1. Magyarország, azaz konkrétan mi, adófizetők nem bírunk el két közszolgálati televízióállomást. Az MTV és a Duna Televízió fenntartása egyidejűleg akkor is luxus lenne, ha olyan országban élnénk, ahol stabil a költségvetés, nagy a gazdasági növekedés és alacsony az állami újraelosztás mértéke.
2. A kötelező közszolgálati feladatokat (hírszolgáltatás, parlamenti közvetítések, tudomány-, és ismeretterjesztés, kisebbségi műsorok, nemzeti kultúra megőrzése) egy jól szervezett, és működéseiben kellő garanciákkal ellátott tévéállomás is tökéletesen képes betölteni.
3. Az MTV születése óta az aktuális kormány szócsöve. Minden kormánypárt megszállta eddig az intézményt. A rendszerváltozás sajnos ebben a tekintetben sem hozott érdemi változást, sőt: az MTV pártpénztárrá, kádermegőrzővé és homokozóvá silányodott az összes kormány működése alatt. Nyíltság, sokszínűség és az aktuális hitvitákat meghaladó stratégiai gondolkodás helyett ócska pártháborúk színtere lett a Magyar Televízió, néha perverz módon megjelenítve az ország kettészakítottságát. (Bal-, és jobboldali híradók egyszerre, működést megbénító vezetői harcok, aktuális elnökválasztás előkészítése a parlamenti folyosókon, stb.)
4. Az ősbűn: a médiatörvény. A katasztrofális hatású 1996-os médiatörvény, amelynek megszületésében a tragikus eredményű háttéralkuk miatt az összes parlamenti pártnak gyakorlatilag azonos a felelőssége, lehetetlenné tenné a független működést és gazdálkodást abban az esetben is, ha a pártok önkorlátozással élnének (nem élnek) az MTV esetében (sem). A kuratóriumok elszabott rendszere a pártmutyik melegágya, az örökké zavaros ORTT furcsa döntéseivel pedig kifejezetten a pártpolitika transzmissziós szíja. Ha nem is elsősorban a műsoraiban, de működési feltételeiben, politikai függőségeiben és bizonyos reflexeiben az MTV maga a tovább élő kádárizmus. Az oldalfüggetlenül ránk telepedett kádárizmus pedig - ez a meggyőződésem - a legnagyobb gátja annak, hogy Magyarországon élhető legyen a jelen és jövő.
5. Az MTV az elmúlt 51 évben természetesen nemcsak a direkt vagy az áttételes politikai propagandával volt elfoglalva, hanem sok érték is született benne. Ilyenek például a tévéjátékok, dokumentumfilmek, mesék, vagy az irodalmi műsorok. Az MTV archívuma nemzeti kincs, amely persze pusztul, és ez keveseket érdekel. Mindent mérlegelve azonban az MTV fél évszázados mérlege negatív. Egy torz rendszer torz gyermeke volt, nem indokolt a fennmaradása.
6. Ma már bőven vannak kvázi párttévék és pártrádiók, aki ezekre kíváncsi nézze, és hallgassa őket, telefonáljon az ott fungáló porondmestereknek, de ezek szellemisége, működése ne kerülhessen költségvetési támogatás alá és közszolgálati platformra.
7. Az MTV nézettsége a kereskedelmi adók megjelenése óta roppant alacsony. Azért, mert valamit megszoktunk, az még nem indok, hogy őrizgessük a sarokban. Pláne ha számolatlanul öntik bele az adófizetők pénzét.
Mi a megoldás?
A Magyar Televíziót meg kell szüntetni. A közszolgálati feladatokat - a megfelelő törvénymódosítások után - a Duna Televízióra kell testálni. Az MTV archívumát és stábjának egy részét vegye át a Duna Tévé. Az ingatlanvagyont értékesítse az állam (a Szabadság téri székházat már eladták, de bőven maradt még vagyontárgy). A Duna Tv szerény körülmények között bizonyította az elmúlt másfél évtizedben, hogy lehet értéket teremteni és viszonylag távol tartani a pártpolitikát egy közpénzből működő csatornától. De új feladatához természetesen meg kell erősíteni. Törvényben kell meghatározni, melyek a közszolgálati feladatok. Új médiatörvény is kell, mert a jelenlegi táptalaja a korrupciónak és szinte megbénítja a közmédiát. Biztosítani kell, hogy legyen magyar irodalom, film és zene a képernyőn, hogy újra készüljenek tévéjátékok, mesék. Legyen ismeretterjesztés (pl. Mindentudás Egyeteme) és brit mintára épüljön újjá a hírszolgáltatás, s az intézménnyel és annak költségvetési támogatásával pedig ne játszadozhasson a politika.
Tudom persze, hogy ennek megvalósulására most kevés az esély. Magyarországon ma még túl kevesen érdekeltek a tiszta viszonyokban, az erkölcsi „tabula rasában" , ennek az 1990 óta megdohosodott, rossz levegőjű mutyivilágnak a felszámolásában. Ma még alig vannak, akik nem mindent a pártpolitikai koordinátarendszerben értelmeznek, annak megfelelően, hogy ez most melyik szekértábornak, klientúrának mit jelent és ebből következően mit is kell rá mondani. De bízom benne, hogy egyre többen kezdenek el gondolkodni és egyre kevesebb tabut lehet védeni a „mi és ők" hamis és kártékony közhelyeivel, a megfelelési kényszer hajtotta elfogultságokkal. Ez a mi országunk, gondolkozzunk a közös ügyeinken!
