És persze, lehet azt mondani, hogy épp ez az út vezet messze a törvény uralmától, és közelebb a zsarnoksághoz. De a zsarnoksághoz több út is vezet (vö. mihez is tágas a kapu - széles az út, és mihez keskeny az ösvény? naugye). Ha állandóan népszavazásokat tartanának, akkor - nyilván - a „nép” kénye-kedve szerint kétnaponta változna a kormányzat, és lehetetlenség lenne magának a rendnek a fönntartása. Ilyen esetben nincs tekintély és engedelmesség, a viszonylagos rendet csak a vágyaik uralta emberek igényeinek kielégítése „tartja fönn”. És ez demokratikus gebasz, mitagadás. No, következő oldal.
Szintén félretéve mindenféle finnyáskodásaimat, az úgy van, hogy én amikor behúzom az ikszet, négy éves szerződést kötök a kormányzattal. Ő vállalja a kötelezettségeit (amit ígért), én pedig vállalom azt, hogy betartom a törvényeket, meg befizetem az adót, stb. (természetesen a tényeket ismerve egyik sem sikerül maradéktalanul...)
A klasszikus modern politikai gondolkodók szerint - gy.k. szerződéselméletesek - két szerződés van (exkluzíve Hobbes és Rousseau). Az egyik az eredeti szerződés, a pactum unionis („társulás” - ez megelőzi a kormányzatot), a másik a pactum subjectionis, mely meghatározza a kormányzat formáját. Ezek a csúnya gondolkodók úgy gondolták, ha a kormányzat szerződést szeg, zsarnokivá válik, ezzel ő maga bontja föl a szerződést. Ergo, újra kell azt kötni.
Nos, a jelenlegi kormány legitim voltát arra alapozza, hogy bizony rájuk többen húzták be az ikszet. Jó. A probléma azonban az, hogy azt is gondolják, a szerződésben foglaltak csak ránk, az istenadtanépre vonatkoznak, rájuk nem, azaz - mivel a forma így van - azt csinálnak négy évig, amit akarnak (az eddigi projekt a semmi intenzív csinálása volt - a projektvezető saját bevallása szerint). Ezt még egy vérgőzös baloldali demokrata sem fogadná el, ha másért nem is, egy 1933-as németországi választási eredmény tapasztalata miatt.
S ha ez így van, a hatalomnak nem csak egy korlátja van (ti. „teccettek volna okosabbnak lenni, majd négy múlva másra húztok, köcsögök, haha”), hanem más, törvényes korlátai is.
Ha a kormányzat kicsikét zsarnokoskodik, akkor kell legyenek az ellenállásnak különböző formái. Az egyik a kukaborogatás mocskoszsidózással egybekötve, ami ad1. nem ellenállás, hanem bunkóság, ad2. focimeccs-pótló, ad3. eredményre sem vezet.
A szívem szakad meg, hogy a setét középkor elnyomó hagyományai közül néhány, az uralkodót korlátozó rendelkezés a Modern, Európai, Haladó Köztársaságok alkotmányaiból kimaradt, de - sokadszorra is - tudomásul veszem, és a törvény uralmának fenntartása érdekében nem nyálazok ezen annyit.
Maradnak azok a lehetőségek, melyeket a Modern, Európai, Haladó Köztársaságok biztosítanak nekünk. A mocskoszsidózós kukázás nincs köztük. Az egyik ilyen lehetőség a néps(z)avazás.
Persze, az is benne van, hogy a kérdések részben blődli lózungok. Az is benne van, hogy populista ízű. És elvont értelemben lehet ezekről vitatkozni (erre röviden visszatérek még). Ám mindenki érzi azért, hogy ennek a népszavazásnak leginkább szimbolikus jelentősége van. Ha az igenek győznek, az egyértelmű nem a kormány politikájára. Ha a nemek győznek, vagy nem lesz elegendő szavazat, akkor az a kormány politikájára adott igent, illetve az érdektelenséget szimbolizálja.
Magukról a kérdésekről, általánosságban.
Vannak érvek a vizitdíj, a kórházi napidíj, és a tandíj mellett és ellenük is. Szkeptikusként azt mondom - elvont placcon - hogy az érvek mindkét irányból megfontolandók lehetnek.
Mélyen nyugatos, európaiértelembenvettkonzervatív énem pedig nagyokat bólogat a piacra, az öngondoskodásra, meg egyebekre. És nem fáj nekem a 300, sem az 1000 forint, és könnyen lehet, hogy a tandíj sem fájna (najó, azért az talán mégis, és nem kicsit).
Csakhogy.
Az öngondoskodás feltételezi az állam gazdasági beavatkozásának csökkentését. A baloldalon súlyos lehet a képzavar. Lehet minimálkalóriás ingyenebédet vinni az ellenzék kampányarcának, meg mondani, hogy az egészségügy nincs ingyen (mintha eddig úgy lett volna, a TB pedig csak a képzeletünkben létezett), de khm... hiteltelen.
A balliberális koalíció immáron hat éves
Ellenben, ha fizetésemnek több mint a felét kapásból állambácsinak adom, majd ezután azt mondják nekem, hogy az egészségügy/oktatás nincs ingyen, az belőlem is kihozza a Volunté Zsenerál iránt elkötelezett mélydemokratát.
Ha ugyanis a fizetésem több mint felét elveszik, akkor azért elvárom, hogy személyesen Drazsé nyújtsa be nekem a klotyópapírt a budira, ha kifogytam belőle. Akkor - ismét a fránya szerződések, azokban nem csak jogok, kötelezettségek is vannak - az állam azt vállalja, hogy megfelelő szolgáltatásokat nyújt nekem a pénzemért. Ha erre nem képes, az is rendben van, csak akkor a pénzt hagyja nálam, és szerződöm mással.
Ha azonban a fizetésem felét is elveszik, és mellé azt is akarják, hogy öngondoskodjak, akkor hajlamos vagyok elhinni azt, amit a
És emellé még tollakat is vizionálnak a hátunkra.
Végezetül újra a szerződésről: különbség van aközött, hogy a szerződés egyes, talán apró pontjait nem sikerül teljesíteni, haladékot kérünk, stb., és aközött, hogy kötünk egy szerződést, és annak a tökéletes antitézisét kezdjük el megvalósítani. Az nem csúszás, halasztás, vagy hiba, hanem szerződésszegés (a Btk. kicsit szigorúbban fogalmaz, ezt nevezi csalásnak: „Csalást az valósít meg, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz.” - a Szerk.). És ha már az elnyomó középkor demokratikus hagyományaitól elszakadtunk, akkor Modern Európai Emberekként azzal a lehetőséggel élünk, mellyel a Modern Európa megajándékozott bennünket.
Népsavazunk.
