Mivel ez egy döntően közéleti orientációjú blog, közreadjuk a mi tízes – általánosító – listánkat a politikai osztály hibáiról. Ha kedvetek tartja, szemezgessetek és egészítsétek ki!
1.
A politikai elit erős csoportok, rész-érdekek, illetve önmaga zsákmányszerzésének foglya. A III. Magyar Köztársaság egyik legfőbb jellegzetessége – és előtte a diktatúrát is ez jellemezte –, hogy nyílt és rejtett erőcsoportok határozott és azonnali befolyással rendelkeznek a törvényhozásra és a kormányzásra. Ez pedig a totális korrupció, a bizánci típusú szívességek és viszontszívességek kusza szövedékének melegágya.Hogy a politikai elit részérdekek foglya, annak bizonyításához elég emlékeznünk a lex MOL szemvillanás alatt lezavart kodifikációjára és átfutására, illetve megszavazására, és elég fölidézni csupán azt, hogy e sietős kapkodás ellenére több konkrét esetben az Országgyűlés ma is mulasztásos alkotmánysértésben él.
Ugyanilyen egyéni-vállalati kijáró érdekeknek lett áldozata korábban a gyógyszerkassza. Igaz, az így jelentkező extraprofit eredményeként a Richter és az Egis regionális multivá nőtte ki magát.
Naphosszat lehetne sorolni a példákat, amikor egy törvénytervezet az utolsó pillanatban megváltozik, magára égetve a kedvezményezett, vagy előjogaiban nem csorbított lobby-csoport kézjegyét (pl. a jövedéki törvény a Zwack Unicum Zrt-nek milliárdokat hozó módosítása, megvan?).
2.
A politikai elit – parlamenti képviselők, városi polgármesterek, alpolgármesterek, állami cégek, vagyonkezelők vezetői –, nyugati életnívon élnek egy közép-európai országban. Nem sajnáljuk tőlük, ám eközben döntő többségük elfeledkezett arról, hogy a saját személyes családi élete jobban szituált, mint egy átlag magyar család élete. Ez a tévedés a valóságérzékelésre is hatással van. 3.
A politikai elit kontraszelektált, az általános paranoia miatt a résztvevői bizalmatlanok. E sorok szerzője megfigyelése szerint mintha zárványként élnének a magyar társadalomban. A politikai elit nem sok szereplője állna meg a lábán a politikán kívüli életben, ha nem pártszövegeket kellene fölböfögnie nap, nap után – gondoljuk mi. 4.
A jelenlegi politikai elitből hiányzik a mintaadás képessége, többnyire hiányoznak a nagyszerű és eredeti emberek – ugyanolyan átlagemberek mind, mint te, aki ezt most olvasod, vagy én, aki ezt írtam, csak éppen politikusok – tudásuk és képességük nem predesztinálja őket arra, hogy elitpozíciókat töltsenek be.5.
A politikai elit szűklátókörű. A ’70-es évek olajsokkját követő átrendeződéshez hasonlóan a globális gazdaság ma is a szemünk előtt esik át egy újabb és mélyrehatóbb szerkezetváltáson. Ez a második elektronikai-technológiai hullám ugyan nem most kezdődött, hanem a nyolcvanas évek végén, ám kár lenne ugyanúgy kimaradni belőle, mint a hetvenes években, amikor mi – a részérdekek foglyaként, hibás helyzetfölismerésből kiindulva – elavult technológiára költöttünk világbanki hiteleket (külszíni lignit-fejtés a Mátraalján, szénmosó Bátonyterenyén, ez talán csak a két legismertebb), a világ pedig akkor – ha még nem is IT-lázban –, de IT-hőemelkedésben égett már rég.Bár mindennapjaiban a nagy többsége iwiw-ezik és egyik-másiknak gmail-fiókja is van, azt már nem éri föl ésszel és látókörrel, hogy a digitális jelenvaló ilyen mértékű előretörése miként alakítja át a jövőben a televíziózást, a reklámpiacot, a hagyományos médiát, a ma még megkövesedettnek ítélt médiaviszonyokat, a demokratikus véleménynyilvánítás lehetőségét, és így magát a közösséget is.
6.
Szintén a határok-nélküliséghez kapcsolódik, hogy jószerivel ma eldöntöm, hogy hová megyek, este összecsomagolok, holnap pedig elutazok. A megfizethető közlekedés és a legaprólékosabb információ elérhetősége ma lehetővé teszi, hogy ha bolyhossá és szűkössé vált a kifakult itthoni pulóver, akkor fogom magam, és a világ bármelyik sarkában munkát vállalhatok holnap.Ma szinte bárki lehet informatikus vagy programozó Dél-Spanyolország tengerpartjáról vagy Thaiföldről. Ugyanígy egyszerűen lehet Londonban, New Yorkban vagy Ausztráliában fotós az ember, és ezt a mindannyiunk által látott és megélt jelenséget az ismeretségi köreinket tizedelő elvándorlási hullám is érzékletesen mutatja. Itt Közép-Európában sincsenek már nemzetállamok, csak ezt a politikusok még nem tudják.
