Az 1959-es tibeti forradalom (egy kicsit hasonlíthatjuk a mi '56-unkhoz) 49-edik évfordulóján, március 10-én (múlt hét hétfőn) kezdődtek a tiltakozások, amelyeket buddhista papok indítottak néhány őrizetbe vett társuk kiszabadítása érdekében. Gyorsan lett a dologból a függetlenségért való tüntetés, majd a demonstrációk pár nap alatt felkeléssé nőtték ki magukat. Pénteken már inkább lázadásnak lehetett nevezni: gyújtogatás, fosztogatás, erőszak, a rendteremtési kísérlet brutális.

 Meglehetősen nehéz jól megítélni az eseményeket. A kínai hírforrásokra nyilván nem lehet számítani, természetesen csak az őrjöngő tüntetőket mutatták be a híradókban, a rendőri intézkedések mikéntjéről nem volt beszámoló. A külföldi sajtót pedig egyszerűen kitiltották a területről, bár mindenhol megjegyzik, hogy az Economist tudósítóját egy hétre beengedték Tibetbe.

 A megítélést nehezítő másik körülmény, hogy szemtanúk szerint a tüntetők kínai civileket is bántalmaznak, illetve hogy mindent pusztítanak, ami nem tibeti. A Guardian által közölt szemtanúi beszámolókból kiderül, hogy teljes az őrület.

 Kína le fogja őket verni, sajnos ez nem kérdés. A kérdés az, hogy hogyan, és hogy mi lesz az olimpiával? Nem véletlenül kezdték ezt az egészet idén (és nem az 50. évfordulón, jövőre), hiszen ők is érzik, hogy most fokozott a figyelem a Kínai Népköztársaság reakcióival kapcsolatban. A darfuri fegyverbiznisz persze ismét előkerül, de vajon érdekli-e a világ véleménye Kínát?

fotó: nzherald.co.nz