Kifosztva
2008. május 11. írta: Skrabski Fruzsina (lelkylola)

Kifosztva

 Pár napja ellopták a laptopom. Olyan hülye érzés. Persze a veszteség is rossz, de inkább a közérzet.

 Olyan furcsa elképzelni, hogy betettem az autóba, aztán elsétáltam egy boltba, közben valaki ezt látta - odament, lehúzta a hátsó ablakot, lenyitotta az ülést, kikapta és elballagott vele. Én pedig tíz perc múlva odaérkeztem és ezt gondoltam: „De hüye vagyok, nyitva hagytam a hátsó ablakot, milyen rendesek az emberek, hogy nem éltek ezzel vissza.” Aztán hazaérve, az üres csomagtartót látván, rekonstruáltam a történteket.

 Fura ez a laptoplopás ügy. Aki elvitte kap érte pár ezer forintot - nekem meg eltűnt néhány nyaralás fotóemléke, írások, adatok. Egy kicsit én is eltűntem.

 Örülnék, ha lenne a rablóknak honlapjuk, ahova be lehetne írni, hogy „Jó áron visszavásárolnám a számítógép tartalmát, a többit vigye nyugodtan. A pénz az x utca, y számú ház kukája mögött zacskóban. Ugyanoda kérném a pendrive-ot is, ha lehetne.”

 Akkor holnap már itt szorongathatnám a kezemben, ami elveszett.

 Na de nincs honlapjuk, a széles baráti körömbe se tartozik olyan ember, aki a laptoplopó maffiát ismerné, és odaszólhatna. A rendőrségen pedig azt mondták, hogy nyugodtan tegyek feljelentést, de az égvilágon semmi esélye annak, hogy megtalálják. Őszintén: nem reménykedtem abban, hogy a szuper rendőrségünk máshogy reagálna.

 Szóval adjatok tippeket, ha van, vagy legalább sajnáljatok egy kicsit. Vagy sajnáljunk mást, aki mesél hasonlót.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr51462839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.11. 08:21:09

MAC address alapján le lehetne vadászni, mert előfordulhat, hogy az új tulaj egyszer felcsatlakozik majd vele a netre. ha ezt adsl-es vagy ktvs netkapcsolaton teszi - router nélkül - akkor a szolgáltatónál lehet látni, honnan jött.

persze a MAC címet meg lehet változtatni, de általában nem nagyon törődnek vele az emberek. Baromi egyszerű lenne ám ezt országos szinten figyelni, megvan hozzá minden eszköz.

de elektronikus nyomozás esetén a rendőrség ilyen irányba sohasem megy el. tipikusan rágalmazás és becsületsértés (mármint online) esetén kérnek adatot a szolgáltatótól.

tita · http://hetkoznapi-mesek.blogspot.com 2008.05.11. 08:23:35

Nagyon, nagyon sajnállak mert átérzem a veszteséged. Katartikus élmény valaminek a hűlt helyét találni. Velem is történt hasonló, amikor nem találtam az autómat a parkolóban. Pár perc után jöttem rá, hogy máshol hagytam, de addig földbe gyökerezett lábbal álltam és azon tipródtam, mit is kell ilyenkor csinálni. Értéket sosem hagyok benne, a napszemcsit kivéve, azt meg is könnyeztem, jó darab. Még soha nem örültem tárgynak annyira, mint mikor egy másik utcában megtaláltam az autóm. Visszakaptam azt, ami az enyém. Akkor jöttem rá, mennyivel jobb, ha semmim sincs. Annak az elvesztésétől biztosan nem kell tartanom:)

plastik02 2008.05.11. 09:19:09

fogadd részvétemet, laptopot elveszteni rendkívül szar dolog lehet, nekem is rajta van a féléletem, arról nem is beszélve, hogy nem egy olcsó masina.
már az ipodom elvesztése is komoly trauma volt az összes zenémmel, meg fotókkal kb. az elmúlt 5-6 év minden fontosabb pillanatáról. :/
szóval együttérzek egyrészt, másrészt soha az életben egy zsebkendőt nem hagynék a kocsimban, mert tudom milyen országban élek (általában...).

plastik02 2008.05.11. 09:20:00

fél életem féléletem helyett természetesen

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.11. 09:30:50

Tudom, egyéni szoc.problem, de ha már előjött a téma:

tegnap bérházunk lépcsőházában hűlt helyét találtam két hete vásárolt biciklimnek, amit azért vettem, mert az előzőt három hete ellopták - azt spec. a Reakció szerkesztőség lépcsőházából vitték el.

