Bezárt Gyurcsányék egykori pécsi Bázisa
2008. április 26. írta: TuRuL_2k2

Bezárt Gyurcsányék egykori pécsi Bázisa

 Május elsejével nem csak az Amőba szűnik meg, de a szintén a modern, fiatalos baloldal megteremtésére hivatott Bázis pécsi klubja is bezárja kapuit. Pontosabban már be is zárta, Pécs igényes, divatkövető, de önálló ízléssel és véleményel rendelkező fiataljai ezentúl kénytelenek lesznek máshol együtt mozogni a világgal. A sokmilliós adósságot felhalmozó szórakozóhely ma esti és jövő heti plakátjai már legfeljebb csak Gyurcsány modern magyar baloldalról írott, kibaszott jó könyveibe lesznek jók, illusztrációnak.

 2006 januárjában indult a Nagy Vörös Party Projekt, az ország számos nagyvárosába álmodott klubot az Amőba Alapítvány által alapított Bázis Holding Zrt. Ezek közül csak néhány valósult meg, de a várva várt baloldali áttörés elmaradt. Bő egy évvel később már likviditási nehézségekkel küzdött a holding, 2007 szeptemberében aztán az Amőba ki is szállt belőle, Horváth Lóránt kuratóriumi elnök vette meg a részvénytársaságot. Ő sem maradt sokáig birtokon belül, idén februárban aztán újabb konszolidációra szoruló klubhálózatot jelentős veszteséggel adta tovább a Puch-holdudvarhoz sorolt Egri Tamásnak.

 Valahol itt tart most a Kúl Baloldal hadművelet - zajlik a rugalmas elszakadás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr72441925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2008.04.26. 10:39:17

Jártam ott egyszer, nem látszódott rajta, hogy baloldali hely lenne.

Viszont az igen, hogy sz@r és nem nekem való hely volt. Nem is mentem oda többet.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 10:54:03

Vörös dizsi?
Erre mit szólnak a koala netharcosai?

(Ha a párthűség alapján jön létre egy intézmény, akkor annak a színvonala is olyan lesz, mint a párté.)

dr. Wilbur Swain 2008.04.26. 12:58:05

és itt hogy csepegtették bele a baloldali kultúrát az emberekbe?
voltak beépített partyarcok, akik a helyes irányba terelték a fiatalságot?
"- kuajóóó ez a dj, baze!
- jaa, de még a Feri milyen jó miniszterelnök!"

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 14:18:05

Nem Wilbur Swain, úgy, hogy jobban ment a drogozás, mint máshol.

villikirály 2008.04.26. 20:09:33

Hát lehet, hogy az új és fiatal baloldalt már nem a kisz fogja összehozni, sőt, lehet, hogy nem is baloldal lesz az már...

...lehet más a baloldal?

tewton 2008.04.27. 05:03:06

1000 baloldali városbújócskát és számháborút Pécsre!
polbeat kirándulásokat a Mecsekbe, a Radarhoz!
Éljen Május 1!

tewton 2008.04.27. 05:06:24

Ja, hogy miről csúsztak le a jobbos ifjak?
tkp. egyetemi bulikról, ahol a pultos csajokat is lehet stírölni (hogy érdemes-e, nem derül ki).
Mating included :)


"Kik járnak ide?
Mindenki, aki igényes szórakozásra vágyik 18-35 éves korig. A közönség azon igényes, divatkövető, de önálló ízléssel és véleményel rendelkező fiatalokból áll, akik kulturált és jól szervezett környezetben igényes zene és minőségi italok kíséretében szeretnének felhőtlenül és felszabadultan szórakozni. A helyen egy szombat este több százan is megfordulnak, de rendkívül népszerűek a hétköznapi, különösen az egyetemisták számára szervezett bulik. És nemcsak a fotómodell külsejű pultos lányok miatt... Keddenként itt van a város legmenőbb főiskolás bulija tele legendásan csinos tanítóképzős lányokkal."

grupi 2008.04.27. 08:45:56

Mármost ez az oldal leáll, mert több, mint 100 000 000 forint, azaz Százmillió forint összeggel tartozik, jó ég tudja, kinek, és Gyurcsány blogját is átteszik a kapcsolat.hu-ra, ami egy másik újkommunista, uszító oldal, tele fiatal és idősebb vörös gazemberekkel.

