Magasabb bírságok: végre!
2008. május 09. írta: Ács Ferenc

Magasabb bírságok: végre!

 Csak üdvözölni lehet, hogy Abszurdisztánban végre kezdik szankcionálni a potenciális országúti halálosztókat. Az új bírságokat egyáltalán nem nevezném magasnak: ugyan miért is lenne sok pár tízezer, vagy egy-két-háromszázezer forint annak, aki hobbiból kockáztatja más életét? A gyalogosoknak Budapesten ma minden nap egyfajta túlélési gyakorlat: a zebrán az autók, a járdán pedig a biciklisták üthetik el az embert, ha nem figyelünk helyettük is. A magyarok közlekedési kultúrája az ország általános elmaradottságával állítható párhuzamba: széles körben jellemző a tahóság, az agresszió, a kivagyiság, a másik figyelmen kívül hagyása. Meg kellene próbálni visszaadni az utakat a tisztességes, szabálykövető vezetőknek, a bicikliutakat a biciklistáknak és a járdát a gyalogosoknak. Örvendetes az is, hogy ezentúl az üzembentartó viseli az autóért a felelősséget: talán kevesebb lesz a bújócskázás.

 De az érdemi javuláshoz arra is szükség van, hogy a jelenlegi - európai mintára felemelt - büntetés ne csak kampányszerű legyen, hanem következetes és folyamatosan alkalmazott. Egyébként ha a rendőrség tisztességesen bírságol, azaz nem saját zsebre, akkor jelentősebb forrásokra is szert tehet. Arra kell törekedni (akár a bírságok további emelésével), hogy akinek vaj van a füle mögött, az a rendőrtől úgy féljen, mint Amerikában. Tudom, hogy ilyen soha nem lesz itt, de ezt kell megcélozni. Fontos lenne megfékezni végre a motoros tébolyt is. Túl sok embert ölnek meg a szabadon randalírozó őrültek ahhoz, hogy itt ne történjen szigorítás. Vagy gondoljunk csak arra, hogy egyesek mit művelnek motocross címén az erdőkben manapság. Rendet az utakon!

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr69461621

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: S-blog 2008.05.10. 07:40:52

Közlekedj, ha tudsz!Nem, kedves olvasó, nem hülyültem meg teljesen. Azért írok megint a gyorshajtós pénzlovagokról mert megint előjöttek a zsúrpubik, akik egy métert sem vezettek, és nem tették ki a lábukat a pesti belváros 10 km-es körzetéből. Ha mégis,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.09. 18:37:25

"Örvendetes az is, hogy ezentúl az üzembentartó viseli az autóért a felelősséget"

örvendetes a lófaszt. ezzel a rendőrség minden bizonyítási kényszer alól megmenekül. mit törje magát, valaki úgyis tejel majd.
én inkább a terhelő vallomás nemkötelezőségét szüntettem volna meg.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.09. 18:39:19

és vedd mellé azt is, hogy immár bárki - értsd profitorientált szervezet, aki szerződik a közútfenntartóval, fotózhat.

mindezt a nagyobb közúti biztonság érdekében. szigorúan és kizárólag ezért. mert ez sem üzlet.

Cook kapitány 2008.05.09. 19:04:03

Még örvendetesebb lenne ez, ha egyúttal megszűntetnék az idióta korlátozásokat, ld. kint felejtett 30-as tábla.

Meg az is nagyon jó lenne, ha nem pénzbeszedésre menne az egész, hanem a tényleg biztonságra. A magántrafipaxok bevezetése nekem nem ezt mutatja. :-(

Francois Pignon 2008.05.09. 19:06:38

A bizonyítási kényszer tényleg fontos lenne. De sajnos ez az ország nem így működik.
Történetesen részese voltam egy olyan balesetnek, ahonnan a vétkes autó elhajtott, rendszám alapján sikerült azonosítani, de mit ad az ég, kiderült, a két megyével arrébb élő 90 éves nagymama vezette.
És amikor ilyenek naponta történnek, az ember hajlamos megfeledkezni az elviekben kétségkívül igazságos, de az életben tankönyvszagúnak bizonyuló jogelvekről.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.05.09. 19:36:43

nem a büntetés mértéke tartja vissza az ámokfutót, hanem a büntetés biztos bekövetkezte.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.05.09. 19:38:12

"ezzel a rendőrség minden bizonyítási kényszer alól megmenekül."

Mentesül a lófaszt. Bizonyítania kell ezután is, hogy az adott kocsi szabálysértést követett el. A tulaj viszont ezután nem hazudhatja azt, hogy senki sem ült az autóban.

Az autó veszélyes üzem. Az üzembentartó felelős érte. Olyan nincs, hogy nem tudom, a veszélyes üzemű eszközömet ki használja.
Ahogy fegyver, veszélyes gép, sőt akár lift esetén is van felelőssége a tulajnak. Csak az autónál ne legyen?

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2008.05.09. 19:53:14

Csak a lakott területek esetében értek egyet.

No speed limit on the híghways!

Sütemény1975 2008.05.09. 20:29:20

Itt a megint a fejétől büdösüdik a hal.
Nem arra megy ki a játék, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést, hanem arra, hogy minél több pénzt szedjenek össze. Kevés a pénz az államkasszában, egy újabb adót most nincs pofájuk bevezetni (nem is értem, mert a bőr az elég vastag), ezért szivatják az autóst.

Sütemény1975 2008.05.09. 20:31:28

Még valami:

"A gyalogosoknak Budapesten ma minden nap egyfajta túlélési gyakorlat"

Az autósnak is, amikor a gyalogos a piros jelzés ellenére vágtat át, vagy éppen sétálgat át, nekem meg ötvenről is vészfékeznem kell, hogy meg tudjak állni. Szóval legyünk igazságosak. A gyalogost sem kell félteni.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2008.05.09. 20:37:55

Hejj, pont ma láttam ezt a fotót a wreckedexotics.ocm-on. Az ilyenek megelőzése miatt egyetértek a büntetésekkel, de akkor tényleg erre használják.
Vezetés-oktatáson anno jót mókáztunk az oktatóval a négysávos úton kinnhagyott 30-as "itten munka folyik" táblákon, de most már felmegy bennem a pumpa az ilyenektől.

Káposztakukac 2008.05.09. 21:05:45

"a potenciális országúti halálosztók" igen basszus, mert aki nem fékez le vasúti átjáró előtt 30-ra, hanem 60nal megy, az potenciális halálosztó. 300 ezret neki!

"európai mintára felemelt büntetés": édes fiam, mielőtt ilyen baromságot írsz, járj utána. magyarország jelenleg azzal büszkélkedhet, hogy kb. egész európát(igen, beleértve a közismerten ilyen téren kurva drága svájcot meg a skandináv országokat is) lekörözi pénzbírságok terén. méghozzá, és ez az igazán szomorú, abszolút értékben. ha viszont még pluszba beleszámítjuk, hogy itt mennyivel alacsonyabbak az átlagbérek, mint mondjuk pont svájcban, akkor végleg ellehetetlenül a helyzet. és már el is kezdtek bírságolni. na hol? a 30-as tábláknál.

nick_007 2008.05.09. 21:07:45

Én is egyetértek a megemelt bírságokkal, ha valaki versenyautósat játszik, akkor fizessen sokszázezret. Az objektív felelősségre is szükség van, mert anélkül mindenki azt mondhatta, hogy nem ő vezetett.

Szavazás: wita.hu/index.php?show=wita&wita=35

Ön szerint helyes, hogy mostantól a gépjármű üzembentartója felel a járművel elkövetett szabálysértésekért?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.05.09. 21:10:26

Sajnos egyet kell értsek a hozzászólókkal, koránt sem olyan örvendetes ez az egész. Szopatni fogják a népet, főleg a "gebinbe" kiadott kamerások, hiszen jó biznisz...
Persze kéne kezdeni valamit az elmebetegekkel is, de pillanatnyilag ennek az árát mások fogják kőkeményen megfizetni.

bocivitéz 2008.05.09. 21:18:50

MILYEN SZIVATÁS??

Tán be kéne tartani a szabályokat és akkor nem lesz bírság ugye? Csak azt lehet "szivatni" aki szabályt szeg..

Gabe2 2008.05.09. 21:19:48

És amikor előttem előzi ki egy tag a rendőrautót lakott területen, majdnem karambolozik a szembejövővel, a zsernyák meg erre csak azt választja, hogy bekanyarodik az amúgy éppen piros lámpán, akkor mért én cidrizzek, hogy hol kapnak le 30-as táblánál 60-nal?

Avatar 2008.05.09. 21:19:59

"Nem arra megy ki a játék, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést, hanem arra, hogy minél több pénzt szedjenek össze."
Hát tudod mit, a szabályokra nagy ívben szarók pénzéből nyugodtan feltölthetnék a kasszát, nem sajnálom majd őket. Nem kell szabálytalankodni, és akkor a te pénzed is biztosan a saját kasszádban marad. Épp elég baj volt, hogy eddig csak a szabályokat betartók szívtak a szabálytalankodók miatt az utakon.

Ács Ferenc 2008.05.09. 21:24:35

robin masters: A "korlátlanul zúzzunk az autópályán" projekt inkább csak olyan országban működik, ahol a világ legjobb pilótái vezetnek (Németország) - egy ilyen alacsony közlekedési morállal bíró autóstársadalomban, mint a magyar, felelőtlenség.

Sütemény: Nyilván keresik a forrásokat a hülye internetadó után is, persze. De inkább az ámokfutó fizessen, mint bárki más.

Káposztakukac: Igen, az is kapjon akár százezres bírságot, aki nem tartja be a vasúti átjárónál kötelező szabályokat, mert nemcsak a saját életét veszélyezteti. Ezek egyáltalán nem nagy összegek az okozott károkhoz képest, mind az emberéleteket, mind a vagyoni károkat tekintve. Csak nálunk divat ez "a rendőrnek visszapofázok tempó". Az lenne jó, ha olyan tekintélye lenne a rendőrnek, mint Amerikában. Csacsiság itt a svájci és a skandináv bérekre hivatkozni. Egyrészt ki nem szarja le ezt abban az esetben, ha valaki olyan elvetemült, hogy mások életét veszélyezteti, akkor bűnhődjön a fizetésétől függetlenül, másrészt ezekben az országokban nem olyan rosszak a baleseti statisztikák. Magyarország a baltikumi szovjet utódállamok után a legrosszabb baleseti halálozási statisztikákat tudja felmutatni az EU-ban. Igen sok gyermek hal meg a sebességőrültek miatt. Ideje a tyúkszemükre lépni.

TPZ 2008.05.09. 21:24:36

Én itt semmi örvendeteset nem látok. Mi a jó abban, hogy ha gazdag vagyok, száguldozhatok akár 411-el is a belvárosban, ha véletlen lefényképeznek, majd legfeljebb becsengetem a 300K-t, oszt jóvan, büntetőpont semmi, jogosítvány-elvétel semmi? Ezzel a remek rendszerrel egy dolgot sikerült üzenni az autósoknak, ténylegesen azt, hogy csak a pénzük számít, semmi más.

Félreértés ne essék, a közlekedési morál drasztikus javításával egyetértek, épp csak nem biztos, hogy ez a módja. Kipróbáltam most hétszázvalahány kilométeren keresztül a sebességhatárok betartását, vicces, próbáljátok ki ti is.

B4c4rd1 2008.05.09. 21:26:27

Remélem, hogy az olyan köcsöget, akik pezsgőt bontottak erre a hírre majd jól megbasszák 200 ezerre, mert véletlenül 50 helyett 65-el mentek a városban, meg 30-as táblánál neadjisten 45-el !! Az összes köcsögnek ezt kívánom. A balesetek ettől nem oldódnak meg, tudjátok akinek nagy, drága, gyors autója van az általában tud is vezetni mégha gyorsan is megy.. Én még nem láttam autópályan összetört luxusautót csak a sok fostalicska dzuzugi meg hasonlo szintű autókat. Mert a kisautós idiótak szoktak kijönni 60-al a belső sávba és még neki áll feljebb..
Sajnálom azokat akik nem látják a fától az erdőt, ez az egész arra megy ki, hogy sok zsetont szedjenek el az emberktől, baleset nem lesz kevesebb. Balesetet az okoz aki nemtud vezetni vagy esetleg 80 éves, nem pedig az aki a 15 millios Audijával normálisan halad 150-160-al az autópályan, mert azzal a kocsival 200-ról hamarabb megáll mint a fostalicska kisautó 130-ról. Ott kéne kezdeni, hogy a kamionosok ne előzhessenek autópályan, ahol csak 2 sáv van, de ugye ez nem hozna sok zsetont ezt leszarják. Pedig lehet, hogy akkor valóban kevesebb baleset lenne. (de ezt a rendőrség is leszarja)

grupi 2008.05.09. 21:27:17

Ennyi baromságot összehordani Ács Feritől is sok(k).

A magas bírság alig fog valamit változtatni. Az átlag embernek irreális, a gazdagnak meg nem féken tartó. Az, hogy a tuléaj a felelős, ebből szemszögből itt nem játszik.

Az új szabályozás nem, vagy csak alig érinti a kurvaanyázós és a járdára felálló autóst. Asima gumival, vagy fűstölgő busszal járó tömegközlekedési eszközt. De az autóból csikket kidobó, vagy szemetelő vezetővel szemben sem szankcionál. Ahogy a világítás nélküli biciklist és az uttesten keresztben, vagy szabálytalanul kószáló, piroson át sétáló gyalgost sem érinti. Ezzel a rendőrség nem foglalkozik kellőképen évek óta. A magas bírság, növeli a korrupciót és az elcsábuló rendőrt. semmi más szerepe nincs, mint a költségvetési hiány ezuton történő csökkentése, a büdzsé feltöltése. Morális, etikai és nevelési célzat nélkül.

Avatar 2008.05.09. 21:28:14

Azért szerintem elég kevés olyan ember van hazánkban, aki az első 300K-s bünti után nem gondolkodik el azon, hogy vajon megér-e ennyit, hogy a város egyik feléből a másikba 20 perccel gyorsabban jusson át.

TPZ 2008.05.09. 21:29:15

Feri, azért az arányosságot nem ártana tekintetbe venni. Miért ugyanannyit fizet a másfél millát kereső topmenedzser, mint a hetvenért güriző, minimálbérre bejelentett melós? Milyen üzenetet közvetít ez?

Te még sose mentél bele kint felejtett 20-as táblába 51-el? Mert az most 300-ba fájna.

Terveüdekszi 2008.05.09. 21:31:12

Kedves szerző. Nem nagyon szoktam ilyen kedvesen fogalmazni, de ezzel az írásoddal kiverted a biztosítékot. Szóval: TE FASZ! Mielőtt mindenféle baromságokat írkálnál, kicsit gondolkodjál már! Egy főúton kintfelejtett 30-as tábla, te megszokásból eldöngetsz mellette 100-zal, mennyire basznak a zsaruk? Mert abban biztos lehetsz, hogy nem a balesetveszélyes gócpontokban fognak trafizni, hanem a 30-as tábláknál. Ez nem rosszindulat, hanem tapasztalat. És nem a renittens agyhalott ámokfutókat szedik ki, hanem azt, aki 30 helyett 40-50-nel megy át egy amúgy kilométerekre belátható vasúti átjárón. Szóval az objektív feleősség mellé bejött az objektív hülyeség is. Kívánom neked, hogy miközben munkába mész, baszon jól meg egy rendőr.

cégalapító · http://cegalapitas.blog.hu 2008.05.09. 21:31:59

A bírságok összegének emelésével egyetértek, de a magán trafipaxokkal nem. Az ilyen maradjon csak a rendőrség jogosultsága, ne kerüljön zsebbe ez is. A tévesen kint felejtett táblák után pedig az útkarbantartókat kellene büntetni... Már csak az érdekelne, hogy az így befolyt tetemes pénztömeggel mit kezdenek majd.

B4c4rd1 2008.05.09. 21:32:58

cégalapító én tudom a választ: el lopják

Káposztakukac 2008.05.09. 21:34:04

egyesek keverik a szezont a fazonnal, illetve bizonyos mértékben a polgári jogot a közigazgatási és szabálysértési joggal. az autóvezetés veszélyes üzem. eddig igaz. a tulajdonos "felel" az autóval elkövetett károkozásért? hát igen, vagyis közvetve a biztosítója, függetlenül attól hogy maga a tulaj vezette a kocsit, vagy valaki akinek átengedte. de soha nem lehet bizonyítékok nélkül felelősségre vonni magát a tulajt.
na most, egy gyorshajtásnál történik káresemény? remélhetőleg nem, így a veszélyes üzemmel összefüggő felelősségi szabályokat sem lehet figyelembe venni. mi történik hát? valaki megszeg egy szabályt, ezt szokás szabálysértésnek is nevezni. a szabálysértési jog a büntetőjog "leegyszerűsített", "felgyorsított" alakzata, amiben minden egyszerűsítés ellenére az eljárás alá vontat megilletik a büntetőjogi alapelvek, így például az ártatlanság vélelme, valamint az eljáró hatóság bizonyítási kényszere. mit csinál állam bácsi? szabálysértési eljárásokat egyszerűen átnevez közigazgatási bírságolásoknak, ezzel megpróbálva elkerülni a büntetőjogi alapelveket. hát, hááát... hát nem sikerült. ugyanis van egy ket. nevű cucc, a hozzáértők tudni fogják miről van szó, amely ugyancsak bizonyos alapelveket szab meg a közigazgatási hatóságok számára.
amúgy alkotmánybíróság előtt van az ügy, és egészen biztosra vehetitek, hogy úgy széttépik ezt a hülyeséget, mint pitbull egy pincsit.


bocivitéz: olvasni tudsz, most már tanulj meg értelmezni is. nem azzal van a baj, hogy szabálysértést követ el valaki és emiatt megbüntetik, hanem az, hogy mennyire. ha édes pci fiad/lányod lop egy sportszeletet a sarki boltból, akkor ugye van enyje-benyje. gondolj bele, hogy mi lenne, ha emiatt 3 évre leültetnék. ugye, az arányosság kérdése... amúgy ez is alkotmányos alapkövetelmény a jogalkotó számára.

Terveüdekszi 2008.05.09. 21:35:53

Egyébként milyen ámokfutókról beszélnek itt páran?! Aki 60-nal csorog ami finoman szólva is normális tempónak nevezhető egy kurva széles főúton? Vagy 100-zal egy nyílegyenes közúton? Az a baj, hogy annyi a hülyeségből kihelyezett tábla, hogy az emberek inkább az összeset leszarják.

Bagradjan 2008.05.09. 21:36:59

"bs395 · killtheradical.blog.hu 2008.05.09. 19:36:43
nem a büntetés mértéke tartja vissza az ámokfutót, hanem a büntetés biztos bekövetkezte."

bs, nincs igazad, noha ezt a tévedést többfelé hangoztatják még például a jogi egyetemen is.

A várható értéket kell kiszámolni, mégpedig úgy, hogy beszorzod a büntetés mértékét a büntetés bekövetkeztének valószínűségével. Ha ez elég súlyos következmény, akkor van visszatartó ereje.

Például: ha 10% valószínűséggel kell 300 ezer forintot fizetnie az ámokfutónak, akkor alapvetően a szabálysértése várható értéke 30 ezer forint.

Ha 100% valószínűséggel kell 10 ezer forintot fizetnie, akkor a szabálysértése várható értéke 10 ezer forint lesz. Stb.

para 2008.05.09. 21:37:27

A legkönnyebb kiállni az út szélére és méregetni a sebességet. Ezzel nem szűrik ki a forgalomban szlalomozó, kamerával nem "védett" buszsávokban előre száguldó (stb, stb. lásd pl. grupi példáit), agresszív, bunkó parasztokat. Akkor javulna a statisztika meg a morál, ha a ezeket is megbüntetnék, de az túl bonyolult a rendőrségnek, mert akkor nem csak állni kell és bámulni a sebességmérőt.

Avatar 2008.05.09. 21:39:16

A piroson átsétáló gyalogos csak a saját életét veszélyezteti, de az 1-2 tonnás kocsival már a közlekedés összes résztvevőjére halálos fenyegetés lehet a szabálytalankodó. Elég egy szabálytalan előzés, és egy frontális ütközésnél akár mindkét kocsiban lehet halálos áldozat.
Persze ha az egyik fél 2 tonnás Volvo XC90ben ül a másik meg egy 15-20 éves 1 tonna alatti kocsiban, akkor sejthető, hogy nem a Volvós fog meghalni.

Ács Ferenc 2008.05.09. 21:39:39

TPZ: Szerintem a törvény előtti egyenlőséget. Ami sok tekintetben persze sajnos egyáltalán nem működik Magyarországon.

fingerbangs 2008.05.09. 21:41:07

a cikkironak nincs autoja
az tuti

Káposztakukac 2008.05.09. 21:41:22

"Ács Feri · reakcio.blog.hu/ 2008.05.09. 21:24:35
robin masters: A "korlátlanul zúzzunk az autópályán" projekt inkább csak olyan országban működik, ahol a világ legjobb pilótái vezetnek (Németország) - egy ilyen alacsony közlekedési morállal bíró autóstársadalomban, mint a magyar, felelőtlenség."

Eddig csak azt hittem, hogy nem értesz a témához. most már tudom, hogy totál hülye vagy. és hogy te németben a jó büdös kurva életben soha nem vezettél autót, az is biztos. de várj, inkább azt mondom, hogy soha az életedben EGYÁLTALÁN nem vezettél. talán inkább a biztonsági öv használatára kellene ráhajtani. alapból 50%-kal csökkene a balesetek száma.

