Aztán van ez a kor, amelyben úgy színtelenedik el a világ, mint Középfölde Mordor legyőzése és a tündék távozása után. Az utolsó varázslók boszorkánykonyháikban kotyvasztanak istenpótlékot a rászorulóknak, akik Nietzsche bejelentése óta a Styx innenső oldalán keresik a mámort, a beteljesülést meg a földöntúli élményeket. De a varázslók is meghalnak: Nietzsche eltávozott, a huszadik század nagy mágusait elföldelték, és tegnap, százkét éves korában meghalt Albert Hofmann, az LSD megalkotója is.

 Hofmann 1943-ban folytatott kutatásai során a gombákat tanulmányozta, ekkor jutott el a lizergsav-dietilamid kombinációjáig, amit ma LSD néven ismerünk. A tudós véletlenül fogyasztott az anyagból és meglepve tapasztalta annak hallucinogén hatásait. Hofmann ezután rendszeres kísérleteket folytatott saját magán és kollégáin, az eredményeket lejegyezték. A misztikus élményekért rajongó tudós (saját bevallása szerint gyerekkorában egy erdei ösvényen talált rá a „valóságos élet csodájára”) a következő évtizedekben orvosi és gyógyszerészi körökben terjesztette az LSD hírét, amit először skizofrén betegek gyógyítására használtak. A hatvanas években azonban kiszabadult a gyógyászatból, és az ellenkultúra egyik szimbóluma lett az LSD.

 Az egyszeri, természetrajongó svájci vegyész akarata ellenére vált egy világméretű ellenkultúra apostolává. Az amerikai, angolszász beatköltők, zenészek, filmesek körében a hatvanas évek az LSD jegyében teltek, egyik fő ideológusok, Timothy Leary vezetésével. Albert Hofmann élete végéig bűntettnek tartotta azt, amit Leary és társai műveltek az LSD-vel. Századik születésnapján azt mondta: „az ellenkultúra tönkretette neveletlen gyermekemet”, ahogy ő az LSD-t hívta. Hofmann mindvégig fenntartotta, hogy az LSD nem játékszer, és bár szerinte nem okoz függőséget, csak nagy önfegyelemmel lenne szabad használni.

 Hofmann egész élete során Svájcban élt, nyugdíjazása után egy Basel környéki hegyi faluban telepedett le, hogy a filozófiának szentelje napjait. Találmánya viszont körbejárta a világot, és megtermékenyítette azt a popkultúrát, amiben ma is élünk, ami talán nem is jött volna létre az LSD nélkül.

 Nehéz dolog az igazságtétel azokról a furcsa évekről és még furcsább szerzetekről, akik a Vasfüggöny túlsó oldalán, attól tízezer kilométerre keresték a szabadságot a szintetikus szerekben. A drog csak pótlék azoknak, akik képtelenek tiszta tudattal elviselni az élet mélységeit és magasságait. Az LSD eszköz volt arra, hogy a világra érzékeny művészek kinyissák az érzékelés kapuit, majd ottani élményeiket betűbe, színekbe és hangokba öntsék a tapasztalatlanoknak, vö. Are you experienced?

 Ettek a fáról. Aztán meglovagolták a kígyót.

 Az ő szabad döntésük volt a belépés, az enyém meg a távolmaradás és az általuk is színesített kultúra tiszta tudattal való élvezete. Ne fekete-fehéret dúdoljunk - szépet, színeset.

 Albert Hofmann emlékére következzen a Reakció pszichedelikus besztofja: