Kommentszűrés
’08 ápr
26
04:01

Bauernél a Lola-T

Írta: rajcsányi.gellért (ergé)

 Gyerekkorunk kedvenc játékai közé tartozott az autóskártya. A mindent vivő kártyalap a Lola-T nevű szuperjárgány volt. Ma legördült a futószalagról a balliberális Lola-T, ki is nyomtatták az értelmiség lapjába'.

 Bauer Tamás a mai ÉS-ben tökéletesen összefoglalta a balliberális oldal minden ezredforduló utáni közhelyét, szófordulatát, dühét és félelmét. Nem kevés tétel már ironikus reakciós publicisztikák, bejegyzések fűszerévé vált, most viszont egy dózisban megkapunk mindent. Érdemes lenne elemezni, mondatról mondatra. Elektronikus formában csak a vonatkozó Index-fórumban érhető el a cikk, ezért ide is bemásolom, csemegézzetek. Köszönet tölgynek a kommentért.

 Nem fogjátok elhinni, hogy mi Bauer végső, ultimate érve 2008-ban, a Lola-T:

„Az sem fordulhat elő demokráciában, hogy miniszterelnökségre aspirálhasson az, akinek mindmáig tisztázatlan bánya- és szőlőügyei vannak.”

Mer' a Zorbánbányák. Ennyit tudnak.

Mi lesz? Mi van? Mi legyen?
Bauer Tamás

Mi lesz most, kérdezik sokan. Ha a dolgok így mennek tovább, akkor a Fidesz nagy arányban megnyeri a következő választásokat. Ha pedig megnyeri a következő választásokat, akkor nem fog habozni, és felépíti a maga tekintélyelvű, keresztény-nemzeti, Eörsi István kifejezésével újhorthysta Magyarországát. Ha visszaemlékszünk arra, hogy mi folyt Orbán Viktor 1998 és 2002 közötti miniszterelnöksége alatt – hat év elteltével sokan hajlamosak ezt elfelejteni –, és mit tervezett arra az esetre, ha tovább is kormányon marad – megjegyzéseiből erre nézve is sok mindent ki lehetett következtetni –, akkor nincs okunk kételkedni, hogy ha most nyer, és különösen, ha kétharmaddal nyer, akkor valami ilyesmi történik. Az MSZP és az SZDSZ ma valószínűnek látszó veresége ezért nem egyszerűen a parlamenti váltógazdálkodásban szokásos, négy évre szóló kormányváltás lenne, hanem, hogy autentikus megfogalmazást használjunk, „több mint kormányváltás”, messze több.

Eörsi István jelzőjét maga Orbán igazolta azzal, hogy újjáélesztette a királyi korona köztársasághoz méltatlan kultuszát, és felélesztette a Corvin-lánc kitüntetést. De e külsőségeknél is fontosabb a tartalom. A gazdaságban a Fidesz az erőteljes állami beavatkozás, a gazdasági nacionalizmus, a külföldi tőkével szembeni gyanakvás talaján áll, kész az újra-államosításra, a piackorlátozó intézkedésekre. A jövedelempolitikában a gazdaságilag aktívaknak kedvez a munkaerőpiacról kiszorulókkal, illetve az azt már elhagyókkal szemben. Ezt is tükrözi a Fidesz retorikájában megjelenő erőkultusz: a szolidaritás elvével az érdemek alapján álló jövedelempolitikát állítja szembe. Erről szólt a Fidesz-kormány adópolitikája, bérpolitikája, foglalkoztatás-politikája. A Fidesz politikai dokumentumaiból, így az Erős Magyarország című programjából – bármilyen keveset igyekeznek is szándékaikról elárulni – kiolvasható, hogy effajta társadalompolitikához térnének vissza.

Jól egészítené ki ezt az életmód-kisebbségekkel szembeni intolerancia és a represszív büntetőpolitika felélesztése. Annak idején az Orbán-kormány következetesen az állam és az egyházak közötti közéleti szimbiózis kialakítására törekedett, s az elmúlt hetek gesztusai világossá tették: a Fidesz a jövőben is ezt fogja képviselni. A semleges állam, az 1989-90-es rendszerváltás e kiemelkedő vívmánya idegen tőle, fel kívánja számolni. Még ellenzéki pártként is egyre szélesebb körű saját pártsajtót és –médiát épített ki, a kormányhatalom birtokában majd újra ellenőrzése alá vonja a közszolgálatot is, ahogy a fideszes önkormányzatokban ma is történik. Az is bekövetkezik majd kormányszinten, amit a Fidesz az önkormányzatokban például a színházigazgatók ügyében csinál.

Négyéves kormányzását a szomszédok ellen a „határokon átívelő nemzetegyesítés” jegyében folytatott hidegháború jellemezte, s jelentős ellenzéki erőként is ezt folytatja tovább, ennek jegyében csatlakozott a kettős állampolgárság (korábban a Fidesz által még elutasított) követeléséhez, a magyar állam fennhatóságának a szomszéd országokban élő magyarokra való részleges kiterjesztéséhez. Alighanem lesz majd „Nemzetőrség” is, ahol a kötelező katonaság pótlására a fiatalok megkapják a szükséges hazafias nevelést. És végül a legfontosabb: miniszterelnöksége idején Orbán szinte mindent megtett a hatalommegosztás gyengítésére, ami az adott alkotmányos keretek között – melyekhez kétharmados többség híján nem nyúlhatott hozzá – megtehetett. Minden módon gyengítette az Országgyűlés szerepét: háromhetenként ülésezett a Ház, nem alakulhattak ellenzéki kezdeményezésre vizsgálóbizottságok. Nyíltan a nem fideszes önkormányzatok „kiszárítására” törekedett.

Saját pártelkötelezett embereit helyezte a független intézmények – ügyészség, jegybank, közszolgálati média – élére. Politikai barátaira bízta az APEH és a KSH vezetését. Ne legyen kétségünk: erre törekedne ismét, hogy a másodszor megszerzett hatalmat újra ne veszíthesse el. Hogy mi mindenre kész a Fidesz, azt jól jelezte a Bayer Zsolt körüli ügy, az antiszemitizmust legitimáló írás szerzőjének feltűnő szereplése a Fidesz születésnapi rendezvényén. Ilyen viszonyok várnának Magyarországra a Fidesz kormányra kerülése esetén.

Miután röviden megválaszoltuk a mi lesz, a mire számíthatunk kérdését, térjünk rá a mi van, majd pedig a mi legyen, vagyis a minek kellene lennie kérdéseire.

A mi van kérdésre a válasz tulajdonképpen ismert. Három kormány – az Orbán-, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány – példátlanul felelőtlen politikája a pénzügyi szakadék peremére vitte és éveken át ott is tartotta az országot. E kormányok egyúttal általánossá tették a gazdasági akaratelvűség szemléletét, és újra elhitették az emberekkel, hogy csak a kormányon levők jóságán múlik, hogy jobban vagy rosszabbul élnek. A felelőtlen politika legalább akkora kárt tett a közfelfogásban, mint az állam pénzügyeiben. Ilyen körülmények között az a kísérlet, hogy a második Gyurcsány-kormány a szakadék pereméről a járható útra vezesse vissza a gazdaságot, óhatatlanul példátlan mértékű népszerűség-vesztéssel járt. Hozzájárult ehhez, hogy míg a kormány a gazdaságpolitikai igazmondás útjára tért, a Fidesz mint fő ellenzéki erő továbbra is kitart a hamis explicit és implicit ígéretek mellett. Az ilyen körülmények között bekövetkezett népszerűség-vesztés a megriadt szocialistákat az éppen csak elkezdett reformpolitika feladására késztette, s hogy ezt zavartalanul végrehajtassák, s helyreállíthassák magukkal kapcsolatban a kisemberekről gondoskodó politikai erő képét, a liberálisokkal való koalíció felbontása mellett döntöttek.

A kormányzás két fontos kérdésében – az egészségbiztosításban és az adózásban – világossá tették, hogy teljesen elzárkóznak a szabad demokratákkal korábban kialakított kompromisszumok megvalósításától, az SZDSZ vezetői pedig az MSZP vezetőinek ilyen magatartását érzékelve a koalícióból való kilépés mellett döntöttek. Ha, úgymond, nincsenek tovább reformok, nincs miért az SZDSZ-nek koalícióban maradnia. Ők a kilépésben láttak esélyt saját megtépázott liberális arculatuk újjáépítésére.

A szocialisták magatartása arra emlékeztet, ami a köztársasági elnökválasztáskor történt. Abból, hogy ők a legnagyobb parlamenti párt, azt a téves következtetést vonják le, hogy egyedül is cselekvőképesek. Horn Gyula 1994-ben helyesen látta – pedig akkor a parlamentben abszolút többsége volt az MSZP-nek –, hogy az MSZP egyedül nem, csak a szabad demokratákkal együtt képviselhet többséget az országban, s nem nélkülözheti a velük való együttműködést. Amikor az 1998-as választásokhoz közeledve megfeledkezett erről, el is veszítette a kormányhatalmat. Mintha ma is azok jutottak volna döntő szerephez az MSZP vezetésében, akik akkor arra ösztökélték Hornt, hogy szabaduljon az SZDSZ-től.

