„Oda megyünk, ahol segítség kell” – mondja dr. Mócza György, a megyei önkormányzat egészségügyi és oktatási főosztályvezetője. „Tavaly a vízpusztította Kobátfalván jártunk, idén Székelyvarságba tartunk, oda, ahonnan a szakorvosi ellátás nagyon nehezen érhető el” – folytatja, és később mindenkinek világossá válik, mit is ért megközelíthetetlenség alatt: bár Udvarhelyig jó minőségű aszfalton juthatunk egyre beljebb és beljebb, Varságot már csak keményre taposott, de budapesti szemmel is kátyúsnak minősülő úton érjük el.
A fárasztóan hosszú és nehéz utazásért a gyönyörű, szinte érintetlen táj, az égig érő fenyők, a legkisebb zugokból előtörő források, csobogók és patakok, továbbá az Erdélyre jellemzően bőséges, savanykás ízvilágú vacsora kárpótolja a csapatot, majd mindenki nyugovóra tér: másnaptól egy héten át feladat vár az orvosokra és a labor szakasszisztenseire. Ébredés után a közös reggelit követően indulunk a négy kilométerre lévő, hegyeken, szerpentineken, éles kanyarokon, és derékba tört, tövestül kiforgatott fenyőkön túli varsági központba.
A kopár és lecsupaszított hegyoldalakra, a kicsavarodott fenyőkre a hatalmas augusztusi vihar a válasz: többhektárnyi erdőt semmisített meg ekkor az orkán, és a károk eltakarítása még ma is tart.Nyolckor indul a rendelés, de a ’72-ben bezárt, később polgármesteri hivatalként, ma pedig háziorvosi rendelőként funkcionáló egykori varsági szülészet bejárata előtt már szép számmal gyülekeznek a sólyomkőhegyiek. Minden egyes nap más településrészről érkeznek vizsgálatra a türelemmel várakozó kicsik és nagyok: második nap Forrásköze lakosai voltak soron, harmadik nap a tisztásiak, a bagzosiak érkeztek és a negyedik-ötödik napon a varsági központban élők vizsgáltatták ki magukat családtagjaik és széles rokonságuk kíséretében. Előfordult persze, hogy valaki nem jutott el azon a napon, amikor lakhelye szerint vizsgálni kellett volna, de az orvosok ettől függetlenül mindenkit kivizsgáltak, aki fölkereste a szűrés helyszínét.
Márton Áron, a hitőrző
Székelyvarság 1907-ben alapított település, a Keleti Kárpátok, a Görgényi és a Hargitai havasok által közrefogott medencében terül el. Alapítói Oroszhegyről érkező székely famunkások és zsindelyesek voltak, ma mintegy félezer gazdaságot és 1683 lelket számlálhatunk meg a községben. A település tanyabokros, Varságban a 77 négyzetkilométernyi területen az az általános, hogy 5-10 családi ház áll egymás mellett, a portákon gazdasági épületekkel, színekkel, istállókkal, és ezek a házcsoportok 4-5 kilométerre találhatók egymástól a hegyoldalban, a völgy aljában, vagy a fennsíkokon.
A helyiek hitét a házaik tetején álló kereszt jelzi, Márton Áron egykori püspök képe - akire a székelyek a mai napig úgy tekintenek, mint az önállóságuk és a hitük megőrzőjére -, a legtöbb lakásban megtalálható. Az ő képét láttuk a kereszt mellett akkor is, amikor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány varsági napközi-otthonos gyermekszállóján jártunk. S hogy nem csak a képe, hanem a szellemisége is Erdélyben maradt a nagy hírű püspöknek, azt akkor tapasztaltuk meg igazán, amikor a gyermekekre felügyelő házaspár férfitagjával beszélgetni kezdtünk. Ám nem is igazi párbeszéd volt ez, hanem hallgatás. Ő mesélt a hitéről, a bezáródó, majd máshol kinyíló ajtókról, a nála otthonra találó gyerekekről, az állapotukról, arról, milyen módszerrel tanít nekik számtant és hogyan bizonyítja be, hogy abból a cigarettából, amit egy felnőtt elszív, húsz év alatt telket és házat lehet Varságban vásárolni. Csüggtünk a szavain és ez a jóember csak mondta és mondta, de a mondatai mögött szinte ki lehetett tapintani a mondatok mögött álló tetteket. 