Bagradjan 2008.05.09. 21:44:43

Káposztaukac, a biztonsági öv mitől csökkenti a balesetek számát?

vajon 2008.05.09. 21:45:37

- biztos azt büntetik meg, aki 30-nál ment 50-nel
- csak azért van, hogy a gusányi ellopja

rohadt unalmas ez a sápítozás

gondolom ti álltok az élére a 80-nal menő és ezzel két halált okozó ír kicsinálását szorgalmazó mozgalomnak is

az első, akit 3 kilóra megbasztak, egy bmws volt, 134-gyel ment városban. remélem, a jogsiját is elkérték mellé egy jó 3 évre

Káposztakukac 2008.05.09. 21:47:56

Bagradjan 2008.05.09. 21:44:43
Káposztaukac, a biztonsági öv mitől csökkenti a balesetek számát?

nem azt csökkenti, hanem a halálos kimenetelű balesetek számát. márpedig ez az, amiben olyan szarul állunk, és amit az aktuális policy szerint a magas bírságokkal csökkenteni akarnak.

lifelike 2008.05.09. 21:48:02

csak érdekességképpen:
az utcánkban van 2 iskola, 500 méteren belül még 2 óvoda, 2 felsősuli, egy sztk
itt az utcában még SOHA nem volt traffipax, de még egy kurva egyenruhás rendőr se
a cigányok itt versenyeznek az 1200es zsigákkal mert jó hosszú lejtős utca... rendőrök basznak rá

ma kint mértek sebességet egy 30-as táblánál a városhatár táblánál, ahol már mindenki gyorsít mert LAKATLAN terület, és megy ki a pusztába... ennyit erről
pénzbeszedés ez
semmi más
:(

Mickey H. 2008.05.09. 21:49:00

Egyetértek a cikkel. Az sír, aki durván gyorshajtó. Most majd talán kevéssé lesz az. :-)

Káposztakukac 2008.05.09. 21:49:07

vajon 2008.05.09. 21:45:37
- biztos azt büntetik meg, aki 30-nál ment 50-nel

hát pedig az első összesítés szerint pont ezeket basszák meg. elég elolvasni a cikket az indexen.

Káposztakukac 2008.05.09. 21:50:40

mickey h.

az örül ennek, aki nem ül autó volánja mögé, mert túl béna a vezetéshez, vagy túl csóró autót fenntartani. tetszik az érvelésem?

Lichtenstein · http://terrormedia.blog.hu 2008.05.09. 21:50:54

LÁTOTT MÁR VALAKI TRAFIT ISKOLÁK MELLETT? JÁTSZÓTEREKNÉL? NYUGDÍJAS OTTHONNÁL? NEM? HOL LÁTTUK ŐKET??? AZ AUTÓPÁLYA 80 KM-ES EGYENES SZAKASZÁNAK A KÖZEPÉN!!!! OSTOBÁK!

TPZ 2008.05.09. 21:51:20

"az első, akit 3 kilóra megbasztak, egy bmws volt, 134-gyel ment városban. remélem, a jogsiját is elkérték mellé egy jó 3 évre"

Látszik, hogy nem érted. Nem veszik el a jogsiját. Kicsengeti a pénzt, és ott végetért a történet. Ez a baj.

B4c4rd1 2008.05.09. 21:51:36

Mickey olvasd el litelike hozzászólását. Remélem benne leszel a "50 helyett 65, 150 ezer lesz kérem" csoportban kis prosztó :)

Ács Ferenc 2008.05.09. 21:52:03

Kukac: Tévedsz, de ez a primitív személyeskedésed után nem meglepő, inkább természetesnek nevezhető.

Kampfer 2008.05.09. 21:53:12

Üdv Mindenkinek!

Terve! Neked is egészségedre! :) Egyébként meg egyetértünk!
Jóemberek! Ez az egész nem más, mint egy padlássöprés! Az "ojjektívfelelősség" ferike a rendőrökkel együtt ballisztikus ívben szarik a ti rongyos életetekre! Még a gyerekeitekére is! Végre tuti, hogy be tudják vasalni a maguk kis szaros pénzét! Ennyi! Nem több és nem is kevesebb! Ez a fasz végre kisírta a jogi lehetőséget a buzi jogászokból! Ezután is dönget majd a bömbi 150-nel és szarni fog rá!
Az a szomorú hír, hogy itthon ezekért az állapotokért egyharmad részben az autósok felelnek (nem kötelező vadállat módjára vezetni), egyharmad részben a közlekedésszervezés (aki próbált már akár Pesten, akár vidéken autózni tudhatja), s egyharmad részben a rendőrök felelnek (rendbehooznak egy útszakaszt végre az alföldön, ember végre mehet kicsit s mit ad isten, ott basszák az anyjukat s vasalnak a 80 helyett 100-ért)! Amíg az 51-esen Dunavecse előtt 20(!) Km-re, az 5-ösön Dabas mellett 60 km-re, a négyesen is indokolatlanul sok helyen 60km-re van korlátozva a sebesség, addig miről beszélünk? S amikor Ceglédbercelen csak úgy kipakolják a 30(!) km-es korlátozást, mert buziknak úgy tetszik, addig ki a fasz veszi ezt komolyan? Ez az egész egy hiteltelen szar kis padlássöprés! Semmi több! Legalább annyira hiteltelen és nevetséges, mint szánalmas kis rendorkségünk és "ojjektívfelelősség" ferike buzi kis feje!
Üdv!
Kampfer

Ács Ferenc 2008.05.09. 21:53:44

Úgy látom, megjelentek a totálkárosok. Nem baj, nálunk demokrácia van.

kyanzes (törölt) 2008.05.09. 21:53:52

Egy olyan országban, ahol 8-10 év a gépkocsiállomány átlagos életkora, ahol kisajnálják az útburkolatból az anyagot, ahol később pont emiatt a felújítások ideje alatt egy sávra szűkülnek az autópályák, ott ne törüljük már el a sebességkorlátokat.

Bagradjan 2008.05.09. 21:53:54

A biztonsági öv be nem kapcsolásával ki-ki a saját életét kockáztatja.

Ellenben a gyorshajtás a többi autós életét is veszélyezteti.

Melyiket fontosabb büntetni?

TPZ 2008.05.09. 21:56:59

"A biztonsági öv be nem kapcsolásával ki-ki a saját életét kockáztatja."

Nem. Kockáztatod a kocsiban ülő többi emberét is, nem beszélve arról, hogy ha esetleg mégsem halsz meg, súlyos milliókba fog kerülni a mindannyiunk által finanszírozott OEP-nek az összekanalazásod.

johevi 2008.05.09. 21:57:07

Nem az a baj, hogy valaki kap 300e bütit, aki az 50-es táblánál 130-cal megy - sőt tőlem pár kilóméterrel arrébb is újra lefényképezhetik - hanem a minimum 30e kicsit sok annak, aki a 30-as táblánál 46-tal megy. Úgy gondolom, hogy az ország jelentősen "alultáblázott", néhol az előírt sebességkorlátok betartása kimondottan lassítja a forgalmat.

subvoice 2008.05.09. 21:58:53

A Reakció írásaival 99%-ban egyetértek. Ez most a maradék 1%-ba tartozik.

Nem az a baj, hogy 300 kilóra büntetik, aki autópályán 260-al megy. Ez szerintem még enyhe is, a helszínen kellene kasztrálni az illetőt. A baj az, hogy megjelentek a kintfelejtett 30-as tábláknál, a lakott területnek számító, de valójában lakatlan faluvégi 500 métereken. Olyan helyeken, ahol egyszerűen pofátlan és undorító, amitől kinyílik a bicska az ember zsebében.

Szerencsére a régi közösségi traffipax jelző módszerek jobban működnek, mint valaha. Aki nagyon sokat autózik, az meg meg fogja venni a radarblokkolót, ezeknek a kütyüknek most jött el a paradicsoma.

Én is úgy érzem, hogy a cikkírónak nincs autója, vagy csak a sarki közértbe jár vele.

gramercy (törölt) 2008.05.09. 21:59:20

te tényleg naív vagy ha ezt komolyan gondolod:


"akinek vaj van a füle mögött, az a rendőrtől úgy féljen, mint Amerikában"


akinek vaj van a füle mögött, az fél, de akinek az egész tehénistálló, na attól a rendőr fél. és ez texastól moszkváig így van


ez az egész csak biztonság-fasizums, semmi értelme nincs


itt ez a BMW-s sztory, 30 millás autó 10 éves amortizációval havi kicsit kevesebb mint három kilójába kerül az ürgének
megbirságolják 300.000-re, ez neki annyi mintha még egy hónapnyi részletet törleszt..sz@rse

0xFFFF 2008.05.09. 22:00:32

"Az lenne jó, ha olyan tekintélye lenne a rendőrnek, mint Amerikában."

Ja ! Az jó lenne ! De ehhez nem a nagyösszegű bírság vezet, mint út, hanem az, hogy a főrendőr alteregója nem zúzza halálra következmények nélkül a környéken túlzott sebességgel parkoló autókat, ha a rendőr az út szélén nem utal virágnyelven arra, hogy neki pont egy 5000-es bankóra fáj a foga és akkor akár meg is vakulhat ideiglenesen, ha nem a gyurcsányok hecckampány demonstrációit biztosítanák nagy erőkkel, hanem a rablókat, fatolvaj-, színesfémtolvaj cigányokat gyepálnák pedagógiailag, ha a kopasz merciseket is eltángálnák és nem lesütött szemmel elfordulnának, mert onnan érkezik a havi apanázs....stb. Szóval ez vezetne oda, hogy a rendőrnek tekintélye lenne, nem a 300k HUF bírság. Jelenleg akár 300 000 000 HUF is lehetne a bírság szemetelésért, a rendőr szó akkor is a korrupció, a bűnözés szavak szinonímája lenne, ahogy a politikus, politikai elit szavak, szóösszetételek is. Pont.

bm613 · http://izland2009.blog.hu 2008.05.09. 22:00:53

Jó volna, ha nem a kinthagyott 40-es mögött trafiznának a köcsögök, ahogy eddig. De nyilván fognak. És így az is fog 300 000-et fizetni, aki egy vadiúj országúton megy 100-zal...

Káposztakukac 2008.05.09. 22:02:44

Ács Feri · reakcio.blog.hu/ 2008.05.09. 21:52:03
Kukac: Tévedsz, de ez a primitív személyeskedésed után nem meglepő, inkább természetesnek nevezhető.

sajnálom, a primitív cikked ezt a primitív személyeskedést váltotta ki belőlem.

kyanzes: magyarországon 10.3 év az autóállomány átlagéletkora és egyre csak fiatalodik. németeknél ez a szám 8.7. szerinted vannak nagyságrendbeli különbségek? építkezés meg mindenhol van, ott talán jogos is a 30-as, 60-as tábla. de az esetek túlnyomó többségében nem.

bagradjan: márpedig az egész hercehurca a halottak száma miatt megy. ha mindenki bekötné az övét és nem ülnének sokan ittasan a volán mögé(főleg vidéken szokás), akkor egyik napról a másikra harmadára csökkenne a halálos balesetek száma. valaki mindig meg fog halni, ez sajnos a legnagyobb körültekintés mellett is elkerülhetetlen, de ne tegyünk már úgy, mintha Magyarországon minden nap 40 gyalogost ütnének el. nem, a halottak túlnyomó többsége autós, és még élhetne, ha használta volna biztonsági berendezéseket.

v v j 2008.05.09. 22:03:00

B4c4rd1, azért én emlékszem arra a pöcsre aki a frissen segge alá kapott TT-t az első útján törte, magával és társával együtt. csak, hogy legyen már egy ellenpélda is jó autó-jó sofőr témában.

A pénzbírságok nagyságendjével egyébként nekem is problémáim vannak. Csak más miatt. Ezek megint akkora pénzek, hogy megérje mondjuk az összeg felét-két harmadát rááldozni, hogy az egyéb következmények (pontok, jogsibevonás)ne következzenek be.

Ács Ferenc 2008.05.09. 22:03:38

gramercy: Nem vagyok naív, de a szigor vezethet a rendhez, az eddigi gyakorlat nem.

Dzsok 2008.05.09. 22:04:36

Azért ezek a bírságok még mindíg túl enyhék, nagyon alacsonyak az összegek is.

Új bírságokat kellene bevezetni és kamerákat felszerelni a gyalogátkelőkhöz, mivel ez a jelzés a magyar autósok számára ismeretlen fogalom (érdekes módon külföldön mégis ismerik csak itthon nem). Legalább 5-800ezerFT-ra kellene büntetni azokat akik nem ismerik a gyalogátkelő fogalmát, mivel egyre több gyermeket, családot ütnek el gyalogátkelőkön.

"A biztonsági öv be nem kapcsolásával...." szöveg, ilyen esetekben az orvosi költségeket arra kellene ráverni aki nem használja a biztonsági övet. Ugyanúgy ahogy a külön életbiztosításoknál is vannak kivételek, ők sem szeretnek extrém sportok után fizetni.

bocivitéz 2008.05.09. 22:04:44

Káposztakukac: értelmezéssel nincs gondom, amiről okítod itt a népet az nekem szakmám. Nem köszi nem kérem az olcsó és gyerekes minősítést.
A felemelt szabálysértési díjtételek esetében arányosságra hivatkozni vicces, hiszen teljesen szubjektív megítélés kérdése. Én pl még rátennék egy lapáttal. A hatássosságát meg elég jól igazolják az itteni krahácsolók.
Hogy mennyire terhel egy száguldozó topmanagert? Annyira, hogy 1-2 300ks ralliverseny után 2 évig taxizhat, annyira.
Egyáltalán nem érzem eltúlzottnak az emelést. Sok száguldozodó tompafej leglább az eszéhez kaphat.
Másrészt itt a lehetőség kikúrni a sarcoló kormánnyal, lehet lassan is menni kérem, adjatok a komcsik pofákának.

erőspista · http://helyzetvan.blog.hu 2008.05.09. 22:07:49

Tökéletsen eltalált öszefoglalója a lényegnek kint a főlapon. Az a mondat pont úgy üt, ahogy kell. És a statisztika is beszédes.

NO MERCY a hülyéknek !

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.09. 22:08:48

"Hogy mennyire terhel egy száguldozó topmanagert? Annyira, hogy 1-2 300ks ralliverseny után 2 évig taxizhat, annyira."

hát persze. meglepődnél, ha tudnád milyen olcsó is egy jogsi.
vagy hogy hányan közlekednek nélküle.

Mickey H. 2008.05.09. 22:10:43

Nem is kell sebességhatár. De akkor légyszi ne a tébémből fizessék a balesetes rokkantak összerakását.

bocivitéz 2008.05.09. 22:11:15

"hát persze. meglepődnél, ha tudnád milyen olcsó is egy jogsi.
vagy hogy hányan közlekednek nélküle."

és ha tudnád hány ilyen okosba megoldó nagymenőnek láttam már a hervadó mosolyát :)

Káposztakukac 2008.05.09. 22:13:15

bocivitéz: hát nem tudom, hogy mi lehet a szakmád, de a jogalkotáshoz nem nagyon értesz, az biztos. márpedig a jelenlegi bírságok nem arányosak, picit sem. és főleg a szegénynek fogják megbánni az 1.3-as hitelre vett swift gs-ükkel, mert 60-nal mentek át a világ végén álló sorompón. mert ugye te is tudod, hogy azért idehaza nem mindenki topmenedzser.

porthosz 2008.05.09. 22:14:09

Miért van az, hogy ebben az országban mindig minden csak arra megy ki hogy hogyan lehetne a népet mégjobban megsarcolni, mégtöbb pénzt kisajtolni???

Mikor olvasok már olyat hogy igen:
-beszedtünk az utakról 34 ezer kinnfelejtett táblát mert feleslegesen korlátozta a forgalmat?
-áttettük a trafipaxot a város utolsó kivezető szakaszának 50 méteréről a város központi iskola meletti gyalogátkelőhelyre?
-megcsináltuk az utakat, és végre nincs olyan főutvonal ahol fél méter x fél méteres 30 centi mély kátyuk vannak? és hogy ez miatt végre lehet normálisan közlekedni és nem csak kibaszunk egy rakás 60as táblát a főutakara...?

Érdekes ilyet seholsem hallok. Csak hogy megint mennyi a büntetés...
Meg nyakkendő meg dizájnadó meg faszom ki van. Istenem csak egyszer eltakarodna ez a vezetés, remélem a követkesző 50 évben ilyen nevü párt nem kerül hatalomra...

Sütemény1975 2008.05.09. 22:15:44

Avatar 2008.05.09. 21:39:16 ,

"Épp elég baj volt, hogy eddig csak a szabályokat betartók szívtak a szabálytalankodók miatt az utakon."

és gondolod, hogy ezek az új bírságok majd olyan nagy változtatásokat hoznak? a rendőrők továbbra is korruptak maradnak és továbbra is meg fogják őket kenni az autósok mert megéri. aki tagadja az meg álszent.

Perillustris 2008.05.09. 22:16:03

Az ellenzők által felvetett problémák egy része jogos. Azokat megszüntetésére is törekedni kell, de párhuzamosan jó az objektív felelősség elve.

Alapvetően a "magánfotósok" létébe sem lehet majd belekötni, hiszen felesleges a drágán kiképzett rendőrnek az autóban rohadnia a gép mellett, csak abba, ha ezt a vállalkozó tisztességtelenül teszi. Tudom, mutyiországban ez reális veszély - nem is lepődöm meg, ha erre utal valaki.

execute 2008.05.09. 22:16:14

És mit ad isten, pont akkor emelik a bűntetési tételeket, amikor magán-traffipaxok ezreit szabadítják ránk. A pénzükből már picit sokan akarnak meggazdagodni.

Megnéznék egy statisztikát arról, hogy a traffipaxokat hányszor tették valóban balesetveszélyes környékre. Mert az, hogy én 60-al megyek át egy vasúti átjárón, azzal ki a kurva anyámat veszélyeztetem? Inkább tennék láthatóvá a pályát, dehát ahhoz lapátot kéne fogni a kézbe.

Az eddigi birságaimból egy volt valóban cinkes helyen. (Németvölgyi út, emelekedő... ezért a négyest már csak 70-nél vette) A többi vasúti átjáró, vagy az M3 szervizútja, (amikor lemegyek róla Nagy Lajos, magasságában) vagy a 85-ös út egyik falucskájának bevezető része... vagy a Szentendrei út (ami általában 70-es, de random módon vannak 50-es táblák is)

szalmaegér 2008.05.09. 22:16:54

hű de okos bejegyzés.
Gratulálok! mondd sokat gondolkodtál rajta, vagy csak úgy ráéreztél, hogy ez a rendelkezés a nirvánába vezet?

bocivitéz 2008.05.09. 22:18:44

Káposztakukac: ezt a ki ért mihez szöveget egész nyugodtan hanyagolhatod. Rálátásod annyi, amennyit a bulvárból összeolvastál.
Mert szerintem a közlekedési szabályok ugyanúgy vonatkoznak a fővárosi bmws-re is mint a világ végén álló sorompón átrepesztő szegény szuzukisra. Ha 60al megy át a sorompón akkor kessel.

Mint fentebb írtam, be kéne tartani a szabályokat ugye?

v v j 2008.05.09. 22:19:22

subvoive és bm613 véleményeihez csak annyit tennék hozzá, hogy azt hiszem, ilyen büntetési tételek mellett eljött az ideje annak, ha valaki ilyen prosztósággal találkozik, ráküldje a bulvármédiát, nyílvánosan rákérdezni, hogy ugyan mi a redvásért kell ezt tenni.

Vagy - mint azért mostanában egyre több területen megtörténik - civil összefogás. Csak arra kell figyelni, hogy olyankor kiabáljunk hangosan, amikor tényleg jogos. De akkor nagyon hangosan, és addig, amíg nincs eredménye. Máshogy sajnos nem megy.

avus · http://avus.blog.hu 2008.05.09. 22:19:59

Én még szivesen szorítanék az új tarifákon nagyobb kihágások esetén, pl autóelkobzás fél évre. Akkor befognák azok, akik most azért sírnak, hogy a gazdag simán kicsengeti a 300 rugót, míg ők belerokkannak. Fél év autó nélkül, ez valszeg az S Mercist is megfékezné.

Egyébként nem értem miért kell sírni, ez nem kenyér- vagy gázár, amit nem lehet kikerülni, itt csak annyi a teendő, hogy nem kell száguldozni. Meggyőződésem, hogy azokat dühíti a legjobban, akik eddig is magasról sz.rtak a sebességhatárokra.

subvoice 2008.05.09. 22:22:23

boci, nyilván te az összes szir-szar padkagereblyézés után két hónapig kintfelejtett 30-as táblánál állóra fékezed a gépet, igaz? Főleg egy olyan úton, aminek minden méterét fejből ismered és akár csukott szemmel végigmennél rajta?

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 22:23:46

Azzal együtt, hogy remélem, csak provokációról van szó, megjegyzem, nagyon felszínes ez a poszt.

Azért, mert feltételezi azt, hogy ad 1) hirtelen megszűnik a korrupció, ad 2) azonosul azzal a hihetetlenül demagóg törvényhozói érveléssel, hogy a baleseteket csak és kizárólag a gyorshajtás okozza (még véletlenül sem a kátyús, pocsék, padkátlan, keskeny utak, kamionvájta medrek, túlságosan vegyes közlekedés, stb.) és ad 3) azt is alapnak veszi, hogy a rendőrök ezzel nem fognak visszaélni.

Ezzel együtt nem kívánom a poszolónak, hogy közúton útfelújítás után kint felejtett (esetleg ellenőrzés előtt kivitt) 40-es táblánál lekapják 80-nal, és megbüntéssek 300.000 forintra. Csak azt szeretném, hogy képzelje magát ebbe a helyzetbe.

Steve the Great 2008.05.09. 22:26:12

Csak ismételni tudom az olvtársak egy részét: A száguldozókat nem sajnálom, fizessenek, meg a végső esetben a tulaj fizet elvvel sincs bajom... Ugyanakkor csak remélni tudom, hogy valóban a veszélyes helyeken fognak majd mérni, nem csak a "kintfelejtett" tábláknál, vasúti átkelőknél, meg egyéb túltáblázott helyeken (pl. Gödöllő-Máriabesnyő elején, az ország egyik legszélesebb 2x1 sávos útjára is kirakták a 40-es táblát, gondolom, a kamionosok ellen).
Továbbá azt is remélem, hogy az egyéb életveszélyes barmokat (akik pl. lámpánál jobbról, a kanyarodósávból vágnak be) is elkezdik kiszűrni végre...

porthosz 2008.05.09. 22:26:30

"Egyébként nem értem miért kell sírni, ez nem kenyér- vagy gázár, amit nem lehet kikerülni, itt csak annyi a teendő, hogy nem kell száguldozni"

Hát látod ez pl. igencsak szubjektiv dolog. Én pl a random kihelyezett 30as tábláknál 45-50-el szoktam menni. Van a közelünkbe egy falu, ahol pl. minden egyes kanyarhoz kitettek egy 30-as táblát, gondolom hogy a forgalmat másfelé tereljék (csak épp nincs alternativa...). Akkor ezek szerint a 45-ős tempó száguldás? merthogy ezért most már igencsak kiröppenhet 100 ezres birság...