De az SZDSZ vezetőinek viselkedése sem bölcsebb. Ha egy normális nyugati demokráciában élnénk, ahol a parlamenti pártok egyaránt elfogadják a liberális demokrácia normáit, s ezért minden irányban elképzelhető közöttük a politikai együttműködés, logikus lenne az SZDSZ eljárása: ha egyszer nem tudnak megegyezni a kormányzás legfontosabbnak ítélt kérdéseiről, nincs további indoka a koalíció fenntartásának. Nálunk nem ez a helyzet, és ezért az SZDSZ-nek jelenleg – tetszik, nem tetszik – nem lehet más partnere a politikában, mint az MSZP. Az a kérdés, hogy miféle egészségbiztosítás legyen Magyarországon, nagyon fontos kérdés, magam számos terjedelmes cikket írtam erről e lapban is.

Az, hogy csökkenteni lehessen az állami újraelosztás mértékét és igazságosabbá lehessen tenni azt – hiszen erről szól az adóreform ügye –, nemcsak az ország versenyképességének, de a demokratikus állam társadalmi elfogadottságának is kulcsfontosságú kérdése. Mégis, vannak ezeknél még fontosabb ügyek is. Tekintélyelvű rendszer vagy hatalommegosztásra épülő demokrácia, beilleszkedés a demokratikus államok közösségébe vagy hidegháború a szomszédokkal, semleges vagy ideológiailag elkötelezett állam – ezek a legnagyobb horderejű politikai kérdések. Vannak Európában demokratikus államok az egészségügy állami finanszírozása mellett is, és versengő egészségbiztosítók mellett is. Nálunk az utóbbi működhetne jobban, de ez az adott állításon nem változtat. Vannak demokráciák magas állami újraelosztással, vannak demokráciák alacsony adóztatással. Nálunk a magas adókat tömegesen elkerülik, de az adózás mértéke mégsem demokratikus alapkérdés. Olyan demokráciák azonban nincsenek, ahol felszámolják a hatalmi ágak elválasztását. Olyanok sincsenek, ahol az állam az ideológiai indoktrinációt a hatalomgyakorlás napi eszközévé teszi. Az is csak Európa keleti perifériáin szokás, hogy egy állam virtuálisan bekebelezze a szomszéd ország kisebbségét. És az sem fordulhat elő demokráciában, hogy miniszterelnökségre aspirálhasson az, akinek mindmáig tisztázatlan bánya- és szőlőügyei vannak

Az a választás, amellyel a jelenlegi két kormánypárt és a Fidesz között választva kerülnek majd újra szembe a magyarok, a korábbiaknál is nyilvánvalóbb módon a demokratikus jogállam, az állam semlegessége, a piacgazdaság és a világgazdasági integráció alapkérdéseiről szól majd. Minden, köztük levő fontos különbség mellett is az MSZP és az SZDSZ együttesen jelent alternatívát ezekben az alapvető kérdésekben a Fidesszel szemben. Ez, és nem egy konkrét intézkedéseket tartalmazó kormányprogram volt a jobboldallal szembeni összefogásuk alapja már 1994-ben is, különösen pedig 2002-ben, négy évnyi Fidesz-kormányzás után. Amikor most a két kormánypárt vezetői szinte egymást erősítve ennek az összefogásnak a felbontásáról döntötték, mintha megfeledkeztek volna erről.

Túl azokon a hosszú távú hátrányokon, amelyeket a koalíciós szakítás jelent, nem mérik fel azt sem, hogy mennyire súlyosak lehetnek a következmények rövidtávon, választási szempontból is. Kormányzó pártok választói a kormányzati teljesítménnyel való azonosulás alapján szavaznak pártjukra a következő választáson. A koalíciós szakítás üzenete óhatatlanul az, hogy egyik párt sem tartja vállalhatónak azt, amit eddig együtt csináltak. Ez súlyosan demoralizálhatja a két párt választóit. Nem az várható, amit a szocialisták és szabad demokraták vezetői feltehetően hisznek, hogy ezután majd erőteljesebben baloldali illetve liberális arcot mutatnak, s így visszatérnek hozzájuk az eltávozott választók. A fordítottja fenyeget: ha a vezetők maguk sem tartják helyesnek, amit csináltak, miért is kellene elmenni, és szavazni rájuk. Ha a miniszterelnök „sokkterápiával”, szociális érzéketlenséggel vádolja a szabaddemokratákat, óhatatlanul saját, a ciklus első két évében követett politikájától is elidegeníti a választókat, hiszen azt mondja, amit eddig pártbeli ellenfeleitől és az ellenzéktől lehetett hallani. Ha az SZDSZ elnöke a Fideszére emlékeztető retorikával minősíti a Parlamentben a gazdaság helyzetét, óhatatlanul a maga több éves miniszteri tevékenységéről és pártjának kormányzati szerepvállalásáról is elmarasztaló ítéletet mond.

A magyar
választási rendszerben különösen fontos a választók második fordulós viselkedése, hiszen a választások végeredménye az egyéni választókerületekben alakul ki, melyek egy részében – még ha egyre kevesebben is – második fordulóra is szükség van. Az előző két választáson bizony számított, hogy átszavaznak-e a szabad demokrata választók a szocialista jelöltre. Sőt, szocialista szavazók szavaztak listán az SZDSZ-re, hogy biztosan elérje a küszöböt. A koalíció felbontása és a szocialista és szabad demokrata vezetőknek a felbontást indokoló érvelése elidegeníti a két párt választóit a másik párttól. Lehet, hogy egyes szocialista vezetők azt gondolják: nyerni 2010-ben aligha lehet, akkor pedig a saját mandátumokat kell maximalizálni, az együttműködés lehetőségéről le lehet mondani. Átszavazás az SZDSZ-listára nem lesz, de nem lesz a második fordulóban a szocialista egyéni jelöltekre sem. Sokuknak hiányozhat kiegyensúlyozott választókerületekben akár néhány százaléknyi liberális szavazat is. Márpedig az egyéni képviselői helyek megoszlásán, a liberális választók magatartásán adott esetben az is múlhat, hogy milyen arányú többsége lesz a Fidesznek.

Azt képzelik, hogy két évig simán működhet a kívülről támogatott MSZP-s kisebbségi kormány. Valójában ez fölöttébb bizonytalan, hiszen ha nincs koalíció, mindkét pártot hajtja egyfajta folyamatos bizonyítási kényszer, s korántsem biztos, hogy a pártok vezetői ellenőrzésük alatt tudják tartani a két párt, a két frakció közötti elhidegülést.

Az elmondottak alapján megválaszolhatjuk a harmadik kérdést is: mi legyen, mit tartanánk kívánatosnak. A szocialista és szabad demokrata vezetőknek – bármily nehéz legyen is ez az utóbbi hetekben történtek után – meg kell találniuk a feltételeket, amelyek mellett koalíciójuk fenntartható illetve helyreállítható. Az erre irányuló kezdeményezés nyilvánvalóan a szocialistáknak kell megtenniük, hiszen ők a nagyobb párt, és ők tették meg azokat a lépéseket, amelyek a szabad demokrata vezetőket a miniszterek és államtitkárok visszahívására késztették. Ugyanakkor a szabad demokraták részéről sem fogadható el az elmúlt hetekre jellemző merev elzárkózás.

A szabad demokrata vezetők arra hivatkozva döntöttek a kilépés mellett, hogy a szocialisták egyértelműen lemondtak a reformpolitikáról. Vajon elvárható-e a szocialistáktól, hogy engedjenek a szabad demokraták igényeinek? Az egészségbiztosítási reformtörvényhez aligha volt érdemes az SZDSZ-nek ragaszkodnia: az Országgyűlés által decemberben majd februárban elfogadott változat már annyira távolra került az SZDSZ szándékaitól, hogy azt jobb most elfelejteni. Más a helyzet az adók és a költségvetési kiadások ügyében. Amikor a szocialisták azt mondják, hogy bármennyire indokolt lehetne is közgazdaságilag a kiadások csökkentése, az újabb szociális feszültségeket gerjesztene, és ezért nem vállalható, tulajdonképpen azt mondják: törődjünk bele Magyarország tartós leszakadásába. Hiszen a költségvetési újraelosztás jelenlegi szintje Magyarország számára súlyos versenyhátrány. És az sem igaz, hogy minden költségvetési transzfer szociális feszültségeket enyhít: tudjuk, sokszor az ellenkezője az igaz.

Valamilyen érdek minden transzfer fenntartásához fűződik, de nem biztos, hogy minden ilyen érdeket tiszteletben kell tartani. Lehet ezért mód olyan adóreformra és egyben olyan kiadáscsökkentésre, amely úgy nyit utat a versenyképesség javításának, hogy közben összhangban van a társadalmi méltányosság követelményeivel. Nem egyszerűen az SZDSZ vezetőivel, hanem tekintélyes közgazdászok hosszú sorával és ugyanakkor nemzetközi intézményekkel és saját kormányuk konvergencia-programjával kerülnek szembe a szocialisták, amikor azt állítják, hogy középtávon is el kell felejteni az adóreformot, és az államháztartási reform következő lépéseit. Ez az álláspont nyilvánvalóan nem tartható. Túljutva a népszavazás által okozott sokkon, maguknak a szocialistáknak, illetve a két párt szakértőinek és vezetőinek újra kellene gondolniuk, hogy hol lehet tovább lépni az adók és az államháztartási kiadások ügyében, hogy ne vesszenek el az ország számára az előttünk álló évek.

