Kupleráj
2008. május 30. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Kupleráj

 Lehúztunk a Balatonra, mert kánikula van. Dolgozni innen is lehet, hála az internetnetnek. Valamelyik balos publicista egyszer azon fannyogott, hogy ezek (mármint a polgári középosztály) egyre jobban érzik magukat. Igenis egyre jobban érezzük magunkat, azért feccolunk itt a Balcsin munkaidőben. (Ennyit bevezetőnek, bár sok köze nincs a továbbiakhoz.)

 Tehát meghívtuk a kőművest meg az ácsot borozgatni. Ha van stand up comedy, akkor ők azok, leestünk a nevetéstől a napozóágyról. Nem tudom visszaadni - az a lényeg, hogy a csajok Norbi fitnesst nyomnak a faluban, az egyik barátnőnek ki kellett operálni a műkörmöt a füléből, a szuper térddel nyomogatható fogyasztó cuccot pedig teregetőnek használják. Aztán az ács kijelentette, hogy nővel beszélgetni olyan, mint lóval imádkozni. Lehet.  

 Egyébként nem csak a nőkkel szembeni előitéletet figyelhettem meg, hanem a cigányokkal szemben is van némi fasizmusuk (brrr). Ugyanis a brigádban van egy koromfekete cigány - Zoli -, úgy kiabálnak neki, hogy: dolgozzál már, te magyar néger. Zoli pedig azzal kontráz, hogy ez nem cigánynak való munka. Zoli egyébként lelkesen udvarolt az ács nőjének, aki ott téblábolt a pakolásnál. Az ács verbálisan késdöfést ajánlott neki, Zoli kikiabált, hogy ő semmit sem szólt a lányhoz, de csinatos. 

 Borozgatás közben szóba került a politika. Fideszes vezetője van a falujuknak. Utálják. Szerintük minden politikus lop és Gyurcsány legalább ezt bevallotta. Úgy gondolják, gány ez az egész, ami odafönt van. Hofi megmondta: ha nem működik a kupleráj, akkor nem a bútort kell lecserélni, hanem a lányokat. Höhö.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr70494220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kispufi 2008.05.30. 13:22:27

ezek szerintem szabad ácsok meg szabad kőművesek. viszont az is kiderül, hogy mily szép színes a magyar néplélek. mint amikor összeöntöm a megmaradt tojáslevest a zöldborsófőzelékkel. de azért mégiscsak élőben, kamerák nélkül nyomják a kvázi-mónikasót.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.30. 13:37:41

kispufi, kicsit vadak voltak azért. Egyikük se házas, már negyven felett járnak. Azt mondták nem találnak rendes nőt, aki meg tudna pucolni egy csirkét, sőt a krumplit is mirelitbe veszik a Tescoban. Az olyan krumpli, hogy beleáll az ember szájpadlásába.
A nővérük állandóan összeszed ilyen verekedős figurákat, akkor oda kell menni "helyre állítani a chippeket" - tehát megverni.
A kedvemért nem káromkodtak annyira, ahogy szoktak, de az se mindennapi, ahogy kommunikának egymással.
De jobb, mint egy mónikashow - szerintem.

blogíró · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.05.30. 13:41:29

Így leírva egész kedélyes évődésnek hangzik a magyar-cigány viszonylat.

Eléőben is annak hatott?

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.30. 13:45:11

Élőben is, a cigány is nevetgélt ezeken, meg visszaszólt. Évődésnek tűnt.

kispufi 2008.05.30. 13:51:16

no, arra gondoltam én is, hogy mivel nem megrendezett, hát jobb a mónikasónál, a nagy büdős msgyar valóság ábrázolása szempontjából viszont nemcsak plasztikusabb és életszerűbb, de számomra keserűbb is. azért hasonlítottam a színességet az összeöntött maradékokhoz - magyarul moslékhoz.

Chicano 2008.05.30. 14:31:22

Óh, ti pesti dekadensek. Nekünk itt vidéken ez napi műsor, full time live maunikasó. Egyébként a figurákat nem nevezném átlagosnak, a véleményüket sem. 40 felett nőtlenül? Hm... Amolyan lepukkant vidéki lumpen proli társaságnak tűnik a brigád, nem mondanám őket átlagosnak. Ilyen is van.
Másrészt nálunk is fideszes a polgármester és itt sem szeretik. Ennek ellenére aki a helyi lélekvesztőben gyurcsányt dicséri az rövid úton a kint találja magát. Ahogy látom Orbánt sem szeretik de Gyurcsányt gyűlölik.