Előző bringámat kábé tíz évig használtam, fejlesztettem. Szívemhez nőtt. Kopott volt, de eléggé értékes. Ellopták, a Critical Mass reggelén vettem észre.

Ezután vettem egy "olcsó" (22 ezer forintos) hazai gyártmányú egysebességes, kontrás biciklit. Háromszor ültem rajta összesen. Tegnap reggelre ellopták, egy zárt lépcsőházból, az előző bringához képest vastagabb zárral lezárva. Ezt is ellopták.

Hát, BASSZÁK MEG.

ignora 2008.05.11. 09:52:22

Az még csak-csak, hogy a kocsiban ne hagyjunk semmit! Bringa? Elemelhető... Minden elemelhető, elvileg :)
Az a lehangoló, hogy ez nem friss probléma.
Az én esetem 20 éves már. Egy jó kis klubb tagja voltam,művelődési ház pincéje volt a törzshelyünk, frankó kis vész ki- és bejárattal. Egy csillagfényes éjszakán, mikor előmásztunk odúnkból csapatostul,hűlt helyét találtuk az odu előtt parkoló csúcsskodánknak.
Egy egész éjszakás nyomozás után előkerült a kocsi, totálisan leszippantva üzemanyagilag, de...megvót.
Akkor még azért előkerültek a dolgok.
Sajna, a laptop nem biztos hogy meglesz!
Ez az országimage. ( általában ) :((

tevevanegypupu 2008.05.11. 09:52:57

Nagyon sajnalom, egy ilyen laptop annyira szemelyes tulajdon..Mint a mobiltelefon. Par hete mentem az utcan, nem szokasom ott telefonalni, de felhivott valaki igy aztan kenytelen voltam par szot beszelni vele. Tenyleg csak par szot. A jarda kozepen alltam, mikor egy motoros feljott a jardara, a telefont amin beszeltem husss..kivette a kezembol olyan "ugyesen", hogy a keze meg az arcomhoz sem ert hozza, es mar ott sem volt. A telefont kaptam ajandekba, esztelenul, feleslegesen draga volt..rajta cimek, fenykepek, par kis videofelvetel, zene. Hogy ketszer elloptak az autobol a radiot mar nem is mondom, ugy kell nekunk, minek radio egy autoba.
Szoval sajnalom, tudom milyen erzes.

hoplita 2008.05.11. 09:54:29

Tudnám javasolni a sarija nevű intézmény lopással kapcsolatos szankcióit némi propagálásra és népszerűsítésre.
Talán egyszer eljön egy szép, új világ és még én is résztvehetek egy kedélyes kézlevágásos ceremónián.
Nem lenne kifogásom ellene.

Francois Pignon 2008.05.11. 10:23:37

Hát én is csak annyit tudok mondani, amit az utolsósó bekezdésben írtál, szívből sajnállak.
A legfájóbb a fényképeket, videókat, emlékeket elveszteni.
Én rendszeresen ki szoktam írni dvd-re az ilyesmiket meg minden fontosabb dolgot, mert sosemlehettudni.

nemkellvagta (törölt) 2008.05.11. 10:31:50

Lance: Still got your Malibu?
Vincent: Aw, man. You know what some fucker did the other day?
Lance: What?
Vincent: Fucking keyed it.
Lance: Oh, man, that's fucked up.
Vincent: Tell me about it. I had it in storage for three years, it was out for five days and some dickless piece of shit fucked with it.
Lance: They should be fucking killed. No trial, no jury, straight to execution.

srácz 2008.05.11. 10:36:51

hoplita,
Nem kell olyan egzotikus helyek törvénykezését átvennük, volt nekünk egy jó László királyunk: "Az [...] pedig, aki lopást követ el, adja meg kétszeresen, és orrát veszítse."
Én ezzel is megelégednék, ha ma bevezetnék :P