Ahhoz, hogy ez az újragondolás megtörténhessék, mindenekelőtt tartózkodni kell a visszafordíthatatlan lépésektől. Fel kellene hagyni a másik párt elleni, a szakítás utólagos indoklását szolgáló támadásokkal. Emellett pedig meg kell találni azokat a személyeket – köztük feltehetően a két kormánypárton kívülről felkért szakpolitikusokat –, akik a kormányba fontos posztokra belépve a hazai közvélemény és a nemzetközi környezet szemében egyaránt újra hitelesíthetik a kormány reform-elkötelezettségét, és személyükkel teremthetik meg a két párt számára a folytatás lehetőségét.

Két éve van még a 2006-ban választott Országgyűlésnek, melyben e két pártnak többsége van. Két év alatt az MSZP és az SZDSZ még sok fontos dolgot megtehet, de el is mulaszthat.

Címkék: mszp orbán fidesz szdsz bauer tamás zorbánbánya

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr39442439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bummer 2008.04.26. 12:00:17

K ügynök, az, hogy a Bokros csomag kellett hozzá, azt a Bokros mondja. Vannak közgazdászok, akik szerint a Bokros csomag csak nehezített, mivel a magyar vásárlóerőt visszafogta, így a helyi szolgáltatások iránti kereslet visszaesett és ez a magyar gazdaság kárára vált.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:00:24

Bummer, hát te ezzel letudod a Parlament megkerülésést, akkor grat!

Roltii 2008.04.26. 12:00:29

K ügynök: minden fideszes baromságnak tartja a 14. havi nyugdít, ne gyere ezzel. Az simán egy baromság volt, nem is legnagyobb. Nem tökéletesek, ez van. Másik oldalon bőven találunk ilyeneket.
Egyébként meg ne beszélj költségvetési hiányokról és hasonlók, ha NEM ÉRTED AMIRŐL BESZÉLSZ!!! nem részletezem, de baromság volt amit írtál.
Jah, és a szoci kormány a megszorírások során az agyonhajszolt adózó embert szorítja meg, gratulálok...nem lehet a vidéki cigányt, mert akkor elvesztik a maradék 3 szavazójukat is...

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:01:21

Bummer, légyszi számold má' ki nekem a14. havi 2%-ot, légyszi!
Másik, mit is csesztek el 2002 és 2006 között? Konkrétan? Ne dobálózz a véleményeddel mintha tények lennének, valódi tényeket, ha lehet.

CrL 2008.04.26. 12:02:11

Bummer, jobb ha időben kiszállsz mert még felfalnak a köztársaságpártiak.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:03:24

Roltii,

pont erről beszélek, a demagógiáról és a populizmusról. És most én lennék demagóg: BAROMSÁG AMIT ÍRTÁL.

Kinek van igaza?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 12:03:43

K ügynök 2008.04.26. 11:58:43
A Bokros-csomag követte Békesi ügyködését, amit a "tetü népnyúzó szocik" támogattak. És mindezt megelőzte az egész adósságválság és összeomlás, ami a "tetü népnyúzó szocik" kísérletének eredménye.

Hattory Hanzo 2008.04.26. 12:03:44

Bummer

A Semjén-Simicskó duó ezt szülte meg:

„Rendíthetetlen akarattal, nemzetünk létének és jövőjének érdekében,

mi, a Magyar Köztársaság valamennyi polgára,

akik az igazságot, a jóságot és a szeretetet - mint minden emberi közösség alapjait a Jóistenbe vetett hitből vagy más egyetemes értékek iránti meggyőződésből kifolyólag - tiszteletben tartjuk,

megbecsülve és megőrizve mindazon erkölcsi, szellemi és kulturális értékeket, amelyek az európai keresztény hagyományokban és a magyarság történelmében gyökereznek,

átérezve azon kötelezettségünket, hogy az ezeréves magyar államiság örökségét a jövő nemzedékeire hagyományozzuk,

hálás szívvel elődeinknek a magyar szabadságért és függetlenségért vívott áldozatos küzdelmeikért,

tiszteletben tartva az ember veleszületett méltóságát, és jogát arra, hogy szabad és boldog életre törekedjék,

igyekezettel a magyar állampolgárok jólétének előremozdítására,

elismerve az embertársaink iránti szolidaritás kötelezettségét,

közösséget vállalva a határainkon túl élő nemzettársainkkal,

biztosítva a demokratikus jogállam működését,

érezve felelősségünket Isten, a nemzet és saját lelkiismeretünk előtt,

megalkotjuk a Magyar Köztársaság Alkotmányát mint az állam alaptörvényét .”

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:04:34

Bummer, akkor rosszul emlékszel, az orbén akarta 98 végén. De Semjén és Simicskó akarta most:
www.hirszerzo.hu/cikk.semjen_tervei_isten_elsopri_a_tobbpartrendszert_es_a_szovjetuniot.63532.html

Sorokin 2008.04.26. 12:04:49

Az, hogy most a haladó baloldal a 13. havi nyugdíjban vélte megtalálni minden baj forrását, megint csak a teljes analfabétizmusukat bizonyítja.
Kb annyi köze van hozzá, mint ha azt állítanánk, hogy a golyák elszaporodásának a következménye a gazdasági szerkezetváltás. Időben egybeesett, az tény :)

Bummer 2008.04.26. 12:04:55

K ügynök, parancsolj. Ha egyébként az inflációt követi a nyugdíjemelés, akkor a 14. havi nyugdíj 7.7 százalék reálemelést jelent (14/13). Tegyük fel, hogy január elsején kitalálják, hogy decemberben fizetnek egy 14. havi nyugdíjat. A kifizetett nyugdíj (13 egység) elveszíti közben az értéke 8 százalékát (infláció), tehát a 14. havi nyugdíj nem lesz más, mint ennek az inflációs veszteségnek a visszapótlása.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 12:04:55

"valódi tényeket" - K ügynöknek is kiesett az elmúlt 80 év tudományfilozófiája :D

Roltii 2008.04.26. 12:05:53

calam: a koronát hagyjuk, talán egyet is tudok érteni. Bár mondjuk a főváros közepén szerintem nincs rossz helyen, Parlamentbe meg bárki bemehet tudtommal.
Erkölcstant meg igenis oktatni kéne az iskolában, mert nevetségesek a mai fiatalok (25 vagyok, nem rég még én is az voltam). Mindent megengednek maguknak, és sz@rnak bele mindenki másba. A hittan meg egy olyan dolog, ami beletartozik az általános műveltségbe. Az állampolgári jogokat és kötelességeket nem említetted, pedig még azt is kéne oktatni. Bár lehet, hogy fontosabb lenne szövegértést tanítani (pisa tesztek miatt).
Jóistenre hivatkozás itt-ott? erre csak annyit: In God We Trust (remélem jól emlékszem)

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:06:06

Mindenkinek,

a 13. nyugdíjak összesen nem 1000 milliárd forintjába van az országnak? Több, kevesebb? Mennyi?

És ez sok vagy kevés? És mihez képest?

Nem véleményeket, TÉNYEKET, ha lehet. Kösz.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 12:09:15

aztakurva.
kemény, amikor az ideológiailag baloldali konzervatívok osztják egymást a nemzetileg balodali konzervatívokkal, és a jobboldali konzervatívok asszitálnak hozzá.
kész.
oszt még az első 102 kommentet is elolvastam.

ezért megpróbálok érdemben, még ha röviden is:
- 1998 és 2002 között a belső fogyasztás felpörgetésére appellálva próbáltunk jobboldali gazdaságot létrehozni. a jobboldaliság nekem tetszik, pont azok a gazdasági aspektusai, amiket herr baueuer épp hevesen támad (rászorultsági alapú szociális támogatások, célzott kisebbségi felzárkóztatási programok, visszacsatolás, stb.), csak nem vagyok róla meggyőződve, hogy orbán megcsinálná, mert retorikailag pont az ellentétét nyomja. feri retorikailag ilyesmit nyomott, aztán jól nem csinálta meg.
- az államilag finanszírozott tisztségek újraelosztása nem csak fieszes gyakorlat. nem értem, miért egyoldalúan kel ki ellene, miért nem mondja, hogy maga a gyakorlat, mint olyan, az rossz dolog. mert akkor ő se lenne ott, ahol.
- a közmédiumok kormánypropagandára való felhasználása. oké, itt mosolyognom kell :-).
- disznóságok: azok lopnak, mi nem! de, önök is, kedves bauer. meg igen, azok is, csak azok ügyesebben.
- amit és ahogy a koalícióról ír, az afféle hintapolitika. lendvai ildikótól tanulhatta.

ja! az oldalakról!
adómentes minimálbér - szoci szavazóbázisnak kedvez, orbán vezette be.
eva - fideszes szavazóbázisnak kedvez, medgyessy vezette be.

aki meg le mer ballibezni reflexből, azt bedobom egy batikolt pólóban a bányászból képzett munkanélüli borsodi varrónők közé.

még egy kérdés: ti, jobboldaliak, kire szavaznátok két baloldali konzervatív közül? mert én, mint jobboldali, nem tudok választani.

