mint az MTV-é, de talán egyetértesz abban hogy 3 csatorna felesleges. 1 csatorna is el tudja látni a közfeladatokat, ami ugye nem a foci EB közvetítése lenne 1 milliárdért pl. Mivel magyarok vannak a világban mindenfelé, ezért logikusabbnak tűnik ha a műholdas adás csatornája maradna meg. Nem?

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.27. 10:03:24

J. McClane:
És ehhez csak egymilliárdért meg kellett venni az EB közvetítési jogait. :] Szerintem például ez tipikusan nem közszolgálati feladat (pláne többszázmilliós veszteséggel), simán megy kereskedelmi alapon.

winston01 2008.06.27. 10:14:25

Rwindx: Világos, éppen ezért ez nem érv amellett, hogy melyiket kell megtartani.

"logikusabbnak tűnik ha a műholdas adás csatornája maradna meg"

Ha az egyik megszűnne, a műholdon is átvehetné/megtarthatná a helyét a másik (pl ha a Duna jogutódlással olvadna az MTV-be, akkor még új szerződéseket se kéne kötni). Ez megint nem dönt a Duna mellett.

Rwindx 2008.06.27. 10:24:43

winston01: Ok, milyen érv szólna egyik illetve másik megtartása mellett szerinted? Azért tisztázzuk ezt nehogy elbeszéljünk egymás mellett.

Másrészt: ha a DunaTV beolvad az MTV akkor ugyanott vagyunk ahol a part szakad. Ugyanúgy marad minden csak névváltás lesz. Ugyanannyi stúdió, ugyanakkora létszám, ugyanannyi káder, ugyanannyi pénz elpocsékolása. Én azért említettem a DunaTV-t mert ott jobbnak tartom a technikai struktúrát a műsorszóráshoz. Egyébiránt semmilyen TV-t nem nézek, sem kereskedelmit, sem közszolgálatit. Ezért nem tudom maga a műsor hol színvonalasabb hol kevésbé, hol több a káder hol kevesebb. Azt tudom: szórják az én pénzem is, bő marokkal. 1 csatorna elég, 1 csatornányi emberrel, káderek nélkül.

macskafaraok 2008.06.27. 10:26:18

Nem átköltöztetni, helyét is sóval behinteni !!!

Archivum erteke? Nem kell tulbecsulni, nem sok valojaban...
De persze hivatkozni olyan jo ra: "az a sok ertek amit letrehoztak", ja a sajat zsebuk tomeset, azt letrehoztak, es meg folytatni kellene mi... :)

A DunaTV nem rossz, de a Cselényi rezsim alatt sem fenyes az elet, ott is tortennek furcsa dolgok... :(

Dallas 2008.06.27. 10:28:07

Kedes turul és a többi mélymagyar, mi a fenének 2-3 (mtv2) köszszolgálati adó? Elég lenne egy és régiónként regionális kábelen, mit a többi normális országban, amely akkorra mint mi. A cikk teljesen korrekt, csak egy kicsit naív.
Röhely, h az adómból (mely nem kevés) ennyi és ilyen minőségű televíziót tartok el. (az egyházakról nem is beszélve) A Duna tv teljesen nézhetetlen és masszívan nyomatja az ellenpropagandát. Az MTVn meg a napkelte, ala 90-es évek. Ez egy vicc. A VB-re visszatérve, nem igaz, h rossz helyen van az MTV-n! Én kifejezetten örültem, amikor nem az RTL ultragagyi sportrészlege kapta az EB-t. Ugye mindenki emlékszik a "FOCIVÉBÉ" felíratra meg Héder Barna poénjaira, a közvetítésekről meg ne is beszéljünk.. Az volt a sportközvetítések egyik mélypontja magyarországon..

Francois Pignon 2008.06.27. 10:36:32

Az RTLKlubos vébékötvetítés után én is örültem, hogy, nem ők közvetítik az EB-t, de sajnos a köztévé közvetítésének színvonala sem valami magas.
Viszont az ilyen közvetítésekért máshol azért versenyeznek, mert nyereséget termel a tévéknek. Van egy olyan gyanúm, hogy az MTV ezzel végül mégsem kevesebb, henem több pénzt fog kihúzni a zsebünkből.

Bummer 2008.06.27. 10:36:54

Dallas, sajnos ki kell ábrándítsalak: az adódból 0, azaz nulla darab egyházat "tartasz el".
Az egyházak állami pénzt a következő módokon kaphatnak:
- az állam által használt ingatlanjaik után bérleti díjat
- az egyházi fenntartású közoktatási intézmények után az önkormányzati fenntartású intézményekhez hasonló támogatást (csak ezt nem szereti az állam kifizetni)
- az egyház tuladjonában lévő műemlékek, műgyűjtemények (pl. Mátyás-templom) fenntartásához állami támogatást (és szigorú ellenőrzéseket)

Edward Nygma 2008.06.27. 10:38:07

Hát, ha a nézettséget vesszük, meg hogy "döntsenek a zemberek", akkor kb. az MTV és a Duna is bezár, és marad a két bulváradó.
Az lesz csak a szép világ.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.27. 10:40:51

Unalmas már a liberális duma az egyházakról meg az én adómról. Újítás barátaim, újítás.

madbal 2008.06.27. 10:43:59

Hogyhogy _csak_ hét ok??

