SZDSZ: pártszakadás? II.
2008. március 25. írta: TuRuL_2k2

SZDSZ: pártszakadás? II.

 Az előző rész tartalmából: Nyílt levél! Csaba szerint János tisztázta magát! Gábor, Emese, Gabriella és István felfüggesztik magukat! Albert is fantomküldött! Csaba a rendőrséghez fordul! Cselszövés, fondorlat, ármány - az elmúlt 20 év pártszakadásai!

 Annyi minden történt legutóbbi jelentkezésünk óta, hogy indokolt egy újabb bejegyzés. Ma összevont ülést tart az SZDSZ parlamenti frakciója és ügyvivői testülete, Fodorék távol maradnak. Az Új Generáció is a tisztújítás megismétlésére szólít fel, a Népszabadság viszont pont a szervezet egyik tagjának jogosulatlan szavazásáról ír mai számában: egy fotó tanúsága szerint Zagyvai Márton a tisztújítást megelőző napon a küldöttgyűlésen helyettesített egy küldöttet jogosulatlanul. A Fodor-kampánystábhoz tartozó Zagyvai elismerte, hogy hibázott, ezért lemond a pártban betöltött tisztségeiről - viszont szerinte ez jóval kisebb súlyú szabálytalanság, mint az elnökválasztást befolyásoló álküldötteké. Az Országos Tanács elnöke, Gulyás József szerint legalább a megyei elnököknek észre kellett volna vennie, hogy valami nincs rendben a megyéjükhöz tartozó küldöttek körül. (Update: Kóka János közleményben tudatta, hogy kezdeményezi a rendkívüli küldöttgyűlés összehívását - tisztújításról egyelőre nincs szó.)

 Itt tartunk kedd reggel, de bármelyik pillanatban előugorhat egy sötét sarokból egy újabb hamis aláírás vagy álküldött. Az mindenesetre világosnak tűnik, hogy mit szeretnének Kóka és mit Fodor támogatói: előbbiek a megismételt küldöttgyűlés elkerülését, vagy legfeljebb egy korlátozott mandátumú (gyakorlatilag a jelenlegi vezetés megerősítésére szorítkozó) küldöttgyűlés összehívását, utóbbiak a teljes tisztújítás megismétlését, immár tiszta keretek között. Ha Kókáéknak sikerül elkerülni a megismételt küldöttgyűlést, akkor Fodorék úgy járthatnak felfüggesztett ügyvivői tagságukkal, mint a Fidesz a Gyurcsány-kerülő parlamenti kivonulásokkal: akciójuk eredménytelensége ellenére csak nehezen hátrálhatnának ki belőle. Ha Fodorék járnak sikerrel, és újrajátsszák az elnökválasztást, akkor Kókának főhet a feje, hogy milyen eséllyel indul egy évnyi teljesen eredménytelen elnökösködés után. Fekete lónak pedig ott van a nekem (és a jelek szerint több törzskommentelőnknek) legrokonszenvesebb SZDSZ-es politikus, Szent-Iványi István is, aki nem zárja ki, hogy indulna a megismételt választáson.

 A párt körüli kalamajkákkal foglalkozó publicisztikák címe nem sok jót ígér az SZDSZ számára a politikai álmoskönyvek szerint: „János és a szabad demokraták pusztulása” (nem, nem egy Demokrata-vezércikk), „Hogyan vágjunk tönkre egy pártot?” (Worluk mai bejegyzésének pedig nem annyira a címe, inkább a tartalma hasonlít erősen a másik két íráshoz). A horizonton felsejlik Török Gábor kedvenc bukási spirálja.

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr59395446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tewton 2008.03.26. 16:33:16

dr.minorka,
Manyi a hölgy! a juhfark pedig jó.

Manyi Béci 2008.03.26. 16:33:18

Doomie, ha így beszélsz, szólok a mamának.

dr.minorka 2008.03.26. 16:34:02

Doom mi nem nagyon? Izé, Manyika az alárendelt szerpet szereti?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:34:35

CrL 2008.03.26. 16:31:51:
"és ha jól tudom Manyi Béci az Úrat szereti, Doom nagyon nem."