Roltii 2008.04.26. 12:10:06

K ügynök:

írtad: 2002-2006-ig 1000 milliárdba került a 13. havi nyugdíj. 2006ban a hiány 1500 milliárd volt.
Mit hasonlítasz össze mivel? Add össze esetleg a hiányokat, és úgy állítsd, hogy hányad része.
Erre írtam, hogy rosszul írtad le.

a 14. havi nyugdíj meg ostoba populizmus volt, így van.de hol van ebbe pont a demagógia? mellesleg orbán demagógiája kezd eltörpülni a másik oldal mellett...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:11:53

Tudod, eltérő történelmű országokban mást tanácsos alkalmazni. Tudod a hittannal erkölcstannal az a bajom, hogy ki mondja meg, hogy mit? Hittant tényleg az tanuljon aki akar, nehogy benne legyen a tanterveben. Ez a világi és egyházi oktatás összemosása lenne. Azon kívül, hogy feszültséget szülne én megyek a 10-es terembe, te a 11-esbe, aszerint,h milyen vallássú vagyok?. ERkölcstant meg azért ne, mert nehogy már tudja valaki az EGY IGAZSÁGOT. Állampolgári jogok ellen nincs kifogásom, bár ezt elméletben 12. utolsó napjaiban töri órán szokták tanulni. Ahhoz képest, hogy 25 vagy már elhiszed, hogy a mai fiatalok, kár. Amúgy nem olyan könnyű bemenni a Parlamentbe. Szövegértést kellene tanítani, nyílván de ház ez sem tetszik mindenkinek. Bár ez a probléma sem új.

Sorokin 2008.04.26. 12:12:48

1000 milliárd?!!

lol

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:16:31

ja különösen az volt demagóg, amikor a Gyurcsány a vizitdíj ellen kampányolt

Roltii 2008.04.26. 12:19:52

calam:
valahol tuti, hogy szándékos az oktatás lezüllesztése, hiszen több buta gyerek több buta szavazó. Erkölcsileg igen is vannak tanítható dolgok, például lopni bűn. Sajna manapság ez se egyértelmű (fenti postok kiválóan jelzik). Egyébként vagy én nőttem fel buborékban és jó gimiben (bp, 3.ker), és akkor is ilyenek voltak, de valahogy nehezebben hiszem el. De lehet, ki tudja...
állampolgári jogokat nekünk abszolút nem tanítottak. Mikor először szavaztam, pl gőzöm se volt mi az a kétfordulós választás...Mai napig nagyon sokan nem tudják.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 12:23:45

Azért az ciki, h ugyanaz a kép, mint tótaw-nél jó egy hete--->vérgáz!
No de lássuk a cikket!

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 12:26:51

Anyád 3,14csája Bauer, a bánya az vérgáz, a nomentana meg nem, hülye vagy raccsoló bajnok, végtelen hülye és ez már primitívség is, amit művelsz

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 12:29:27

bs395,
természetesen nem igaz a kiinduló tételed. Nem két baloldali párt áll szemben. Hanem van egy jobboldal is.
Te, és néhány frissein a Corvinuson megtért piacpárti, azt hiszitek, hogy a jobboldal egyenlő a piaci retorikával. Nagyon nem.
Ha a történelmi előzmények (fr. forradalom, monarchia) nem is érdekesek számodra, olvasgasd mondjuk a Weekly Standard-et, vagy a libertárius oldalakat. A piac csak egy, a sok egyéb mellett.
És amennyiben a feltétlen piacpártisághoz kötöd a jobboldalt, akkor úgy 1979-ig nem is volt jobboldal Ny-Európában és az USA-ban a háború óta. A 19. századi konzervek meg igaziból balosok, a te érvelésed szerint.
Lépj ki a mai koalás ideológiai próbálkozásból, ha tisztességes akarsz lenni, és érteni a világot.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:29:46

okk, roltii ok, nekem tanítták, mi az, hogy az oktatás lezüllesztése, ki zülleszti és hol? Hát az hogy lopni bűn erkölcstantól függően egyértelmű legfejjebb nem tartják be. Amúgy nem véletlen az hogy a politikából 94 körül, vagy egy kettő legkésőbb aki tisztességes volt 98 van kiszállt. Najó, lehet, hogy tudnék még mondani egyet-egyet későbbről is, de alapvetően ez történt. Ezzel azt mondom, hogy Ezek Lopnak.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 12:31:19

hát hagyományosan a konzervatívok piacpártiak voltak, tölgy, amennyire én tudom

tevevanegypupu 2008.04.26. 12:32:27

Mielott Kugynok kerdeseire valaki valaszol, jo lenne ha fent emlitett sorolna fel reszletesen a Gyurcsany kormany eredmenyeit, reszletesen szamokkal, belehelyezve az Europai Unio orszagainak eredmenyei koze..Kulonben regi liberalis-kommunista trukk ez a visszakerdezes, tamadva vedekezes, a tematol valo elteres. Neha bejon, neha nem.

Wuff 2008.04.26. 12:36:04

Tegnap Surányi és László Csaba "vitáját" hallgathattam. Ne legyen kérdéses, ez Gyurcsányék szellemisége is, csak nem merik megvalósítani, mert akkor azonnali tuti bukta lenne.

Tehát:
1. Szerintük a szoc támogatásokat rászorultsági elven kell adni. Idáig rendben van, ez elvileg tisztán jobboldali (gazdaság)politika.
2. Adócsökkentés kell (SZJA, TAO, HIPA) (ez klasszikus jobboldali-liberális).
3. A térítési díjakat be kell vezetni/emelni kell (ez is klasszikus jobboldali-liberális).
Addig a pontig kellene valamilyen módon eljutni szerintem, de ők nem álltak meg itt, hanem folytatták:

4. A támogatott árakat (villany, gáz, távhő, gyógyszer) a világpiaci árhoz kell közelíteni (ez klasszikus liberális).

Namost. Idáig jobboldali-liberális gazdaságpolitikai elemeket hoztak fel. Legyen ez a meggyőződéük, elfogadom. Node itt nem álltak meg, másik adókat viszont emelnének (úgy, hogy a térítési díjak bevezetésével tehermentesítik elvileg a költségvetést):

1. ÁFÁT kell emelni - ezzel még nem lenne gond beilleszthető a rendszerbe (hiba is volt csökkenteni, az MDF álláspontja egyébként a kérdésben a legreálisabb)
2. Ingatlanadó kell - ez már viccesebb

Miért van szükség olyan adóemelésre, ami közvetlenül a lakosságot sújtja, ha térítési díjakat vezetünk be egyidejűleg, amik szintén őket sújtják? Keverjük tehát össze a két szemléletmódot, és mi lesz az eredmény?
Szinte senki sem lesz az országban, aki ne lenne rászoruló. Ergo: újra fog termelődni a költségvetési hiány a lakosság elszegényedése mellett.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:38:29

Roltii,

nem értem az érterlenséged, de ha nincs kifezetve a 13. havi nyugdíj, annyival is kevesebb a hiány. 500 milliárd. Jelenleg a megszorításokkal is kb. 700, ami nem rossz, mondják az okosok. Ugyanis a 13. havi nyugdíj nem egy kötelező valami. 2002-es kampányban megígérték, betartották. Most sem lenne kötelező kifizetni, ha mást nem, törvényt lehet módosítani. De ki merné ezt bevállalni?

Bummer,
a 14. havi nyugdíj az az éves nyugdíj 1/12-e. Meg a 13. havi is. Összesen a kettő 2/12, vagyis 1/6-a lenne az éves RENDES nyugdíjak. De nem az a kérdés, hogy százalékosan mennyi, hanem értékében. 200 MILLIÁRD FT PER HÓ. Sok vagy kevés? Futja rá vagy nem?

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.26. 12:39:23

Akkor még egyszer az új olvasók kedvéért: nem olvastam a W-bejegyzést, tőle függetlenül jutott eszembe a Lola-T-hasonlat, tőle függetlenül kerestem a Google képkeresés segítségével egy Lola-T képet. Ezt dobta ki a rendszer.

Nincs szükségem más publicistákról való lopásra.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:42:28

Roa,

az honnan jön, hogy "senki sem lesz, aki ne lenne rászoruló"? Ez miből következik?

