
A világ legjobb punkzenekara pedig nem más, mint a híres-nevezetes Flash. (Ergé, erről nem nyitunk vitát.) Hogy az együttes mikor alakult, az a homályba vész: valamikor a '80-as évek végén, '90-es évek elején, de mind a zenészek, mind közönségük úgy be volt tépve, hogy semmire nem emlékeznek. Az elmúlt mintegy húsz évben írtak kb. 10 számot, lemezt pedig egyáltalán nem adtak ki, csak egy-két koncertfelvételük kapható a Bem mozi büféjében, 600 forintért. De a koncertanyagokat le is tölthetjük a frontember, a jelenleg szociális munkásként dolgozó Barcs Miklós zseniális honlapjáról. Hogy miért ilyen inaktívak, arra talán a 3 milliárd című szám ad választ. A többi nóta is hasonló szellemben fogant. A Pálma egy valós vagy fiktív amerikai utazás legszebb pillanatait örökíti meg az utókor számára, a Twenty a tévéostrom hivatalos indulója címre is pályázott, a Képviselő funky pedig igazi nemzedéki himnusz, nem is értjük, miért nem játsza a Viva. Ennél sokkal több számuk nincs is. Kedvcsinálónak a ma estéhez álljon itt az utóbbi szám egyik felvétele egy ismeretlen helyszínről, ismeretlen időpontból:
Ha jöttök, ne felejtsetek egy kanna bort hozni a szegény énekesnek.
Párhuzamos különvélemény: a világ legjobb punkzenekara a Flash, erről nem is nyitnék vitát. Barcs Miklóst tavaly, jó punkhoz illő módon előállította a rendőrség, pedig nem is csövezett, hanem a HVG Online-nak csinált videóriportot. KálmánTóni hiányos kulturális ismereteiről tanúskodik viszont, hogy nem ismeri a LoPunkot, ami pedig a világ MÁSODIK legjobb punkzenekara, bár Pozsonyi Ádám projektjei (Anyátok, Gecizők, Tekintetes Úr) vetélkednek az ezüstéremért. (A harmadik helyen a Reakció zenekara áll, amely annyira PUNK, hogy még egyszer sem próbált, bár már sokat beszéltünk róla.) Szóval: a LoPunk frontembere nem más, mint Hammer Ferenc szociológus, az Index tévéelnök-jelöltje. Hammer nem átall öltönyben és nyakkendőben üvölteni Sex Pistols, Ramones és egyéb punk klasszikusokat maroknyi rajongótáborának, akiket általában az egyik kezében tartott kamerával vesz fel videóra, nyilván otthoni mozizásra. LoPunk-élményemről itten, a LoPunk Reakció-élményéről pedig itten olvashattok. eRGé