Már jobban alszom.
Megérkezett a postaládámba ugyanis a „Liberális Város” című nagyszerű kiadvány, amelyet csak választási kampányok idején adnak ki a szabad demokraták. Aki már olvasta ezt a négyoldalas lapocskát, pontosan érti, hogy milyen álmatlan éjszakákat okoz a hiánya. Leginkább azt szeretem benne, hogy olyan, mint egy polgári körös dzsembori, vagy egy Népszava-vezércikk: nem kell sokat gondolkodni, csak át kell adni magunkat az élmény sodrásának, hagyni, hogy az igazság körüllengjen és áthasson bennünket. De tényleg: vannak-e bátrabb önkritikusok a magyar liberális párt vezetőinél? Hiszen ki tenné egy súlyos közlekedési dugó képét újságjának címlapjára abban a városban, amelyet tizennyolc éve vezet? Vagy ki lenne képes elpanaszolni fájdalmasan ugyanitt, hogy „A pénz tizede sem marad Budapesten” - miközben saját párttársai, barátai ülnek a kormányban az elmúlt tizennégy évből már tíz éven keresztül? A nem létező 4-es metró ügyében szintén a józan szemérem érvényesül: csak pár eldugott mondat utal arra, hogy a főváros legdrágább botrányshowjára „pénzt kérünk” Brüsszeltől - mondja többek között a derék főpolgármester, aki most már csak 2011 közepére ígéri a vonal átadását. A kiadvány amúgy szórakoztató, megtudjuk belőle, hogy mekkora siker volt a jellegtelen egyenfazonra felújított 2-es metró évekkel ezelőtti története (kimaradt a beázások és egyéb kontárkodások felsorolása) és egyoldalas interjút olvashatunk Horváth Ágnessel is.
De nézzük meg a dolog másik oldalát.
Lola bejegyzéséhez írt kommentemben már jeleztem, szerintem nem „liberális” az amorális politikus, hanem amorális, vagyis a magánéleti erkölcs semmiképpen nem politikafüggő Magyarországon. De ugyanígy bizarr a „Liberális Város” ideológia erőltetése, még akkor is, ha Budapesten sok szavazó valóban haláláig ragaszkodik főpolgármesteréhez. A városban nincs konzervatív busz, meg liberális metró (khm) vagy szocialista villamos, hanem csak jól műkődő és nem jól működő város van, benne különböző ízlésű, világnézetű emberekkel, akiknek illik tiszteletben tartani a meggyőződését, „másságát” - ha úgy tetszik. Talán a legjobb, ha nem vesszük túl komolyan ezeket a fiúkat. A lap felelős kiadója, Szabadai Viktor, a párt budapesti elnöke csak 12 éves volt a rendszerváltáskor, mégis olyan stílusban fogalmaz, mint egy kerületi párttitkár 1965-ben: „Az utóbbi időben mintha nőtt volna a távolság - a többi párthoz hasonlóan - az SZDSZ és szavazói között.” Vagyis: elvársak, egy kicsit elszakadtunk a dolgozói tömegektől. De: „Tapasztalatunk, tudásunk nélkülözhetetlen a városvezetésben.” Mert mi nélkülözhetetlenek vagyunk és ez a lényeg.
