
Ugyan az MSZP(-SZDSZ)-kormányzás eddigi 6 éve sem éppen sikertörténet, de úgy látszik, hogy a
száznapos és a
százlépéses programok után Gyurcsány Ferenc és kemény csapata ismét a lovak közé dobja a gyeplőt. Tegnap éppen
azt jelentette be az egyébként még (annyi minden más mellett) az Új Tulajdonosi Program részleteinek kibontásával is adós miniszterelnök, hogy a felsőoktatásban az első évfolyam mindenki számára ingyenes lesz. A
Kuncze Gábor szerint Hiller István által szorgalmazott általános tandíj után egy ilyen fordulat láttán az embernek az a gyanúja támad, hogy még annál is nagyobb ívben
fordulnak vissza az élreformerek, mint vártuk. Az első év ingyenessé tétele a felsőoktatási reformalibizés kitűnő példája: további bizonytalanságot visz a rendszerbe, az egyetemek és főiskolák bizony joggal aggódhatnak, hogy ki állja Gyurcsány közérzetjavító intézkedésének cehhét.
Ne legyenek kétségeink, lesz itt minden, ami a
két front, a
liberális fundamentalizmus és a
szociális populizmus közti széles mezsgyén elfér.
Járulékemelés a Nemzeti Kulturális Alap
szakmai kollégiumainak jelenlegi kiéhezettségét megszüntetendő.
Üdülési csekk a rászorulóknak. A fővárosban teljesen abszurd módon
a kormánypártok obstruálják egy bizottság munkáját, miközben Gyurcsány
lemondatná az MSZP elnökségét, hogy aztán a tagság újra őt emelhesse trónra, s be legyen betonozva 2010-re. Lesz itt minden, csak előrehozott választás nem nagyon. Pedig igény, igény az
volna rá.