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.11. 10:42:40

srác:
A sarijának nagyobb lehet a visszatartó ereje az első lopás _után_, mint László király rendelkezésének. :]

garázdabillegető (törölt) 2008.05.11. 10:44:00

Részvétem a noti és a bicó miatt is.
Az archiválás nagyon fontos, de nemcsak a lopás réme miatt, hanem technikai probléma is hazavághatja az adatainkat. Mondom én, aki nem archivált 2 hónapja, mert lusta disznó :(
Ahol most dolgozom, februárban találtam egy laptopot a cég területén, egy utcán. Reggel volt, sehol egy +lélek, éppen meg is tarthattam volna, de nem tettem. :( :)

tewton 2008.05.11. 11:48:47

Turul,
a kettőt kombinálni lehetne.
1. lépés: orr.
2. lépés, visszaeső: kéz.

én nyilvánossá is tenném az operációt. Persze egyes területeken komoly katonai-rendőri biztosítás kellene.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.11. 12:05:32

Nekünk eccer a babakocsinkat lopták el a lépcsőházből... kéccer kizsebeltek (egészen valószínútlen helyen - egy egyetemen)... és eccer betörtek a házunkba.
A helyszínelő fakabátok szerint szerencse, hogy az emberek nem tudják mennyire megéri, mert akkor mindenki betörne.

tewton 2008.05.11. 12:18:21

ARCHIVÁLÁS!
Lolácska, ARCHIVÁLÁS!
És ha kocsiba tartasz ilyesmit, tedd az ülés alá, vagy dobj rá egy plédet.

Ilyen BP-jellegű helyeken én nem hurcolok/nék magammal 20.000Ft-nál értékesebb holmit.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2008.05.11. 12:21:47

Megéri? Akkor "... betolom az Opelt, éééés már indulok is..." :)
Szerintem a számítógéplopás és a betörés hasonló.
Kicsit olyan, mintha megerőszakolnák a privátszférádat. Szerencsére velem még egyik sem történt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.11. 12:22:34

Hát igen, a Plastik által leírt érzés... egyszercsak nincs ott, ami eddig megvolt. És nagyon nincs ott, annyira, hogy az már ott van. Mint egy felkiáltójel vagy egy pont. Hogy Gizike is örüljön, idecitálnám én Heideggert is.

De én a Garázdabillegető által említett módon vesztettem el a laptopom egész tartalmát (a laptop legalább megmaradt). Egy "beszorult" program, kikapcsoltam, mire kernelhiba, minden elveszett. Rajta volt egy csomó befejezetlen fordításom, ami munka volt, méghozzá záros határidővel. Na meg a személyes dolgok. Úgy voltam vele, hogy "majd kiírom", pont azért, mert ismerem, milyen ingatag a technika. De ezt a karmám már nem várta meg.

Hát, latyatuc feleym, lopni földi bűn, de azonosulni a veszendő dolgokkal metafizikai hiba.

Azért még remélj, hátha megkerül az a laptop. Sokszor nagyon furcsa módokon, de mégis hazatalálnak a dolgok.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.11. 13:20:23

"Zsandárt közterekre, Kalodát és bitót! Botozással teremtünk Európer nívót"

tewton 2008.05.11. 13:24:04

Velem egyszer régen mindennek a kombinációja történt, de happy endinggel.

Albérlet (Bp, panel, Nap utca). Sietés reggel, a lakás ajtaja nyitva marad. Hazaérés délután. Ajtó résre nyitva, rendetlen asztalomról eltűnt a laptop. Lakótárs sokkal komolyabb laptopja érintetlen az asztalán.

Káromkodás, dühösködés, fontos dolgok a laptopon. Dehát tkp. én szúrtam el. Rendőrséget kihív, lakótárs füvezős cuccait eldug. Rendőr kijön, nem bíztat. Elmegy.

Gyászmunka. Ó jaj. Elveszett, odalett. Átkozott, aki a testi javakban bízik. Szomorúság, önvád.

Másnap reggel ajtót nyit.

A küszöbön profi fekete antisztatikus zacskó, benne a laptop. Az én laptopom! Érintetlen a gép és a vinyó. Örül.


