Végjáték vagy szakítópróba?
2008. március 29. írta: rajcsányi.gellért (ergé)

Végjáték vagy szakítópróba?

 A 2006 óta tartó koalíciós kormányzás talán eddigi legnagyobb szakítópróbája kezdődött el ma délután. Gyurcsány Ferenc az MSZP szombati pártértekezletén hosszú beszédet mondott, amelyben tulajdonképpen menesztette Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, miközben arról beszélt: olyan egészségügyi reform kell, amit az ország zöme elfogad. Ez az egészségügyi reformpolitika legfontosabb elemének, a magántőke bevonásának megakadályozását jelentheti.

 Az SZDSZ reagálásában elfogadhatatlannak nevezte Gyurcsány javaslatát. A liberális párt azt sem fogadja el, hogy új minisztert jelöljenek Horváth Ágnes helyére. „Két év van még hátra a választásokig, az SZDSZ pedig nem vállalja fel a semmittevést, még egy őszödi beszédet nem akarunk” – mondta az SZDSZ nevében Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter, aki így folytatta: „Ragaszkodunk a hiteles fejlődési pályához, másként nincs értelme a koalíció együttműködésének.”

 A Fidesz is reagált a ma délutáni eseményekre: „Gyurcsány Ferenc saját politikai túlélése érdekében minden áldozatra kész” - mondta Navracsics Tibor frakcióvezető a Fidesz országos választmánya előtt.

 Az MDF kijelentette, hogy semmilyen módon nem kívánja életben tartani ezt a kormánykoalíciót, ezért nem ad külső támogatást Gyurcsány Ferenc kormányának.

Update: videók, beszédrészletek a HírTV oldalán.

 Mi ez szerintetek? Gyurcsány végórája vagy egy egyszerű szakítópróba?

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr43402018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilu Bácsi 2008.03.29. 16:24:16

Ferenc beszéde alapján nem úgy tűnik, hogy menni készül. Megint megpróbálja eljátszani az erős vezetőt, reformert, államférfit.
Erős támadásba lendült, és most már mindenki ellen küzd (SZDSZ, FIDESZ, nép, sajtó, miniszterek). Szegényt nem érti meg senki...

dr.minorka 2008.03.29. 16:47:23

"Gyurcsány végórája vagy egy egyszerű szakítópróba?"
A "vagy" terminusnak két értelme van, az egyik a kizáró (vagy a, vagy b, de nem mindkettő), a másik a megengedő (legalább az egyik igaz).
Én az utóbbira szavaznék. Minden lehet, és nem nála vannak az aduk:) Illetve a dolog attól függ, hogy a szadista szekcióban mennyi késztetés van a racionális cselekvésre.

Turbulencia (törölt) 2008.03.29. 16:48:34

Mint mindig, most is mindenki küzd mindenki ellen. Mint mindig, a hatalom megtartása/megszerzése most is fontosabb lesz az ország problémáinál. Abban reménykedhetünk, hogy a jelenleg hatalmon levők közül elég sokan gondolják azt, hogy Gyurcsány idő előtti bukása ad több esélyt a hatalom megtartására.

CrL 2008.03.29. 16:50:33

politológusvélemények:

Török Gábor elsőként: frusztrált beszédet mondott Gyurcsány Ferenc, mindenkit elijesztett.

index.hu/politika/belfold/torok4685/

szokásos vajonmitmondana:

Ágh Attila: Gyurcsány Ferenc kimutatta, hogy az MSZP az erősebb kormánypárt és nekik kell diktálni nem az SZDSZ-nek. 2009ig biztos marad a kormányfő. Kormányválság kizárt, koaliciópartnercsere elképzelhető.

Tölgyessy: Gyurcsány kirugta Horváth Ágnest és az SZDSZ-t, attól tartok viszont, hogy az SZDSZ fogja eltávolitani Gyurcsányt.

Fricz Tamás: Gyurcsány Ferenc politikai harakirit követett el azzal, hogy felakarja rúgni a koaliciót és meg akar válni Horváth Ágnestől, csak azért, hogy megerősitse végzetesen elgyengülő pozicióit. Továbbra is az előrehozott választás az egyetlen elképzelhető megoldás.

Lakner Zoltán (nem hivatalos): Kiss Péter lesz a következő Miniszterelnök. Mármint remélem.

irrelevant 2008.03.29. 16:53:14

Nekem ez most komolyabbnak, sokkal komolyabbnak tűnik, mint az eddigi koalíciós torzsalkodások. Jobban utálják egymást, mint valaha és nagyobb a félelemmel vegyes düh a berkeikben, mint bármikor. Szarban a haza!

A Fidesz meg remélem befogja a száját és hagyja, hogy elintézzék egymást.

dr.minorka 2008.03.29. 16:59:28

Gyurcsány végórája=SZDSZ végórája

Papa Doc 2008.03.29. 17:00:13

Biztos, hogy az SZDSZ belemegy bármibe, csak ne kelljen felbontani a koalíciót. Ezt az elmúlt 14 év tapasztalatai alapján lehet szerintem állítani. Nem történhet olyan esemény, hogy az SZDSZ koalíciót bontson. A politikai feladat az, hogy ha Gy. leváltja H. Á.-t, akkor mivel kárpótolja ezért az SZDSZ-t. A kárpótlásnak itt csak jelképesnek kell lennie (valamilyen jelentéktelen, de a sajtó megtöltésére alkalmas babakötvény- vagy újtulajdonisiprogram- szintű, liberálisnak tekinthető ötlettel kell csak előjönni, pl. 0,5%-os adócsökkentés vagy hasonló), hogy csak félig legyen nyilvánvaló, hogy az SZDSZ-szel ismét felmosták a padlót. Ha csak ennyi megaláztatást szenved el az SZDSZ, akkor bent marad a koalícióban.
Az MDF egyébként nagyon szívesen támogatna kívülről egy kisebbségi MSZP-kormányt. Ezt is tapasztalatból lehet tudni, hiszen a bp.-i és megyei közgyűléseken rendszerint az MDF szokott besegíteni az MSZP-nek, ha átmenetileg kisebbségbe kerül. Továbbá, az MDF kijelentette, hogy nem fogja támogatni az MSZP-t, tehát valószínűleg fogja.
Meglepő politikai ügyességet mutat most Gyurcsány, hiszen mindenről szó van, kivéve az ő esetleges megbuktatásáról. A sajtó, a nép, a pártok, a miniszterek mind leváltandók lassan, de ő nem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen ügyes taktikai játékos.
Szerintem felkészülhetünk 2 év Kiss Péter-i típusú, osztogatós lötyögésre 2010-ig, majd pedig szoros választási eredményre.

tevevanegypupu 2008.03.29. 17:14:12

Ha a koalicio szetvalik es Koka marad az szdsz elnoke, akkor az szdsz-nek annyi. Gyurcsany maradni fog, a hatterben valoszinuleg apro, de nagyon eros csoport tamogatja. Ugyhogy marad a koalicio es marad Gyurcsany is. Egyik nelkul a masiknak sem megy.

Bakura - Szabadság, egyenlőség, testvériség · http://politikaikommunikacio.blogter.hu 2008.03.29. 17:14:57

politikaikommunikacio.blogter.hu/?post_id=256896
Igazán nem vádolhattok azzal, hogy itt szoktam reklámozni a blogomat, de csütörtökön külön bejegyzést írtam a koalíció szakadásáról.
Nem akarok itt ismételni.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.29. 17:15:50

Zoli:
Nem vádolunk, csak nyugodtan. :)

Ács Ferenc 2008.03.29. 17:37:34

"Gyurcsány végórája" - na persze. Túlél ez a pasas még nagyon sok mindent.

Viszont hogy lehet így ülni? :))))) Érdekes a link címe is.

index.hu/cikkepek/0803/belfold/maszopsz//.gdata/gpb_12.jpg

dr.minorka 2008.03.29. 17:43:12

Nekem egy amerikai igehirdető produkciójára emlékeztet valami megacsörcsből az egész műsora.

