Ma a spanyol bika és a svéd oroszlán (?) csap össze. Ennek alkalmából rendhagyó módon köszöntjük a spanyolokat - nem állítva, hogy nekik drukkolnánk, mert posztírónknak kb. ez a véleménye a bajnokságokról (meg ne verjetek), de azért ma este pár sörrel szurkol egyet a tévé előtt. (Egy kis nyelvlélektani közbevetés: drukkolni muszáj valakinek, na de szurkoni is? Azt nem lehet csak úgy ok- vagy céltalanul? :)

 Szóval, egy kis potya országimázs a foci és a literatúra nyelvén.

 Javier Marías spanyol író novelláskötetének (Európa, 2008) A bizonytalan időben c. írásában felbukkan egy Szentkuthy nevű magyar válogatott focista (meg persze Puskásék, Kocsisék). A történet szerint épp egy diszkóban forgatja meg sorban a lányokat Kentucky - mert így ejtik arrafelé ezt a furcsa nevet. Sőt, ha a becenevén: akkor Sültcsirke.

 A kötet címlapján már ez a mondat csalogat bennünket: (csak a hazai kiadáson persze): „Szentkuthy cipőtalpával néhány centit előretolta a labdát, és amikor az átért a gólvonalon, ismét megállította.”

 Egy Szentkuthy Miklóshoz (1908-1988) illő dendy tűnik elő a diszkógömb fényében az olvasó szeme előtt: aki már gólok tucatjait lőtte csak az adott idényben, és a gól nem más számára, mint... nővel lenni: 'rohamozni, és üvölteni a végén'. Ő egyik előtt sem szereti a hajcihőt (és utána sem): csak azért tanulja meg a világnyelveket, mert a nők azt igénylik, hogy beszélgessenek velük előtte - meg persze utána... - mondja Kentucky, mikor belehallgathatunk a narrátorral folytatott beszélgetésbe. „Minden gól után egy új nő, így ünneplem meg őket.”
 „Sültcsirke” a kimerítő tánc másnapján is lő három gólt - apró jelzés a női olvasóknak: micsoda fizikum...!

 És egyszer csodát művel, megmutatja a láthatlan falat a gólvonalon - lásd az idézetet fent. Olyan stílusban kapja az olvasó a következő jelenetetet, ahogy Darvasi László vagy EP is ritkán ír a játékról. A Szentkuthyba bújtatott válogatott lefut és kicselez minden hátvédet, még a kapust is, majd megáll a kapuban - az idő is megtorpan mögötte...
Lába a labdán, és éppen a labda alatt: a gólvonal. Bevárja a nyomában lihegő játékosikat. Aztán beteszi a labdát a kapuba, úgy, hogy csak meggördíti a talpa alatt, majd visszahúzza. Csak ekkor érnek oda a védők. A stadionban robban a csönd. Ezrek ugranak fel és éljeneznek.  

 A novella még folytatódik: visszaesik, kis klubokban játszik, és 33 évesen épp csak pár kis nekrológ jelenik meg róla: mellbe lőtte a neje, az a fiatal lány, akit a narrátornak is bemutatott egy meccs alatt. A női kéz ujjai éppúgy játszottak a pisztoly ravaszával, mint Kentucky lába a kapuban...
 Alaposan átírt írói „életrajz”, de azért az említését köszönjük, Hispánia!

*

Persze vannak előzményei annak, hogy a magyar foci aranykora összemosódik az irodalommal:

 A brazil Chico Buarque Budapestjében afféle Orlandóként bújik különböző szerepekbe - a kötet vége felé járunk már - és rendesen rápörög a magyar focira is: Bozsik sugárútról fantáziál, és egy rendőrtisztet (?!) Grosicsról nevez el. Ezt már persze nagyon nem érti a recenzens sem, de ez van. Egy szereplője meg Fecskét szív. Szóval a kolorlokál legalább rendben.