Leírhatatlan szeretettel beszélt mások gyermekeiről, miközben arról mesélt, hogyan zajlik az otthonban az élet, a közös imádság, és milyen érzés, ha egyszerre harmincöten kanalazzák a lebbencslevest az asztal körül, és egyetlen gyermek sem marad korgó gyomorral. „A szeretet szét kell osztani” – mondogatta mély átéléssel többször is, és érződött rajta, hogy nem az üres frázist, az elkopott közhelyet, hanem az élet javát kínálja a nála tanuló és nála élő gyerekeknek.EKG csak „Kis-Magyarországon”
Székelyvarságban hosszú ideig háziorvosi ellátás sem volt, vagy csak hetente kétszer, fél nap, ahonnan majdhogynem automatikusan Udvarhelyre irányították a betegeket. Manapság dr. László Ilona teljesít ideiglenes szolgálatot, aki akkor tudná teljes időben, megszakítás nélkül ellátni feladatát, ha a férje munkát kapna helyben. Amíg nincs munkája, marad az ingázás Udvarhely és Varság között. Ráadásul a háziorvos-asszony munkáját az is nehezítette eddig, hogy egy EKG-vizsgálatért is be kellett utalnia pácienseit a „Kis-Magyarország”-ként emlegetett Udvarhely kórházába. A megyei kórház főigazgatója, Dr. Svébis Mihály és az önkormányzat elnöke, Bányai Gábor ezért vitt ajándékba egy EKG-készüléket, egy defiblirátort, és egy hordozható számítógépet is, hogy ezekkel az eszközökkel segítse a doktornő munkáját.
Székely vicc
A várakozók a legnagyobb türelemmel vártak sorukra, beszélgettek és érdeklődtek a másik hogyléte felől. Elkapott párbeszédeikben megmutatkozott a székelyekre jellemző világlátás, a dolgok fonákja felőli, humoros megközelítés: volt, aki kilépve a kardiológiai vizsgálatról, megjegyezte, hogy „na, ha itt csupa rossz híreket mondanak, ide sem jövök többet”. A fiatalok éppúgy szeretik a szócsavarást, mint az idősebbek:
Dr. Pongrácz József mesélte, hogy őt pénteken délután az utcán arról kérdezte egy fiatal fiú, szabad-e még menni hozzá, mire a doktor visszakérdezett miért nem jött korábban, s a fiú rávágta: „nem értem rá, mert beteg voltam”. A legtöbben azonban azon a napon érkeztek, amikor a kiírás szerint kellett, és ha már ott jártak, az elérhető teljes kivizsgálást kérték. „Itt is fáj, ott is fáj. Ne azt kérdezzék hol fáj, azt, hogy hol nem. Azt könnyebben megmondom.” – mondta nevetve az egyik várakozó. A sajátos megközelítés talán az általános életvidámságnak is köszönhető: a 76 és 68 éves házaspár hölgytagja érdeklődésünkre azt válaszolta, „jól tartjuk magunkat, mert jól főzök”, majd a székely himnusz sorait idézve utalt Varság tanyás szerkezetére: „Maroknyi székely… hát mi mindenhol egy marokkal vagyunk.” Pedig ezek az emberek sokat dolgoznak és sokáig: a hetvenesek, nyolcvanasok éppúgy a kezükbe kapják a fejszét, a ló zabláját vagy a kocsi rúdját, mint a tizennégy évesek. Talán ezzel függhet össze dr. Cserényi László meglátása, hogy a varságiak számára az egészségügy a „ráér” kategóriájába tartozik, de ennek nem hanyagság vagy a lustaság az oka, „hanem a létfenntartás elsődlegessége, ami azért baj, mert egészségesebb ember könnyebben is boldogul”.