Turbulencia (törölt) 2008.03.29. 17:49:03

Amikor Torgyán villát épített, akkor is sokan azt mondták, hogy ő "mindent túlél", aztán mégsem. Torgyán imidzséhez túlságosan kötődött, hogy ő a "kisembert" képviseli.

Hasonlóan, Gyurcsány sem élhet mindent túl, már most nagyon kevesen érzik azt, hogy őket képviselné, és szerintem nulla esélye van a trend megfordítására.
2008-ban vagy legkésőbb 2010-ben hatalmasat fog bukni.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 17:56:40

Feri ülésén egész stáb dolgozhatott: nem szónoki pulpitus, mivel nem áll a pártja felett, köztök van, belük beszélget; erősen Rodin Gondolkodójára hajaz, a töprengő, a Modern Magyarországért aggódó politikus és ember, etc.
A hokedlijét valószínűleg már egy hete megrendelték, és egész héten rendezték szcenikus, látványtervezők és hasonlók csapatával a spontán beülését.

CrL 2008.03.29. 18:00:31

igazi államvonalas férfi póza ez.

dr.minorka 2008.03.29. 18:10:58

nem velük beszél, nekik beszél! Felettük lebeg. Sötét háttér, fény az előadón. Csak valami gerincnyavajája lehet...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 18:19:25

dr. minorka,
vagy nincs is neki olyanja? Azért nyeklik-nyaklik örökké?

Ács Ferenc 2008.03.29. 18:27:30

Turbulencia: Torgyán más karakter volt, a Fidesszel nem bírt, GYF viszont az első miniszterelnök, aki kormányról tudott győzni, a mostaninál ugyan kevésbé szar helyzetből, de sok esélyt akkor sem adtak neki az ellenfelei. A Fidesz sikerei részben látszólagosak, ráadásul "idegenben" vezet, mert a szociális demagógia azért alapvetően a szocialisták játéktere mindenhol a világon. Ám ha szociék visszatérnek a régi taktikához, akkor egyenlíthetnek is. Egy valódi tétmeccsen a "ki tud jobban kádári kisemberül" játékot szerintem csak a szocik nyerhetik meg. Persze nem zárom ki, hogy mégis megbukik, mert mondjuk nem cserélik le időben Bajnai Gordonra, Szlire, vagy valami "rokonszenves" pártonkívüli elvtársra, és a Fidesz nem rontja el a finisben, ahogy szokta. És akkor? Neki hobbi a politika, elmegy három hónapot nyaralni, aztán visszajön és a pár napos osztalékából megint kivásárol magának egy pártot a parlamentben. És akkor ő lesz az ellenzéki vezér. Mondjuk. Meg más szcenáriók is vannak, úgyhogy én nem írnám le a palit. Ez a wishful thinking egy ilyen jobbos sport lett az utóbbi hat évben, én elég viccesnek tartom egyébként. :)

dr.minorka 2008.03.29. 18:28:24

igazi áramvonalas férfipróza ez. Mennyivel jobban hangzik:)

mithrandir 2008.03.29. 18:45:43

Nekem is komolynak tűnik.

Gyurcsány azzal, hogy nyilvánosan bejelentette Horváth kirúgását, felégette maga mögött a hidat, de az SzDSz-nek sem hagyott választást.
Bármelyik fél enged, az ezek után teljes arcvesztést jelent.

Kiváncsi vagyok, mi lesz ebből...
(Pedig egy évig még húzhatta volna Fletó... :-(
:-D

mithrandir 2008.03.29. 18:51:29

Papa Doc 2008.03.29. 17:00:13

Mármint hogy az MSzP mosta volna fel a padlót a Szadesszel? :-o

Szerintem pont fordítva, a szadisták zsarolták megalázó módon az MSzP-t...

Papa Doc 2008.03.29. 18:58:55

mithrandir: arra a várható esetre utaltam, hogy H. Á. megy, az SZDSZ pedig ezt kénytelen elfogadni.

Turbulencia (törölt) 2008.03.29. 19:24:15

Ács Feri,

"GYF viszont az első miniszterelnök, aki kormányról tudott győzni"

2 év után még meg tudta csinálni, hogy minden rosszat Medgyessyre/Orbánra kent, ezt többé nem teheti.

"Ám ha szociék visszatérnek a régi taktikához, akkor egyenlíthetnek is."

Nem azt mondtam, hogy a szocik nem győzhetnek, csak azt, hogy Gyurcsánnyal nem. Szerintem 10% esélyük van ha lecserélik, 1% ha vele próbálkoznak. Szerencsére nem nagyon van kire lecserélni, és nem is olyan könnyű. 2004-ben minden értelmes ember felsóhajtott, amikor a felelőtlenül osztogató Medgyessy távozott, de most egy osztogatóbbra való csere erkölcsileg indokolhatatlan lenne.

"Egy valódi tétmeccsen a "ki tud jobban kádári kisemberül" játékot szerintem csak a szocik nyerhetik meg."

Legalább annyi haszna volt a népszavazásnak, hogy a "kádári kisember" szocikba vetett hitét megingatták... Nehéz lesz a sebet begyógyítani – különösen úgy hogy közben a nyugatmajmoló-reform-baloldali értelmiség szimpátiáját is megtartsák. Nem hiszem, hogy az Orbán-gyűlölet elég erős összetartó erő lesz a baloldalon.

"pár napos osztalékából megint kivásárol magának egy pártot a parlamentben"

Nem szeretem, ha valaki nálam is cinikusabb :) Azért nem Afrikában vagyunk – a pénz nem elég, hitelesen kell hazudni tudni annak, aki nálunk politikus akar lenni... Ezt a hitelességet játszotta el Gyurcsány. Nulla gazdasági növekedésnél hülyén néz ki, ha valaki a reformert játssza.

"Ez a wishful thinking egy ilyen jobbos sport lett az utóbbi hat évben"

Igen, de az ellenkező végletbe se essünk.

CrL 2008.03.29. 20:00:11

"Ez a wishful thinking egy ilyen jobbos sport lett az utóbbi hat évben, én elég viccesnek tartom egyébként. :)"

tényleg 6-nak tűnik, de mégcsak 4, ha Gyurcsányra érted >]

Vasutas 2008.03.29. 20:11:37

Engem is a Megyó kirúgása előtti időkre emlékeztet ez az egész. (Egyedül GYF mondja azt, hogy semmi hasonlóság nincs a két eset között...)

Egyébként az is érdekes, hogy mi is ez a "pártértekezlet"? Ilyen testület tudtommal hivatalosan nincs a maszopban. Csak nem arról van szó, hogy GYF félt egy kongresszust összehívni, merthogy az akár el is zavarhatná a sunyásba? A pártértekezlet viszont nem dönthet semmiről, a felrendelt vidéki nyuggerek előtt viszont kedvére prédikálhat a Nagyvezér.

dr.minorka 2008.03.29. 20:14:04

Ki is volt az a nagyeszű politikai elemző, aki szerint nem lesz politikai következménye a népszavazásnak?:)

Chicano 2008.03.29. 20:28:57

Az MSZP-n belül keringő forgatókönyvekről: index.hu/politika/belfold/mszpelemz113/

Érdekes, bár szerintem ha borul a koala az itt leközölt spekuláció mehet a kukába.

Chicano 2008.03.29. 20:31:04

Nekem van egy aranyeres kollegám, az szokot így ülni. Lehet hogy ferinek csak aranyere van, esetleg tegnap beleült valamibe.

Chicano 2008.03.29. 20:33:03

Még valami: nem tünt fel nektek a nyuggerek testbeszéde a Nagy Ember beszéde alatt? Szinte mindannyian összefont karokkal ültek. Érdekes...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 20:44:25

Gyurcsány mindig kelleni fog az MSZP-nek, mert (bocs, vakok): okos. Nehéz róla elképzelni, hogy valaha is teljesen kivonul a politikából.