Meg tudod, amikor ilyet olvas az ember hogy:
-mostantól megtripláztuk a büntetési tételeket
majd két sorral lejebb:
-magánvállalkozok is használhatnak trafipaxot
akkor ohatatlanul elgondolkozik az ember az összefüggéseken, főleg ebben az országban, ahol köztudott hogy még az árva gyerekeknek szánt adományok felét is képesek ellopni, akkor senki ne probálja már megmagyarázni, hogy a kettő között nincs összefüggés, és hogy tényleg nem pénzbehajtásra megy az egész.

Ács Ferenc 2008.05.09. 22:27:30

Király Rák: Nem feltételezi egyiket sem, csak azt állítja, hogy jó irányba tett lépésről van szó. Kicsit felszínesen olvastál, mert utaltam arra, hogy ez csak akkor lehet jó, ha tisztességes a rendőrségi bírságolási gyakorlat.

gyz 2008.05.09. 22:28:11

azoknak, akik szerint a büntetés aránytalan mértékű, és nem visszatartó erejű:

Malajziában akit kábítószer-birtokláson érnek, arra kötelezően végrehajtandó halálbüntetés jár.
Szingapúrban hihetetlen büntetéseket szabnak ki bagatellnek számító vétségekért is.

Félreértés ne essék, nem szeretném, ha nálunk is ilyen lenne, de hogy a sokkal magasabb pénzbüntetésnek ne lenne visszatartó ereje, azt semmiképpen nem állítanám.
Egyébként meg meg kell várni az első éves baleseti statisztikákat, és az majd eldönti, hogy jó-e az új törvény. Én úgy gondolom, lesz eredménye.

Machiavelli 2008.05.09. 22:28:43

Szerintem egyenesen hozzuk vissza a Gestapo-t! Ezzel az erővel... Csípem, amikor ennyire nem gondolkoznak az emberek és nem látnak tova az orcimpájukon, mint a cikk szerzője!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.09. 22:30:01



Találja az ágyában egy másnapos hajnalon Kósáné Kovács Magdát az, aki annak örül, hogy annak, akinek joga van kitenni a táblát joga van fényképezni is, és ebből pénzt fog kapni.
Az önkormányzatok 30-as táblát tesznek ki, mert nyírják a füvet az út mellett, aztán éjjel-nappal fényképeznek minden arrajárót, és ezzel egészítik ki a költségvetést.

Ez így együtt egy nagy rakás szar.
Bele a pofájába az embereknek.
Itt meg örvendezés van.

gony 2008.05.09. 22:32:40

Na látjátok! Pont ez a baj ma Magyarországon. Ugyanis mindegyikőtöknek igaza van meg nincs. Kell is meg nem is, magas is meg nem is, szar is meg nem is, jobb is lesz meg szarabb is. Ez van. Ennyire meg vagyunk osztva. Abszolút nincs egy kibaszott középút. És nem csak ebbe (egészégügy, oktatás stb.) de ha egy kicsit tágítani akarom, akkor a politika(Jobb meg Bal oldal (és nekem senki ne mondja van más párt is, mert azok szart se érnek, csak bábok). Soha a büdös életbe nem fogunk ötről a hatra jutni, mert nem vagyunk képesek megegyezni semmiben. És ezt használják ki a "vérgeci" köcsögök abban a gyönyörű épületben a fővárosban, mert higgyétek el, csak ők járnak jól és a hozzájuk közelállók. Mi nem. Ez a demokrácia, ahogyan én látom.

Gabe2 2008.05.09. 22:34:20

Te jó ég!
Lehet, h már le is fnyképeztek, csak majd jön a paír, h gyorsan mentem.
Becsszó, nem vagyok száguldozós, de nem a km-órát szokom nézni, hanem vagy a forgalmat, vagy a közlkekedést, vagy az előttem lévő útra meredek, mert full kátyú.

Dextro (törölt) 2008.05.09. 22:38:32

Hamarosan eljön az idő ,amikor összenemzeti sport lesz a táblalopás...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 22:39:06

Értem én ezt Feri, meg persze zsandárt közterekre, kalodát és bitót, de van egy olyan érzésem, hogy te nem sokat közlekedsz országúton.

Nem kell itt túlzásokba esni, de a rend az példamutatással kezdődik. És engem eléggé felháborít az, hogy az utakat nem csinálják meg, hagyják szétrohadni, majd azt mondják, hogy azért vannak a balesetek, mert mindenki gyorsan megy. Ez egy olyan fajta pimaszság (a balesetszám-csökkenéssel takarózás meg álságos is), ami mégjobban megöli a morált, és nem vezet sehová, csak egy kommunikált pénzbehajtással állunk szemben. Te bevetted a kommunikációt.

És persze az is igaz, hogy a zéró toleranciának van értelme ott, ahonnan átvettük. De a dolog ott kezdődik, hogy először legyen negyedolyan jó az útbiztonságra való megelőző odafigyelés, mint ott. Mint Amerikában. Amíg az országutak közel felén veszélyesen közel kell menned az középvonalhoz, mert az út széle tiszta kátyú, és bármikor kicsúszhatsz, addig ez lufi, nem Ámérika.

Káposztakukac 2008.05.09. 22:39:25


"Malajziában akit kábítószer-birtokláson érnek, arra kötelezően végrehajtandó halálbüntetés jár.
Szingapúrban hihetetlen büntetéseket szabnak ki bagatellnek számító vétségekért is. "

Iránban meg felakasztják a buzikat és megkövezik a félredugókat. szerencsére mi az európai kultúrkörben élünk.

Steve the Great 2008.05.09. 22:39:37

Egyébként lehetett volna ezt finomabban is csinálni, pl. létrehozhattak volna 1-2 "extrém" büntetési kategóriát, amit nem az aktuális seb.korláthoz (pl. 30-as táblák lakott területen), hanem a főszabályokhoz (lakott terület:50, külterület:90) viszonyítanak...
Így az igazn súlyos büntetési tételeket a főszabály valahányszorosa fölött osztották volna... Node késő bánat..

LiberAll 2008.05.09. 22:39:55

Kedves Író, amit írtál tudok röviden és hosszan válaszolni is.
Röviden Te egy idióta fasz vagy, akit mutogatni kellene egy T-rex és egy Videoton color star tv között, a múzeumban.
Bővebben, ezzel az egésszel azt érték el, hogy befenyítik a lakosságot, ergo a zsarukat még jobban rühellni fogják. Mondjuk ahogy már páran írták, hogy a "30-as táblát fogják preferálni" hát igen ők is mennek a kisebb ellenállás irányába. Amúgy meg viccnek tartam, hogy 300.000 Ft-ot is lehet fizetni. Ekkor bírság nincs az Eu-ban, ekkora böszmeség sincs...
Nem tudom, hogy mit akarnak ezek a barmok ott a parlamentben, forradalmat ? Hát ahogy nézem még megkaphatják. Nem vagyok egy ideges fajta, sem turbómagyar, de lassan már én is felhúzom a belemet Pestre tüntetni, meg verekedni a rendőrökkel, mert amit itt megcsinálnak velük, az poénnak durva. A héten volt egy rohanásom az országban, azóta rettegve várom a postást.
Köszönjük uraim, eddig csak történelmi szöveg volt az őseinktől a csengőfrász, most visszahozták.
Most már csak az a kérdésem, hogy az a saját maga által túlfényezett, ellenzék hol volt amikor ezt megszavazták, jah kussolt. s mi ezek közül akarunk majd ismét a nyakunkra 4 évig? Ha igen én kivándorlok...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 22:41:10

Arról nem is beszélve, hogy nagyon balesetveszélyes tud lenni, ha lassan közlekednek az emberek egy teljesen jó útszakaszon valami kint felejtett tábla miatt. Mert ettől nem az erdőben száguldozó motoros lesz kevesebb.

Francois Pignon 2008.05.09. 22:42:06

Nem bírtam számolni a hozzászólásokban, de ezek alapján az k.élet, hogy minden építkezés után kinnhagynak legalább két 30-as táblát. A trehány mindenüket, hogy tele van velük az ország.

Káposztakukac 2008.05.09. 22:42:41

liberall: nem kussoltak, velük egyhangúan szavazták meg. gondolom az ő embereik is benne lennének a magántraffipaxozásban. fidesz, mszp? egyik kutya másik eb.

LiberAll 2008.05.09. 22:44:01

@avus, jah akinek S mercije van, azzal nagy kibaszás, az elkobzás vesz másikat, vagy bérel egyett németországból/szlovákiából német /szlovák rendszámmal. Valószínüleg fél éven belül tele lesz ilyen kocsikkal az ország, s ha bemérik a bérbeadó azt mondja, hogy Mustafa, al'Hambra Szaudi állampolgár vezete, vagy Bangladesi, azt le lehet nyomozgatni...

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 22:44:18

Pignon: az a vicc, hogy tényleg állandóan kint hagyják. Ez nem kitaláció.

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.05.09. 22:45:45

A Stadionoknál zöld volt a gyalogosoknak, mentem át a zebrán, egy autós kanyarodva majdnem elütött. Persze rájött, hogy hibázott, biztos a telefonja vette el a figyelmét, közben lelkesen tárgyalt valakivel. Kikiabált, hogy "bocs bocs" és ment tovább. Értékelem, hogy bocsánatot kért, mert hibázott, de ha elüt, hogy kér majd bocsánatot a családomtól? Azt hiszem, aki beleesik abba a sávba, hogy 2-300 ezerre büntetik, az nagyon nagy hibát követett el. Büntessék meg jól. Inkább addig, amíg gyorsan hajt, nem kell megvárni, amíg halálra gázol valakit.

Francois Pignon 2008.05.09. 22:49:04

Rák, jól van, értem én az idők szavát, keddtől 30-as táblákat fogok gyártani. ;)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.09. 22:49:28

valaki a támogatók közül ment már kifelé a váci úton? alig hiszem hogy 80 alatt lehet maradni, ha megindul a forgalom.

aglomeráció/falvak: bazi álságos dolog a 30-as tábla, ha nincs elkerülő út. én is rühellem, ha átrepesztenek a falun az emberek, de a 30 az vérgenyóság. tudva azt, hogy azért 30, mert akkor még simán 50-nel mennek az emberek.

idehaza a táblák nagy része olyan számokat mutat, hogy az előírt maximális sebesség mellett legextrémebb viszonyok mellett is problémamentesen veszi az akadályt a félkarú, szódásüvegszemüveges nyugdíjas 40 éves kispolákkal.

a balesetek számát rendes képzéssel is lehetne ám csökkenteni, mert nem mindenért a gyorshajtás (ami persze rossz) a felelős, hanem az útviszonyok figyelembe nem vétele, az autó műszaki állapota és a rutintalanság. nagyon kevesen csengetnek 50-100kHUF-t vezetéstechnikai tanfolyamra.

és tök valid érv, hogy a halálos kimenetelű balesetek egy része megfelelő védelmi berendezések használatával elkerülhető lett volna. érdemes körülnézni a youtube-on, mi van, ha a paraszt nincs bekötve. a repülő hátsó utas simán kinyírja az elöl ülőket. Vagy mi lesz az ölben utaztatott gyerekkel.

LiberAll 2008.05.09. 22:50:07

@Káposztakukac
Mondjuk most nem lepődtem meg, amikor a magyar lakosságot kell szívatni olyan nagy összeborulás van a fidesz/mszp, vagy bárki között, hogy mutogatni kéne, máskor vajh miért nincs ???

Poor Yorick 2008.05.09. 22:50:16

És akkor mi van, ha kint hagyják a táblát?
Ugyanúgy be kell tartani, mindegy miért van ott.
Tessék figyelni!

jo.e 2008.05.09. 22:50:21

A fentiekből is kitűnik a rendszer legnagyobb gyengéje, hogy összemossa a kintfelejtett 30-as táblánál rutinból 60-nal áthajtókat és az iskola előtt akárhánnyal száguldozókat, mert ha jól tudom a rendőrnek semmi mérlegelési lehetősége nincs. Nincs bíróság sem, semmi. Pénzbüntetés van és kész.
1ébként sztem is sima pénzbehajtás lesz, markukba röhögő, sötétben bújkáló rendőrökkel.
Eddig se csinálták korrekten, ezután sem fogják. 1 kicsit elülnek a hullámok és emelkedik a zsebpénz. Ennyi.
Sláger Rádio "I Love KRESZ" megvan?

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 22:50:28

workoholic: teljesen igazad van az utolsó mondatig, de amit te leírtál az nem gyorshajtás. Az ilyeneket a továbbiak folyamán sem fogják büntetni, mert 100%, hogy nem áll rendőr a stadionok sarkára figyelni, ki nem adja meg a gyalogosnak az elsőbbséget.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 22:53:19

Brimstone: azzal együtt, hogy a szabálykövetés soha nem vezetett semmire a történelem folyamán (irónia volt), ha feleslegesen lassítod a forgalmat, nem zárkózol fel, nem veszed fel a forgalom ütemét, azzal balesetveszélyes helyzetet teremtesz. Ezért nincs értelme kint hagyott tábláknál satuzni hatvanról harmincra, mert még a végén belédjönnek hátulról.

porthosz 2008.05.09. 22:53:32

workoholic:
ja, de tudod ha ezt az autóst elkapta egy trafipax, akkor majd két hónap múlva kap egy csekket. Addig meg még sikeresen elüthet egy csomó másik embert.
Akkor hol van itt a visszatartó erő?

LiberAll 2008.05.09. 22:53:43

Javaslatom, vonjuk közösségi tulajdon alá a 30-as 40es 50-es táblákat :), csak egy havar kell meg egy jó fémfürész, aztán lehet a képviselők kocsijába állítani, reakciósabbak beállíthatják a képviselők tetszőleges testüregébe...
Később, ezen mozgalmat ki lehetne terjeszteni a maszek trafikra is. Javaslat, vélemény jelentkezők ?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.09. 22:53:48

magántrafipax témában:

nem egyszerű a dolog. megfelelő eszköz kell a munkához, vannak engedélyezett típusok.
Hitelesíteni kell, időről időre.
Le kell szerződni a közút üzemeltetőjével.
bevételmegosztás van, a közút üzemeltetője jogosult választani is a felkínálkozó fotósok közül.

kérdés, hogy kizárólagosságra van-e lehetőség egy-egy útszakasz esetében.

mindenesetre baromi sok lehetőség van a sáp begyűjtésére a folyamat során.

gyz 2008.05.09. 22:55:01

Káposztakukac · felsulooktatas.blog.hu/ 2008.05.09. 22:39:25

ha végigolvastad volna, amit írtam, 2 dolog derült volna ki a számodra:

1. az, hogy nem követendő gyakorlatnak tartom, valamint
2. az, hogy mire is írtam példaként.

subvoice 2008.05.09. 22:58:25

Én azért tartózkodnék a táblák fűrészelgetésétől. :) Elég lesz, ha szépen jelzünk egymásnak az egyezményes jellel.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 22:58:28

Pignon, asszed már nincs leosztva a biznic? :D

LiberAll 2008.05.09. 23:01:05

Miért szerintem olyan szépen mutatna egy csokorba gyűjtött 30-as tábla a parlamant előtt, vagy Feri szolgálati kocsijába szúrva :)
Talán a fejéhez kapna, s azt mondaná "...lehet, hogy ez mégsem kéne erőltetni ? "
/off: na jó álmodózó vagyok bevallom :) /

boldiii 2008.05.09. 23:01:28

Az a baj, hogy a legkisebb problémám a sebességhatár túllépésével van. A buszsávokon előző, a piroson folyamatosan áthajtó, a legdurvább záróvonalakon megforduló, a villamosvonalon hajtó, a kanyarodósávról beelőző embereket ki bírságolja meg? És ki adja ki a büntetőpontot?

És hozzáteszem: Az autópályán 80-al a belső sávban menő, de akár a 120-al középső sávon menő autósok üres jobb sávok mellett szerintem sokkal nagyobb balesetveszélyt jelentenek. Nem sokról hallok, akiket rendőrmotorosok kiemeltek.

És igen, egyetértek: A rendőrnek tök egyszerű csinálni egy fotót amin ott a sebesség. A piroson áthajtáshoz tök macera, több fotó is kellhet, vagy videó, esetleg jegyzőkönyv stb. a helyszínen, mert különben nem jön össze a dolog. De azt is vegyük észre, hogy 1 ilyen büntetés felér 5 gyorshajtóval.

Ha megállok a pirosnál, mindig hátra kell néznem, nehogy belémjöjjenek... A sárgánál pedig örülök, ha nem dudálnak le..

LiberAll 2008.05.09. 23:03:05

/off
Király Rák, mi van veletek Patkány alig postol,te meg főleg, vagy ennyire bedarál titeket a globalista rabszolgaság ?

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.09. 23:04:44

ja, bedarál, de ez tényleg off itt. Erre van email.

van véleményem 2008.05.09. 23:06:50

elég sokáig tartott végigolvasni a véleményeket, ráadásul a beírásom el sem ment...
ahogy az életben sem, úgy itt a topikban sem lehet meggyőzni a másik felet...ezt megpróbálom szem előtt tartani és emiatt is csak egyszer írni
a véleményem mindkét oldalra húz
1: ideje véget vetni ennek a szopatós fotografálásnak, ilyenkor a fotográfust kérdőre kell vonni, hogy miért itt méricskél, hiszen most gázolják le az anyját a zebrán
2: sajnos senkinek sincs a homlokára írva, hogy mi miatt él még...ugyanúgy, ahogy az a közel száz ember sincs tisztában azzal, hogy az életét a mostani szigorúbb intézkedések mentették meg, lévén, hogy tavaly ilyenkor ennyivel többen haltak már meg az év ezen szakában..lehet, hogy köztünk is van ilyen...szóval ha nem látjuk, hogy esetleg már halott lenne, akkor nem is vesszük ezt észre

Üdvözletem és jó éjszakát

is 2008.05.09. 23:06:50

azért, mert az intézkedés csak egy a sok közül, azért még jó irány. nem ehelyett, hanem emellett kell a felesleges táblákat bevonni, a korrupt rendőröket feljelenteni és kirúgni és becsukni, meg a többi.

se Oz nincs itt, se Rodolfo, nem lehet egyszerre mindent, most ezt lehetett, és ezt meglépték. ha arra vársz, hogy csak akkor, ha mindent, és egyszerre, akkor soha semmi nem lesz. ugyanezt csináltad a vizitdíjjal, most ezzel is ezt csinálod, közben meg általában dühöngsz, hogy bezzeg a szlovákok (akik persze Dzurinda 8 éve alatt mindezt szép sorban megcsinálták). baszni is akarsz, meg szűz is akarsz maradni. nem fog menni.

gravy_t 2008.05.09. 23:08:21

2008.05.09. 18:01 Ács Feri

ekkora baromságot rég olvastam.

nemkellvagta (törölt) 2008.05.09. 23:17:01

tessék, előkerestem nektek az egyik legjobb cikket, ami ebben a témában íródott, legszívesebben a hátamra tetováltatnám, annyira jó cikk:
totalcar.hu/magazin/velemeny/300ezer2/

nevetőharmadik 2008.05.09. 23:17:19

Múlt hétvégén tettünk egy utat Szegedről Pécsre (és vissza). Szabályosan közlekedve 2 és fél óra. Lenne, ha nem lennének lakott területen kívül 60-as táblák szinte egyfolytában. Ezt NEM LEHET betartani.

A zéró tolerancia jó. Lenne, ha nekem sem kellene maximálisan tolerálnom minden faszságot a túloldal részéről. elegem van nekem is, és még sokaknak ebből az aránytalanságból. Persze a kedélyeket lehet még csillapítgatni egypár haszontalan kormányváltással, de előbb-utóbb lesz itt még nagy népi bazmeg.

Private 2008.05.09. 23:19:03

"...és ha tudnád hány ilyen okosba megoldó nagymenőnek láttam már a hervadó mosolyát :)"

Ide figyelj te szerencsétlen: behozol - lehetőleg jó sok közvetítőn keresztül - egy alkatrésznek levámolt, itthon forgalomba nem helyezhető autót. Vagy elég, ha körülnézel a hasznaltauto.hu-n, teli van ilyen hirdetessel, 3-400 ezer forintért már remek autókat kaphatsz, le nem adott osztrák, holland, német, svájci, stb. rendszámokkal. Megveszed, oszt' jársz vele! Egy kis matekóra következik: nem fizetsz kötelező biztosítást, súlyadót, parkolójegyet, ( bár a kerékbilincs ellen tényleg nem véd! ) valamint leszarhatod a sebességkorlátozást, és a trafipaxokat. Nekem két haverom jár ilyen autóval, már másfél-két éve. Arra az esetre, ha megállítanák őket, van náluk pár húszezres, amiért a nyomorult korrupt zsaruk még a f...kat is boldogan leszopnák. És még így is költséghatékonyabb, mint szabályosan közlekedni, hiszen a fentiek mellett nem fizetnek az autók átírásáért, nem vizsgáztatják le őket, és a zöld kártya mibenlétével sem kell foglalkozniuk. De az elmúlt 2 évben egyiküket sem állították le, így még a megvesztegetési pénzük is érintetlen... Kevésbé bevállalósoknak elég leszedni az első rendszámtáblát, így a trafipax bukott, és az új rendszernek pont az a fő alapja, hogy _nincs_ fizikai megállítás, hiszen _elvileg_ valakinek úgyis fizetnie kellene. Aztán a déli határ felé élőknek ott van a szerb rendszám regisztrálás, a neten is hirdetik, mivel nem uniós ország, a magyar rendőrség nem kap tőlük információt a tulajdonosról. Soroljam még a lehetőségeket? Úgyhogy azzal a mosoly lehervasztással várjál még, kicsi huszár... :-))

porthosz 2008.05.09. 23:20:13

"se Oz nincs itt, se Rodolfo, nem lehet egyszerre mindent, most ezt lehetett, és ezt meglépték. ha arra vársz, hogy csak akkor, ha mindent, és egyszerre, akkor soha semmi nem lesz."

