Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves szülők, kollégák és nem utolsósorban kedves diákjaink!

 Sok szeretettel köszöntök mindenkit ezen a derűs júniusi napon, amelyen azért gyűltünk össze, a diákság nem kis örömére, hogy a 2007-2008-es tanévet közösen elbúcsúztassuk.
 Kedves diákok!

 Szokták mondani, hogy ha bezáródik egy ajtó, akkor valahol kinyitnak egy ablakot. Vagy viccesebben, ahol bezáródik egy ajtó, ott huzat van. No, de még mielőtt átadnátok magatokat a humornak és a nyár örömeinek, hadd térjek vissza a komolyabb változathoz, és engedjétek meg, hogy egy kicsit komolyabban beszéljek a nyárról, és ahhoz kapcsolódóan a ti felelősségetekről, amikor nem vigyáznak rátok tanáraitok, nem szólnak rátok állandóan, nem kísérnek benneteket szigorú szemekkel.
 Engedjétek meg tehát, tudom ez nem mindig népszerű dolog, de hadd beszéljek a ti felelősségetekről, arról, amikor a magatok urai lesztek.

 Kedves diákok!

 „A legtöbb ember olyan, mint a hulló falevél, melyet a szél fúj és lebegtet – csak ring a levegőben, s végül földre hull. De vannak mások, kevesek, akik olyanok, mint a csillag, kijelölt úton haladnak, széljárás nem éri el őket, magukban hordják törvényüket és útjukat." – írta a XX. század egyik legnagyobb német írója Hermann Hesse.

 Gondolom, ti is sokszor tetettek már fogadalmat az életetekben. Általában az ilyen fogadalmakat az ember újévkor vagy tanévkezdetkor teszi, most azonban itt a nyár kezdetén...
 Folytathatnám, kedves diákok. De nem teszem. Beszéljen inkább egy nálam hitelesebb és sikeresebb ember. Köszöntse tehát nagy taps a színpadon Steve Jobs-t, az Apple egyik főnökét (nagy taps):