Egyébként magam részéről úgy gondolom, hogy nem is annyira a népszavazás következménye mindez a zavartság, hanem az SZDSZ-szel való konfliktuálódásé (ami persze már benne rejlett a kampányelőzményekben is). De ezzel kapcsolatosan óvatos lennék. Láttunk már nagy színjátékokat, és végül ez is bizonyulhat annak. Korai még temetni a telet, és előre inni a medve bőrére.

Na és persze, ha 2010-ben (esetleg) 51-49%-ban a FIDESZ is nyer, van még 2014 is. Addigra az MSZP nem csak feltámadhat, de a földi mennyekbe is felmehet, és ülhet lenin atya baljára.

Mert hát a manipuláción és a többségében manipulált ikszelőkön múlik a dolog.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.29. 20:46:36


Szerintem a cuclib féltudású elitet, most le fogja váltani a konzi féltudású elit. " Alig használt Dessewffym jólkarbantartott Matolcsyra cserélem ". Nem lehet ilyesmit túlélni, egy Margaret Thatcher bukott bele abba amibe Gyurcsány megpróbál nem bele bukni. És igazi kipróbált tehetségtelen hülyék várják, hogy a frissen megbukott tehetségtelen hülyék helyére lépjenek minden szinten. Az egyetlen tisztességes megoldás az, hogy az ember maga csinál valami jót, és leszarja azokat akik erre úgyis képtelenek. Az a Magyarország ami nem ennyire kínos, egyszerűen nem létezik, csak nyomokban, itt-ott, pár színházban, egyetemi tanszéken, hangversenyteremben. Van pár író, matematikus, informatikus, bankár, festő, zenész, rendező aki nem ciki, és egyszerűen az egyiküknek kell lenni. Ez a megoldás. A többi duma.

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2008.03.29. 20:49:54

"Ez az egészségügyi reformpolitika legfontosabb elemének, a magántőke bevonásának megakadályozását jelentheti."

Már most is van az egészségügyben magántőke. Jóreggelt.

dowNLoad 2008.03.29. 20:50:03

Már be van hűtve a pezsgő, de ha egyszerre nyírják ki EGYMÁST, akkor egy kisebb tüzijátékot is rendezek, mondjuk július 4.-én pont jó lenne. Remélem a keresztapák sem kímélik majd egymást, mint Gyárfás-Prinz Fenyőt. (szívesen látna mindenki egy Aranykéz utcai akciót a következő titkos kormányülésen)

Chicano 2008.03.29. 20:50:21

Valhogy annak a másik "féltudású elitnek" elég jól ment a kormányzás 98-02 között. Másrészt meg: Teacher és Gyurcsány? Na ne...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.29. 20:55:59

Szerintetek emlékszik még Ferenc arra, hogy mit mondott két hete?
vagy akár arra, hogy mit mondott tegnap?

a sok gyep káros a hosszútávú memóriának.
persze az is lehet, hogy megváltozott a véleménye. rajtaütésszerűen.

mindenesetre tapos lefelé, erősen.

dowNLoad 2008.03.29. 21:00:42

Füvezne??? HAHAHA, az nem Dzson Emese?? Az alkoholista az meg Demszkáj? Komolyabb drogos van? (biztos, csak én nem tudom kik azok)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:01:57

"denever",
emlékszik. Jól tudja, hogy mikor, mit és miért mond.

Nem sokra mennek az antigyurcsányisták, ha azt hiszik, hogy ellenségük hülye.

dr.minorka 2008.03.29. 21:13:27

Loxon!
1. A végeredményt (és Ferencünk lehetőségeit) tekintve mindegy.
2. Egyébként meg tényleg pojáca.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:20:33

Minorka,

1. szerintem nem mindegy, hiszen a vele (és általában a másokkal) szembeni megfelelő attitűdön sok, sőt rengeteg múlik.
2. A pojácasága részben bele van építve a PR-imázsába.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.29. 21:21:44

www.nol.hu/cikk/486768/

teljes szöveg.

azért egy dologban egyetért a Feri meg a Viktor. két irányzat van a Jó (Ferinél progresszió, Viktornál nemzetiemberiizédolog) és a Rossz (Ferinél nemzetiradikalistapopulistafújfúj, Viktornál a nemzetietlen libermétely), és a kettő között nem lehet lenni, mert nem. anyátok cicatücskök, anyátok.

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.29. 21:26:04


Mert azok. Nem láttál még cicatücsköt ?

dr.minorka 2008.03.29. 21:30:57

A google cicatücsökre Jo Tunderhez irányít!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:32:26

Akkor Jó Tündér lenne a cicatücsök? De ennek semmi értelme!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.29. 21:32:33

loxon,

én szeretem, ha valaki konzisztens. még a konzisztens hazudozót is tudom tisztelni. de ez már nem fér bele a morális értékrendem koordinátarendszerébe.

azt mondják itt feljebb, hogy a kocka el van vetve, és ha bármelyik oldal visszatáncol, akkor elvesztik az arcukat.

Ezek?! elveszíteni csak olyat lehet, ami nálad van. az arcuk volt az első dolog, amit leadtak a pártház ruhatárában.

Téglagyári Megálló 2008.03.29. 21:34:28

"Az egyetlen tisztességes megoldás az, hogy az ember maga csinál valami jót, és leszarja azokat akik erre úgyis képtelenek."

Jo Tunder, ezzel csak az a baj, hogy hiaba szarod le oket, az ő kezukben vannak a poziciók a felsőoktatásban...

Jo Tunder · http://nincsenurleskesz.hu 2008.03.29. 21:38:08


kedves megálló, tudod hány felsőoktatás van a világon ? :)) nem hiszem, hogy nekem bárki ártani tudna, vagy akarna, ha én nem csinálok jót, az az én saram lesz, nem kenhetem senki másra. megbolond van itt rendesen, kétoldali megbolond.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 21:40:52

"denever",

nem morális értékrendről beszéltem, hanem képességekről. Gyurcsány (széltolói) képességeit alábecsülik. A morális részében egyetértünk. Szó sem volt részemről valamiféle "tiszteletről".

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.29. 21:55:24

ja, gondolom van cél az image-zsal. visszaemlékszem a bukás újrafeliratozott változatára:

"azt hiszitek, ezért csinálok hülyét magamból, évek óta?"

hát, aki ilyen élethűen adja elő a szétcsúszott, fűbefába kapaszkodok figurát, az már kezd gyanús lenni. remélem nem szeretett bele túlságosan a szerepébe.

nagykerek 2008.03.29. 21:58:25

Megjegyzem Gyurcsi és társai mindenféle variációban előadták, hogy :" mi lesz márc. 9-e után? Én megmondom, márc. 10-e."
Nos, már ezen poszt címe is mutatja, hogy egy picivel több lett. Minimum egy kormányzati válság. Nem purparlé, valódi.

Végiggondoltátok mi volt ez a népszavazási eredmény? 3,3 millió a 700 ezer ellen, 50 %-os részvétel. Ha elmegy még 15% és mind! a koalíciónak szavaz, az egy normál választási részvétel és 3,3 millió az 1,9 millió ellen.
Ez minimum 2/3-os fityisz győzelem! Nem csoda, hogy maguk alá csináltak.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.29. 22:07:15

"nagyreform",
hűtsünk be valami keserű italt arra az alkalomra, amikor hasonló arányban újra ellenkező preferenciákkal fog szavazni a bölcs tömeg.

Akik most a diadal kürtjeit fújják, majd újra megszaggatják ruháikat és hamut szórnak fejükre.