Értem. És akkor miért van az hogy mindenhol előszőr azzal kezdik hogy fizess paraszt?
Tudod az utóbbi 50 év (kérdezd meg a szüleid vagy a nagyszüleid ha nem hiszed), arról szólt hogy dolgozz és fizess paraszt hogy majd a fiad/unokád egy szép új világban éljen. Ez a generáicó megöregedett, az ország szarabb állapotban mint bármikor, és mit mondanak a fiuknak/unokájuknak a tisztelt politikusok? Gürizz és fizess paraszt hogy majd az unokádnak jó legyen...
Kicsit unalmas már ez.
Előszőr talán tegyék rendbe a közutakat.
Aztán rátérhetünk a felesleges kinnfelejtett táblákra, aztán szépen rátérhetünk hogy hol is kellene trafipaxal mérni. Ha ez mind megvan, akkor mondthatjuk azt hogy mi már rendet raktunk a mi portánkont, most már az autósokon a sor, fizessen extrán aki nem tartja be a jó állapotú utakon az indokolt helyen kitett táblákat. Valahogy én nem ezt a folyamatot látom...

irinyeahétszentségit 2008.05.09. 23:30:32

Nekem is az jött le az Index összefoglalójából hogy a legtöbbet a 30-as tábláknál kaszáltak.

brodaclop 2008.05.09. 23:45:40

Bocsanat, hogy kozbekotyogok, de azert par dolgot nem ertek.

1. Mibol gondoljak egyes tisztelt kommentezok, hogy pontosan ok hivatottak megitelni, hogy egy sebessegkorlatozast be kell-e tartani vagy sem?
2. Hogyhogy "egyszeruen nem lehet betartani a 60-as korlatozast"? Nem vagyok tul profi a temaban, de emlekeim szerint van az a pedal ott kozepen, azt kell lenyomni. De legalabbis felengedni azt a laposat.Emberek millioinak nem okoz gondot betartani a sebessegkorlatozasokat. Es lehet elni auto nelkul is, ha a szabalyok betartasa nem megy.
3. Profitorientaltsag. Jaj, ezek uzletet csinalnak belole! Ne hajts gyorsan es nem lesz uzlet. Ez ilyen kurva egyszeru. Illetve nem, mert Magyarorszagrol van szo, de pont ezert erdemes megkerdezni,hogy egy maganbirsagolo miert lenne korruptabb, mint egy rendor.
4. Termeszetesen a szabalyok kritikaja fontos. Tiltakoznii lehet es kell is, ha ugy erezzuk, hogy egy szabaly nem helyes. Egyvalamit nem szabad: nem betartani es megolni valakit. Ezzel a sajat ugyednek artasz a legtobbet. Persze leszamitva azt a szerencsetlent, akinek az agyat a villanypoznarol kell lemosni.

Maresz 2008.05.09. 23:50:56

Hat ezeknel viccesebb kommenteket regen lattam. "valaki a támogatók közül ment már kifelé a váci úton? alig hiszem hogy 80 alatt lehet maradni, ha megindul a forgalom."
meg
"nincs értelme kint hagyott tábláknál satuzni hatvanról harmincra, mert még a végén belédjönnek hátulról."
meg
"Én pl a random kihelyezett 30as tábláknál 45-50-el szoktam menni. Van a közelünkbe egy falu, ahol pl. minden egyes kanyarhoz kitettek egy 30-as táblát, gondolom hogy a forgalmat másfelé tereljék (csak épp nincs alternativa...). Akkor ezek szerint a 45-ős tempó száguldás? merthogy ezért most már igencsak kiröppenhet 100 ezres birság..."

jq.. gyerekek. tudom hogy nehez dolog megerteni, de lassan mondom. van olyan hogy szabaly. azt be kell tartani. rajtad mulik. a vaci uton is pont ugyanannyira kell lenyomni a gazt az 50hez, mint mashol.
a kinnthagyott tablaknal nem kell satuzni, elotte kell lassitani, hogy mire a tablahoz ersz, mar ne menj gyorsabban mint ami ki van irva. (egyebkent meg ha beledjonnek, azert nem te fizetsz, ha lefenyekepeznek, azert igen, de persze egyetertek, nem jo ha beledjonnek.)
vegul: az o falujuk, az o gyerekeiket veszelyeztetik az autosok akik sietnek, ezert kirakjak a tablat. es kulonben is honnan a picsabol mered allitani hogy random kihelyezett tabla? amikor elsuhansz mellette, nem oldalra nezel, es amugy is csak egy fel percig vagy a kornyeken? mi van ha eppen akkor vonulnak fel a munkasok a helyszinre? ha eppen szar az ut, katyus? akarmi.
kurva egyszeru: van a szabaly es be kell tartani. es ha a mercis lefizeti a rendort, te akkor is tartsd be. es ha *direkt* a *random* harmincas tabla mogott mernek, akkor is tartsd be.
addig sehova nem jut ez az orszag amig ez a mentalitas van, hogy ezert meg azert hulye a szabaly es ezert nem tartom be. mindenhol van hulye szabaly. meg hulyenek latszo szabaly, de csak te nem erted, igazabol nem hulye. es? be kell tartani. ha pedig megsem, olyat is lehet, de akkor az mar a kockazatvallalas kategoria. es itt most eppen felvittek ennek az arat. ideje volt.

Dr Kangörény 2008.05.10. 00:05:26

Most derült ki, miyen sok ember nem vezet egyátalán ennek ellenére vadul kiáll a megalapozatlan véleménye mellett. Mondjak egy jó példát arra, kedves Maresz, amikor egyszerűen hüyeség betartani egy szabályt? Amikor 300 ezret kell fizetned egy szabály megszegéséért, pedig semmilyen veszélyt nem okoztál? Amikor egy szervezet trehánysága miatt fognak halálra bírságolni? Menj Budakeszi felé az M1-ről, baszd meg és lassíts 30-ra egy táblával jelzett vasúti átkelőnél, ahol sín csak az úton van baszod!!!! Se előtte, se utána, mert 20 éve felszedték a síneket. Ha szerinted nincs meg minden jogom arra, hogy ott ne tartsam be a szabályt, akkor neked nincs agyad.

B4c4rd1 2008.05.10. 00:10:16

Kangörény, ezt én is levettem kapásból, hogy ezek életükben nem vezettek, nemhogy kocsijuk legyen. Ez a baj ebben az országban, hogy olyanok osszák az észt akiknek KÖZÜK NINCS HOZZÁ.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 00:19:20

Gyalogkakukkok, biciklisták és agyhalottak uruszág

Namir 2008.05.10. 00:22:46

Bár a büntetés mértéke tényleg magas, és valóban vannak rosszul kihelyezett táblák, de ezért ne ellenezzük azt, hogy végre - ha másért nem, mert a zsebükre megy - normálisan közlekednek majd az autósok.
Mert az nem tekinthető normális állapotnak, hogy most hiába mész szabályosan zöld jelzés alatt, a kereszteződésben az áthaladás előtt muszáj körbenézned, nehogy egy marha ezerrel oldalról elkapjon, ahogy átdönget a piroson.
Mint ahogy az sem normális, hogy évente 100 000(!) autós úszta meg a gyorhajtás miatti büntetést arra hivatkozva, hogy rokona vezetette az autót, és nem köteles rá terhelő vallomást tenni.
A táblák, meg a büntetések mértéke előbb-utóbb rendben lesz, (mert az autósok úgysem hagyják annyiban), de addigra kialakul a rend legalább az utakon.
(Aztán remélhetőleg másutt is, mert ebben az országban őrült kupleráj van: mindenki ügyeskedik, "tudja a tutit", miközben ezzel a mentalitással már minden területen a béka segge alatt vagyunk. Ideje lenne rendet tenni, és az országot a fejéről a talpára állítani.)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 00:22:50

mellesleg azért javultak a baleseti statisztikák, mert már olyan szarul élünk, hogy nincs pénze az embereknek lemenni Lepsénybe a nagymamához, mert a Kurcsány már a rokonlátogatást is elkúrta.

Esetleg azért, mert idén elmaradt a tél...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 00:26:01

Namir

Ezzel az egésszel az a probléma, hogy nincs arra törvény, hogy szankcionálják azt, aki ok nélkül kitesz egy korlátozó táblát.

Kibaszottul egyoldalú így a dolog.

Az autóstársadalom pedig nem tud elintézni semmit, nincs érdekképviselete, meg az is csak magyarokból áll.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 00:30:00

Jah, és a gyaleszt, meg a biciklistát, amelyik átmegy a piroson, azt miért nem büntetik meg _ugyanannyira_ mint az autóst?

Ezt miért hagyták ki?

Az pont annyira veszélyes, mint autóval átmenni.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.05.10. 00:33:15

Kérlek szépen, a szabálysértési jogot sokan hozzák, és jelzik, egyszerűsített büntetőjog. Ha pedig a büntetőjogot hozzuk: Ha valaki úgy biztosít egy bűncselekményhez eszközt, hogy feltételezi, hogy azzal bűncselekményt fognak elkövetni, akkor bűnsegéd, ha jól tudom.

Tettes nincs meg, nem teszel rá vallomást, semmi gond, a fentiek alapján azonban aki az eszközt biztosította felelősségre vonható. Nem vagy ő vagy a tettes, hanem MINDKETTŐ.

No ehhez képest egyszerűsödött itt a helyzet. Ha nem családtag, köteles vagy vallomást tenni, ha pedig családtag akkor ismered a vezetési szokásait, hozzáállását. Mindkét esetben felelsz azért, hogy odaadtad a verdát. Ha nem tudjuk elvenni a jogsit, akkor majd osztoztok a büntetésen ahogy tudtok.

És minimálbérre bejelentett ügyvéd az A8asával miért fizetne kevesebbet as gyorshajtásért, mint a melós a használt suzukijával, aki 90000re van bejelentve? Sehol sem így arányosak a dolgok.

Ausztriában érdekes módon ennél sokkal nagyobb összegre büntettek magyarokat, kevesebbért, volt botrány. Németországban detto. Most akik akkor hisztiztek hogy milyen sok az ottani bírság nekünk hirtelen elfelejtették az összeget.

Sok autós nem fogja fel, hogy a magatartása hol és mikor teremt veszélyhelyzetet és pampog, hogy hú de szemétség a 30as táblánál a trafi. Pedig arról szól, hogy nem a 40 a veszélyes a vasúti átjárón, hanem az, hogy a saját hozzánemértésed szerint értékeled a veszélyhelyzetet, és ezzel bizony másokat veszélybe sodorsz.

Bemenni a dugóban a kereszteződésbe úgy, hogy nem tudod elhagyni szerinted nem öl meg senkit. A hozzáértő azt mondja: Emiatt megfogod a másik úton a forgalmat, és 3 utcával arrébb emiatt szopik éppen a tűzoltó. Te nem látod, de akihez nem ér oda ezért halhat meg.

Az, hogy egy szabály be nem tartásából nem tudod, hogy hol okoz veszélyhelyzetet, életveszélyt, nem jelenti azt, hogy nem okoz, ezért a szabályt be kell tartani, hogy egy olyan közlekedési morál mozgatórugója vagy ami számos halálesethez vezet mert kiállsz a lazaság mellett és tiltakozol a büntetés ellen, nem vállalva semmi felelősséget.

Tetszik nem tetszik, a rendőr nem lehet ott EGYSZERRE a szabálysértőnél, és a miatta kialakuló veszélyhelyzetnél. A Szabályok ignorálása okozza a veszélyhelyzetet ezt viszont a 30as táblánál is lehet bizonyítani.

Azt mondod 30as tábla kinnfelejtett. Addig amíg ki nem derül, hol az úthiba, hol kapod el a bokorban a munkást, stb. mert a 30as tábláknál megszoktad, hogy kinnfelejtett, nem figyelsz rá, és halálra gázolsz egy embert.

NEM lehet biztositani, hogy minden ilyen előtt ott legyen a trafi és elvegye az autót, azt lehet bizonyítani, hogy a rád jellemző vezetési stílus és morál ilyen veszélyhelyzeteket általában is előidéz. Pont a 30as táblánál.

Ha az emberek 99% támogatná az objektív felelősséget, betartaná általában a szabályokat, igyekezne felelőssen, mások érdekeit is figyelve vezetni, akkor nem lenne gond.

Balatonon, akadt olyan, hogy két gyalogátkelőhelyen több mint fél óra volt átérni, ha az ember nem kockáztat több, mert nem adták meg az elsőbbséget még a kanyarodó autók sem.

Aztán amikor ott volt a rendőr, fel voltak háborodva a jelentős bírságon, hogy ezért ennyit?

A rendőr megkérdezte tőlük: Ha senki nem adja meg az elsőbbséget, és 30-40 perceket állsz kinnt, az mit jelent a hőségben, amikor ez fokozottan egészségtelen, hogy rá van írva az emberre, hogy nem cukorbeteg (lakosság egy része az) és nincs sem étkezésben, sem egyéb dologban időhöz kötve, és nem veszélyezteti az életét. Ha megmutatja az autós a gyalogoson az ilyen feliratot akkor nincs bírság.

Érdekes, egy autós sem tudta megmutatni.

De mind azt gondolta, nem engedni át a gyalogost nem veszélyes dolog, nem jelent gondot, stb.

Ha az autósok döntő többsége felfogja ezeket, és elkezd a magyar közlekedési morál úgy alakulni, hogy nem lesz ennyi veszélyes helyzet a lazaságból, akkor azt lehet mondani: Az autós értelmes ember, és nem azzal kell elérni a biztonságot, hogy a szabályt betűre kell betartatni, akkor is, ha nem érti, akkor is, ha adott helyzetben a biztonsági oka elhanyagolható.

Addig pedig a nem megfelelő hozzáállást igenis a kinnfelejtett 30as táblánál lehet mérni...

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2008.05.10. 00:33:43

Kb a 30. hsz-nél abbahagytam, nincs türelmem ennyi anyázást végigolvasni, szóval lehet hogy volt már, de azért leírom.

Maga a 300 ezres bírság nagyon is jó és fontos dolog, tényleg ne száguldozzon 260-nal az autópályán, vagy 135-tel a városban, mint a 7es BMW-s rohadtkölke. Ezeket én egy életre eltiltanám még a vezetéstől is, a pénzbüntetésen kívül. A nagyobb gond inkább a kintfelejtett táblák miatt van, és mert a rendőr hiába tudja, hogy egy rakat útépítő kinthagyott egy 30-as táblát, és elkapott engem 50-nel, nem tehet semmit, ugyanúgy bírságolnia kell, mintha 90-nel mentem volna a városban. És itt van a probléma. A rendőrt se muszáj hülyének tekinteni, van közöttük értelmes is (sőt, megkockáztatom, nagyobb arányban is vannak), hagy döntse el ő, miként bírságol.

Ja, aki meg a vasúti átjáróban történő nem lassítás miatt büdöskurvaanyázik és faszozik (csak megvetni tudom, aki így beszél az anonimitás mögé bújva, mert nyilván nem volt neki gyerekszobája): igen, botrányos a közterületen kívül kötelező 40 km/h, hülyeség is, de ez a szabály. Kénytelenek vagyunk betartani. Különben is, a vasúti átjárók 80%-a olyan állapotban van (főleg vidéken), hogy rajtuk nemhogy 40-nel, hanem 20-szal se lehet átmenni. Szóval amíg nincs meg a megfelelő infrastruktúra hiába vezet valaki jól, hiába érzi betarthatatlannak a szabályt, inkább tartsa be, és nem lesz belőle baja. Ha meg elmegy valaki mellette dudálva, vonjon vállat, és remélje, hogy 2 hónappal később az illetőnek egy szép kis csekket fog hozni a postás.

A mindenféle tulajdonban lévő traffipaxokat én is ellenzem, habár azt ki kell jelentsem: a jelenleginél jóval több, legalább 10x annyi traffipax kéne az utakra (mint ahogy rendőr se ártana). Aki ezt nem látja be, az tényleg vagy állandó gyorshajtó lehet, vagy sosem vezetett. Azért engem marhára idegesít, amikor reggel állok az M3 bevezetőn a dugóban, és a sok tahó autós a leállósávban elhúz 80nal. Aki szerint ez normális, annak köszönöm az együttműködést, menjen inkább egy olyan országba, ahol ezt torelárják.

És végül hosszú mondandóm legfontosabbika: ebben az országban az elmúlt 20 évben félreértelmezték a demokrácia fogalmát. A demokrácia nem azt jelenti, hogy én bármit megtehetek, amit csak akarok, nem érdekelve, hogy a másikat ez hogy érinti. A demokrácia azt jelenti, hogy bármit megtehetek, amíg SENKINEK SINCS KÁRA BELŐLE. Ezt kéne sújkolni a fejekbe, nem a tüntessünk ez ellen meg az ellen felfogást.

Lehet anyázni.

Namir 2008.05.10. 00:34:00

kolbászoszsömle

Én sem gondolom, hogy minden rendben van a jog terén, és a tábladzsungelt sem fogják egyik pillanatról a másikra rendbetenni.
De azért ez ne jogosítson fel senkit arra, hogy ezerrel döngessen át a piroson, hajtson be a tilosba, száguldjon a leállósávon stb.

Egyébként meg, senkit sem köteleznek se a gyorshajtásra, se a szabálytalanságra.

Amúgy én évekig jártam az országot, és száguldottam: aztán megmértem, hogy ha normálisan megyek, vagy száguldva, az még egy Bp-Pécs útvonalon is csak 15-20 percet jelent.
De mennyi kockáztatás az ára!
És ekkor rájöttem, hogy értelmetlen sietnem.
Ha nincs plusz 20 percem az életemből a nyugodt útra, akkor inkább ne induljak el.
Szerintem ilyen egyszerű. :)

bakbat 2008.05.10. 00:36:08

Az, hogy belvarosban 130-nal valakit agyonbirsagolnak, teljesen rendben van, de valoszinuleg nincs autos, akit ne lehetne minimum 30-ra megbuntetni hetente, es azert kurva nagy kulonbsegek vannak szabalysertesek kozott...

Aki szerint lehet hibatlanul autozni, az tenyleg nem gyakorlo vezeto.

Bruzsy · http://rockonlelkek.hu 2008.05.10. 00:36:12

*tolerál, mielőtt még valaki belémköt.

Maresz 2008.05.10. 00:38:36

kangoreny
szerintem ez nagyon egyszeru, igenis, nincs jogod megszegni a szabalyt. ha veszel egy levegot, talan ezt az egyszeru kijelentest atlatod te is. lehetoseged van, indokod is ezer, megpedig, elfogadom, neha sulyos indok is lehet, de jogod nincs. ezt logkailag megerted? illetve, a pontositas kedveert, jogod ha jol emlekszem meg a kreszre olyankor van megszegni a szabalyt, ha pedlaul a szabalytalankodassal balesetet elozol meg. meg biztos van meg egy ket kivetel. de a teny attol meg teny marad. a sietes peladul biztosan nem ad jogot a szabaly megszegesere. meg az, ha ugy erzed, random modon van kinnt a tabla (sot, ha biztosan tudod, mert te hagytad kinnt, akkor sincs jogod.)
es ha mar igy szemelyeskedunk, pontosan ettol a nagy agyassagtol tartunk ott ahol, mert magyarorszagon mindenkinek nagyon van am agya arra, hogy eldontse ott akor, helyben, hogy mihez van joga. es altalaban ugy dont hogy ahhoz akkor neki eppen van joga. te ezt csinalod kicsiben az uton, a rendor is ezt csinalja, meg a politikus is. ez az amibol en nem kerek, dehat persze azert kapok, mert ott vagy peldaul te meg a tobbiek.
azert nevetek rajtad es a hasono hozzaszolasokon, mert par evvel ezelott en is ott tartottam (meg volt agyam, ha igy akarod) ahol ti. aztan lassan, sok sok ev alatt (ezen post alatt mar emlitett orszagokban, mint pl nemetorszag es amerika) megtanultam, mert lattam, hogy jobb agy nelkul elni. furcsallom magam is, de megertettem nagymamam mondasat, hogy a magad portaja elott soporj. en ezt teszem egy ideje, nem mondom azt, hogy fuj a kangoreny portaja koszos, ezert en sem soprok, vagy hogy ugyis viszafujja a szel a port, vagy akarmi. en soprok, annak aki nem sopor kivanom, hogy soporjek ki a penztarcajat, es kesz. (azert hidd el, valojaban van agyam, csak mar mas srofra jar.)

GergőÁron (törölt) 2008.05.10. 00:41:10


"Ha 100% valószínűséggel kell 10 ezer forintot fizetnie, akkor a szabálysértése várható értéke 10 ezer forint lesz. Stb."

Az okfejtés sajnos helytelen.
Biztos számít valamit a büntetés mértéke is, csak nem ilyen képlet szerint, a kimutatások szerint sokkal kevésbé...
Ha abban a pillanatbam kapnád a csekket, amikor túlléped a limitet, és abban a pillanatban veszik el a jogsidat, ahogy durván túlléped, akkor egészen minimális pénzbirság mellett is olyan lenne a közlekedési morál, hogy a svájci közlekedésrendészet jönne ide tanulámyonzni...

Az viszont remek dolog, hogy az önkormáynzatok és cégek is nekiláthatnak trafizni, így ugyanis nem csak szökőévenként futhatnak bele a vadbarmok egy egy radarba

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.10. 00:43:18

apropó vasúti átjáró.

lassítsunk. ok. ha nem belátható, ez mindenkinek természetes.
persze van fénysorompó meg félsorompó. ami jelez. vagy jelezne.
mert vannak kábelek, amiket rendre magukévá tesznek a megélhetési bűnözők. vajon ők is fizetnek 300kHUF-t?

egyébként is, fizettetni csak azt lehet, akinek van pénze.

és a kamerás embert, aki nem hivatalos közeg/rendőri szerv, hanem fotós/videós vállalkozó, vajon bűncselekmény-e megvesztegetni?

magánvéleményem szerint átlagsebességmérés kellene, normális - nem ad hoc ide-oda csökkentett - korlátokkal a közútakon. A teherautók miatt úgyis vannak matricaellenőrző kamerák, a koordináták ismertek. egyébként meg s=v * t, oszt jónapot. Ehhez nem kell se alvállalkozó, se szerződés, se senki. ugyanez mehet az autópályán és autóúton is.

városon belül meg mérjenek ott, ahol tényleg baleseti góc van, vagy potenciális esély van rá: iskola, óvóda, játszótér, zebra, buszmegálló, mittudomén. Ne az irányonként 3 sávos úton. vagy az M3-ra kifele vezető, gyalogosforgalomtól (sőt, keresztirányú forgalomtól is) izolált utakon.

az üzembentartó mint alapértelmezett bűnös szerintem baromság. inkább a terhelő vallomás megtagadását tiltsák be.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 00:47:41

Ha ezzel nem az autósok sanyargatása lett volna a cél, hanem rendcsinálás, akkor fejenként nyolcvanezerért lehetne átandalogni a piroson az utolsó mozi után gyalogátkelőhelyen...

Szal ezt kurvára beszoptátok.

Itt kérem hangulatkeltés folyik, meg népsanyargatás.