Halkan és zárójelben jegyzem meg, a történelem furcsa fintora, hogy ez április 25-én történt, ugyanis 1919-ben ezen a napon rendelte el Kun Béla tanácskormánya a magyar nemzeti zászlók halálbüntetés terhe mellett kötelező beszolgáltatását. Igazából ennek semmi köze az amoba.hu-hoz, de érdekes. Szerencsére Gyurcsánynak nem jutott eszébe, hogy törtaranyként eladja a Szent Koronát egy bécsi ékszerésznek. Kohn Bélának eszébe jutott, de szerencsére gyorsan elkergették, mielőtt ezt kivitelezhette volna.

Naszóval, százmillió forint, ízlelgessük, száz-mil-li-ó, ennyit basztak el egy nyamvadt blogportálra, beszarás, illetve ennél nyilván még többet is, mert ez csak a felhalmozott tartozás. Be-sza-rás. Kérem szépen, mi itt, a Bombagyáron majdhogynem tök ingyen megcsináltuk ugyanezt, csak más eszmék mentén, és produkálunk napi 18-20 ezer olvasót. A Kuruc.info szintén fillérekből elvan, és az ország harmadik legolvasottabb hírportálja. Mire szórt el ez a modern tanácskormány 100 milliót, egy egyest és nyolc darab nullát, csak így?

De mi az istencsudájára kellett az Amőbának ennyi pénz?

Netán nincsenek olyan lelkes baloldali fiatalok, akik önként, nonprofit jelleggel fenntartsák? Úgy, ahogy a Bombagyár, a Kuruc.info, a Hunhír vagy más nemzeti oldalak működnek?

Vagy arról van szó, hogy a fiatalok már pénzért sem vállalják az MSZP-t?

Akkor is tessék elszámoltatni ezt a pénzherdáló bandát. Például kérdés nélkül a Dunába lőni. Figyelem, "demagógia" és "populizmus" következik: idézek Prof. Dr. Répássy Dénes, az Urológiai Szakmai Kollégium elnöke nyílt leveléből, a medical-tribune.hu weboldalról. A levél rávilágít, mire is lenne jó az a százmillió forint. De ezer más példát is találhat az, aki hozzám hasonlóan rákeres a százmillió, forint és megmentéséhez szavakra.

"A hasonlat sarkalatosnak tűnhet, ám a források végessége miatt kimondva- kimondatlanul most sincs másról szó: a halasztható esetek várólistára kerülnek, s dönteni kell arról, hogy adott százmillió forintot tíz végstádiumú beteg életének néhány hónappal történő meghosszabbítására fordítunk vagy egy műtő korszerűsítésére, ahol a daganatsebészet fejlesztésével meggyógyítunk kezdeti stádiumban felfedezett rákbetegeket, esetleg – többször százmillió forintot egymás mellé rakva – meghonosítjuk a veserák szűrését. "

Mellesleg az országos koraszülöttmentő hálózatot működtető Peter Cerny Alapítvány nemrég 70 millió forint állami támogatás hiánya miatt ment tönkre.

Én szóltam, hogy populizmus lesz. Egyre gyakrabban hallani egyébként, hogy az MSZP-nél "egyelőre nem találják, hogyan védekezzenek a populizmus támadása ellen." Pedig egyszerű, aranyapáim: nem kéne lopni.

grupi 2008.04.27. 16:24:48

Látszat szerint jó egészségnek örvend, de mint friss rókatetemről a bolhák, úgy ugrálnak le róla azok, akik rajta élősködtek – ami nem változtat a tényen, hogy politikai értelemben bacilusgazda volt ő. Betegségeket terjesztett, és alaposan megfertőzte a magyar társadalmat.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.04.27. 16:50:24

Nem csak a Bazis zart be, az egesz Amoba is. Gratulalhatunk egymasnak :)
Nem tudom, ki mutatta meg azt az UFi-s riportban szereplo fenykepet, amelyen az elso sorban csak Fidelitas-osok ultek egy Amoba bulin, de jo vicc volt :)

En meg az Amoba2-be is beleptem, hatha ott majd komolybban csopognek az informaciok, de total doglott volt az egesz.

