Például nem vesszük észre azt, ami nem botrány. Tegnap ugyanis egy kicsi, de csodálatos esemény történt. Tibetért tüntetett száz ember Budapesten. Persze szomorú, hogy csak ilyen kevesen voltak, ugyanakkor a történet szépsége, hogy a kuruc.info ugyanúgy meghirdette az eseményt, mint a Critical Mass. Volt végre valami közös cél. Nem volt brutális rendőri készültség - mindössze egy fakabáttal találkoztam, az is olyan rendes, utcai. A tüntetés is csendes volt, nyugodtan lobogott egymás mellett az árpádsávos, a nemzeti és a tibeti zászló. Nyugodtan álldogált a raszta hajú család, a katonaruhás, meg fekete kapucnis fiatalok mellett (az állítólag kővel betört ablakból a helyszínen semmi sem tűnt fel). Az önvizsgálat lényege, hogy kell-e utálni a másikat?
Kell-e félnünk Gyurcsány Ferenctől? Tényleg jajveszékelve kell rohangálni azért, mert megalakult a Magyar Gárda? Tényleg nemzetpusztítók uralkodnak a fejünk felett? Rettenetes-e, ha valaki felgyújt egy kukát? Tönkremegyünk-e, ha kifizetjük a vizitdíjat?
Vagy nem vérre megy ez az egész politika? Az SZDSZ-, MSZP-szavazó ugyanolyan ember, mint mi?
Az SZDSZ-es barátaimmal tegnap odáig jutottunk, hogy hátha a nemtörődöm fiatalság megtisztít minket? Jön egy hullám, akiket nem érdekel semmi és utána újra lehet kezdeni ezt a végtelenül összegubancolt, klikkesedett társadalmat.