Gringo 2008.06.27. 10:47:32

Én inkább megszüntetném az Mtv2-t, a duna tv-t és a duna 2-t is. A felszabaduló pénzt az MTV1-nek adnám, kemény feltételekkel.

"Az MTV nézettsége a kereskedelmi adók megjelenése óta roppant alacsony"
- Ez nem csak az adót minősíti, hanem a nézők szinvonalát is. Amíg maunikasóra meg barátokköztre van igény, addíg nem lesz nézettsége a színvonalas műsoroknak. Pedig vannak.

Gringo 2008.06.27. 10:49:43

A dunatv-t csak azért nem töröltem eddíg a csatornakínálatból, mert néha van egy egy jó film esténként. De amúgy undorító, hogy mennyire jobbra húz.

Dallas 2008.06.27. 10:54:23

Bummer, Őrnagy, az egyházakat így vagy úgy de a központi költségvetés finanszírozza. Azt meg én (is) finanszírozom. Unalmas, nem unalmas, így van.
Mi ez a liberális duma faszság? Egyszerűen ez nem igazságos, ennyi. Ki a liberális? Azért mert nem járok misére az vagyok? Jó sok eszed van, barátom..
De ez a post nem erről szól, úgyhogy ne beszéljünk erről többet.

Nem valami magas az EB közvetítési színvonala, de 1000x inkább a Gundeltakács mint a Léderer, a mindenhez értő Gyulai Balázst meg a Héderbarnát már meg se említsem, mert lever a víz ezektől a szakbarbároktól! Nívós sporteseménynek nincs helye a magyar ker.tvk műsorán. Elég, ha már a Forma 1-et elorrozta a Palik és keseríti minden rajongó életét 15 éve..

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.27. 10:56:47

Azért mert minden liberális megmondótól ezt a dumát halljuk már évek óta, és unalmas. Ezért liberális duma. Különben meg ott a Vatikáni Szerződés, azt tessék szidni aki aláírta (Horn Gyula).

Gundellel kapcsolatban igazad van.

csárli hárper 2008.06.27. 11:03:46

öööö,nem arról cikkeztek nemrég hogy a donau tévé csődbe megy vagy valami ilyesmi.....

REPARATUR 2008.06.27. 11:05:10

a kereskedelni tv-ket is szüntessük meg.

Gringo 2008.06.27. 11:06:49

"a Forma 1-et elorrozta a Palik "
- az mtv-n is a palik volt a forma1-guru, nem ő oRRozta :) el, hanem az rtl.

Gringo 2008.06.27. 11:07:36

a duna nem megy csődbe, mert sok fideSS közeli milliárdos mossa tisztára ott a pénzét

fraki 2008.06.27. 11:08:18

1. Gundel kimagaslóan jó sportriporter.
2. Elég szar írás, nem egy hülyeséggel.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.06.27. 11:10:10

Gringo:
Pénzt mosni egy közszolgálati tívíben? Azt meg hogyan?

Francois Pignon 2008.06.27. 11:10:31

Dallas,
amíg jövedelmünk többsége az államhoz kerül, elvárható hogy a különféle, kisebbségben levő társadalmi csoportok kapjanak belőle. Az egyházaknak a hívők számához képest ráadásul aprópénz jut. Majd ha a 70-30 arány megfordul, mindenki eltarja a számára kedves intézményeket.
Csak magamat tudom most idézni:
"Mint halom kisebbség, hever egymáson a világ, keresztbe-kasul finanszírozza egyik a másikát. Én sem tiltakozom, ha éppen a köztévére fordított milliárdokról hallok, pedig nem nézem. És sokmilliárdot költő közalapítványokból meg egyéb költségvetési tételekből is tudnék gyomlálni ízlésem szerint. Egymás másságának elfogadásához azonban hozzátartozik, hogy az adott és kapott forintok összevetésénél ne csak a másik szemében levő szálkát lássuk meg."
reakcio.blog.hu/2008/03/18/husvet_unnep_es_vallas

Rwindx 2008.06.27. 11:11:56

Dallas:
"Bummer, Őrnagy, az egyházakat így vagy úgy de a központi költségvetés finanszírozza." - Szerintem neked szövegértelmezési gondjaid vannak. Az egyház szolgáltat, az állam a szolgáltatásért fizet. Ugyanannyit mint másnak. Ennyi.

Az meg hogy te egymilliárdért GTG-t akarod hallgatni, sok mindent elmond hogy mennyire probléma számodra hogy az adódat szórják két kézzel, értelmetlenül.

Ács Ferenc 2008.06.27. 11:12:58

fraki: lehet, hogy jó sportriporter, de az EB során gyakran nem vett észre többször lassított kezezéseket, leseket. Túlontúl modoros, neki inkább a nemzetközi zsákbanfutó versenyek valók, abban van otthon. Mondjuk kevésbé idegesítő, mint Somos Ákos, ez tény.