A politika mar a csaladi kapcsolatokat is szeteszi.
(sohaj)

Manyi Béci 2008.03.26. 16:34:42

Nem, nem szeretem az urat, Crl.:)

Nem ilyen egyszerűek ám az emberek, még ha nem is értenek magával egyet:)

tewton 2008.03.26. 16:34:51

a premodern családban nincs internet

dr.minorka 2008.03.26. 16:35:33

tewton!
Ha tölgy nem hölgy, akkor hogy kerül a képbe?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:36:12

Manyi Béci 2008.03.26. 16:33:18:
"Doomie, ha így beszélsz, szólok a mamának."

Ne igy publikusban, luke!
Kepzeld, mit szol a sok ven foszer, ha rajonnek, kik vagyunk!

Manyi Béci 2008.03.26. 16:36:57

"Ha jobban meggondolom, magat nem szereti senki."

Játszunk egyet, Doom?:)
1 hónap, és mindenki imádni fog, hm?
:D

CrL 2008.03.26. 16:37:48

Manyi: akkor nem a Morvai és Baló modellt követik, megnyugodtam. habár ott tudom hogy forditott a helyzet ki kit szeret lol

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:38:07

tewton 2008.03.26. 16:34:51:
"a premodern családban nincs internet"

Honnan tudja, mi a Modernitas Kora?
Mi ez az onteltseg, hogy azt hiszi, a modernitas mar eljott?

Maga egy modernitas-sznob.

tewton 2008.03.26. 16:38:10

Manyi,
tudom, hogy a Mestert szereti igazából. Aki szemüveges, nyizge, és bajusztalan. És párbajképtelen is továbbá. És hagyja ezt a vigyorgást. Mindig azt hiszem tőle, hogy valamit akar sejtetni.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:38:53

Manyi Béci 2008.03.26. 16:36:57:
"Játszunk egyet, Doom?:)
1 hónap, és mindenki imádni fog, hm?"

Kenytelen lesz nikket cserelni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 16:39:15

Manyi, kár hogy magának még senki nem fogta ki a szelet az orrvitorlájából.

Manyi Béci 2008.03.26. 16:39:20

Luke?

Jó, hogy nem Pista!

Normális vagy??

Manyi Béci 2008.03.26. 16:40:59

Loxon, kedves:)
Ne utáljon már ennyire, legyen szíves.
Legyen jó kedve, és játszon velünk inkább.
Hm?:)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:41:22

Manyi Béci 2008.03.26. 16:39:20:
"Jó, hogy nem Pista!"

Ne idetlenkedj.
Komolyan, mert gyanut fognak.
Most kellene bedobnod, hogy Gyurcsany.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:41:56

Manyi Béci 2008.03.26. 16:40:59:
"Legyen jó kedve, és játszon velünk inkább."

Mast akar jatszani.
Fojtogatost.

Manyi Béci 2008.03.26. 16:42:51

Tewton.

Én mosolygok, maga szerencsétlen!
Bájosan, érti??

Na.

Manyi Béci 2008.03.26. 16:43:43

Doomhammer · tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:41:56

Régóta ismeri?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:55:08

Manyi Béci 2008.03.26. 16:43:43:
"Régóta ismeri?"

Loxont?
A masik partszakadasos posthoz bevagott nehany zenei videot.
Hatborzongato volt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.26. 16:55:53

"Maga olyan erős, vastag nyakú ember, ugye?"

Hehe, ha a felmenőimre célozgat: talált, bár
én egy kicsit "inas" alkat vagyok, de verekedni
nagyon szeretek (és tudok is. )

na megyek tévézni, állandóan csak a gép előtt ülök..

ÁrPi 2008.03.26. 16:57:27

Doomhammer 2008.03.26. 16:19:37

"A fogekonyaknal minden egyes tetel legalabb 24 oras lirai zsibbadast valt ki."