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 12:44:29

Teve,

mielőtt bedőlsz a komcsi-libsi trükknek, mégiscsak válaszolj a kérdésre. Ismered egyáltalán a válaszokat, vagy szimplán demagóg vagy mint Viktorka?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 12:46:02

Nah, akkor lássuk Bauer stílusában a szép-új jövőt! Íme:

Sok új Makovecz-templomot építünk, megfilmesítjük az összes nemzeti nagyságot Eperjessel, és beszántjuk Judapestet, hogy ott is zöldséget termeljünk....
*
Orbán megkereszteli erőszakkal a komplett szdsz-t, a szociknak meg kötelező lesz a hetenkénti gyónás...
*
Orbán alatt kötelezővé teszik, h minden nő öt gyereket szüljön.
*
Rohadtgeciorbán elfoglalja az mtv-t, beteszi a hírtv-seket az m1-re, az echósokat a dunára, a Bencsikéket meg benyomja a Magyar Rádióba. Totális médiabirodalom, még w.blogot is kinyírja, fizetett trollokat küld, vírust az indexes gépekre, meg a faszomsetudjamire
*
Orbánszemét kirúgja a komplett rendőrséget, és helyüket átveszi a Magyar Gárda, akik hetente más-más szabolcsi faluban masíroznak...
*
Rend lesz és fegyelem..... és Gárda..... vasgárda..... és Budapest szétrothasztása, és Felcsút lesz a főváros, vagy ahogy Kóka-erőszakszex mondta: fűváros
(Tessék megnézni és főleg hallgatni a videót. Nemcsak erőszakszex, hanem az elején fűvárost mond, főváros helyett!!!!! Véletlen? youtube.com/watch?v=SSD_cA4qWXo )
*
Orbán alatt majd 2/3-dal beiktatják az alkotmányba a királyságot, és a Duna jegén megkoronázzák I. Viktort, az udvari bolond meg kétesélyes: Gyurcsány vs Kóka
*
Majd az Orbán alatt az iskolákban kötelező lesz a hittan heti 4 órában, a falakról leszedik a címereket és keresztek kerülnek a helyére...újra divatba jön a testi fenyítés, és többet nem vetítik a gyerekeknek a Szabó-filmeket, mert ezután csak Koltaikat nyomnak...
*
Rohatttetűorbán alatt a plázákat lebontják majd, és egy részükből templom lesz, másokból kegyhelyárulda, aztán lesz még mezőgazdasági bolt és Magyar Gárda egyenruha szakáruház....
*
Szemétorbán nem akármilyen diktatúrát hoz nektek, hanem katonait! Újból sorkötelezettség, és rögtön 3 évvel. A katonaidő alatt az összes népdalt meg kell tanulni, no és a Székely-himnuszt fújja este takarodókor a trombita. Természetesen a hadsereg főparancsnoka maga Orbándiktátorvezér lesz, aki fehér lovon vonulgat feketeruhás gárdistákkal kísérve. A sakktáblán sehol egy paraszt, ők a börtönben....
*
Orbán alatt az összes textilgyárat átállítják piros-fehér sávos zászlók és MG egyenruhák gyártására, továbbá a tejgyárakban csak az erdélyi havasokban hízlalt tehenek tejét lehet feldolgozni, h így segítsük a külhoni nemzettársak mezőgazdaságát
*
Orbán alatt minden autópályát a Vegyépszer épít, de még az óvodai kis kresztanuló-pályákat is, és az összes raklámját a hírtv-be nyomja, ami akkor már egyesülve lészen az mtv-vel, miközben a 2/3-dal feloszlatják az ORTT-t, majd a központosított médiafelügyelet élére kinevezik a Bayer-Bencsik duót

Sorokin 2008.04.26. 12:46:32

A szociális kiadásokat csak akkor lehet rászorultsági elven adni, ha megéri. Azaz nem kerül többe a rászorultság vizsgálata, mint maga az erre szánt forrás.
Adócsökkentés evidens.
ÁFA emelés lehetetlen egy ennyire nyitott gazdaságban. A belső fogyasztás ÁFA-val való megfogás Tokody-féle öngól.
A világpiaci árak szintén jól hangzanak, de ne felejtsük el, hogy a gazdpol direkt visszafogja a béreket, mert szerintük ettől leszünk versenyképesek. Ha meg ez van, akkor ne eresszenek ide világpiaci árakat sem! Valamit valamiért!
Az ingatlanadó meg horizontális kasztrendszerhez fog vezetni. Néha a társadalmi következményeket is figyelembe vehetnék a közgazdák az ötleteléseik során.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 12:48:36

ergé

Én elhiszem, h nem loptad, de akkor is ciki

04.17. tótyaw
w.blog.hu/2008/04/17/lopotokok

Tessék figyelni az ellenfelet, h még a látszata sem legyen a szellemi lopásnak!

Üdv.

Wuff 2008.04.26. 12:51:34

"az honnan jön, hogy "senki sem lesz, aki ne lenne rászoruló"? Ez miből következik?"

A program egyértelműen vállalkozásbarát. Ez tény. Hurrá. Node Magyarországon hány embernek származik a jövedelme ténylegesen saját létező vállalkozásból? Mennyien vannak emellett alkalmazottak? Mert nekik ez nem kedvez. Sőt. Őket kicsinálja. Pont az MSZP-s baloldali szavazóbázist. Miért jó egy országnak, ha a nagy többségnek romlik a helyzete? Miért jó, ha az alsó középosztályt tönkreteszik?

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.04.26. 12:51:51

kismalac lenni analfabéta,vagy csak kommenteket nem olvasni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 12:52:03

calam 2008.04.26. 12:31:19
hát hagyományosan a konzervatívok piacpártiak voltak, tölgy, amennyire én tudom " -
Rosszul tudod libike.
Gondolj a politikában Bismarckra és Disraelire, a konzi hagyományban pedig főleg a romantikusokra (Coleridge, Carlyle, etc.)
A konzik magántulajdon-pártiak, ez a piac-kultusz úgy 30-40 éves náluk, és inkább neokon bizbasz.

Wuff 2008.04.26. 12:56:19

Sorokinnek mellesleg igaza van.

tevevanegypupu 2008.04.26. 12:57:08

K ugynok, visszakerdezunk, visszakerdezunk?:))

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:00:27

Roa,

Miből gondolod, hogy az alsó középosztályt tönkretennék, mindenki mást meg elszegényít?
A vállalkozásbarát azt jelenti, hogy kevesebb adót fizet a vallálkozás, ergo versenyképesebb. De nem az itthoni többi kevesebbet fizető vállalkozásoz képest, hanem a külföldiekkel szemben. És ez az érdekes. Minél több az export, annál stabilabb a gazdaság. Nem a belső fogyasztás növelése az igazán jó, de jó tud lenni ez is, hanem az export.
Az alkalmazottakat meg az csinálja ki igazán, hogy 1,5 millió adó- és járulékfizető tartja el a többi 8,5 millió polgárt. A 8,5 millió polgár például azt a vacak 300 ft-ot sem hajlandó fizetni. Nincs bennük egy csepp szolidaritás sem. A 3,5 milló nyugdíjas pénzét a 1,5 millió igavivő dodja össze. Hát ennyi respektje sincs egy járulékfizetőnek, hogy legalább 300, de évente max. 6000 forinttal segítené őt a nyugdíjas a 13. havi nyugdíjáért cserébe?

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:02:00

Teve,

visszakérdezünk, visszakérdezünk?

Tudsz választ adni? Vagy a kérdést sem érted? Nem gond, csak mondd, és nem fárasztom magam miattad.

kojéve 2008.04.26. 13:02:52

Bauer az utóbbi időben teljesen meg van kattanva.

A népszavazás óta ez a harmadik ilyen cikke az ÉS-ben. Az első kettőben arról értekezik, hogy a Fidesz már 1995 óta a reformtagadás pártja, nem engedi tőkéhez jutni a magyar mezőgazdaságot stb.

De Kis Jánost pl. leoltották egy hete ugyanebben a lapban. (www.es.hu/pd/display.asp?channel=PUBLICISZTIKA0815&article=2008-0413-2257-23KTRK)

Kőszeg Ferenc nehezebben tekint el az utóbbi 15 év liberális ethoszától, mint Kis kritikusa, de azért már ő is előre hozott választást javasol: www.mno.hu/portal/556914

Francois Pignon 2008.04.26. 13:03:12

Ti szerencsétlenek, akik ergét basztatjátok ezzel a "tótától lopott" szöveggel. Tényleg akkora kretének vagytok, hogy csak az ő általa tojt világot látjátok? Hát éljetek benne!

Amúgy mégegyszer, a kép egy autókártyás, akár innen is:
belsoseg.blog.hu/2007/10/13/egynap
Persze Az Ember Aki Mindig Hiteles, pláne állami pénzből az állami pénzek ellen tanítva, mondja majd meg nektek a tutit. Csövi.

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.26. 13:03:16

W szellemét ellopni? kösz, én biztos nem fogom :)

Bummer 2008.04.26. 13:03:23

A 3,5 millió nyugdíjas pénzét a 3,5 millió gyűjtötte össze, amíg dolgozott. Csak az MSZ(M)P ellopta.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:07:09

Bummer,

"az MSZ(M)P ellopta"
OTT A KÉT PONT!!!!!!!!!!!!!
Te vagy a fődemagógus, Viktornál jelentkeztél már?


Mindenkinek,
no, pont erről a demagógiáról beszéltem. Ezzel nem lehet mit kezdeni. Ez ellen nincs érv. Ez ellen nem lehet semmit mondani.

Roltii 2008.04.26. 13:07:21

k ügynök: milyen maximális 6000 forint? ezt (is) rosszul tudod. Mert típusonként adódik össze, háziorvosi vizitdíj és a szakrendelési tudtommal nem volt összevonható. A kórházi napidíj se idetartozik. A dobozdíjat hagyjuk, az már csak hab a tortán...

himmelhergott 2008.04.26. 13:07:57

BT ettől fél, én ezt remélem...

Roltii 2008.04.26. 13:08:35

miért, nem az MSZMP rossz gazdálkodása alatt ment el a nyugdíj? az mszp meg nem az utódpárt?

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:10:39

Roltii,

érts már, légyszi! Nem mindegy hogy az pont 6000, több vagy kevesebb?
A szolidaritás a járulékfizetőkkel a 13. havi nyugdíjért cserébe hol van?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 13:11:02

szamárfül

analfabéta is és 200 kommentet sincs ideje átrágni. Miért? Kéne?