A csodálatos megkerülésnek az lehetett a prózai oka, hogy a billentyűzet ki volt iktatva. Nekik meg nem jutott eszükbe rátolni egy külsőt .) Vagy gondolták, vacakoljak én ezzel a használhatatlan géppel, és utánamdobták .)

plastik02 2008.05.11. 13:24:42

megnyugtató, hogy egyesek még a középkorból kurjongatnak ide igazságszolgáltatásért.

dowNLoad 2008.05.11. 13:42:06

Az IBM laptopok már 10éve is olyan biztonsági megoldással voltak ellátva, (hardveres!!), hogy a jelszó nélkül nem indult el a gép, és a benne levő HDD is olvashatatlan volt. TEHÁT használhatatlan volt az egész. Ki lehet ütni a védelmet, de ahhoz kevesen értenek, és nem ingyen csinálják! MEGOLDÁS lehet még az eltávolíthatatlan RFID chip, és leolvasók közterületen, forgalmas helyeken, abból lehet látni, hogy merre vitték el, esetleg SZIRÉNÁZHATNA is valami, hogy MOST ÉPPEN egy LOPOTT CUCCOT visz valaki. (rendőr odalép, és elkéri, mint az áruházakban)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.11. 13:43:51

Hát igen, a középkorban még majmok voltunk, nem emberek. De szerencsére az evolúció által kifejlődött egy olyan emberiség, ahol már nincs lopás. Vagy ha mégis, azok is biztos a középkorból maradtak itt.

Matfu 2008.05.11. 14:37:39

Hát igen, ez igazán "oldalfüggetlen"
;-)
Csejdy laptopja tavalyról - szinte ugyanaz a cikk (az érzés?):
www.litera.hu/print.ivy?artid=28847876-a753-43d2-b056-f01d825005f8

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.11. 16:14:51

Köszönöm az ötleteket. Megpróbálkozom velük.
Szegény Ergé :((
Az az igazság, hogy szembe akartam menni az árral, a környezetem állandóan parázik -, én pedig kinevettem őket, sose zárom az ajtót, ha otthon vagyok, símán bepakolok mindenféle értéket a csomagtartóba, a táskám állandóan nyitva, mobilomat ott hagyom a kocsma asztalon, ha elmegyek táncolni, az autótse szoktam bezárni, amíg parkoló automatát keresek. Na de most megkaptam, úgyhogy mondogatják is nekem bőszen, hogy: megmondtam, na ugye megmondtam :)
Kaptam kölcsön egy gépet német billentyűzettel, minden betű máshol van...

smalladam 2008.05.11. 17:34:39

ergé, milyen zárat használtál a bringához?

plastik02 2008.05.11. 17:38:42

loxon: jólvan akkor vagdossál emberi végtagokat, ha neked ez annyira fekszik.

lelkylola: ez esetben viszont valóban nincs min csodálkozni.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.11. 17:49:20

mindkét zár sodronyos volt, a régit nem bántották tíz évig, az új vastagabb volt, de 2 hét után azt is elvágták... :(

smalladam 2008.05.11. 17:52:58

nekem még szerencsére nem lopták el bringámat, de most utánajártam kicsit és átváltottam sodronyról U-lakatra. az mégiscsak egy tömör acélrúd, kicsit macerás elvágni. kb 8ezerért már elég jókat osztanak, és a táskában is elfér.

nyilvános helyeken egyébként nem nagyon merem otthagyni a gépem, vagy ha igen, akkor is időnként ránézek.

plastik02 2008.05.11. 18:09:04

igazából az a gáz, hogy ha a járókellők esetleg tanúi az esetnek, akkor sem szólnak egy szót sem, nem kergetik el a rablót, stb.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.11. 18:55:14

Ergé,
a biciklizárak leggyengébb pontja a sodrony és a zár találkozása.
valamelyik haverom mondta, hogy a szakemberek pillanatok alatt leveszik.

plastik02 2008.05.11. 19:50:45

úrIsten, az természetesen járókeLők akart lenni :D

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.11. 21:43:06

Azért pl. Szingapúrban egész szép rend van, középkori módszerek nélkül is. Egy kis botozás még belefér.

tevevanegypupu 2008.05.11. 22:25:48

Megelhetesi bunozes.. lehet, hogy annak aki elvitte nagyobb szuksege volt ra. Nem annyira kommunista mint inkabb kereszteny meggyozodes mondatja velem, meg tobbszor olvastam a Nyomorultakat is. Azert egy laptopert vagy bicikliert nem vagatnam le senkinek az orrat sem a kezet.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.05.11. 22:37:03

Azt nem is kell egypupu, elég pl három hét kényszer közmunka. Van elég szemét az országban.

tevevanegypupu 2008.05.11. 22:52:57

Na jo, azt lehet. Nehany grafittit is le lehetne mostani a hazfalakrol pluszban..

segabor 2008.05.12. 07:56:03

lelkylola, ergé: mély részvétem. Ismerem azt a hülye érzést, amikor az embernek hiánya lesz.