Én rezignáltan várom, mert ez a demokrácia.

aranyhaj.blogspot.com 2008.03.29. 22:17:15

Szerintem nagyobb gond van itt, semhogy egy szál miniszter (aki ráadásul nem a nagyobbik kormánypártba tartozik) menesztése megoldaná. Ha baj van, nem csak a szabad demokraták hibája.

aranyhaj.blogspot.com

jo.e 2008.03.29. 22:31:51

"Szerintetek emlékszik még Ferenc arra, hogy mit mondott két hete?"
Szívem szerint már a tegnapira sem emlékszik, de mégis azt mondom, hogy igen. Azt viszont nem hiszem, hogy a rajongók is így vannak vele.
Az eredeti kérdésre visszatérve meg sztem végjáték. A koalíció nem hiszem, hogy szakadna, az szdsznek nagyobb a veszíteni valója 1 esetleges választással. A parlamenten kívülről már nehéz a visszaút. A D209-et is simán lenyelték, mikor a kocsikulcsok, irodák és a titkárnők forogtak veszélyben. (jó, tudom ez másik sztori) Arculatvesztés? Az meg mi?

dowNLoad 2008.03.29. 23:00:52

Nem sokra mennek az antigyurcsányisták, ha azt hiszik, hogy ellenségük hülye.
NEM HÜLYE , HANEM SKIZOFRÉN ÉS PARANOID.
A "nemzetiakármi" az meg a gyengébbek és a internacionalista (cionista, stb) nemzetközi libsi-bibsi szerencsétlen IQ rokkantak számára MÉGEGYSZER:
Aki az ország érdekei ellen, akarattal, vagy tudatlansága miatt tesz, az minden jobb helyen büntetendő, és nem díjazzák miniszteri, (fő)polgármesteri , meg egyéb magas posztokkal.
Az, hogy PATRIÓTA magyarul már semmit sem jelent?
(tudom, a szadisták soha nem ismerték, a maszoposok meg nem hisznek benne, mert ők NEMZETKÖZIVÉ akarják tenni az égész világot, miután megforgatták, haha)

TamasNYC · http://nycity.blog.hu/ 2008.03.30. 00:15:40

No, hölgyek, urak, ha pezsgőt még nem is, de egy üveg finom bort én bizony kinyitottam. :-) Azt mondom: láttunk mi már karón Megyót, ha nem is pont ugyanaz lesz a forgatókönyv, de nem marad már sokáig ez a gyurcsányi. Ha meg véletlenül az SZDSZ távozna, akkor is jó, hogy hideg már a pözsgő.

A reakciós kollégák meg írhatnának posztokat a lehetséges utódokról. De komolyan!
Pl. kifijaborja ez a Bajnai Gordonka? Meg mi történt a múltkori sikertelenség óta Kis "Lusta Dick" Péterrel? stb. Előre is kösz. :)

TamasNYC · http://nycity.blog.hu/ 2008.03.30. 00:22:23

Hehe. Rákerestem Bajnai Gordonra a Googleban. Az első találat a meh.hu, de rákattintva azt kapom, hogy épp most fejlesztést végeznek. www.meh.hu/kormany/kormtag/bajnai20060609.html

Szerintem frissítik a kormány névsorát. :-) Ez szokott lenni az Apple Store-nál is. :-)))
www.crunchgear.com/2008/03/11/apple-store-is-down-but-why/

dowNLoad 2008.03.30. 12:12:35

A Bajnai gyerek legalább akkora báb, (és bábjátékos) mint a gyurcsányi, lehet , hogy nem akkora skizofrén paranoid, de semmi jót nem lehet tőle várni, a Hajdú-BÉT ügyben már megmutatta mire képes. (már többen felakasztották magukat miatta, és még el sem kezdett igazán működni)

dowNLoad 2008.03.30. 12:22:22

A ZSINDEX MEGŐRÜLT:
index.hu/politika/belfold/szdsz1061/
Liberális forrásaink közül többen azt állították, a 2004-es forgatókönyv ismétlődhet meg, ha Gyurcsány Ferenc nem lép hátrább az agarakkal. Vagy a helyén hagyja Horváth Ágnest, vagy nincs koalíció.

MI LETT A ZSINDEXBŐL??? Mintha valami belső szdsz-es híreket olvasnék, olyan érzés.
Egy 1%-os párt fenyegetőzik????
Mivel?? Mint a bolha meg az elefánt, amikor együtt dübörögnek a hídon. Remélem , most együtt tűnnek el a mocsárban.

JXB 2008.03.30. 13:14:58

Már el sem érhető a MEH szervere. Vajon az utolsó lekapcsolta a villanyt? :)

irrelevant 2008.03.30. 14:07:54

Oh yeah, a legendásan jó taktikai érzékkel megáldott Orbán már előrehozott választásokról beszél.

index.hu/politika/belfold/orban7219/

Mé' kell ezt?

CrL 2008.03.30. 14:42:38

peter: sejthető volt már tegnap is amikor navracsics azt mondta, hogy gyurcsány miért a pártjával beszéli meg mi legyen, az embereket kell megkérdezni inkább, pl hogy ki legyen a miniszterelnök.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.03.30. 14:53:43

Otvos Peter,

szerintem pont azert, hogy ne boruljon a koalicio. Valoszinuleg Orban Viktor a hata kozepere sem kivanna most egy kormanyzast, bar lehet, hogy tevedek. Egy ilyen bejelentesre az mszp-szdsz koala ossze fog zarni, es mennek tovabb a gyurcsanyi reformok utjan a szakadek fele...

CrL 2008.03.30. 15:00:06

Istvan: szerintem ez most élesben megy, de ha képesek összezárni megint akkor idővel egymást eszik meg vagy egy köv. népszavazáson mennek szét. nem lennék a helyükben az biztos.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.03.30. 15:06:15

CrL,

igy vagy igy: ha lesz elorehozott valasztas, akkor iszonyatosan nagyot buknak, hiszen Orban bejelentese utan nehez lenne kimagyarazni, hogy miert is lesz elorehozott valasztas: gyakorlatilag beismerik, hogy alkalmatlanok a kormanyzasra, illetve ha ezt be sem ismerik implicite, akkor is Orban 'beismerte' helyettuk. Szerintem ez a legegyszerubb kommunikacios fogas: Orban 'megmagyarazza' helyettuk, hogy miert is van elorehozott valasztas.

Ha meg nem lesz elorehozott valasztas, akkor meg fohetnek tovabb a sajat levukben, ami -- latvan az elmult ket ev esemenyeit -- megintcsak az ellenzek malmara hajtja a vizet.

Szoval eleg cinikus most Orban viselkedese, de nem neveznem strategiailag elszurtnak. Sokaig eleg elszurtak voltak ezek a nyilatkozatok, hiszen lehetett tamadni, hogy hatalommanias zsebdiktator, de az orszag jelenlegi kozhangulatat tekintve, ez az mszp-szdsz reszere ez most nem lesz eleg meg 30%-ra sem -- egyutt.

lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.03.30. 15:06:55

Bocsi, igy vagy ugy akart lenni, persze az elejen...

CrL 2008.03.30. 15:10:25

Istvan, szerintem szinte egyet irtunk le csak más terjedelemben ;]

ÁrPi 2008.03.30. 15:36:44

Emlékezzünk csak erre is:

Jól megnyitott gondolat volt már talán a
március 9. előtti kampányfinisben
felébresztett gondolat is:

Igen X Igen X Igen X

--" Töröljük el őket! "--

Most három hét telt el, itt van márciustizedike,
és senki se gondoljon az elefántra! (kopirájt? TörökG)

ÁrPi 2008.03.30. 16:17:12

Ha a koalició nem zár mégis össze akkor alighanem
már Orbán háta közepére kívánja már a kormányzást. :-)

CrL 2008.03.30. 16:26:15

Árpi: majd jön a kormányzati kliséválasz: "Orbán Viktor lehet, hogy nem tudja, de a következő választások 2009-ben majd 2010-ben lesznek. Lehet, hogy ő személyesen előrehozott választásokat szeretne, de egyelőre a parlamenti többséget az MSZP-SZDSZ alkotja. Megkérjük..."

countrystudy 2008.03.30. 19:17:39

itt az ideje,h megtegyük tétjeinket, mi lesz a holnapi hírekben
részemről: kiegyeznek, marad a koalíció, ágnesasszony ki lesz penderítve, esetleg a szociknál is valaki,nehogy túl nagy presztizsveszteséget szenvedjenek a szadisták,
ezzel nőni fog a szocik és gyf népszerűsége,kérdés,mekkora mértékben

Papa Doc 2008.03.30. 19:23:06

countrystudy: ugyanez a tippem, csak azzal kiegészítve, hogy H. Á. nem lesz kipenderítve.