Ebből a jelenségből a politikai döntéshozói csapat szinte semmit sem érzékel: kívül esik ugyanis az élethelyzetén; ő maga és szűk családja, ismeretségi köre nem éli át a többnyire megélhetési kényszerből fakadó elvándorlást.
7.
A politikai elit szinte kizárólag tábor-gondolkodású, éppen ezért kellően paranoiás. Ki kivel van, ki kinek az embere, hová van behálózva, becsatornázva játékot játszanak egymás között, ahelyett, hogy a teljesítményt értékelnék: így nem fordulhatna elő, hogy nyilvánvalóan alkalmatlan emberek minisztériumokat, háttérintézményeket, kórházakat, színházakat vagy médiumokat vezessenek. A paranoia teljesítményellenes és versenyszűkítő hatású, így súlyos kontraszelekciót okoz. 8.
A politika döntéshozóinak szeme a múltat fürkészi, ahelyett, hogy a a jelen trendjeit és a jövőt vizslatná. Ám ez igaz a kulturális-művészeti elitre is: adomák és anekdoták tömkelegét idéz bárki az imádott és sokat idézett bálványtól, de közben mondj egy tagot, aki ért egyáltalán bármit is abból, ami ma csúcstechnológiának számít. 9.
A politikai elit unalmas. Vagy a rémunalmas reformblablát, „a most ugyan tényleg nagyon szar, de holnap jobb már egy kicsivel lesz” sercegő bakelitét scratcheli és a megkerülhetetlen átalakításokról zeng érzelemmentes dalokat, vagy a múltba réved és az „igazságos Mátyás király” távoli, dögunalmas és parttalan víziójával dobálózik. Mindkettő egyaránt tartalmatlan és fölöttébb nívótlan. E sorok írójának sokszor az az érzése, az elit különböző okok miatt, de végletekig frusztrált és mániás. A tábori értelmiségiek, a művészek szintúgy unalmasak: megragadtak ott, annál, amivel egyszer tényezők lettek, majd konzerválták ezen tudásukat és a jól bejáratott közönségük előtt hakniznak vele.
10.
A hatalmának elvesztésétől, vagy befolyásának csökkenésétől tartó politikai osztály gyakran él a médiaközvetített gyűlöletkeltés és fizikai félelemkeltés eszközével, amihez természetesen a magát értelmiséginek tartó, de értelmiségi funkcióit rég elvesztő hadseregek aktív támogatását is magáénak tudja. A félelmen alapuló kommunikáció viszont bizalmatlanságot szül és bizalmat teremteni sokkal embert próbálóbb feladat, mint lerombolni azt. 10+1.
Átlagemberi felkészültségének köszönhetően, a részérdekek foglyaként és gúzsbakötöttségének hála, az elit elkövette azt a hibát, hogy a gazdaság összedőlésétől való félelmében a privatizációt és tulajdonosi szerkezetváltást a hazai tőketulajdonlás szinte teljes mellőzésével és kiiktatásával oldotta meg. 10+2.
Az elit őszintétlen: abban a hitben tartja az ország lakosságát, hogy a „dolgok” majd „el lesznek intézve” – holott ahhoz, hogy egy ajtón bejussunk, klasszikus esetben le kell nyomnunk a kilincset.Őszintétlensége így abban is megnyilvánul, hogy képviselői soha, egyetlen alkalommal nem mernek őszintén kiállni és belemondani a kamerákba, hogy „…kedves jelenlévők, mélyen tisztelt televíziónézők, csak egyet ígérhetek: átkozottul nehéz lesz végigcsinálni mindazt, ami előttünk áll és ez jelentős áldozatokat kíván mindnyájunktól: sokkal többen, többet, és jobban kell dolgoznunk ahhoz, hogy végre egy perspektivikus jövőjű országban teljenek hétköznapjaink…”
Kirívó őszintétlensége a kampányfinanszírozásban domborodik ki leginkább: nem akarja választójának megmondani, hogy egy választási hadjárat – a választó meggyőzése – bizony országosan kb. 7-8 milliárdos tervezési-, szervezési- és reklámköltséggel jár, ezért inkább fönntartja a nyilvánvalóan hazug szabályozást: 1 képviselőjelölt = 1 milla. Na ja.
10+3.
A politikai döntéshozói elit a közösen megtermelt javakat felelőtlenül, vagy szűken értelmezett csoport-, és pártpolitikai érdekek mentén osztja újra. Ismerjük az irányított pályáztatás és közbeszerzés történeteit, ahol költségvetési milliók és milliárdok gurulnak el, hogy a horvát tengerparton vagy a francia Riviérán öltsenek villa-alakot; ismerjük az erőltetett ütemű – sok esetben szintén irracionális – autópálya-építésekről szóló híreket, hallottunk a nagysikerű Négyesmetróról, és tudunk az EU-s pénzek fölötti kontrollról is.De ugyanúgy ennek tudható be az is, hogy ma Magyarországon létezik egy EKHO és egy EVA elnevezésű adófajta, aminek haszonélvezői művészek, újságírók (igen, mi is – a Szerk.), a kulturális elit tagjai, azaz a véleménybiznisz vámszedői.
Ez csupán egy felületes értékelés.
De talán vitára ingerel.