Engem tavalyelőtt nyáron kétszer loptak meg egy hónap leforgása alatt a saját bérházunk harmadik emeletén. Először a mountain bike biciklimmel rohantak el (látták a tolvajt, aki a félemeleti lépcsőfordulóban el is esett vele). Kifigyelték, mert az öcsém frissen vett drága bicóját otthagyták, pedig 2m-re volt tőle.

Aztán egy szombat hajnalban a rácsos ablakon bedugtak egy seprűnyelet, az abban a szobában hagyott hátizsákomat odahúzták a rácshoz és kipakolták belőle az iPodomat, SE 900i mobilomat, továbbá a frissen vett MacBook laptopom töltőjét. A laptop szerencsére nem volt benne, mert kivettem még az éjjel belőle hűlni.

Azóta egy 20 éves Csepel Marathonnal tekerek. A lakat értékesebb, mint a bicikli.

A megélhetési bűnözésről meg annyit. Az illető kb. 5000 ft értékben lepasszolta az árut az orgazdának, ő meg valahol elverte, elitalozta, elfüvezte. És nem nehéz sorsú családját támogatta meg.

Szoktam látni-hallani a trolin ilyen társaságokat, eszükben sincs "normálisan" élni és dolgozni. Ők ebbe szocializálódtak, lopni mindig van mit, valamennyire meg is lehet élni belőle.

Pas · http://pasthelod.hell-and-heaven.org 2008.05.12. 11:45:51

Ejj, ilyenkor a teljes értetlenség, a lassan bekúszó harag és keserűség mellett még muszáj menni tovább az adott nappal. Pedig egy notebook nem csak egy kacat, tényleg olyan, mint a fél karja a tulajnak.

Célszerűen a rablók/tolvajok számára is a fél kar mínusz lenne a megfelelő szankció. Lehetőleg lángszóróval kivitelezve :|

Kenguru 2008.05.12. 12:08:35

Ha valamit bennhagysz az autóban, sose megérkezéskor tebb be a csomagtartóba, hanem amikor elindulsz.

És persze semmi se maradjon látható helyen, pl az utastérben.

tevevanegypupu 2008.05.12. 12:29:33

Nemigen erdekel, mire koltik azt a penzt amit egy lopott targyert kapnak. Azt sem szoktam kerdezni, vajon mit csinalnak azzal a penzzel amit az ember uton-utfelen ad valoban nyomorultnak, betegnek latszo szerencsetlennek. Nagy valoszinuseggel nem kenyeret vesz rajta. Es azon sem csodakozom, hogy a fogyasztoi tarsadalom megvaditja azokat akiknek szinte semmire nem jut. Es nem az o hibajuk, eleg korulnezni: megszakadhatnak sokan a munkaban, laptopot vagy autot soha nem fognak tudni venni. Hogy aztan nehany ugy dontenek hogy eleg es elvesznek valamit? Vannak akik nem tudnak ellenallni, ugyanugy mint annakidejen az indianok a szines gyongyoknek vagy a tuzes viznek. De felek, hogy mind odatartozunk az indianok koze, ertekes tulajdonunkat - szabadsag, onallo gondolkodas, nyugalom - adunk oda szines
targyakert. A ferjem szokta neha Epiktetoszt idezni: "a piacokat jarva latom, mi minden nelkul lehet elni.." Demagog o is igaz? Sem a vilag nem valtozik, sem mi. De azert eljen a haladas. Persze a tolvajokat megbuntetjuk. Es gurcolunk, hogy ujra megvehessuk amit elvettek tolunk. Mindenkinek szukseglete szerint. Ahhoz, hogy valaki buntetlen maradjon, milliokkal kell kezdeni a lopast. Ot elismerjuk, megvalasztjuk igazgatonak, kepviselonek esetleg miniszterelnoknek. O kepvisel minket. Na ide akartam kilyukadni.(:

tewton 2008.05.12. 12:57:26

tevevanegypupu,
amit írsz, azzal részben egyetértek, de részben a demagógiába csúszik át. Érzelmi alapon azzal is egyetértek, és még igazad is lehet (milliomosok stb). De.