Kegyetlen _Wogon! :-)

Manyi Béci 2008.03.26. 17:00:13

Sosem célozgatnék a felmenőire, gloire.

Kivel szokott verekedni? Aki szembe jön?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:01:23

ÁrPi 2008.03.26. 16:57:27:
"Kegyetlen _Wogon! :-)"

Konkretan Stanislaw Lem Kiberiadajabol van.
Abbol a reszbol, ahol Trurl mernok poetagepet epit.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 17:02:18

PLastik, van itt pro-israeli content is elég,

Ez az izraeli úr pl. első videójában arról magyaráz, hogy ki ma "Amálek" (Izrael örök ellensége). www.youtube.com/user/mikeben98
Kedvenc videói elárulják, hogy mit gondol a kérdésről (érdemes megnézni "Arabs" c. playlist-jét, amely kizárólag Szaddam Huszein felakasztásáról szól).

Te biztos jobban érted (a fentit nyelvileg is), meg ott élsz, és nyilván sok igazság van abban, amit írsz, kész vagyok elismerni.

De azért vannak itt érdekes dolgok, amelyek elméleti síkon is hatnak. Erről nyilván Gábor György és társai jobban tudnának mesélni, mint én, aki kevesebbet kutatom ezt a sajátos "insider" nyelvezetet.

Ezért linkeltem ezeket:
reakcio.blog.hu/2008/03/25/korbezarva#c1797035
amelyek – wikipédia ide vagy oda – megerősítik a fenti magánvideó mondanivalóját is.

Üdvözlettel,
"a messiás"

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 17:03:00

Bocs, rossz helyre ment, ezt a palesztin témához akartam. Valaki kimodernálná? Köszi.

Manyi Béci 2008.03.26. 17:03:37

Doom,

a jó zenei ízlés csak kevesek sajátja.
Lám, itt van maga, és nem tartozik e kevesekbe.
Ellentétben velem.

Kérem, ne rakjon be linkeket bizonyítási kényszerből. Magát eddig kedvelték itt, maradjon ez így.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:05:59

vastagnyakú = kálvinista, ezzel itt nem viccelünk, mindenki
vette a célozgatást.

barátaimat szoktam leütni ha sokat iszom.
(másnap bocsánatot kérek)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 17:06:12

Manyi, pardon, ínyvitorlát akartam írni. Vagy eustach-kürtöt?

Doom, kedves, a fojtogatóst, azt nem ismerem. Az valami közép-európai népitánc, esetleg spártai specialitás?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:08:02

Manyi Béci 2008.03.26. 17:03:37:
"Kérem, ne rakjon be linkeket bizonyítási kényszerből. Magát eddig kedvelték itt, maradjon ez így."

Sunyi alak.
Bunteteset megerdemli.
www.youtube.com/watch?v=P5h4PFBuzvw

dr.minorka 2008.03.26. 17:11:03

Az valami közép-európai népitánc, esetleg spártai specialitás?
Aham. Spártai. Megfújják Eustach-kürtöt, riszálnak és igazat mondanak, majd elrikkantják magukat, hogy "Itt van Spárta, itt ugorgyá!". És ugranak.

tewton 2008.03.26. 17:11:42

kérjük az orrokra, fülekre, nyakakra, hajra, vérre, gyökerekre, fajtákra történő célozgatások mellőzését a békesség és a PC kedvéért :)

dr.minorka 2008.03.26. 17:12:29

A PC már lefutott! Macintosht vegyen.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 17:14:25

Már kértem moderálást, Tewton, vagy a spártaira gondol?

Minorka, ám hol a fojtogatás ebben? Talán freudilag, úgy érti?

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:15:21

tewton 2008.03.26. 17:11:42:
"kérjük az orrokra, fülekre, nyakakra, hajra, vérre, gyökerekre, fajtákra történő célozgatások mellőzését a békesség és a PC kedvéért :) "

Nadiposzata mehet?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 17:15:28

Ah, most veszem a paraplémat és eligyekszem a bleuff-be. Addig jók legyenek!