◄ViZion 2008.05.30. 14:52:26

Nálunk is fideszes az egész brancs, de ezek se' jobbak. Mind 1 kalap Sz@r...
A nőtlenség... áhhh, az pesti szokás, nem vidéki.
Hol vagy már Te édes Osztrák-Magyar monarchia...?

Tehéntőgy 2008.05.30. 15:14:22

Az érdekes az, hogy gazdasági fejlődésben nem, de politikai tömbösödésben, sajtópolémiékban, közelmúltról való elfogult áltörténelmi vitákban, általában a közélet színvonalát tekintve a Monarchia tökéletes másolata vagyunk.

csodarabbi (törölt) 2008.05.30. 15:40:27

a balos publicisták nem tudom, mit nyavalyognak a polgári középosztályról. Mit gondolnak, ők hová tartoznak?

inszeminátor 2008.05.30. 16:42:48

Igaz..Faluról is lehet dolgozni, persze nem akármit.Telefon már nem probléma, internet sem, de át kell esni olyan dolgokon melyekre városi ember nem is gondol.
15 éve próbálok gyökeret verni egy öreg házban - szemben a kocsma - megújult kocsma ejrópás - a közönsége főleg jutubos, de legalábbis valami olyasféle. Hétvégén amikor hazamegyek vasárnapi ebédre és előadom a heti eseményeket - mindig megkapom, hogy lusta vagyok fel kéne raknom ezekből sok mmindent a netre.
A Bödöcs Tibor ismeri a nyelvüket, én évekig csak bólogattam vagy játszottam a süketet, és megismételtettem a mondandót.
A ház történetét aki csak tudta kéretlenül elmesélte.A kútbaugrásokat ,akasztásokat, mindent.Magam is kutatni kezdtem, s a padláson találtam is rejtekhelyet, ahol egy megsárgult szerelmes levél lapult.A ház valamelyik asszonyá-nak vallotta meg - könnyhullatás közben - szerelmét a régi szerető, s egészen megható volt, hogy a szerelmes asszony megőrizte gondosan becsomagolva.
Bortermelő vidék, szemben a falu egyetlen ékessége, vörös köből faragott feszület - régies felirattal, számomra azóta jelent kicsit többet, mióta véletlenül megtaláltam egy újabb rejtekhelyet.
Az istállóval szomszédos helységben,ahonnan bejárat vezet a pincébe, nagytakaritást tartottam,minden ócskaság kifelé - s valami vasdarabot képtelenség volt kirángatnom a földből.A talaj elhordása után két kerek tartályt találtam kb hektósakat fadugóval. Fadugót ki és kitünő borocska illata jött elő. Ismertem a ház egyik régi lakóját, ö mondta el, hogy ilyesmi minden rendes háznál volt rögtön a bejáratnál, hogy a finánc csak nyugodtan keresgéljen odabenn.
Egyébként kiválóan működik a cserekereskedelem , midennek megvan a csereértéke, a szomszédom pl.saját készitésű apparáttal fejleszti a gázt, hogy meghegessze a kipuffogómat - vagy akármi mást. Már megint sokat locsogtam - bocs - elragadott a téma.Egyik sem tud valami sokat a másikról. Mármint a nagváros a kisfaluról..Publicisták...? ..közzéposztály..?.szépp a borssaja szomszéd...de a mákot ki kéne ám egggyelni,mer igy nem lesz jó....Azt a kis csójjánt meg elvinném a malackámnak ha nem sajnálja..

tewton 2008.05.31. 03:56:35

"A vidék a csodák földje. [...] Ott, ahol nincs semmi esemény, csak bor, kártya és mély-mély szomorúság, a lélek élete meghatványozódik, nem tágul, csak mélyül, sűrű, intenzív, különös lesz”
(Kosztolányi)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.31. 06:20:51