Bummer 2008.04.26. 13:11:32

Ja, bocs, K. Tényleg demagóg voltam. Akkor megfogalmazom korrektebül:
"A mai nyugdíjasok által aktív korukban befizetett nyugdíjjárulék és - a szocialista berendezkedés miatt - rendkívül magas közterhek által létrehozott állami vagyon, állami vállalatok, termelőeszközök és egyéb javak sokszor áron aluli, átgondolatlan, korrupt privatizálása, a szükséges fejlesztések elmaradása, a közvagyon MSZP-közeli magánvagyonná játszása eredményezte, hogy a mai nyugdíjasok által a szolgálati évek alatt befizetett megtakarítások reálgazdasági fedezete nem áll rendelkezésre."
Na, most is demagóg volt?

Wuff 2008.04.26. 13:17:47

"A vállalkozásbarát azt jelenti, hogy kevesebb adót fizet a vallálkozás, ergo versenyképesebb."
Igen.

"De nem az itthoni többi kevesebbet fizető vállalkozásoz képest, hanem a külföldiekkel szemben. És ez az érdekes. Minél több az export, annál stabilabb a gazdaság. Nem a belső fogyasztás növelése az igazán jó, de jó tud lenni ez is, hanem az export."
De jó lenne, ha igazad lenne, de ez valójában sajnos nem így van. Az exportot én is előbbrevalónak tartom a belső fogyasztással szemben, de évi kb. 10%-os az expotbővülés most is!!! A gazdasági növekedésen viszont ez meg sem látszik (Illetve dehogynem. Így nem negatív.)

"1,5 millió adó- és járulékfizető tartja el a többi 8,5 millió polgárt"
Azért nemcsak. Mer nemcsak őket sújtják az adók. A fogyasztási adókat mindenki fizeti, meg a vállalkozásokat sújtó adók is szép tételt jelentenek. Igaz viszont, hogy az 1.5 millió ember túl van adóztatva. A progresszív tábla miatt meg egyszerűen nem éri meg produktívebbnek lenniük.

"A 8,5 millió polgár például azt a vacak 300 ft-ot sem hajlandó fizetni."
A vizitdíjak és a kórházi napidíjak a költségvetésnek egyébként olyanok, mint halottnak a csók.

"évente max. 6000 forinttal segítené őt a nyugdíjas a 13. havi nyugdíjáért cserébe"
Ez azért nem igaz, mert el fog menni 20-szor évente orvoshoz, így visszakapj a 6000Ft-ot is.

Szumma szummárum. Az itt a baj, hogy, aki aktív (alkalmazott vagy vállakozó), azt teljesen ellehetleníti az adórendszer. De az sem megoldás, hogy a többieket sarcoljuk meg. Az lenne a megoldás, hogy utóbbi csoportot valamilyen módon ösztönözzük a munkára (nem a nyugdíjasokra gondoltam, hanem a szociálisan ingyenélőkre). A módszer rá? Nos, ezen kell vitatkozni.

K ügynök (törölt) 2008.04.26. 13:19:55

Bummer,

miért csak a szocialista berendezkedésig megyünk vissza az időben? Miért nem vesszük ide az elcsatolt Magyarország gazdasági kiesését? De menjünk vissza egészen Ferenc Jóskáig. Sőt, a tatárok tehetnek mindenről. És most én vagyok demagóg.

Kérlek vedd figyelembe, hogy a nyugdíjat 2008-ban a 2008-ban befizetett adókból meg járulékokból lehet csak kifizetni. Ez tény. Bár hitelt is vehet fel az ország. Az is egy alternatíva. Miért csinálunk úgy, mintha a jelenlegi gazdasági helyzet, a költségvetés hiánya, stb.. nem egy adott dolog lenne, nem pedig valami ami parancsszóra megváltoztatható? Ami megváltoztatható az az Áfa értéke. Meg az internetadó. Meg a vizitdíj, meg a BKV jegy ára és a BKV állami (értsd állam=adó- és járulékfizetők) támogatása, meg a gázártámogatás. Meg a 13. havi nyugdíj. Konkrétan, a mostani nyugdíjat most dobjuk össze, nem a múlt rendszerben, és nem a fiaink. Most.

Bummer 2008.04.26. 13:22:57

K ügynök, azért, mert a mai nyugdíjasok a szocializmusban voltak aktívak. Az általuk létrehozott érték kellene, hogy bázisa legyen a mai ellátásuknak. Az, hogy nem működik ekként, konkrétan az MSZMP és utódpártja bűne.

simonmondja... 2008.04.26. 13:30:23

Bummer.
Jó ezt hallani, hogy az elmúlt húsz évben - senki nem ment nyugdíjba.
Akkor nincs is olyan nagy gond.
Anyuggerek mind 80 körül járnak, és a nyolcvanasok nincsenek olyan sokan, hogy ne tudnánk gondoskodni róluk.
Bármit tett is a gonosz utódpárt.

Bummer 2008.04.26. 13:34:06

simonmondja, részben igaz, hiszen, aki ma megy nyugdíjba az csak az aktív korának valamivel több mint a felét töltötte a szocializmusban.
A maradék felében meg kellett volna öngondoskodnia. Kár, hogy akkor éppen folyamatos megszorítások voltak, és örült, hogy nem hal éhen.

tevevanegypupu 2008.04.26. 13:40:03

K ugynok
es te tudsz valaszolni?? Csak egy egyszeru keres volt, semmi mas, nem kivantam, hogy veszodj velem. A Gyurcsany kormany alatt hogyan alakult az orszag helyezete, hol vagyunk az Europai Uniohoz kepest.
En a demagogiammal sajnos csak arra jutottam, hogy meghallva az oszodi beszedet es latva a 2006-os szeptemberi rendori fellepest, aztan Gergenyi kitunteteseit (ennyi mar eleg is volt nekem) tovabba olvasva az mszp-szdsz kormany mukodeserol szolo jelenteseket ugy gondolom, jobb lenne surgosen valtani. Es igen, szemely szerint szeretnem, hogy eltunjon Gyurcsany Ferenc a kozeletbol, politikabol, ugyszinten azok is akik vele kormanyoztak, szovetkeztek es akiknek o az aki a megvaltast es a modern europai baloldalt kepviseli. En nem irigylem a tizenharmadik havi nyugdijat, nem irigylem az ingyen utazast a nyugdijasoktol, eljenek szaz evig, szavazzanak az mszp-re (egy megujultra, a regi kommunistak nelkuli szocialdemokrata, Kethly Annat kovetore) nem szeretem a nagymagyarkodast, rettento hulyenek talalok szamtalan fideszes megnyilvanulast, nem rajongok kulonosebben nagy katolikus felvonulasokert, de nem szeretem az oktalan, a kerdes sulyat es tragediajat lejarato allando antiszemitazast, a mesterseges urugyek gyartasat a fasisztazasra sem.
Es a szoloivel egyutt is (mi is tortent a szoloben tulajdonkeppen?) sokkal jobban kedvelem Orbant mint Gyurcsanyt a trukkok szazaival, meg az altala gyartott koteles beszeddel. Menjen a 3,14-be, ha akar tanclepesekkel is es keressen eltevedt gyermekeket a Szemlohegyen.

simonmondja... 2008.04.26. 13:58:03

Bummer.
Ehhez én kevés vagyok. Sose tudnám kiszámolni a leendő nyugdíjamat.
De azt hallottam fél füllel, hogy nem lényeg, mennyit kerestek húsz éve, mert az utolsó évet kell felturbózni.
És meg is tették sokan, mert már minden harmadik ember nyugger. A munkahely nem akadály. Úgy is elmennek nyugdíjba, hogy ki sem szállnak a székből a munkahelyükön.
És helyzet az van, mert ezek ragaszkodnak a szerzett jogaikhoz.
Akár szoci szavazók, akár háromigenesek.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.26. 14:06:39

teve,
kár a gőzért. mind tudjuk, hogy a mostaniak jobbak. de 6 év alatt se tudják helyrehozni a dolgot, mert a főfospumpa és a hülyék pártja kollektíven 4 év alatt annyira elrontotta. Még akár évtizedekig kitart ez a koncentrált gonosz, szándékos, rosszulkormányzás, amit a fidesz 98 és 2002 között véghezvitt.

K ügynök tudja ezt jól :-)

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2008.04.26. 14:17:31

tölgy lehet, hogy tévedtem, de azzal, hogy a régi nevemen szólítottál mit próbáltál sugallani?

tevevanegypupu 2008.04.26. 14:19:02

denever
neha jol esik megmondani a velemenyemet egy ugynoknek. Meg ha nagy K is.:))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 14:37:20

Pignon,
mielőtt kreténeznél, meg tóta-fanoznál, jobb lenne, ha utána néznél, h kinek mondod...
A kreténezésed téged minősít...

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 14:44:35

Francois Pignon:
Szerintem jogos az autókártyás felvetés. Nem szerencsés, hogy tíz nappal Worluk bejegyzése után ugyanazzal az illusztrációval hozunk le egy posztot. De ez legalább annyira az én saram is, mint ergéé: én élesítettem a bejegyzést, és nekem sem tűnt fel az egyezés - pedig még olvastam is Worluk írását másfél hete, de a Lola-T nem maradt meg bennem.

Francois Pignon 2008.04.26. 14:47:57

Malacka, valaki látott egy képet valahol, és rögtön lopással vádolja, akinél ugyanez a kép visszaköszön. Valszínűleg ugyanonnan vették mind a ketten. De aki szerint, mint a cocacola, tóta azigazi, azt sajnos (gyarlóság részemről) nem átallom minősíteni. Képmesék ide meg oda, nem tananyag, nem kéne az origóban leni senkinél.