CrL 2008.03.30. 19:33:33

horváthot holnap kirakja gyurcsány. utána minden kiszámithatatlan.

Francois Pignon 2008.03.30. 19:36:14

Szerintem Lamperth Mónika lesz az új egészségügyminiszter, az még úgysem volt.

dejavubazz 2008.03.30. 19:40:40

Akkor mar miert nem mindjart miniszterelnok(no)?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 19:44:04

Elképzelhető egy olyan forgatókönyv (a sok közül), hogy a koalíció szétmegy, s az SZDSZ kígyót-békát kiabálva átmegy ellenzékibe (esetleg felszíni személyi áldozatokkal), míg az MSZP szintén kígyót-békát kiabálva (és esetleg felszíni személyi áldozatokkal) azt állítja, hogy mindennek elrontója az SZDSZ volt.

Ezzel az SZDSZ visszanyerhet egy rakás választót, az MSZP pedig szintén.

Még az is lehet, hogy ez a forgatókönyv kis kiegészítést érdemel, működőképessége ugyanis hagyna kívánnivalót maga után (ez szinte biztosra vehető).

Ekkor:
hagyják a FIDESZ-t kormányozni egy ideig (talán akár korábban is), tudván, hogy a nép az orráig lát. Ugyanis ha a FIDESZ nagy üdvrivalgás és gyűlölködés közepette átveszi a fost, 2 hónapon belül csodát kell tennie. Ezért ha 2 hónapon belül nem lesz itt skandináv jólét, akkor 2010-re vagy 2014-re ismét jön a piros meg a kék párt (némi Centrumpárttal, MSZDP-vel vagy másvalamivel fűszerezve).

Ez persze csak egy fantasy, nem kérem, hogy bárki is komolyan vegye.

dr.minorka 2008.03.30. 19:51:46

" otvospeter 2008.03.30. 14:07:54
Oh yeah, a legendásan jó taktikai érzékkel megáldott Orbán már előrehozott választásokról beszél.
index.hu/politika/belfold/orban7219/
Mé' kell ezt?"
1. OV hülyeséget beszél.
2. OV nem beszél hülyeséget. Azt akarja, hogy az MSZP a lehető legtovább tartson ki GYF mellett. 2006 ősze óta megy ez a játék.

JXB 2008.03.30. 20:07:50

Ha előrehozott választások lennének és a Fidesz nyerne, mindenképp ki kellene teregtni az ország helyzetét, esetleg elscsinálni, egyébként simán bukó a dolog.
A kérdés az, hogy ebben a következmények nélküli országban, lehet-e beszélni elszámoltatásról.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 20:13:18

Attól tartok Feri marad, mert senki sem akarja most a székét. Ez meg elég hülye és hiú.
Viszont mindkét párt ott akar maradni a mézes bödön mellett.
Szvsz annyi fantáziájuk nincs, hogy a Fideszre bízzák a szar visszalapátolását a tehenbe.

nagykerek 2008.03.30. 20:19:16

Azért alapdolgokkal nem árt tisztában lenni.
Pl., ha rendkívüli választás lesz, annak az eredménye 4 évre szól, nem 2010-ig.

tevevanegypupu 2008.03.30. 20:19:51

Most van az indexen a focimek kozott, hogy az szdsz Gyurcsanyt mentalisan alkalmatlannak tartja. Ezt mar jo haromnegyed evvel ezelott Deutsch-Fur is mondta, akkor micsoda felhaborodas volt, baloldali elmegyogyaszok hada allt csatasorba es hulyezte le - nem Gyurcsanyt - hanem Deutschot. Most mit fognak szolni ezek a szakertok? Azota valtozott Gyurcsany mentaja??
Es ennek ellenere - ahogy nyilvanvalo is volt - a koalicio megmarad termeszetesen. Az szdsz marad kormanyon egy (szerinte is) mentalisan alkalmatlan kormanyfovel.
Miert ne lehetne kulonben elore hozott valasztas? Nem ezt indokolja a jelenlegi helyzet? Meg kell varni 2010-et taktikai okokbol, hogy addig helyrehozhatatlanul tonkremenjen az egesz orszag?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 20:28:56

"Nagyreform",
köszi az infót. Nem vagyok demokrata, így szerintem majdnem mindegy, hogy 4 év, vagy 2 év alatt változik fordítottjára a szavazói preferencia. Tapasztalataim szerint 3 hónap is bőven elég, sőt kevesebb is.

Ja, és senki ne csámcsogjon naívan a medvecukron, amit az SZDSZ most felkínált.

dowNLoad 2008.03.30. 21:08:50

JXB OTT A PONT!!!
Ha előrehozott választások lennének és a Fidesz nyerne, mindenképp ki kellene teregtni az ország helyzetét, esetleg elscsinálni, egyébként simán bukó a dolog.
A kérdés az, hogy ebben a következmények nélküli országban, lehet-e beszélni elszámoltatásról.

ERRŐL VAN SZÓ, amíg nem lesz elszámolás, meg elszámoltatás addig csak tovább növekszik a foshalom. HOL A LÓVÉ????

Papa Doc 2008.03.30. 21:18:07

Az is lehet, hogy Gyurcsányt lecserélik Simorra, monstre adócsökkentés és szociális lefaragás után 10%-os gazdasági növekedés, majd a koalíciót 6x újraválasztják.

irrelevant 2008.03.30. 21:18:58

Miért vagy ilyen pesszimista, Loxon?
Szerintem a hírek igenis optimizmusra adnak okot. Egymásnak ugrottak rendesen.

CrL 2008.03.30. 21:39:57

eleve összevissza keresztbe nyilatkozik a kormánykoalició: szdsz nem akar kilépni de kiáll horváth ágnes mellett, viszont őt holnap lapátra rakja gyurcsány. az mszp ma bevallotta, hogy kivonja a magántőkét eü reformból, viszont szdsz nem megy ebbe bele mert azzal mszpsek felrúgják a koaliciószerződést. wtf?! naponta változik minden. válságshow 3hete.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 21:40:49

Kedves Ötvös Péter!

Ha valaki bízik a demokratikus rendszerben (4 évenkénti általános és titkos választás stb.), és FIDESZ-párti vagy legalábbis koalícióellenes, annak számára az optimizmus szinte kötelező.

Én nem bízom a 4 évenkénti népbölcsességben, ez minden. Nem mondanám, hogy ez pesszimizmus (hiszen nem vetek reményt a demokráciába mint optimumba – nem az), így számomra inkább realitás-érzékből fakad. Amit írok, neutrális forgatókönyv-fantázia.

irrelevant 2008.03.30. 22:09:23

Loxon

A gondolatmeneted ott hibázik, hogy ezt a defektes kis részleges demokráciát, ami Magyarországon van, kivetíted a demokráciára mint olyanra. Ez hiba. Nem alapvetően a demokráciával van baj, hanem ezzel az országgal.

vallalkozasiotletek.com · http://vallalkozasiotletek.com/ 2008.03.30. 22:23:33

Srácok ,

Ez K*rva jó, már bocsi a kifejezésért!!!

Köszönöm!