Manyi Béci 2008.03.26. 17:15:37

Loxon, hát döntse el hamar! Legyen erős és bátor, Loxon!
Esetleg olvasson utána:)

Manyi Béci 2008.03.26. 17:18:29

tewton 2008.03.26. 17:11:42
:)

Pisze vagyok, képzelje.:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:26:52

Manyi Béci
maga kálvinistázott egyet a kommentjében?
:D

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:30:12

gloire · alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:26:52:
"Manyi Béci
maga kálvinistázott egyet a kommentjében?"

Kalvinistazott.
Ketseg nelkul.
Manyi Beci vonuljon ki a kozeletbol.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:35:24

ha egyáltalán élet ez még neki...

Manyi Béci 2008.03.26. 17:41:32

Doomhammer · tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/ 2008.03.26. 17:08:02

vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&VideoID=17281652

Hát,sokáig kerestem. nehezen találtam ezt meg, de sikerült, ha nem is jó felvétel, sajnos.

Kinek is ajánljam...
:)

CrL 2008.03.26. 17:47:56

egy kis off:

www.hirszerzo.hu/cikkr.az_mszp_felrugna_a_koaliciot.61267.html

tényleg Doom, nincs kéznél képe Manyiról?

Google 2008.03.26. 17:52:20

Szakad a part? Ott vagyunk most?
Vagy parkapcsolatokkal ütjük agyon a drágát?

tewton 2008.03.26. 18:25:51

Google, ez van,
a párt szakad individuumokra,
disszociál. Maradnak az egyedek.
mint itt. Kit érdekel Kovács Pisti?

Manyi Béci 2008.03.26. 17:41:32
Ki a célközöndség?
megnéztem a klipet, de nem értem.

bár az is igaz, hogy rossz a hangkártyám.
de betettem a hifibe az Infected mushroom-cdt és úgy egész jó klip lett.
Valamit elrontottam?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.26. 18:30:04

Google, lehet hogy máma már nem hasad tovább. )
Kicsit lazítottunk neharizz.

irrelevant 2008.03.26. 18:37:35

index.hu/politika/belfold/mester7778/

Mesterházy kirohant mint Zrínyi.

Egyre nagyobb
Egyre nagyobb
Egyre nagyobb szarban óóóó
A koalícióóó

tewton 2008.03.26. 18:42:36

otvospeter 2008.03.26. 18:37:35
:)
ió ció destrukció

Macskajancsy meg pozicionálja magát és nyomul felfele. broáf.

Naumov 2008.03.26. 18:45:30

Nekem valahogy erről az egész SZDSZ-álküldöttes mizériáról mindig Nyakó István jut eszembe, amint a 2006-os választások estéjén áll a kamera előtt, és öt perccel az eredményhirdetés után közli, hogy "ez kérem tiszta, törvényes választás volt, senkinek nincs oka kételkedni benne"...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2008.03.26. 18:49:49

Holnap talán meghírdetik a polgári-plebejus politikát is.

CrL 2008.03.26. 18:55:48

otvospeter 2008.03.26. 18:37:35

persze mert megroggyant az szdsz, de továbbra
sem egyeznek bele a szoci eü terveibe és napok
óta nincs kompromisszum csak egymásnakfeszülés.

a paprikajancsipárt meg fotelből figyel és néha
megnyomja a 'dobják ki a mostani eü reformot mert népszavazás lesz' gombot.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 19:56:38

Na tessék, dr. minorka balos, gloire meg kálvinista. Ki emeli föl a tridenti zászlót?

dr.minorka 2008.03.26. 20:59:35

Tölgy!