Francois Pignon 2008.04.26. 14:52:03

Hát, Turul, már téged sem értelek. Épp azt írtam, hogy az autókártyás képek közkincsek, ha valaki "lopott" hát Tóta is azt tette. Bakker, ez az egész még ennyi kommentet sem ért meg, részemről lezárom az ergé képválasztását fikázókkal a vitát.

Amúgy az autóskártyákat remélem majd megőrzi az utókor a rólunk szóló múzeumben. ;)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 15:01:54

loxon

Én azt hiszem, h attól, h idekopizunk vmit pár előszóval, attól még nem lesz jó egy poszt. Bocs, de ez a sztem...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 15:05:58

Malacka,
fogalmam se volt, hogy Tóta W. mit írt, mert őszintén szólva Tóta W. egyáltalán nem érdekel.

Lehet, hogy részben koppintás volt, na és? A lényeg, hogy mi a mondanivalója. Ez esetben lehet, hogy grimasz volt, nem pedig utánzás.

Akármi is volt, találó.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 15:09:06

pignon,
már rég nem az autóskártyával van a baj, hisz jó sok kommenttel fentebb megírtam, h "Én elhiszem, h nem loptad, de akkor is ciki", hanem azzal, h fingod sincs, kit címkéztél meg tóta-fansággal. Ha abban a blogban van kitartó és kemény ellenfele a libbancsoknak, az szerény személyem. Tehát, ha vkit nem ismersz, fogd vissza az agaraid, nem kell mindjárt öklendezni, és bélyeget ragasztani a nick képzeletbeli homlokára. Ami pedig ciki, az ciki, jól írta turul. És a poszt, legyen poszt! Tessék írni is, ne csak copy, szellemesen és hosszabban! Különben turulnak üzenném: nem kell ennyi poszt, néha a kevesebb több...

tewton 2008.04.26. 15:11:29

óbazz.

nehogy már azon nyammogjunk, hogy TWA-nak monopóliuma legyen a Lola-T kifejezésre és a kártyalapra. Ha ennyire fontos, legközelebb ha megtalálom a saját mindenvivő kártyám, akkor beszkennelem és felrakom. És akkor lesz egy echte konzervativ Lola-T. Addig is le lehet max. cserélni egy adu ásszal :)

rajcsányi.gellért (ergé) · http://mandiner.blog.hu/ 2008.04.26. 15:16:12

Loxon, részben sem volt koppintás, nem olvastam W-t. Tegnap este megakadt a szemem Bauer cikkén, némi kommentárral közöltem, hogy vitázzunk róla. A Lola-T témához meg ez a legjobb a kép, amit a gugliban találtam.

Malacka: "Tessék írni is"

:) Nyugodtan keresd vissza a blogban, hogy miről és mennyit írtam. Meg persze a nyomtatott Reakcióban és egyéb lapokban, Magyar Hírlaptól a Magyar Narancsig.

Ez a poszt ekkora lett, tegnap este erre volt időm és energiám :)

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2008.04.26. 15:16:30

loxon,

elég lett volna, ha ergé kiragad egy-két jellemző mondatot Bauertől, belinkeli a teljes cikket, és szép, irónikus stílusban kifigurázza Bauert, és az egész ballibbancsos rinyajelenséget egy érdemi poszttal. Érdemi, azaz olyan, amibe szellemi energiát fektetett, és továbbgondol is, esetleg eszébe jut, h pl. lesz-e Orbánnak 100 nap türelmi idő, ha már most intolerancia van? Próbáljuk kitalálni, h milyen lesz a ballib média Orbán alatt? Stb... Szóval egy olyan aranybánya Bauer cikke, ami nem lett kiaknázva a posztban, de szeretném, ha felfognátok, értetek "haragszom"... Mindegy, hagyjuk... vár a fűnyírás:)

Üdv.

tewton 2008.04.26. 15:21:33

Pignon,
ebben viszont Malacka69-nek igaza van.
Tényleg egy jeles harcos odaát, igazolhatom. Csodálom is a türelmét.

Másrészt meg nézzétek az építő kritikát.
Mert:

Malacka mint egy érdeklődő OLVASÓ (!)
IDEKLIKKEL (erre az oldalra és erre a posztra) (!)
és azt várja (!), hogy egy jó sűrű konzervatív posztot talál. Amit érdemes elolvasni.

Erre talál 3 képernyő sűrű Bauert. Egyben.
Vágatlanul.

Ha nyomtatott lenne a blog, én itt tenném le unottan.

(és azért nem hördülök fel, mert már olvastam egyben máshol)

Szóval legyetek ujságíróbbak, ez az üzenet.

smalladam 2008.04.26. 15:23:38

de ez egy blog, nem egy újság nem?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 15:36:43

tewton és malacka,
annyi mindenképpen mentsége a szerzőnek, hogy az eredeti cikk még nem linkelhető.
Ez a lolás-ügy pech. Ezen rugózni sokat, hm, gyenge. Főleg, amikor ott van a szőlőbányák ügye.
Én azt hittem, hogy mindenki a mi Lolánk nevében fogja kikérni magának.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 15:42:02

simonmondja... 2008.04.26. 11:36:13:
"Szerintem minden sor, amit leírsz róla, reklám a lapnak."

Ja, kis naív.
Nyilván ezért tiltott ki a Mester is a blogjáról.
Mert akkora reklámot csináltunk neki.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.04.26. 15:42:25

tölgy:
Amikor először olvastam a bejegyzés címét, én is nagyot néztem, hogyan került Lola Bauerhez...

Francois Pignon 2008.04.26. 15:48:35

Malacka, bocs, eszem ágában sem volt megbántani.

Francois Pignon 2008.04.26. 15:54:02

Amúgy, malacka, előtted legalább öten vetették fel a dolgot, baromira nem túl jóindulatúan, így szomorú, de esetleg rajtad csattantak a felindult érzéseim. Van ilyen, bocs, mégegyszer.

tewton 2008.04.26. 16:01:41

Doom,
de az olyan kommentet is törölte (2 napja), amiben a Tbokrétás be volt linkelve. Igazi cukiliberális hozzáállás.

simonmondja... 2008.04.26. 16:47:15

Doomhammer.

Milyen mester?

dowNLoad 2008.04.26. 16:57:48

LETARTÓZTATTÁK ORBÁN VIKTORT, az NBH szűkszavű közleményéből csak annyit sikerült megtudni, hogy ILLEGÁLIS SZŐLŐBÁNYÁKKAL elkövetett üzletelés áll a háttérben.
Az elfogásnál jelen volt Szilvássy titkosszolgálati elvtárs, Bauer elvtárs a cionista baráti országok szövetségétől, Ungár Dezső (azelőtt Klára) az esélyegyenlőségi leszbikus és büszkebuzik pártjától,
és Kolompár Jenő pénzügyminiszter. (a Színesfémgyűjtők Országos Tanácsától)

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 18:39:16

tölgy,

drága.
meséld el, hogy a jobb-bal felosztáshoz mi köze van a konzervativizmusnak vagy a liberalizmusnak, és abban a szent pillanatban megtérek, és elismerem véleményed felsőbbrendűségét.
a libertáriust meg keresd ki a szótárból :-).

egyébként mi bajod a koalákkal?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 19:14:05

tewton 2008.04.26. 16:01:41:
"de az olyan kommentet is törölte (2 napja), amiben a Tbokrétás be volt linkelve. Igazi cukiliberális hozzáállás."

Elég valamelyik képmesés videót belinkelni a YouTube-ról, amit mi töltöttünk fel, nem ő.

Az is automatikus törlés.

Én nem is értem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.04.26. 19:14:41

Ugyan már, simonmondja, Mester csak egy van. Kattints a blogunkra, ott van a nickem mellett a linkje.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 19:17:45

ja, és még:
az ,hogy jobb, vagy bal, az mindig az adott helyzethez képest jobbra, vagy balra történő elmozdulás akarását jelenti.
merthogy nincs egy mindig létező origó, amihez viszonyíthatnánk.
az meg, hogy konzerv, vagy libsi, vagy bármely más kategória mellékelése, árnyalhatja ugyan a képet a te tetszésedre, mert a részletekbe temetkezve érzed nem elveszve magad, és minden egyes vegyes házasságnak adhatunk külön nevet, de attól a lényeg, az elv és a cél, nem változnak, max a módszer, de a módszer csak mimikri.

simonmondja... 2008.04.26. 20:09:21

Doomhammer.
Akkor te már rutinos vagy a médiakritikában.
Vagyis ti.
Én - anno - laktam a tótavé blogján pár hónapig, de nem emlékszem, hogy ott összefutottunk volna.
És naívan - tényleg - azt gondolom, hogy egy újságírónak jót tesz, ha közszájon forog a neve.
Bármilyen alázást írnak róla, csak olvasottabb lesz tőle.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.04.26. 21:06:16

megpróbáltam újraolvasni, mert először a második bekezdésnél feladtam.
ez a Bauer ember vajon ugyanarról az országról ír, ahol most én is lakom?
mert ez simán elmenne egy párhuzamos valóságnak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 21:27:39

bs395,
tudja ez úgy van, hogy sokan nem a szótárból ismerik a világot. Főleg nem az on-line izékből. Magát ingyér biztosan nem tanítom, mert nem akar tanulni. A jobb-bal, konzervatív-liberális szavaknak vagy egy durván 200 éves múltja, azt tanulmányozza át, de nem segítek. Nem érdemli meg.
De valószínűleg nem is akarja, így egyszerű az élete.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 21:55:02

tölgy,

eddig azt hittem, egy tudálékos, de értelmes ember vagy.
rácáfoltál.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.26. 22:11:16

bs,
ha jól sejtem, magánál tudálékos az, aki szeretné viszonylag pontosan használni a szavakat és egy társalgában másoktól is elvárja ezt.
Hát, igen, ez olyan skolasztikus habitus. (Most megint két szó, amiket megkereshet a szótárában.)