"megszakadhatnak sokan a munkaban, laptopot vagy autot soha nem fognak tudni venni"

ugyanmár. használt és jó állapotú laptop 40.000-től. használt, de működő kocsi 150.000-től. Vadiújat, MacBook Airt meg Jaguárt persze nem könnyű venni. De biztos, hogy az kell, amit a reklámban mutatnak?

A fogyasztói társadalom szerintem az olyan ostobákat vadítja meg, akiknek nincs önismerete, se morális gátjai. Ezeknek aztán idézheted Epiktétoszt is meg akár a "ne lopj" bibliai követelményét. Nem mész vele semmire. Csak palimadár vagy csicska maradsz a szemükben, plusz dolgozhatsz még többet, hogy pótold, amit elvettek tőled.

És ezt még meg is magyarázod magadnak, és még fel is mented őket.

tevevanegypupu 2008.05.12. 13:12:39

tewton
szerencsenk van, a kornyezetunkben ugy latszik - egyelore - nem elnek olyanok akik ne tudnanak ezt-azt megengedni maguknak, bar ismerek olyat is akinek nincs meg 40 ezer forintja sem ilyesmire. Nem akarom felrevinni a temat, es igazad is van abban amit irsz, csak mikor nagyon felhaborodom valamin eppen, akkor sokszor eszembe jut, hogy na es en, en mit csinalnek ha ilyen helyzetbe kerulnek? Nem a milliardosok lopasaira gondolok termeszetesen, hanem azokra akik szenvedelybetegek, valoban szegenyek, valoban nem kapnak munkat. Ha ilyen lennek, megprobalnek-e meggyogyulni vagy elmenni utcat seperni, vagy oda jutnek, hogy elkapom a mobiltelefont, kifeszitem az auto ajtajat vagy elszaguldok egy bicajjal. Ha egyszer az ember elkezd ilyesmin gondolkodni, akkor valoszinuleg kicsit zavarosabb lesz az egesz. Nem mentem fel a tolvajt de az teny, hogy megprobalok mentseget kereni neki.Persze ha az elso mergem elmult.

tewton 2008.05.12. 13:57:35

teve kedves,

biztos azért, mert nő vagy, én meg egy nyers férfi, másrészt mi ritkán kerülünk ilyen helyzetbe, meg netán van annyi anyagi hátterünk, hogy kibírjuk. Csak én éltem már olyan körülmények közt, ami közt mások segélyt kapnak. Mégse loptam.

Sokáig nekem is kétségeim voltak az általad is említett dolgokban, és nem tudom, mit gondoltam volna. Valami jógyerek álláspont kavargott bennem a (társadalmi) igazságosságról alkotott elképzelésekkel, meg azzal a háttértapasztalattal, hogy "baszki, de én is alig eszek valamit, akkor ez itt mit akar tőlem."

De itt egy példa. Egyik barátom egyetemre járt, nem tudott mellette dolgozni, és az anyja támogatta. És komolyan szegények voltak. Pl. annyira, hogy 3 napon át üres kenyeret eszel odahaza, mert nincs másra pénz.

Éjjel hazafelé menet valaki fegyvert fog rá, és a pénzét akarja. Barátom ezen erősen felháborodik magában. Leginkább azon, hogy valaki csak úgy el akarja azt a pénzt, amit az elvált anyja vérrel-verejtékkel megkeres, hogy ő maga tanulhasson.

Aztán az adrenalinfröccstől meg a felháborodástól nekimegy a támadójának, elveszi tőle a pisztolyt, és eltöri a támadó csuklóját, harcképtelenné teszi, és a pisztolyt beledobja a kukába. És a helyében én is ezt tettem volna.