Kösz Lola, meg Inszeminátor is, élménydús élménybeszámolók. Az ilyeneket nagyon bírom.

tita · http://hetkoznapi-mesek.blogspot.com 2008.05.31. 08:11:58

Én is, én is, én is bírom. Olyan jó olvasni.

sitcom 2008.05.31. 21:01:59

A vidéki stand up tényleg felülmúlhatatlan. Szerintetek van a Váci út alatt is ilyen dugibor? Megnézzem? :D

tiborcanna 2008.06.01. 10:39:11

Mivel ,itt igen csak kezdö hozzászóló vagyok, és inkább saját írásomat szeretném közreadni azért ,van véleményem és tapasztalatom is ...város ,falu/évek óta város már/ de az átalakulás hosszadalmas;tehát kicsit város és még nagyon fau ügyben.A kőműves és ács viszonylatában,türhető közepes. A cigány viszonylatában annyi ,nem engedik letelepedni .Egy romát sem ismerek /ebben a város-faluban/.Csak a házalókat akik mindent olcsón/,/ árulnak mert nem tudnak visszautazni a hazájukba/Románia/ Tehát ott roma le sem telepedhet ;ha még is, csak valami szélső düledező tanyába , de akkor is nagyon figyelik..A nőkkel kapcsolatban is van bőven tapasztalat ,nem veszik emberszámba /olyan mint a puli ,átmenet az ember és az állat között...röviden/ tisztelet a KIVÉTELNEK..a politika nem való nekünk mire valamit megértenénk/összinfó/addigra már változtatnak ,háritanak ,tagadnak,ködösitenek..mindegy milyen párt.. teszi árt...nagyon árt vele.Ezért most egy rövid 1'-est írnék ide le. MIT a szegénység elémrakott,végig kóstoltammár;egyik sem ízlik ,sem a megvetés,a lenézés a figyelmenkívülhagyás,DE legfőképp a semmibevevés íze borzaszt.Oly keserű,lett az ÉLET íze,hiába sózod ,fűszerezed ,rossz ,ehetetlen emészthetetlen az.Ilyet ott fenn nem esznek a /gazdagok/Urak,a szépen, gazdagon terített asztalukról,azt sem tudják mit faljanak...Azok ott kinn és lenn csak várjanak...várjanakMajd azt mondjuk alig van,nekik nem jut csak SZÓ,SZÓ de az is hazug és vérlázító; azok ott kinn és lenn helyettetek/miatatok/ PIRULNAK urak.URAK?EZ Aa TIBORCANNA PANASZA...

Zetek 2008.06.02. 06:39:36

Ha te ebben a borzalmas helyzetben "egyre jobban érzed" magad akkor jó neked, mert nem hiányzik a fájdalom érzeted. Akkor neked tényleg a Balaton való. Szegény.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.06.02. 07:57:11

SA,
igazán megtisztelő, hogy ennyire foglalkoztat a személyem, de én nem a liberálisgyűlölet-spirál legalján, hanem a legtetején álok.
Igen, van garbóm és sálam is. Ezek szerint lebuktam? Bár nem fikázok én mindent, de ezeket a cirkuszokat igen.
A pórnép inkább sétáljon, játsszon a gyerekeivel, esetleg olvasgasson. Ezt az identitás-növelő romantikus szöveget nekem nem adod el, próbálkozz Makovecznél, Jankovichnál, Nemeskürtynél.
Ezt a szájtáti ingyen sokadalmat sem. Már unták a tescot, ezért ide jöttek. „Megkapták a lehetőséget…” Ez olyan, mint a május elsejei langyos sör-hideg virsli tandem. Ne viccelj! A következő kampányban már lányokat is osztogatnak majd, hogy mindenkinek lehetősége legyen kufircolni egyet? Mik ezek, csecsemők?
A sámánokat meg igazán szívesen neked vagy nektek adom. Vihetitek, csomagban a Szigettel együtt. Mindkettő pogány és szar.