Evangélikusok ügyében kérdezősködött már? Tegye!

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 22:26:23

nem, drága tölgyem, a tudálékos az, aki az élő fába beleköt, s nem látja magától az erdőt, továbbá, aki ilyen sziruposan képes magázni, pedig ha jól sejtem, max egy év van köztünk (már amennyiben a pázmányra jártál).
a skolasztikus habitus számomra a szemantika eufemizálása, s mint diszlex személy, igen magasról nézek le rá.

mégegyszer, a kérdés: a jobb (kis állami elvonás, kis állami újraelosztás) és a bal (nagy állami elvonás, nagy állami újraelosztás) miben függ a konzervatív (vagy inkább tekintély elvű) vagy a liberális beállítottságtól?
még továbbá mi köze az egészhez a vallásnak, a nacionalizmusnak, és a többinek, azt leszámítva, hogy konzervatív térfeleken kell, hogy legyen valami, amiből le tudják vezetni tévedhetetlénségüket, valami, ami rajtuk kívül, vagy felettük áll, valami, ami képes úgy leírni a rendszert, hogy nem része annak?

értem én, hogy perverz örömet okoz, ha valamit fel tudsz írni az azt alkotó véges, ámde sok jellemző, irányultság és törekvés alapján, és külön elnevezést találsz hozzá az általad preferált irodalomban.
nekem meg az okoz preverz élvezetet, ha a törekvések között egymással ellentéteseket, egymást kioltókat fedezek fel (ugyanis ha nem oltják ki egymást, úgy valamely törekvés csupán megjátszás), nevezéktantól függetlenül - innen tudom, hogy az illető őszinte-e velem.

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 22:28:39

ja, evangélikusok (all evangelical christians): nem én hívtam őket annak, hanem ők maguk nevezték így saját magukat :-).
csak mert találkoztam velük élőben, és megkérdeztem. tudod... off-line. picit féltem is, mert nem volt áram a közelben.

tewton 2008.04.27. 04:54:47

bs395 · killtheradical.blog.hu 2008.04.26. 21:55:02

"a skolasztikus habitus számomra a szemantika eufemizálása, s mint diszlex személy, igen magasról nézek le rá."

sok a duma, sok a tévedés.

"evangélikusok (all evangelical christians): nem én hívtam őket annak, hanem ők maguk nevezték így saját magukat :-)."

olvass utána a következőknek:

evangélikus (magyarul) = Lutheran (angolul)
evangelical (angolul) = neoprotestáns / "evangéliumi" (magyarul)

tehát:
luteránus / evangélikus, mint a Deák téri templom.
evangelical, mint a Hit Gyülekezete.

ennyit mára a szemantikáról

peace

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.04.27. 09:18:30

bs,
csak nem a Pázmányra járt? Az kb 1993 óta működik. Hát, akkor nem egy éve van köztünk, még ha a legelső évfolyamon is végzett.
Tudja itt némelyek magázódnak, ez a megtisztelés kifejezése is lehet, de ha magának bántó, akkor magával most már juszt is fogok, until further notice :P

bs395 · http://killtheradical.blog.hu 2008.04.27. 12:56:30

tewton: skolasztika vagy neo-skolasztika? és akkor már az elnevezésben van-e szemantika? és nem eufemizmus-e, hogy így elkülönítjük?
mondom: nem én neveztem el őket, és nem én mondtam, hogy ennek fordítják magukat. egyébként presbiteriánus és déli-babtista is ezzel aposztofálta magát. amikor nem értettem, hogy akkor ez most milyen új elnevezés, azt mondták (magyarul!) hogy evangélikus, akik az evangélium alapján kötöttek szövetséget istennel, és felekezeti korlátok nélkül értekeznek egymással.
lehet ezzel szembe menni, hogy szótárilag nem így van, más szótár szerint meg igen, sőt, a vallási vezetőik is ezt sulykolják beléjük.
mi meg innen, az óceán másik feléről osztjuk az észt, hogy az a nemtom hány tízmillió ember (köztük teológiát tanult emberek) hülyék.
tibet kapcsán pont az ilyesminek mentetek szembe :-). mikor mi vezet célra, ugye.

tölgy: még csak az kellett volna.
egyébként a tanáraim magáztak. engem egyedül az egész szájbavert évfolyamból. csak nem te is?...
ez sok mindent megmagyarázna :-).

dowNLoad 2008.04.27. 14:41:31

Malacka király a lista, MIKOR INDUL?? Már alig várom, szeretném végre látni, hogy Avar, Bolgár,Mészáros, Dési KAPÁL KINT A HATÁRBAN, hogy ledolgozzák azt a kárt amit okoztak, amíg BESZÉLHETTEK.

VISSZA KELL MENNI, na nem 1848-ig, de az ELSŐ FELVETT HITELEKIG, ami 1982-ben volt, és FEKETE JÁNOS KÖVETTE EL, onnan indult el a lejtőn az ország. Most meg legutóbb mit látok, mit pofázik feketejános, hogy a mezőgazdaság meg a gyógyvíz húzhatja ki az országot a gödörből????
A K***VA ANY***AT!!!!
A HŰTLEN KEZELÉS, SIKKASZTÁS, NEM ELÉVÜLŐ BŰNETETTEK, ha még él a börtön tárt kapukkal várja őket.
(lásd a Lengyeleket, akik a véres/mocskos komcsi örökséget le akarják takarítani magukról, itt meg szinte fürdenek a végtermékben, és még büszkék is rá!!!!! Ezzel égünk az EU-ban is)
video.google.com/videoplay?docid=-6270446064124248&q=eu+corruption&ei=MHQUSMiXKZLWjALy_pzbBA

Zak 2016.01.26. 17:25:01

Így 2016ban visszanézve, minden Fideszre és Orbánra írt jóslata tökéletesen beigazolódott. Lassan kész a diktatúraállam. Még néhány simítás és a vezér büszkén hátradőlhet, nézheti a művét.
Alkotmánybíróság bedarálva, bíróságok kipucolva, parlamentre igazából szükség sincs, mert a törvényeket magánindítványként éjjel benyújtva nyomják át. Ha kell személyre szabott törvényeket hoznak.
Ha kell tejles iparágakat sajátítanak ki (szerencsejáték, trafikok, földtörvény, szemétszállítás)
Ha szükségük van rá, akkor megfenyegetnek embereket, hogy nem kapnak nyugdíjat, ha nem lépnek vissza állami nyugdíjpénztárba.
Kiárusítják maguknak a földeket, majd hoznak egy törvényt, hogy ha bérletbeadnák akkor bármennyit kérhessenek érte, a támogatást persze nem a használó kapja.
Lenyúlják az EUtól korrupció elleni küzdelemre adott pénzt, és a NAV elnök még csak nem is tud arról hogy nyomozás van ezügyben.
Majdnem teljesen lehetetlenné tették a népszavazás intézményét. Látjuk mi folyik a vasárnapi nyitvatartásról szóló népszavazási indítvány körül.
Milliárdokat nyúl le Matolcsi azzal a felkiáltással, hogy "a devizaalapban képződött 200 milliárd forintnyi árfolyamnyereség nem is közpénz, tehát az enyém". A letelepedési kötvények segítségével offshore cégek évente 40-50 milliárdot elvesznek az emberek kezéből. Az ami az olajbiznisz körül történt lenyúlás szintén 50-100 milliárd körülire tehető. Tönkretették a magánnyugdíjpénztárakat arra hivatkozva hogy eltőzsdézik a pénzt, de igazából ők játszanak tőzsdéset. A Quaestor ügyben sajnos nem jut sehova a nyomozás, de tudjuk hogy ti voltatok! Újabb 200 milliárd eltűnt. Ja és Paks, na igen. hirtelen kötünk üzletet oroszokkal, közbeszerzés nélkül, ezer évre titkosítjuk a dokumentumokat, hogy nehogy bárki bármit megtudjon a mocskos ügyleteinkről. Az ügynökaktákat persze nem tesszük közkinccsé,mert még szintén kiderülne, ki a hunyó.
De ezek csak kiemelt példák abból az tízezerből,amit fel lehetne sorolni e kormány bűneiként.
Ezek mind pótolhatók lennének, mert csak pénz. De az emberekben a változást már nem tudjuk visszacsinálni. Azt, hogy többé senki nem hisz a politikusoknak, mindenki korrupt és azzá tesz másokat is, a korrupció a rendszer lényege. a szocik tudták, hogy lopnak, nem verték nagydobra, de ezek nem lopásról beszélnek, hanem jogos visszavételről.