
No, következő oldal.
Szintén félretéve mindenféle finnyáskodásaimat, az úgy van, hogy én amikor behúzom az ikszet, négy éves szerződést kötök a kormányzattal. Ő vállalja a kötelezettségeit (amit ígért), én pedig vállalom azt, hogy betartom a törvényeket, meg befizetem az adót, stb. (természetesen a tényeket ismerve egyik sem sikerül maradéktalanul...)
A klasszikus modern politikai gondolkodók szerint - gy.k. szerződéselméletesek - két szerződés van (exkluzíve Hobbes és Rousseau). Az egyik az eredeti szerződés, a pactum unionis („társulás” - ez megelőzi a kormányzatot), a másik a pactum subjectionis, mely meghatározza a kormányzat formáját. Ezek a csúnya gondolkodók úgy gondolták, ha a kormányzat szerződést szeg, zsarnokivá válik, ezzel ő maga bontja föl a szerződést. Ergo, újra kell azt kötni.
Nos, a jelenlegi kormány legitim voltát arra alapozza, hogy bizony rájuk többen húzták be az ikszet. Jó. A probléma azonban az, hogy azt is gondolják, a szerződésben foglaltak csak ránk, az istenadtanépre vonatkoznak, rájuk nem, azaz - mivel a forma így van - azt csinálnak négy évig, amit akarnak (az eddigi projekt a semmi intenzív csinálása volt - a projektvezető saját bevallása szerint). Ezt még egy vérgőzös baloldali demokrata sem fogadná el, ha másért nem is, egy 1933-as németországi választási eredmény tapasztalata miatt.
S ha ez így van, a hatalomnak nem csak egy korlátja van (ti. „teccettek volna okosabbnak lenni, majd négy múlva másra húztok, köcsögök, haha”), hanem más, törvényes korlátai is.
Ha a kormányzat kicsikét zsarnokoskodik, akkor kell legyenek az ellenállásnak különböző formái. Az egyik a kukaborogatás mocskoszsidózással egybekötve, ami ad1. nem ellenállás, hanem bunkóság, ad2. focimeccs-pótló, ad3. eredményre sem vezet.
A szívem szakad meg, hogy a setét középkor elnyomó hagyományai közül néhány, az uralkodót korlátozó rendelkezés a Modern, Európai, Haladó Köztársaságok alkotmányaiból kimaradt, de - sokadszorra is - tudomásul veszem, és a törvény uralmának fenntartása érdekében nem nyálazok ezen annyit.
Maradnak azok a lehetőségek, melyeket a Modern, Európai, Haladó Köztársaságok biztosítanak nekünk. A mocskoszsidózós kukázás nincs köztük. Az egyik ilyen lehetőség a néps(z)avazás.
Persze, az is benne van, hogy a kérdések részben blődli lózungok. Az is benne van, hogy populista ízű. És elvont értelemben lehet ezekről vitatkozni (erre röviden visszatérek még). Ám mindenki érzi azért, hogy ennek a népszavazásnak leginkább szimbolikus jelentősége van. Ha az igenek győznek, az egyértelmű nem a kormány politikájára. Ha a nemek győznek, vagy nem lesz elegendő szavazat, akkor az a kormány politikájára adott igent, illetve az érdektelenséget szimbolizálja.
Magukról a kérdésekről, általánosságban.
Vannak érvek a vizitdíj, a kórházi napidíj, és a tandíj mellett és ellenük is. Szkeptikusként azt mondom - elvont placcon - hogy az érvek mindkét irányból megfontolandók lehetnek.
Mélyen nyugatos, európaiértelembenvettkonzervatív énem pedig nagyokat bólogat a piacra, az öngondoskodásra, meg egyebekre. És nem fáj nekem a 300, sem az 1000 forint, és könnyen lehet, hogy a tandíj sem fájna (najó, azért az talán mégis, és nem kicsit).
Csakhogy.
Az öngondoskodás feltételezi az állam gazdasági beavatkozásának csökkentését. A baloldalon súlyos lehet a képzavar. Lehet minimálkalóriás ingyenebédet vinni az ellenzék kampányarcának, meg mondani, hogy az egészségügy nincs ingyen (mintha eddig úgy lett volna, a TB pedig csak a képzeletünkben létezett), de khm... hiteltelen.
A balliberális koalíció immáron hat éves
Ellenben, ha fizetésemnek több mint a felét kapásból állambácsinak adom, majd ezután azt mondják nekem, hogy az egészségügy/oktatás nincs ingyen, az belőlem is kihozza a Volunté Zsenerál iránt elkötelezett mélydemokratát.
Ha ugyanis a fizetésem több mint felét elveszik, akkor azért elvárom, hogy személyesen Drazsé nyújtsa be nekem a klotyópapírt a budira, ha kifogytam belőle. Akkor - ismét a fránya szerződések, azokban nem csak jogok, kötelezettségek is vannak - az állam azt vállalja, hogy megfelelő szolgáltatásokat nyújt nekem a pénzemért. Ha erre nem képes, az is rendben van, csak akkor a pénzt hagyja nálam, és szerződöm mással.
Ha azonban a fizetésem felét is elveszik, és mellé azt is akarják, hogy öngondoskodjak, akkor hajlamos vagyok elhinni azt, amit a
És emellé még tollakat is vizionálnak a hátunkra.
Végezetül újra a szerződésről: különbség van aközött, hogy a szerződés egyes, talán apró pontjait nem sikerül teljesíteni, haladékot kérünk, stb., és aközött, hogy kötünk egy szerződést, és annak a tökéletes antitézisét kezdjük el megvalósítani. Az nem csúszás, halasztás, vagy hiba, hanem szerződésszegés (a Btk. kicsit szigorúbban fogalmaz, ezt nevezi csalásnak: „Csalást az valósít meg, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz.” - a Szerk.). És ha már az elnyomó középkor demokratikus hagyományaitól elszakadtunk, akkor Modern Európai Emberekként azzal a lehetőséggel élünk, mellyel a Modern Európa megajándékozott bennünket.
Népsavazunk.