GergőÁron (törölt) 2008.05.10. 00:47:48

egy dolog, hogy faszul vannak kitáblázva a dolgok, de könyörgöm, ha ez mindenkit annyira zavarna, akkor a népakarat valószínűleg megkívánna a racionális szabályozást. De így, hogy le lehet szarni...
Lehetne ilyesmiért is hangoskodni, de egyenlőre még az a sláger nyálverésben, hogy a fletó vagy viki. Pedig az legegyszerűbb honpolgároknak, akik általában a leghangosabbak, aztán majdnem mindegy, nekik aztán tényleg csak hobbi a politizálás, tütetésre járás, kesergés, puffogás...
mennyivel jobb lenne, ha az sok tahó csak csinálná a dolgát kultúráltan törvény szerint...

Namir 2008.05.10. 00:47:58

Gyerekek!

Nézzétek már körül Ausztriában! Ott vajon miért mennek 40-50-vel a városban az autósok?
Mert különben csúnyán megbüntetik őket.
Ezért kénytelenk betartani a szabályokat.
Hát, most már nekünk is sikerülni fog.

Egyébként a sok városi gyorshajtónak üzenem, hogy
1, a városi közlekedés átlagsebessége ma sem gyorsabb, mint lovaskocsikkal volt (lásd pl. London)
2, az ideális városi forgalmi sebesség valahol 30-40 km/h között van. Ekkor a legnagyobb az áteresztőképesség.
(Bár ezeket most emlékezetből írtam, és régen tanultam. Tehát bátran lehet rajtuk vitatkozni.)

Tehát alapvetően nem az alacsony sebességhatár a közlekedés akadálya, hanem a sok hülye, aki szabálytalanságával feltart, veszélyeztet, elvonja a figyelmet, barom módon parkolva elfoglalja a külső sávot, balesetet és dugót okoz.

Káposztakukac 2008.05.10. 00:50:42

maresz: senki nem azt kifogésolja, hogy valakit megbasznak, aki gyorsan hajt. hanem, hgy mindez mennyibe kerül. ha mondjuk az 50 helyett 80-ért jönnne egy 20 ezres csekk és objektiív felelősség miatt nem lehetne kivédeni, akkor sokkal kevésbé hőbörögnének az emberek. na de most?!

brodaclop 2008.05.10. 00:52:47

"Ha szerinted nincs meg minden jogom arra, hogy ott ne tartsam be a szabályt, akkor neked nincs agyad."

Nincs semmilyen jogod ra, hogy ne tartsd be a szabalyt. Ugyanis ott van a tabla, ami megtiltja, hogy 30-nal gyorsabban menj. Tehat nincs jogod. Pont.

Hogy hulyeseg, hogy ott van a tabla, nem vitatom. Tiltakozz ellene. Menj tuntetni. Sztrajkolj. Rakjal ki a 30-as tabla melle egy "FASZSAG" tablat. Egyvalamihez nincs jogod: 30-nal gyorsabban menni. Ez ennyire kurva egyszeru. A jog nem agy kerdese, ha igy jobban tetszik.

Es kikivankozik belolem a 20 forintos kerdes is: mennyi idot is vesztesz azzal, hogy lefekezel ott? 26.4 masodpercet? Vagy akar a duplajat is? Atyaeg, ez iszonyu, nem is tudom, hogy birod ki ezeket a borzalmakat.

Káposztakukac 2008.05.10. 00:54:20

ez az a vasúti átkelő, ami ellen a winkler robi is tiltakozott és kiderült, hogy szó szerint nincs kezelője az egész táblakavalkádnak?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 00:54:21

Namir

Jaja!

A XIV. századi Londont lovaskocsival észak-déli irányban 5 óra alatt lehetett átszelni, és ma is öt órára van szükség ehhez, meg egy autóra...

Fasza dolog a statisztika.

Namir 2008.05.10. 00:55:03

Káposztakukac:
Talán úgy kellene felfogni a gyorshajtást, hogy
"Így mulat egy magyar úr!"

Ha gyorshajtok, fizetek, mint a katonatiszt. :)

Ha meg nincs pénzem, nem hajtok gyorsan. :)

Namir 2008.05.10. 00:58:56

Káposztakukac:
Én a közlekedés átlagsebességére gondoltam London esetében:
ha jól emlékszem most is kb. 5-10km/h óra között van, ami nagyjából a lovaskocsik tempója.
Vagy tévedek?

Namir 2008.05.10. 01:00:40

elnézést, a címzett elírásáért: nem Káposztakukac, hanem kolbászosszömle. (madár, madár)

Maresz 2008.05.10. 01:02:05

kaposztakukac
ha a 20e forint is elrettentene, akkor jo lenne.

de szerintem azt a legtobb ember akinek telik autozasra, ugy fogna fel, hogy resze az eves koltsegvetesnek nehany ilyen "balszerencse".

es most mar ismetlem magam, de pont ezert nem ertek egyet az okfejteseddel, mert ugy erzem, a hattereben, kimondatlanul az van, hogy a buntetes nem rajtam mulik, hanem a szerencsen.

nem igaz. azt az egbekialto pofatlansagot leszamitva, ha manipulaljak a meroeszkozt (es ez talan meg hunniaban sem esik meg) minden mas esetben te tehetsz rola ha megbirsagolnak. te kontrollalod. a sajat viselkedeseddel.

ha pedig igy van, miert ne fajjon? te dontottel ugy, hogy megszeged a szabalyt. es ha ez a dontes egyszer tudatalatt megtortenik (szokasbol, osztonbol, zsigerbol) - nos, mire fog emlekezni egy eleten at, a 20 ezerrre, vagy 300 ezerre?

en egyszer potsdamban szembeparkoltam egy kicsi mellekutcaban. raadasul keves aprom volt es tudtam h le fog jarni a parkoloora. szoval dolgom vegeztel rohanok vissza, "hatha meg nem kapott el" de latom ott az ablakban a cetli. kozelebb erve kiderult, nem idotullepesert, hanem szembeparkolasert.

ez volt 99ben. szegeny diakkent a 30 euronyi marka halalos csapas volt. neha hulyenek neznek a barataim, de en azota nem parkoltam szembe. inkabb megfordulok a legkozelebbi lehetosegnel, de nem parkolok szembe. meg lettem nevelve. elvesztettem az agyam. :)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 01:02:10

BAkker, nekem egy szavam nem lenne, ha a gyaleszt is ugyanannyira megbüntetnék, ha szabálytalankodik, mint az autóst.

Objektív felelősség alapján, ha kiskorú, akkor a szüleit.

Átszalad a piroson, durr 100000, járdán biciklizik, durr, 200000.

Egy szavam nem lenne, ha ez is benne lenne a szabályzásba.

Akkor azt mondanám, hogy tényleg rendet akarnak tenni, de azzal, amit most csináltak, a biciklis meg a gyalogos a hétvégi sofőrökkel kart karba öltve kárörvend azokon, akik _szoktak_ autózni, és tudják, hogy mennyire nem éltszerű a magyarországi táblázás, villanyrendőrözés, stb.

csöcsfej 2008.05.10. 01:02:10

"A magyarok közlekedési kultúrája az ország általános elmaradottságával állítható párhuzamba: széles körben jellemző a tahóság, az agresszió, a kivagyiság, a másik figyelmen kívül hagyása."

Paradoxon Feri, nem azért tahó valaki mert jogsija van, hanem azért mert tahó. Ebből hidd el, nem lesz népnevelés.

"Meg kellene próbálni visszaadni az utakat a tisztességes, szabálykövető vezetőknek, a bicikliutakat a biciklistáknak és a járdát a gyalogosoknak."

Hát a mondat vége, hogy jött ide, az rejtély...kerékpárral embert max akkor bírságolnak meg amikor Pista bá 15 fröccs után ároknak megy.

"Örvendetes az is, hogy ezentúl az üzembentartó viseli az autóért a felelősséget: talán kevesebb lesz a bújócskázás."

Örvendetes ám, hiszen még jobban leterheljük ezzel amúgy is láblógató bíróságaink. Céges kocsi, munkaügyi perek sora. És az is örvendetes, több folyik az államkasszába, hiszen innen ki lenne akkora kretén, hogy üzembentartóival eladná kocsiját. Pörögjön a hitel, vegyél 30 évre Ignist.

" De az érdemi javuláshoz arra is szükség van, hogy a jelenlegi - európai mintára felemelt - büntetés ne csak kampányszerű legyen, hanem következetes és folyamatosan alkalmazott. "

Nem is rossz az ötlet! Hétfőn beszélek főnökömmel, ne csak kampányszerűen, hanem következetesen és folyamatosan alkalmazza bérem emelését, amíg azt nem mondhatom, "Ich bin ein Berliner!"

"Egyébként ha a rendőrség tisztességesen bírságol, azaz nem saját zsebre, akkor jelentősebb forrásokra is szert tehet. "

Egyébként, ha már ennyire európaiak lennénk, a rendőrségnek nem ebből kellene jelentős forásokra szert tennie.

"Arra kell törekedni (akár a bírságok további emelésével), hogy akinek vaj van a füle mögött, az a rendőrtől úgy féljen, mint Amerikában. "

Azt te ne akard, hogy a rendőrtől úgy félj, és a rendőr TŐLED úgy féljen, mint Ámehikában.

Bocs de ez egy demagóg szar amit írtál. Azt már nem is említem, arról egy q szót nem ejtettél, e fokú felelősség hogyan áll szemben alapjogainkkal.
Randalírozó őrültek, biciklisek által elütött gyalogosok, téboly. Meg is nézem a Mad Maxet izibe.

Mindegy, hagyom a francba, csak zárszónak azért kérdeznék;

miért is van az, hogy egy rohadt körúton nem kapod a zöldhullámot 50-nel városban, mert úgy vannak a lámpák belőve, sor elejéről indulva akár?
miért is fényképeznek folyamatosan járdára/rokkant helyre parkolt rendőr autókat?
miért is fogadnák el egyáltalán rendünk őrei a jattot?
miért is van az, hogy egy pályázatot nyert magáncég kihelyezhet közlekedési táblákat közútra?

Ébresztő Csipkerózsika. Ettől csak szélesedik a meder.

brodaclop 2008.05.10. 01:06:50

"ez az a vasúti átkelő, ami ellen a winkler robi is tiltakozott és kiderült, hogy szó szerint nincs kezelője az egész táblakavalkádnak? "

Nem tudom, hogy Winkler tiltakozott-e, de ez az, amikor a MAV-nak kurva draga lenne megszuntetni a vonalat, viszont nem kotelessege karbantartani, igy hagyta, hogy egyszeruen szetlopjak a sineket. Viszont a tablat nem lehet leszedni, mert hivatalosan ott vagany van.

Ez valoban kafkai helyzet, de maga az a kerdes, hogy "Jogom van megszegni a szabalyt?" mar a megfogalmazasaban tartalmazza a valaszt. Ha pontosan jol tudod, hogy szabalyt szegsz, miert vagy felhaborodva, hogy viselned kell a kovetkezmenyeit? A felhaborodast tartogasd azokra az esetekre, ahol valoban lehetetlen betartani a szabalyt, hiaba igyekszel. Erdekes, ilyen hozzaszolo egy sincs. Ha direkt, dafke megszeged, akkor fizetsz. Ennyi. (Urban Florival szolva: "Mert itt mindenki olyan kurva okos. Mindenki kurva jol meg tud magyarazni mindent." Szoval futni. Futni, utkozni, figyelni.)

Namir 2008.05.10. 01:10:41

Egyébként aki annyira követeli mint autós a gyorshajtásra és egyéb szabálytalanságokra a jogot, az remélem abban sem lát kivetnivalót, hogy tette következményeit is teljes mértékben vállalja.
Például
- ha nem köti be magát, akkor hozzájárul a felépülése költségeihez,
- ha szabálytalanságával karambolt és másnak kárt okoz, akkor kötelező biztosításon túl ő is fizet (nem csak a rendőrségnek büntetést, hanem anyagi kártérítést vállal),
- ha valaki az ő hibájából meghal, akkor vállalja tette teljes erkölcsi, jogi és anyagi felelősségét is, és akár eltartja az áldozat családját
ugye?
Vagy nem?

brodaclop 2008.05.10. 01:15:30

zsomle: nem kerdes, hogy a gyalogosok ugyanolyan tahok. Mitol lennenek kevesbe azok? De igen komoly kulonbseg van akozott, ha en verlek orrba vagy ha mondjuk Joe Calzaghe teszi ugyanazt. Erted ugye, mire akarok kilyukadni? Ket tonna vassal kicsit komolyabb serulest lehet okozni. A hulye gyalogosok is okoznak halalos balesetet, de joval ritkabban, mint a biciklisek, motorosok vagy autosok, es az esetek tulnyomo tobbsegeben a halalesetet alanyai ok maguk.

tevevanegypupu 2008.05.10. 01:17:59

Hat ez hihetetlen miket irnak itt. Mi az, hogy nem lehet betartani a kozlekedesi szabalyokat? Aki nem kepes ra az ne vezessen autot, ne uljon motorra es kerekparra, ne kozlekedjen egyaltalan se gyalog, se jarmuvel Probaljon meg az illeto szabalytalanul vagy a sebesseget kicsit is tullepve behajtani mondjuk Svajcba vagy Ausztriaba, esetleg Amerikaban kicsit begyorsitani. Nem eleg, hogy Magyarorszag tele van rosszul, gatlastalanul vezeto autossal, meg nekik all feljebb.

GergőÁron (törölt) 2008.05.10. 01:19:12

Átszalad a piroson, durr 100000, járdán biciklizik, durr, 200000.

mivel nem sok olyat hallottam, hogy egy gyalogos vagy biciklis halálragázolt volna egy autóst, ezért szerintem ezen cselekedetek társadalmi veszélyessége igen csekély.

dzsugasvili 2008.05.10. 01:21:26

Hülye vagy, szerző. Aki kockáztatja más életét annak tényleg nem sok ekkora bírság, csak éppen nem ő fogja kapni ezt, hanem akié az autó. Így ha valaki többször is el tudja kérni ismerősei, vagy rokonai autóját, az szerezhet többször 300 ezer forint bírságot a tulajdonosoknak, ő maga pedig röhöghet a markában. Tehát a bírság nagysága még önmagában talán elmenne, de az objektív állatsággal együtt baromság.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 01:22:29

brodaclop

Az, hogy nincs mérlegelési lehetőség, hogy mennyire veszélyes dolgot művelek (hatvannal megyek éjjel kettőkor Pörböly és Bátaszék között a kb fél éve kinnlévő 30-as táblánál), rám miért vonatkozik, a gyaleszre meg miért nem?

Mecseknádasdon éjjel fél háromkor átmenni a piroson kb annyira veszélyes, mint a fent emlegetett tábláknál 60-nal száguldozni.

Namir 2008.05.10. 01:24:43

Egyik kedvenc könyvemből néhány történet:

Született autós
Porzott, poroszkált egyszer a hatos műúton egy férfiú Lada nevezetű Zsiguliján. Kósza szél pödörgette a kukoricák bajuszát, amikor ping! – elszakadt a gázbovden. Emberünk kiállott az útszélre, leintett egy kocsit, és elvitette magát a következő faluig. A bekötőút mellett mindjárt talált egy boltot, ahol – csodák csodája! – árultak gázbovdent. Bevásárolt, aztán vissza a műútra. Gondolta, hogy stoppal gyorsan visszajut az autójához.
Hanem integethetett! Senki nem állt meg az ő szép kezéért. Húsvétig káromkodhatott volna a kulcsi elágazásnál, ha angyalsárga Trabantján nem kocog arra Szent Kristóf, az úton járók védőszentje. No, ő megkönyörült rajta. Az emberből dőlt a panasz; Szent Kristóf hallgatta, hallgatta, amíg el nem fogyott a cérnája.
– Kedves fiam, te föl szoktál venni stopposokat?
– Már miért szoktam volna?
– Talán itt van a kutya eltemetve – somolygott a szent. – Bizonyára veled egy malomban őrletnek azok, akiknek ma délután hiába integettél.
– No de én autós vagyok!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 01:24:58

GergőÁron

A gyalogkakukk magyarázza a bizonyítványt...

Namir 2008.05.10. 01:25:28

2. történet:

Próba szerencse
Szent Kristóf egy alkalommal a Partiamban portyázott. A kőbánya rekedt dudája éppen robbantáshoz hörgött, amikor meg kellett állnia egy leeresztett sorompónál. A lejtős úton többen várakoztak, előtte éppen egy halványlila Dácia. Ennek a gazdája elmélázhatott, nem ügyelt a fékre, a kocsi hátracsúszott, és összetörte a nevezetes angyalsárga Trabant lámpását. Miután szemrevételezték a kárt, a dáciás ember azt ajánlotta, hogy a sorompó fölnyitása után parkoljanak le egy alkalmatos helyre, az okmányokat kicserélendő.
Elhaladt a vonat, kinyílt a sorompó, a Dácia pedig dzsum! elsöpört. Szent Kristóf erőt merített a vállán hordott kisfiú súlyából, majd rálépett a gázra ő is. A következő falu szélén szerencsésen utol is érte a Dáciát. Megkérdezte szelíd szóval a sofőrt: miért szökött meg?
Az megvonta a vállát.
– Próbálkozik az ember.

serenitas 2008.05.10. 01:26:36

"A XIV. századi Londont lovaskocsival észak-déli irányban 5 óra alatt lehetett átszelni, és ma is öt órára van szükség ehhez, meg egy autóra..."

lehet h a 14. szazadi Londonban nem 7 millioan laktak :)

amugy tokeletesen egyetertek azokkal akik tamogatjak a birsagok bevezeteset (remelem ilyenek is vannak), a rohadt szabalyokat be kell tartani, meg akkor is ha szarok es indokolatlanul kell 50rol 30ra lassitani.

jah es igen, en is vezetek. motort is es autot is. de valahogy kepes vagyok betartani a szabalyokat ami valoszinuleg azert van mert oly sok ferfi tarsammal ellentetben nem hiszem azt hogy en vagyok az utak Suhamérja vagy il dottore-ja.

tevevanegypupu 2008.05.10. 01:29:22

Na kosz szepen, mondjuk egy jo utemben biciklizo athajt rajtam - bele is halhatok tulajdonkeppen ha ugy esem el, meg o is ha ugy esik - de az is lehet, hogy par hetig torott karral vagy akarmivel vagyok kenytelen egyensulyozni, a fajdalomrol, ijedtsegrol, az orvosokhoz jarkalasrol, gyogyszerek es injekciok elviseleserol nem is szolva. Csak fizeseen a nyavalyas aki ezt tenne. Es nem megyunk at pirosnal ejjel kettokor sem gyalog, mert nem lehetunk olyan pofatlanok, hogy egy varatlanul odaerkezo autost abba a helyzetbe hozzunk, hogy onhibajan kivul halara gazoljon.

brodaclop 2008.05.10. 01:37:32

"Mecseknádasdon éjjel fél háromkor átmenni a piroson kb annyira veszélyes, mint a fent emlegetett tábláknál 60-nal száguldozni."

Kire nezve veszelyes? Magadra nezve valoban ugyanannyi. Masokra nezve viszont az a teny, hogy autoba ulsz, mar sokkal veszelyesebbe tesz teged, feltetelezve, hogy a baleset bekovetkezesenek valoszinusege nagyjabol azonos. (Amint allitod.)

A masik kulonbseg. Kb. ket eves koratol szinte mindenki gyalogossa avanzsal es az is marad halalaig. A gyalogossag nincs korhoz, vizsgahoz, alkalmassaghoz kotve. A gyalogossag nem valasztas kerdese, nem lehet senkit eltiltani tole. (Pedig neha de szeretnem!)

Ez mar csak egy ilyen aszimmetrikus rendszer. A gyalogosokra maskepp kell hatni.

Káposztakukac 2008.05.10. 02:07:39

"ez volt 99ben. szegeny diakkent a 30 euronyi marka halalos csapas volt."
az a vicc, hogy más parkolási szabálysértésért se nagyon kapsz kint többet, mint 30 eurot-ma. itthon ez már 30 ezer ungarische forint lesz. látod az aránytalanságot?

még egyszer: csokilopásért se ültetnek le 3 évre, minimális sebességtúllépésért se kelljen 300 ezret fizetni.

Maresz 2008.05.10. 02:28:52

kaposztakukac
de hisz nem is kell!!! (ha jol ertelmezem a rendorseg honlapjan levo listat) www.police.hu/sajto/sajtoszoba/orf_080426_01.html
300e ft a 150%nal nagyobb sebessegtullepeseknel jon. ez 30as tablanal is ha jol ertem legalabb 75,1 km per orat jelent. ami azert igen gyors mar.. 130 ezerbe faj 30as tablanal 60 es 75 kozott menni.
ha pedig figyelmetlensegbol folytatod a varosban egyebkent mindig mindenki altal betartott 50et, akkor az 60ezerbe faj. nem keves, de nem is 300ezer.

sátán 2008.05.10. 06:53:40

Elfogadom a büntetési tételek emelését, de nem attól a rend őrétől, aki talán mindannyiunknál szabálytalanabb. Pusztán azért, mert a rendőri igazolvány megvédi! Buszsáv? Villamossín? Tilosban parkolás? Nekik szabad, ők nem fizetnek bírságot? Enyhén szólva undorító...

alsa 2008.05.10. 07:30:55

Lehetetlen betartani a 30-as táblánál a sebességet, mert még senki sem ment 30-al ott, mert az annyira lassú már autóval..., ha meg későn veszed észre a táblát, akkor meg 50-nel beleszaladsz...úgy mint amikor a 70-es táblák után sorozatban felváltva jönnek az 50-es táblák...

Dzsok 2008.05.10. 07:48:12

Érdekes nép ez a magyar minden felháborodott büntetési díj emelése elleni hozzászólás azzal kezdődik hogy nem lehet mert ez az amaz és jönnek a kamu szövegek.

Ha az osztrákoknál van olyan város ahol végig 30 km/h-ás övezet van, mert az átlag autóvezető képességeivel számolva városban ezzel a sebességgel nem üti halálra a gyalogokat, akkor itt is nyugodtan büntessenek.

Csak nálunk mindíg van egy kifogás, hogy most éppen miért nem akarjuk betartani a szabályokat.

dr. Wilbur Swain 2008.05.10. 08:00:20

sokan tévedésben vannak, hogy ha 30as táblánál elkapják őket 50-el, akkor az már 300ezres bünti
emberek: "Eddig a legmagasabb bírságot egy adonyi gyorshajtás miatt szabták ki. Az autós az 50 km/órás tábla ellenére 135 km/órával hajtott, ezért 300 ezer forintra bírságolták."
50 helyett 134?! az azért nem egy kinnfelejtett tábla miatti véletlen...

