Van egy elnök, aki elunta a kamarillapolitikát, legalábbis ezt a magyart, ami a világ más tájain is előforduló mutyizás mellett tökéletesen és egyedülállóan terméketlen, és úgy döntött, hogy nem egyeztet bizonyos tisztségekre jelölés esetén a pártokkal, ugyanis rossz tapasztalatai vannak velük. Erre a pártok megsértődtek, mert ahhoz szoktak, hogy nagyjából mindent leboltolnak egymás közt, az államfő pedig pecsétel: osztogasson kitüntetéseket, utazzon minél messzebbre, és szaladjon az Alkotmánybíróságra, amikor nekik tetszik, oszt' csókolom.
A sértődés pedig piti, a magyar politikai osztály színvonalára jellemző bosszúcskákat eredményez. A politikai elitnek nem kellett a legfőbb ügyész-jelölt és az adatvédelmi ombudsman posztjára jelölt szakember sem, hiszen nem pártidiótákról van szó, azokkal meg nehezebben megy az érdekérvényesítés. Sólyom találkozott a frakcióvezetőkkel, de az udvariaskodás ellenére láthatóan nem fogadták el, hogy az elnök csökkenteni szeretné befolyásukat ezekben a kifejezetten nem pártpozíciókban.
Kérdés persze, hogy az államfő képes lesz-e maga mellé állítani a közvéleményt és így hosszabb távon rákényszeríteni a politikai osztályt ezen tisztségek depolitizálására, ami sokkal fontosabb kérdés a napirenden lévő hisztériáknál. De ott, ahol még a képviselői elszámolásról sem sikerült megegyezni (nemhogy a pártfinanszírozásról), mert szánalmas demagógiába fulladt a kérdés rendezése, sok illúziónk nem lehet.