Élmény volt végigolvasni beneteket, sem baloldalit sem jobbos nem K*rvaanyázott le senki…

Beraktalak a könyvjelzőim közé!

Végjáték vagy szakítópróba?
Nem tudom, nem tudhatom…

De nem is ez a lényeg, Feri megy vagy marad, nekünk sokkal jobb nem lesz, azt viszont látni kell Ő az első MINISZTERELNŐK, mert ő nem hajlandó 4 évbe zárni magát, a gondolatait. Mindent vagy semmit, egyszer bejött neki, remélem most is!
De azt látni kell, ha végigcsinálja ciklust, akkor bajban lesz, aki fel akarja venni a fegyvert!
Mert kezdenek beérni a gyümölcsök, a mostani gondok egy része világpiaci eredetű, a másik a belső politikai bizonytalanságok miatt is van.
Ne feledjétek, a szállodások is bejelentették nem sokkal az utcai harcok után, hogy vissza esett a bevételük, de ez nyilván nem csak rájuk igaz.
Gondoljunk bele az Ukrán válság idején is megijedtek a multik, mi lesz, ha nem férnek az érdekeltségeikhez!

Szóval Hajrá Feri!

Provokátor

dr.minorka 2008.03.30. 22:36:07

Szerintem ezeknél alkalmazási feltétel, hogy a szellemi leépültségük és a nyelvi műveletlenségük kellően szinkronizálva legyen.

nemkellvagta (törölt) 2008.03.30. 22:42:09

provokátor. ez szép tőled. remélem minél hamarabb szavazhatsz a te feridre. ha érted mire gondolok :-)))

vallalkozasiotletek.com · http://vallalkozasiotletek.com/ 2008.03.30. 22:46:36

Laprensa én is üdvözöllek! ;)

Egyébként értem, de addigra legyen kormány programja a Viktorodnak, na meg járja végi az összes miniszterelnök jelöltjét!

Ha érted mire gondolok! ;)

Provokátor

vallalkozasiotletek.com · http://vallalkozasiotletek.com/ 2008.03.30. 22:48:05

dr.minorka

ezek aztán érvek tőled! ;)

Provokátor

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 22:48:13

Kedves Ötvös Péter!

Úgy gondolom, hogy minden demokrácia defektes. De ez olyan távoli és felfoghatatlan gondolat, hogy most inkább nem írom le a hozzá vezető skizofrén gondolatmenetet. Úgyis unalmas.

Mint írtam is, nem szabad komolyan venni, ha felvázolok ide valami demokratikus rémtörténetet, részemről ez csak fantázia-játék.

irrelevant 2008.03.30. 22:59:17

Kíváncsi lennék a gondolatmenetedre, ha nem fáraszt, majd írd le egyszer. Szerintem ha a demokrácia eleve defektes, akkor minden államformát eleve defektesnek nevezhetünk. Tökéletes úgysem lesz soha, és nem is volt.

dr.minorka 2008.03.30. 23:01:50

provokátor barátunk rövidebb szöveggel kísérletezik, de a kettőspontot nem ismeri...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.30. 23:08:54

Ötvös Péter,
jó úton jársz a konzervatívvá váláshoz.

dr.minorka,
te meg rögtön három pontot is használsz egymás után. Ejha!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.31. 08:30:25

a zindex videoja mindent visz. benne van a kokista/fodorista fejtegeto csavo is. ot mar nagyon hianyoltam a szadeszos tisztujito ota.
ha kozben nem kellene ennyi adot es jarulekot fizetni, meg szorakoztato mustonak is lazan elmenne.

tewton 2008.03.31. 08:37:04

nohát, micsoda reggel.
bekapcsolom a tévét, és kora reggel azt hallom, hogy tényleg ki van rúgva Ágnes. Hétfő reggel. Ezzel indul a hét. Vannak itt még perspektívák.
szebb jövőt :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 08:45:43

Ahogy a helyzetet elnézem, a hétvégére az SZDSZ önkritikát fog gyakorolni az elkövetett hibákért és határozottan kiáll majd a 3. Gyurcsány-kormány reformpolitikája mellett.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.31. 08:53:39

Doom!
3. Gyurcsány reformpolitikája?
Hát nem aszondta az Úr, hogy reformblabla? meg reformdüh.
Most meg már reformpolitika?

bár a hüllő mindenre képes. Kóka olyan, mint az esztergapad. Beállítják a fogást és az előtolást, és dolgozik. Úgy látszik még nem szóltak neki arról, hogy az izomból reformálás már ciki...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 08:56:17

Olvasson figyelmesen, kedves denever.
www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/szervezetek/mutatAloldal&fnId=9125

"*Nem a reformpolitikával van a baj*, hanem a reformblablával, a reformkioktatással és a reformgőggel. Azt gondolom, ha megengednek nekem e rövidre sikerült és mindenképpen mértéktartást igénylő, ezt a követelményt betartani szándékozó kritika után egy nagyon rövid tanácsot is, és nem tekintik ezt az én liberális barátaim - hogy is mondjam - a belügyeikbe történő beavatkozásnak: reformgőg és reformblabla helyett, akkor is, ha nemcsak az van, de az is van, több párbeszéd és több szakértelem."

Csak nem megint valami portálról tájékozódott? ;-)

zsögödbenő 2008.03.31. 08:58:32

dr.minorka 2008.03.30. 19:51:46
" otvospeter 2008.03.30. 14:07:54
Oh yeah, a legendásan jó taktikai érzékkel megáldott Orbán már előrehozott választásokról beszél.
index.hu/politika/belfold/orban7219/
Mé' kell ezt?"
1. OV hülyeséget beszél.
2. OV nem beszél hülyeséget. Azt akarja, hogy az MSZP a lehető legtovább tartson ki GYF mellett. 2006 ősze óta megy ez a játék.

Hömm, hát azt hiszem, OV éceszgéberei megint elhagyták a józan eszüket...mint tudjuk, addig nagyon jól megy a Fidesznek, népszerűsége csúcsokat döntöget etc., amíg Viktorunk meg nem szólal a néphez (vö. a Zemberek) adresszálva vmi okosat... pusztán nézni kéne ezt a szép héja-nászt, nem hergelni őket megint egy baromsággal, ami összezárja az amúgy kissé ziláltnak tűnő sorokat...Még emlékszünk Feri lemondását követelő ultimátumára és katasztrofális következményeire...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 09:05:00

zsögödbenő 2008.03.31. 08:58:32:
"Még emlékszünk Feri lemondását követelő ultimátumára és katasztrofális következményeire... "

Höhöhö, a katasztrofális következmények itt zajlanak előttünk ... ;-)))

zsögödbenő 2008.03.31. 09:08:12

Doom, a katasztrofális következmény a maszop belehajszolása abba, hogy Ferit megtartotta és ennek következtében az ún. "reformok" ötletszerű halmozása, ami azért az elmúlt másfél évben nem kevés mentális és materiális sérelmet, törést okozott....én azért szívesebben kihagytam volna az életemből ezeket...

zsögödbenő 2008.03.31. 09:09:03

Ja és arra is utalnék, hogy most uilyen belehajszolástól tartok az ilyen agyas OV-s megszólalások következményeképpen...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.31. 09:16:05

Doom,
felületesen hallgattam, mea culpa.
de annak őszintén örülök, hogy az Úr megint tudja, hogy éppen mivel van baj. Úgy értem, abban a nanoszekundumban mi a baj.