Én speciel ölég büszke vagyok, libsi mércével náci, de ehhez semmi szükségem egy üzletember és egy miniszterelnök üzleti vagy hatalomtechnikai projektjeire. Egy fityiszt akar itt bárki is „átállni”. Ha így gondolná, akkor a saját pénziből csinálna ezt-azt, és nem látványosan, inkább hasznosan vagy értékesen.
Geszti engem nem izgat, de ha ez is csak egy szerepe – ahogy írod –, akkor pontosan azért hiteltelen. Ezért sem járunk prostikhoz, nemcsak a lapostetű miatt, mert pénzért minden szeretnek. Az meg miféle büszkeség, ha pénzért…?

„mi a tökömet akarsz tölgy? mit akarnak a mindent fikázó jobberek? itt ülni a szarban, és beszólni mindenkinek, aki kitalál valami mást/jobbat? mindenben csak a rosszat keresni, mikor ott a lehetőség, hogy te is csinálj valami jobbat?” – SA, ez a legdurvább. A kedvenc kádárista szavamat kihagytad, mit „hőbörögnek” a jobbosok?
Erőforrások hun vannak. Tudod, az én adómból is.
Másrészt, egy névtelen Senki Alfonz nicket megkérdeni, mit tesz a Hazáért…. Stílustörés.

tewton 2008.06.02. 10:51:18

hihi, erősen. elvitte az indulat a nemes keményfát:)

inszeminátor 2008.06.02. 18:53:42

Ez itt mostan egy üzenet srban ahogy jöttek.Tewtonnak, Loxonnak, és Titának.A cime: Dilemma.Elég nagyképű vagyok...?inszeminator.blog.extra.hu:80/?p=6

tewton 2008.06.02. 22:05:11

elolvastam, meg a 68-as kalandot is, nekem tetszik. izgalmas! lesz folytatás?

inszeminátor 2008.06.02. 22:45:05

tewton. Nem tudom melyikre gondolsz..A dilemma kész történet..Vége..."Prága 68" után logikusan következik az erdélyi konvoj. Ez útat követően közölte velem a nejem, hogyha albániába is ki fogok menni, vége a dalnak.Elválik és viszi a gyerekeket..."Az utazás hagymával szalonnabőrrel" végén ott van, hogy folyt.köv.Ez tulajdonképpen szivem csücske csak hosszú - átirása egy már magánkiadásban megjelent kötetnek,melyet át akartam irni, de villám csapott a házba tönkrement a gépem, s az uj laptopba nem tudom betuszakolni az eredeti flopikat, hát úgy döntöttem átirom az egészet.Elöbb azonban Marosvásárhely.Üdv.

tewton 2008.06.02. 22:48:55

hó,
akkor nem eléggé figyelve olvastam. Nekiugrok megint.)

inszeminátor 2008.06.02. 23:56:05

tewton most hirtelen kedvem támadt az erélyi konvolyhoz, de hova küldjem..?Csapjam ide a Kuplerájhoz...?

tewton 2008.06.03. 00:29:12

szerintem tedd fel az inszeminátor blogba, mert ha ide teszed, nehezen lehet megtalálni már a jövő héten is. Meg tedd a neved mellé az inszemiátor-blog url-jét, és akkor mindenki meg tudja találni a blogod (nem tudom, hogyan kell csinálni, de biztosan egyszerű, soknak így van megcsinálva).

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.03. 10:20:51

inszeminátor, próbáltam a blogodban hozzászólni, de nem sikerült. Szóval grat, nagyon élvezetesen írsz.

inszeminátor 2008.06.03. 15:51:31

lelkylola kaptam egy üzenetet a regisztácódról,de semmit sem értek a géphez, annyit már elmagyarázott a lányom hogyan kell felrakni valamit ctrl meg v meg c, szóval egyedül is sikerült..Ma éjjel is orditottam, mert tewton után elindult az agyam, gondoltam 3 -kor már illik lefeküdni és mentés után csak a kezdőmondat maradt.Pedig megcsinálom a romániai bevonulást, ha törik, ha szakad.
Érdekelne a hozzászólásod és bárki másé is, mert.....csak, mert csak..!..kösz

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.06.03. 16:04:33

Csak annyit írtam, hogy: Gratulálok! Mesélj még!

Téglagyári Megálló 2008.06.03. 16:19:03

OFF: ma láttam a városliget sarkán egy Reakció matricát egy biciklin. Hol lehet ilyen reklámhordozóra szert tenni?
süti beállítások módosítása