A ferihegyi reptér környékén bóklászó polgártársak már vasárnap délután szimatot foghattak. Az egyes terminál előtti betonplaccon ugyanis egy behemót Gazprom-különgép ácsorgott (vesd össze: hétfőn érkezik a Gazprom delegációja). Alant megpróbálunk pár csontot elrágni a Nabucco-Déli Áramlat ügyében. Az elmúlt napok fejleményei alapján nem kizárt, hogy utoljára.
1. A kormányzati álláspont evolúciójáról
Az „Önök gyorsabbak voltak, mint a Nabucco” mondat remek lenyomata a gázvezetékekkel kapcsolatos kormányzati cinizmusnak. Hosszú és kalandos út vezetett idáig. Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök nem egész egy éve álomnak nevezte az orosz közvetítő szerepet kiiktató vezetéket, márpedig azokkal nem lehet fűteni. A mondat akkor még a kontinens mindkét oldalán kiverte a biztosítékot, így a kormány nem volt rest, szeptemberben Nabucco-konferenciát szervezett. „Bolond az az ország, amely attól boldog, hogy egyetlen eladója van” – hangzott el ekkor a miniszterelnök szájából. Ez az alapelv ezután minden bizonnyal az őszi MÁV-menetrenddel együtt törlődött a döntéshozók emlékezetéből. Így ma Gyurcsány Ferenc úgy kacsinthatott ki a sajtóra a Déli Áramlat-szerződés aláírása közben, mint az Orbán-Nastase megállapodás magyar főhőse.
2. A kertek alatt beosonó orosz többségi részesedésről
A Masters kolléga által már
megénekelt 50-50%-os tulajdoni felosztásnak van az a makacs jellemzője, hogy nem szokott tartósnak bizonyulni. Tekintve, hogy a magyar kormányzat a vibráló pökhendiség ellenére sem volt erős tárgyalópozícióban az orosz féllel szemben, nem lepődnénk meg azon, ha nemsokára olyan szerződés-kiegészítést sodorna felénk a szél, amely opciós jogot biztosít a Gazprom számára a többségi tulajdon megszerzésére. Mondjuk kormányváltás esetén.
3. A két nap alatt megtáltosodó költségvetési egyenlegről
A Déli Áramlat egyik fő alapítója, az olasz ENI egy évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a vezeték költségei egyenértékűek azzal, mintha cseppfolyós állapotban szállítanák a gázt. Ez a technológia pedig a szakik szerint az egyik legdrágább. Égbeszökő költségek ide vagy oda, a magyar államnak hirtelen termett 300 milliárdja a beruházásra, noha a 30 milliárdos vizitdíj bevételeit nem tudná pótolni. (Az irigylésre méltóan rezzenéstelen arcú Veres Jánost ezúton követjük meg, de a Magyar Fejlesztési Bankot csatolt állami intézménynek tekintettük.)
4. A szépen csengő forintokról
Egy jövőbeni vezeték két esetben hozhat megtérülést pénzügyileg. Egyrészt, ha olcsóbb portéka érkezik rajta. Ez jelen esetben nem áll fenn, mivel az eladó azonos. Az akciós kerti sütő márpedig mind a budaörsi, mind a kecskeméti Tescoban ugyanannyiba kerül. A gázt minden bizonnyal ugyanúgy 300 dollár körüli áron vásároljuk majd, mint most. Többért, mint Franciaország. Háromszor annyit adva érte, mint amennyiért a Gazprom Türkmenisztánból beszerzi azt. A megtérülés másik forrását jelenthetik a tranzitdíjak. No, ezekről viszont semmit sem tudunk. A MOL a maga részéről mindenesetre elillant.
5. Gyurcsány gigatározóiról
Az egymilliárd köbméteres gáztározóról szóló megállapodást szépen, csendben beraktuk a vicc feliratú ládikóba. Egyrészt egy héttel ezelőtt még a MOL is 10 milliárdos kapacitásról tárgyalt. Másrészt az ÖMV baumgarteni tározója már most is 16 milliárdos kapacitású, s ezt a jövőben a többszörösére bővítik. A Gyurcsány által sokat emlegetett közép-európai gázelosztó tehát létrejön, kár, hogy a Lajta túloldalán. Egymilliárd köbméter még a magyar fogyasztáshoz mérve is legfeljebb lópikula. Akkor inkább makói gázmezők és sámánok.