Egyik ősöm felette tevékeny volt abban, hogy Schmalkaldennél a luteránusok ráfaragjanak. Legyen elég ez családi hozzájárulásnak.
Ui.: Maga tornatanár ezzel a zászlógyakorlattal?:)

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.03.26. 21:13:29

Az a zsinat zászlaja, Minorka! Én még a konstanzit is meglengetném... Máglyára az eretnekekkel!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 21:24:39

Visszajövök, erre mit kell látnom. Manyi a hosszú körmökre bukik? Ízléstelen.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 21:46:48

minorka,
ezt a schmalkaldeni dolgot mindenki mondhassa. Még vizsgálják az elvtársak, izé, az atyák.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 21:51:20

Loxon,
én kicsit reménykedem, hátha mégis a Tisza Kata a Manyi.

tewton 2008.03.26. 22:07:28

Nohát, a pápa pilises drabantjai!
Nohát, tévelygő kálvinista testvérek!

Méghogy zsidó világösszeesküvés, meg komonizmus!
Közben a római antikrisztus uralkodik, kétezer éve!
Bolgárúr, meddig lehet még elnyomni az igaz Evangéliumot? Pápista babonákkal? Bálványimádással?

Aki meg Schmalkaldenen poénkodik, azt becikkelyeztetem!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 22:07:52

Ne reménykedjenek, Uraim. Ha Manyi Tisza Kata, akkor Che Guevara-ért rajong, bizonyos vagyok benne – ez ma obligát szalonhóbort. Ilyen díszes ultrakonzervatív társaságnak csak az előszobájában lehetne keresnivalója. A beljebb tessékelés teljességgel garantálhatatlan, leszámítva olyan sajtot hollócsőrből eltávolító kilencbőrűeknek, mint Doom kolléga.

Jobb lesz, ha abból indulnak ki, hogy Manyi csupán egy Tisza Kata-epigon. Így

1. kényelmesen megőrizheti inkognitóját
2. erőzhet, ha be szeretné bizonyítani az ellenkezőjét
3. Önök sem fognak ellenállhatatlan késztetést érezni, hogy kígyót melengessenek keblein.

dr.minorka 2008.03.26. 22:28:53

Doomhammert melengeti Manyika a keblein?

Manyi Béci 2008.03.26. 22:42:58

Tewton kérésére akkor, könyökből, az előszobában ülve a kissámlin:)

Ballada Loxon nagyúrról, az esztergák őréről

Egy nap Loxon nagyúr
Az esztergák őre
Rá akart harapni
Egy óriási kőre

Kicsorbult a foga
Ínye pedig vérzett
Felmérgelte magát
Azonnal evégett!

Szitkozódni kezdett
Lökdöste a követ
De az meg sem mozdult
Még csak rá sem nézett

Loxon nagyúr ekkor
Nekiveselkedett
Minden erejével
Rugdosásba kezdett

Zilált lett a haja
Mocskos lett az inge
A szája is habzott
A nagy igyekezetbe

Felsebezte lábát
Aranyos csizmáját
A sár is belepte
S nem ment semmire

A vár ablakából
Sok kíváncsi szemek
Először csak néztek
A Nagyúr talán beteg?

Ám egy kis szobalány
Kuncogásba kezdett
Pár perc elmúltával
Az egész vár zengett:

Nevetett a szegény
Nevetett a gazdag
Ó, esztergák őre!
Téged kikacagtak!

dr.minorka 2008.03.26. 22:50:01

Hol van ebben a hexameter? Meg a jambus?

Manyi Béci 2008.03.26. 22:50:08

Maga kért verset, hát most megkapta:)

Manyi Béci 2008.03.26. 22:51:30

Kissámlin ülve nehéz ám! Az idegen szavak szótára amúgy is a nappaliban van.:)

dr.minorka 2008.03.26. 22:58:20

Akkó idefigyeljen nacsasszony:

Záróvers, avagy a világ legrövidebb költeménye, avagy törekedjünk a tömörségre, és ne fecsegjünk fölöslegesen, amikor kevés szóval is elmondhatjuk azt, amit sok szóval mondunk el, miáltal mondandónk természetesen sokat veszít eredendő tömörségéből, ami pedig, bízvást állíthatjuk, nem válik hasznára, avagy a szegedi gőz
Őz.

tewton 2008.03.26. 23:00:11

meg, meg. Kicsit váratlanul, mint amikor a Mester nickje megjelent :)
A 6. vsz. miért nem keresztrímes?

dr.minorka 2008.03.26. 23:01:47

Szerintem Manyika nem tud számolni....

tewton 2008.03.26. 23:04:38

már
mér
nem
tud
???