Gringo: a Duna nem fideszes tévé, ebben tévedsz.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.06.27. 11:14:16

Jelenleg sajnos olyan idióta rendszer van, hogy a közszolgálati tévének versenyeznie kell a kereskedelmiekkel, ami vicc, és aminek az a következménye, hogy a közszolgálati csatornáról pont a közszolgálatiság kezd eltűnni. Nincsenek már saját készítésű filmek, sorozatok, stb. Ill. most volt a Tűzvonalban, de az édeskevés. Manapság csak az jelenti a közszolgálatiságot az mtv-n, hogy a Lévai Balázs csinál nekik valamilyen nézhető/elfogadható műsort.
De nem megszüntetni kell az mtv-t (már csak azért sem, amit elGabor mondott), hanem összevonni a két csatornát, én elképzelhetőnek tartok műsoridőcsökkentést is, pl. csak du. 5-kor kezdődik az adássugárzás, viszont csakis és kizárólag közszolgálati feladatokat lát el (parlamenti, színházi, kevésbé kedvelt sportesemények, stb. közvetítése; a kereskedelmi adók által nagyon nem kedvelt műfajú filmek sugárzása, stb.), viszont nincs nézettségmérés, meg hasonlók.

Ja, és persze racionalizálás, mind költségek, mind hatékonyság, mind létszám, mind stb. tekintetében.

Francois Pignon 2008.06.27. 11:14:16

fraki
"Gundel kimagaslóan jó sportriporter."

Kár, hogy lemaradt pár dologról sok egyéb munkája közepette, ami az elmúlt években a futballban történt. Ahogy keresgéli a második félidő elején, volt-e csere (pedig már évek óta bemutatják táblán, és oldalvonalról állnak be a félidőben becserélt játékosok), ahogy rácsodálkozik, hogy nemzetközi tornán nincsenek kerítések a lelátón, ahogy évekkel ezelőtt visszavonult játékosokat lát a pályán...
Remélem, csak ironizáltál. ;)

Bakura - Szabadság, egyenlőség, testvériség · http://politikaikommunikacio.blogter.hu 2008.06.27. 11:17:53

liberalis.blogter.hu/?post_id=19277

bakura.buzz.hu/archives/2007/04/30/Zarjuk_be_az_50_eves_MTV-t_heti_szavazas/

Nicsak a kedvenc felvetésem! Kapásból kettő, amikor ezt már követeltem... Kár, hogy innen soha senki nem jött segíteni érvelni.
Kár, hogy felvetettétek, mert a jövőben én is szeretném még újra... Bár rátok sokkal többen hallgatnak. :))

Egyébként meg a leghatározottabban ellenzem, hogy a Duna TV-ből csináljatok egy "új MTV-t"! Ugyanott tartanánk idővel, mint most. Be kell zárni az összeset!
(És szinte az összes ponttaltudnék vitázni...)

Devil Inside 2008.06.27. 11:29:11

Mint ahogy már többen megjegyezték, az hogy nem Léderer visítozik a meccsek alatt kőkemény közszolgálat. ;-)

Őrnagy Őrnagy:
Na igen, a liberalizmus antiklerikalizmus, egyházfóbisa (lsd. Worluk), stb.
Egyáltalán nem, azt csak az eszdéeszesek hiszik.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2008.06.27. 11:57:58

Dallas hozzászólása nettó demagógia. Akkor lenne releváns, amit mond, ha az állam jóval alacsonyabb újraelosztási szinttel működne. Akkor valóban jogos volna felvetni, hogy az állampolgárok tartsák el kedvenc intézményeiket. Jelenleg nem ez a helyzet. Nekem pl. nem fontos, hogy pénzt adjanak a szoc/lib megmondóemberek háttérintézményeinek és kulturális köreinek (lásd filmtámogatás), valamint túlzónak tartom a segélyezési politikát, de addig, amíg nincs egy tisztességes adócsökkentési program, nincs morális jogom elvárni, hogy csak a nekem kedves ügyekre adjanak zsét.

Devil Inside 2008.06.27. 13:23:30

Most nézem, kiszedt a nem egyenlő jeleket, szóval:

Na igen, a liberalizmus _nem egyenlő_ antiklerikalizmus, egyházfóbisa (lsd. Worluk), stb.
Egyáltalán nem, azt csak az eszdéeszesek hiszik.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.27. 13:32:41

Szerintem az első verzió is érthető volt:)
Én sajna, ha a liberalizmusról beszélek, akkor az hazai verziót értem alatta

eN 2008.06.27. 13:41:44

a bezarassal csak az a gond, hogy ugyanaz lesz mint a Lipottal: szetlopnak mindent, szetverik/elveszitik az archivumot, aztan lehet kesobb sirankozni rajta.


TuRuL_2k2 · reakcio.blog.hu 2008.06.27. 10:03:24

legalabb 1 nezot nyertek igy, mert a ket orszagos kereskedelmit en elvbol nem nezem, de igy az mtv-n kovethettem a vb-t.