Olyan lesz már ez, mint az APEH állásfoglalás - a leírás pillanatában érvényes: előtte és utána talán. a hatóság pillanatnyi álláspontját hirdeti a multiuniverzum többdimenziós terében.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.31. 09:51:42

ha nem költői a poszt címe:
szakítópróba.
vagy inkább: szappanopera. a tét az, hogy ki hajol le a szappanért...
:P

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.31. 09:53:02

bár érdekes kérdés, hogy vajon ki lesz a k.fő, mire lejár Ágnes asszony felmondái ideje :P

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.31. 10:09:00

Ágnes asszony 1 éve miniszterként 23-án telik ki.
Ezek után kap valami juttatást, akkor is ha nem miniszter.
bánatpénz a baleknak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 10:14:33

zsögödbenő 2008.03.31. 09:08:12:
"Doom, a katasztrofális következmény a maszop belehajszolása abba, hogy Ferit megtartotta"

Katasztrofalis az MSZP-nek es az SZDSZ-nek. A Fidesznek nyilvan mas szempontjai vannak.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.31. 10:19:06

Doom, maga menjen, és köszönccccse fel a Mestert a drága neve napján..!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 10:22:47

denever 2008.03.31. 09:16:05:
"de annak őszintén örülök, hogy az Úr megint tudja, hogy éppen mivel van baj. Úgy értem, abban a nanoszekundumban mi a baj."

Mi a baj?
Ez nem kerdes. A nemzeti progresszio ugyet egy hihetetlenul gatlastalan Ellenseg veszelyezteti, ami egyszerre populista, soviniszta, antiszemita es radikalis. Mondhatni szociális gazdasági populizmussal fűszerezett radikalizmus.

Sokkal inkább Magyarországnak mondom: ez a kérdés, válasszatok!

Mult vagy Jovo? A valasz nem lehet kerdeses. Fuggetlen ertelmisegi elutasitja a Rosszat es azzal mutatja ki fuggetlenseget, hogy Feri moge all.

Kirohogtetek Kartallt es Ungvaryt, mi? Most megkapjatok az Urtol.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 10:43:49

Meg a reformokrol:
"Gyurcsány bársonyos reformokat akar

Bársonyosabbá kell tenni a reformokat, fogalmazott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az MSZP frakciójának első, nyilvános részében."

Hajra! Elore tovabb a reformok uTJan!

CrL 2008.03.31. 11:21:31

milyen az a 'bársonyos' reform?

Devil Inside 2008.03.31. 11:25:00

Mindig kell valaki, akire rá lehet fogni, miért nem jön el az a nagy jó, amit megígértek és amiért - állítólag - mindent meg is tettek.

A nemzetközi helyzet fokozódik és már nem elég indok, ha csak a tanárok, gyógyszerészek, orvosok a reformok ellenségei. Mára kiderült, hogy az SZDSZ és Horvát Ágnes is csak úgy tett, mintha a legnagyobb barátjai lennének a reformoknak, pedig békaemberekkel találkoztak és ők is a reformok ellenségei és kerékkötői.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 11:26:00

Olyan, mint a barsony.
Puha es mindenki szereti.

Gondoljon a barsonyos forradalomra.

A kommunikacioval volt a baj, nem a reformokkal.

Reform!
Reformreformreform!

tevevanegypupu 2008.03.31. 11:27:47

Draskovics egeszsegugyi miniszter meg nem volt..
talan meg kellene probalkozni vele.(:

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 11:30:54

Devil Inside 2008.03.31. 11:25:00:
"Mára kiderült, hogy az SZDSZ és Horvát Ágnes is csak úgy tett, mintha a legnagyobb barátjai lennének a reformoknak, pedig békaemberekkel találkoztak és ők is a reformok ellenségei és kerékkötői."

Nem. Ugyan. A terv jo volt, de a megvalositasba hibak csusztak ...

"Azt gondolom, ha megengednek nekem e rövidre sikerült és mindenképpen mértéktartást igénylő, ezt a követelményt betartani szándékozó kritika után egy nagyon rövid tanácsot is, és nem tekintik ezt az én liberális barátaim - hogy is mondjam - a belügyeikbe történő beavatkozásnak: reformgőg és reformblabla helyett, akkor is, ha nemcsak az van, de az is van, több párbeszéd és több szakértelem. Talán e kettő előrevisz."

Ahelyett, hogy reformpolitika tortent volna, reformgog lett es nem volt szakertelem.

A Csillagkozi Invazio cimu kis szepsegben van egy resz, amikor a katasztrofaba fult tamadas utan a foparancsnok elorelep, elismeri a felelosseget, lemond, utana 10 masodpercen belul bemutatjak az uj foparancsnokot, aki folytatja a tamadast, de mas modszerekkel.

CrL 2008.03.31. 11:34:32

"Olyan, mint a barsony.
Puha es mindenki szereti."

Kiss Péter-féle reformok, értem.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 11:41:18

CrL 2008.03.31. 11:34:32:
"Kiss Péter-féle reformok, értem."

Ne bosszantson mar.
Feri eddig kepes volt arra, hogy harcba hivjon az orszagot elozonleni keszulo hataron tuli csalok ellen. Aztan kepes volt megetetni az uzletembereket 2005-ben, hogy lesz euro, meg minden. Aztan kepes volt ket kezzel szorni a penzt. Aztan kepes volt nepszeru nepvezer lenni. Aztan volt kemeny reformer. Volt rendparti tuntetesszetvero.

Majd most barsonyos reformer lesz.

Hogy ot magat idezzem:
"Most csodálkozunk azon, hogy az ország nem akarja elfogadni tőlünk, hogy de bizony, vizitdíjat mégiscsak fizetni kellene, és megkérdezik: akkor melyik párt vagytok? Az a párt vagytok-e, amelyik bevezette a 13. havi nyugdíjat, amelyik bevezette a 13. havi családi pótlékot, vagy az a párt vagytok, amelyik bevezeti a 300 forintos vizitdíjat? Melyik a kettő közül? Ez vagy az? Nyilván mind a kettő mi voltunk.

Igen, ha a baloldal felelősségénél tartunk - és itt közelebb járunk már egy pillanattal az én személyes felelősségemhez is - akkor mi voltunk azok, és személyesen én magam részt vettem ebben a döntésben, nem kívánom pénzügyminiszter úrra fogni, aki a 2006. január 1-jén bevezetett, azt gondolom, hogy megalapozatlan adócsökkentést támogatta. Hittük 2005-ben, hogy ezt az adócsökkentést meg lehet csinálni? Hittük. Még, ha voltak is kételyeink, elnyomtuk ezeket a kételyeket. Azt gondoltuk, hogy majd megfeszítjük magunkat, és ez jó lesz, meg jó lesz az országnak. Természetesen, ha egy párt 2006-ban háromnegyed év különbséggel csökkenti az adót, majd növeli az adót, akkor a választói elbizonytalanodnak, és megkérdezik, hogy melyik párt vagytok ti, az, amelyik csökkenti az adót vagy az, amelyik növeli az adót? "

A valasz az, hogy Feri barki lehet.

CrL 2008.03.31. 11:47:33

kivéve lame duck.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 11:52:28

Mi az, hogy lame duck? Feri tele van tervekkel.
"Ha egy mondatban kellene összefoglalni, hogy szerintem mi a feladata az előttünk álló egy-két hónapnak - aztán majd nyilván a következő éveknek, de most egy-két hónapról beszélek -, azt mondom, hogy lényegében újra kell szervezni a nemzeti progresszió erőit, és újrafogalmazni a nemzeti progresszió programját. Ez a következő időszak feladata."

Muszaj is, hogy hagyjak cselekedni, hiszen az Ellenseg mindennel szemben all, ami Jo.

"Ha nem megy liberalizmussal, ha nem megy konzervativizmussal, ha nem megy még a két világháború idejét idéző nemzeti keresztény politikával sem, akkor valóban gyúrjál össze mindent, ami a progresszióval szemben áll, ajánljál istentelen dühöt, populizmust és radikalizmust, és meglásd, többségbe kerülsz."

A Zorbannak mindegy, csak a Haladasnak artson. Mert ez egy ilyen.