Sütemény1975 2008.05.10. 08:00:44

"Csak nálunk mindíg van egy kifogás, hogy most éppen miért nem akarjuk betartani a szabályokat."

Rendszerese söfőr vagy, ugye? Te is minden bizonnyal "átlátod" ennek az egész szigorításnak az értelmét.

- duplagondol 2008.05.10. 08:16:11

Mindenben egyet lehet érteni, de a motorosokat mégse kéne patás ördögöknek hinni: statisztika szerint a motoros balesetek okozói közt még mindig több az autó, mint a kétkerekű.

Namir 2008.05.10. 08:16:17

Évi 30 ezer kilométerrel és 23 éves jogosítvánnyal tapasztalt és rendszeres vezetőnek vagyok nevezhető? (Voltak évek, amikor évi 65-70ezer km-t vezettem, és legalább 750ekm van mögöttem.)

Azt gondolom, ennyi tapasztalattal jogosan szólhatok a vitához.
(Apropó, Trackback, te mióta vezetsz, és mennyi rutinod van, hány km a kezedben?)

Miről beszéltek?
Arról, hogyan nem vagytok képesek betartani a szabályokat?
Akkor fizessétek meg az árát, és ne lamentáljatok, és mutagassatok másokra, hogy
"Óvónéni! De a Pistike is átment a piroson, ne csak engem állítson sarokba!"
Elég nevetséges, hogy a szabályok be nem tartása mellett kampányoltok ennyien, és ilyen vehemensen.

Egyébként pont a napokban büntettek meg engem 10eFt-ra, mert megváltoztt Szentendrén a Dunakorzón a forgalom, és a behajtani tilos tábla éjjel szinte nem is látszik, mert jól elbújik a bokorban. :(
A rendőr megbüntetett, és igaza volt, mert a tábla tényleg ott van (állítólag már 2 hónapja), én meg nem vettem észre, mert rutinból vezettem. De ha így elütöttem volna valakit, aki az új forgalom szerint szabályosan közlekedik, akkor lenne a hibás? A tábla kihelyezője, vagy én?
Megértettem, hogy fizetnem kell, és nem vitatkoztam.

Amikor jogosítványt kapsz, azt vállalod, hogy betartod a KRESZ szabályait, és nem azt, hogy egyénileg, kénye-kedvedre értelmezed azokat.
Ha nem tetszik, hogy mások írják elő a szabályokat neked az úton, akkor ne kérj jogosítványt, és ne vezess.

Gazsika 2008.05.10. 08:17:30

Azt hiszem, valakinek megjött az esze Dunaharasztiban. Leszedték a teljesen felesleges 40-es táblák egy részét.
Ez nem mondható el a 70-es útra. Martonvásár, Baracska, Agárd, Gárdony, Velence továbbra is tele van irritáló és célszerűtlen korlátozásokkal. Ilyen mérhetetlen tömegű táblát sehol máshol nem lehet látni...

Nemrég jártam a 44-es úton. Nem igazán jó a burkolat, de Öcsöd belterületén az átlagnál jobb. Mit lehet látni? A belterületen egy teljesen jelentéktelen aszfaltsérülésnél (ennél sokkal nagyobbakra oda sem figyelnek) kitettek egy egyenetlen úttest jelzőtáblát és természetesen egy 30-as korlátozást! Az út jó, széles, a házak mindkét oldalon messze vannak az úttól és a korlátozást - ha jól emlékszem - nem is oldják fel.
Mire lehet gondolni?

Szintén a 44-es úton van egy vasúti kereszteződés: a sín elzárószerkezettel és kapuval lezárva, látszik, hogy hosszú ideje vonat nem járt arra. A fehér lámpa viszont villog...

Mickey H. 2008.05.10. 09:04:07

Kicsit uncsi már a sok autóbuzi hisztériája. Zéró tolerancia kell nekik, nem elnézés. :-) Hajrá bringások. :-))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.05.10. 09:08:50

kolbászoszsömle: ha átszalad a gyalogos az úttesten (lámpa színe sokszor lényegtelen), kivasaljátok.
kifejezetten emlékszem, hogy nem egy kedves autós kollega közölte, hogy mi szemét gyalogosok közlekedjünk csak aluljáróban, mert "ott művészet, ha egy gyalogost el lehet ütni".

kapjál már magadhoz jóember. de nagyon sürgősen. mellékesen, ha kimegy a helyszínelő, a tilos jelzésen áthaladás ugyanannyiba fáj a gyalogosnak is mint az autósnak, plusz (szerencsés esetben) 2-3 hét kórház...

továbbá : a kinnfelejtett táblák ügyében meg szerintem a közmunkásoknak beleférhetne az idejébe. persze kérdés, hogy ha az összes tényleg kinnfelejtett táblát beszedik az utakról, akkor hirtelen betartja-e a kedves autós társadalom a sebességhatárokat? mert szerintem nem valószínű,
sokak hozzászólását olvasva. maximum amikor nem tartja be 2-3 autós, és kivasalja a keresztbe jövő Kamaz...

a szabály nem jó, de attól még szabály. ha pedig nem tetszik, nem kötelező itt élni.

másrészt Budapesten igen, szabálytalan rengeteg gyalogos, mivel máshogy nem jut át a túloldalra.
esetleg magyarázzátok meg nekem, hogy pl. a Blahánál mégis miért érzi sok autós hogy a piros lámpa csupán figyelmeztet a várható keresztirányú forgalomra? esetleg a sok önjelölt Schumacher-re is meséljetek valamit legyetek kedvesek.
Kb. a hét 5-6 napján van piros lámpába (!) közel 80-nal érkező autós, a keresztirányba haladni szándékozó gyalogos meg pusztuljon...

helyszínek: Nagykörút, Rákóczi út, Fiumei út, Soroksári út. nem mellékutcák, nem kinnfelejtett táblák. mégse megy a szabályok alapvető betartása se. _emiatt_ a gyalogosok már a lámpát leszarják, azt nézik van-e forgalom 2-3-500 méteren belül.

Csorfab 2008.05.10. 09:16:46

Tisztelt Cikkiró!

A jó k***a anyádat, hogy 0.5%-nyi motoros alapján ítéled meg a fennmaradó 99.5%-ot, akik biztonságosan közlekednek, akik felelősséggel vannak saját magukért, a családjukért, és a többi közlekedőért (sokkal nagyobbal, mint az autósok). Ezzel szemben az autósoknál inkább 15-20% az, aki RENDSZERESEN és DURVÁN megszegi a szabályokat. Ráadásuk nekik kéne nagyobb felelősséggel lenni, mert ők úgy tudnak embert ölni, hogy nem halnak meg...

Nyomek 2008.05.10. 09:20:12

"Be lehet tartani a KRESZ-szabályokat"-témához:
Egyáltalán ismeritek a KrESZ-t, azaz 100 %-osan minden tesztet ki tudtok tölteni? NEM?
Akkor miről pofáztok?

Valaki mondja meg, mit "jelent" ez a tábla:
Piros szegélyű háromszögben felfelé hegyezett fekete csík, derekán egy keresztcsíkkal
(ne azt írjátok, hogy útkereszteződés alárendelt úttal, hanem a másodlagos jelentését)

Hangszórókat sorsolunk ki a jóképű (vagy helyes) megfejtőknél.

Csorfab 2008.05.10. 09:21:05

sátán: te is egy hülye buzi vagy. Előbb talán tartsd be te a szabályokat, addig ne pattogj, hanem kussolj, és örülj hogy nem vágnak még sittre gyorshajtás miatt.

Dr Kangörény 2008.05.10. 09:26:21

Maresz, te szánalmas vagy. Az eset amit leírtam, miszerint SÍN CSAK AZ ÚTON VAN, SE ELŐTTE-SE UTÁNA NINCS ÉS MÉGIS VASÚTI ÁTKELŐ, ez valós eset, és te szánalmas agyhalott azt mondod, be kell tartani ott is a 30-as szabályt, és minden rendben van? Milyen balesetet okozok, ha nem tartom ott be???? Tudod a szabályok a társadalom érdekében születnek (elméletileg), és ha egy szabály nem használja a társadalom érdekeit, akkor az ellen tenni kell. Ha a magadfajtákon múlna a dolog, úgy szopatna mindekit az állam, ahogy akarná, mert szerinted ugye "ez a szabály, és nekem nincs jogom ezt felülbírálni". Hát pedig van. És tudod csak egy dogot sajnálok: A magamfajták (természetesen nem én) javítják a társadalmi környzetet, amiből a magadfajtáknak is haszna származik, pedig örülnék neki, ha téged addig szoptnának faszom szabályok szerint, amíg fel nem ébredsz a kómából. Mert ugye szerinted jó ez az új szabáy. OK.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 09:30:01

brodaclop

Átmenni és áthajtani közötti különbség?

Hogyan hatsz a gyaleszre/biciklisre?

Az a módszer, hogy úgy megkúrod (védve az életét), hogy fosson, még zöldön is átmenni, vagy nem baszogatod, mert az autós úgyis elüti, és akkor megdöglik a bunkója?


A többi szabály, az szabály pártinak meg csak azt üzenem, hogy ha a mindenkori kormány által hozott döntések mindegyikét így kezelték volna, Magyarország lenne a legtöbb adót befizető ország.

Szal ez baromira hipokrita hozzáállás.
A gyalogkakukkok annak örülnek, hogy az autósok jól félhetnek.
Főleg, akinek X7-es BMV-je van, meg Audi A8-asa.
Mert ha a 30-as táblánál 50-nel mész, az csak 60000-be fáj.

Szal szánalmas...

egyenlítő 2008.05.10. 09:31:16

1. A KRESZ 0. paragrafusából:

"A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele, hogy a közlekedési szabályokat mindenki megtartsa és számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják."

Még egyszer: számíthasson arra, hogy azokat mások is megtartják

2. Miért nem büntetnek azonnal, és miért nem büntetik hasonlóan a többi szabálytalanságot?

Csak budapesten kb. 1500 rendőr hiányzik. Tessék ezt országos szintre extrapolálni, beszorozni a bérköltséggel, majd elképzelni a reakciókat, amikor a kormány beterjeszti a költségvetés-módosítási javaslatát.

Dr Kangörény 2008.05.10. 09:32:17

Dzsok, az osztrák város ahol 30 a megengedett sebesség: Graz. És az eredmény: 30%-kal csökkent a balesetek száma. Eredmény ez egyáltalán??? Ekkora sebességnél nulla, ismétlem nulla balesetnek kéne történnie! Akkor mi legyen a megoldás, legyen 5 km a megengedett sebesség?

Nyomek 2008.05.10. 09:34:27

Ezt ne extrapoláld, mert vidéken jellemzően nincs rendőrhiány.
Gondolj a rengeteg átvett határőrre, a kevesebb forgalomra.
Budapesthaz egy vidéki város sem hasonlítható.

egyenlítő 2008.05.10. 10:04:16

Én vidéken sem láttam rendőrt a zebra mellett. Szerinted ott van elegendő?

Azt tudom, hogy Budapesten 400 közlekedési rendőr van. Szabadnapot, szabadságot, irodai munkát, továbbképzést, stb. figyelembe véve, egy időben hány járőr lehet a városban? 20-30?

Én tovább fejleszteném a magántraffipax ötletet. A buszsávokhoz és a kereszteződésekhez még egy fényképezőgép is elég lenne. A bírság pedig folyjon be az illetékes önkormányzathoz. Ha pedig nem tetszik a 30-as tábla, akkor, miután kizetted a bírságot, feljelentheted a közútkezelőt.

egyenlítő 2008.05.10. 10:06:47

Ja, és a 30-as táblák. Van valahol egy angol reklám, ahol az elütött iskolásgyerek feltámad, és azt mondja:
- Ha csak harminccal gázoltál volna el, ma is élnék!

Igaz, ez mph-ban értendő.

porthosz 2008.05.10. 10:07:53

Üzenem a legtöbb "a szabály be kell tartani mindig azért szabály" emberkének, hogy igenis vezessék be azt hogy piroson átrohano gyalogosnak mérlegelés nélkül 100k bünti, villogó zöldnél a zebrára lépő gyalogosnak 50k bünti kapásból.
És ne reklamáljon itt hogy egy gyalogos nem gázol halálra egy másikat, hisz az autos büntiknél sem azt mondja hogy mi mennyire veszélyes hanem hogy szabály az szabály. Hát én is ezt mondom, büntessék csak őket halomra, én mint budapesti exgyalogos, garantálom hogy csak budapesten napi több tizmillió forint jönne be ebből.
Vagy ez már nem is tetszik annyira kedves szabálypártiak, mikor a TI zsebetekre is megy a dolog? Mert kibicnek könnyü belepofázni meg olyannak aki utoljára 4 évesen "vezetett" autót, a dömperjét...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.05.10. 10:12:35

porthosz: felőlem rendben. bevezethető. sőt: akkor a büntetés valószínűsége is legyen minimum 80%, de mindenkinek. nem csak nekünk, puhatestű gyalogosoknak. aztán meglátjuk, hogy zöld lámpán áthaladva hányan akarnak majd elgázolni, mert ők sietnek. nekem megéri az üzlet. és neked?

HouseArrest 2008.05.10. 10:21:11

"Én tovább fejleszteném a magántraffipax ötletet. A buszsávokhoz és a kereszteződésekhez még egy fényképezőgép is elég lenne. A bírság pedig folyjon be az illetékes önkormányzathoz. Ha pedig nem tetszik a 30-as tábla, akkor, miután kizetted a bírságot, feljelentheted a közútkezelőt."

Mielőtt rendpártiskodni kezdesz, olvasd el legalább azt a kibaszott rendelkezést! "Csak" a 7 kiemelt szabálysértés elkövetése esetén érvényes a kollektív felelősség elve! Tehát, ha lefotóznak a buszsávban, és jön a levél a hatóságtól, arra a TOVÁBBIAKBAN is válaszolhatod azt, hogy egy közeli hozzátartozód vezette az autót, akire nem vagy köteles terhelő vallomást tenni, bla-bla-bla...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2008.05.10. 10:52:30

ylion

Te alkudozol.

Annak, amit írsz, semmi értelme.

Te nem akasz belemenni abba, hogy ugyanannyira legyen elviekben fenyegetve a piroson átmenő gyalesz, meg a járdán bicikliző, mint az autós.
Neked nem tetszik az ötlet, aztán tolnád a szélsőérték felé, hátha erre azt mondja valaki, hogy az már több a soknál.

ÉN baromira meg lennék elégedve egy ilyen szabályzással.
Azzal is, amit Te ajánlgatsz.
Csak építeni kellene hozzá néhány börtönt, ahol le lehet ülni a büntiket.

dowNLoad 2008.05.10. 10:57:12

ÉN MÁR MEGTETTEM AMIT MEG KELL TENNI: Beszereztem egy RADARKONTROLLt, meg egy LLÉZERBLOKKOLÓT, nem mintha száguldoznék, (max. autópályán 150-nel) de a "kintfelejtett" 30-as táblák miatt ne engem szopassanak!
Az meg külön érdekes, hogy a NAGYOBB FEKETE, vagy SÖTÉT ÜVEGŰ AUTÓKAT NEM MERIK MEGÁLLÍTANI a RENDŐRÖK!!!
Valaki emlékszik még a BELGA ámokfutó állatra, aki Csehországból úgy jött egy Bp.-i szállodáig, hogy közben EGYIK HATÁRON SEM ÁLLT MEG, hanem csak felpofozta a határőröket/rendőröket, elkapni nem tudták, sőt szinte azt mondták,(híradóban) hogy MEGESIK AZ ILYEN!
Azt azért látom a kommentekből, hogy az embereknek elegük van, hogy IDIÓTA SZABÁLYOK, rossz helyen "kintfelejtett" 30-as táblák, bokorban elrejtett SKODA OKTÁVIÁRÓL RADAROZÓ degeneráltak miatt kelljen fizetni, miközben az UTAK KÁTYÚSAK, a DUGÓK MINDENNAPOSAK, és egyre DRÁGÁBB A BENZIN. Ez így SZOPÓÁG, kivéve, ha Lamborghinid van, vagy HELIKOPTERREL jársz. (nekik valamiért megéri)
SAJNOS a sorrend nem változott: RENDŐR, POSTÁS, VASUTAS, VÁMOS.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.05.10. 11:36:43

kolbászos: én is baromira meg lennék elégedve egy ilyen szabályozással... és de, felőlem mehet, hogy ugyanúgy legyen büntetve mindenki. és ugyanolyan eséllyel is kapják el. hidd el, nem nekem kerülne sokba. és cserébe megnyerném azt, hogy 1-2 év múlva
nyugodtan merek ZÖLD jelzésnél lelépni a zebrára, nem kell feltétlenül attól tartanom, hogy valaki úgy dönt, gyorsulási és/vagy kanyarbantelefonálási versenyt rendez, esetleg "véletlenül" kivasal.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2008.05.10. 11:45:44

mondjuk viszont lehetne értelmesen is csinálni ezt az egészet.

1. ugyanaz a mérce minden közlekedőre, eszköze márkájától (láb, Csepel, Mercedes, bármi más :-)) függetlenül.

2. minden közlekedésben részt vevő számára normális oktatás a rá vonatkozó szabályokról (nekem még volt, igaz már akkor sem volt mindenhol kötelező).

3. a büntetésnek nem kell feltétlenül ekkorának lenni, bár ez majdnem lényegtelen. a lebukás esélye legyen nagyon-nagyon közel az 1-hez. azért egy "évente 1x elkapnak, az 300k" kisebbet üt, minthogy "ha folytatom, hetente ugrik 50-60k".

4. a büntetések átfutási ideje legyen szabálytalanságtól számított max. 15 nap automata kamera esetén. ha a rendőr kap ki a forgalomból (akár gyalogost: "maga meg mit császkál itt a sugárút közepén, jóember?") akkor abban a pillanatban tudd, hogy mekkora büntetést _fogsz_ fizetni.

persze ehhez fel kéne venni még legalább annyi rendőrt amennyi most van közlekedésre (kb. 400-500 fő) csak Budapesten. a bérüket kb. meg kéne duplázni, vagy akár még jobban megemelni (a korrumpálhatóság esélyét le kellene csökkenteni minimálisra). továbbá ha nem akarunk mind az adósok börtönében megrohadni, akkor illene a szabályokat is betartani.

Maresz 2008.05.10. 12:25:32

Kangörény_

mar nemcsak viccesnek latszol, hanem szomorunak is. Persze ertheto, egy meglehetosen elvadult orszag elvadult gyermeke vagy.

"ha a magadfajtákon múlna a dolog, úgy szopatna mindekit az állam, ahogy akarná, mert szerinted ugye "ez a szabály, és nekem nincs jogom ezt felülbírálni". ellenben a magadfajtak "javitjak a tarsadalmi kornyezetet"

Nem kangoreny, ha a magamfajtakon mulna a dolog, aki neha eljar pl lakossagi forumokra es hajlamos levelet irni a donteshozoknak ha zavarja valami, vagy szervez helyben kozosseget azert, hogy javuljon egy adott problema, akkor sokkal kevesebb valoban idiota szabaly lenne, es valoban konnyebb lenne a maradekot betartani..

A helyzet azonban az, hogy a tobbseg olyan mint te vagy, es inkabb ott helyben felulbiralja a szabalyt, majd utanna elegedetten hatradol, hogy ezt is jol elintezte maganak. Masnap ujra megszegi, es ujra elegedett. A rendszer pedig nem valtozik. Tudom, mert sokaig en is igy gondolkoztam.

Talan az adofizetes analogiajan megerted: te vagy az adocsalo, aki miatt nekem is tobbet kell fizetnem. Ha egyedul vagyok, tenyleg tokmindegy hogy mennyire igyekszem betartani a szabalyt, mert belerokkanok.

A kerdes az, hogy ezek utan en is beallok e kozetek, akik a rendszer rohadasat aktivan es passzivan okozzak, vagy sem. Ha hiszek magamban, a tobbseg "joravalosagaban", a sajat lehetosegeimben es a fejlodesben (kb optimista, boldog, celtudatos ember vagyok, es egyben kiegyensulyozott is) akkor nem allok be kozetek. Ha megkeseredett, onzo, csolatassal megvert szerencsetlen, akkor szarok ra.

Te dontesz - de nem am egyszer, hogy akkor mostantol jofej leszek. Hanem minden egyes alkalommal amikor lehetsoged lenne elsunnyogni valamit. Minden alkalom amikor tudatosan megszegsz egy szabalyt, noveli az arra valo hajlandosagodat, hogy egyre inkabb relativizald a szabaly jelentoseget a sajat erdekeddel szemben.

Egyebkent pedig kifejtened bovebben, hogy te mikor es mivel jarultal hozza a tarsadlami kornyezet javitasahoz??? Erdekelne. Lehet h tevedek, de a megnyilatkozasaid alapjan nehez elkepzelni hogy szukebb kornyezeteden tul barkinek is hasznara lettel volna (es szukebb kornyezeteden is jo esellyel eloskodsz :)))

Devil Inside 2008.05.10. 12:30:10

Egy jó radardetektor: 120-150e Ft
Egy lézerblokkoló: 120-170e Ft
Az élmény megfizethetetlen. ;-))

A cikkel nem értek egyet.
Ezek az intézkedések - és a KRESZ jövőre tervezett módosítása - csak a szokás szerint csak a "legyen jó sok, bonyolult szabály, kemény büntetések, miközben a a helyi szintű szabályozások jogosságát, értelmét senki nem felügyeli". A táblákat és értelmüket pont ugyanúgy nem felügyeli senki, mint az APEH által összevissza kiadott állásfoglalásokat. Ha pedig az egyszerű állampolgár túl sok, számára értelmetlennek tűnő szabállyal, korlátozással találkozik, idő után szükségszerűen ignorálni fogja a szabályokat - esetenként olyan helyen is, ahol lenne értelmük betartani. Amíg nem változik ez a jogalkotói mentalitás, addig elvileg hiába helyes az a kijelentés, hogy a "szabályokat be kell tartani, nem értékelni", a gyakorlatban ez nem fog működni.