Bummer 2008.06.27. 14:00:17

Miért nincs fönt a teljes digitális archívum a neten pl.?

Dallas 2008.06.27. 14:13:56

rwindx, te nettó hülye vagy.
Én az EB-t akarom nézni, mint a többi normális ember. És színvonalasan. Ha valamire, akkor erre nem sajnálom a pénzt az adómból. GTG-rt nem én kértem. De inkább ő mint a Gyulaibalázs, ugye egyetértünk..
Látom sokan fennakadtak azon amit leírtam, de asszem nem én vagyok a demagaóg. Abból amit leírtam, csak a féleszűeknek következik az
- hogy liberális vagyok
- hogy nekem tetszik a közvagyon jelenlegi újraelosztása és a segélyezési programok (pl szerinet nagyon igazságos lenne a monoki példa, kár, h megfúrják, remélem egyszer eljutunk oda, h nem lehet megélhetési szülőnek lenni)
- hogy nekem tetszett az, h Horn Gyula aláírt a Vatikánnal
- stb..

Ezeket ki mondta?

Pignon, nem vitatom azt amit leírtál, vitatkozni tudnék vele (templomba járók és nem járók aránya), de ez nem az a post, hogy magamat idézzem..

Dallas 2008.06.27. 14:16:31

.. nem értek egyet, és vitatkoznék vele..

Rwindx 2008.06.27. 14:28:57

Dallas:

"rwindx, te nettó hülye vagy." - Én is kedvellek.

"Én az EB-t akarom nézni, mint a többi normális ember. És színvonalasan." - Helikopterből nem vadásznál szívesen, színvonalasan, gépfegyverrel? Ugye eszedbe nem jutott volna hogy esetleg egy kereskedelmi csatorna is megvette volna a jogot a közvetítésre... nem az adófizetők pénzéből...

" Ha valamire, akkor erre nem sajnálom a pénzt az adómból." - Itt két dolgot jegyeznék meg.
1. Az EB közvetítése nem közfeladat! Hanem alavetően kereskedelmi!
2. Az lehet hogy a te adódat nem sajnálod rá, de mivan a mások adójával? Ja hogy azt leszarod, csak az érdekel hogy neked jó legyen.

"De inkább ő mint a Gyulaibalázs, ugye egyetértünk.." - Nekem tökmindegy ki közvetít, de ha az egészben téged az ragadott meg hogy ki közvetít, akkor látom még nem vagy toppon, nem érted a problémakört. Igyál egy kávét, reméljük csak a koffeinből van hiány.

"Abból amit leírtam, csak a féleszűeknek következik" - Szerintem ezek után ezzel a jelzővel óvatosabban bánj...

Bummer 2008.06.27. 14:44:52

Ez az EB-közvetítés az m1-en egy vicc. Reklámozni nem lehet normálisan (mivel közszolg tv), viszont egy rakás pénzbe kerül.

Dallas 2008.06.27. 14:46:18

rwindx, nem akarom ismételni magam veled kapcsolatban.. :)
-Helikopterből vadászni? :) Gépfegyverrel?? Ezt melyik adón láttad?
-Eszembe jutott, el is borzadtam, h a retekklub kapja az EB-t
- Nem szarom le másokét, de ne tartsunk közvélemény kutatást, h egyetértenek e az emberek azzal, h az amúgy is elvett adójukból ezt vegyék meg vagy egy szappanoperát vagy esetleg a Szomszédokat ismételjék belőle.
- Hát, hogy kinél van baj azt ne feszegessük, igen barátom eléggé fontos, h ki közvetíti órákon keresztül azt amit látsz, Pl egy focimeccsnél. Persze lehetnék igénytelen és mondhatnám, h tökmindegy.
- nem kvzom és a "féleszűek" egy visszafogott jelző volt. Rád ez nem vonatkozik.

Dallas 2008.06.27. 14:48:16

Bummer, sztem ez egy olyan világesemény, amit nem kell különösebben reklámozni, ha érted mire gondolok. Az viszont igaz, h lehetne a színvonalán emelni.. az néha tényleg egy vicc.

Rwindx 2008.06.27. 15:06:09

Dallas:
Reménytelen vagy. Neked tényleg nem koffein hiányod van.

"Abból amit leírtam, csak a féleszűeknek következik az
...
- hogy nekem tetszik a közvagyon jelenlegi újraelosztása"

- Abból amit leírtál pedig egyértelműen ez következik, neked kell 1 bizonyos közvetítő amiért akár 1 milliárd közpénzt is kicsengetnél. Te itt írtad az elején hogy egyetértesz a monoki kezdeményezéssel. Nem értem miért. Hisz te most éppen az EB segély mellett kardoskodsz. Imádom az ilyen kettős embereket. Tipikusan az jön le belőled ami neked jó az kell, ami másnak lenne jó azt nagy ívben leszarod, és azért se kapják meg. Az egyházas írásod kapcsán is pontosan ez jött le, ami még tudatlansággal is párosult. Írigység, önzés, tudatlanság, ennyi.