CrL 2008.03.31. 12:06:09

nagyonkicsit komolyabbara forditva:

Gyurcsány titkos terve szerintem amire halványan utalt is szombaton azzal hogy júniig adjanak neki türelmet: előkésziteni a terepet valaki másnak nyárig, addig meg kirúg eztazt, helyrerakja SZDSZt, előbársonyositja a reformokat, elsimit pár kinos ügyecskét, vesztenivalója már nem sok de még nála a hatalom. Majd átadja a felmelegitett bársonyszéket valakinek aki továbbviszi az újracsomagolt semmit.

tevevanegypupu 2008.03.31. 12:09:33

Az szdsz nem hagy idot. Ugy tunik este kilepnek. Lehet, hogy az ablakon.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 12:10:25

CrL 2008.03.31. 12:06:09:
"Gyurcsány titkos terve szerintem amire halványan utalt is szombaton azzal hogy júniig adjanak neki türelmet"

Feri titkos terve az, hogy tuleljen most 1-2 honapot. Ha ez sikerul, akkor majd koncentral a rakovetkezo 1-2 honap tulelesere.

Ezt csinalja kis megszakitasok ota 2004 szeptembere ota. Mondjuk a Fidesz nem konnyitette meg a dolgat, de az Feri tehetsegtelenseget mutatja, hogy keptelen volt a lenyegre koncentralni.

"politizalt", nem kormanyzott.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.31. 12:15:21

Hát áll a bál, az biztos. Kérdés, hogy mi a cél? Mert ugye a stratégák nem állnak meg. Ha most a kormánypártok széthúznak, és egymást teszik felelőssé, az mindkettőnek visszatérülő szavazókat jelent, hiszen a birkák így értékelnek:

a) megvan hát a felelős: az a csúnya SZDSZ
b) megvan hát a gonosz: az az ótvar MSZP

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 12:24:00

Loxon 2008.03.31. 12:15:21:
"Hát áll a bál, az biztos. Kérdés, hogy mi a cél?"

Kenni a kulimaszt. Feri nem akar lemondani, lemondatja tehat Agit. Imret ugye nem mondathatja le, meg Pistit se, viszont az MSZP tagsag kelloen utalja Agit ahhoz, hogy maga helyett ot ajanlja fel aldozatnak. Jani es Gabi nem akarja, hogy rajuk ragadjon a kulimasz, ezert kiabalnak egy kicsit. Viszont a helyzetuk nehez, mert ott van a konc, amitol igy elesnek.

Kerdes, elonti-e valaki agyat a ver es elkezdi-e komolyan venni a szerepet.

Most kellene bedobni egy konstruktiv bizalmatlansagi inditvanyt ...

tewton 2008.03.31. 12:24:27

off

Doom,
"ajánljál istentelen dühöt"
ez vajon milyen lehetett élőben? Hallotta valaki?

"ajájjá"? "ajánjá"? "ajájá"? "ajállyá"?

ON

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 12:26:50

Tewton, itt van videoban.
www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/szervezetek/mutatAloldal&fnId=9124
Masfel ora, nincs idom megnezni.

Ez valami idezet? Bunko vagyok, tudom ...

tewton 2008.03.31. 12:30:53

Doom,
dehát ezek az Úr szavai voltak!

"Ha nem megy liberalizmussal, ha nem megy konzervativizmussal, ha nem megy még a két világháború idejét idéző nemzeti keresztény politikával sem, akkor valóban gyúrjál össze mindent, ami a progresszióval szemben áll, >>ajánljál istentelen dühöt

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 12:35:24

tewton 2008.03.31. 12:30:53:
"dehát ezek az Úr szavai voltak!"

Jo, ezt en is tudom. Azon aggodtam, ismerven magat, hogy ez valami hires idezet, amit csak en nem ismerek. Egy kicsit kotekszem es latinul dorgoli az orrom ala. Erezven a veszelyt, elore meghunyaszkodtam. ;-)

tewton 2008.03.31. 12:48:11

Doom, muhaha,
csaknem.
az nem lenne egy delikát elit dolog:)
meg ki is folyik már a szemem itt a gép előtt :(

Hmmm - bár érdekes lenne megvizsgálni, hogy az a híresen megbélyegzett urambátyám-familiaritás és az igazi Elitek vajon hogyan viszonyulnak egymáshoz. A Mesterre gondolok és az Úrra és köreikre. Szociális hálózat, kommunikációs stratégia, effélék.
De most inkább visszatérek a dokumenetumomba. dokumentumomba, mert sose ér véget.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 13:11:06

Maga mindent ketszer mond?
Maga mindent ketszer mond?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 13:16:03

tewton 2008.03.31. 12:48:11:
"Hmmm - bár érdekes lenne megvizsgálni, hogy az a híresen megbélyegzett urambátyám-familiaritás és az igazi Elitek vajon hogyan viszonyulnak egymáshoz."

Ez erdekes kerdes. Egy altalam melyen tisztelt nagy propagandista mondta egyszer, hogy amikor az MSZP maga alatt volt 1998-2000 kozott (bar Beci ezt a tenyt nem hajlando elismerni), a sajtojuk akkor is tokeletesen jatszott. Valaki felkapott egy hirt, a masik megkommentalta, forgattak 1-2 hetig ...

Pedig nem volt kozponti iranyitas egyaltalan.

Nem kell ezeknek osszejarni, eleg, ha mindenki tudja a szerepet. Egy olyan sajtoban, ahol az ujsagiras lenyeget sokan abban latjak, ki milyen ugyesen tud atjuttatni egy uzenetet, az ilyen viselkedes automatikusan adodik.

A Mester allitolag egyszer talalkozott csak az Urral, egy interju kereteben. Ez persze nem zarja ki, hogy elektronikusan elenk kapcsolatban vannak. Erre nincs bizonyitek.

Arra viszont boven van, hogy a Mester uzenetei szinkronban vannak az Ur uzeneteivel.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.31. 13:33:11

(sz'tem a Mester a tervezett törikönyve helyett előbb írhatna egy evangéliumot... bár ha jön a fidesz, csak apokrif lesz belőle, de a negatív reklámnál nincs is jobb :P )

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.31. 13:39:14

az mti-n feljebb van karsaiék pénzbüntijének híre, mint kóka durcás szakító-jelenete: vagyis csak huzakodnak, de nem válnak.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.31. 14:30:47

lemeradt a ":D"
azóta már rájött az mti, hogy kell...

Téglagyári Megálló 2008.03.31. 14:44:33

Doom, a Mester-t értem, hogy kicsoda, de ki az Ur? Maga Darth Vader?

tewton 2008.03.31. 15:04:35

TM,
az Ur a reformok letetemenyese, egyesek az Allamferfival azonositjak.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.31. 15:20:33

Itt a megfejtes:
w.blog.hu/2007/01/26/ur_ir

Bauer blogkollega kezdte el az Urazast es elterjedt.

tevevanegypupu 2008.03.31. 16:35:40

Es akkor most lesz uj elnokvalasztas az szdsz-ben?? Vajha.

dowNLoad 2008.03.31. 19:01:53

MEGHIRDETEM A JÓZAN PARASZTÉSZ PROGRAMOT!! Keresünk hozzá minisztereket, főtisztviselőket, közalkalmazottakat, és médiaszakembereket is, lehet jelentkezni mindenhonnan, magyar nyelvtudás, és a helyesírás ismerete kötelező. Kiterjedt rokonság, magas pozícióban levő anyós/após, keresztapa, stb. KIZÁRÓ OK!

hiba 2008.03.31. 23:15:15

Valami nagyon gyanús itt nekem. Túl egyszerű ez a képlet, hogy GYF elkövetné ugyanazt, amivel megbuktatta Megyót. Merthogy ott még neki játszott a szadi. Ha most tényleg ellene játszik, és valakivel az ő saját pártjából, akkor csak nem olyan hülye, hogy bedobja a Horváth Ágnes lapot, had üssenek rá, ha már úgyis akarnak. Jó szokásomhoz híven összeesküvést sejtek, de legalábbis taktikázást.
süti beállítások módosítása