Lehet azt mondani, hogy ez csak az első lépés, de a tervezett KRESZ-módosítások alapján a második lépés is inkább csak dühítő lesz, mint értelmes (110-zel eső után a dögegyenes, szép széles autópályán a Kisalföldön?). Arról a lépésről pedig az évtizedes tapasztalatok szerint meg fognak feledkezni, ami azt biztosítaná, hogy értelmezhető, betartható kitáblázások, szabályok* legyenek. Ugyanis, ahogy Winkler írta, ahhoz gondolkozni kellene illetve némileg több kapcsolat a való világgal - nem villogva száguldó konvojból nézni a "parasztokat" vagy mentelmi jog mögé bújva megúszni a büntetéseket.

*értelmezhető, betartható kitáblázások, szabályok: nem bokorban megbújó, szinte észrevehetetlen, nem 15 km/h-ás mérhetetlen, tarthatatlan sebességkorlátozás, sáv-buszsáv elfogyását illene némileg előre jelezni (ne ott pislogjak egy ismeretlen helyen, hogy jé, tilos sávban vagyok), a 20-as, 30-cas tábla fekvőrendőr, középsziget vagy sávelhúzás nélkül csak szimpla szopatás.

Ezen kívül két éve indult a Totalcaron kezdeményezés a KRESZ megváltoztatására, magasról tojtak rá - ahogy ott felvetette valaki, kellene egy VEKE-szerű civil szervezet. Nekem vesszőparipáim, hogy lámpahasználat kötelező legyen mindenhol; autópályán bárhol, ne a leglassabb sávba kelljen kiváltani és onnan visszasorolni megszűnésnél, hanem a leggyorsabba (ahogy az szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban van), illetve a magyar autópályákon több helyen nyugodtan be lehetne vezetni 150 vagy 160-as sebességhatárt (elsőre kísérleti jelleggel, ahogy Ausztriában Villach és Salzburg között egy szakaszon). Akárki akármit is mond, az autópályáink minősége (aszfalt ill. sávok szélessége) illetve az - autópályát is használó - autópark tökéletesen megfelelő erre.

Még egy kérdés a végére (teljesen az életből vett példa):
Kanyarodósáv M3-asról - épülő M0-ra 60-as sebességkorlátozás, mögöttem egy autós fél méteres követési távolságot tartva izgul. Melyik a veszélyesebb, kigyorsítani 80-ra (különösebb probléma nélkül tartható az ív ezen a sebességen is) vagy hagyni, hagy jöjjön a seggemben, hátha nem kell hirtelen fékeznem? (Pl. balról becsatlakozó sávból index nélkül átváltó autósokra gondolok.)
Ja, nem az a cél, hogy ne én legyek a hibás, hanem hogy ne érjen baleset...
Szóval, melyik a veszélyesebb?

Maresz 2008.05.10. 12:32:48

akik pedig a gyalogosokkal peldaloznak, ket megjegyzes:
1. teljesen igazuk van. a szabaly a gyalogosra is vonatkozzon.
2. ha azonban abbol indulunk ki, hogy mind a jogalkotas, mind a jogalkalmazas kapacitasa veges akkor teljesen logikus eloszor a nagyhalakra ramenni. Veszelyes helyzetet gyalogos is okozhat, de igazan komoly balesetet es/vagy forgalmi akadalyt igenis a gepjarmuvek okoznak.

tehat a szabaly vonatozzon mindenkire, de ha valahol el kell indulni a fejlodesben, akkor kezdjuk az alacsony agon csungo gyumolcsokkel - amiket konnyu elerni es leszuretelni. Majd ha mar minden autos mint az angyal kozlekedik, es balesetet/fennakadast csak a kamikaze gyalogosok okoznak, akkor keruljenek ok is a rendorseg figyelmenek kozeppontjaba.

Maresz 2008.05.10. 12:42:18

Devil inside,

kellene veke szeru civil kezdemenyezes, igen. Szerinted a kangoreny fele hozzaszolok erre nem fognak rajonni mondjuk a harmadik 50 ezer forintos csekk utan? En ebben bizok, ha az eddigiekbol nem derult volna ki :) De lehet h naiv vagyok. (sot, ez utobbi biztos)

Egyebkent az altalad emlitett valtoztatasok nekem is regi kedvenceim (emlekszem a teljes dobbenetemre amikor eloszor lattam hogy a gyors savnak kell az autopalyan visszaternie) es lam, megis a cikket magat mashogy latjuk. Remelem nekem lesz igazam es ez a drakoi valtozas elindit valamit a fejekben.

Mert amit arrol a folyamatrol irsz, hogy az allamplgar szuksegszeruen ignoralja a sok hulye szabalyt, csak akkor igaz, ha nincs betartatva. A szovjetunioban nem ignoraltak a hulye szabalyokat. Sajnos ott lehetoseg sem volt ra, hogy akkor inkabb megvaltoztassak oket. Magyarorszagon van ra lehetoseg, de amig nem faj a szabaly, mert nincs betartatva, addig nem fognak mozdulni a nepek.

ketyosz 2008.05.10. 13:02:24

A cikk irojanak:
Eloszor azt akartam irni, hogy "Anyad", de nem sullyednek ennyire le, igy csak azt mondom: "Bohoc".

Ha elolvasnad (az ertelmezesben nem is remenykedek) a hatalyba lepett valtozasokat, akkor talan-talan radobbennel, hogy ez legkevesbe az ilyen esetek visszaszoritasarol, meg kevesbe a potencialis halaosztok kozlekedesbol valo kiemeleserol szol.

PENZBESZEDES, sajna.

Ha mar arra nem veszed a faradtsagot, hogy veginyalazd az altalad oly nagyon dicsoitett paragrafusokat, akkor probalj meg legalabb olyan helyen tajekozodni, ahol ezt masok - helyetted - megtettek. (Nem vagyok ilyen "halaloszto", sem notorius szabalyserto, de meg konkurens blogiro sem - nem magamra celzok.)

Ha kovetted volna a torteneseket, akkor lathattad volna, hogy rengeteg (magan/tarsas/hivatalos/szakertoi) torekves volt a KRESZ reformjaira, szamtalan egyeb terulet mellett az altalad is (teljesen jogosan) ohajtott celok eleresere. Esszerusitesre, modernizalasra, ugy, hogy megmaradjon a nemzetkozi es az EU-s jog-/szabalyharmonia is.
A nagyokosok viszont jo magyarosan nem hallgattak senkire, leszartak mindent es mindenkit, megcsinlatak ugy, hogy majd' midenkinek szar legyen es kituzott celokat se lehessen veletlenul se elerni. A penz viszont dolni fog befele, aminek egyertelmu kovetkezmenye lesz a kozuti korrupcio novekedese, ami termeszetesen ki fog hatni a rendvedelem tobbi agara is. Az fog forogni a kozegek kicsike agyaban ugyanis, hogy "Ugyan miben kulonb a kozlekedesis Kozma Jancsi, mint en?" - es sajnos "teljesen igazuk lesz nekik".

Tehat mielott tollat ragadsz te szenzaciohajhasz bohoc, vedd a faradtsagot, hogy olvasol es utanajarsz a temanak. Ha erre nem fussa, akkor meg inkabb tolts pornot, ne az indulatokat korbacsold ostoba populizmusoddal.

Mickey H. 2008.05.10. 13:10:35

Micsoda sírás-rívás van itt. És mekkora lesz a trafipaxok után. :-) Járjatok inkább biciklivel!
Aloha.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.05.10. 13:25:48

Jah, a bátrak biciklivel járnak, országúton főleg.

szubjektiv 2008.05.10. 16:11:27

Vaj van a FEJÉN,nem a füle mögött. Akinek vaj van a fején ne álljon a napra.
Érdemben pedig, ha a Bécsi úton 65-tel mentem 50 helyett akkor 10 ezerre bírságoltak, most ezért 30-ra fognak. De ha 50-nel megyek, akkor letolnak az útról a kedves kollegák. Ettől ugyan nem lesz biztonságosabb semmi. Rendőrt az utak mellé, értelmes szabályokat és akkor aztán kőkeményen büntetni. Megint felteszem a költői kérdést, miért csak tüntetésen lát a jó polgár rendőrt? Tényleg erre van kitalálva a rendőrség meg a nyomozást megszüntető határozatok megalkotására? A Winkler cikk elkeserítő, mert igaza van ami a gondolkodás és munka teljes hiányát illeti. És igen, büntetni keményen a járdán száguldozó bicikliseket is pl.. Meg vannak veszve, mostanában a szent istván körúton szabályosan veszélyes a járdán közlekedni.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.10. 16:22:12

Ketyosz (Árpa Attila?)
Húzz el az Alfáddal, vazze.
Miről acsarkodsz? Szinte semmi nem változott, csak a büntetési tételek lettek magasabbak. Az, hogy az országúton lehessen 90 helyett 120-szal hajtani, majd bekövetkezik, ha a technikai és egyéb feltételek adottak lesznek.

dowNLoad 2008.05.10. 16:52:41

NEM TÖRTÉNT MEG A RENDSZERVÁLTÁS a rendőrök fejében, a KRESZ alkotóinak a fejében, a közlekedés/forgalom szervezésével/szabályozásával MEGBÍZOTT figuráknál, lehet, hogy UGYANAZOK VANNAK MÉG OTT, mint 1988-ban???? Az EU nagyrészén NEM KELL JOGSI a ROBOGÓKRA (50cm3-ig) itt meg lassan a BICIKLIKRE IS RENDSZÁMOT tennének a degeneráltak, MÉGSEM JAVUL A KÖZLEKEDÉS! Valahogy a VALÓSÁGGAL nincs kapcsolatuk a jogalkotóknak, vagy egy alternatív (lövi/szúrja?) valóságban élnek??

garázdabillegető (törölt) 2008.05.10. 17:08:10

Egyébként miért ÜVÖLTESZ mindig? Sokkal nehezebben olvasható a nagybetűk tipográfiai tulajdonságai miatt :(

-Claude- 2008.05.10. 17:31:14

kurva rossz olvasni ezeket a hozzászólásokat. én nap mint ilyen embereket látok a volánok mögött, mint ti? rá merhetek még lépni az úttestre, be merhetek ülni még a kocsiba? hátha ti jöttök szembe.
komolyan, egy ilyen emberekkel teli országban élek? ez hátborzongató.

ha a sebességtúllépés miatt számokról van szó, elárulom: minden szám mellékes. mellékes, milyen szám van a csekkedre írva, amit be kel fietned, mellékes, milyen szám van a táblára írva, amit kell betartanod. egy szám fontos: az 1. ennyi életed van.

Tartsd be a korlátozást. Vagy fizess és kuss. Az én egyesemmel is játszol.

ketyosz 2008.05.10. 18:45:05

Garazdabillegeto pajtas!
"Arpa Attila?" "Uvoltes?" "Alfa?" Mirol beszelsz apafej?
- Gortva Tamas tisztesseges nevem.
- Uvoltesrol szo sincs. Az EU es a KRESZ betuszo, ezert kell oket nagybetuvel irni. A PENZBESZEDES-t pedig a kiemeles vegett irtam csupa nagybetuvel, de akar bele is uvolthetnem a nagyvilagba, annyira elkeserito hanyfele bort huznak rolunk hanyfele cimen... (Azert irok ekezet nelkul, mert pillanatnyilag jugobol irok, angol billentyuzeten - mielott ebbe is belekotnel hulyegyerek.)
- Egy SAAB 9-5 (szinten betuszo, Svenskan Aeroplan Aktiebolaget, ezert nagybetu) buszke es boldog tulajdonosa vagyok, szo sincs semmifele Alfa-rol. (Rejtely honnan vetted...) Ennek ellenere rikan hasznalom, csak hosszabb utakra, itthon es a kornyeken inkabb bringaval jarok amikor csak lehet.

Hozzaszolasod masodik felet sem ertem kisfiam. Ha figylemesen elolvasod en is epp azt irtam, hogy semmi esszerut nem csinaltak, csak buntetesi teteleket emeltek, ami majdnem egyenlo a szarnak adott pofonnal. Epp ma olvastam a temaba vago cikket: www.delmagyar.hu/szeged_hirek/masfel_ora_alatt__ezres_birsag/2056777/
Nesze neked visszatarto ero.

Veled is az a baj, mint ennek a cikknek az irojaval - te sem olvasol, te bohoc. Olyan miatt keltel ki, aminek semmi alapja. Vagy probald meg hasznalni csoppnyi agyad, vagy eredj te is pornot tolteni vagy vissza az ikszboksz ele, ahelyett, hogy baromsagokat irogatsz.

ketyosz 2008.05.10. 18:54:03

Claude teljesen igazad van, legalbbis ami az elkeserito helyzetet illeti. Amiben - szerintem - tevedsz az a megoldas. A franko autoval jaro, sebesseghatart jellemzoen jelentosen tullepoknek nem jelent gondot sem nagy buntetes kicsengetese, sem pedig az utankepzes kifizetese, az pedig vegkepp nem, hogy ott es azonnal akar tobbszazezer hangerien forintot tegyen kozeg zsebebe, aki bolond lenne nem elfogadni azt. Mas, a mar emlegetett emberek es szervezetek altal feldobott javaslatokkal kellett volna operalni, amik valos eredmenyeket is hozhattak volna.

Jol mondtad a vegen az egyesekkel, az enyemmel se jatszon senki - es mivel gyerekvallalas elott allok, a gyerkocom egyesevel meg vegkepp ne.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.05.10. 18:55:21

50 helyett 60 esetén mi a tarifa? mert ez ugye már 20%.
és én még nem nagyon láttam olyan embert, aki a kilométerórát lesve megy a városban. a speed limitert meg nem nagyon használja az se, akinek van.

mondjuk nem tudom azt megérteni, hogy az autópályán miért kisautók előznek meg egészen kevés kivétellel. ha én tudom tartani a 130-135-ös tempót a 200 lovas kocsival, akkor az 1.4-es Golfos népeknek miért kell 180nal radírozni? ráadásul a száguldás mindig lejtőn le jön, az emelkedőnél meg a tetőn elfogy a svung.

a másik állatfajta pedig az 1.9tádé akármilyen német autóban. jellemzően az A4es arcok hiszik magukat az út egyedüli királyának.

ha meg beáll az autópálya, akkor úgysem lehet randalírozni. nincs annál dühítőbb, ha valaki kilóhatvannal villog bent az M3-on, neked meg ki kell húzni a kamionok közé. aztán elmegy még melletted 20 egyéb autó. végtelenül szar, hogy már a 130at se tudod a végén tartani egy két önjelölt Fittipaldi miatt. előzgetés nélkül meg lazán menne a stabil 130.

ha már kresz-t reformálunk: ne lehessen már a büdös kamionoknak előzni! megy az egyik 90-nel, a másik meg előzi a kétsávos pályán 92-vel. ez minden gyorshajtásnál balesetveszélyesebb.

egyébként meg nem a kilóméterperórán kellene rugózni, hanem azon, hogy az emberek képesek legyenek felmérni az útviszonyoknak megfelelő maximális sebességet. mert 50-nel is le lehet ám repülni a kanyarból, ha ázott avarra hajtasz.

meg kellene tanulnia a sok újautótulajdonosnak, hogy a 3 betűs rövidítések nem pótolják a rutint és a lélekjelenlétet, és legritkább esetben kerekednek felül a fizikán. a legtöbb arc csak satuzik ha gubanc van, ahelyett hogy kormányozna. a satuból pedig a legfejlettebb elektronika se találja ki, hogy merre kellene kikerülni, és a kis robotok csak vészfékeznek, ahelyet hogy pályát korrigálnának.

ketyosz 2008.05.10. 19:03:12

Denever: Sot, a kamionok takarodjanak a belso savbol - egyaltalan minek kellett hatlyon kivul helyezni az ezt nem engedo szabalyt?!
Lassak kendtek? Mindenutt visszakoszon a logikatlan KRESZ modositas...

garázdabillegető (törölt) 2008.05.10. 19:23:44

ketyosz,
Bocsánat, a NAGYBETŰSet nyilván dowNLoadtól kérdeztem, ő ír így mindíg :( Tényleg ne haragudj, és köszi a bemutatkozást. Csak olyan Árpa Attilás volt a hozzászólásod, aki azért akart a parlamentbe kerülni pár éve, hogy eltöröljék az autópályák sebességkorlátozását, hogy Ő, Ő, Ő a nemrég beszerzett limitált szériás Alfájával ott tolhassa le a 130-160-nal haladókat.
Jó, a szabályok pénzbeszedés jellegűnek tűnhetnek, de aki eddig "normálisan" közlekedett, annak sok félnivalója nincs, szerintem. Anomália marad, oké. Minden attól függ, honnan nézed. Ha valaki vagányul azért mégis sokszor átlépi a sebességhatárt, akkor már fájni fog, ha többször megbüntetik 100-300E forintra. Van egy szűk réteg, aki persze ezt leszarja, de a casual gyorshajtó, akik miatt a legtöbb baleset történik, azok előbb-utóbb meggondolják. Fikázd a Délmagyar cikkét, de mit akarsz? Egy hét alatt "közlekedési kultúrát"? Talán majd két év múlva rátérhetünk arra, hogy mi volt az eredménye a dolognak.
Nem tudom, hogy mindez milyen ellentmodásban van a civilek által tervezett a KRESZ módosítással (amit nem fogadtak meg - egyébként a Totalcaron is megjelent? az az?), ha azok célja nem az, hogy kvázi töröljék el a sebességkorlátozásokat. Attól a bunkó, letoló-levillogó gyorshajtó nem lesz kevésbé agreszívebb, "mert már legálisan lehet", és kevesebb baleset sem fog történni.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.10. 19:32:54

Ja, hozzáteszem, hogy önmagában az, hogy sok helyen indokolatlan a 30-as és 50-es tábla, az igaz, de szerintem független a bírság és a felelősség témájától.

Plusz infó arról, hogy nem az autósokpoklában élünk:

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a múlt héten jelentette be, hogy az ország 25 pontján, kísérletképpen felemeli a sebességhatárt. A változás azt jelenti, hogy március közepétől 122 kilométeren emelik meg a sebességhatárt az országban. 31 kilométeren lehet majd 100-zal és 91 kilométeren lehet majd 110-zel menni az eddig megengedett 90 helyett. www.boon.hu/engine.aspx/page/article-detail/dc/im:all:news_special-hungary/cn/news-20080315-11115699

Budapest - Elkészült az új KRESZ tervezete. E szerint a jövőben csökken az autósok mérlegelési lehetősége a sebesség megválasztásakor bizonyos helyzetekben. www.boon.hu/engine.aspx/page/article-detail/dc/im:all:news_special-hungary/cn/news-20080409-10030291

garázdabillegető (törölt) 2008.05.10. 19:47:02

A második linkem persze csak vicc - azonban az érdekelne, hogy aki 50 helyett 130-cal furikázik, az büntetést kap, vagy elveszik a jogsiját is?

ketyosz 2008.05.10. 19:54:47

garazdabillegeto pajti!

Erre nem szamitottam, kellemes csalodas volt. A "ne haragudj" korrekt dolog volt - nincs semmi gond, aki letezik, hibazik. En is. (Polo a bohocozas sem szep dolog, de hat ugye az indulat...)

Feldobott temak: Nem hiszem, hogy par nap alat meg lehet valtani a vilagot, de lathato, hogy nem ez a celhoz vezeto ut. Aki eddig megirta kis nyilatkozatot az ezutan kulfoldon vesz rendszamot, igy nem vonhatjak felelossegre, sot sajnos meg az adoval is jobban jar. A szigoritast szerintem es a mar emlegett modositasi javaslaok szerint sulyozni kellene. A szabalyokat durvan semmibe vevo es/vagy notorius szabalysertok forgalombol valo hosszutavu (evekre gondolok) kitiltasa, nyilvatartasba vetele es a hosszabb-rovidebb idotartamu szabadsagvesztes fenyegetese jelentosen csokkenthetne a kozuti halalosztok szamat. Kerdem en, ilyenekben miert nem tudjuk majmolni az "isteni" nyugatot?
Rengeteg pont van ahol ertelmesen gondolkodva jelentos eredmenyek lennenek elerhetok.
En peldaul hiszek abban, hogy a megfelelo esetben alkalmazott nagylelkuseg, illetve empatia hatekonyabb, mint a buntetes. A ravezetes es a belatas ereje hidd el, felmerhetetlen!

Gondolkozni kellene, nem csak a penz csorgeset-csillogasat isteniteni.

ketyosz 2008.05.10. 20:01:14

Meg egy: Az Arpa Attila-tema. Na o tenyleg egy bohoc! :) Hmm, bar abban a felveteseben igaza volt, hogy a belso savban lehetne emelni a sebesseghatarokat. Abban viszont nem, hogy ezt minden palyara kiterjesztette volna. Ugy gondolomvan az otletenek letjogosultsaga, de csak a harom, illetve az attol tobb savos utakon. Ezen lehet vitatkozni - lenne is ertelme - de ez peldaul szerintem tipikus esete az agytekervenyek hasznalatanak.