"Nem szarom le másokét, de ne tartsunk közvélemény kutatást, h egyetértenek e az emberek azzal, h az amúgy is elvett adójukból ezt vegyék meg vagy egy szappanoperát vagy esetleg a Szomszédokat ismételjék belőle." - Valaki emlegette már a demagógiát veled kapcsolatban.

Azt hiszem megbeszéltünk minden közös témánkat. Részemről biztosan.

Dallas 2008.06.27. 15:23:27

rwindx:
EB segély? :) Újabb gyöngyszemmel gazdagodtunk..
Köszönjük.

Irígység, tudatlanság, önzés, ennyi?

Demagógia? Tudod ez mit jelent? Nem hiszem. Valaki már emlegette? És?

Szerintem is kibeszéltük magunkat, örültem, h egy ilyen felkészült, tájékozott, önzetlen, okos, szorgalmas hülyével találkozhattam ma. Ez a legrosszabb párosítás..

Rwindx 2008.06.27. 15:51:23

Dallas, te szörnyen ostoba vagy és még büszke is vagy rá. :)

IHCS 2008.06.27. 16:04:44

forumozok:

"Ha szükség van rá, akkor az emberek majd fenntartják. Alakítsák meg piaci alapon, és tartsák fent az emberektől beszedett támogatásokból."

Na persze. Meg az államot is, nemde? Ha majd akarják az emberek akkor létrehozzák azt is, addig ne finanszírozzuk az én pénzemből..

Gyursány fizetéséről nem is beszélve.

Ja és persze az állami egészségügyet, az állami nyugódíjat, meg tán még a közbiztonságot is (lásd még: reakcio.blog.hu/2008/06/22/barna_veszedelem_in_da_house)

Azért ennél lehetne kicsit szofisztikáltabb is a közügyekhez való hozzállás.

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.27. 16:17:13

>Azért ennél lehetne kicsit szofisztikáltabb is a közügyekhez való hozzállás.

Az egyik tévécsatorna a sok közül, az általam (és az emberek valószínűleg többsége által) sohasem nézett ún. m1, az nem fontos közszolgáltatás, szemben pl. az egészségüggyel, ami eléggé fontos. Ezért összemosni a köztévé-ellenességet a közegészségügy-ellenességgel egyáltalán nem szofisztikált, sőt, zavaros.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.27. 17:01:39

Dallas, te igen kedves liberálbolsevik hazaáruló, magyar állampolgárként magyarság tagadó kommentelő:
Az emberi társadalom együttélési formája jelenleg az állam. Ez egy olyan rendszer, amelynek részét képezik a szociális intézkedések. Úgy, mint lelki és egészségügyi épüléshez szükséges intézmények, vagy a létfenntartáshoz elengedhetetlen infrastruktúra. Persze, mindig vannak olyan antiszociális barmok, mint te, aki azt hiszi, hogy neki a rendszeren kívül sokkal előnyösebb lenne, vagy a rendszeren belül csak ahhoz járulna hozzá, ami neki tetszik. Ez utóbii nem valósítható meg. Nekem nincs gyerekem, mégsem kérem vissza az adómnak azon részét, amit az oktatásügyre fordít az állam. Ha ki szerenél kerülni a rendszerből, én támogtnálak. Garantálom neked, ostoba életképtelen egyed, hogy egyetlen napig sem bírnád. Úgyhogy fogd be a pofád, és örülj, hogy lyuk van a seggeden, ami szelel.

Bummer 2008.06.27. 17:08:11

Ja, megvárjuk, mig Dallas megépíti az autópályát.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.27. 17:47:17

mint a feketeafrikai neonáci szabadkőműves rend nagymestere, egyetértek a cikkel.

küzdjenek, kollégák! nekem 3 éve nincs tévém. illetve készülékem az van, de nincs adás benne, mert nincs előfizetésem. sehova. nyugodt életem van.
on line médiák előnyben. meg a dvd.

mivel a focit is szívből rühellem, nemsokára levélben fogom jelezni a köztévé elnökségét betöltő személnyek (ha van ilyen), valamint Hiller István oktatási és kultúrális minisztelúlnak, hogy az 1.000.000.000 Ft-ból rám eső részt kérem utalják el a 117730xxx-xxxxxxxxx folyószámlára.
hasonlóképpen szeretném hogy eljárjanak a kormányt és munkáját népszerűsítő kampányok költségével is (benned van, fair play, új magyarország).
a kormanyszovivo.hu szerverfarmjának rámeső - így ki nem használt - CPU ciklusai felhasználásával kontribútáljanak a SETI-be. Hátha jönnek az UFO-k, és végre magukkal viszik nagy hívüket, mindannyiunk Mester-ét.

Ács Ferenc 2008.06.27. 18:02:24

Falafel: ez nem a parlament, itt nem lehet hazaárulózni! Kénytelen leszek moderálni, pedig nem csípem az ilyesmit. Tessék rendesen viselkedni, mert szétültetlek benneteket, vagy idehívom Szili Katalin óvónénit.