A munka valóban leköti a varságiakat, és ezt megint a humor eszközével rajzolták föl a legplasztikusabban. Egy öreg az anekdotázás közben arról mesélt, hogy a varságiak élete a dolog körül forog: „voltam Pesten vendégségben egy hetet a lányoméknál. Evés-ivás ment folyamatosan, aztán mondtam nekik, ha itt nem dolgozunk, én hazamegyek. Haza is jöttem ahogy vége volt a hétnek.” A legtöbb családfő vagy asszony megjárta már Budapestet vagy a hazai nagyvárosokat: nem találtunk olyan nagycsaládot, ahol a négy gyerekből mondjuk kettő, vagy a nyolc unokából négy ne Magyarországon keresné boldogulását. De amint a helyiek elmondták, egyre több a visszaköltöző, és ma már anyaországi magyarok is kettős állampolgárságot igényelnek, hogy le tudjanak telepedni Varságban.Az 5 nap mérlege
Kirívó orvosi esetek az egy hét alatt nem fordultak elő, bár a hazainál többeknek van pajzsmirigy-duzzanata és minden 2-3. embert garatgyulladással és gyomorégéssel diagnosztizáltak – ez összefüggésben lehet azzal is, hogy a helyiek azért nem vetik meg a pálinkát, igaz, keményen dolgoznak. A megfeszített munka, a megélhetés legnagyobb részét jelentő fakitermelés miatt alig lehetett olyan férfiemberrel találkozni, akinek minden ujjperce a kezén volt. A vizsgálatok közben sok érdekes, és számunkra teljesen ismeretlen szóval és szókapcsolattal írták le a varságiak az állapotukat: az „erőst forralok” azt jelentette, a beteg izzad, míg a „forrongok” azt, hogy hőhullámok gyötrik. „Levegyem a majókát doktor úr?” – kérdezték többen is, és az atlétájukért nyúltak, hogy lehúzzák magukról. Az öt nap mérlege a több mint 900 emberen elvégzett 1.500 vizsgálat: míg Magyarországon egy orvosra átlagosan naponta 25-30 beteg jut, itt többször előfordult, hogy 75-90 páciens keresett föl egy orvost és azok így még az ebédjükhöz sem jutottak hozzá.
Mi vezet orvosokat arra, hogy a jól megszokott környezetüket elhagyva, ingyen végigdolgozzanak egy hetet, a családjuktól 680 kilométerre?
Dr. Oroján Iván: „Úgy kezdődött ez tavaly, hogy Kobátfalvára mentünk, ahol az emberekkel úgy elbánt az árvíz, hogy elvitt mindent, házat, bútort, állatokat és életeket, s hetekig mozdulni sem lehetett; és ahonnan a szakorvosi ellátás megközelítése is elviszi a fél nyugdíjat. A másik, sokkal személyesebb okom az utazásra és a segítésre, hogy ha a hegyeimet nézem, amik az enyémek is, és ha a gyergyói örmény őseimre gondolok, akkor természetes, hogy megyek. Tiszta és szeretetteljes öregekkel találkozni hatalmas öröm és hátbizsergető érzés az anyanyelvünkön beszélni velük. Én ezt az akciót a szétszakítottság elleni küzdelemnek is tartom, hiszen ahogy sokan gondoljuk, különböző országok polgáraiként élünk, de „egy test, és egy lélek” vagyunk.”
Dr. Kazacsay László: „Világéletemben vonzott Erdély, voltam is már Varságban és leszek is még. Nagyon szívesen járok olyan helyen, ahol ennyi ’Isten áldja’-t hallok. Egyszerűen jólesik a sallangmentes és őszintén elfogadás, amivel itt minden esetben találkozok. Pünkösdkor a teljes családommal térek vissza Varságba.”