Szóval oda akarok kilyukadni, hogy az érzelmes-megbocsátó hozzáállás csak az alsó-középosztály feletti szférákban működik, ahol van háttér és biztonság.

bryan 2008.05.12. 14:08:56

OFF
Csodálatos volt a kommenteket olvasni. Lopásról volt szó, és még utalás is alig volt cigányokra. Remélem nem a moderálás miatt. Lehet, hogy van remény? :)
On
Tengermély részvétem. Az archiválásra szerintem egyetlen igazán jó út van, ez pedig a net. Cd-ről dvd-ről vesztettem már adatot, mostanában a gspace-t használok, tárhely végtelennek tűnik, ingyen van, 20
megás fájlnál nagyobb ugyan nem fér fel, de az értékesebb adataink általában nem nagyobbak ennél. Kicsit macerás, de megéri.
ergé
Bringás haverjaim, már általában nem hagyják kint ilyen helyeken (lépcsőház, udvar stb.) a bringájukat ha egy kis üres hely van a lakásban, szerkesztőségben vidd be oda, nincs kinyithatatlan zár,olyan helyeken ahol kicsi a forgalom nem szabad bringát hagyni. Sajnos.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.12. 14:13:50

Hm, éppen a cigány triatlonról akartam írni... de akkor nem fogok :)

tewton 2008.05.12. 14:20:05

bryan,
itt mindenki tudja, kire kell gondolni, ezért ki se mondjuk :)

plastik02 2008.05.12. 14:37:00

a tolvajokra, természetesen...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.05.12. 14:37:13

byran:
Nem volt moderáció.

(Biztonsági) archiválásra szerintem az online nem az igazi: az alacsony feltöltési sebesség miatt nagyon lassú, igazán nagy adatmennyiséget nem érdemes töltögetni.
Szerintem jobb megoldás a Maxtor OneTouch külső merevlemezeit használni:
www.pixmania.com/hu/hu/674142/art/maxtor/onetouch-4-250-gb-usb-2-0.html
www.pixmania.com/hu/hu/638803/art/maxtor/onetouch-4-mini-160-gb-us.html

tevevanegypupu 2008.05.12. 14:44:25

tewton
ha most helyeslek legutolso hozzaszolasodhoz menthetetlenul megalkuvonak tunok, valoszinuleg az is vagyok. De az valoban igaz, hogy csak az engedheti meg maganak ezt az igazaban talan kepmutato-megbocsajto magatartast aki tudja potolni az elvesztett-eltulajdonitott akarmit.
Es az is helyes - bar meggondoltalanul vakmero cselekedet egy fegyverrel szemben - hogy valaki az edesanyja keservesen megkeresett penzet probalja megvedeni.

bryan 2008.05.12. 15:46:18

Turul
Az online lassúsága probléma, de nem kell árgus szemekkel figyelni közben, ha átlag napi több órát megy a géped, biztos van olyan időszak amikor nem kell a teljes sávszélesség, ilyenkor szépen felmegy, mégegyszer hangsúlyoznám, ingyen van:)
A biztonság pedig sokkal jobb mint bármilyen fizikai meghajtónál.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.12. 15:56:19

biztonsági archiválás = time machine :-)

egyébként meg van már bagóért olyan 2.5" disk tok, amit csak rfid-vel lehet olvasni vagy írni. és akkora disket teszel bele, amekkorát akarsz. innentől nem is éri meg ellopni. persze ezt a tettes nem tudja.

plastik02 2008.05.12. 17:25:04

"innentől nem is éri meg ellopni. persze ezt a tettes nem tudja."

innentől kezdve ez kurvára irreleváns :D

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.12. 18:00:59

Plastik:
"loxon: jólvan akkor vagdossál emberi végtagokat, ha neked ez annyira fekszik."

?