7. A ködbe vesző vezetékről
Ragaszkodva a közhelyhez: a Déli Áramlat megépítésének legfontosabb motivációja Oroszország szempontjából korántsem Európa ellátásának biztosítása, hanem a Nabucco megtorpedózása. Az orosz birodalmiság reneszánszát megalapozó extraprofitot már a meglévő vezetékek is messzemenőkig biztosítják. A Déli Áramlat gyakorlatilag ugyanaz a cső, mint amely már most is táplálja Magyarországot, csak éppen átugrik pár déli szomszédba. Épp ezért nem vethető el teljes mértékben, hogy a vezeték a „budapesti győzelem” ellenére sem készül el. Lehetséges okok: Norbert gazda nem járult hozzá földjének kisajátításához, a vezeték nyomvonala arborétumon vezetett volna keresztül, az ezzel járó tekintélyveszteséget az orosz fél márpedig nem engedheti meg magának. Stb.
8. A nem létező magyar energiastratégiáról
Tekintélyes „
ilyen ország pedig nincs” rovatunkba nagy bátorsággal bekéredzkedhetne, hogy a parlament által jelenleg tárgyalt, elvileg már tavaly óta érvényes magyar energiastratégia egy büdös szót sem szól a Déli Áramlatról. A süllyesztőben rég elveszett Kék Áramlatról viszont igen: a dokumentum szerint a kormány nincs döntési helyzetben a vezetékeket illetően.
9. A közönyös unióról
Az Európai Unió szemmel láthatólag nem osztja a Déli Áramlattal kapcsolatos félelmeket. Talán még maga is elhiszi azt, hogy két vezeték jól elvan egymás mellett. Csakhogy. Az EU egésze 40%-os függőségben szenved, eközben Magyarország már most 85%-ban egy csecsen lóg. Ha nyugati tagállamok lenne ilyen helyzetben, már a fejük búbján is szélkerekek forognának. A vezetékek egymás mellett élése már csak azért is blődség, mivel megugró igények esetén sokkal könnyebb lesz a Déli Áramlatot bővíteni, mint a Nabuccónak új lendületet adni. Az uniós bürokraták többsége utoljára akkor volt éles konfliktusban, amikor az apjuk nyaklevest adott nekik a tölgyfa alatti cigizésért. Épp ezért nem fognak olyan konfliktusokba belemenni, amelyek megoldása nem sürgető érdekük, illetve amely kérdésekben az igazán szorongatott államok is ellentétesen cselekednek.
10. Sam bácsiról
Washingtonba loholó szocialista tanácsadók ide vagy oda, az Egyesült Államok honi füleknek idegen nyíltsággal üzente meg: egyértelmű elköteleződésnek tekinti az elmúlt napok kormányzati lépéseit. A bámulatosan magabiztos Göncz Kingát persze mindez nem zavarta abban, hogy nyilvánosan letagadja a tengerentúl rosszallását. Nagy kérdés, hogy az idehaza mindannyiunk által megszokott bárdolatlan cinizmus a Szabadság-szobor környékén is megértő tekintetekkel találkozik-e?
10 + 1. A Fideszről és a népszavazásról
A szerződés aláírásának időzítése (nyilván nem véletlenül) nem jöhetett volna rosszabbkor a Fidesz számára. Ha csendben marad, azzal legitimálja az elmúlt évek egyik legbotrányosabb döntését. (A nálam bátrabbak talán a legnagyobb mértékű pártfinanszírozási botrányáról beszélnének.) Ha viszont megszólal, akkor szétzilálja a leülepedőben lévő népszavazási kommunikációt. A jövő három igennel kezdődik - ám a jelek szerint Moszkvában.