Az egesz Amoba minden pereputtyaval egy eleve doglott dolog volt, tobb volt a beepitett tegla, mint a FIB aktivista, a tenylegesen ujonnan behulyitett fiatalok meg olyan ritkak voltak, mint a feher hollok.

dowNLoad 2008.04.27. 17:55:21

ELQÚRTÁK!!!! EZT IS!!!
De azért elqúrni nagyon tudnak, hogy a halálf*szába sikerült
100.000.000 Ft-ot elqúrni???????? Sokan vettek ebből új autót, meg építettek házat, nyaraltak Ibizán? Inkább, minthogy hülyítsék a maradék "ifjúságot"!

grupi 2008.04.28. 16:23:45

Ezért a 100.000.000,- Ft-ért most nem ültetnek le senkit. Ezt így mentették ki a kincstárból. ebben jók.
Tudjátok, hogy ebből nagyrészt felszámolható lenne az egészségügyben a műtétiv árólista? Hogy nagyrészt felszámolható lenne a volumen korlát?
Tudjátok mia az?
A volumen korlát az egy olyan meghatározott szám, ami leszarja, hogy mennyi beteg szorulna ellátásra, csupán a pénzbeli összegnek, mint keretnek rendeli alá az ellátást. Vagyis egy betegség tipusra, vagy ellátási csoportra meghatározott pénzkeret áll rendelkezésre. ha a keretösszegbe nem fér bele a többi beteg ellátása, akkor az várólistára kerül. Ez esetben vagy megdöglik, vagy gyógyszerezi magát a saját pénzén, és vár a sorára, jár a házi dokihoz, vagy maszekban megműteti magát az államilag finanszírozott orvossal, az állami intézetben és az állam által alulfizetett nővéri segítséggel, asszisztenciával. Ez már túllő a parazsolvencián, annál a bizonyos "hálapénz"-nél.
Ma példul egy korrekciós szemműtét elvégzéséért, aegy szemlencse beültetésért Tb ellátás keretében is 40 ezeret kér az operáló szemész. Ha nem fizeti zsebből-zsebbbe a beteg, akkor nem műti, mert van másik. És azért van másik, mert a volumen korlát megszabja, hogy hány műtét engedélyezhető. Eyg szemdoki, egy nap képest 15 ilyen beavatkozást elvégezni. Ez 15 x 40.000,- Ft/doki. Persze nem minden nap ilyen, de heti egy igen. ezért a beavatkozásért a Tb rendesen fizet, és aintézmény megkapja érte a fizetséget, ahogy doki is. Mégis képes egy nap több mint fél milliót bezsebelni a betegektől. Ezt az orvost nem baszogatja az Apeh, a Horvát Ági, a Molnár-mengele, és a szadesz sem. A kormány és az MSZP szarik bele, hogy a melós mikönt él, döglik, vagy gyógyul. Kökény Misi és az egész szoc-libes csapata tudja, hogy ez így működik. Szolnoki Andrea is e szerint prosperál. meg a többi szarfaszú ittragadt orvos pribék.
és nekem most ne jöjjön senki azzal, hogy mert kint ennyi meg annyi a fizu. A betegnek mennyi a fizu? és miért ennyi az annyi? Mert elqrták. Mert felnyalták, elsíbolták a pénzt, és adósságba verték az országot. Ezért fizessünk még pluszban és feketén, Ezért zsákmányoltassuk ki magunkat többszörösen? Rohadjopn el az összes kommunista csöcsön évelő komcsi-zsidó és liberalizásl rabló, és MSZP-fan.
Én ezért a 100.000 milláért felqrnám mindet a fára, hogy tanuljanak belőle az MSZP-Zuschlag fajták. Tocsiktól, Boldvain és kulcsáron át egészen a gyurcsányi-kóka(dt) f@száig.
Nem is hagynák belőlük csak egy amorf amőbányit.
Élösködő egyívású ez mind.
süti beállítások módosítása