Szerintem a vers egy heroikus vállalkozásról szól, amit a közönség nem ért meg.

Manyi Béci 2008.03.26. 23:05:57

Tewton, ez nagyon egyszerű.
Így jött ki éppen.:)
Mondhatni, a mondanivalóra helyeztem a súlyt, nem a formára.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.26. 23:06:00

Manyi Béci, kedves
Post Scriptum versedhez:
Hogy bánt téged Loxon
Az csak paradoxon

Ám voltál oly dőre
S te haraptál kőbe:
Neked sose ártott
Le sárba se rántott

Kőbe lécci, kedves
Manyi Béci, nedves
ajkkal marjál: s meglásd
csók lesz a viszonzás

tewton 2008.03.26. 23:06:56

Manyi,
kicsit csalódtam Magában.
Az igazi elitnek nincs szüksége idegen szavak szótárára. Maximum egy Collins Cobuildra.

Manyi Béci 2008.03.26. 23:12:02

Én csak Chivas Regalt iszom, tewton;)

tewton 2008.03.26. 23:41:51

Manyi Béci 2008.03.26. 23:12:02
:)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.27. 08:09:14

Ez jellemző. Amíg a retrográd reakciósok fűzfapoétálkodnak, mások magukat nem kímélve munkálkodnak azon, hogy végre kirángassák az ország szekerét a kátyúból, felszántsák a magyar ugart, kikössék kompországot Európa oldalán.
Igen, igen. Reform vagy halál!
www.nol.hu/cikk/486402/

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2008.03.27. 09:08:55

Kedves Manyi Béci!
Sose verselj, lécci!
Sok gyatra poénja
Gyér fűzfapoéta
Képességét méri,
Kedvünk ettő téli...

dr.minorka 2008.03.27. 09:35:51

tölgy!
Ez borzasztó. Értelmes emberek is vannak köztük. A helyzet ilyetén állása nem kis részben a Fidesz hibája is. Azon a nem éppen lényegtelen különbségen túl, miszerint ők nem az MSZP/SZDSZ, semmit nem tudunk arról, hogy az MSZP/SZDSZ hátborzongató kurzusa helyett mit szeretnének csinálni.

Manyi Béci 2008.03.27. 10:16:11

Molnargoreny · molnargoreny.blog.hu 2008.03.27. 09:08:55

Vegye megtiszteltetésnek, hogy szóba állok magával, még ha meglehetős távolságból is, lévén erősen szaglik.
Egyetlen oka csupán az, hogy eloszlassak egy félreértést a blogban:
1.Amit olvasott, az merő baromkodás, verselésnek nem nevezném. Hogy még jobban értse: direkt rossz.
Leesett?
No.
2.Lám, ketten is rögtön kedvet kaptak ahhoz, hogy hasonló színvonalon válaszoljanak rá. Miért is, intelligens mentőorvos úr?:)
3. Kicsit tanuljon, felhívom a figyelmét ezért valamire: mindig az első akció a nyerő ilyenkor. Tudja, az ötlet maga a lényeg. Ha legközelebb baromi frappáns választ akar adni valakinek, akkor ne sétáljon bele az utcájába, mert a "tevagyahülye, debénavagy" válaszok sosem érik el a kívánt hatást. Legyen kreatív.
4.Álljon messze tőlem, nem bírom a szagát.

Üdv.

Téglagyári Megálló 2008.03.27. 10:46:29

Kissé elkanyarodtak a témától, Hölgyeim és Uraim! Már megint a Manyi & Doom szappanopera újabb felvonásait olvashatjuk, hát ki kiváncsi erre?

Oblomov 2008.03.27. 10:48:50

tewton:
"Oblomov? mostanában nem kommentel itt. Nehezére esik kikászálódni az ágyból."