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.27. 18:08:01

Ács Feri:
Felőlem azt csinálsz, amit akarsz. Mostantól, ha nem törölsz sem lesz sok kedvem ide írni. Dallas úgy szólított meg minket, ahogy a baloldal szokta általában a jobbereket, én meg úgy, ahogy a jobberek szokták a balosokat. Azt hittem, poén.

További kellemes reagálást! A viszonynemlátásra!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.27. 18:18:43

ÁF,

Falafel kissé indulatos koma, az biztos.
De a mélymagyar és a hazaáruló párban vannak.
DAllas sem volt kispista itt, és őt békén hagytad. Hm.

Ács Ferenc 2008.06.27. 18:20:43

Ezennel Dallasnak is kiosztok egy rovót!

mithrandir 2008.06.27. 18:45:38

"A Duna Tv szerény körülmények között bizonyította az elmúlt másfél évtizedben, hogy lehet értéket teremteni és viszonylag távol tartani a pártpolitikát egy közpénzből működő csatornától. De új feladatához természetesen meg kell erősíteni."

Következő lépésként át kell keresztelni a gazdátlan Magyar Televizió névre.

Végül, úgy 8-10 év múlva, miután a pártok ismét rátették a kezüket, meg kell szüntetni ezt is.

Vagy tán azt gondolod, hogy a pártpolitika lemond a közpénzből való propagandalehetőségről???
Ugyammá...

heima (törölt) 2008.06.27. 19:31:21

Egyáltalán nem kéne adóbevételt költeni a köztévére, fizessen mindenki kötelezően díjat, akinek tévékészüléke van, és azt kapja meg az mtv és a duna tv. ha jól tudom, a bbc is így működik. a finanszírozás megoldása már egy lépés a normálisabb, politikai függőségmentes működésre, ráadásul az fizet érte, akinek hozáférése is van ezen közszolgáltatáshoz.

azt az összetételt meg el kéne felejteni, hogy az "én adóm". Senkinek nincs adója (max az 1%), az adó az államé. Nem azt kell nézni, hogy mit tehet értem az állam, hanem azt, hogy mit tehet az állam a közösségért, a nemzetért.

Az meg egyéni ízlés kérdése, hogy ki mit tart hasznos közösségi feladatnak, pl h vlakinek fontosabb h ne totál ratyi közvetítők legyenek az ebn, mint h fel legyen újítva a mátyás templom, akkor szíve joga, mondjuk ez el is árul róla mindent.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.27. 22:21:31

heima,
úgy érzem, pont az a baj, hogy az adó az államé. pontosabban azé az államé, aki 1000 gurigából közvetít EBt.

aztán közben az folyik mindenkiből, hogy kisebb államot meg öngondoskodás. neked ez hogy jön össze?

meglehet hogy furcsának tűnik, de az adóért is én dolgozom. adassék már meg az, hogy nem mindenféle nyikhaj huligánok tapsolják el az emberek adóforintjait mindenféle buziságra - gondolva itt a kormányszóvivői portálra, a kakaóbiztos pécékre, a parlamenti struktúrált kábelezés éves cseréjére, a golyóálló autók átfestésére, az idegesítő magyarázzuk a bizonyítványt reklámokra, alagútra és völgyhídra. kösz, nem kell.

ezt lazán megspórolhatják. már így is túl sokat láttam közelről, hová lesz a pénz. pedig az csak a jéghegy csúcsa volt.

úgyhogy öntudatos fogyasztóként el is várom, hogy kapjak valamit az adóMért.

heima (törölt) 2008.06.28. 01:32:44

denever, teljesen félreértetted, amit írtam.
egyáltalán nem azt gondolom, hogy fizetni kell az adót és utána nem törödni vele hogy mi lesz vele, hanem a mellett próbáltam érvelni, hogy ne személyesen, hanem közösségileg várjon el dolgokat az emberfia. Ne öntudatos fogyasztó legyél, hanem egy öntudatos közösség tagja, a kettő preferenciái nem mindig esnek egybe.

Nekem pl nincs autóm, és nem is lesz, ezért számomra az autópálya totál felesleges, pedig nem olcsó mulatság, mégse mondom, hogy az "én adómból" ne építsenek egyáltalán (max azt h ne így, és ne ennyiért:)pályát. stb stb példákat vég nélkül sorolni.

A baj az, hogy a magyar nép nagyrésze suta a közélethez, maga se tudná felsorolni, h szerinte mi az állam, vagy az önkormányzat feladata, a feladatok között nem tud se fontosságban súlyozni, nem tud még megközelítőleg se költségvetési sarokszámokat, államháztartási alapokat meg végképp. Ezt durván ki is használja a politikai elit, ezért élnek és virágoznak az általad is felsorolt projeketek, és ezért lehet vadítani a népeket lufi dumákkal, ezért rohangál annyi szerencsétlen, aki nagy mellényel közli, hogy az "ő adójából" ne fizessék az egyházakat, a pártokat, a képviselők költségtérítését, a parasztokat, a határon túli magyarokat (ballib megfogalmazásban románokat)stb.

