Vándorplakátok és nyílt levelek - népszavazási kampány IV.
2008. március 02. írta: TuRuL_2k2

Vándorplakátok és nyílt levelek - népszavazási kampány IV.

 Az Új Generáció honlapjáról nehéz megtudni, mit gondolnak a népszavazási kérdésekről. Igaz, az egyetlen 2008-as hír az elmaradt szombathelyi Fidelitas-ÚG vitához kapcsolódik. Abban igaza van Léderer Andrásnak, hogy a Fidelitas megyei elnökének eljárása (előre megállapodni a vita szabályaiban, majd a rendezvény kezdetén közölni, hogy hazugokkal nem tárgyalunk és kivonulni) teljesen inkorrekt, de miért kellenek az elcsépelt, az arányérzék teljes hiányára utaló lózungok? „Azt azonban sajnálom, hogy a Fidelitas ezúttal is bebizonyította: alkalmatlan az európai politizálásra, alkalmatlan arra, hogy Magyarország érdekeit szeme előtt tartva politizáljon. Ismét megtapasztalhattuk, hogy a kibicnek semmi sem drága.”

 Ha többet szeretnénk tudni az Új Generáció kampányáról, akkor elsősorban az SZDSZ honlapján érdemes keresgélnünk. Innen derül ki, hogy a szervezet egy vándorkiállításon mutatja be véleményét a tandíjról az ország megyeszékhelyein. A fekete-fehér fotókon a hazai állapotok látszanak, a színes képeken nyugati egyetemek. A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a felsőoktatás pénzhiányos állapotára, mely probléma az állami pluszforrások hiánya miatt szerintük csak adóemeléssel, vagy a tandíj bevezetésével válna megoldhatóvá (vagy az MSZP-SZDSZ-kormány által bevezetett tizenharmadik havi nyugdíj eltörlésével felszabaduló forrásokból, mondatja velünk a kisördög). Az ÚG sérelmezi még, hogy a Fidelitas és a Fidesz nem hajlandó vitát folytatni a népszavazási kérdésekről, de ez legfeljebb csak részben jogos: volt már tandíj-vita az Estében, és Pokorni Zoltán pont Magar Bálinttal vitázik több helyszínen is - legközelebb március 4-én a Közgázon. Az ÚG érvelésében összeköti az állami finanszírozású és a költségtérítéses helyek közötti átjárhatóságot a tandíjjal, pedig a kettőnek nem sok köze van egymáshoz, az átjárhatóság tandíj nélkül is simán megteremthető.

 Míg a hivatalos ÚG-blog teljesen halott (vannak helyette nyílt levelek), addig urbangeri Újgén Média néven futó blogjában találhatunk nemhivatalos új generációs véleményt a népszavazásról is, bár az SZDSZ-elnökválasztási botrány kezelése a párt vezetése részéről mintha legalább annyira foglalkoztatná a szerzőt. Az egyetlen ÚG kampányvideót viszont a Fidelitas tandíj-ellenes blogján találtuk meg:

A bejegyzés trackback címe:

https://mandiner.blog.hu/api/trackback/id/tr97361742

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Reakció - a polgári underground blogja 2008.03.03. 10:46:30

Szánj időt magadra! - népszavazási kampány V. A három, a népszavazási hadjáratba beszálló politikai ifjúsági szervezet közül (a nem túl erős mezőnyben) a Fidelitas kampánya a legintenzívebb (itt jelezzük: ahogy azt fel-felemlegetik nekünk, a Reakció…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szmöre 2008.03.02. 13:34:01

"alkalmatlan az európai politizálásra" :)
Oh, ifjak mutassatok már utat, hogy merre van az európai politika? A legutóbbi kongresszus után én nem jöttem volna ki az odúból.

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.02. 13:34:53

Ne hülyéskedj, ez a legnagyobb toposzuk:)) itt a közös pont a Nemdéeffel is.

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.02. 13:36:40

Az Új Generáció egyáltalán létezik?
Nekem úgy tűnik, mintha ugyanaz a maroknyi aktivista projektezne mindenhol.

Chicano 2008.03.02. 13:47:56

Miért, a szadesz létezik? :)

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.03.02. 13:54:20

Chicano 2008.03.02. 13:47:56:
"Miért, a szadesz létezik? :)"

Hát ők még vannak néhány ezren. Egy olyan országban, ahol a legnagyobb párt az MSZP 30000 fővel, az elég sok.

Az SZDSZ teljes hálója (akiknek megélhetése függ a párttól) több tízezres, akár a százezret is elérheti. Azoknak családja és közeli barátai vannak ... könnyen kijön a 3-400 ezer fő, akit el tudnak érni. Tehát ők mindenképpen tétel.

Az Új Generáció tűnik nekem fantomszervezetnek.

Chicano 2008.03.02. 14:01:30

Persze, tudom. De itt nálunk vidéken gyakorlatilag nem léteznek.
Különben várjuk ki a botrány végét, lehet hogy osztódni fog még az a kevés is. Valami azt súgja lesz itt még majd "add vissza a babaruhám" csak várnak vele 9.-e utánig.

irrelevant 2008.03.02. 14:05:37

Itt nálunk vidéken sem léteznek szerencsére. Pedig nagy város.