Gizike lírája óta már Arany-at sem olvasok. Werther kolléga viszont nagyon megértő velem.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.27. 11:15:34

Tölgy,
számomra ez a csúcs:
"Ezért tartjuk veszélyesnek az ösztönöket manipuláló politikusokat."

dr.minorka 2008.03.27. 11:20:27

"Már megint a Manyi & Doom szappanopera újabb felvonásait olvashatjuk, hát ki kiváncsi erre?"
Manyi & Doom

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.27. 11:35:39

nekem teccik a párosuk, csak nem mindig értem :)))

dr.minorka 2008.03.27. 11:42:12

Szamárfül:
ők sem...

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.27. 11:45:14

Manyi Béci 2008.03.27. 10:16:11:
"Kicsit tanuljon, felhívom a figyelmét ezért valamire: mindig az első akció a nyerő ilyenkor."

Miert magyarazza el nekik? Ugyse tanulnak soha, semmibol.

dowNLoad 2008.03.27. 13:14:37

Akcióban a liberálisok!
liberalizmus.hu
Éljen az ÖTÖDIK FAJ!!!
liberalizmus.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=28&Itemid=2
Úgy szakadjanak szét, mint kannácska egy bantunégertől, haha.

tewton 2008.03.27. 14:00:32

Tölgy,
huh. A liberális értelmiségi felsőközéposztály újra leteszi a garast az Őszödi Hérosz mellett. Köszönjük, kedves független szakértők.

"Ezért tartjuk veszélyesnek az ösztönöket manipuláló politikusokat." hahaha. Piros kockák, piros kockák, gyere velünk, Magyarország...

"Csak olyan politikai erő számíthat a közvélemény támogatására, amely az általa képviselt reformokat kellő magabiztossággal jeleníti meg. Számítunk rájuk. Ha így tesznek, számíthatnak ránk."

Nohát, ennyi erővel Hitlert is lehetett volna támogatni a konstruktívabb korszakában.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.27. 14:09:48

"Tewton",
a mondat kicsit grammatikailag is problémás, szemantikailag meg egyenesen talányos. Ezek persze retorikai értékét csak növelik. :D

tewton 2008.03.27. 14:40:03

Oblomov,
Wertherre ne hallgasson, szélőséges hangulatai vannak.

Google 2008.03.27. 15:30:59

Szép az élet párban (manyi Dóm, nem a kölni), de addig kell ütni a vasat, amíg meleg!
Mert látják, megint jönnek, kopogtatnak, szegény Ferencünk kesereg, menjenek haza a legények, megcsinálják a Ferencek stb.
Csak nyerik a drága időnket, ha hagyjuk!

tewton 2008.03.27. 18:28:59

bezzeg a kocsog Jóban & Rosszban kap 20 milla támogatást, ez az interaktiv komédia pedig nem. Pedig mi is beszélhetnénk az Únióról.
Nekem egy Lancia elég is lenne érte.

ÁrPi 2008.03.27. 18:57:45

namégegy nulla, de van iten valami lobbizási hír: Hét cég köztük a Motim, 61 euro per MWh áron fogja kapni a delejt. Összesen 2 Mrd.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.27. 21:00:29

Manyika tud egészen szúrós is lenni, ilyet már olvastam tőle. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha Doom bá' rosszul mosogatna le vagy nem indulna reggel a Lancia.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2008.03.28. 07:36:06

dr.minorka 2008.03.26. 22:50:01
Hol van ebben a hexameter?

Ment Manyi Béci a Doomhammer lándzsás kocsijával,
míg amaz ott az anyós híres ülése helyén
narrált: "jobb kanyar itt, majd jobb kanyar újra legott"
S már Manyi vett csupa szép, fűzgally-ívü kanyart

dr.minorka 2008.03.28. 12:02:11

Loxon!
Nagyon jó!:)
Magáé a babérkoszorú (leszámítva azt a néhány levelet, ami a mai babfőzelékbe kell).
süti beállítások módosítása