plastik02 2008.05.12. 18:20:57

nemtom, biztos akkor ittam meg a kávémat... :D

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.12. 18:54:03

teve, egyébként egy kicsit én is így állok a tolvajokhoz. Egyrészt azért, mert volt olyan időszak azéletemben, amikor loptam párizsit a boltból. No, nem azért, mert a szüleim nem támogattak, hanem azért, mert lázadtam, nem fogadtam el pénzt a szüleimtől, elköltöztem, a saját lábamra akartam állni, de még nem kerestem annyi pénzt, amiből meg lehetett élni. Ezért amikor már nagyon éhes voltam elloptam tíz deka párizsit és két zsömlét. Megmotoztak, de nem találták meg nálam.
Nekem pedig elkényeztetett, szuper életem volt és csak pár hónapig tartott ez az állapot. De igenis megértem azokat, akik nem tudnak megélni és lopnak. Azt is megértem, hogy ebből nem lakást vesznek, hanem piát. Frusztrálja őket az a tudat, hogy itt van ez a nőcike laptoppal, autóval és jogosnak tartják, hogy tőlem lopnak. Egyébként inkább engem raboljanak ki, mint egy nénikét.
A laptop lopással csak az a baj, hogy nem a számítógép értéke, hanem a tartalma érték nekem. Azt szeretném, ha ezzel a bandával lehetne valahogy kommunikálni és pénzért vissza adnák a tartalmát. Így lenne fair, még ők is jól járnának.
Tehát én is megértem a tolvajokat, nem nagyon ragaszkodom az értékeimhez. Most se vagyok búbánatos, csak sajnálom a nyaralásfotókat...

tewton 2008.05.12. 19:23:51

lola,
de gondolom, nem azért loptál parizert, hogy napi rendszerességgel eladd az orgazdának és csipszet vegyél az árából.

Van persze romantikája ennek a megértő álláspontnak is, csak ami neked egy fura trip volt a törvényen kívülre, másnak egy kényelmes életforma.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.05.12. 19:30:41

Lolának igaza van, korrekt tolvajokra volna szükség. Indiában pl. külön kasztja volt (van?) a tolvajoknak, ott – bizonyos emberek számára – ezt is "becsületes" mesterségnek tekintették. (Gondolom, így származhatott át a cigányság egyes kasztjaiba is.)

tevevanegypupu 2008.05.12. 20:33:12

Lola
ugyanigy voltam a telefonommal, a kepek hianyoznak meg persze olyan telefonszamok amik rajta voltak a telefonon. Nem szabadna olyan nagyon ragaszkodni targyakhoz, bar ez tenyleg hulyen hangzik, mert nem ingyen jutottunk hozza, es meg ha ajandekba kaptuk is, az erzelmi erteke nagyon szamit es duhito a gondolat, hogy mas fogdozza es ha ert is hozza akkor az eletunk egy resze kerult idegen kezbe. Zavaros es osszetett erzes. Es tokmindegy a vegeredmeny szempontjabol hogy ki lopta el es mit csinal a penzzel.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.05.12. 22:30:05

Szerintem sokan vennének a laptopjukba egy telefonnal, kód beütésével archiválható, illetve inaktiválható kis plasztik-kártyát. Mármint egy teljesen lefojtott, legalább 50-100 g plasztikkal töltött, avatatlan szem által nem is felismerhető hardveres kiegészítőt, gyutaccsal, ami akkor indul meg, ha valaki
- biztonsági kód beütése nélkül szét akarja szerelni a gépet
- ötödször is próbálkozik rossz bekapcsolási jelszóval belépni
- a csak vételre képes mobiltelefon-alkatrészére elküld a gazdája egymás után több, kellően bonyolult kódot.
A találmányi ötletdíjat kérem a számlaszámomra utalni! A NBH meg tudja mondani...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.13. 10:48:46

ehem. és mi van velem, vérszenilis ronccsal? hetente felrobbannék 2x a kibaszott mobilommal meg laptopommal egyetemben.

Skrabski Fruzsina (lelkylola) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.13. 11:29:47

Loxon, korrekt tolvajokat az utcára és a Parlamentbe! :)
Nálunk is volt korrekt tolvaj kaszt: a betyárok. Legalábbis a legenda szerint.

Téglagyári Megálló 2008.05.13. 12:09:04

"De az valoban igaz, hogy csak az engedheti meg maganak ezt az igazaban talan kepmutato-megbocsajto magatartast aki tudja potolni az elvesztett-eltulajdonitott akarmit."

Nem a lopás a legnagyobb bűn, amit meg lehet bocsájtani.

tevevanegypupu 2008.05.13. 15:05:58

Hat nem, az biztos. Idovel az ember mindent meg tud bocsajtani, elfelejteni nem, de az ugy van jol. Mar ugy ertve hogy a sajat neveben, sajat serelmet meg tudja bocsajtani.

tewton 2008.05.13. 15:35:13

tevevanegypupu,
ebben az esetben helyesebb a "beletörődni" szó használata. A megbocsátás arról szól, hogy van egy emberi arca az illetőnek, odajön, és azt mondja, sorry.
süti beállítások módosítása