Dr. Naszódi Péter: „Megtiszteltetés, ha fölkérik az embert egy ilyen feladatra, ez szakmai és emberi elismerést is jelent. Keresztény természetemből is fakad, hogy a segítségnyújtás ezen formáját elvállaltam. Nem csalódtam, igazi kihívás volt ez a hét, bár nagy lemondást jelentett a családomtól való távollét. Ha azonban érkezne egy újabb fölkérés, hogy menjünk és segítsünk, igent mondanék.”
Változóban az anyaországról kialakult kép
Három-négy évvel ezelőttig, ha anyaországi magyarok érkeztek Erdélybe, az ottaniak részéről érzékelhető volt egyfajta elismerés, hogy olyan magyarok jöttek látogatóba, akik több évtizede élnek egy gazdagabb és jobb sorban lévő ország polgáraiként. Ez ma már – köszönhetően a román gazdaság tényleges dübörgésének és benne Székelyföld rohamos tempójú fejlődésének -, erősen változóban van.
Fiatal székely férfiak egy olyan fiatalember párkapcsolatáról beszéltek társaságunkban, aki épp nem volt jelen. Ahogy az lenni szokott máshol is, mindenki elmondta fenntartásait a lánnyal és magával a kapcsolattal szemben, mire az egyikük rávágta: Á, annak a kapcsolatnak annyi jövője van, mint a magyar gazdaságnak!
Varság zsindelykészítője a legdrágább betoncserép árában készíti remekműveit. No nem Magyarországon vagy Erdélyben értékesít ennyiért, hanem Spanyol- és Franciaországban.
Az egyik hatalmas fatelep – amiből van egy pár Varságban - tulajdonosa azt mondja, három éve nem szállít fenyő-fűrészárút és gerendát Magyarországra. „Miért szállítsak, ha helyben jobban megfizetik, többet kapok érte, ráadásul be sem kell szállíttatnom Magyarországra?” – kérdez vissza.
A bőrgyógyász főorvos fölajánlotta az egyhetes gyakorlatát nála töltő asszisztensnek - aki a székelyudvarhelyi egészségügyi főiskola harmadéves hallgatója -, hogy az iskola végeztével jöjjön Kecskemétre, dolgozzon nála. A fiatal hölgy rövid fejszámolás után azt válaszolta, „doktor úr, ezt a fizetést az udvarhelyi kórházban is megkeresem…”
A központban lévő újépítésű Tanácsházán egyik különtermében a legmodernebb számítógépeken és a legújabb szoftvereken, szélessávú internet-eléréssel intézik a varságiak az ügyeiket. A szűrővizsgálatok hetén a hivatal alkalmazottja épp műholdas térképek segítségével állította ki a helyiek földalapú támogatásához szükséges EU-s dokumentumokat. A Tanácsháza egyébként rideg hivatal helyett - ahová az ember a legszívesebben be sem teszi a lábát -, inkább a falu egyik közösségi tereként működik, ahol találkoznak egymással a varsági székelyek és megkérdezik egymástól, hogy mi járatban a másik.
A segítők csapata
Dr. Vassné Túri Sarolta, laborasszisztens
Tóth Lászlóné, labor szakasszisztens
Dr. Szűcs Enikő, röntgen szakorvos
Hegedűs Gáborné, labor asszisztens
Dr. Svébis Mihály főigazgató, sebész, osztályvezető főorvos
Dr. Cserényi László, érsebész-sebész, főorvos
Dr. Borda Ferenc, belgyógyász-diabetológus, főorvos
Dr. Szelei Béla, belgyógyász, röntgen szakorvos, osztályvezető főorvos
Dr. Oroján Iván, bőrgyógyász főorvos
Dr. Nagy András, belgyógyász-kardiológus, osztályvezető főorvos
Dr. Kazacsay László, nőgyógyász szakorvos
Dr. Kovalcsik István, házi gyerekorvos
Dr. Naszódi Péter, belgyógyász, endokrinológus, adjunktus
Dr. Pongrácz József, gyermekorvos