A vegere egy kicsi off: Nem kovetem a bulvart, de a Arpa-faszinak nem Lotus-a van? (Le vagyok maradva?) :)

ketyosz 2008.05.10. 20:22:46

Meg egy temabavago kerdes:
Miert nem vonhato feleossegre az, aki "kintfelejti" a korlatozo tablakat? Epp a nagyeszu jogaszok ne tudnanak erre megfelelo passzust rahuzni, illetve hianya eseten gyartani? Legyen fair play mindket oldalrol. Ez nem mellesleg gatat szabhatna a szerintem nemsokara megjeleno gyakorlatnak, miszerint a traffipax-magancegek kihelyeznek egy korlatozo tablat teljesen idokolatlanul - olyan Louis de Funes/csendor modra - majd buntetnek "mint allat".

garázdabillegető (törölt) 2008.05.10. 20:51:16

ketyosz: köszi az elnézést, én is felcsesztem az agyam, de főleg a trackback-elt cikken. Szóval akkor jóban vagyunk, oké. :)
Az utolsó hozzászólásodhoz: teljesen igazad van ebben (is); közben megtaláltam a vonatkozó Totalcaros cikket, és nagy részükkel én is egyetértek :) tehát azokkal, hogy a hivatalos szervek és fakabátok hozzáállásán is nagyon-nagyon kellene változtatni. Ez egyértelmű.
A külföldi rendszámmal való takarózásra én is gondoltam, mikor az új rendszer első napjaiban egy külföldi rendszámú autót kapcsoltak le, és rá nem vonatkozott ez a felelősséges elv. Na igen, a magyar ember... olyan, amilyen. Nem mind. Szerény véleményem szerint annyira elfajultak a dolgok, hogy most ilyen durva lépést kellett tenni, hogy valaki kulturálódás meginduljon. De biztos nem ez az egyetlen, ellenben a legkönnyebben megvalósítható és persze a legtöbb indulatot szülő. Sok dolgot hozzá kell finomítani a dologhoz, a zöldhullámok időzítésétől kezdve a nemtommiig.
De mégegyszer: hátha ez hat azokra az autósokra pl., akik a tömött főutakon előznek, próbálnak száguldani, és nem látják be, hogy ha "sietnek" sem érnek a céljukhoz 3%-kal rövidebb idő alatt, ellenben kockáztatnak sokmindent.
Arra meg volt már példa, hogy globálisan emelték a sebességhatárokat, ugye 80>90 és 120>130 viszonylatban. Hátha jól viselkedik a magyar autós, és egyszer elérjük a 260-at is a pályán. Bár részemről jobban örülnék, ha ez vonattal történne, vaspályán :)
Én azt nevezem igazi közlekedésnek, nem a dugóban rohadást.
Árpa: www.vezess.hu/hirek/arpa_attila_a_legdragabb/8745/

ketyosz 2008.05.10. 21:11:44

Nabazz - le vagyok maradva! Árpa átműttette magát bodros fekete nővé és vett egy Alfát? :DDD

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.05.11. 23:17:28

garázdabillegtő: Az "S" betűs blog és a kretén szerzője húzott fel? Mert engem is :) De megmondom őszintén, nála jobban senki sem győzött meg eddig, hogy a szigorításra szükség van, pedig volt sok próbálkozó.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.12. 00:14:10

TheElf: hát igen :)
Elismerem, hogy jó lehet száguldozni, de ahogy az autó- és természetőrült Winkler Róbert is megmondta, arra ott vannak a dedikált versenypályák - én még hozzáteszem, hogy a játéktermi szimulátorok is.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.05.12. 02:07:22

Őszinte leszek:

Teljesen mindegy, hogy az ember nem dolgozik, sikkaszt (akár csak pár tollat), gyorsan vezet, nem adja meg az elsőbbséget, kirekesztő, stb. a hibás mindig MÁS.

A MÁSra pedig van sok szó: Jaszkarizó, cigány, zsidó, náci, komcsi, libsi, bolsi, jobbos, balos, magyarkodó, gárdás, ...

Aki másra tolja a felelősséget ahelyett, hogy vállálná és mocskolódik tökmindegy, hogy MSZPs, FIDESZes, gyalogos, kerékpáros, motoros vagy autós, anyázni fog, ha szigorodnak a feltételek.

Aki eddig is vállalta a felelősséget, betartotta a szabályokat, tett azért, hogy jobb legyen és nem csak a másiktól várta, azt pedig nem fogja zavarni, mert ezután sem bírságolják meg azért, mert betartja az egymásmellett élés alapvető szabályait.

Az ott élő közösség is megtalálta a maga szinonímáját arra, hogy "a másik a gond, nem én, bármit is csináltam".

garázdabillegető (törölt) 2008.05.12. 02:21:52

Kb egyetértek. Már - végigolvasva és újra felkúrva az agyam az S-blog szimpatizáns kommentjein - csak azt szeretném tudni, hogy mi az a "jaszkarizó"? Az is valami ember-gép szexuális kapcsolatot kifejező szó?

Ács Ferenc 2008.05.12. 14:55:28

Nagyon jókat derültem egyes hozzászólásokon, de volt sok olyan is szerencsére, ami a témához érdemben passzolt, ezeket köszönöm. Mindenesetre továbbra is nagyon jó ötletnek tartom a bírságok felemelését, amihez szükségesek lennének további intézkedések is (pl. táblák felülvizsgálata, motorosoknál több jogosítványi szint, stb.) mert ugye ez önmagában még kevés.

Egy érdekes szaktopik az Indexről: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9096419&la=78969427

Ács Ferenc 2008.05.12. 15:00:30

Tisztelt Ács Feri!
Tisztelt Reakció szerkesztőség!
Az alábbi kicsi véleményt / írást, ha akarod ki is teheted, ha akarod csak megfontolod.

Jó olvasni, hogy Tomcat bohócot csinál magából mindennap, keresve a balhét, már majdnem elhittem, hogy ő a hülye, de azt kell mondjam, nem vele van a baj, s nem is azzal, aki ráhúzza a terrorizmus gyanúját a szerencsétlenre. Kérem szépen, ebben az országban mindenkinek mindenhez joga van, mindig a másik a barom. Persze vannak fokozatok.

De a történet ott kezdődik, hogy a barom a másikra mutogat és nevet is ad neki. Teljesen mindegy, hogy zsidózik, a kerékpárosokat szidja, vagy éppen a gyalogosok a hibások. De sorban állnak jelzőként való szereplésért a pirézek, brazilok, no és persze a romák. A rendőrök, a politikusok, az újságírók. Jobbosok, balosok, a Gárda, vagy a liberálisok. A lényeg az, a magyar nem kimászni akar a gödörből, hanem látványosan bizonygatni, hogy a másik a hibás.

"Azok nem autóbuzik, hanem jaszkarizók, mi autóbuzik pedig..." hallani a szigorúbb bírságok kapcsán vagyonukat féltő bunkóktól. Nem tudom, amikor üdülőövezetben 40 percig nem engedi át egy autós sem a gyalogost a kijelölt gyalogátkelőhelyen, elfeledve, hogy ott bizony a "puhatestűnek" van elsőbbsége, és amikor az eset után kapja a jelentős bírságot akkor is a rendőr a szemét, meg a gyalogos, mert miért is akart az úton átmenni, akár hőségriadó idején (tavalyi a történet).

Tiltakozik, anyázik, mert megbüntették a szemét gyalogos miatt. No ők nem csak örülni tudnak a szigorítás miatt. Sőt. Csak anyázni tudnak, mert érvelni nem sikerült. Ugyan kimutathatóan kevesebb lett a baleset, de szerinte az egész csak pénzbehajtás. Ha több lesz a trafi, nyílván még több hatása lesz a megoldásnak. Az viszont nem jut el az agyáig: Ha nem lenne mindennapos a relatív gyorshajtás nem lenne gond.

Mi is az a relatív gyorshajtás? nem a leginkább klasszikus példa, de példa az, ha olyan gyorsan mész, hogy kifejezetten nehéz biztonsággal megadni az elsőbbséget, és a hirtelen fékezés, gyorsítás miatt inkább nem adod meg. A szerencsétlen gyalogos meg áll a gyalogátkelőhely mellett. Ekkor veszélyes is a sebesség, és nem csak lehet, de biztos, hogy másnak problémákat okoz.

Ha a legfontosabb üdülőövezetekben a fokozott veszélyre való tekintettel lassan haladna a forgalom, megadná az elsőbbséget a gyalogosnak, akkor értelmetlen lenne 30ra táblázni az útszakaszt: Mert amikor kell, tábla nélkül is működik, amikor nem kell a lassabb tempó (szezonon kívül pl:) akkor meg minek megfogni az autóst.

Nyílván, ha nem sikerül ezt elérni az emberek intelligenciájára alapozva, akkor jön a 30as tábla. Ha pedig ez sem elég, jön a mellékutcákba fekvőrendőr, ami főút és nem lehet ezzel ellátni, ott mesterséges körforgalmak, védett járdaszigetek terelik az autóst, s akad néhány trafipax is.

Ha pedig ez sem elég, jön a komolyabb bírság, a magánkézben lévő trafi, az objektív felelősség. És jön az "autóbuzi" aki a politikustól kezdve az újságírón át, a gyalogosokig és az általa "jaszkarizóknak" tartott hasonszőrű autóbuzikig mindenkit szid, minden csoport nevét szitokszóként használja, anyázik de nem gondolkodik.

Mert lássuk be, kellemetlen lenne úgy a tükörbe nézni, hogy tudod, te követted el a relatív gyorshajtást 1000*, te nem adtad meg az elsőbbséget, és az a szegény suzukis családapa fizeti a bírságot, akit éppen letoltál az útról, míg téged megvéd, hogy takarásban voltál. Rossz lenne ezzel a tudattal lefeküdni aludni.

Inkább legyenek a felelősök mások. Arra pedig, hogy mások sok szó van a magyar nyelvben: Cigány, Zsidó, Néger, Idegen, Turista, Libsi, Bolsi, Náci, Komcsi, ... De többnyire mind azt jelenti: "Patkány módon viselkedtem és magam előtt sem akarom elvinni a balhét."

Most jó az nekünk, hogy a Gárda is ilyen szó lesz, de ugyanígy emlegetjük Tomcatot és barátait is? Az okos ember nem nevet ad a problémának, hanem megoldást keres rá, és akár saját mag
a is változik, ha ez a szükséges.

TheElf

garázdabillegető (törölt) 2008.05.12. 15:10:00

Ez meg mi? TheElf nem tudta elküldeni a kommentjét? Vagy félt az S-blog autómelegeitől? :(

Ács Ferenc 2008.05.12. 15:11:56

Elküldte nekem, én meg kiraktam. A jaszkarizás szó jelentését én sem értem.

Devil Inside 2008.05.13. 11:23:06

jaszkarizás: kivagyiskodás, vetítés, "ki a f*sza csávó, ha nem én". Autózásra lefordítva csikorgó gumival indulás, kanyarokat bevétele szintén csikorogva, az autó minél zajosabbá tétele, kettesben 110-ig kipörgetni a tuning Ladát...

Devil Inside 2008.05.13. 11:25:07

... azaz masszívan felelőtlen vagánykodás imponálási szándékból.

Johnny336 2008.05.13. 12:28:21

Egy kérdés. Emberünk 50-es táblánál hajt 80-al. Megbüntetik 80.000 Ft-ra. Kifizeti. Jobb lett a világ? Nem. Emberünk leadott egy szerényebb készpénz összeget (jó esetben hivatalosan, gazdagítva a közösséget; rosszabb esetben gazdagítva az éppen igazoltató rendőrt), majd vidáman hajt tovább. Ez a kampány csak pénzbevételről szól.
Ha azt mondanák, hogy 10%-os sebességtúllépés egy hónap jogsi elvétel, 50%-os öt hónap, az már kicsit neccesebb lenne a népnek. Ha elkapják jogsi nélkül, akkor meghosszabbítani az eltiltást. Ha megint elkapják, akkor örökre bevonni. Egy idő után nem fog olyan sűrűn autóba ülni, gyomorgörccsel küzködve, és keresve az eldugott utakat, hogy ne csússzon bele a rendőrbe.
Ennek a megvalósításához viszont az kéne, hogy ne csak a pénzt akarják lehúzni az autósokról, hanem ténylegesen csökkentsék a renitens sofőrök számát (inkább baromállatnak hívom őket).
Így csak pénzlehúzás, és látszat intézkedés, komoly hatása nem lesz (ld.: még mindig mennek, mint a mérgezett egér).

Egyébként a post írója gyakorló autóvezető?

Ironman99 2008.05.13. 12:38:14

A szomszédom öccsét tavaly elgázolták. 18 éves volt és vétlen.
Úgyhogy azóta kicsit másképpen gondolok a gyorshajtókra.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.13. 17:18:01

Helló, te faszfejek, fa-fa-fa-faszik,
Helló, te faszfejek, fa-fa-fa-faszik,
Hallgassatok G-re, a kibebaszott G-re:

Miért ne lenne a pénzbehajtáson kívül más hatása a büntetésnek? Valaki magyarázza már el, hogy én is megértsem! Nem értem a pszichologikát!

Ha a lefülelt gyorshajtó farkát először kiveri, majd 30 perc múlva leszopja Sarka Kata, végül megengedi, hogy az illatos punciját kinyalja,
akkor az autós örömmel fog gyorshajtani legközelebb is.

Ha a rendőr játéktrabantot osztogat a gyorshajtónak, és játékosan megfeddi, akkor valószínűleg legközelebb is gyorshajt.

Ha megbünteti 30-150-300 ezer forintra, akkor a legtöbben kurvára meggondolják, hogy gyorshajtsanak-e, mert az ember számára az elképzelhető legeslegrosszabb, ha elvesznek a pénzéből. Az borzasztó, katasztrófa. Megelőzni relatíve könnyű e tragédiát: fogcsikorgatva betartani a szabályokat, és a megtakarított pénzből lehet venni új fogakat.
Egyébként vagy 25 helyen emelték a sebességkorlátot nemrég, és ha jól viselkedik az autóstársadalom, lehet, hogy lesz az még magasabb is, netán a 3 sávos autópályákon 150-nel is lehet haladni.

Igen, igen, igen, igen, tudom, a Ferrari tulajdonosnak nem tétel, de jó esetben elveszik a jogsiját is. A 18 éves tuning BMW-vel és VW Golf 1-gyel jaszkarizó (jeah!) köcsögöknek azért már tétel, ők meggondolják legközelebb.

Igen, azt is tudom, hogy sok helyen kinnfelejtik a táblát, meg egyéb anomáliák is történnek - hát ez ellen tessék vehemensebben tiltakozni, ha még az S-blogos furcsák is egyetértenek valahol a gyorshajtók megfékezésével. Tessék ellopni a táblát, fáradhatatlanul telefonálni a közterületeseknek, feljelenteni a rendőröket, stb.

Az egyik téma nem zárja ki a másikat!

garázdabillegető (törölt) 2008.05.13. 17:19:18

Bocs az idióta szövegért... :(
Természetesen úgy kellett volna írnom, hogy:

Helló, TI faszfejek, fa-fa-fa-faszik...

Elnézést!

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.05.13. 17:23:36

káromkodni csak szépen, helyesen írva szabad :)

garázdabillegető (törölt) 2008.05.14. 16:44:32

Én csak a személyes névmást számát egyeztettem a főnévvel, egyébként Ali G. :)

grupi 2008.05.14. 19:59:43

A sebbességkorlátozás ésszerűtlen, a büntetési rendszer nem működik, mert meghaladott behaviorista elméleteken alapszik, az egész rendszer egyetlen, mondom EGYETLEN funkciója pénzbehajtás, semmi más. Ezerféleképpen lehetne mérsékelni a baleseti statisztikát, csak az PÉNZBE KERÜLNE, nem pedig pénzt hozna. Gyurcsány Feri bácsi a rasszokon alapuló kisebbségek helyett most épp az autóvezetőket nyúzza. Semmi különbség nincs a kettő között. Semmi. Tényleg, cáfoljatok meg. A pénz, amit megkeresek a munkámat jelképezi. Ha az állam elveszi a pénzem, akkor én kényszermunkás vagyok. Nem kell csíkos ruhába öltözni és Ennio Morriconét nyomni a háttérbe a kényszermunkához, van ennek civilizáltabb formája is.
Látott már valaki traffipaxot iskolák mellett? Játszótereknél? Öregek otthonánál, vagy kórházak előtt? Nem? Hol láttuk őket? Az autópálya 80 km-es egyenes szakaszának a közepénél. Az új büntetések hatása kb azzal lesz egyenlő, mintha lottón kisorsolnának néhány autótulajdonost akiknek bevonnák a jogsiját és elárvereznék az autóját. Kevesebb a baleset, mert kevesebb ember vezet. Fair play.

Lichtenstein · http://terrormedia.blog.hu 2008.05.15. 05:28:00

Kedves Grupi!
Legközelebb forrásmegjelöléssel idézd szavaimat.
Ács Feri pedig jobban tenné, ha olyasmivel foglalkozna amihez ért. Ha van olyan.

garázdabillegető (törölt) 2008.05.15. 05:50:05

Helló, ti faszfejek.... hallgassatok G-re megint.

Eddig nem nagyon vetődött fel, hogy miért ne lenne visszatartó ereje az objektív felelősségnek? Mondok valamit: Japánban nem dívik az olyan, halálbiztos öngyilkossági módszer, hogy a fiatal (pedig körükben nagyon gyakori életcél) egy szuperexpressz elé veti magát és az 280 km/h-val 100% hatékonysággal végez vele (ott nincs olyan, hogy, hogy a Bzmot levágja a lábait, de azért túléli). Miért nem? Mert mindenki tudja, hogy ilyen esetben a _családját_! tönkreteszi a kirótt büntetés! Ha Yukiko ki is akarja magát nyírni, talán nem akarja tönkretenni a a hozzátartozóit is (mert a család tisztelete is beléjük van nevelve). A vonatközekedés fennakadása viszont nemzetgazdaságilag meg a cég számára óriási bevételkiesés, a közlekedni vágyó embereknek meg szükséges, és amúgy sincsenek hozzászokva a késésekhez.
Na. Én nem adom kölcsön a kocsimat olyannak, akiről tudom, hogy szeret száguldozni ott is, ahol nem lehet.
Az szerető unokatesóm meg rám való tekintettel nem fog száguldozni az én autómmal.
Ezt baromi nehéz felfogni, igaz-e?

Grupi, mégis, melyik módszer kerülne pénzbe? Átnevelőtáborok? Gondolatbefolyásoló rádióhullámok? Minden autóba chip-downtuning? Elektronikus, autóvezérlő autópályák? Gumifalak, kavicságy az utak mentén? Minden autót cseréljenek le Forma-1-s technikájú kocsira, amiben túlélsz egy 200 km/h-s ütközést is?
Szerintem jellemzően nem a kórházak előtt száguldanak többen, és nem ott történnek a balesetek, szóval egyszerű közgazdasági törvények miatt nem ott lesz trafipax :D

dowNLoad 2008.05.15. 13:21:35

Az a KÖCSÖG árpattila NÉMET ÁLLAMPOLGÁR, nyilván onnan hozta a sebbeségkorlát eltörlését, DE a németek, osztrákok átengedik a gyalogosokat a zebrán (a gyalogos szét sem néz, MEGSZOKTA, itt az első héten elgázolnák) és nem lepődnek meg a BELSŐ SÁVBAN 250-nel haladó Carrera-tól sem. Ha meg radaroznak, azt kiírják: ACHTUNG!! RADAR KONTROL! (nyilván nem pénzbeszedni akarnak, hanem a KÖZLEKEDÉST SZABÁLYOZNI)

Én is bemásolom, mert 1000%-ig igaz! (sajnos)

A sebbességkorlátozás ésszerűtlen, a büntetési rendszer nem működik, mert meghaladott behaviorista elméleteken alapszik, az egész rendszer egyetlen, mondom EGYETLEN funkciója pénzbehajtás, semmi más. Ezerféleképpen lehetne mérsékelni a baleseti statisztikát, csak az PÉNZBE KERÜLNE, nem pedig pénzt hozna. Gyurcsány Feri bácsi a rasszokon alapuló kisebbségek helyett most épp az autóvezetőket nyúzza. Semmi különbség nincs a kettő között. Semmi. Tényleg, cáfoljatok meg. A pénz, amit megkeresek a munkámat jelképezi. Ha az állam elveszi a pénzem, akkor én kényszermunkás vagyok. Nem kell csíkos ruhába öltözni és Ennio Morriconét nyomni a háttérbe a kényszermunkához, van ennek civilizáltabb formája is.
Látott már valaki traffipaxot iskolák mellett? Játszótereknél? Öregek otthonánál, vagy kórházak előtt? Nem? Hol láttuk őket? Az autópálya 80 km-es egyenes szakaszának a közepénél. Az új büntetések hatása kb azzal lesz egyenlő, mintha lottón kisorsolnának néhány autótulajdonost akiknek bevonnák a jogsiját és elárvereznék az autóját. Kevesebb a baleset, mert kevesebb ember vezet. Fair play.

Akinek 5millió feletti értékű az autója, annak nem okoz gondot, hogy beszerezzen egy RADARJELZŐT meg egy LÉZERBLOKKOLÓT, 150-200ezerből a legjobbat megkapja, ő ezek után szinte biztos, hogy NEM FOG BÜNTETÉST KAPNI!!! Megint kivel qúrtak ki? Aki az "OTTFELEJTETT" 30-as táblát nem veszi észre, és 50-el megy!

garázdabillegető (törölt) 2008.05.15. 14:12:40

Épp ezért koncentrálja az autóstársadalom a táblák eltüntetésére az erejét.
Nem igaz, hogy a büntetés updatelése kizárja a hülyeségek megszüntetését.
A lézerblokkoló meg valami olyan csodakütyü, mint a nemlétező "realtime fordítógép" mikor elterjedtek a műholdas tv-vevők 20 éve?

dowNLoad 2008.05.15. 17:17:15

Nem Garázda, 120-150ezerért, nem lehet nem működő sz*rokat eladni, senkinek, ezek a cuccok működnek, LÉZERES mérésnél is kapsz 5-10 másodpercet, hogy lelassíts, addig a mérő nem tud mérni! Hamarosan minden S8-as AUDI ilyennel lesz felszerelve. (a kopasz köcsögök nem szeretnek fizetni a rendőrkollégáknak)
www.radarbusters.com/laser-jammers/laser-jammers/escortshifterzr3laserdefensesystem.cfm
www.detektorbolt.hu/index.php?option=com_content&task=blogsection&id=3&Itemid=42
Itt sem csalódtam, ugyanaz a cucc, majdnem a DUPLÁJÁBA KERÜL itthon.

garázdabillegető (törölt) 2008.06.11. 19:47:22

Csak a történelmi hűség és összefüggések kedvéért:

...Az akciósorozat azért indult, mert egyre több autós veszi le az első vagy a hátsó rendszámtáblát, hogy a traffipaxos sebességellenőrzésen ne akadjanak fenn, ne büntethessék meg őket.

index.hu/politika/bulvar/rsz080611/

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2008.06.11. 21:25:26

Nem értem, miért bírságolják ezeket az elvetemülteket, amikor főbe is lehetne lőni őket.
És szerintem nem elég, hogy nem adhatom szabadon kölcsön a tulajdonomat, hanem meg kéne szüntetni a magántulajdont, és megint lehetne minden az államé.
Már csak azt nem tudom, hogy a szerző szülei vakok-e, hogy nem néztek tévét inkább.

ps: A baleseti statisztikák szerint minden 8-10. baleset oka gyorshajtás vagy ittasvezetés. A legtöbb baleset a bamba majmok miatt van. Igaz, ők sosem hágnak szabályt. Még a 130-as táblánál is 80-nal mennek a belsősávban. Persze, nagykabátban és kalapban vezetnek, szemüvegesek, de sms-t írogatnak az Erzsébet-hídon a dugóban.

Ács Ferenc 2008.07.03. 18:39:00

Ma három embert gázoltak e zebrán:
www.mtv.hu/videotar/?id=25886

Idén eddig 34 gyermeket ütöttek zebrán Magyarországon.