IHCS 2008.06.28. 07:31:31

dzsucseharcos · songun.blog.hu 2008.06.27. 16:17:13
>Azért ennél lehetne kicsit szofisztikáltabb is a közügyekhez való hozzállás.

"Az egyik tévécsatorna a sok közül, [...} az nem fontos közszolgáltatás, szemben pl. az egészségüggyel, ami eléggé fontos. Ezért összemosni a köztévé-ellenességet a közegészségügy-ellenességgel egyáltalán nem szofisztikált, sőt, zavaros. "

Tévedsz. Az általam bírált érvelés nem a köztévé ellenesség, hanem az az érvelés volt, hogy senki ne döntse el mi a fontos, mert ami fontos azt majd az emberek létrehozzák.

Éppen erről a kérdésről lenne fontos vitatkozni. Nem csak a TV-ről külön, hanem a kiknek és mint kell nyújtania az államnak, ha már van. Szóval a heima-denevér csata a jó vitairány.

IHCS 2008.06.28. 07:32:35

Egy mentség az M1 létére. Mi már évek óta lemondtuk a TV-t, mert nem néztük, idő se nagyon volt rá, amikor meg megpróbáltuk mindig csak felhúztuk magunkat rajta a feleségemmel. Most az EB kapcsn rájöttem, hogy szobaantennával jön az M1 és élveztem nagyon. Tulajdonképpen vannak emberek, akiknek ez nem idő vagy kedvhiány, hanem pénzhiány miatt eleve adottság.

Ők ezt tudják fogyasztani az állam szolgáltatásai közül én meg az autópályát és a MÜPÁ-t.

Nem nagyon vagyok szociálisan érzékeny alkat, de miattuk lehet, hogy nem az M1-et, de valamit érdemes lenne még a földi sugárzáson is adni, ingyen, amíg még van ilyen technológia.

IHCS 2008.06.28. 07:36:13

Sőt. A hozzám hasonlóan érzéketlen középosztálybelieknek is megadja az állam ezzel azt a közszolgáltatást, hogy én nyugodtan hátradőlhetek, mert a szegények is kapnak valami cirkuszt. A kenyérre talán már szükség sem lesz.

Tényleg ti szoktatok adni alamizsnát a koldusoknak vagy ráfogjátok az államra, hogy azért adom neki az adót, hogy ezt megoldja?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.28. 08:07:31

heima,
abban én is egyetértek, hogy az individuum érdekei és igényei nem elégíthetők ki személyre szabottan. még ha akarnánk is, akkor sem, mert végtelen adminisztráció lenne :-)

a közösség érdekei már egyszerűbben tűnnek, mert van valami egyetemes irány, amerre lehet haladni. feltételezhetően X embernek ez megfelel, Y embernek meg nem. de amig X>>Y, addig rendben van. mindig mindenkinek nem lehet jó.

nyilván a végletekig nem lehet leosztani a dolgokat, mert akkor azon rugóznánk, hogy a vidékieknek miért úszik a szentkorona, meg miért van X milliós tüzijáték, meg vágta, meg mittudomén mi. ugyanez fordítva is igaz. egyház, szociális háló, egészségügy, ha igazán hardkór liberálfelforgatók vagyunk.

de vannak fokozatok. ahogy Ács Feri is világosan megírta, lehet rázni a rongyot, ha van rá fedezet. most nincs. most adni a faszagyereket több köztévével, völgyhíddal, állami eb közvetítéssel (intervigyenije, mint régen) akkor a luxus, hogy a robinhood-adó elvinné még az emlékét is. majd ha tényleg stabilok leszünk, lesz politikai morálunk, felelősségtudatunk, nem lesz fél vagy 3/5öd arányú elvonás a jövedelmekből, akkor jöhet a cirkusz meg a kenyér. akár 3.60-as lágy is.

alig hiszem, hogy a céltalan költekezés jelenleg egy olyan okot is szolgál (mint mindig) hogy a pórnép lássa, milyen jó irányba csurog az ország hajója.

heima (törölt) 2008.06.28. 08:51:17

denever, ez a sok feleslegeses pénzpocsékolás minda zért van, mert (főleg) 2002 után a legfőbb állami feladat és közcél az lett, hogy a hatalomra kerülők hatalmon is maradjanak. A mélyen tisztelt választóközönséget meg a közvetlen pénztárcáján keresztül lehet a legjobban megfogni, az egészet meg be lehet csomagolni vlamiféle hamis esélyegyenlőségi köntösbe. Mindez valóban nem olcsó, ráadásul mint írtad is a magas újraelosztás magas adókal jár, ami külön visszahúzza az egész aktív társadalmat. Az a többlet, amivel többetk ölt arányaiban a magyar állam, mint a környező országok, mind a szocialista pénzszórások eredménye (segély, jóléti kiadások, pazarlás).