CrL 2008.03.02. 14:14:48

szdsz: vidéki szavazóbázisuk szinte mérhetetlen, bp-n van a főbázis. de az továbbra sem liberalizmus, hogy csak orbánt ne! pedig erre épitenek mindig. vicc.

urbangeri meg che profillal kardozott a kormány mellett 2006ban, azóta szépen kiábrándult, nem tudom mit várt. na mindegy

Gabrilo · http://konzervatorium.blog.hu 2008.03.02. 14:45:22

Hallottam eccer egy elszórt félmondatot a szadesz-tagság előnyeiről, merthogy ilyen is van, nem szabad egyoldalúan ítélni!
Szóval az előny az, hogyha szadesz/újgén tag vagy, névről ismered az összes savazódat. A hangulat családias.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2008.03.02. 17:27:12

"Szóval az előny az, hogyha szadesz/újgén tag vagy, névről ismered az összes savazódat. A hangulat családias."

Mint az egyszeri politikus, aki a választáson 3 szavazatot kap. Mire a felesége kérdőre vonja: Béla, neked szeretőd van ?!?!?!?

Citrom ;) 2008.03.02. 17:47:16

Ismert tények, kevésbé ismert/akart összefüggésben.

real1.radio.hu/kossuth/
2008.03.01. 17,04 Az én hetem (Béndek Péter)

(Nincs közvetlen link és Real player kell hozzá.)

No comment.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2008.03.02. 22:10:17

azért érdemes odakacsintani a jobbklikkre. kivesézték a F.A.SZ.-t.
érdekesek ezek az anarchisták, amikor Che-be oltott Orbánnal kampányolnak. ők lehetnek a progresszív generáció.

én csóró punkokat meg csóró anarchistákat ismertem csak, de ez biztos neveltetés kérdése. mindenesetre egyik permanens anarchista ismerősöm se tudna kicsengetni egy kampányravalót.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.03.03. 00:26:16

Off
Kiváncsi vagyok ide tévednek-e Andrisék. (Na jó teszek róla, felnyomom a levlistára, ha még nem lenne ott.)

+ a szombati SZDSZ OT-n a legfrisebb Reakciót láttam két ÚG-s vezetőnél.

Ja az Újgenyó elég fika, pedig lehetne sokkal ütősebb is, a "vezetőség" noha pár dologhoz ért, de összeségében elég gyengén teljesít, szervezési képességek meg ... na jó nem rontom saját ázsiónk, de látszik minden a honlapon. Én másképp csinálnám, de ilyen kiválló figurák közé én nem fértem be.

On:

Léderer javára legyen mondva, hogy Magyar Bálint idegeit is elég szorgalmasan cincálja, már ha azon van ugyan még mit szétcincálni. Bár Pokonrit még így is megeszi reggelire, (csak meg ne üsse szegény Zoli bát egy rohama alkalmával!)

plusz ilyen is volt:
tanulmanyut.blog.hu/2008/02/29/kompetencia_fejlesztes_a_felsooktatasban
ami ilyen lett:
www.nol.hu/cikk/483380/


A Fidelitas mit csinál azon túl, hogy van sok helyes kiscsaj a bulikon?

A Reakció rendben van, de ti már nem vagytok tudtommal Fidelitas, Szijjártó meg generációnk szégyene: a csicska, aki vadul hajtja vezére fostalicskáját. Csinál nekünk jóféle sziciliás low trust societyt: mindenki lop csal, csak a keresztapa védhet meg.

urbangeri · http://ujgen.blog.hu 2008.03.03. 00:33:37

szerintem ezek a díjak igazságos finanszírozási formák, egy olyan országban ahol mindenki igyekszik masszívan elkerülni először a munkát, ha meg azt nem lehet, legalább az adófizetést.

Én ezt a dolgozó és adófizető párti szemszöget erőltettem volna.

No persze Orbán csökkentene adót, de most rövid távon 50 hosszú távon 150 mrd Ft-ot bevételt vesz ki olyan rendszerekből és olyan formán, ahogy feltétlenül nem kellene. Egy kis politikai sikerért a Fidesz simán szembemegy járulékcsökkentős gazdasági ígéreteivel.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2008.03.03. 08:10:48

urbangeri:
A Fidelitas ma kerül sorra, már írom. :)

refuse/resist! · http://torzskocsma.blog.hu 2008.03.03. 09:12:48

"az átjárhatóság tandíj nélkül is simán megteremthető"
pontosabban már rég megvan rá a lehetőség (legalábbis néhány egyetemen biztosan)

ÁrPi 2008.03.03. 10:11:55

Citrom ;) 2008.03.02. 17:47:16
"Ismert tények, kevésbé ismert/akart összefüggésben.
real1.radio.hu/kossuth/
2008.03.01. 17,04 Az én hetem (Béndek Péter)"


Az MR1 Kossuth -ot a fenti linken elérve van a lapon felül egy "MP3-tár" nevü link

és ott egy mátrix-ban mindig egy hétnyi mp3-hanganyag van.

A közvetlen link is onnan keríthető elő:

Kossuth, szombat 17h

212.92.28.75/kossuth/MP3/6-Szo/Szo-K17.mp3
süti beállítások módosítása