Hogy a posthoz is kapcsolódjak, a tvdíjat pl petya törölte el 2002-ben, mondván meg kell teremteni az esélyegyenlőséget a tévéhez való hozzáférésben. Mert aztán rengeteg volt az az évi párezer forint, de így legalább az egyszeri segélyezett tudott venni "plazmatévét", amibe belelőhet a magyargárda :)

dzsucseharcos · http://songun.blog.hu 2008.06.29. 13:04:05

IHCS 2008.06.28. 07:32:35

>Ők ezt tudják fogyasztani az állam szolgáltatásai közül én meg az autópályát és a MÜPÁ-t.

Az autópályaépítés fő célja nem az, hogy gyorsabban lejuthasson a kispolgár a Balatonra, hanem az, hogy a gazdasági fejlődést állítólag serkenti, ha sok az autópálya. A Müpa és az m1 viszont fogyasztási cikkeket kínálnak. Ezért az autópálya és a Müpa/m1 nem említhető egy lapon, amikor az állami szolgáltatásokról beszélünk. Az államnak nem az a legfontosabb feladata, hogy a fogyasztási cikkek nyújtásának feladatát átvegye a magánszektortól, hanem az, hogy a fogyasztás előfeltételét (a gazdasági teljesítményt, a jogbiztonságot, a közbiztonságot stb.) megteremtse.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.06.29. 20:28:37

dzsuce,
az m6-ot minden bazi drága sallanggal együtt úgy marketingeli pártunk és kormányunk, hogy 200x-ben majd végig autópályán tudung lesüvíteni a horvát tengerpartra...

Yusolein · http://pirez.blog.hu/ 2008.06.29. 23:24:55

1. Egy televízió fenntartási költsége nem egy iszonytatóan magas pénzösszeg. Mivel magyaráznád a rengeteg miniadót, a tv5-ől a story tv-ig, amik szépen elmanagelik magukat.
2. Végülis a Nat Geot is meglehetne vennie az államnak. Amúgy nem tudom, pontosan mi a rákra akarsz ezzel kilyukolódni, ha a német, osztrák, brit közszolgálati tévéállomások is így működnek. Mert működnek. Egy ilyen lépés nem csak hogy „hiénaváltást” is eredményezne, de drasztikusságán csak bégetni lehetne.
3. Abban egyet értünk, hogy az MTV tényleg egy szócső, de mégsem hasonlítanám össze az atv-vel (ahonnan kilőtték az eddig egyetlen nézhető műsort is), vagy az Echoval. Ha már szócső, küzködjenek. Pláne, hogy a Duna úgy anblokk a leginkább kultúrát terjesztő tv, az ismeretterjesztő csatornákat most mellékelve a francba. Az MTV megszüntetése tönkrevágna egy ilyen helyet, minden maradjon a saját helyén.
4. A médiatörvény ránkhozza a kádárizmust, paff… Bár nagyon kerülgetted, de mégis ezt hozta a kásád. Mint a kreatív tüntetéses cikk (nem tőled) Gyurcsi – Milo párhuzama. A törvény megváltoztatása természetesen indokolt, de pont ezért nem indokolt az összevonás. Plussz még, ha valamit indoknak akarsz fölhozni, akkor azt érdemes lenne leírni is, alátámasztani, mert ez így, kérem, semmit sem igazol, és még annyit sem.
5. Amely persze pusztul… Szintén egy teljes egészében demagógikus pont. Köszönjük. A persze ez keveseket érdekellel meg szerintem pont álláspontod ellenkezőjét bizonyítod.
6. Egyetértünk az MTV abban a stádiumban van, mint az Echo volt teljes elmélyedése előtt. Ezen a ponton teljes mértékben egyetértek veled, de akkor sem tartom ezeket egyenértékűeknek. Az adófizetők
7. Újból, nézzük csak meg a nemzetközi példákat… Tudom, hogy unalmas, hogy ezzel jövök, de egy ilyen kérdésben nem is lehet mással.

Összességben ez a cikk igencsak naívka, egy olyan dologgal foglalkozik, amit teljesen fölösleges taglalni egy irányváltás előtt… az akármitől függetlenül.

kulalak 2008.07.01. 02:29:42

Egyetertek de a kiegeszitesekkel is egyetertek. Megszuntetni de nem atvinni atvenni. MEGSZUNTETNI. Utana miert ne lehetne a korzeti studiok lancolatat megalkotva kozszolgalatiskodni. Archivumra alapitani egy kht-t, mert az penzt is hozna.
Mar mindent szetvittek egyszeru is lenne. Ha az MTV szegeny a politikai manoverezes megszunne!!! Egy amerikai tipusu PBS-nel nincsen politikai befolyas. Mire is lenne a gyerekmusorokra? a tajjellegu, turisztikai vagy termeszetvedelmi musorokra? a beszelgetosekre? a bemutatott szinhazi darabokra operakra historikus vagy hitelettel kapcsolatos felunalmas musorokra? Ja es NEM LENNE REKLAM!!! Aki musort akar tamogatni megteheti az elejen vagy a vegen. Udv.
süti beállítások módosítása